Kőhalom ( Románia ) / Folytatás a posztban

Kőhalom (románul Rupea, korábban Uluma, németül Reps, latinul Rupes,szászul Räppes) város Romániában Brassó megyében. Közigazgatásilag Sövénység tartozik még hozzá.

Fogarastól 41 km-re északkeletre, a Segesvár-brassói főút mellett fekszik.

Története

A települést II. Géza által behívott német telepesek alapították, eredeti neve Kozd volt. Ez a tatárjáráskor elpusztult. A települést a tatár pusztítás után újjáépítették, ekkor azonban már Kőhalom néven. Ekkor épült vára is mely, 1324-ben szerepel új nevén oklevélben először Kuholm alakban, amikor Tamás erdélyi vajda ostromolta a lázadó szászok várát. 1421-ben a törökök dúlták fel, a 16. században megerősítették, majd a város birtoka lett. 1661-ben Ali pasa elfoglalta, 1691-ben felszabadult, majd a császáriak helyreállították. 1704-ben a kurucok ellenállás nélkül foglalták el. Elveszítette jelentőségét, azóta pusztul. 1849. július 30-án a település mellett zajlott az 1848–49-es szabadságharcegyik ütközete, Dobay József csapatai vereséget szenvedtek Dyck cári tábornok seregétől. A településnek 1910-ben 2941 lakosából 1230 német, 975 román és 425 magyar volt. A trianoni békeszerződésig Nagy-Küküllő vármegye Kőhalmi járásának székhelye volt. 

Látnivalók

• A város feletti Várhegyen állnak a vár tekintélyes maradványai.
• Főterén fallal övezett templom áll, melynek tornya a kerítőfalban van.

A város híres szülöttei

• Bartholomäus Bausner (1629–1682) evangélikus püspök
• Fogarasi Tamásy Árpád (1861–1939) honvéd táborszernagy
• Issekutz Béla (1886–1979) farmakológus
• László Gyula (1910–1998) régész, történész
• Wilhelm Georg Berger (1929–1993) zeneszerző
• Cristian Mandeal (1946–) zongoraművész, karmester
• Hellmut Seiler (1953–) költő
• Antal Árpád András (1975–) politikus, Sepsiszentgyörgy polgármestere
• Farkas Anna Lili (1955–) erdélyi magyar politikus, képviselő
• Tomas Róbert (1979-) geológus, földtani szakíró.
• Toth Szilárd (1977–) erdélyi magyar történész, egyetemi oktató

A kőhalmi vár műemlék Romániában, Brassó megyében. A romániai műemlékek jegyzékében a BV-II-a-A-11769 sorszámon szerepel.

 Kőhalom városa mellett, a Várhegy tetején található.

 Első írásos említése 1324-ből maradt fenn; ekkor Tamás erdélyi vajda ostromolta meg, mert az ellene fellázadt Henning szász gróf vette be magát ide. 1357-ben királyi vár volt. 1421-ben török pusztította. Tornyokkal megerősített falai feltehetőleg a 15–16. században épültek. Miután 16. század végén a város birtokába került, a kőhalmi polgárok 1620 körül kiépítették a középső vár udvarát és a felső várat körülvevő kamrákat, kijavították a falakat, és kutat véstek az alsó várban. A középső kapu 1643-ban épült.

Az önálló Erdélyi Fejedelemség megszűnése után, 1691 és 1699 között a várat a császáriak újították fel. 1704-ben II. Rákóczi Ferenc csapatai harc nélkül foglalták el.

Hadi jelentőségét elvesztve a vár romlásnak indult. 2011 és 2013 között a Brassó megyei önkormányzat újíttatta fel az Európai Unió Regionális Operatív Programja támogatásával.

Elhelyezkedése

Kőhalmi vár Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 02′ 17″, k. h. 25° 12′ 45″

Zsobok, hol gyökeret eresztünk és szárnyakat növesztünk

Az "Örökségünk - Zsobok, hol gyökeret eresztünk és szárnyakat növesztünk" című videoklip előadói a Zsoboki Gimnáziumi Iskola 5-8. osztályos tanulói. 
Az erdélyi Kalotaszeg szórványtelepülésén feladatunknak érezzük nyelvünk, hagyományaink, szokásaink átörökítését, hiszen tudjuk, "ha nincsen gyökered, elvisz a szél."
Ez a dal mindezt jelenti számunkra, benne van minden, amit magyarságunkról gondolunk és érzünk, minden, amire településünkön büszkék vagyunk, amit ápolunk és átadunk az utódoknak.

Sofronya / Folytatás a posztban

Az Alföldön, Aradtól 11 km-re északra fekszik. Érinti a Budapest–Szolnok–Békéscsaba–Lőkösháza–Arad-vasútvonal.

1446-ban Keeth Sopron néven említették, a középkorban ugyanis két egymás mellett fekvő Sopron nevű falu is állt itt, melyeket 1596-ban a tatárok pusztítottak el. Területe a trianoni békeszerződésig Arad vármegye Aradi járásához tartozott. A mai Sofronyát már a román uralom alatt telepítették.

1992-ben a hozzá tartozó Szentpál faluval együtt 2551 lakosából 1476 román, 1055 magyar, 12 német és 7 cigány volt.

Nevezetességei

• Purgly-kastély, nagy parkkal, ahol egy termálfürdő is működik (30 °C-os vízzel).

Nevezetes személyek

• Itt született 1870. június 29-én báró Urbán Péter politikus, csanádi főispán.
• Itt született 1881. június 10-én Purgly Magdolna kormányzóné, Horthy Miklós felesége.

Elhelyezkedése

Sofronya Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 16′ 36″, k. h. 21° 18′ 40″

Gyorok / Folytatás a posztban

Aradtól 22 km-re kelet–délkeletre található. Aradkövivel és Ménessel összeépült.

A középkori falu a hagyomány szerint magasabban, a mai szőlőhegyen terült el.

A török hódítás alatt elnéptelenedett faluba 1736-ban új birtokosa, Edelspacher Zsigmond telepített be Békés és Csanád vármegyei magyarokat és németeket, ménesi és kuvini szerbeket és románokat. Ugyanezen évben az Edelspacher család gyoroki előnévvel szerzett magyar nemességet.

1743-ban 25 jobbágycsalád lakta, többségükben magyar nevűek. Ekkoriban már a Grassalkovich család birtokában állt, akik felújították a szőlőművelést és szőlőhegyén ménesi vörösaszút termeltek. 1746-ban vásártartási jogot kapott. 1756-ban alakult meg római katolikus plébániája. 1771-ben már 159 holdon termesztettek szőlőt.

1839-ben Fényes Elek szerint mezőváros volt. Kézművesközponttá fejlődött: 1828-ban a 268 zsellér családfőn kívül 27 önálló iparosmester élt benne, 1819-ben pedig megalakult a vegyes katolikus iparoscéh. 1828-ban már 1496-an lakták. 1837-től gyógyszertár is működött itt.

 Borai az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek. Birtokait korán tagosították, a legelőket is felosztották. 1878-ban magyar olvasóegylete alakult.

Német lakói a 19. század folyamán már összeházasodtak a magyarokkal, akiktől vallási különbség sem választotta el őket. A 20. századra asszimilálódtak a magyarsághoz, bár az 1940-es években a községben Die Glocke címmel német nyelvű folyóirat is megjelent.

 1883–1884-ben az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Azon családokat telepítették az itteni kincstári birtokra, akiknek Székelykevén nem jutott föld a Bukovinából érkezők közül. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték és még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvakkal, illetve közvetlenül Istensegítssel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. Különálló csángó öntudatuk máig megmaradt, bár kultúrájukat legnagyobbrészt elhagyták.

A falu a 19. század végén és a 20. század elején módos település és az aradiak kedvelt nyaralóhelye volt. Két hetipiacot és évi egy országos vásárt tartott. Főként vörösbort termő szőlőfajtákat, kadarkát és sillert termesztettek. 1885-ben, a filoxérajárvány idején itt hozták létre az amerikai származású fajták szőlővessző-szaporító telepét. A falu életében fontos szerepet játszott a Nádasdy-uradalom és itt volt az Arad-hegyaljai Gazdakör székhelye.

Az 1950-es években sok, kulákká nyilvánított székely család számára itt jelöltek ki kényszerlakhelyet. Az 1960-as években több, főként udvarhelyszéki székely és két moldvai csángó család is beköltözött. Az 1970-es évektől mócok (clujeni) települtek le a faluban. Őket az őshonos románok, mint korábban a magyarok a bukovinaiakat, nem fogadták el egyenrangúként. Ezért közösségüket erős kohézió jellemzi, megtakarításaikat pedig telkek vásárlására fordítják, amelyekre rokonaikat költöztetik be.

Látnivalók

• Templomai közül a római katolikus 1781-ben, az ortodox 1793-ban, a református pedig 1798-ban épült.
• Az egykori kocsiszín és áramátalakító épületében villamosmúzeumot alakítottak ki. Az Arad-Hegyaljai Helyiérdekű Vasút a községet Araddal összekötő vonalát 1906-ban adták át és 1912-ben villamosították. 1992-ig üzemelt. Ma (2015) ismét villamoskocsik járnak Arad és Gyorok között, az aradi villamoshálózat részeként.
• A falutól nyugatra fekvő tavat turisztikai célokra alakították ki. Üdülőtelepén főleg aradiak építenek házakat.

• Itt született 1877-ben Sz. Szigethy Vilmos szegedi főlevéltáros, újságíró, Juhász Gyulafölfedezője, József Attila pártfogója.
• Itt hunyt el 1863. január 27-én Kornis Károly ügyvéd, újságíró, az 1848-49-es szabadságharc törzskari tisztje.

Elhelyezkedése

Gyorok Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 09′ 22″, k. h. 21° 35′ 25″

Gyulafehérvár régi képeslapokon / Folytatás a posztban

 Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik.

 Neve onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak (= Fehérvárnak) nevezték el. Gyulafehérvárt régen a románok is Bălgradnak hívták. Nevének előtagja arra emlékeztet, hogy egykor az erdélyi gyula székvárosa volt.

 Már a vaskorban földvár állt itt, ahová a rómaiak később castrumot építettek. Itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa. Erdélyt már a magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben, ezt követően lesz Fehér vármegye székhelye 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. 1277-ben Alárdi János vízaknai szász bíró fia bosszúhadjáratában felégette. Virágkorát a Hunyadiak és Bethlen Gábor alatt élte. Székesegyháza 13. századi, egy régebbi templom alapjaira épült. 1291-ben III. András országgyűlést tartott itt.

 1442. március 22-én a város mellett csapott össze Hunyadi János hada Mezid bég 15 ezres seregével. Először a török, majd néhány nap múlva a megerősödött magyar sereg győzött.
1516-ban II. Ulászló megerősítését rendelte el. Budáról először Lippára, majd 1542-ben ide költözött Izabella királyné és fia I. János néven magyar király, miután a Püspöki palotát átalakították oly módon, hogy a Keleti Magyar Királyság székhelye lehessen. 1558. Izabella királyné itt is halt meg 1559. szeptember 15-én. Itt gyilkoltatta meg katonáival Balassa Menyhért Izabella parancsára a lázadó Bebek Ferenc, Kendy Ferenc és Antal nemeseket. 1571. március 14-én itt halt meg János Zsigmond fejedelem és az utolsó szabadon választott magyar király, a királyné és fiának hamvai a Szent István által alapított székesegyházban pihennek.

 II. János magyar király halálát követően az erdélyi –többségében protestáns (református, unitárius és lutheránus) rendek- 1571. május 25-én Báthory István római katolikus főurat választották meg Erdély fejedelmének. I. Habsburg Ferdinánd azonban nem nyugodott bele abba, hogy az erdélyi rendek szabadon választják meg az ország fejedelmét, ezért ígérgetéssel rávette Bekes Gáspár unitárius vallású főurat, hogy lázadjon fel Báthory ellen. Bekes Gáspár folyamatosan szervezkedett a fejedelmi hatalom megszerzése érdekében 1572–1574 folyamán. A francia Pierre Lescalopier, IX. Károly franciaországi követe azzal a céllal utazott Erdélybe, hogy megbeszéléseket folytasson Báthory István erdélyi fejedelemmel, aki szeretett volna megnősülni. Pierre Lescalopier 1574. június 24-én érkezett Erdélybe. Erről az utazásról a francia követ később könyvet írt és ebben többek közt arról számolt, be, hogy Gyulafehérvár és Erdély lakosságának többsége magyarul beszélt. Habsburg biztatásra Bekes Gáspár el akarta foglalni Erdély trónját, de 1575. július 8-i radnóti csatában vereséget szenvedett. Ebben a csatában tűnik ki vitézségével Székely Mózes. E csata után két nappal Bekes és Báthory seregei újból összecsapnak Kerelőszentpál mellett. Székely Mózes ebben a csatában is meghatározó szerepet játszott, ezért Báthory kinevezi a fejedelmi testőrség parancsnokának. Báthory István az erdélyi országgyűlésen, 1576. január 16-án Medgyesen bejelentette, hogy a lengyelek királyukká választották, ezért javasolta a rendeknek, hogy válasszák meg helyette Báthory Kristófot. Báthory Kristóf halálát követően került a fejedelemség élére Báthory Zsigmond, aki több alkalommal is lemondott, sok bajt okozva a városnak és az ország népének.

 1599. november 1-jén Báthory András feletti győzelme után Vitéz Mihály vajda diadalmenetben vonult be a városba, ahol az 1600. július 10-én megtartott erdélyi országgyűlésen fejedelemmé választották. 1602. június 29-én itt győzte le Giorgio Basta Székely Mózes seregét. A várost Mihály vajda és Basta is felgyújtotta, majd a tatár, később 1661-ben a törökök égették fel. 1603-ban Székely Mózesnek a függetlenségpárti magyarok és székelyek támogatásával sikerült a fővárost felszabadítania és 1603. május 8-án bevonult a városba, ahol ünnepélyesen megválasztották és beiktatták Erdély fejedelmének. Bethlen Gábor alapította a város református kollégiumát, amelyet 1658-ban a harcok elől Nagyenyedre költöztettek. 1629. november 15-én itt halt meg a fejedelem.

1642. március 4-én itt választották fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt, aki itt is halt meg 1648. október 11-én. 1657-ben II. Rákóczi György lengyel hadjárata idején a várost tatár seregek égették fel, majd október 25-én a fejedelem itt mondott le.

 1704. július 8-án itt választották az erdélyi rendek fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. Új vára 1738-ban lett készen. 1785. február 28-án itt végezték ki a Horea–Cloșca-féle parasztfelkelés vezetőit. 1937-ben emelt emlékművük a Szent György-kapu előtt áll. 1848–49-ben innen irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat.
A fejedelemség fővárosának bírói: Gyógy Péter (1583), Mészáros Gergely, (1590), Mészáros György (1590). 1602-ben Baroniai Szabó István, 1603-ban NagiLábú Mészáros Gergöly a bíró.

 Az 1602 és 1603-ból fennmaradt gyulafehérvári magyar nyelvű jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a város lakóinak többsége, a város összes tanácsosa, élén a bíróval mindegyik magyar nemzetiségű volt.

A Habsburg uralom alatt 1711-et követően a lakosság nemzetiségi összetétele megváltozik.

1910-ben 11 616 lakosából 5226 magyar (44,98%), 5170 román (44,50%), 792 német (6,81%) és 287 cigány (2,47%) volt. 1918. december 1-jén a románok nemzetgyűlése itt határozta el a Romániához való csatlakozást. Az egyesülést az Egyesülés Múzeumával szembeni volt tiszti kaszinó épületében mondták ki. Az ortodox székesegyházban koronázták román királlyá 1922. október 15-én I. Ferdinándot és feleségét.

Elhelyezkedése

Gyulafehérvár Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 04′ 35″, k. h. 23° 34′ 22″

Gyulafehérvári érseki székesegyház / Folytatás a posztban

A Gyulafehérvári érseki székesegyház a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érseki tartomány rangjára emelt egyházmegye székhelye. 1991 óta az épület a Gyulafehérvár történelmi központja helyszín részeként a Világörökség javaslati listáján szerepel. Az épület fent van a romániai műemlékjegyzék listán is AB-II-m-A-00129 szám alatt.

Az első templom

Az erdélyi püspökség alapításának előzménye, hogy a hittérítést akadályozó erdélyi gyulát, anyai nagybátyját István király 1003-ban legyőzte. Ezzel elhárult az akadály az egyházi szervezet erdélyi kiépítése elől. Az erdélyi püspökség alapítását 1009-ben a pápai legátus látogatásakor véglegesítette a király. Bizonyos, hogy az első székesegyház építését már a püspökség alapításakor megkezdték. Ennek a székesegyháznak az elhelyezkedését és méreteit az 1907-ben és az 1967-ben végzett ásatások tisztázták. Az ókeresztény bazilikák mintájára felépített templom háromhajós volt, főhajója széles, félköríves apszisban zárult. A nyugati alapfalakat már az első ásatáskor feltárták és számos faragványt, pillértöredéket, dombormű töredékeket találtak. Ugyanekkor megtalálták egy körkápolna alapfalait is, mely a bazilika keresztelőkápolnája lehetett. Ez az első székesegyház valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el.

2011-ben útépítés során megtalálták a templomot. Az ásatásokat végző román régésznő kijelentette, hogy Erdély legrégebbi templomáról van szó és feltételezi, hogy 1050-ben már lebontották, és nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy Szent István alapíthatta.

A második templom

A második székesegyházat valószínűleg Szent László király idejében kezdték el építeni. Ehhez már nem használták fel az előző bazilika alapjait, mert sokkal nagyobb, nagyszabású székesegyházat terveztek. Építéséhez a burgundi és közép-franciaországi templomok szolgáltak mintaként. Az új székesegyház szintén háromhajós, de gazdagabb kereszthajóval és középponti toronnyal ellátott épület volt. A homlokzati részt két torony ékesítette, melyek a mai tornyok második emeletéig értek. A templomból több részlet a mai napig megmaradt, ilyenek a kereszthajók homlokívei, a diadalív, a mellékszentélyek félköríves záródásai és a mellékapszisok keskeny ablakai. Ebből a templomból származik a sekrestye, a hosszhajó keleti része, az északi előcsarnok és a fejedelmi kapu. A templom a tatárjáráskor pusztult el, amikor az ide menekült lakosságra rágyújtották, boltozatai beszakadtak és a hajók találkozásánál épített központi torony leomlott. A romos templomot Rogerius mester váradi kanonok beszámolójából ismerjük, aki szerint a romokat a legyilkoltak vére borította és az egész környék tele volt a holtak tetemeivel.

 A helyreállításkor a középtornyot már nem építették újjá, maradványai a tetőszék alatt láthatók. Visszaépítették a kereszthajó és szentély első négyzetét, melyhez karcsú kora gótikus szentélyt építettek. Alig fejeződött be az újjáépítés, amikor 1277. február 21-én a szászok feldúlták és felgyújtották a templomot, miután ismét nagy anyagi áldozatokkal állították helyre. A 15. században boltozták be a főhajó nyugati részét és a tornyokat két emelettel megemelték. 1439-ben egy török betörés alkalmával a templom ismét károkat szenvedett. Az ekkori helyreállításhoz az esztergomi érsek mellett Hunyadi János is hozzájárult, akinek a nevéhez a szentély gótikus stílusú meghosszabbítása fűződik. Ő építtette a díszes nyugati főkaput és a két torony közé épített erkélyt, melyet később háromszögű oromfallal zártak le. A nagy hadvezér ekkor hagyta meg, hogy őt is a templomba temessék el.
A 16. század elején az északi előcsarnokot kápolnával, az úgynevezett Lászai-kápolnával bővítik. A kápolna gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző oltára 1512-re készült el. A kápolnába és az északi kereszthajó közé 1512 és 1514 között Várday Ferenc püspök megépítette a Szent Anna tiszteletére szentelt Várday-kápolnát. A templomot 1601-ben Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem román seregei kirabolták, a Hunyadiak sírköveit összetörték, majd 1603-ban Giorgio Basta császári serege ostrom után pusztította a székesegyházat.
1658-ban a török Erdély elleni büntető hadjárata során ismét feldúlták a templomot, I. Rákóczi György és Bethlen Gábor díszes síremlékeit összetörték. A Rákóczi-síremlék anyagából a 18. század elején Mártonffy püspök négy oltárt állíttatott fel.

 Hunyadi János síremléke

 A déli mellékhajó nyugati részében a Hunyadiak sírjai, illetve azok maradványai láthatók. A legépebb a kormányzó testvérének sírja, középen a kormányzóénak tartott síremlék, míg a tőle keletre fekvő sírt Hunyadi Lászlóénak tartják. Az utóbbi kettő azonosítása teljesen bizonytalan, a kormányzó fekvő alakja például sokkal inkább Bocskai alakjára emlékeztet. A sírok a többszöri dúlás és áthelyezés miatt valójában üresek. Az északi mellékhajóban a Szécsy-Várday kápolnába lépünk. Itt található Szécsy és Czudar Imre püspök padlóba süllyesztett síremléke, valamint Izabella királyné és fia, János Zsigmond gazdagon díszített márvány síremlékei. A kereszthajó apszisában 16. századi freskótöredékek láthatók, melyeket még Várday püspök készíttetett. Az alakok közül Szent András és Szent Jakab apostolok alakjai ismerhetők fel. Visszafordulva a Lászay-kápolnába jutunk, gótikus csillagboltozatában három reneszánsz címerrel. Az északi mellékhajóba vezető ajtó feletti mélyedésben Lászay püspök térdelő alakja a Szűz Mária térdén ülő kis Jézus előtt.

 Hunyadi János síremléke

A székesegyház sírboltjában 11 erdélyi püspök nyugszik: Mártonffy György, Antalfi János, Sorger Gergely, Bajtay Antal, Manzador Piusz, Batthyány Ignác, Mártonffy József, Kovács Miklós, Vorbuchner Adolf, Márton Áron és Jakab Antal valamint Maczalik Győző titkos püspök, vértanú.

Elhelyezkedése

Gyulafehérvári érseki székesegyház Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 04′ 03″, k. h. 23° 34′ 12″

Lövéte / Folytatás a posztban

Lövéte (románul Lueta) község Romániában, Hargita megyében. A települést a katolicizmus bástyájának is nevezik, mivel tőle délre már unitárius falvak vannak.
Székelyudvarhelytől kb. 30 km-re délkeletre, a Kis-Homoród völgyében fekszik.

 Neve egy korábban Lövétébe beolvadt Szent Lőrinc falu azonos nevű templomára utal, melynek helyét a hagyomány az Omlás felett, a Lázon tartja.

 A falutól fél órányira, a Homoród szűk völgye feletti Várhegyen egy földvár nyomai láthatók, amely a középső bronzkorban (Wietenbergi-kultúra) épült. Az erődítést valószínűleg a vaskorban is használták. Orbán Balázs szerint Álmos vezér építtette, aki szerinte itt is halt meg és itt temették el. A vár első felmérését Téglás Gábor készítette el. A vár sáncai ma is látszanak.

 A tatárjáráskor lakói az Almási-barlangba menekültek. A települést 1456-ban súlyos pestisjárvány sújtotta.

 A falu középén egy kiszögellő fokon álltak Székely Mózes 16. századiudvarházának romjai, anyagát 1772-ben az új templom építéséhez használták fel. Az udvarház pincéjének falrészlete még ma is látható. Székely Mózes ugyanis jelentős birtokot kapott Báthory Istvántól, ahol udvarházat épített. Övé lett a lövétei vashámor is. Székely Mózes feleségének regéit sokáig mesélték a helybéliek.

 Régi temploma a falu északkeleti részén a Sópástya nevű helyen állott a régi temető helyén. Mivel kicsinek bizonyult és rossz állapotban volt 1772-ben lebontották.

1910-ben 3929, túlnyomórészt magyar lakosa volt.

Látnivalók

• A Kisboldogasszonynak szentelt római katolikus temploma 1771 és 1776 között épült késő barokk stílusban. Kerítése 1842-ben készült.
• A falu sóskútját fedő épület 1866-ban készült. Egykor sóbányája is volt, mely azonban kevés ideig működött.
• A falutól északnyugatra a Pokolláz nevű határrészen állt egykor Lázfalu, amely a középkorban pusztult el. Kápolnájának helyét egy kőhalmaz jelzi. Orbán Balázs szerint lakói pestisben pusztultak el.
• A tájház a falu központjában, az egykori piactér mellett áll. A kőtornácos szász építészeti stílus hatásait magán viselő épületbe két szoba van berendezve. A tisztaszobába vetett ágy, festett bútorok, kelengyés ládák stb. láthatók. A hátsó szobában Ádám Gyula állandó fotókiállítása látható

Híres emberek

• Itt voltak a birtokai Erdély egyetlen Székelyföldről (Udvarhelyről) származó fejedelmének, Székely Mózesnek. Udvarháza Lövéte közepén, az ún. Udvarkertben állott.
• Itt született 1907. március 4-én Ladó Lajos autodidakta író és szerkesztő.
• Itt született 1929. február 7-én Török László író, újságíró, filmkritikus.
• Itt született 1937 szeptember 3-án Márton Attila fizikus, fizikai szakíró.
• Itt született 1952. szeptember 10-én Kasza Imre muzeológus, grafikus, festő, művészeti író.
• Itt született 1964. szeptember 13-án Mihály János történész.
• Itt született 1965. február 5-én Sorbán Angella szociológus, szociológiai szakíró.

Elhelyezkedése

Lövéte Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 16′ 27″, k. h. 25° 29′ 15″