A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hollókő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Hollókő. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 6., hétfő

Hollókő / Folytatás a posztban



Hollókő egy község Nógrád megyében, a Szécsényi járásbanMagyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, és így világszerte ismert. A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökség listájára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tesz eleget, hogy a 1718. században kialakított falu a tradicionális építészet és a 20. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják.

A falu Nógrád megye középső részén Szécsénytől délkeletre, Pásztótól északnyugatra, a Cserhát hegységben épült. A mindössze pár száz fős település ófaluja a világörökség része. A falu közúton Szécsény felől a 22-es főútról vagy a 21. számú főútról Pásztó előtt lehajtva a 2122-es számú mellékúton közelíthető meg – erről ágazik ki a bekötő 21146-os közút. Hollókő központjában működik 1964 óta az a falumúzeum, amely egy jellegzetes palóc parasztcsalád életmódját, lakását, bútorait viseletét és gazdasági eszközeit mutatja be.



A falu története a 13. századig nyúlik vissza, a tatárjárás után épült fel a Szár-hegy vára. A sziklára épített erődítmény nevére egy régi legenda ad magyarázatot. Eszerint bizonyos Kacsics András – a 12. századtól ténylegesen a Kacsics nemzetség tagjai voltak ezen a területen a földesurak – elrabolta és épülő várába zárta a szomszédos földesúr szépséges asszonyát. Az asszony dajkája azonban „boszorkány” volt, és szövetkezett az ördöggel, akit rávett, hogy fiait változtassa hollóvá. Az ördögfiak az erődítményt kőről kőre lebontva kiszabadították az asszonyt, majd – becsületükre legyen mondva – nem szórták szerteszét a köveket, hanem egy közeli sziklán új várat raktak belőlük. Ez a vár lett Hollókő, az alatta elterülő falu pedig a várról kapta nevét. Egy hasonló monda szerint egy gőgös nemesúr kezdte el építeni a várat a hegytetőn. Még nem volt vele készen, amikor asszonyt rabolt magának és felvitte a félkész várába. Azonban az asszonynak volt két idomított hollója és ezek éjszakánként elhordták a köveket amiket a kőművesek nappal felraktak. A vár csak akkor épült fel, amikor a rabságban tartott asszony visszakapta szabadságát.
Mivel a korabeli oklevelek jobbára csak a várat említik, a faluról a középkorból pusztán az a tény ismert, hogy már a 14. század első felében egyházas hely volt. Eredetileg valószínűleg a vár nyugati oldalán lehetett – legalábbis az iratok alapján a szent Mártonnak szentelt római katolikus plébánia 1342-ben ott állt. A középkori Pusztatemplom helyét, amit a lakosság Előttyinek nevez, 1969-ben tárták fel. A Pusztavár, Pusztatemplom, Pusztaszőlők helynevek valószínűleg a tatárjárás után alakultak ki.
A török időkben sok más településhez hasonlóan Hollókő is elnéptelenedett: 1715-ben mindössze három adóköteles háztartásról szólnak a vármegyei összeírások. Újratelepítése hamarosan megtörténhetett, hiszen 1720-ban már nemes községként szerepelt a nyilvántartásban (ez azt jelentette, hogy lakói mentesültek az adófizetés kötelezettsége alól). A környék kedvezőtlen termőhelyi adottságai miatt hosszú időre megrekedt a település fejlődése. A várral szembeni, kisparcellás szőlőterületet 1860-ban alakították ki tagosítással: a falu alig 1200 magyar holdnyi (41 hektáros) határát a jobbágyfelszabadítás után 687 paraszti kisbirtokra szabdalták fel.
A településen többször pusztított tűzvész, mivel a házakat fából építették, alapozás nélkül, és könnyen gyulladó zsúptetővel fedték, a szabad tűzhelyek felett pedig kémény helyett csak füstlyukakon szellőztettek. Az 1909-es nagy tűzvész jelentette a fordulópontot: az immár vályogfalú házakat kőalapra emelték, és szarufás tetőszerkezettel, cserépzsindellyel fedték, megőrizve eredeti formájukat. A századelő hangulatát, az ősi palóc népi építészeti stílus emlékeit magán viselő Ófalu 1911-re nyerte el mai arculatát.



Hollókő a térséget jellemző, egyutcás falutípust képvisel, melynek alapszerkezetét a központi útra merőlegesen, keskeny szalagtelkeken elhelyezkedő házak kettős vonala jelenti. A palóc településeken a nagycsaládok szokás szerint egyetlen telekre építkeztek, és a család létszámának növekedésével az utcára néző első ház mögött egyszerűen egy újat emeltek. A falu központjában, a domb tetején kialakított „szigeten” áll a kis fatornyos, zsindellyel fedett templom, melyet 1889-ben közadakozásból építettek. Az épület kivételesen jó állapota és egyszerűségéből fakadó szépsége miatt valóságos kis ékkő.
A ma nem egészen 400 lelket számláló település közepén elhelyezkedő műemlékcsoport összesen 67 védett épületet foglal magába – ezek többnyire földszintes, kontyolt nyeregtetős parasztházak, melyek homlokfalát az utca és az udvar felől is áttört faragással díszített faoszlopos, deszkamellvédes tornácok („hambitusok”) szegélyezik.


  • Múzeumok
Falumúzeum (Kossuth u. 82.):Bemutatja a 20. század eleji tipikus hollókői házbelsőket. Látható az eredeti, háromosztatú parasztház szerkezete. Az ide látogatók megtekinthetik a hajdani lakosok életvitelével kapcsolatos berendezéseket, eszközöket. Időszakosan látogatható: április 1-jétől október 31-ig.
Postamúzeum(Kossuth u. 80.): A Postamúzeum hollókői kiállítóhelye. A palócföld postája című állandó kiállítás két szobában mutatja be a több megyére kiterjedő néprajzi csoport, a palócság postahálózatának fejlődését és a velük összefüggő postai emlékeket. Ezek képeslapok, bélyegek és bankjegyek, amelyeken a jellegzetes palóc tájakat, embereket és viseletüket örökítették meg.
Vármúzeum (Várdomb): Több helyszínen mutatja be a vár helyreállításának terveit, és a vár rekonstrukciós munkákat. Bemutatják a feltáráskor megtalált eszközöket. Látható a panoptikum, ahol a 13. századi várurat és családját jelenítik meg. A fegyverteremben a 11. századtól a 16. századig terjedő időszak hadviselési eszközeit tárja elénk.

A népi építészet jellegzetes alkotásai a palócházak, amelyek az ismert hármas tagolásukkal (tisztaszoba vagy ház, a pitvar és a kamra), jellegzetes díszítéseikkel, a ház homlokzatának alakításával az Ipoly és a Cserhát vidékén sokfelé láthatók még.

Népviselete


A hollókői népviselet a mai napig élőnek tekinthető, de már csak a vasárnapi szentmisékre, jeles ünnepek alkalmából veszik fel a lányok és az asszonyok, a férfiak a 20. század közepe óta nem hordják. Az ünnepi felsőruházat valaha a család anyagi helyzetét is tükrözte, egyben öröklődő vagyontárgy volt. A viselet a családi állapotot kifejező főkötő, az ingváll és a sok alsószoknya. Utóbbiból munkához kettőt, ünnepeken akár húszat is felvettek a hollókői nők. Az ingváll több rétegű ruhadarab: vászon, gyolcs, selyem, végül tüll ujjat illesztettek össze, s az egészet együtt bíbor ingvállnak hívták.Kenderből szőtt vászonnal varrták viseleteik jelentős részét, az ágyneműt, az asztalterítőt, törülközőt, a tarisznyát. Erre a gazdasági kényszerűség is rávitte a palóc asszonyokat. A hagyományosodó kismesterségek, a művészi, díszítő szándék gyakorlása az önkifejezés egyetlen, lehetséges eszköze volt.

Fesztiválok, népi rendezvények


Minden évben megrendezik a „Palóc Szőttes” folklór fesztivált augusztus 19-20-án. A bemutatkozó magyar és szlovák népi együttesek nagyszámú szereplője mellett sok ezer érdeklődő, látogató turista eljön megtekinteni a vonzó tájat és a változatos, színpompás programokat.

Nevezetességei




  • Ófalu (Kossuth utca és Petőfi utca) falurezervátum, amely 56 védett épületet foglal magában.
  • Falumúzeum Hollókőn (Kossuth Lajos utca 82.)
  • Postamúzeum
  • Hollókői Tájház
  • Babamúzeum
  • Szövőházak (Kossuth Lajos utca 92. és 94.)
  • Kelemen Ferenc fafaragó kiállítása és háza (Petőfi u. 2.)
  • Katolikus templom (a 19. század végén épült, fatornyos épület, ami 1909-ben megégett a faluval együtt)
  • Hollókői vár
  • Hollókői Tájvédelmi Körzet









Elhelyezkedése
Hollókő (Magyarország)
Hollókő
Hollókő
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 59′ 46″k. h. 19° 35′ 31″Koordinátáké. sz. 47° 59′ 46″, k. h. 19° 35′ 31″térkép ▼
Hollókő (Nógrád megye)
Hollókő
Hollókő
Pozíció Nógrád megye térképén

Hollókői vár / Folytatás a posztban



A hollókői vár a Cserhát hegyei között, az UNESCO által a Világörökség részévé nyilvánított palóc település, Hollókő közelében, egy kiugró sziklaszakadék szélén áll.

A hollókői várat a Kacsics-nemzetség Illés ágának tagjai a tatárjárás után kezdték építeni a falu melletti sziklára (az öregtorony alsó szintjeit Kacsics András valószínűleg még a tatárjárás előtt emelte). Az erődítményt az évszázadok során fokozatosan bővítették: falszorosok, bástyák, lakóhelyiségek és ciszternák épültek az eredetileg 13. századi falakhoz. Először egy 1310-ben kelt oklevél említi Castrum Hollokew néven.



A Kacsicsok a 14. század elején kitört anarchikus belháborúban kénytelenek voltak meghódolni Csák Máté tartományúr előtt, a továbbiakban őt szolgálták fegyverükkel. A rozgonyi csata után, 1313-ban az országot lassan ismét egységes állammá formáló Anjou Károly király kedvelt hívének, a szintén Kacsics nembeli Szécsényi Tamásnak adományozta, ő azonban még sokáig nem vehette át birtokát, mert a várat a Csák Mátéhoz hű Péter fia, Mikus őrsége sikeresen védte. Először a király Druget Fülöp vezette csapatai ostromolták sikertelenül az erősséget, majd 1320 tájékán a védőknek egy másik ostromot is sikerült visszaverniük. A vár csak Csák Máté halála után (1327-ben) került a király kezére; Szécsényi Tamás első várkapitánya Almágyi Balog Miklós volt. A Szécsényi Tamást a vár birtokába bevezető oklevél igen részletesen írja le a várbirtok határvonalát. Valószínűleg Szécsényi Tamás bővítette először a várat, a 14. század közepén a lakótornyot fallal vették körül, megépítették a toronytól nyugatra és északra lévő palota alsó két szintjét és a vízgyűjtőt. Leszármazottai a 14. század második felében folytatták a vár bővítését: megépült a két nyugati falszoros, a külső vár udvarát körülvevő fal és az alsó vízgyűjtő. Ebben az időben a kapu a várudvar déli falán volt. A 14. század végén építették a délnyugati sarkon a kaputornyot; ekkor a korábbi kaput elfalazták.
Az 1411. évi családi osztozás eredményeként Hollókőt Szécsényi (II.) László kapta meg. Fia, Szécsényi (III.) László Albert király özvegyétől Ulászlóhoz pártolt át 1441-ben. Ezután a volt királyné párthíve, Giskra többször is betört csapataival a környékre. A husziták Szécsény melletti veresége után a két fél 1441-ben fegyverszünetet kötött, és ezt Giskra 1442-ben éppen Hollókőn, Szécsényi László főispán várában újította meg Hont és Nógrád vármegye küldötteivel. Valószínűleg Szécsényi László építtette a védelem megerősítésére a kapuhoz vezető feljárati, és az északi falszorost. 1454-ben a főispán hadi kiadásai miatt Hollókőt – a várbirtokhoz ekkor négy község tartozott – elzálogosította két vejének: Guthi Országh Mihálynak és Losonczy Albertnek.
1455-ben Szécsényi László fiú örökös nélkül hunyt el, és hatalmas birtokát leányai révén a Losonczi és a Guthi-Ország család örökölte; birtokukban a király is megerősítette őket. Az új birtokosok jelentősen, kétszer is átalakíttatták a várat:
  • Az első átalakítással (a 15. század végén) beépítették a belső vár kis udvarát, gótikus kapukereteket helyeztek el a palota alsó szintjén és beboltozták az ottani pincét is. Az istállók és raktárak a külső várban kaptak helyet.
  • A második átalakítással (a 16. század elején) az ötszögletes tornyot egy, a palotát két emelettel megnövelték, beépítették a tornyot körbevevő fal pártázatos védőfolyosóját, megépítették a nyugati külső falszoros keresztfalait. A tágasabb, díszesebb új palotaemeletek alapján feltételezhető, hogy a vár urai időszakosan Hollókőn lakhattak.
Miután a török 1544-ben elfoglalta Nógrád várát, Hollókőt a Habsburg hadvezetés betagolta a királyi végvárrendszerbe, ahol kis várként másodrangú szerepet töltött be. A helyőrség feladata az volt, hogy megakadályozza a rabló portyákra induló török lovascsapatok betörését a környező jobbágyfalvakba, de mivel kevesen voltak, ezt csak nehezen tudták végrehajtani. Ebből az időszakból érdemel említést Kapitán György hollókői kapitány és a szandai török parancsnok, Hubiár aga párviadala, amit 1550-ben vívtak a bujáki réten.
A nógrádi várakat Ali budai pasa az 1552-es hadjáratában sorra elfoglalta. Hollókő helyőrsége a két várparancsnok, Zsáki András és Imre viszálykodása miatt a hatalmas sereg közeledtére ellenállás nélkül elmenekült. A várban egy 1556-os zsoldlista szerint Mohamed aga állomásozott huszonegy zsoldosával (18 gyalogos, 3 tüzér). A török várőrség 1558-59-ben 24 fő volt.
A királyi seregek 1593 őszén, Fülek visszafoglalása után, Prépostvári Bálint egri főkapitány tárgyalásainak eredményeképpen ugyancsak ágyúlövés nélkül vették vissza. Továbbra is a jelentéktelenebb végvárak közé tartozott, 1596-ban egy vizsgálat igen rossz állapotúnak minősítette, ezért az 1608-as országgyűlés elrendelte megerősítését. A feltárás alapján megállapítható, hogy megelégedtek kisebb építkezésekkel: a 16. század végén feltöltötték a külső várudvart, és két helyiséget emeltek, a 17. század elején ezt újabb feltöltés és újabb két helyiség építése követte. A várban az 1652-es és 1655-ös adatok szerint 20 fős őrség állomásozott.
A katonai jelentőségét már elvesztett, kicsiny végvárat 1663-tól húsz esztendeig ismét a török birtokolta, miután Berki Mátyás és Nagy Orbán parancsnokok átadták a várat. Ilyen állapotban érte Hollókőt 1663-ban az újabb támadás, a töröknek. Ezután járt itt Evlija Cselebi utazó, és leírta, hogy a török élelem- és hadiszertárat helyezett el Hollókőn.
A „pogányok” uralma alól véglegesen a Bécs városának felmentéséből hazafelé tartó Sobieski János lengyel király csapatai szabadították fel 1683 októberében, amikor Szécsényt is. 1701-ben I. Lipót több más várral együtt elrendelte Hollókő lerombolását, de ezt ekkor még nem tették meg. A 18. század elején az üresen álló építmény őrzését Szabó György, Gondor Mátyás, Nagy Orbán és Krikk Lőrinc hollókői lakosokra bízták. 1710-ben Nógrád labancpárti nemesei Hollókőn tartották a megyegyűlést.
1711-ben az ország békéjére és az ország nehéz anyagi helyzetére tekintettel a vár bejáratait, hídjait és a külső várudvar szakaszait elbontották, így a vár elkerülte a teljes lerombolást. 1718-ban már romként említették, és a következő évszázadokban az időjárás – és a köveket elbontó lakosság – valóban erősen megkoptatta falait. A birtok a 18. század elején a Forgáchok kezébe került, majd 1860-ban a Pulszky család vásárolta meg. Omladékai között egy ideig a környék szegényei laktak.
Bár az elmúlt kétszáz évben falainak egy részét építőanyagnak elhordták, még így is Hollókő a megye legépebben maradt, a középkori építkezés jegyeit is tükröző vára. A régészek 1966–69 között tárták fel, 1970-ben kezdték restaurálni. A vár és a község környékét 1977-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították. 1996-tól látogatókat is fogadnak.
A várban 2014 nyarán felújítások kezdődtek – 2015. április 3-ig nem lehetett látogatni –, majd 2015. május 7-én került sor az átadásra. A közel egy évig tartó renoválás eredményeként megnyílt az öregtorony, mely a vár 1996-os nyitása óta zárva tartott; helyre állították a felső várban található várkapitányi lakrészt és ebédlőt; az alsó várban két gazdasági épületet újítottak fel, ahol mostantól a látogatók a vár építéstörténetét bemutató 3D-s animációs filmet is megtekinthetik; konyhát, kovácsműhelyt és fegyvertermet alakítottak ki.

A hollókői vár legendája

A vár legendájából származik Hollókő neve. Eszerint a szomszédos Pusztavárhegy ura, Kacsics András egyszer elrabolt egy szép leányt, és ide záratta, az épülő vár egy termébe. Viszont a lány dajkája a rabló nagy szerencsétlenségégre boszorkány volt. A dajka, hogy a lányt kiszabadítsa, szövetkezett az ördöggel, s ennek parancsára az ördögfiak holló képében esténként újra és újra elhordták az épülő vár köveit, egészen addig, míg a várúr a leányt szabadon nem engedte.





Elhelyezkedése
Hollókői vár (Magyarország)
Hollókői vár
Hollókői vár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 59′ 50″k. h. 19° 34′ 58″