A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pilis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pilis. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. október 15., kedd

Pilisi vándorlás - (Pilisszentkereszt - Pomáz)

 Új nap, új élmények! Ezzel a mottóval kelnek a vándorok, majd húznak túracipőt. Ez a Pilisi vándorlás harmadik napja, amit Pilisszenkeresztről folytatok több mint húsz kilométeren keresztül egészen Pomázig. A térképet elnézve ezen a szakaszon főleg barlangok és kilátások élményei várnak minket. 
 Pilisszenkeresztet déli irányba elhagyva az Országos Kéktúrán visz a vándorutunk. Arra gondoltam, még mielőtt a Som-hegyi turistaház felé venném az irányt, a leágazásnál kitérőt teszek a híres Dera-szurdokba, ahol már korábban többször is jártam, de nyáron még sosem láttam benne csörgedezni a patakot. A korábbi esőzések miatt most némi esélyt láttam rá, hogy a szurdok igazi, nyári arcát is megmutassa. Alig pár lépést letérve az eredeti útvonalról már a vadregényes szurdok felső bejáratánál találjuk magunkat. Nem kellett csalódnom, mert ha nem is Niagaraként zúdult le a víz a szűk kanyonban, a kis vízesések kiváló fotótémával szolgáltak. A 600 méter hosszú szurdok a kis fahídjaival helyenként a Magas-Tátra hegyi patakjainak hangulatát idézi. Nem rohanok, nincs miért sietnem. A völgy hűvös sziklái közt ücsörögve hallgatom a víz csobogását, és egy kis időre kikapcsolok. Ez a kis idő majd egy óra volt, mire gondolataim kezdtek sűrűsödni, és újra a gyaloglás felé hajtottak. Később a lábamat szedve arra gondoltam, szerencsés vagyok, hogy nem hétvégén jártam erre, amikor a szurdok kirándulóforgalma igen nagy, és elmélyülésre aligha van mód.
Az eredeti útvonalon pár száz métert enyhén emelkedve érjük el a 2013-ban felújított Som-hegyi turistaházat, amely inkább kulcsosházként üzemel. Ittjártamkor éppen nem szállt meg benne senki, és így lezártan kissé elhagyatottnak tűnt az egyébként szépen felújított és hangulatos környezetű épület. Itt, a turistaház melléképületénél találjuk a Pilisi vándorlás pecsétjét is. A lenyomat készítése közben morajlani kezd az ég, és a nyugat felől érkező szürke felhők kezdik eltakarni a napot, ami még pluszba lenyomja a nehéz, párás levegőt is. Igaz, napok óta vártam valami viharfélét, amely kicsit megmozgatja és felfrissíti a levegőt - de most csak arra tudtam gondolni, hogy dzsungel helyett üvegházban fogok gyalogolni, ha egy kis eső után újra kisüt a nap. Aggodalmaim csak részben igazolódtak be, mert az eső elkerült, és a nap sem sütött, de a szaunázás élményében így is részem lett. Homlokomról csöpögő izzadsággal és felhőnyi szúnyog és bögöly kíséretében menetelek tovább a Hosszú-hegy nyergén. A levegő sűrű és nehéz, a csalán csíp, a bögöly harap, a pókhálókat meg néha fejmagasságban szakítom át. Mit mondjak? Nem ilyenkor kell túrázni.
A Hosszú-hegy nyergén áthaladva megfigyelhetünk egy erdőgazdálkodási kísérletet, amely azt vizsgálja, hogy a különböző fakitermelési eljárások hogyan befolyásolják a termőhelyi viszonyokat, a természet regenerációját és az erdő élővilágát. Több kísérleti területet figyelhetünk meg az erdőben. Tarvágás, hagyásfacsoport, lék és egyenletes bontás: mind más-más környezeti hatással bír a természetre. A kutatás célja kideríteni, mely módszer mellett biztosítható leginkább az erdő természetes megújulóképessége úgy, hogy a faanyagtermelés is biztosított maradjon. Elnézve az erdőt én a kontrollterületet részesítem előnyben, ahol nem történt beavatkozás, mert a megbolygatott természet látványa számomra nem örömteli. Persze értem azt is, hogy az embernek fára is szüksége van, de egy tarvágás látványa sosem felemelő. Szerencsére ez utóbbi azért nem túlzottan jellemző erre a területre. Zömében ligetes gyertyános-tölgyesben halad a turistaút. A Hosszú-hegy lejtőgyepein olyan védett növényeket is találhatunk, mint a sápadt kosbor, a tavaszi hérics, a tarka nőszirom, a selymes peremizs, a pusztai meténg vagy a magyar repcsény. Nem vagyok nagy botanikus, de ezek közül a selymes peremizshez biztosan volt szerencsém.
A Hosszú-hegyen a Pilisi kilátások túramozgalom pecsétjével igazoljuk ottjártunkat, ahonnan pazar kilátás nyílik nyugati és déli irányba. Innen jól látom, miért szenvedek annyira az időjárástól. Tőlem délre, alig egy-két kilométerre leszakadt az ég, és a vihar folyamatosan előttem haladva hagyja maga mögött a fullasztó klímát. Ráadásul a nap is kezdett kisütni, így még jobban fokozódott a párás élmény. Gondoltam, sebaj, majd letérek a Csobánka feletti Szent-kúthoz, hogy felfrissítsem magam. Alig háromszáz méteres kitérő után elértem a kápolnát és a forrást, ahol a történet szerint még 1842-ben egy juhász terelte nyáját, amikor megjelent előtte Szűz Mária. Ezt követően csodálatos gyógyulásokról számoltak be, akik a forrás vizét itták vagy megmosakodtak benne. Így lett a forrásból Szent-kút, egyben ma is látogatott zarándokhely. Sajnos a kápolna környezete igen szemetes, amit nemcsak egy-két csokipapír jellemez, hanem a padokon hagyott, gondosan összekészített szemétcsomagok is. Nem értem. Talán a tulajdonosai arra számítanak, hogy a piknik maradványait majd a pincér összeszedi?
 A kis kitérő után újra a kék jelzést követtem, de nem sokáig, mert a kék barlang jelzésen újabb kitérőre szántam el magamat a Macska-barlanghoz, ahol korábban még sosem jártam. Mivel az eső nem sokkal előttem járt, nyomában minden nyirkos és csúszós, és ez különösen igaz a barlanghoz levezető vízmosásos, sziklás útra. Az erdő csendjét emberek hangja szakítja meg, amik határozottan a célom irányából jönnek. Pár perc múlva már egy sráccal beszélgetek a Macska-barlang bejáratánál, aki csapatával a barlang még ismeretlen járatait kutatja. Tőle tudtam meg azt is, hogy a közelben van még egy barlang, a Dinó-rejtek, amelyet a térképem nem is jelöl. A szakemberek mindkét helyszínt régóta tárják fel. A Macska-barlang 139, míg a Dinó-rejtek 230 méter hosszú, és egyaránt találni bennük baritkristályokat, amelyek a hévizes barlangkeletkezés jelei, de később átalakultak karsztos víznyelővé. Az üregekben hazánk egyik leggyakoribb denevérfajának, a kis patkósdenevérnek, valamint a közönséges denevérnek kolóniája él. Én csak kívülről szemléltem meg a barlangokat, miközben a kutatók eltűntek a mélyben. Nem sokat időztem itt, mert várt rám még aznapi távom több mint fele, így visszakapaszkodtam eredeti utamra.
 A Csobánkai-nyeregen haladtam tovább a kék jelzést követve, rálátással a nap megmászandó hegyeire és Csobánkára. A falu határában érjük el a Kis-Kevély oldalába vájt, felhagyott dolomitbányát. A hegyet balról kerülve, továbbra is a kéken kapaszkodunk fel a Kevély-nyeregbe, ahol a pihenőhely mellett a Kéktúra bélyegzőt is megtaláljuk. Sajnos itt is sok az eldobált szemét, de ezen már szinte meg sem lepődök a Pilisben. Innen továbbhaladva nincsen egy kilométer a Nagy-Kevély, túránk következő kilátó- és igazolópontja. A pecsétet nem a csúcson, hanem még az odafelé vezető úton, egy tisztáson találjuk - feltéve, hogy valaki nem lopta el. Mert például ottjártamkor a pecséttartró dobozt üresen találtam. Nyilvánvaló, hogy a tolvaj nincsen tisztában azzal, milyen bosszúságot okoz azoknak a természetjáróknak, akik ezeket a lenyomatokat gyűjtik. Gondoltam, jelzem a pecsét kihelyezőinek (Piliscsabai Természetjáró Egyesület) a rongálást, de a honlapjukra már felkerült a hír, amelyből az is kiderült, hogy rövid időn belül ez már a második alkalom volt. A pecsétet megint pótolni fogják, de ki tudja, meddig marad a helyén, ha egyesek hazaviszik... Nincs más lehetőségem, fotóval igazolom, hogy ott jártam.
 Miután kibosszankodtam magam a pecsét miatt, haladtam tovább a csúcsra, ahonnan nem először élveztem a panorámát. Ha erre járok, itt mindig elidőzők egy kicsit a fehér mészkősziklákon. Az idő kitisztult, a zivatarfelhők odébbálltak, végre a levegő is megmozdult egy kicsit, miközben a nap hét ágra sütött. Innen letekintve terepasztalként terül el alattunk a táj az „egri vár” romjaival és a környék településeivel. A szemközt húzódó Budai-hegység csúcsait még ilyen párás időben is jól ki lehet venni. A fejem fölött sólymok köröznek, és mellettem a kövek között egy nagy hőscincér sütkérezik, türelmesen modellt állva a fényképezőgépemnek. Pár fotó és legalább fél óra után indulok tovább a piros jelzésen. Fél kilométer után irányban visszafordulva haladunk a piros négyzeten a Nagy-Kevély keleti oldalában, és érünk vissza a korábban már érintett Kevély-nyergi-pihenőhöz. Innen viszont már csak a sárga sávot követjük egészen Pomázig. De addig még hátravan öt kilométer és pár látnivaló is.
 Ilyen például a Kis-Kevély oldalában található Mackó-barlang, amelyet meredek ösvényen érünk el, és a nyári melegben kiváló hűsölőhely. Ez nem is csoda, hiszen a barlang hatalmas száját az északi irányba tátja, és sűrű növényzet is védi a hőségtől. Először az állatok, aztán az ősember, majd a remeték, később a kincskeresők és a régészek is megfordultak az üregben, amelyet most már leginkább csak a turisták látogatnak. Az ásatások során találtak itt ősmedvecsontokat, de más, már kihalt fajok maradványait is, mint például a gyapjas orrszarvú, az ősbölény, a gyapjas mamut, az őstulok vagy a barlangi hiéna. Az ősember jelenlétét az itt talált 145 darab kovaeszköz bizonyítja. Még a fantáziátlan ember is könnyen el tudja képzelni az egykor itt élő ősember életét, mert a barlang olyan „klasszikus” formájú, mint amilyeneket a mozifilmekben láthatunk. Az üreg hűvös, csöpögős nyirkossága kimondottan felfrissített, még az alatt a tíz perc alatt is, amit itt töltöttem. De haladni kellett tovább, mert a vizem fogytán, a célállomásom pedig még messze volt.
 Megint Csobánka határában járunk, de vándorutunk a községbe nem visz be. Én fakultatív jelleggel mégis lemegyek egy kis frissítőért és némi pékáruért. Az érdekes Csobánka név felkeltette az érdeklődésemet. Mit jelent, honnan ered ez a szó? A túra igazolófüzetéből is sokat megtudhatunk Csobánkáról és a község nevének eredetéről. A nyelvészek szerint az iráni "suban" szóra vezethető vissza a honfoglalás kori csobán szavunk, amelynek jelentése pásztor. Tehát lehet, hogy az itt letelepedők mesterségét hivatott jelezni a településnév. Ezt a vidéket már a rómaiak előtt is lakták, de a török időkben sok más településhez hasonlóan Csobánka is elnéptelenedett. Az 1690-es években szerb telepesek érkeztek, majd lettek így Csobánka második megalapítói. Később szlovákok, svábok és cigányok is jöttek a faluba, de a 20. század történelme többször is átformálta a település etnikai képét. Csak egy gyors vásárlásra tértem be a faluba, de így is volt módom szemrevételezni az 1746-ban épült Szent Gábriel szerb ortodox templomot - igaz, csak kívülről. A település fölé magasodó Oszoly-csúcs irányában hagytam el a községet.

 Az erdőbe érve magas sziklafalon találjuk Berda József költő emléktábláját, aki Csobánka című versében magasztalja e tájat. Innen alig pár tíz méterre kezd fölkapaszkodni a köves, sziklás turistaút az Oszolyra. Ebben az időben a csak 329 méteres szikla megmászása is fárasztó volt. Igaz, ha nem megyünk le a faluba, akkor nem kell a csúcsra ennyit kapaszkodni, ahová egyébként a vándortúránk hivatalosan nem is visz fel. De mindenképpen megéri ide feljönni, mert a kilátás pazar. Annyi időt nem töltöttem itt ücsörgéssel, mint a Kevélyen, mert a fáradság, a napsütés és az újból közeledő vihar együttesen hajtottak mai utam végéhez. Délkeleti irányban leszaladok a hegyről, és sűrű, fiatal, tölgyes csalitosban találom magam. Jelzések elvétve, ösvények szétágazva, így csak az tartja helyesen az irányt, aki jól tájékozódik. Szerencsémre gyorsan átérek ezen a szakaszon a nyílt terepre, ahonnan már jól látszódnak Pomáz házai. Jelzést itt, ezen a Pilisre egyáltalán nem jellemző, kopár tájon ne keressünk, csak menjünk toronyiránt az Árpád-szobor irányába, avagy kövessük a szekérutat.

 Az Árpád vezér szobornál bélyegeznünk kell a füzetbe, de még nem érkeztünk meg teljesen Pomázra. A város központja innen még legalább másfél kilométer, ahol túrám véget ér. Kissé csapzottan tettem meg a távot iszonyatos párában, ami nagyon kiszívta az erőmet. De mégsem erre, hanem e nap élményeire gondolva térek nyugovóra. Jólesett a Szurdokban kicsit relaxálni, a Kevélyen ücsörögni, na meg számomra ismeretlen barlangokat felfedezni. Szállásomon kicsit felfrissülve már a következő szakaszt vizsgálgatom a térképen, amely Pomáztól Pilisszentlászlóig fog tartani, és a Pilisből a Visegrádi-hegységbe vezet át, új tájakat bemutatva.

2017. augusztus 14., hétfő

Pomáz / Folytatás a posztban



 Budapesttől 2,37 km-re északra, Budakalász és Szentendre szomszédságában helyezkedik el, a Pilis hegység kapuja. Nagy- és Kis-Kevély hegyek aljában. (E hegyek keleti lejtőit a török hódoltság után letelepedett szerb lakosság „kovily”-nak nevezte el, ami árvalányhajat jelent. Szerb nyelvterületen így nevezik azokat a hegyoldalakat, amelyek legeltetésre alkalmatlanok, és csupán árvalányhaj terem rajtuk. A „kevély” szó Faludi Ferenc nyelvújító leleménye és a „kovily” csak a 19. században lett kevély.)
Földrajzilag a pomáz-esztergomi törésvonal mentén helyezkedik el, a Kárpátok miocén kori vulkáni koszorújának első vonulata itt találkozik a várost átszelő Dera-patak völgye–Kovácsi-völgy vonulatától délre elhelyezkedő üledékes talajtakaróval. Pomáz és környékének geológiai szempontból a visegrádi hegységhez tartozó miocén kori vulkanikus eredetű hegye a Nagy-Csikóvár és a Kőhegy. A környék hegyei nem rendelkeznek állandó vízfolyással, száraz nyarakon a környék egyetlen vízgyűjtője a Dera-patak is elapad, pedig Pomáz történetében számtalan áradás, gyors, hirtelen jövő árvíz forrása is ugyanez a Dera-patak volt.
 Pomáz ősidőktől lakott hely volt. Újkőkoriréz- és bronzkori temetkezések nyomait is megtalálták, majd szkíta és kelta lakosok előzték meg a rómaiakat, akiknek több villája is a város területén volt. A longobárdok és avarok is itt hagyták nyomaikat. Első írásos említése 1138-ból származik: Vak Béla említi egy oklevélben, hogy a falu a dömösi apátság tulajdona. 1277-ben kelt adomány levélből kitűnik, hogy IV. László király pomázi birtokait Erzsébet hercegnőnek, és a szigeti apácáknak adományozta. 1348-ban árvíz pusztított, és azt követően pestis járvány tizedelte meg a lakosságot. A csapás 1364-ben megismétlődött, újabb árvíz, és újabb pestis járvány következett el. Részben a 14. század végén, valamint 15. század elején épült fel az un. Klisszai királynői vár és templom, amely nem is annyira vár, mint inkább egy középkori többszintes palota lehetett. Az épületet, számos más akkor létező pomázi épülettel egyetemben a császári erők robbantották fel, 1701-ben, hogy azokat a Rákóczi seregei ne használhassák fel védelmi célból. Buda közelében nem akartak stratégiai gyengítő pontokat hagyni. Az épület maradványait feltáró ásatások során díszesen faragott oszlopfők, dekoratív mennyezet-bordák kerültek elő, valamint néhány szobortöredék, amiket a Nemzeti Múzeumba szállítottak. A királynői vár templom-romja mellett tárták fel Pomáz legrégibb középkori temetőjét, ahol 245 sírt találtak.
 Az 1546. évi török adóösszeírás (defter) szerint a magyar őslakosságból már csak 10 család élt, akik évi 1615 akcsét fizettek az akkori „zaimet” tulajdonosnak, a budai Huszein Isztrafcsa csausnak. Pomáz és környéke 1548-ban a budai Kaszime pasa birtokába került. 1579-ben Üvejksz pasa összeírásában Pomáz Szente-puszta néven szerepelt. Az 1599. évi defterből kitűnik, hogy Pomáz lakossága részben „kugában", vagyis pestisben kihalt, részben elköltözött. A falu földjeinek nincs tulajdonosa, azoknak csak használója a Dervis nevű szegedi szandzsák-bég, kinek ezekből való jövedelme évi 400 akcse. Az 1562, 1580 és 1590. évi összeírásokból látszik, hogy a falu tartósan néptelen. Zaimet tulajdonosának, ill. használójának Derja bégnek és Pervane csausnak 1000 és 2000 akcse között jövedelmez.
A 15 éves háború majd a zsitvatoroki béke után, a török megszállású területek között egyedi, kettős közigazgatási rendszer alakul ki az ország török megszállású területén Ebben a szituációban a Szentendrei-sziget déli csücskében lévő Bolgár nevű falu földesura, Bornemissza Bolgár Pál az ország keresztény kézen maradt részének nádorától megvásárolta a Kálóz puszta, Pomáz puszta, Szencse puszta, valamint a mai Csobánka határát képező területeket, majd betelepítette a Bácskában már korábban vásárolt falvainak (Prekonity, Radonity, Tótháza, Nagy Gyurgyin, Malteovity, Nádály, Hulica, Oblica, Belo Blato, Szilvás, Botrá, Pokolkő, Obornica, Vámtelök, Dorosko, Pessér, Csemeny, Nagycsicsó, Vastorok és Terusity. A falvak felsorolása Bornemissza végrendeletéből valók.) szerb lakosságával, a török jogszokás szerint 6 év adómentességet biztosítva a vállalkozó kedvű telepeseknek. (A terület megvételéről és betelepítéséről számos dokumentum maradt a Magyar Országos Levéltárban, Bornemissza leszármazottainak, a Wattay családnak iratanyagában) Bornemissza család a 17. század elején jelentős szerepet játszott Pilis vármegye társadalmi és hivatali életében, mivel mind a két fél, a keresztény és a török elismerte és különböző ügyekben alkalmazta. 1661-től a felsővattai Wattay család birtoka, ők fogadták be a Csarnojevity pátriárka vezette menekült szerbeket és telepítettek be magyar, német és szlovák lakosságot. Pomáz a Wattay III. Pál által létrehozott Losonctól Kiskőrösig terjedő birtok központja lett, amely a Wattay Família közbirtokosságként fejlődött tovább. A közbirtokosság tagjaként a benősült Teleki, Szemere, Fáy, Zboray családok is sokat tettek a település fejlesztéséért.
 A lakosság túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozott, szőlő- és gyümölcstermesztéssel, Szentendre, s a távolabbi Buda piacain értékesítették portékáikat. A 18. század második felétől fogva a kézműves ipar jelentősége is egyre nőtt főképp a helyi igényekre építve. Tímár, bőrfeldolgozó, kerékgyártó, kőműves iparosok mellett jó néhány kovácsműhely is ismert volt. Pomáz a régi romok helyébe számos új épülettel gazdagodott, a település fellendülése megindult. A község fejlődésének egyik fontos mérföldköve lett, amikor a vasút elérkezett Pomázra. 1888. augusztus 17-én helyezték üzembe a Budapest-Szentendre vasútvonalat, s Pomáz új vasútállomásával bekapcsolódott az ország nagy közlekedési érhálózatába. Az 1880-as évek végén ideérkező filoxéra járvány a hegyi szőlőket szinte teljesen kipusztította, amely Pomáz fejlődését is rövid idő alatt átalakította. A már korábban meginduló kőbányászat, és kőfaragás mellé téglaégetéssel kezdett a lakosság egyre nagyobb számban foglalkozni. Gőzmalmok létesültek, s faipari manufaktúrákat kisebb üzemek váltották fel.
A 20. század elejére járási székhely lett, s fejlődését mi sem mutatja jobban, mint, hogy az ekkoriban megalakuló iparos-körnek 120 tagja volt. 1924-ben kezdte meg működését Pomáz egyik jelentős kézműipari cége, a Ungarische Weberei AG. (UWAG). Szövöde, szövő-előkészítő, és kivarró részleg kezdte meg ekkor a működését, amely 1938-ban fonodával is bővült. A fonoda építését egyébként két évvel korábban kezdték meg. Az államosításokat követő szocialista átalakulások során az üzem Hazai Fésüsfonó- és Szövőgyár nagyvállalat Pomázi Gyáregysége lett, és 1980-ban közel 600 főt foglalkoztatott.
A két világháború közötti időszakban az ipari fejlődés hatására jelentősen megnövekedett a lakosság lélekszáma a beköltözések miatt, amely új lakóövezetek kialakításához vezettek, mint például a Bartkó-telep, vagy a Tiszolczy-telep. 1944-ben a község német megszállás alá került, sőt egy katonai reptér kialakítása is megkezdődött. A Szovjet II. és III. Ukrán Front csapatai Budapest északi gyűrűjének zárásakor, 1944. december 26-án szabadították fel a német megszállás alól a községet. Ezt követően a község fejlődésének egy újabb fejezete kezdődött el, amely az államosítások, az ötvenes évek erőltetett iparosításán keresztül vezetett át a hatvanas évek kettős strukturáltságú vállalati arculatához. A nagy állami vállalatok központi költségvetésű, és a helyi vállalatok kis költségvetésű irányításrendszere majd negyven éven át adott meghatározó keretet a település gazdasági arculatához.
A település 2000-ben városi rangot kapott.

Közlekedés

Közösségi közlekedés:
  • A H5-ös HÉV-vel a budapesti Batthyány térről Pomáz 32 perc alatt érhető el.
  • Innen indulnak Csobánkára és Pilisvörösvárra, illetve Pilisszentkeresztre és Dobogó-kőre a 855-ös, 856-os, 860-as és 861-es buszok, valamint a városon belül közlekedik a 851-es busz.

Turizmus, sport

Kedvelt kirándulóhely a Csikóváralja, a Petőfi-kilátó, a Holdvilág-árok, a Szurdok, a Mesélő-hegy és a Gyopár-forrás közelében. Több turistaszállás mellett a Vróczi úton gyermeküdülő található. Sokféle sportolási lehetőség (lovasiskolák, fitnesz- és szabadidő klubok, nyitott-fedett teniszcsarnok). A város labdarúgócsapata a Pomáz-ICO SE.

Elhelyezkedése
Pomáz (Magyarország)
Pomáz
Pomáz
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 38′ 51″k. h. 19° 01′ 37″Koordinátáké. sz. 47° 38′ 51″, k. h. 19° 01′ 37″térkép ▼
Pomáz (Pest megye)
Pomáz
Pomáz
Pozíció Pest megye térképén

2015. október 11., vasárnap

DÖMÖS - PRÉDIKÁLÓSZÉK / Folytatáshoz kattints a posztra !

A 639 m magas Prédikálószék a Visegrádi-hegység egyik legmagasabb csúcsa.Dobogókőről megközelíthető a piros háromszöggel jelölt turistaúton.



A hegytetőn felállított kereszt és a szikla közelében pihenésre és piknikezésre alkalmas padok és asztalok állnak a kirándulók rendelkezésére.

A csúcsra érve hazánk egyik legszebb panorámája tárul elénk a gyönyörű Dunakanyarral, a Börzsöny látványával,Nagymarossal és Visegráddal, valamint a távolabbi Vác fölé magasuló Naszály képével.






























Prédikálószék nagyobb térképen való megjelenítése

DOBOGÓKŐ / Folytatáshoz kattints a posztra !



Az ország első, báró Eötvös Lóránd nevét viselő menedékházának ünnepélyes átadására 1898. június 5-én került sor. Ez az épület, tekintettel a turistaforgalom robbanásszerű növekedésére, igen gyorsan kicsinynek bizonyult. Jelenleg turistamúzeumként üzemel, ahol többek között a XX. század turista aktivistáinak személyes tárgyait lehet megtekinteni (nyitva tartás:csütörtök, szombat, vasárnap). A néhány évvel később épült, 1906. június 2-án átadott új menedékház is már több mint egy évszázada szolgálja az ide látogatókat.  Az ország egyik legszebb fekvésű kilátójából, 700 méteres magasságból, a Duna kanyargós medrével párhuzamosan páratlan panorámával tárulnak elénk a Pilis és a Dunazug hegység csúcsai: a Szakó-hegy, a Prépost-hegy, az Árpád-vára, a Rám-hegy, Magas (Mágus)–hegy, a Vadálló kövek és a Prédikálószék mellett sokan mások. Túl a vízen pedig a Börzsöny vonulata, szerencsés esetben a Tátra láncai láthatók. Közvetlen a kilátó alatt található a Siketek Mária-kegyhelye, ahol az 1926-ban történt jelenést követően alakították ki a szentélyt. A közelmúltban ismét felújításra került a kegyhely, melyet most már teljes fényében csodálhat meg a kedves látogató és róhatja le kegyeletét a hívő zarándok. Innen indul a S-körrel jelzett, Dr. Thirring Gusztávról (1861-1941) elnevezett ösvény, melyet sokan Turul-körútként ismernek. A térképet szemlélve valóban egy Dobogókőről felszállni készülő, szárnyait kitáró sólyommadarat vehetünk észre a turistaút rajzolatában. Ha igazán csendes, békés helyre vágyunk, érdemes a gerincen végigsétálva egy kis kitérőt tennünk a Napút-kilátóhoz (Rezső kilátó), ahonnan szintén fenséges panorámában lehet részünk. A Pilis lágy domborulatai mellett tiszta időben a visegrádi fellegvár bástyáit is megcsodálhatjuk. A kilátó alatt található kultikus helyet, a Szerköveket, a Táltos Iskola által kialakított pihenő felől, a Buda-Atilla kapun keresztül, mintegy 10 perces sétával tudjuk megközelíteni. A menedékház környezetében fekvő Turista Emlékparkban és a Thirring-körút mentén több, az elmúlt században emelt domborművet, emléktáblát találunk. Ezek többnyire a XX. századi magyar történelem áldozatainak, valamint a turistamozgalom főszereplőinek állítanak emléket. A központi kilátóból a gerincen keleti irányban haladva néhány percen belül elérhetjük a Makovecz Imre által tervezett Zsindelyes büfét, melynek szomszédságában az ország első sípályája szolgálja a téli sportok szerelmeseit. Érdemes ellátogatni a korábbi jezsuita központba is, mely jelenleg a Walden hotel épülete. Ősfás, arborétum szerű kertjében érdemes rövid sétát tenni, s ízléses éttermében elfogyasztani egy finom ebédet, majd meginni egy kiváló feketét.

















Elhelyezkedése
Dobogókő (Magyarország)
Dobogókő
Dobogókő
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 43′k. h. 18° 54′

DÖMÖS - VADÁLLÓ-KÖVEK / Folytatáshoz kattints a posztra !

A Vadálló-kövek a Prédikálószék gerincén helyzkednek el mintegy 500-600 m magasságban Dobogókő és a Dunakanyar között.A sziklák nevei fentről lefelé haladva: Árpád trónja, Felkiáltójel, Függőkő, Bunkó, Szélestorony és Nagytuskó.A Vadálló-kövekről igen szép kilátás kínálkozik mind a Dunára és a Börzsöny-hegységre valamint Dobogókőre (többek közt a sípályákra is)