A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tolna megye. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tolna megye. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. január 17., péntek

Kakasd

 Kakasd (németül Kockrschközség Tolna megyében, a Bonyhádi járásban

.Kakasd közelében már a kőkorszakban település volt, a 12. század derekán határában templom állt. A községnév, először egy Zsigmond király korából való, 1436-ban kiadott oklevélben szerepel. A település a nevét valószínűleg valamely Kokas nevű köznemesi családról kapta. 1572-ben a község lakossága 60–90 fő között lehetett. Fő termelési ágait a búza és a bor képezték, de nagy jelentősége volt az állattenyésztésnek is. Konyhakerti és iparnövényeket is termeltek. A török pusztítás idején Kakasd elnéptelenedett.

Az 1713. évi összeírásokban már újra szerepel a neve, lakói akkoriban magyarok voltak. 1720-ban viszont az öt magyar mellett már kilenc német család is élt itt, összesen 81 fővel. Az 1718 és 1726 között történt betelepítések során pedig több mint 100 német családdal bővült Kakasd lakossága. Első iskolája 1720-ban, a belaci iskola 1724-ben épült. A mai templom 1810-ben épült, amelyet 1876-ban és az 1900-as években bővítettek. Bezerédj Amália 1828-ban alapította a belaci óvodát. A jobbágyság felszabadítási mozgalmának úttörője, Bezerédj István jóvoltából Kakasd lakossága volt az első egész Magyarországon, amely az 1840-es országgyűlés által megengedett örökváltság jogán, magát földesuraitól megváltotta. Ez idő tájt 986 lakója volt.
1935-ben Belac és Kakasd települések egyesülésével jött létre a mai Kakasd község. A második világháború után a német ajkú lakosság jelentős részét kitelepítésre ítélték. 1945 áprilisában jelentek meg a bukovinai székelyek első menekültjei. Az 1764-es madéfalvi vérengzés óta bujdokoló székely családok itt leltek új otthonra. A telepesek közé 1947 őszén és 1948 tavaszán a lakosságcsere folytán gyökértelenné vált felvidéki magyarokat is költöztettek. A régi művelődési ház lebontása után, 1987-ben indult meg a híres építész, Makovecz Imre által tervezett Faluház építése, a helyi lakosság példamutató összefogásával, társadalmi munkájával. Ünnepélyes átadására 1994-ben került sor, azóta számos rendezvény méltó helyszíne (bálok, lakodalmak, művészeti kiállítások, konferenciák, kulturális műsorok). A faluházzal megálmodott gondolat az itt élő lakosság együttélésének, összefonódásának állít emléket, amelyet még az első és második világháború hőseinek és áldozatainak állított emlékmű, valamint a Zusammenleben (együttélés) szoborkompozíció is kifejez.

Nevezetességei

  • Bíró Sándor képzőművész galériája
  • Faragott székely kapu és kopjafa
  • Faluház (Makovecz Imre)
  • Római katolikus templom (Szent Mihály arkangyal)
  • Szent Anna-kápolna
  • Harangtorony
  • Az évente, hagyományosan április utolsó szerdáján megrendezésre kerülő Kakasdi Matróznapok
  • Ulmi bárka (Ulmer Schachtel)
  • Együttélés (Zusammenleben) szoborkompozíció
  • I-II. világháborús emlékmű
  • Kálvária domb


2017. február 6., hétfő

A tamási vár / Folytatás a posztban


A Tolna megye északnyugati részén fekvő Tamási belterületén egy fákkal sűrűn benőtt magaslaton találhatjuk várának maradványait. Napjainkban, ha arra járunk, csak a históriás idők ismerői előtt merülhet fel, hogy a középkorban vár koronázta meg a dombot. Vágjunk hát neki a sűrűnek, fedezzük fel a tamási vár nyomait!

Múltjának megismeréséhez elsődlegesen a fennmaradt oklevelek sorait kell végigtanulmányozni. Az építmény alapjait valószínűleg a tatárjárás utáni nagy várépítkezések idején rakták le. A 14. század elején a Kőszegi nemzetség hatalmába került, aki az Árpád-ház kihalása utáni időszakban valóságos magántartományt alakítottak ki az általuk fegyverrel megszerzett területeken.


A trónharcokból győztesen kikerülő I. Károly csapatai előtt 1316-ban azonban meghódolt a Kőszegiek várnagya, Ozorai Sándor, aki adományul kapta meg az uralkodótól a várat. Mivel fiú leszármazott nélkül hunyt el, Tamási visszakerült a királyi Kamara kezelésébe. 1339-től már a királyi hatalomnak időközben meghódolt Kőszegi János fiainak közös várbirtokát képezte. Egy 15. századi forrás szerint 21 jobbágyfalu és mezőváros tartozott hozzá, mintegy tizenhatezer hektáros uradalommal.


A következő évszázadban a török hódítás sötét viharfelhői gyülekeztek felette. A vesztes mohácsi csatában II. Lajos király seregének nagy részével együtt elesett. Az ország vezető nemessége a megválasztott két király párthíveként egymással vívott véres belháborút, miközben az oszmán harcosok egyre több erődítményre tűzték ki a félholdas lobogót. A korabeli krónikák szerint 1545-ben Simontornya és Ozora mellett Tamási vára is török kézre került. A fennmaradt zsoldlistákból tudjuk helyőrségének létszámát, így 1558-ban 98 fizetett zsoldos strázsált falain.

Miután a hódoltság határa északabbra tolódott, egyre kevesebb török állomásozott benne, viszont megnőtt a délszláv származású martalócok száma. A magyar végváriak gyakran portyáztak errefelé, melyről Mehemed budai pasa 1592-ben így panaszkodott: „Simontornya tartományban egy Tamási nevű palánk alá jöttenek, tüzes labdákkal akarták megégetni az gyaur vitézek. Három óráig ott víttanak, végül az lopó latrok futtanak az nádban, szaladtanak fekete orcával.”


Buda 1686-os bevétele után azonban a keresztény hadak foglalták vissza a dunántúli végházakat, és ennek során Tamási roskadozó erődítményébe is bevonultak a császári katonák. A váruradalom - legalábbis papíron - már 1622 óta az Esterházy família birtokát képezte, akik immár ténylegesen birtokba vehették. A katonai jelentőségét vesztett vár végső romlását az 1776-os bontás okozta, amikor falai anyagának felhasználásával jelentős mértékű építkezéseket végeztek a völgybeli településen.

Ekkor létesült az Esterházy-vadászkastély, a vendégfogadó, a pincehelyi plébániatemplom és más objektumok, így, ha napjainkban fölkapaszkodunk a meredek Várhegyre, már csak a sűrű fenyvessel benőtt földsáncokat szemlélhetjük meg, más nem utal a történelmi helyszínre.




Elhelyezkedése
Tamási (Magyarország)
Tamási
Tamási
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 37′ 46″k. h. 18° 17′ 05″Koordinátáké. sz. 46° 37′ 46″, k. h. 18° 17′ 05″térkép ▼
Tamási (Tolna megye)
Tamási
Tamási
Pozíció Tolna megye térképén

Tamási / Folytatás a posztban


Tamási város Tolna megye északnyugati részén, a Somogy-Tolnai dombság területén fekszik. A Kapos folyótól nyugatra eső kistájegységet Kelet-külső-somogyi dombságnak nevezik, ettől keletre pedig a Sió-Sárvíz völgyéig a Tolnai-Hegyhát található. Tamási Külső-Somogy keleti felében van, a Koppány-völgyben.

Megközelíthető a 61-es főúton, illetve az azt itt keresztező (Szekszárdot Siófokkal összekötő) 65-ös számú főúton.
 Tamási nagy történelmi múltú település. E vidék már az őskorban is (bronz- és vaskor) az átlagosnál intenzívebben lakott volt. A régészeti leletek tanúsága alapján a rómaiak korában uradalmi központ jellegű település állhatott errefelé. A középkorban Tamási főúri birtokközpont volt várkastéllyal, és Tolna megye egyik jelentős mezővárosává fejlődött. Tamási mai közigazgatási területén a középkorban hét falu állott fenn. A török terjeszkedés az elsők között pusztította el Tolna megye vidékét. A település a török hódoltság alatt kisebb jelentőségű török várral rendelkezett.
A hódoltság után Tamási ismét városias fejlődésnek indult, a környező vidék vásár-központja lett. A Dél-Dunántúlon a meggyérült lakosság miatt német bevándorlókat telepítettek le, akiknek köszönhetően a térség mezőgazdasága felvirágzott. A német ajkú népesség egy része elmagyarosodott, más része viszont évszázadokon át megőrizte nemzeti kultúráját.
A 19. század végi fejlődés csak részlegesen érintette Tamásit, mivel a vasúti fővonalak elkerülték, miközben akkoriban gyorsult fel például Dombóvár és Bátaszék városias fejlődése. Tamásiban csak helyi jellegű, és főként a mezőgazdasághoz kapcsolódó ipar fejlődött ki. A járási székhely szerepkör hatására fontos igazgatási intézmények települtek Tamásiba.
A város fejlődése a két világháború között lelassult, ezt a város építészeti arculata is tükrözi. Az 1960-as évektől a szocialista vidékfejlesztés idején Tamási új közintézményekkel, lakóteleppel és új ipari üzemekkel bővült, ennek következtében városi címet nyert. Címerét Würtz Ádám rajzolta meg.

Nevezetességek

  • Esterházy-vadászkastély (18. század)
  • Vadászmúzeum
  • Tamási régészeti leletei között megtaláltató a római kori Minerva-szobor, ami jelenleg szekszárdi múzeumban van kiállítva.
  • I. Lipót katonai hadjáratai során Tamási kővárát is támadta.
  • Nevezetes vadászerdeje, a Tamási vadasparkhoz a kontinens sok részéről érkeztek bérvadászatra.
  • Az 1775-ben emelt Miklósvárat 1819-ben átépítették.
  • A gótikus művészeti stílusú Rozália-kápolnának szentélyét 1542-ben készítették. Bővítették barokk és romantikus stílusú részekkel. Szobrok kerültek a homlokzatfülkékbe a római katolikus templomban.
  • A Rozália-kápolna (Barokk stílusú, más néven Kálvária-kápolna gótikus szentélye 1542-ből való. Többször átépítették: a 18. században barokk, majd 1896-ban romantikus stílusban, berendezése viszont maradt az eredeti barokk.)
  • Római katolikus templom (Szent István uralkodásának második felében került sor a templom építésének megkezdésére. Védőszentül Szent Tamás apostolt kapta. Kétszeri átépítésen ment keresztül, ezek alkalmával megváltozott a patrónusa, és Szent István képe került a főoltárra, a korábbi védőszent képe egyik mellékoltárra került.)
  • Tamási termálfürdő: Tolna megye jelentős fürdőhelyeinek egyike, kútját 1967-69 között fúrták 2272 méteres talpmélységig, vize 53 Celsius-fokon tör fel, a medencékben 36-38 Celsius-fokos. Hét medence várja az üdülni vágyókat. A strand területén több gyógy- és wellness-szolgáltatás üzemel. Igen magas a víz só-, klorid-, hidrogén-karbonát-, bróm-, fluor- és jódtartalma. Emiatt alkalmas végtagízületi porckopás, degeneratív elváltozások, gerinc- és csípőízületi porckopás kezelésre és nőgyógyászati bántalmak ápolására. A fürdő önkormányzati tulajdonban van.
  • Gyulaji erdő
  • Pacsmagi természetvédelmi terület – madárvilág


Híres tamásiak

  • Cser László jezsuita költő, 1914. december 16-án született. 1933-ban lépett a jezsuita rendbe; 1939-ben saját kérésére a kínai magyar misszióba (Támingba) küldték. A teológiát Sanghajban végezte, 1945-ben szentelték pappá. Rengeteget írt; jó néhány kötete nyomtatásban is megjelent. Egy helyütt „napló-költészet”-ként jellemezte a sajátját, ami „a pillanat, az idő és az időtlen játéka, sugallata, megélése”. New Yorkban, 2004. április 6-án halt meg.
  • Csuhaj Tünde tojásdíszítő keramikus 1954-ben született. A Pécsi Művészeti Szakközépiskolában kerámia szakon végezett. Tojásdíszítéssel 1990 óta foglalkozik. Liba-, hattyú-, emu-, nandu- és strucctojásokat díszít maratott, fúrt, festett technikával. Hollandiában 2000-ben és 2001-ben és Franciaországban 2003-ban kiállítási első díjat kapott.
  • Csallány Gábor (Tamási, 1871. május 10. – Budapest, 1945. január 31.) magyar régész, múzeumalapító igazgató.
  • Dávid Ibolya politikus, 1954. augusztus 12-én született Baján. Az általános és középiskolát ott végezte, 1972-ben érettségizett a Tóth Kálmán Gimnáziumban. Ezt követően három évig bedolgozó. 1975-től a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának hallgatója, 1981-ben szerzett jogi oklevelet. A Szekszárdi Ügyvédi Kamara ügyvédjelöltjeként került Tamásiba. 1985-től, miután letette az ügyvédi szakvizsgát, a Tamási Ügyvédi Munkaközösség ügyvédje. 1990. július 15-étől főállású képviselő, ügyvédi tevékenységét szünetelteti. 1989. január óta tagja a Magyar Demokrata Fórumnak.
  • Gőgös Ignác (Tamási, 1893. májusa – Tamási, 1929. július 30.) asztalos, pártmunkás.
  • Könnyü László térképész, tanár, költő, író, publicista és irodalomszervező 1914. február 28-án született Tamásiban. 1936-ban a perecsei, 1936-1937-ben a baracsi, 1937-1940-ben az újiregi, 1940-1942-ben a jászberényi állami iskolákban, 1942-1944-ig a nagykátai állami polgári iskolában tanított. Magyarországon több kötet verse, regénye, színműve jelent meg. Betegsége miatt 1973-ban nyugalomba vonult, 1992-ben bekövetkezett haláláig irodalommal és művészetekkel foglalkozott.
  • Lippai Tamás festőművész (1946-1990)
  • Osvárt Andrea színésznő (1979)
  • Túrmezei Erzsébet költőnő
  • Würtz Ádám festőművész (1927–1994), 1953-ban végzett a Főiskolán, Hincz Gyula, Bortnyik Sándor, Pór Bertalan, Koffán Károly osztályában.


Elhelyezkedése
Tamási (Magyarország)
Tamási
Tamási
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 37′ 46″k. h. 18° 17′ 05″Koordinátáké. sz. 46° 37′ 46″, k. h. 18° 17′ 05″térkép ▼
Tamási (Tolna megye)
Tamási
Tamási
Pozíció Tolna megye térképén

2016. december 14., szerda

Tolna / Folytatás a posztban


Szekszárdtól 10 kilométerre, északkeletre található.

Megközelítése

Közúton az M6-os autópályán, a 6-os és a 63-as főúton (közigazgatásilag itt ágazik el); vonattal a Sárbogárd–Bátaszék-vasútvonalon érhető el.
A selyemfonó 1900 és 1971 között működött, ma kis múzeum állít neki emléket.

 Területe már a római korban is lakott volt, majd a honfoglalás után a fejedelmek fiainak és unokáinak szálláshelye, I. Istváné is; később is a trónörökösök birtoka, egészen a 12. századig. A települést 1055-ben, a tihanyi apátság alapítólevelében említik először. Neve valószínűleg a telona, azaz „vámok” szóból ered.
A vár – valószínűleg földvár – Szent István uralkodása alatt épült. A települést a 15. század végéig Tolnavár néven említik. A tatárjárás után a Kőszegiek birtoka volt, tőlük foglalta vissza Károly Róbert. 1279-ben jelenik meg először egy oklevélben külön a vár és a falu.
A 15. század második felében Tolnavár település már mezőváros, megyegyűléseket is tartottak itt. Valószínűleg a pálos szerzetesrend is megtelepedett benne, színvonalas iskolája is lehetett, de erről kevés az adat. A század közepén a város címerhasználati jogot kapott V. Lászlótól.
Mátyás király országjáró útjai idején gyakran megszállt Tolnaváron, 1463-ban országgyűlést is tartott itt, a török elleni hadjáratra készülve. 1466-ban újra országgyűlés volt a városban.
 16. századtól Tolnavár helyett már Tolna néven említik a települést, ami ebben az időben gyorsan fejlődő, virágzó helység volt, színvonalas iskolával, és mezővárosként is szabad királyi városi kiváltságokkal. A török időkben fejlődése megtorpant. II. Lajos király innen indult a mohácsi csatába. A győztes törökök hamar megszállták a várost. A következő évtizedekből kevés adat maradt fenn, de több utazó is nagy városként említi, 8000 lakossal, ami kiemelkedően nagynak számított. A 16. század végi és 17. század eleji török elleni harcok során azonban Tolnát többször is feldúlták, lakosai elmenekültek, a város elnéptelenedett. 1696-ban már csak mintegy harminc család élt a városban.
 A 18. század első felében III. Károly király a Wallis grófoknak adományozta a területet. Az új urak német telepeseket hívtak a mezővárosba, aminek újra volt vásártartási joga is. Tolna hamarosan újra gazdát cserélt, az Apponyiaké, majd a Festeticseké lett. 1745-ben tűzvész pusztított a városban, de ez csak rövid időre akasztotta meg a fejlődést.
A 19. században szabályozták a Duna déli szakaszát, a tolnai ág eliszaposodott, így a város megmenekült az állandó árvízveszélytől, de kikötőjét elveszítette, a halászatot jelentősen sújtotta az intézkedés, és a vízimalmokat is át kellett telepíteni.
1989-ben Tolnához csatolták Mözs községet, ezzel egy időben városi rangot kapott.

Látnivalók

  • Tolnai Kékfestő Műhely és Múzeum
  • Festetics-kastély
  • Szentháromság-szobor (1790)
  • Katolikus templom (1773)
  • Kálvária-kápolna (1779)
  • Mözsi templom (1822)
  • Selyemfonó-emlékszoba
  • Textil-emlékszoba
  • Garay-kastély

Itt született

  • 1130-ban II. Géza magyar király
  • 1839-ben Festetics Mária csillagkeresztes hölgy, Erzsébet királyné udvarhölgye
  • 1854-ben Wosinsky Mór
  • 1930-ban Tóth János Kossuth-díjas filmoperatőr, rendező; a modern magyar filmművészet kiemelkedő alakja

Elhelyezkedése
Tolna (Magyarország)
Tolna
Tolna
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 25′ 25″k. h. 18° 47′ 25″Koordinátáké. sz. 46° 25′ 25″, k. h. 18° 47′ 25″térkép ▼
Tolna (Tolna megye)
Tolna
Tolna
Pozíció Tolna megye térképén

2016. október 17., hétfő

Simontornya / Folytatás a posztban


A Tolnai-Hegyhát északi végén és a Mezőföld határán található. Keresztülfolyik rajta a Sió. Legmagasabb pontja a tengerszint felett 220 méter; a vasútállomás 103 méter, a Sió 0 pontja 98 méter magasan fekszik a tengerszint felett.
Megközelíthető a 61-es főúton, illetve az abból itt kiágazó 64-es főúton; vagy vonattal a Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalon. 2013. július 17-én avatták fel a Pálfa felé menő 7 km-es utat.
 Simontornya környéke igen gazdag történelem előtti korból származó leletekben. Már a csiszolt kőkorszakból is találtak leleteket, később bronzkori település nyomait fedezték fel a Mózsé-hegy város felé néző oldalán. A kelta időkben (Kr.e. 4. század) az eraviszkuszok törzse lakta a vidéket és fejlett műveltség nyomait hagyta hátra. A római terjeszkedés időszakában Fortiana néven említik. A honfoglalás előtt közvetlenül avarok lakták a települést és környékét. A honfoglaláskor Fejér, Tolna vármegyék nagy része az Árpád-család birtoka maradt. Szent István hatvan besenyő családot telepített le a Sárvíz mentén, akik Fejér és Tolna megyében eloszolva, több falut alapítottak. Menyőd falu már a 13. század vége felé szerepel az okmányokban. A másik városrész, vagyis mint az 1397. és az 1401. évi oklevél mondja, „a falu fele” Sziget nevet viseli. Ez közvetlenül a vár mellett terült el.
 Simontornya nevét attól a lakótoronytól kapta, amelyet Salamon fia Simon itt épített 1272 körül, amely később erősséggé, végvárrá fejlődött. Kezdetben csak mint egy nagyobb birtoktestek védő, királyi engedéllyel épült magánvár szerepel, melyet a király a tulajdonos elhalálozása vagy hűtlensége esetén szabadon ajándékozott más kedvelt híveinek. Ez a történelem során gyakran előfordult. Később a település heti piacai és évi vásáraival szorosabban vett 22-25 községből álló tartozékait, hanem messzebb vidékét is magához csatolta. Közel 200 év alatt mégis csak a mocsarak között eldugott kis várkastély szerepét töltötte be. A Laczkfiak utáni várurak elhanyagolták, várkapitányaik pedig zsarnokoskodtak a vidék népei felett. Ilyen viszonyok mellett a városi polgári elem és az ipari kereskedelem nem fejlődhetett ki. Csak Buzlay Mózes királyi főudvarmester próbált meg változtatni a kialakult képen, mikor 1509-ben alapjából újra felépítette a várat és szerzeteseket is telepített. A közel 150 éves török uralom sem tett kedvező hatást a város fejlődésére. Az erőszakos katonaság, a hűbéres szpáhik, a zsaroló hivatalnokok mindegyike a nép kizsákmányolására törekedett. Simontornya csak annak köszönhette a fennmaradását, hogy lakóit a szomszédokhoz képest némi előnyben részesítették. Tűrhető megélhetési viszonyokat azonban így is kevés család tudott biztosítani.
Az itteni vár azért volt fontos, mert több irányban „uralkodott” a vidék felett. Kelet felé a paksi, dél felé a döbröközi, nyugat felé a veszprémi, észak felé a fehérvári erősségekig terjedt a hatalma. Az így alakult terület alsó szélén sokáig végvár szerepét töltötte be. Ha a török kivonulása után megmarad ez a beosztás, akkor Simontornya külön vármegye központjává válik. Azonban a vármegyei határok az évszázadok során oly mereven voltak megrögzítve, hogy azok a legcsekélyebb megváltoztatása is heves ellenzésre talált. Már Ulászló Fejér megyéhez akarta csatolni a várost, de Beatrix királyné tiltakozott ellene. A török elűzése után lassan indult meg a fejlődés. A várat a haditanács gondjaiba vette, az idehelyezett őrség mellett környék népe is katonai szolgálatot teljesített. Ez a beosztás a vitézkedő hajlamok ápolásának jót tett, de a földművelést és a kereskedelmet nem segítette. Hosszabb ideig sem számbelileg, sem vagyonilag nem gyarapodott a város lakossága.
 Rákóczi-szabadságharc hét éve alatt idegen nemzetiségű katonák zsarnokságát kellett elviselnie a lakosságnak. A vár több ízben is gazdát cserélt. Csak a vár teljes kibővítése után (1716) maradt a lakosság békében és láthatott hozzá az építő munkához. Ez az igyekezés tette aztán lehetővé, hogy Simontornya 1727–1784 között Tolna megye székhelye legyen. Az agrárfejlődés és az ipari felemelkedés azonban elmaradt a településen. A kereskedelem sem fejlődött oly mértékben, ahogy azt a régi közlekedési utak lehetővé tették. A 18. században oly fontos simontornyai hidak – melyek hadászati szempontból is gondozás alatt álltak – a Sió és a Sárvíz szabályozása után elvesztették a jelentőségüket. A gőzhajózás fellendülésével a nagy kereskedelmi utak is vesztettek forgalmukból. Az 1883-ban felépült Kelenföld-Pécs vasút lett volna arra hivatva, hogy helyreállítsa a település régi forgalmát és kisebb kereskedelmi csomóponttá tegye, de mind az uradalom, mind a város elutasította a szekszárdi szárnyvonal településen való áthaladását, megépítését.
 Simontornya egyik nevezetessége országos hírű bőrgyára. A város a Fried családnak köszönhette több mint 200 éves bőriparát. Munkájuk nyomán a mezőgazdasági település, meghatározó ipari centrummá vált a 20. század első harmadára.A bőrgyártást Simontornyán meghonosító Fried Salamon 1780-ban érkezett Morvaországból. Styrum gróf hívta az akkor még csak 20 éves fiatal mestert, aki elfogadta a felkínált lehetőséget. Salamon egyik fia, Fried Bernát (1807-1886) időközben a bőrgyártás mesteré vált. Folyamatosan és nagy energiával fejlesztette cégét, ami a 19. század végére országszerte ismertté vált. Ő vásárolta meg 1885-ben (a Sió jobb partján) a későbbi gyártelep helyét. Két fia, Móric és Vilmos segítette őt munkájában. A kis cég vevőköre és gazdasági lehetőségei az 1867-s kiegyezés révén kiszélesedtek. A cseres kádak egyre szaporodtak, és minduntalan kinőtték az éppen befedett területeket. Az első világháború alatt a gyár a hadsereg egyik beszállítója lett. A megnövekedett rendelések miatt szükségessé vált a sióparti gyárrészt egy emelettel megemelni, és a háborús termelés miatt 65 főre nőtt az alkalmazottak száma. Fried Vilmos fiai, Imre és Pál új, tökéletesített kémiai eljárásokat alkalmazva, a villamos energiát bevezetve, és a Singer Dezső vezette bőrnagykereskedő céggel egyesülve betörtek a világpiacra. A gyár 150. évfordulóját (1930) már tőkeerősen ünnepelhették. A gyár ekkor élte a fénykorát. A simontornyai bőrgyár – főleg, hogy Trianon után a 67 bőrgyárból csak 18 maradt Magyarországon – rendkívül fontos szerepet töltött be nemzetgazdasági szempontból is. A gyár a második világháború idején is hadiüzem volt. A németek 1944. december 3-án este hagyták el a község területét, közben amit lehetett, megsemmisítettek. 1946 végén teljes vagyonleltározásra és vagyonkimutatásra szólították fel Fried Lászlót, mert a vállalat státuszának megállapításához szükséges adatokat így kívánták megszerezni. Ekkor a vállalat 447 fizikai és 68 szellemi dolgozót foglalkoztatott. 1948-ban a bőrgyár államosításra került és egészen a rendszerváltásig állami tulajdonban is maradt. Jelenleg legnagyobb része lepusztult, azonban a Sió-part felé néző részét rendbe hozták, az ablakokat kicserélték. Területén több kisebb üzem, helyi vállalkozó tart fent munkahelyeket, de legtöbb része eladó vagy bontási, lepusztult állapotban van.
A városban sok szobor – főleg Kelemen Kristóf szobrászművész alkotásai –, emlékmű és több kisebb-nagyobb zöldterület/ park található. A település 2013-ban több mint 300 millió Ft európai uniós támogatás segítségével újította fel belvárosát, köztereit. Simontornyán összefüggő, közösségi célokra alkalmas teret alakítottak ki a vár környékén. A közterület-fejlesztés érintette a Vár környékét, a Szentháromság körüli teret, a Fő teret és a volt Ferences Rendház környezetét. Az egységes utcakép megteremtésének érdekében felújították a Helytörténet Házának külső homlokzatát. A városi piac is megszépült és új helyre költözött. A Polgármesteri Hivatalban az ablakokat korszerű nyílászárókra cserélték, akadálymentesítették és javították a főhomlokzatot. Új irodát kapott a Hegyközség, mely észak Tolna megye 24 településének termelőit segíti. A program során felújították a TEMI Fried Művelődési Házat, mely alkalmassá vált új programok megvalósítására, és a városi események színvonalasabb megrendezésére. 2014-ben a város szennyvízcsatornázási és szennyvízelvezetésének a munkálatai folynak, melynek várható befejezési ideje 2015. szeptember 30.
Simontornya oktatási intézményei elismertek és több környező település intézményeit magába foglaló társulásban működnek. Főbb tagintézményei a pincehelyi, nagyszékelyi, pálfai, tolnanémedi és sárszentlőrinci iskolák. A városban gimnázium és szakiskola is működik. Az óvoda is ebben a rendszerben működik.
Simontornyát gyakran a „bor és bőr városának” is nevezik. A szőlőművelés kezdetét a környéken a rómaiak idejére teszik.A település szőlőtermesztési kultúráját bizonyítandó írásos feljegyzést, először 1334-ben a Laczkfi család adománylevelében találhatunk. Ettől az időtől fogva az egymás örökébe lépő nemesi családok különféle nemesi birtoklevelei számottevő szőlőterületeket említenek. Simontornya szőlőterületeinek nagysága a 20. század elejére elérte a 650-700 holdat. A 21. század elején több mint 400 gazda művel szőlőt a környéken, köztük számos holland, német és osztrák is. A termőtáj jellegzetes kékszőlő fajtái a még a török időkből itt maradt és megbecsült kadarka és változatai, a oportó, a kékfrankos és hibridje a kék zweigelt, valamint az utóbbi 15 évben jelentős mértékben telepített cabernet fajták és a merlot. A fehér fajták közül „őshonos” és még a mai napig is elterjedt az olaszrizling, a rajnai rizling, a rizlingszilváni, a piros tramini, az elmúlt évtizedekben meghonosodott királyleányka, a chardonnay, a pinot blanc, de olyan régi és híres fajtákat is találunk itt, mint a hárslevelű, a pozsonyi fehér és a juhfark. A szőlő mellett ezen a tájon jól érzi magát az őszibarack, a meggy, az alma és a mandula, de megérik itt a mediterráneum flórájára jellemző füge is. A szőlőhegy infrastruktúrája változatos, és még jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Az utak mindegy 25%-a szilárd burkolatú, a pincék kb. 40%-ában van villany és 25%-ában van vezetékes víz.


Műemlékek

  • Simontornyai vár.
1277-ben épült Salamon fia, Simon tornyának a helyén. 1277 és 1543 között élte fénykorát, mikor egymást követve több, országos hírű nemesi család (Laczkfiak, Kanizsaiak, Ozorai Pipó, Garaiak) tulajdona volt. Ma is látható formáját Gergelylaki Buzlay Mózes – aki Mátyás itáliai követe volt – birtoklása idején nyerte el (1502-1524). A török elleni harcokban végvárként szolgált, később a törökök elfoglalták.
1686 szeptemberében vették vissza a törököktől. A Rákóczi-szabadságharc során 1704 őszén Heister osztrák generális ostrommal bevette a várat, amit aztán Bottyán János foglalt vissza (1705. november 11.-én). A szabadságharc után a vár pusztulásnak indult, elvesztette katonai jelentőségét, raktárnak, lakóépületnek használták. 1954-ben a nagy torony teteje is beomlott. Ekkor úgy tűnt, hogy a vár végleg az enyészeté lesz. 1964-ben döntött úgy az országos műemlékvédelem, hogy érdemes a várat megmenteni. Elindult a helyreállítási munka, aminek az eredményét most is lehet látni. Napjainkban időszakos vagy állandó kiállításokat szerveznek, a környezetében pedig különböző rendezvényeket bonyolítanak le (lovagi torna, hagyományőrző játékok).
  • Ferences rendház és templom.
A simontornyai római katolikus templom 1766-ban épült, Styrum Károly gróf megbízásából. A templom Mária Terézia korabeli stílusjegyeket visel magán, könnyű barokk épület. A torony 45 méter magas, bádogsisak fedi. Eredeti állapotában 3 harag volt a toronyban, de az 1945-ös harcokban ezek elpusztultak. Később adományokból újraöntettek egy lélekharangot és egy nagyharangot.
  • Szentháromság-oszlop

Elhelyezkedése
Simontornya (Magyarország)
Simontornya
Simontornya
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 45′ 26″k. h. 18° 32′ 35″Koordinátáké. sz. 46° 45′ 26″, k. h. 18° 32′ 35″osm térkép ▼
Simontornya (Tolna megye)
Simontornya
Simontornya
Pozíció Tolna megye térképén