A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balokány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: balokány. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 20., péntek

PÉCS - BALOKÁNY LIGET / Folytatás a posztban

Balokány városrész Pécs déli részén található, neve talán török eredetű, vizes, mocsaras hely,  saját ligettel és tóval.
Eredetileg hatalmas, dél felé húzódó agyaggödör volt. 1746-ban a városi tanács elrendelte Ballukanya kitisztítását és rétté alakítását, a volt agyaggödörben fakadt öt forrás vizét földtöltésekből készült medencében összefogták és a felesleg levezetésére vízárkot készítettek.
A Balokány-tó mellé 1853-ban Engel Adolf építtetett fürdőt; Hamerli Antal 1939-ben Pécsről készített filmjében pedig már szerepelt a tó és a liget.
 Az 1980-as évek elején a strandfürdőt bezárták. 1988-ban már látszott a rossz döntés következménye: a betelepített halak elpusztultak, a tó eutrofizálódni kezdett, a területet pedig a „szórakozó ifjak”, illetve hajléktalanok lassan „lelakták”.
Fordulatot az 1995-ös év hozott, amikor győzött végre a szakmai érvelés: a Balokány-liget és tó sorsát nem lehet együtt kezelni a Balokány stranddal kapcsolatos elképzelésekkel, hiszen a fürdő rehabilitációja csak hosszú távon valósítható meg, ezen idő alatt viszont a park és a tó elsorvad. Még abban az évben leeresztették a tavat, és az iszapot eltávolították. Az elvégzett munkának köszönhetően a tó még ugyanazon év végére kifogástalan állapotba került. Nem maradt azonban anyagi forrás a szökőkút helyreállítására, mely a víz oxigénellátását biztosította.
 A városrész megújulása a Pécs 2010 Kulturális Főváros projekt keretében kezdődött, két jelentős beruházás itt valósult meg. Az Universitas sétányra felfűzve épültek az új  épületek, a Kodály Központ és a Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközpont.

 Növényzete értékes, különösen a tó körüli parkban találunk érdekes fákat, szépek a parti mocsárciprusok, sok feketedió, vadgesztenye, platánok, hársak tornyos tölgy, fűz, éger említhető.
Az új épületek mellett modern parkot alakítottak ki a tervezők (Újirány Csoport), liliomfákkal, érdekes pergolával, padokkal.