Vértesboglár község Fejér megyében, a Vértes hegység tövétől keleti irányban négy kilométerre helyezkedik el. A falut körülvevő területek nagy része a Vértesi Tájvédelmi Körzethez tartozik.
Vértesboglárt és környékét már a rómaiak is lakták, amit az itt talált római korból származó leletek, s a települést átszelő római út nyomai is bizonyítanak.
Boglár (Al- és Felboglár) nevét az oklevelek már 1187 előtt említik, mint királynéi birtokot. Nevét 1193-ban Boclar, 1221-ben Boklar, 1311-ben Olboklar(Alboglár), 1339-ben Boklár alakban írták.
1187 előtt a királynéi és nemesi birtok Boglárt Eufrozina királyné a fehérvári kereszteseknek adta.
1221-ben Doboka körülhatárolt földjét 30 M-ért eladta Csák nemzetségbeli (de gen. Chak) Demeter mesternek. (Az eladott föld területbe nem tartozott bele az ott lévő Szent György-templom harangozóinak földje.)
1311-ben Károly Róbert király Lukács, Benedek és a többi elhalt királynéi nép (populorum reginalium) felboglári földjét a Csák nemzetségbeli István fia Péter nevű szerviensének, és Vasvári Péter comesnek (ispán) adta, s határait leiratta, e határleírásból kitűnik, hogy 1311-ben Alboglár (Olboklar), Budmer, Venye és Keer (Kér) volt a szomszédos települése.
1332-ben a Csák nemzetségbeli Wgud néhai bán fia Demeter fia Móric győri domonkos szerzetes vásárolt boglári földjét eladta Németi Heym fiainak, még mielőtt a király Demeter összes birtokát a cseh Chenyknek adta volna. Németi Heym fiai közül László hölgykői várnagy volt.
A település a török időkben elnéptelenedett, csak mint puszta hely szerepel.
A 18. században az elpusztult falut a környező településekkel együtt azEsterházy család vásárolta meg, s nagy részben Bajorország-ból, Fekete-erdőből érkező német telepesekkel népesítette be.
1945 előtt a községet javarészt németajkú lakosság lakta, csupán tíz-tizenkét magyar anyanyelvű család élt itt, akik mind mezőgazdasági cselédként dolgoztak.
Az 1941-es népszámlálás adatai szerint a község lakossága 1288 fő, összesen 274 lakóépület állt itt. A község határa 4035 kat. holdot tett ki, melyből 600 kat. hold szántó és 860 kat. hold erdő csákvári gróf Esterházy Móric tulajdonát képezte. A lakosság többnyire helyben földműveléssel foglalkozott (egésztelkes ill. féltelkes gazdák voltak), de a nyári idényben aratási bérmunkákat is vállaltak más községekben. A fiatalok nagy része Budapestre járt dolgozni.
1945. előtt csak egy négytantermes iskola működött Vértesbogláron, osztatlan osztályokkal. A nehéz anyagi körülmények miatt a szülők nem engedhették meg, hogy gyermekeiket felsőbb iskolában taníttassák, ipari pályára is kevesen kerültek.
Közlekedés szempontjából sem volt jó helyzetben a falu: utazás csak végig szekéren, vagy a 4,2 km-re vasútállomásról volt lehetséges a környező falvakba, városokba eljutni. A második világháború során a férfiak jórészt a frontra kerültek, így a mezőgazdasági munkák elvégzése a nőkre, gyermekekre és az idősekre hárult.
A szovjet egységek 1944. december 24-én este 8 órakor érték el a falut, azonban a front még sokáig a község határában húzódott. Az ismétlődő német támadások miatt a községet kiürítették, a lakók Vértesacsán, Alcsúton,Tabajdon találtak ideiglenes menedéket. A kitelepítettek csak március 15-e után térhettek vissza otthonaikban.
A harcok során az igavonó állatok nagy része elpusztult. A Földigénylő Bizottság 1945 május elején 664 kat. hold földből 508 kat. holdat osztott szét száz igénylő között, akik közül 49 addig teljesen földnélküli volt. A földek nagy részét a volt Esterházy birtokból osztották ki.
1945. április 6-ig a községben katonai közigazgatás volt. 1945. áprilisának elején indult meg a községben a tanítás, ekkor a tanítók még a lakásaikon oktatták a 240 tanulót. Az iskola épületét 1946. elejére sikerült helyreállítani. A gyermekek a széket és a téli időszakban a tüzelőt otthonról hozták. Átmenetileg téglára fektetett deszkalapok szolgáltak asztalként, és pergamen papírral ragasztották be az ablakokat hogy ne legyen huzat. Az iskolai élet 1948-tól normalizálódott.
1946. májusában került sor a németajkú lakosok kitelepítésére nemzetközi megállapodás értelmében. Nyolcvannégy család költözött el, helyükre kilencvennégy családot telepítettek be Románia, Csehszlovákia és Magyarország különböző területeiről.
Nevezetességei
- Plébániaház – Fellner Jakab építette 1761-ben.
- Kápolna
- Régi temető és sírkövei
- Présházegyüttes
- Mária szobor
- Képesoszlopok
- Artézi kutak
- Feszületek
- Gémeskutak
- Kőhíd
- Kálvária-domb
- Római-árok
- Boglári-tanya
- Tájház (Petőfi utca)
- Assisi Szent Ferenc templom
- Nepomuki Szent János-szobor
- Szent Vendel-szobor
- Szent Flórián-szobor
- Vértesboglári horgásztó
térkép ▼
