GYENESDIÁS / Folytatás a posztban

 A település két vasúti megállóval (Gyenesdiás és Alsógyenes) kapcsolódik a Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk-vasútvonalhoz. A Tapolca és Keszthely között közlekedő személyvonatokon kívül több távolsági járat is megáll a két megállóhelyen, így összeköttetésben áll Celldömölkkel, Szombathellyel, Kaposvárral és Péccsel, valamint nyáron Sopronnal is.

A települést kelet-nyugati irányban a Balaton északi partján végigfutó 71-es másodrendű főút szeli át. Autóbuszközlekedése sűrű, mivel több Keszthely felől induló elővárosi, helyközi és távolsági járat érinti a települést, de emellett a keszthelyi 1-es jelzésű helyi járat is kitér a község felé.

 Gyenesdiás területén a legkorábbi leletek az újkőkorból valók. Az 1. századtól fontos római szálláshellyé vált, majd avarok költöztek ide. Az itt megtalált középavar sír volt az első ilyen régészeti lelet az egész Kárpát-medencében.

A középkorban az első, a mai Gyenesdiás területén létrejött település Falud volt, amely valószínűleg már a 11. században is állt a mai Gyenesdiás északnyugati határában. Első temploma 1333-ból való, amely egyben az első írásos említését is jelentette a falunak. 1408-tól a Rezi vár tulajdonát képezte, majd 1427-ben a Pethő családhoz került, amely egyben a település Keszthelyhez való erős kötődését is maga után vonta.

Gyenesdiás keleti részén a középkorban Diás falu feküdt, amely első említése 1341-ből való. A település az 1530-as évekre már csak nemesi telkekből áll, területének nagy része szőlős. A 17. században már hegyközség, elsősorban keszthelyi gazdák művelték itt a szőlőt.

Gyenes és Diás 1840-ben egyesült, így létrejött az önálló önkormányzattal bíró Gyenesdiás, amely 1871-ben kapott önálló iskolát. A település lakossága még a 20. század elején is szinte kizárólag mezőgazdaságból élt.

A község modernizációja 1945 után zajlott le, melynek egyik legfontosabb lépése 1954-ben a Strandfürdő megépítése volt. Azóta az idegenforgalom vált a település fő jövedelemforrásává.

1548-ban a török felégette a települést, majd 1564-től folyamatosan adóztatta, így a lakosság száma megcsappant, 1686-ra teljesen elnéptelenedett.

1696-ban Falud szőlőhegyén egy új település tűnt fel: Gyenes. A 18. század során Falud és Gyenes a Festetics család birtokába került. A század végére Gyenes már jelentős községgé alakult, majd az 1820-as években már működő hegyközség volt, amely a ma is megfigyelhető Alsó- és Felsőgyenesre oszlott. 1826-ban épült a településen a volt faludi templom köveiből a ma műemlék Szent Ilona kápolna.

A három szintes Festetics-kilátóból körpanoráma nyílik a Keszthelyi-öbölre, illetve a Keszthelyi-fennsík völgyek szabdalta hullámos felszínére. A Festetics család után elnevezett, 235 méter magasan található kilátót 2000-ben építették újjá, amely az erdei kirándulóközpont, a Nagymező nyugati széléről induló gyalogösvényen érhető el.

Gyalogtúrák, rövidebb séták egyik célja lehet a Gyenesdiási Vadlány-lik, a Keszthelyi-riviéra egyik barlangja. Ritka természeti képződmény a szél által kivájt, szobányi méretű üreg, amely egy széleróziós kőfülke, melyet mesterségesen tovább bővítettek. 1900 körül nagy valószínűséggel titkos pálinkafőző helyként használták. A Ló-hegycsoport dombját, melynek oldalában megbújik a sziklaodú, több mint 80 éves fekete fenyves borítja.

 Az egykori kőbánya ma egy hatalmas katlan. A felhagyott bányagödör egy kitérő a Nagymezőről, vagy a Gyenesdiási Vadlány-liktól. A bányászati munkák befejezése óta hatalmas vízmosások szabdalják. Az aljába lesétálva kipróbálhatjuk a hely akusztikáját is.

A túlnyomórészt felső triász dolomitból felépülő Keszthelyi-fennsík változatos élővilágát mutatja be a Dolomit tanösvény. Igen sok élőhelytípus megtalálható a hegységben, különlegesen gazdag, egyedi értékeket is tartalmazó flórával és faunával. Az ösvényen tovább haladva a Fénykereszthez jutunk, ahonnan szép panoráma tárul elénk.

A nemrégiben megnyílt Természet Háza látogatóközpont szintén a Keszthelyi-fennsík növény- és állatvilágát, természeti értékeit mutatja be interaktív látványelemekkel, fotóillusztrációkkal, akusztikus és vizuális effektekkel és élethű diorámákkal színesített kiállítás formájában.

A közel 160 éves Kerámiaház vályogból épült, restaurációjára 1992-ben került sor. A régi falakra új tetőszerkezet került a régihez hasonlóan nádból. Külső megjelenésében a ház a Balaton parti népi építészet emlékeit őrzi. A mai napig lakóházként és üzletként üzemel. Magyarország legjelentősebb fazekashagyományokkal rendelkező régióiból származó (mezőtúri, herendi, dombóvári) kerámia dísz- és használati tárgyakkal várják az érdeklődőket.

Az antik kályha magángyűjtemény 400 darabos, öntöttvas kályhákból áll, amely az országban egyedülálló, darabjait eredeti katalógusok alapján a szenvedélyes gyűjtő, Vaszkó Ernő saját kezűleg újította fel. A kályhákat az 1800-as években Európa-szerte használtak. Koruk 100-200 év közötti, de jelen állapotukban a mai kor fűtési követelményeinek is megfelelnek. A gyűjteményben továbbá a kor egyéb használati tárgyai is megtalálhatóak, így akár egy szemléletes történelem óra megtartására is kiválóan alkalmas a kiállítás.

A Darnay-Dornyai pince Európa egyik legöregebb boronapincéje. A 17. században épült boronapince a népi építészet eredeti, eklatáns darabja. Mestergerendájában az 1644-es évszám rajzolódik ki. A boronapince jelenleg felújítás alatt áll, és a több száz éves balaton-felvidéki szőlőgazdálkodást bemutató múzeumot alakítanak ki benne. A pince a Diási Havas-Boldogasszony templomtól induló, a Nagymezőn áthaladó és a Faludi síkra érkező kellemes túraútvonal szívében helyezkedik el.

 A Pásztorház tipikus népi építészeti emlék, a 19. század közepén épült, mint a község csordásának szolgálati lakása. Jelenleg közösségi kézművesházként működik.Pásztorház biztosít helyet annak az állandó avar kiállításnak, ahol a korabeli avar temetkezési szokásokat és az avar vezér sírját eredeti formában mutatják be.

 A falutól északra mintegy két kilométernyire, a Büdöskúti-völgy és a Pajta-völgy találkozásánál áll az ország legnagyobb bükkfája. 

A faluban található a Magyarországi Evangélikus Egyház Kapernaum nevű intézménye, amelyben egy konferenciaközpont és egy idősek otthona működik. Az intézményt belmissziói otthonként alapították, majd nyugdíjas lelkészek otthonává, később idősek otthonává alakult. A rendszerváltás óta az intézmény emellett számos evangélikus ifjúsági tábornak, lelkészi és diakóniai konferenciának is otthont ad.

Elhelyezkedése

Gyenesdiás Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 46′ 15″, k. h. 17° 17′ 35″Koordináták: é. sz. 46° 46′ 15″, k. h. 17° 17′ 35″térkép ▼

Gyenesdiás Pozíció Zala megye térképén

Vasvár / Folytatás a posztban

Szombathelytől délkeletre, a 8-as és a 74-es főutak találkozásánál fekszik. Vonattal elérhető a Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonalon.

 A régészeti leletek tanúsága szerint a mai város területén már a kőkorszak óta élnek emberek. A Kemeneshát szélén fekvő, Rába árterületéből kiemelkedő terasz a kezdetektől fogva alkalmas hely volt az emberi település kialakulásához. A város határában található jelentős emlék az a földsánc, amely amely a nyugatra emelkedő dombtól egyenesen dél felé húzódik és a nyugatról történő támadás ellen védte a települést. A sáncot általában római eredetűnek tartják, azonban a honfoglalás utáni építése sem kizárt. A római korból származó itt talált vaskohók arra engednek következtetni, hogy Vasváron már ekkor jelentős vasfeldolgozó tevékenység folyt a helyben található gyepvasérc feldolgozásával. A rómaiak Castrum Ferreumnak nevezték az itteni várukat – a magyar városnév ennek pontos megfelelője. Római kori vaskohóra bukkantak a volt domonkos rendház udvarán is. A római időkben fontos út vezetett innen Aquincum felé. A vas jelentőségét a honfoglaló magyarok is ismerték, ezért itt alakították ki az ország egyik nagy vastermelő központját. Erre világosan utal az az 1226-ból származó oklevél, mely szerint a pannonhalmi monostor kovácsai a vasat rendszeresen Vasvárról hozatták. A fontos vastermelőhely őrzésére vélhetően már a 10. században megépült az a földvár, amely körül a későbbi város kialakult. Ez a vár valószínűleg a domonkosok templomától északra feküdt és mintegy 300 m átmérőjű lehetett.

 A Szentgotthárdra menő úttól délre emelkedő Kövecses-hegyen épült fel a település első temploma , mely Vasvár ispánsági székhellyé válása után előbb plébánia, majd esperesi templom lett. A vármegyerendszer kialakítása során Vasvárt Szent István király ispánsági központtá és megyeszékhellyé emelte. A régi templom helyett vélhetően a 12. században épült fel a háromhajós román stílusú Szent Mihály templom, mely a társaskáptalan székhelye lett. A 13. században a káptalan szolgálófalujaként a templom körül kialakult a ma a központtól délre fekvő Szentmihályfalva, majd az északra fekvő Zsidófölde falu is. Így lényegében kialakult a középkori város szerkezete.

 A tatárjárás Vasvárt sem kímélte meg, és bár egy oklevél szerint 1242 februárjában még a magyar kézen maradt várak közé tartozott, később a tatárok elpusztították. A tatárjárás utáni években épült fel a földvár sáncain belül a domonkosok kora gótikus temploma és kolostora. V. István király 1270. november 21-én Vasváron tartózkodott és a várjobbágyokkal megyei közgyűlést tartott. A város 1279-ben IV. László királytól kiváltságokat kapott. 1310-ben Vasvárt a németek foglalták el és csak 1311-ben sikerült a Henrik bán fia János vezette megyei nemesi seregnek kiverni őket a városból, miután a káptalani templomot rájuk gyújtották. A várost védő erődrendszer a 14. század elejére készült el teljesen. Ekkor épült a domonkos templomtól délre a Szent Erzsébet kápolna, majd 1342-re felépült a Nagyboldogasszony templom is. A 14. század közepére Vasvár már igazi város, közigazgatási, kereskedelmi és kulturális központ, polgárai öntudata, gazdasági befolyása egyre növekedett, népes vásárai voltak. A várost a polgárok áltak választott bíró és 12 esküdt irányította. A polgárok befolyását jelezte, hogy Zsidófölde birtokáért a káptalannal szemben is felléptek és a város és a káptalan közötti per még Luxemburgi Zsigmond idejében is tartott, végül 1416-ban megegyezéssel zárult.

A város lendületes fejlődése nyomán az Árpád-kori földvár fokozatosan áldozatul esett a terjeszkedésnek, a 15. századra már csak csekély maradványai látszottak. A földvár helyett már korábban a káptalani templom körül alakult ki erődítmény és a század elején felépült a Szent Margit plébániatemplom is. A vastermelés erre az időre már háttérbe szorult és a város ipara elsősorban a malomiparra támaszkodott. Számos malom működött a környező vízfolyásokon, elsősorban a Rábán és a Csörnöcön. A város életében jelentős változást jelentett, hogy 1423-ban a szabadságjogokkal rendelkező királyi város a Gersei Pető család tulajdona lett és ezzel földesúri mezővárossá vált. 1462-ben a Széchy családdal keletkezett viszályban a város egy része leégett, 1479-ben pedig a török portyázók érték el a Vasvár környékét. 1490-ben I. Miksa császár serege ostromolta, de bevenni nem tudta a várost. A 16. században a török fokozatos előretörésével Vasvár életében is hanyatlás következett be. 1576-ban a városba behatoló és fosztogató német katonaságot a lakosság megtámadta és kiűzte, az erősítéssel visszatérő németek bosszúból felgyújtották a várost. 1577-ben az állandó zaklatások miatt a domonkos szerzetesek elhagyták Vasvárt, 1578-ban pedig az országgyűlés elrendelte a káptalan Szombathelyre költözését. Ezzel Vasvár tulajdonképpen megszűnt megyeszékhely lenni.

1599-ben ismét a portyázó török pusztította a települést, elsősorban Szentmihályfalva jobbágyait érték nagy károk. A 16. század végén Vasváron mindössze 35 jobbágytelek volt, a régi város területe jelentősen csökkent, egész utcák szűntek meg a pusztítások és lakosság elvándorlása következtében. Egyre gyakoribbá váltak a török rajtaütések. 1646-ban a egy török csapat újra feldúlta a várost, ezúttal a káptalan házait érték nagy károk. 1663-ban császári sereg szállta meg a várost, majd 1664-ben hatalmas török sereg vonult át a településen a házakat felégetve. A vesztes szentgotthárdi csata után a török sereg táborozott itt, a város maradék lakossága a Rábán túlra menekült. Itt kötötték meg a magyarok számára hátrányos következményekkel járó vasvári békét.

A század utolsó harmadában viszonylagosan békés időszak következett, a lakosság fokozatosan visszaszivárgott, sőt új telepesek is érkeztek, a város templomai, kolostora és vára azonban romokban állt. A török veszély megszűntével azonban a város várt gyors fejlődése elmaradt, melyben közre játszott, hogy polgárai régi kiváltságaikat nem kapták vissza, sőt 1699-ben a megyegyűlés jobbágyi szolgálatokra kötelezte őket. Ráadásul még a török harcokat követően hatalmas tűzvész pusztított el mindent, ami még a régi városból megmaradt. Ezzel egyszersmind a régi település szerkezete is megszűnt létezni és a 18. század közepére az újjáépítés után már teljesen más képet mutatott a város, mint azelőtt. Ekkor alakult ki a mai városszerkezet. A templomok közül a Szent Kereszt kolostort és templomot, valamint a Nagyboldogasszony templomot építették újjá, míg a káptalan Szent Mihály temploma romokban állt. Állt még a régi vármegyeháza és a prépost háza is. 1734-ben a Gersei Pető család birtokait a Festetich család vette meg és rögtön hosszú pereskedésbe kezdett a káptalannal a birtokok elosztása tekintetében. A pernek 1776-ban lett vége, az ítélet újra felosztotta a várost a földesúr és a káptalan között. 1746-ban a népességösszeíráskor Vasváron 38, Zsidóföldén 25, Szentmihályfalván 26 családot írtak össze. A Batthyány-vizitáció adatai szerint 1758-ban összesen 1185 lakos élt a városban, míg 1787-ben 1397 volt a lakosság száma. 1830-ban még mindig csak 1444 lakosa volt a városnak.

Városi rangját 1986-ban kapta vissza.

Nevezetességei

• Római katolikus (volt domonkos) templom (középkori eredetű, barokk)
• A vasvári domonkos kolostor (1684-ből, valószínűleg a régi vár helyén)
• Temetőhegyi kápolna (késő barokk)
• Helytörténeti Gyűjtemény
• Angyal szobor
• Szentkútfürdő

Elhelyezkedése

Vasvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 02′ 59″, k. h. 16° 47′ 56″Koordináták: é. sz. 47° 02′ 59″, k. h. 16° 47′ 56″térkép ▼

Vasvár Pozíció Vas megye térképén

Szeleste / Folytatás a posztban

 Festetich kastély

A Gyöngyös-sík északkeleti peremén, a Kőris-patak közelében, Ölbő és Pósfa falvak szomszédságában fekszik, dombokkal határolt régen egyutcás falu. Megközelíthető az M86-os autóútról, a 86-os főúton, és a Hegyeshalom–Csorna–Szombathely-vasútvonalon (a szomszédos Ölbővel közös állomáson). Az M86-os autóút települést elkerülő szakaszát 2010. december 15-én adták át, tehermentesítve a község főutcáját a tranzit forgalomtól.

Baich Mihály sírja

A település első okleveles említése 1270-ből származik. Ekkor még két különálló falu volt amit 1950-ben egyesítettek. Kezdetben Magyarszeleste és Németszeleste, majd a XVI. századtól már Felső-, és Alsószeleste néven emlegetik.

1318-ban a Szelestey család plébániatemplomot emeltetett Magyarszelestén, Szent István első vértanú tiszteletére.

Az alsószelestei kastélyt 1855-ben szentgyörgyi Horváth Ádám építette a kastély tornyán lévő kronosztikon szerint. 1871-ben vette át a birtokot gróf Festetics Andor, aki már a következő évben megkezdte a kastélypark építését. 1926-ban a parkot arborétummá fejlesztette Baich Mihály. Ez idő tájt érte el a mai 13 hektáros területét.

Az akkor már lakatlan kastély 1954-ben leégett. 1990-ben fejeződtek be a helyreállítási munkálatai, azóta az önkormányzat tulajdonában van.Az orosz megszállás és a kommunista diktatúra kezdetén Baich báró vagyonát is államosították, de a kastélyban lakhatott továbbra is, a falu népe nem bántotta. Aztán a Vas megyei pártszervek kilakoltatták, akkor a volt parádés kocsisa fogadta be, nála lakott évekig, majd 1955-ben, egy vasárnapi mise alatt otthon öngyilkos lett.

Nevezetességei

• Alsószelestei Szűz Mária neve templom
• Felsőszelestei Szent József templom
• Szentgyörgyi-kastély
• Festetics-Szentgyörgyi-Horváth-kastély
• Arborétum
• Festetics-kastély
• Termálfürdő
• A településen áthalad az Országos Kéktúra.

Elhelyezkedése

Szeleste Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 18′ 36″, k. h. 16° 49′ 58″Koordináták: é. sz. 47° 18′ 36″, k. h. 16° 49′ 58″térkép ▼

Szeleste Pozíció Vas megye térképén

Rábapaty / Folytatás a posztban

fotó : Pan Peter12
Felsőbüki Nagy-kastély épülete, ma általános iskola

Sárvártól északra 6 km-re fekszik a 84-es főúton, a Rába folyó mellett. Zsédeny, Jákfa, Ölbő települések veszik körül. A Pereszteg-patak a falu keleti határában ered.

A település három kisközség: Alsópaty, Felsőpaty és Rábabogyoszló egyesítésével alakult ki. Alsópatyot 1950-ben egyesítették Rábabogyoszlóval Rábapaty néven, ehhez csatolták 1974-ben Felsőpatyot.

Paty első okleveles említése 1293-ból, Rábabogyoszlóé pedig néhány évvel korábbról 1274-ből került elő. A települések valószínűleg már a honfoglalás előtt is lakottak voltak.

A 15. században a lakosság jórésze kisbirtokos volt. A tetődombon Káró- vagy Dákópaty, helyezkedett el, a templom mellett Felsőpaty, az urasági majorság mellett Alsópaty és tőle délre, a vizenyős helyre Rábabogyoszló települt.

A dákópatyi Farkas család tagja, dákópatyi Farkas Tóbiás és dákópatyi Farkas Ambrus földbirtokosok voltak 1549-ben Dákópatyon.

Alsópaty a "Farkas-Paty" nevet is bírta; Ez volt az ősrégi farkaspatyi Farkas család fészke. Az első ismert említés amely összeköti a farkaspatyi Farkas családot Alsópattyal 1565-ből számazik, amikor patyi Farkas András adományt szerzett Iklandi Bernáttal együtt a patyi birtokrészeire. 1568-ban Farkas Boldizsárnak Középpatyon voltak birtokai, 1580-ban Farkas Tóbiás Nemespaty birtokosa. 1586-ban Farkas Boldizsárné nemes Nádasdy Zsófia, Nádasdy Kristóf és Choron Margit lánya birtokolta Alsópatyot. A farkaspatyi Farkas család később kikerült a településről, Zala vármegyébe költözött: farkaspatyi Farkas Gábor a 18. század elején a Sidy családból származó Sidy Máriát, Sidy Mihály, az egervári helyettes kapitánya, és szenterzsébeti Terjék Mária lányát bírta nőül. Leszármazottjai kisbirtokoso voltak Andráshidán és Kálócfán. A farkaspatyi Farkas családnak az egyik ága Nógrád megyébe települt át, ahol farkas-patyi Farkas Gábor nógrádi megyei ügyész 1744-ben, 1750-ben főszolgabiró, 1756-ban pedig a vármegye főjegyzője.

A dákópatyi Farkas család leszármazottjai szintén Zalába települtek át a 17. század végén. Az 1790-es nemesi összeírás szerint dákópatyi Farkas István fia Imre kispáli lakós, és dákópatyi Farkas János fia János Ságodon lakott.

Nevezetességei

• Felsőbüki Nagy-kastély (Alsópatyon) - Rokokó-barokk; pontos építési ideje nem maradt fenn, de a 17. században már állt. Fontos szerepet kapott a Wesselényi-összeesküvésben, ami után a birtokot az Esterházyak kapták meg. Mai alakját a 19. században kapta, amikor nagy átalakítást végeztek rajta.
• Plébániatemplom - feltehetőleg a 16. században épült. Eredetileg egyhajós és egytornyú volt. 1716-ban a szentélyt és a sekrestyét építették hozzá. A plébániatemplom karzatán 1913-ban épült meg az Angster-orgona, ami idővel használhatatlanná vált, de épen maradt alkatrészeiből rakták össze a ma is látható és hallható hangszert.

Elhelyezkedése

Rábapaty Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 18′ 07″, k. h. 16° 55′ 39″Koordináták: é. sz. 47° 18′ 07″, k. h. 16° 55′ 39″térkép ▼

Rábapaty Pozíció Vas megye térképén

Késmárki evangélikus templom / Folytatás a posztban

 Fotó:ThalerTamás

Késmárkon két evangélikus templom áll egymás szomszédságában. A nagyobb, feltűnőbb, újabb épület a 19. században épült. Vörös kupoláját jól látni a város körüli dombokról. A mellékelt képen látható harangtorony ehhez az épülethez tartozik. Magyar szempontból nevezetessége, hogy itt található Thököly Imre sírja.

A cikk a továbbiakban az evangélikus ótemplomról, más néven fatemplomról szól. Az előbb említett újtemplom mellett szerénykedik. Kívülről vakolt, így az sem feltűnő, hogy faépületnek azért nagy.

Ez az evangélikus templom Szlovákia épített kulturális világörökségének részét képezi. A Szentháromság tiszteletére emelt, eredeti állapotában látható fatemplomban napjainkban is evangélikus istentiszteleteket tartanak.

 A templom abban az időben épült, amikor az 1681-es soproni országgyűlés 26. cikkelye engedélyezte a protestánsok számára a templomépítést a városon kívül egy adott helyen, kizárólag egyházi forrásokból. A legolcsóbb építőanyag a fa volt, ezért az utolsó öt templom, amely eredeti állapotában fennmaradt Szlovákia területén, fából épült. Az első fatemplom építése 1687-ben kezdődött. 1717-ben a templom három hónap alatt nyerte el végleges, ma is látható formáját.
A templom népi barokk stítlusú. A hatalmas festett boltozat négy csavart oszlopra és széles falakra támaszkodik. Alakját az egyenlő szárú görög keresztet formázó amszterdami Noorderkerk templomról mintázták. A templomépületnek ez a típusa elterjedt Németországban és az északi országokban, majd Szilézián keresztül jutott el a Magyar Királyság területére.

Építéséhez hozzájárult egész Észak-Európa minden protestáns vallású hívője, a svéd és a dán király azonban nem volt hajlandó ilyen célra gyűjtést rendezni országában. A hagyomány szerint az építkezésben részt vettek svéd tengerészek, akik emléket is hagytak maguk után: a belső tér tetőszerkezete egy felborított hajóra hasonlít, és a kerek ablakok is hajóra emlékeztetnek. A valóságban a templomépítésben a környező városok lakosai vettek részt. A tervezés a poprádi Georg Müttermann, a festés a lőcsei Gottlieb Kramer, az orgona a lőcsei Laurenz Cajkovsky és az iglói Martin Korabinsky nevéhez fűződik. Az összes fafaragási munkát a késmárki Johann Lerch végezte.
A késmárki templomot a Szentháromság tiszteletére szentelték. A földszinten és a hat kóruson összesen 1500 fő számára van hely. Az 1991-1996 között zajló általános felújítás óta a templom újra a késmárki evangélikus egyház istentiszteleti helye.

Elhelyezkedése

Késmárki evangélikus templom Pozíció Szlovákia térképén

é. sz. 49° 07′ 60″, k. h. 20° 25′ 42″