A következő címkéjű bejegyzések mutatása: templomok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: templomok. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 17., hétfő

Simontornya / Folytatás a posztban


A Tolnai-Hegyhát északi végén és a Mezőföld határán található. Keresztülfolyik rajta a Sió. Legmagasabb pontja a tengerszint felett 220 méter; a vasútállomás 103 méter, a Sió 0 pontja 98 méter magasan fekszik a tengerszint felett.
Megközelíthető a 61-es főúton, illetve az abból itt kiágazó 64-es főúton; vagy vonattal a Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalon. 2013. július 17-én avatták fel a Pálfa felé menő 7 km-es utat.
 Simontornya környéke igen gazdag történelem előtti korból származó leletekben. Már a csiszolt kőkorszakból is találtak leleteket, később bronzkori település nyomait fedezték fel a Mózsé-hegy város felé néző oldalán. A kelta időkben (Kr.e. 4. század) az eraviszkuszok törzse lakta a vidéket és fejlett műveltség nyomait hagyta hátra. A római terjeszkedés időszakában Fortiana néven említik. A honfoglalás előtt közvetlenül avarok lakták a települést és környékét. A honfoglaláskor Fejér, Tolna vármegyék nagy része az Árpád-család birtoka maradt. Szent István hatvan besenyő családot telepített le a Sárvíz mentén, akik Fejér és Tolna megyében eloszolva, több falut alapítottak. Menyőd falu már a 13. század vége felé szerepel az okmányokban. A másik városrész, vagyis mint az 1397. és az 1401. évi oklevél mondja, „a falu fele” Sziget nevet viseli. Ez közvetlenül a vár mellett terült el.
 Simontornya nevét attól a lakótoronytól kapta, amelyet Salamon fia Simon itt épített 1272 körül, amely később erősséggé, végvárrá fejlődött. Kezdetben csak mint egy nagyobb birtoktestek védő, királyi engedéllyel épült magánvár szerepel, melyet a király a tulajdonos elhalálozása vagy hűtlensége esetén szabadon ajándékozott más kedvelt híveinek. Ez a történelem során gyakran előfordult. Később a település heti piacai és évi vásáraival szorosabban vett 22-25 községből álló tartozékait, hanem messzebb vidékét is magához csatolta. Közel 200 év alatt mégis csak a mocsarak között eldugott kis várkastély szerepét töltötte be. A Laczkfiak utáni várurak elhanyagolták, várkapitányaik pedig zsarnokoskodtak a vidék népei felett. Ilyen viszonyok mellett a városi polgári elem és az ipari kereskedelem nem fejlődhetett ki. Csak Buzlay Mózes királyi főudvarmester próbált meg változtatni a kialakult képen, mikor 1509-ben alapjából újra felépítette a várat és szerzeteseket is telepített. A közel 150 éves török uralom sem tett kedvező hatást a város fejlődésére. Az erőszakos katonaság, a hűbéres szpáhik, a zsaroló hivatalnokok mindegyike a nép kizsákmányolására törekedett. Simontornya csak annak köszönhette a fennmaradását, hogy lakóit a szomszédokhoz képest némi előnyben részesítették. Tűrhető megélhetési viszonyokat azonban így is kevés család tudott biztosítani.
Az itteni vár azért volt fontos, mert több irányban „uralkodott” a vidék felett. Kelet felé a paksi, dél felé a döbröközi, nyugat felé a veszprémi, észak felé a fehérvári erősségekig terjedt a hatalma. Az így alakult terület alsó szélén sokáig végvár szerepét töltötte be. Ha a török kivonulása után megmarad ez a beosztás, akkor Simontornya külön vármegye központjává válik. Azonban a vármegyei határok az évszázadok során oly mereven voltak megrögzítve, hogy azok a legcsekélyebb megváltoztatása is heves ellenzésre talált. Már Ulászló Fejér megyéhez akarta csatolni a várost, de Beatrix királyné tiltakozott ellene. A török elűzése után lassan indult meg a fejlődés. A várat a haditanács gondjaiba vette, az idehelyezett őrség mellett környék népe is katonai szolgálatot teljesített. Ez a beosztás a vitézkedő hajlamok ápolásának jót tett, de a földművelést és a kereskedelmet nem segítette. Hosszabb ideig sem számbelileg, sem vagyonilag nem gyarapodott a város lakossága.
 Rákóczi-szabadságharc hét éve alatt idegen nemzetiségű katonák zsarnokságát kellett elviselnie a lakosságnak. A vár több ízben is gazdát cserélt. Csak a vár teljes kibővítése után (1716) maradt a lakosság békében és láthatott hozzá az építő munkához. Ez az igyekezés tette aztán lehetővé, hogy Simontornya 1727–1784 között Tolna megye székhelye legyen. Az agrárfejlődés és az ipari felemelkedés azonban elmaradt a településen. A kereskedelem sem fejlődött oly mértékben, ahogy azt a régi közlekedési utak lehetővé tették. A 18. században oly fontos simontornyai hidak – melyek hadászati szempontból is gondozás alatt álltak – a Sió és a Sárvíz szabályozása után elvesztették a jelentőségüket. A gőzhajózás fellendülésével a nagy kereskedelmi utak is vesztettek forgalmukból. Az 1883-ban felépült Kelenföld-Pécs vasút lett volna arra hivatva, hogy helyreállítsa a település régi forgalmát és kisebb kereskedelmi csomóponttá tegye, de mind az uradalom, mind a város elutasította a szekszárdi szárnyvonal településen való áthaladását, megépítését.
 Simontornya egyik nevezetessége országos hírű bőrgyára. A város a Fried családnak köszönhette több mint 200 éves bőriparát. Munkájuk nyomán a mezőgazdasági település, meghatározó ipari centrummá vált a 20. század első harmadára.A bőrgyártást Simontornyán meghonosító Fried Salamon 1780-ban érkezett Morvaországból. Styrum gróf hívta az akkor még csak 20 éves fiatal mestert, aki elfogadta a felkínált lehetőséget. Salamon egyik fia, Fried Bernát (1807-1886) időközben a bőrgyártás mesteré vált. Folyamatosan és nagy energiával fejlesztette cégét, ami a 19. század végére országszerte ismertté vált. Ő vásárolta meg 1885-ben (a Sió jobb partján) a későbbi gyártelep helyét. Két fia, Móric és Vilmos segítette őt munkájában. A kis cég vevőköre és gazdasági lehetőségei az 1867-s kiegyezés révén kiszélesedtek. A cseres kádak egyre szaporodtak, és minduntalan kinőtték az éppen befedett területeket. Az első világháború alatt a gyár a hadsereg egyik beszállítója lett. A megnövekedett rendelések miatt szükségessé vált a sióparti gyárrészt egy emelettel megemelni, és a háborús termelés miatt 65 főre nőtt az alkalmazottak száma. Fried Vilmos fiai, Imre és Pál új, tökéletesített kémiai eljárásokat alkalmazva, a villamos energiát bevezetve, és a Singer Dezső vezette bőrnagykereskedő céggel egyesülve betörtek a világpiacra. A gyár 150. évfordulóját (1930) már tőkeerősen ünnepelhették. A gyár ekkor élte a fénykorát. A simontornyai bőrgyár – főleg, hogy Trianon után a 67 bőrgyárból csak 18 maradt Magyarországon – rendkívül fontos szerepet töltött be nemzetgazdasági szempontból is. A gyár a második világháború idején is hadiüzem volt. A németek 1944. december 3-án este hagyták el a község területét, közben amit lehetett, megsemmisítettek. 1946 végén teljes vagyonleltározásra és vagyonkimutatásra szólították fel Fried Lászlót, mert a vállalat státuszának megállapításához szükséges adatokat így kívánták megszerezni. Ekkor a vállalat 447 fizikai és 68 szellemi dolgozót foglalkoztatott. 1948-ban a bőrgyár államosításra került és egészen a rendszerváltásig állami tulajdonban is maradt. Jelenleg legnagyobb része lepusztult, azonban a Sió-part felé néző részét rendbe hozták, az ablakokat kicserélték. Területén több kisebb üzem, helyi vállalkozó tart fent munkahelyeket, de legtöbb része eladó vagy bontási, lepusztult állapotban van.
A városban sok szobor – főleg Kelemen Kristóf szobrászművész alkotásai –, emlékmű és több kisebb-nagyobb zöldterület/ park található. A település 2013-ban több mint 300 millió Ft európai uniós támogatás segítségével újította fel belvárosát, köztereit. Simontornyán összefüggő, közösségi célokra alkalmas teret alakítottak ki a vár környékén. A közterület-fejlesztés érintette a Vár környékét, a Szentháromság körüli teret, a Fő teret és a volt Ferences Rendház környezetét. Az egységes utcakép megteremtésének érdekében felújították a Helytörténet Házának külső homlokzatát. A városi piac is megszépült és új helyre költözött. A Polgármesteri Hivatalban az ablakokat korszerű nyílászárókra cserélték, akadálymentesítették és javították a főhomlokzatot. Új irodát kapott a Hegyközség, mely észak Tolna megye 24 településének termelőit segíti. A program során felújították a TEMI Fried Művelődési Házat, mely alkalmassá vált új programok megvalósítására, és a városi események színvonalasabb megrendezésére. 2014-ben a város szennyvízcsatornázási és szennyvízelvezetésének a munkálatai folynak, melynek várható befejezési ideje 2015. szeptember 30.
Simontornya oktatási intézményei elismertek és több környező település intézményeit magába foglaló társulásban működnek. Főbb tagintézményei a pincehelyi, nagyszékelyi, pálfai, tolnanémedi és sárszentlőrinci iskolák. A városban gimnázium és szakiskola is működik. Az óvoda is ebben a rendszerben működik.
Simontornyát gyakran a „bor és bőr városának” is nevezik. A szőlőművelés kezdetét a környéken a rómaiak idejére teszik.A település szőlőtermesztési kultúráját bizonyítandó írásos feljegyzést, először 1334-ben a Laczkfi család adománylevelében találhatunk. Ettől az időtől fogva az egymás örökébe lépő nemesi családok különféle nemesi birtoklevelei számottevő szőlőterületeket említenek. Simontornya szőlőterületeinek nagysága a 20. század elejére elérte a 650-700 holdat. A 21. század elején több mint 400 gazda művel szőlőt a környéken, köztük számos holland, német és osztrák is. A termőtáj jellegzetes kékszőlő fajtái a még a török időkből itt maradt és megbecsült kadarka és változatai, a oportó, a kékfrankos és hibridje a kék zweigelt, valamint az utóbbi 15 évben jelentős mértékben telepített cabernet fajták és a merlot. A fehér fajták közül „őshonos” és még a mai napig is elterjedt az olaszrizling, a rajnai rizling, a rizlingszilváni, a piros tramini, az elmúlt évtizedekben meghonosodott királyleányka, a chardonnay, a pinot blanc, de olyan régi és híres fajtákat is találunk itt, mint a hárslevelű, a pozsonyi fehér és a juhfark. A szőlő mellett ezen a tájon jól érzi magát az őszibarack, a meggy, az alma és a mandula, de megérik itt a mediterráneum flórájára jellemző füge is. A szőlőhegy infrastruktúrája változatos, és még jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Az utak mindegy 25%-a szilárd burkolatú, a pincék kb. 40%-ában van villany és 25%-ában van vezetékes víz.


Műemlékek

  • Simontornyai vár.
1277-ben épült Salamon fia, Simon tornyának a helyén. 1277 és 1543 között élte fénykorát, mikor egymást követve több, országos hírű nemesi család (Laczkfiak, Kanizsaiak, Ozorai Pipó, Garaiak) tulajdona volt. Ma is látható formáját Gergelylaki Buzlay Mózes – aki Mátyás itáliai követe volt – birtoklása idején nyerte el (1502-1524). A török elleni harcokban végvárként szolgált, később a törökök elfoglalták.
1686 szeptemberében vették vissza a törököktől. A Rákóczi-szabadságharc során 1704 őszén Heister osztrák generális ostrommal bevette a várat, amit aztán Bottyán János foglalt vissza (1705. november 11.-én). A szabadságharc után a vár pusztulásnak indult, elvesztette katonai jelentőségét, raktárnak, lakóépületnek használták. 1954-ben a nagy torony teteje is beomlott. Ekkor úgy tűnt, hogy a vár végleg az enyészeté lesz. 1964-ben döntött úgy az országos műemlékvédelem, hogy érdemes a várat megmenteni. Elindult a helyreállítási munka, aminek az eredményét most is lehet látni. Napjainkban időszakos vagy állandó kiállításokat szerveznek, a környezetében pedig különböző rendezvényeket bonyolítanak le (lovagi torna, hagyományőrző játékok).
  • Ferences rendház és templom.
A simontornyai római katolikus templom 1766-ban épült, Styrum Károly gróf megbízásából. A templom Mária Terézia korabeli stílusjegyeket visel magán, könnyű barokk épület. A torony 45 méter magas, bádogsisak fedi. Eredeti állapotában 3 harag volt a toronyban, de az 1945-ös harcokban ezek elpusztultak. Később adományokból újraöntettek egy lélekharangot és egy nagyharangot.
  • Szentháromság-oszlop

Elhelyezkedése
Simontornya (Magyarország)
Simontornya
Simontornya
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 45′ 26″k. h. 18° 32′ 35″Koordinátáké. sz. 46° 45′ 26″, k. h. 18° 32′ 35″osm térkép ▼
Simontornya (Tolna megye)
Simontornya
Simontornya
Pozíció Tolna megye térképén

Dunaföldvár / Folytatás a posztban



A város az ország közepén, a Duna jobb partján fekszik, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.
Fontos közúti csomópont. Itt találkozik a 6-os, a 61-es és az 52-es út; a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel.


Vonattal a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonalon volt elérhető 2009-ig. Korábban Solttal is összekötötte vasútvonal, ezt azonban már felszedték, és a vasúti töltés helyén 2015-ben kerékpárút épült.
 Neve a Római Birodalom részeként Annamatia volt.

Dunaföldvár címere

Kék pajzsban ezüstfolyam látszik, zöld alapon látható három vörös torony, kereszttel. A kapuzat nyitva áll, tőle jobbra egy magyar vitéz szablyát tart a kezében. Látható még a jobb oldalon egy szőlőfürt, baloldalt pedig zöld talajból egy búzakalász nőtt ki. A pajzs színei: vörös-kék.

Középkor

Földvár nevét ismereteink szerint először 1199-ben említi oklevél Monasterium de Felduar formában, ahol 1131-ben II. (Vak) Béla király Szent Péter tiszteletére apátságot alapított. Rosner Gyula régész azonban úgy véli, hogy valószínűleg „nem ő alapította a Szent Péter tiszteletére emelt monostort 1131 és 1141 között.” Az 1199-ben kelt oklevél szövege alapján (Monasterium abbas de Feldwar) szerinte bizonyossággal annyi állítható, hogy az ekkor „Földváron álló, már ismert monostor” a bencés szerzeteseké volt, és azzal együtt ők birtokolták a földvári határt is. Rosner Gyula véleménye továbbá: „nem lehet kétséges, hogy már a 11. században volt Dunaföldvárnak egy igen figyelemreméltó, kőfaragványokkal díszített temploma…”, ezt talán Szent Ilona tiszteletére szentelték. A nagy javadalmakkal bíró apátság az idők folyamán lassan veszített rangjából, a 15. századra korábbi birtokait jórészt elvesztette, építményei pedig a török uralom idején teljesen elpusztultak.
Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.
A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök elfoglalták a vidéket, erődítményt, sáncokat építettek itt, amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták, és a vár körül település alakult ki. Így látta ezt Evlija Cselebi török utazó is, akinek 1663-ban készült leírását ismerjük.


18. század

A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. Földvár fontos dunai átkelőhely volt és mezővárosnak számított. Ezt a jogállását megerősítette I. Lipót király 1703. évi rendelete, melyben évi három országos vásár tartására jogosította fel a települést.
A dunai átkelőhely birtoklásáért a Rákóczi-szabadságharc idején kemény harcokat vívtak. A várat a kurucok 1704 januárjában elfoglalták, a császáriak nyolc hónappal később visszaszerezték; 1705 őszén Vak Bottyán csapatai ismét elfoglalták, és ezúttal a kuruc sereg sokáig birtokolta, végül azonban a vár elesett. A harcok következményeként a település egy időre újból elnéptelenedett.
1713-ban a vidék földesura, Mednyánszky Ferenc László földvári apát – bár apátság már nem volt, de az apát cím megmaradt – ún. szerződést (contractus) adott ki, amely a szabad bíróválasztás mellett többek között a szabad költözködést is biztosítja, és mentesít a földesúrnak egyébként járó robot alól. Ezek a kiváltságok vonzották a betelepülőket és hozzájárultak Dunaföldvár gazdasági fejlődéséhez, a céhes kézműipar kialakulásához.
A 18. század közepén már hat, később kilenc, (1872-ben, a céhek megszüntetésekor tizenegy) céh létezett, nagy forgalmat bonyolító sóhivatal és királyi postaállomás működött. A népesség gyors ütemben nőtt, Dunaföldvár – Szekszárdot a század végén egy időre utolérve – a vármegye legnépesebb települése lett.

19. század


Nagy jelentőségű esemény volt az itteni Duna-szakaszon az első gőzhajó megjelenése,1830-ban. A hajóvontatást fokozatosan felváltó, rendszeres gőzhajózás a kereskedelem, a személy- és áruforgalom fellendüléséhez vezetett. Dunaföldvár kikötőjében főként gabonát és más terményeket raktak hajóra, míg Erdélyből só, a Felvidékről fenyőfa, továbbá különféle iparcikk érkezett. Később forgalma tovább nőtt, miután a folyószabályozás miatt Tolna kikötőjét megszüntették.
1831-ben, majd 1855-ben kolera tizedelte a lakosságot. 1858-ban a város történetének legnagyobb tűzvésze pusztított, ennek 715 halálos áldozata volt. A szegényház, a kórház, a sóház, az 1789-ben épült ún. Nemzeti Oskola és az Öreg-templom is leégett. 1862-ben újabb tűzvész pusztított, ez kisebb kárral járt.

Az 1871-ben elfogadott ún. első községi törvény az addigi mezővárosokat, így Földvárt is a nagyközségek kategóriájába sorolta. A közigazgatás élén a bíró állt, munkáját egy helyettes, 12 esküdt és 2 jegyző segítette. Egy megyei döntés alapján a dunaföldvári járás neve megmaradt ugyan, de a járási székhely a szomszédos Paks lett.
A millennium évében, 1896 decemberében befutott Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat. APusztaszabolcsról kiinduló vasútvonal ma is csak Paksig vezet, a megyeszékhellyel nem teremtett közvetlen összeköttetést. A vasút nem vonzott ide új iparvállalatokat. A dunántúli vasúthálózat fővonalai a Duna völgyét elkerülték, sőt kiépülésük maga után vonta a folyami teherszállítás csökkenését is. A folyó menti kisvárosok, köztük Dunaföldvár fejlődése lelassult.

A 20. század elején


A századfordulóra kialakult a városközpont a közhivatalokkal, néhány pénzintézettel; több utcában emeletes házak sorakoztak. 1904-ben felépült az új, tekintélyt parancsoló városháza (községháza), a régi emeletesre való átépítésével. 1906-ban megvalósult a helyi és helyközi telefonhálózat bekötése, a következő évben a főtéren elkészült az artézi kút (100 évvel később is helyén áll). A városiasodás jelei egyértelműen megmutatkoztak. A helység házainak több mint 90%-a azonban még mindig vályogból vagy sárból készült (az alap is), a tetők 76%-a zsúp- vagy nádfedeles volt.
A 20. század elején két jelentősebb ipari létesítmény működött a községben: az 1884-ben épített Reitter-féle gőzmalom és az 1911-ben alapított kendergyár. Nagyobb iparvállalat mintegy fél évszázadon át nem is alakult. A lakosság továbbra is főként kézműipari és mezőgazdasági tevékenységből (gabonatermesztés, kert- és szőlőművelés, állattenyésztés), illetve árui piaci értékesítéséből, valamint fuvarozásból és kereskedelemből élt.
Dunaföldváron két helyen működött vízimalom, az egyik Felső-révnél, a másik Alsó-révnél. Az előző században a 40-et is elérte a vízimalmok száma. Az 1944-ben megrongálódott utolsó vízimalom Paksnál akadt meg, tulajdonosa Bukovits Ferenc volt.




A világháborúk éveiben

1915 áprilisában a dunaföldváriakat már súlyos drágaság sújtotta. A termő vidék miatt növekedtek az árak, ami itt jelentősen érződött. Mindent összevásárolt a lakosság és Budapestre vitte feketézni. Forster Zoltán alispánnak a lakosság a monstre népgyűlést követően pontokba szedte követeléseit. A háború előre haladtával ui. támogatásukkal segítették Földvárt a háborús károk miatt, 5000 korona készpénzt jegyeztek a paksi vöröskereszt javára is, 5000 koronát pedig a községi jegyzők árváira fordítottak.
1925-ben helyi villanytelep létesült, megkezdődött a villamosítás; az 1930-as évek elején a várost rákötötték a Tatabánya felől jövő 20 kV-os távvezetékre. Különösen fontos változást jelentett az új Duna-híd megépítése és – száz évvel az első gőzhajó megjelenése után – 1930. november 23-ai felavatása. Ezzel a helység az ország úthálózatának egyik csomópontja lett. Tíz évvel később megnyitották a hídon át vezető Dunaföldvár–Solt-vasútvonalat.
A II. világháború ismert hazai eseményei – előbb csak a kötelező beszolgáltatások, a mozgósítások, a légiriadók, később a zsidóság deportálása – az itteni lakosságot sem kímélték. 1944 végén a város a hídfők miatt frontvonallá változott. Alig maradt sértetlen ház, a városházát 13 bombatalálat érte. A visszavonuló német csapatok a hidat november 14-én felrobbantották. A szovjet hadsereg december 3 -án foglalta el a várost, utána saját utánpótlása biztosítására pontonhidat létesített. Az újjáépített végleges hídon 1951 decemberében indult meg a közlekedés.


Nevezetességei


  • Csonka-torony (1500 körül)
  • Vármúzeum
  • Várudvar
  • Református templom
  • Római katolikus templom
  • Szent Ilona-templom, helyi elnevezésben Öreg templom (1723-1725)
  • Szent Sebestyén, Rókus és Rozália-kápolna (1742)
  • Szentháromság-szobor (1755)
  • Nepomuki Szent János-kápolna (1763) (Chapel of Saint John of Nepomuk)
  • Szent Anna ferences templom és kolostor, helyi elnevezésben Barátok temploma (1790 körül)
  • Szerb ortodox templom (rác templom) (1788, tornya: 1828)
  • Kálvária (XVIII. század végén)
  • Dunaföldvári Gyógy- és Strandfürdő


Híres emberek

  • Magyar László (1818–1864) – Afrika-kutató.
  • Itt halt meg 1852-ben Beszédes József vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja.
  • Itt is működött és itt halt meg Egyed Antal katolikus pap, költő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
  • Reitter József - főbíró (1825–1902), 1868-ban lett a polgári olvasókör alelnöke. 1877-től az Önkéntes Tűzoltó Egylet főparancsnoka. Nevét utca őrzi Dunaföldváron.
  • Reitter Ferenc - gőzmalom- és gőzfürdő-tulajdonos, (1855–1918. február), a dunaföldvári Reitter gőzmalom tulajdonosa.
  • Itt született Baumgarten Sándor építész.
  • Itt született Erdőss Pál filmrendező.
  • Itt született Gábor Pál filmrendező.
  • Itt született és alkotott Oszoli (sz. Névery) Piroska (* 1919) festőművész.
  • Itt született Pollák János teológiai doktor, egyetemi tanár.
  • Itt él Vadász Istvánné Velis Mária kékfestő és veje, Gál Gyula kékfestő népi iparművész, a helybeli kékfestő dinasztia tagjai.
  • Itt él és alkot Schneider Csilla Krisztina festőművész.






A vár rövid története


Dunaföldvár látképe a Csonka-toronnyal (1864)
A régészeti feltárások szerint kőanyagát a budafoki mészkőbányából hozták le hajón, majd a háborús sérüléseket kisméretű téglákkal pótolták. A háromemeletes tornyot a 15. században emelték, hogy a stratégiailag fontos dunai átkelőhelyet biztosítsa. Ez lett később a köré épített vár központi része. Az egykori négyszögletes vár sarkain kerek tornyok álltak, ágyúállásokkal, és háromszoros palánkfallal védve. Korabeli oklevél szerint 1526. augusztus elején a húszesztendős Jagello II. Lajos király a dunaföldvári táborban várta be a késlekedő nemesi csapatokat, majd innen indult, hogy megvívja Szulejmán török szultán óriási hadával az ország sorsára nézve végzetes mohácsi csatát.
Miután Buda vára 1541-ben tartósan a törökök hatalmába került, a megszállók felismerték, hogy erődített helyekkel kell biztosítaniuk a hozzá vezető kereskedelmi utat, így a földvári tornyot is a környékről összeterelt lakosság robotjában, sietve elkészített palánkfallal vették körbe. A szabálytalan négyzet alakú területet övező fal sarkait kerek tornyok tagolták, később a faanyagot égetett téglával cserélték le. A budai pasa szandzsákjába tartozó Földvárt egy 1577-es zsoldlista szerint 60 lovas és 62 gyalogos katona vigyázta, köztük sokan a törökhöz csatlakozott rácok voltak.
A korabeli hadi krónikák számtalan ostromát örökítették meg, így például 1599 nyarán királyi csapatok harcoltak itt, de végül 400 halottat veszítve vissza kellett vonulniuk. A századfordulón viszont két ízben is megszállták és felgyújtották a fékezhetetlen hajdúk, akik azonban csak kirabolták, tartósan nem szállták meg. A visszatérő muzulmánok így kijavíthatták a vár sérüléseit.

Evlija Cselebi török utazó 1663-as leírása szerint Földvárt háromszoros palánkfal védte, amit két kapunyíláson át lehetett megközelíteni. A belső vár négyszögletes, sarkain kerek tornyokban ágyúk, középen egy épületből, talán egy régebbi templomból átalakított Szulejmán-dzsámi volt, mellette a négyszögletes, erős torony állt.
A törökök végleges kiűzése után, még a II. Rákóczi Ferenc által irányított szabadságharc idején vívtak véres ütközeteket birtoklásáért a felkelők és a Habsburg seregek egymással. A békeévek beköszöntével külső védőműveit lebontották, de a vaskos öregtornyot uradalmi börtönként, majd magtárként hasznosították. 1858-ban Dunaföldváron hatalmas tűzvész pusztított, a torony teteje és belső faszerkezete is teljesen leégett. Utána „csonkán” építették újjá.

Elhelyezkedése
Dunaföldvár (Magyarország)
Dunaföldvár
Dunaföldvár
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 48′ 32″k. h. 18° 55′ 04″Koordinátáké. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″osm térkép ▼
Dunaföldvár (Tolna megye)
Dunaföldvár
Dunaföldvár
Pozíció Tolna megye térképén

2016. augusztus 6., szombat

Máriapócs / Folytatás a posztban


 Szabolcs–Szatmár–Bereg megye déli részén, Budapesttől 280 km-re,Nyíregyházától 30 km-re található. Máriapócs a Nyírségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, és a Nyíregyházi Egyházmegye területén fekszik.
Máriapócs vonattal elérhető a Nyíregyháza-Nyírbátor–Mátészalka–Zajtavonalon, közúton pedig Debrecen-Nagykálló felől. A falu és temploma a vasútállomástól távol (kb. 3 km-re) esik.
 A Pócs a Paulus (Pál) név magyar származéka. A nyelvészek következtetése szerint Pócs a megye első településcsoportjához tartozhatott. A név Mária előtagja a 18. században került hozzá, a községben lévő Mária-kegyhelyre utalásként.
Pócs nevét az oklevelek 1280-ban említik először, birtokosai ezidőtájt a Hontpázmány nemzetség tagjai lehettek, akik a település birtokjogáért pereskedtek.1300-as évek elején a Gutkeled nemzetség birtokaként említik. 1354 táján az Ecsedi vár birtokai közé tartozott. Az1600-as években a Báthori-családtagjainak birtokaként szerepel.
A későbbiekben a királyi család tagjai és a Rákóczi-család is birtokosa volt Pócsnak. 1696-ban templomában könnyező Szűz Mária ikon hozta meg Pócs hírnevét. 1724-ben gróf Károlyi Sándor és a Szennyei család szerzett itt részbirtokot.
A kegykép számára és a felélénkülő búcsújárás szolgálatára 1731 és 1749között felépült a mai Szent Mihály-templom és a Nagy Szent Vazulról elnevezett bazilita kolostor. Ők voltak a kegyhely gondozói egészen 1950-es szétszóratásukig.
1749-ben telepedtek le itt a bazilita szerzetesek, s kezdték meg rendházuk építését. A monostor a görögkatolikusok művelődési és oktatási központjává vált, s az itteni tanítóképző majdnem egy évszázadig képzett itt kántortanítókat.
1758-ig a bazilita rendnek engedte át birtokrészét Károlyi gróf. 1816-tól 1872-ig vásártartási joggal rendelkező mezőváros volt. 1991. augusztus 18-án II. János Pál pápa is idelátogatott, ekkor keleti rítusú misét is pontifikált magyar nyelven, a kegytemplom mellett felállított szabadtéri oltárnál 150 000 hívő jelenlétében.
A település 1993-ban újra visszakapta városi rangját.





Nevezetességei

Máriapócs világszerte ismert Máriapócs Nemzeti Kegyhely; a hírnevét a görög katolikus máriapócsi kegytemplomnak köszönheti. Nevezetessége még a Bazilita Gyűjtemény Dudás Miklós görög katolikus püspök szülőházában. A településen található egy Turul-szobor is.
2015-ben átadták a többek között a Zeneiskola évente megrendezésre kerülő Művészeti Gálája megtartására alkalmas Kulturális Központot.


Elhelyezkedése
Máriapócs (Magyarország)
Máriapócs
Máriapócs
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 52′ 44″k. h. 22° 01′ 08″Koordinátáké. sz. 47° 52′ 44″, k. h. 22° 01′ 08″osm térkép ▼
Máriapócs (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Máriapócs
Máriapócs
Pozíció Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térképén

2016. július 14., csütörtök

Csanádpalota / Folytatáshoz kattints a posztra


Makótól 20 km-re keletre a román határ közelében található. Legközelebbi település: Kövegy, ami csak 4 km-re fekszik a falutól. Közeli település még Pitvaros és Nagylak előbbi 11 utóbbi 10 km-es távolságban van.Csanádpalota vasúton is megközelíthető a MÁV 121-es számú 121-es számú Békéscsaba–Kétegyháza–Mezőhegyes– Újszeged-vasútvonalának Újszeged-Mezőhegyes szakaszán közlekedő vonatok állnak meg állomásán. Ez munkanapokon nyolc pár vonatot jelentett a menetrendváltás előtt. Az új menetrendváltás miatt: hétfőtől-csütörtökig illetve szombaton 2 pár (4 vonat), pénteken és vasárnap 3 pár (6 vonat) közlekedik. Minden vonatpárt Bzmot szerelvények továbbítanak. A buszok a település belterületén három helyen állnak meg, tanítási napokon 18 buszjárat indul Makóra. Közülük 9 Szegedig közlekedik.
 Első írásos emléke 1421-ből származik Palota néven, ekkor a nagylaki Jánki család birtoka volt; nevét földesura díszes udvarházáról kapta. Hat évvel később Luxemburgi Zsigmond Nagymihály Albert dalmát és horvát bánnak adományozta a falut, később a Hunyadiak tulajdona lett. 1552-ben a török hadjárat idején elpusztult.
1562-ben tótokkal népesítették be a kihalt falut, a települést innentől fogva Tótpalota néven jegyezték. Miután Gyula 1566-ban, a negyedik Habsburg-török háborúban elesett Tótpalota is elnéptelenedett. 1637-ben I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem birtokába került; később III. Ferdinánd tulajdona lett - ekkor Mezőpalota volt a falu neve. 1646-tól újra magyarok lakták a települést. 1649-ben II. Rákóczi György, két évvel később Pálffy Tamás csanádi püspök lett a település birtokosa. 1686-ban a oszmán hadak elpusztították, területe az aradi uradalom része lett.
1750-ben Mária Terézia németeket telepített a faluba, de az új telepesek nem tudtak együttélni a románokkal és a szerbekkel, ezért elhagyták a települést és elköltöztek a német többségű Perjámosba. Ezáltal a falu ismét kiürült, de a kincstár 1768-ban katolikus magyarokat telepített le. Később Gömör, Nógrád,Heves és Hont vármegyéből magyarok és szlovákok vándoroltak be. 1756-ban már hivatalosan is Csanádpalotának nevezik. Hét évvel később Fekete György országbíró közbenjárásának köszönhetően római katolikus templom épült.
A település a szabályos típusba tartozó dél-alföldi településformájú, a belterület szabályos kiosztását a kamara mérnökei végezték. 1850. december 1-jén került sor határrendezésre, külterületéből két új községet alakítottak,Kövegyet és Királyhegyest.
1857-ben felépült a kétszintes iskola, 1893-ban az óvoda. Ezekkel a fejlesztésekkel párhuzamosan jött létre az első önálló postahivatal és ezidőtájt gördült be az első mozdony is a településre. A dualizmus ideje alatt több középület és téglagyár is épült.
Az első világháború után rövid ideig román megszállás alá került; A trianoni békeszerződés értelmében határának egy részét Romániához csatolták, ugyanakkor megkapta a nagylaki ugar Mezőhegyes felé eső részét. Lakossága a két világháború között gyarapodott, 6000 fő körül mozgott. Szövetkezetek és malmok létesültek. 1924-ig, illetve 1945 és 1950 között Csanád vármegyéhez, 1924-1945 között Csanád, Arad és Torontál k. e. e. vármegyéhez tartozott. 1937-ben bekötötték a faluba a villanyt. A fő munkaadók a Blaskovits uradalom és a nagylaki kendergyár voltak. Ebben az időben települtek a községbe makói hagymatermesztő gazdák; ők ismertették meg a csanádpalotaiakkal a makói hagyma termelésének módszerét.
A második világháborúnak 165 hősi halottja volt a településen. 1950-ben a Csanádpalotához tartozó Nagykirályhegyest és határát Királyhegyeshez csatolták. A Kádár-korszak alatt a lakosság viszonylagos jólétben élt; a településen határőrs működött.
Csanádpalota önkormányzata a várossá nyilvánításhoz szükséges szükséges pályázatot 2009 januárjában küldte el a regionális államigazgatási hivatalnak. A városi címet 2009. július 1-jén kapta meg. 2010 nyarán elkészült az óvoda új épülete, amely többek között napelemmel működő vízmelegítő rendszerrel is fel van szerelve.

Nevezetességei

  • Ablonczy László emléktáblája
  • Csanádi vár köve - Csanád nevű települések találkozója
  • Déri István festőművész domborműve
  • Az első gázláng emléktáblája
  • Felszabadulási és függetlenségi emlékmű
  • Hazáért és szabadságért zászlórúd
  • Iglódi István emléktáblája
  • Kálmány Lajos domborműves emléktáblája
  • Kelemen László sírja a római katolikus temető
  • Kelemen László szobra a művelődési ház előtt
  • Községháza
  • Lőcsei Mihály emléktáblája
  • Magyar millennium emlékkő
  • Második világháborús és 1956-os emlékmű
  • Névtelen hősök sírja
  • Az önkéntes tűzoltóegyesület emléktáblája
  • Római katolikus templom
  • Temetőkápolna
  • Volt főszolgabírói lakás
  • Zellmann-malom romja, egykori ipartörténeti emlék
  • Zsidó temető, kiemelt közép-csanádi zsidó épített emlék
  • Zsinagóga épülete, átalakítva


  • Itt élt Brengarten Henrik, főjegyző
  • Itt született Gyenes Dienes András, Petőfi-kutató
  • Itt élt Kálmány Lajos, népdal- és népmesegyűjtő
  • Itt élt Kelemen László, az első magyar színigazgató
  • Itt született Mikulich Tibor, páncélos főhadnagy (1914 - 1960)


Elhelyezkedése
Csanádpalota (Magyarország)
Csanádpalota
Csanádpalota
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 46° 14′ 38″k. h. 20° 43′ 21″Koordinátáké. sz. 46° 14′ 38″, k. h. 20° 43′ 21″osm térkép ▼
Csanádpalota (Csongrád megye)
Csanádpalota
Csanádpalota
Pozíció Csongrád megye térképén
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...