2016. augusztus 2., kedd

Bogács / Folytatás a posztban


 Bogács fürdőhelyéről ismert község Borsod-Abaúj-Zemplén megye délirészén, a Mezőkövesdi járásbanMiskolctól 30 kilométerre délnyugatra,Egertől 18 kilométerre keletre, Mezőkövesdtől 11 km-re északra található. Nevét az ószláv bogatu szóból eredeztetik. Jelentése: gazdag.

Megközelítés

  • Tömegközlekedéssel: Budapestről, Miskolcról Mezőkövesdig vonattal, onnan autóbusszal Bogácsra. Egerből szintén gyakran induló autóbuszjáratokkal közelíthető meg a település.
  • Autóval: az M3-as autópályát a mezőkövesdi lehajtónál elhagyva, vagy a 3-as főútról Mezőkövesdnél lekanyarodva érhető el Bogács. Eger felől Noszvaj irányában.
 A terület az őskor óta lakott, a 19. században újkőkori kőszerszámokat találtak itt. A települést 1248-ban említik először, Bogachi néven. A lakosság főként szőlőtermesztéssel foglalkozott. 1323-ban az egri káptalanhoz került. A török időkben elpusztult, és csak a 18. században népesült be újra. A II. világháborúidején, 1944-ben kisebb harcok folytak a környéken.
Az 1950-es években a térségben olajat kerestek, amit nem találtak, de a próbafúrások során termálvíz tört fel. A község termálfürdőjében 1959-ben épült az első medence, 1973-ban három újabb. A létesítmény 2000-től már hat medencével várja az idelátogatókat. 2011–2012-ben jelentős átalakításokon ment keresztül a fürdő, amelyek leginkább a medencék felújítását érintették, így ma már a modern kor követelményeinek megfelelő környezet fogadja a Bogácsra látogatókat.


Látnivalók

  • Szent Márton-templom, műemlék
  • Termálfürdő
  • Színészliget
  • kaptárkövek
  • Cserépi úti pincesor
  • Horgásztó
  • Kilátó
  • Tájház

 A faluban régóta termesztenek szőlőt és bort, ezért szerepel a község címerében is. 1992 óta minden nyáron borversenyt tartanak Bükkvinfest néven. 1994 óta a borászathoz kapcsolódó több napos kulturális és szórakoztató programokat tartanak. 1996-ban a fesztivál idején ünnepélyes keretek között megalakult a Szent Márton Borlovagrend. 2012-ben jubileumi, XX. Bükkvinfestet tartották.
Írásos említések szerint Bogácson a 18. század óta foglalkoznak aktívan szőlő- és bortermeléssel. A település a Bükkaljai Borvidék központjához tartozik, jellegzetes szőlőfajtája az olaszrizling. A vidék domborzati és éghajlati viszonyai leginkább a fehér szőlőfajták termesztésére alkalmasak, amelyekből az utóbbi évtizedekben nagyobb mennyiségű bort állítanak elő.
A községbe látogató vendégek a helyi borokkal a Cserépi úti pincesoron ismerkedhetnek meg.


Elhelyezkedése
Bogács (Magyarország)
Bogács
Bogács
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 54′ 21″k. h. 20° 31′ 54″Koordinátáké. sz. 47° 54′ 21″, k. h. 20° 31′ 54″osm térkép ▼
Bogács (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Bogács
Bogács
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén

Aggtelek / Folytatás a posztban



 Aggtelek község Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki járásban.Miskolctól 50 kilométerre északnyugatra, közel a szlovák határhoz található. A közelben található az ország egyik leghíresebb cseppkőbarlangja, a Baradla–Domica-barlangrendszer.
Az „Aggtelek” szó az „Ag” (Og) személynév és a „'telek” (tatárjárás idején elnéptelenedett település) összetételével alakult ki; ebben a formájában először egy 1346-ban kelt okmányban olvasható. Korábban (egy 1295-ös iratban) „Novák” néven említették (e szláv szó jelentése: „új telepes”).
 A terület az őskor óta lakott, itt kerültek elő az ún. bükki kultúra tárgyi leletei. A település már a honfoglalás idején benépesült, a tatárjárás után azonban hosszú évtizedekre lakatlan maradt. Az ősi település magva a mai harangtorony és templom környékén, ÉNY–DK irányban hosszan elnyúló dombtetőn alakult ki. A gyenge termőföld miatt a falu gazdasági életének alapja a 2. század közepéig hegyi állattenyésztés, a mészégetés és a szövő-fonó háziipar maradt.
Csokonai Vitéz Mihály barátja, Puky István és Ragályi Gedeon társaságában1801. július 5-én látogatta meg a cseppkőbarlangot.
Petőfi Sándor felvidéki utazása során, 1845. május 24-én járt itt, nevét bevéste a barlang falába. Élményeit az „Úti jegyzetek” című munkájában írta le.
1858-ban tűzvész pusztította el a települést: leégett az iskola és egy lakóház kivételével minden épület. A templom falai állva maradtak, de maga az épület teljesen kiégett. A második világháborúban a szovjet csapatok átvonulása jelentős dúlással járt.
Az 50-es években a Borsodi szénmedence bányáinak megnyitása,Kazincbarcika nehéziparának felfejlesztése munkaalkalmakat és viszonylagos jólétet teremtett. A mezőgazdaságban maradt az egyéni gazdálkodás: a termelőszövetkezetet kétszer is megszervezték, de mindkétszer életképtelennek bizonyult.
Természeti értékeinek köszönhetően a település ma turisztikailag kiemelt jelentőségű. Az UNESCO 1995. december 6-án az Aggteleki-karszt és a Szlovák-karszt barlangjait, köztük a Baradla–Domica-barlangrendszert és a Béke-barlangot a világörökség részévé nyilvánította.


Látnivalók

Az Aggteleki-karszt Magyarország legészakibb kistája; a Gömör–Tornai karsztvidék magyarországi része. Az egész hegység természetvédelmi terület; az Aggteleki Nemzeti Park része.
Ismertségét Közép-Európa leghosszabb barlangjának, a Baradla-barlangnak köszönheti. A Baradlát már az őskori ember is ismerte és lakta. A mai kor embere viszont – vállalkozó kedvétől és vérmérsékletétől függően – számos barlangtúrából választhat, hogy megismerje. Melyekről bővebben is tájékozódhat: Barlangtúrákkal kapcsolatos információk
  • Ördögszántás és az Aggteleki-tó
  • Mészégető kemence
Az Aggteleki-tó mellett felépített kemence, emlékéül szolgál a hajdanán igen jelentős bevételi forrást eredményező mészégetésnek.
  • Református templom (fehérre meszelt, oromzatos, nyeregtetős, toronytalan)
  • Fejfamúzeum és Kopjafa Emlékpark
  • Harangtorony
A templomtól 200 méterre található.
  • Tájház
A tájház egy 20. század eleji zsellérszobát mutat be, amely konyhaként és lakóhelyiségként is szolgált. A szoba korabeli használati tárgyakkal van berendezve, de gazdag textilgyűjteménnyel is rendelkezik. Előzetes bejelentkezés alapján rakott sparhétján (és esetenként benne) készített ételek kóstolására nyílik lehetőség.
  • Hagyományok Háza
Az évről évre változó kiállítási anyagot felvonultató bemutatóhely különböző hagyományos paraszti tevékenységformákon keresztül mutat rá arra, hogy a mai táj (azaz a természetvédelmi oltalom alatt álló nemzeti park) az ember és a természet évszázadok óta tartó kölcsönös egymásra hatásának eredményeképpen alakult ki.
  • Nagyboldogasszony kápolna (római katolikus)
  • Nyitott parasztudvar (Kossuth Lajos u. 49.) 2007-ben alakították át turistacsalogatónak, és azóta évről évre itt tartják a Gömör-Tornai Fesztivál több rendezvényét is. Az egykori csűrben kialakított színpadon évente többször helyi, amatőr művészek lépnek fel. Az istállógaléria változatos témájú időszaki kiállításoknak ad otthont.
  • Aggteleki Nemzeti Park több felszíni és felszín alatti túralehetőséggel.
  • Gyalogtúra lehetőségek.
A harangtoronnyal átellenben, az országút túloldalán állt az ősi aggteleki vendégfogadó, amit először 1793-ban említi útirajzában gróf Teleki Domokos, aki itt szállt meg, és igen elégedett volt a szolgáltatással. Később itt szállt meg Petőfi Sándor is, amikor meglátogatta a Baradla barlangot. Az egyemeletes, zömök épület földszintjén volt a vendéglő, az emeleten pedig a szobák. 1974-ben az épületet életveszélyessé minősítették, majd lebontották.




  • Aggtelek az egyik (érintőlegesen említett) helyszíne Mikszáth Kálmán Hogyan lettem én író? című novellájának.
  • Aggtelek a címadó helyszíne Lipták Gábor Az aggteleki pásztor című elbeszélésének.
  • A hagyomány szerint az ősi aggteleki fogadó tulajdonosáról mintázta a Putnokon született Tóth Ede A falu rossza című népszínművének elhíresült kocsmárosát, Schwarz Mózsit.


Környező települések

  • Jósvafő (5 km),
  • Trizs (6 km),
  • Domica, Szlovákia (5 km).
A legközelebbi város: Szendrő (30 km).


Elhelyezkedése
Aggtelek (Magyarország)
Aggtelek
Aggtelek
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 28′ 00″k. h. 20° 30′ 06″Koordinátáké. sz. 48° 28′ 00″, k. h. 20° 30′ 06″osm térkép ▼
Aggtelek (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Aggtelek
Aggtelek
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén

2016. augusztus 1., hétfő

Gönc / Folytatás a posztban


Gönc kisváros Borsod-Abaúj-Zemplén megyébenMiskolctól 65 kilométerre északkeletre. A Gönci járás székhelye; az ország egyik legészakibb városi rangú települése.
 Gönc német telepesfalu, a Hernád mentén, Újvár alatt letelepített királynéi német telepesfalvak egyike.
Nevét 1219-ben említette először oklevél Bücij (Guncy) néven.
A tatárjárás után a királynéi német telepesfalvakat a vizsolyi ispánság fogta össze, külön ispánnal az élükön.
Kun László uralkodása alatt, az 1280-as években az Aba nemzetség hatalmába került, akik a Gönctől délkeletre emelkedő hegyen felépítették Gönc várát, melynek romjait az Aba-nemzetségbeli Amadéról még ma is Amadé-várnak neveznek. Aba Amadé itt rendezte be udvartartását és afeudális anarchia korában innen intézte országos ügyeit; innen kormányozta az uralma alá tartozó vármegyéket is.
Vencel király uralkodása alatt az ifjú Károly Róbert király egy ideig Göncön tartózkodott Amadé nádornál, a várban. 1304 körül a Vencel híveiül szegődött szepesi szászok és kassai polgárok megostromolták Gönc várát, de sikertelenül. Az ostromlókat megverték és Vencel zászlaját elvették. A zászlót a gönci várnagy: Apród István elküldte a királynak Oroszországba, aki ekkor első felesége elhozatala miatt járt ott.
1311-ben Amadé nádor halála, majd 1312-ben a király ellen fordult Amadé fiak rozgonyi csatában elszenvedett veresége után a várat Károly Róbert királyDrugeth Fülöppel megostromoltatta és bevetette. Ettől kezdve a Drugetheké lett.
Gönc városának gazdasági életét már ez időben is a jelentős szőlőtermelés jellemezte, s az 1327-ből fennmaradt oklevelek szerint pénteki napokon hetivásárt is tartottak.
Egyházának kegyura a királyné volt, s ki volt véve az egri püspök joghatósága alól.
Az 1332. évi pápai tizedjegyzék szerint ez évben plébánosa, illetőleg káplánja 2 M. (2000 garas?) és fél fertó (nyolcad tallér, esetleg dukát?), 1333-ban 2 és fél M. pápai tizedet fizetett, ezen összeg nagyságát tekintve Göncnélmezőváros szintre mutat.
 A huszita mozgalom idején a husziták kezére került. A főként német lakosságú település a török hódoltság idején vált újra magyar többségűvé.
1570 és 1647 között Gönc Abaúj vármegye székhelye volt. A reformáció idején fontos szerepet töltött be a kultúrában; itt fordította magyarra a Bibliát Károlyi Gáspár (lásd: Károlyi-biblia). 1687-ben egy időre Göncön telepedett meg a Sárospatakról elűzött református főiskola is.
A város rendkívül fontos szerepet töltött be a tokaj-hegyaljai borok kereskedelemében, amit mi sem bizonyít jobban, mintsem a 136,6 literes ún.gönci hordó mértékegységgé vált.
 A részben mezőgazdasággal foglalkozó településre nehéz idők köszöntöttek a 19. század végén természeti csapások miatt, a trianoni békeszerződés után pedig amiatt, hogy az ország szélére került, elveszítve kereskedelmi jelentőségét.
1979–81 között itt működött a Szathmáry István alapította alkotótábor Deim Pál, Csiky Tibor, Misch Ádám és Fajó Jánosművészeti vezetésével, növendék volt Saxon-Szász János is.
2001-ben visszakapta városi rangját. A 2013. január elsejétől életbe lépő közigazgatási beosztás a Gönci járás székhelyének jelölte ki.


Látnivalók a városban

  • Huszita-ház
  • Pálffy-kastély
  • Károlyi Gáspár szobra a református templom kertjében
  • Régi zsidó temető
  • Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás a református templom mellett


Látnivalók a környéken

Híres emberek

  • Itt született ifjabb Csécsi János (Gönc, 1689. június 11. – Sárospatak, 1769.június 1.) református tanár, polihisztor
  • Itt született Károly Iréneusz József (Gönc, 1854. március 6. – Nagyvárad,1929. március 13.) premontrei szerzetes, nagyváradi fizikus, a rádiótechnika egyik úttörője
  • Itt született Haász István (1946) festőművész
  • Itt született Iván László (1933) pszichiáter, gerontológus
  • Itt hunyt el 1591-ben Károlyi Gáspár egyházi író, az első teljes magyar nyelvű biblia fordítója
  • Itt élt Kiss Jenő (1926–2006) író

Elhelyezkedése
Gönc (Magyarország)
Gönc
Gönc
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 28′ 16″k. h. 21° 16′ 27″Koordinátáké. sz. 48° 28′ 16″, k. h. 21° 16′ 27″osm térkép ▼
Gönc (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Gönc
Gönc
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén

Vizsoly / Folytatás a posztban


 Miskolctól közúton kb. 55 kilométerre északkeletre fekszik.
 A környék az őskor óta lakott. A település a Hernád völgyében levő királynéi német telepesek ispánságának székhelye volt. 1215-ben Vislu néven említik először. Neve a német Visili személynévből származhat. A középkorbannagyobb jelentőségre tett szert, annak köszönhetően, hogy közel feküdt a Kassa, Lengyelország és Oroszország felé vezető úthoz.
1300 körül Amadé nádor törvénykező helye lett, 1322-től pedig Drugeth Vilmos nádor és bírája Perényi Miklós is itt ítélkezett az alája tartozó hét vármegye ügyeiben, és itt vívták meg a perdöntő gyalog- és lovaspárbajokat is, és olykor itt tartották a megyegyűléseket is.
A legnevezetesebb esemény, ami a községhez kapcsolódik, Károlyi Gáspár magyar nyelvű teljes bibliafordításának kinyomtatása a vizsolyi nyomdában 1590-ben. Károlyi Gáspár Göncön volt tiszteletes és munkatársakkal dolgozott a Biblia fordításán.
 A falu birtokosai ekkor Ecsedi Báthory István szatmári és szabolcsi főispán, később országbiró, és felesége Homonnay (Drugeth) Euphrosina voltak, akikMantskovits Bálint könyvnyomtató segítségével 1588-ban itt Vizsolyban alapították meg Magyarország egyik legrégibb könyvnyomdáját, abból a célból, hogy abban a Károlyi Gáspár gönci prédikátortól fordított bibliát nyomtassák. Ez időtájt itt Göncön volt tanuló Szenczi Molnár Albert is, aki gyakran hordozta Károlyi Gáspártól a nyomdába és onnan vissza a kéziratokat és korrekturákat.
Volt korábbi magyar nyelvű bibliafordítás is, a Huszita Biblia néven ismert amiből három kódexben maradtak fenn részletek, a többi azonban az üldözések során elveszett. (Nagy kár érte, mert nyelvünk régebbi állapotát is bemutatta.) A község temploma is nemzeti kincs. Már a 12. századbanmegépült az Árpád-kori szentély és hajó, amit aztán később kibővítettek. Freskók maradtak meg benne a 13. századból. Egyik értékes freskója a Szent László-legendát mutatja be.

Látnivalók

A 13. századi román szentélyhez épült a 16. században, korabeli freskókkal. A falfestmények egyik csoportja a Szent László legendát örökíti meg. Kerítőfal övezi, mely egykor erődítésként szolgált.
  • A falu római katolikus temploma 1799-ben épült.
  • A „Vizsolyi biblia” (helyi nevezetesség. itt talált, középkori)
  • Nyomdatörténeti kiállítás az Öreg Nyomdász Vendéglőben
  • A Regéci vár romjai egy 624 m magas sziklás hegytornyon fekszenek. II. Rákóczi Ferenc és Thököly Imre sok időt töltöttek ebben a várban.

 Regéci vár egy 1300 körül épült vár a Zempléni-hegység középső részén.I. Lipót császár rendelete értelmében Caprara generális a várat 1686-ban leromboltatta, azóta már csak a romjai állnak.
 A vár eredetileg a mainál jóval kisebb alapterületű volt: csupán az északi sziklatömböt foglalta el egy torony és a tőle délre eső, íves fallal körülvett udvar, melyen alighanem faépületek álltak. Ezt a kis várat a 15. század végén gyökeresen átalakították, majd a 16. század közepétől jelentős mértékben kibővítették dél felé. Teljes kiépülése csak a 17. századbankövetkezett be, akkor, amikor birtokosai (Serédyek, Alaghyak, Rákócziak) rezidenciájaként is szolgált. A várban különböző palotaépületek, kápolna, gazdasági építmények és hadászati létesítmények (bástyák) mellett helyet kapott egy különleges, török falcsempékkel (bokályokkal) burkolt fejedelmi fogadószoba is, melynek helyreállított másátSárospatakon csodálhatjuk meg.

Elhelyezkedése
Vizsoly (Magyarország)
Vizsoly
Vizsoly
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 48° 23′ 06″k. h. 21° 12′ 59″Koordinátáké. sz. 48° 23′ 06″, k. h. 21° 12′ 59″osm térkép ▼
Vizsoly (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Vizsoly
Vizsoly
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén