A Szent Jobb / Folytatás a posztban

Szent István király halála után trónviszályos, zűrzavaros idők következtek.

Ekkor a fehérvári káptalan, féltve a bebalzsamozott és mumifikálódott holttestet a megszentségtelenítéstől, kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból, ahová 1038. augusztus 15-én temették el István királyt, és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték.

 A kincstár őre Merkur volt, aki később eltulajdonította a szent ereklyét és bihari birtokán rejtette el. Mikor Szent László hírt hallott az ereklyéről, felkereste Merkurt a birtokán. Megbocsátott a "tolvajnak" és a Szent Jobb megtalálásának helyén, első királyunk tiszteltére, a szent ereklye méltó elhelyezésére, Szent Jobbi apátságot alapított. (Az apátság, s a körülötte kialakult mezőváros neve Szentjobb, a mai Románia területén található, román neve: Siniob)

 Így vette kezdetét a Szent Jobb nyilvános tisztelete és ünnepe. A szentjobbi apátságban őrzött ereklyéhez évszázadokon át zarándokoltak a hívek. A XV. században kezdődött a Szent Jobb vándorútja, mikor is először Székesfehérvárra vitték, majd a török uralom alatt Boszniába, később (1590 körül) Raguzába, a mai Dubrovnikba került, az ottani domonkos szerzetesekhez.

 Mikor Mária Terézia tudomást szerzett az ereklye hollétéről, mindent elkövetett annak visszaszerzése érdekében. Hosszadalmas diplomáciai tárgyalások után a raguzaiak kiadták, így 1771 április 16-án már Bécsben csodálhatták a hívek, majd nagy pompával Budára szállították. Itt a Szent Jobbot az Angolkisasszonyok gondjaira bízta Mária Terézia, ezzel együtt elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-ának megünneplését.

 Az 1800-as évek elején II. József rendeletére a keresztesek férfirendje őrizte, majd a rend megszűnése után, 1865-től az esztergomi főegyházmegye feladata volt a Szent Jobb biztonságos őrzése. Az 1900-as évek elején a budavári palota Zsigmond-kápolnájába került, ahol 1944-ig volt látható. A Szent Jobb történetének megbecsülésekben bővelkedo idoszaka a két világháború közti évekre tehető. Ennek is kiemelkedő eseménye volt az 1938-as esztendo. Még 1937 októberében a Magyar Katolikus Püspöki Kar elfogadta a "kettős szentév" programját, amely a 34. eucharisztikus világkongresszus és a Szent István jubileumi év előkészítésének tervét tartalmazza. Amikor meghirdették első apostoli királyunk halála 900. évfordulójának megünneplését - a Szent István jubileumi évet -, elhatározták, hogy a kereszténység ezen kimagasló ünnepén méltóképpen fognak megemlékezni Szent István királyukról és ez alkalomból a Szent Jobbot körülhordozzák az országban.Az ünnepségsorozat nyitó rendezvényét május 30-án, közvetlenül az eucharisztikus világkongresszus bezárását követően rendezték.

 A II. világháború alatt a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt elhurcolták, és egy salzburgi barlang mélyén rejtették el. Itt talált rá az amerikai hadsereg, s megőrzésre a salzburgi érseknek adták át. Az Amerikai Katonai Misszió három tagja hozta vissza Magyarországra, az 1945. augusztus 20-i körmenetre.

 Az ünnepség végén a Szent Jobbot visszavitték az Angolkisasszonyok zárdájába, és ott orizték 1950-ig, a rend feloszlatásáig.

 Ezután a Szent István Bazilika plébániájának páncélszekrényében rejtették el, mert ezekben az években már nem volt szabad nyilvános körmentben tisztelni Szent István jobbját.

 Így volt ez 1987. augusztus 20-ig, amikor a Szent István Bazilikában Dr. Paskai László bíboros, esztergomi érsek fölszentelte a Szent Jobb kápolnát, melynek létrejöttét néhai Lékai László bíboros kezdeményezte. Itt helyezték el nagy királyunk ereklyéjét, mely azóta is látogatható. Szent István király halálának 950. évfordulóján, 1988-ban ismét sor kerülhetett a Szent Jobb országjárására. Az érseki és a püspöki székvárosokban, valamint Pannonhalmán tízezrek fogadták a Nemzeti Ereklyét megilletődve és áhítattal.1989-től ismét évről évre elindul Szent István napján a könyörgő körmenet.

Ság-hegy - Tekerés a vulkán középpontja felé / Folytatás a posztban

 2013. július végén országos kánikulában, hőségriadóban indultunk el a Ság-hegy újbóli felfedezésének. Ahogy az idén már lenni szokott, az időjárás Vas megyében ismét tréfás kedvében volt.
A Ság-hegy:
A Ság tanúhegy Vas megye keleti részén, a Kemenesalján. 279 méter magasan emelkedik Celldömölk fölött. 1891-ben a hegy platóján végzett méréseket Eötvös Loránd a róla elnevezett torziós ingával. A hegyen a 20. században bazaltot bányásztak, ma azonban itt található a Sághegyi Tájvédelmi Körzet.
Természetesen most sem maradhattak ki az útba eső látnivalók, pl. Csempeszkopácson az Árpád-kori templom, Sárváron a Nádasdy vár, Celldömölkön pedig a Vulkán fürdő.

Zempléni hegyekben / Folytatás a posztban

Hirtelen felindulásból elkövetett kerékpározás a Zempléni-hegységben, 2013. áprilisában.
Ha már így alakult, hát sok kíváncsisággal indultam el ismét a Zemplénbe, mivel a 2007-es "nagy" Zemplén túrára rányomta bélyegét a közel 40°C os kánikula, azonban idén sem a nagykabáté volt a főszerep. Most csak egy napunk volt egy kis kört menni, így az egyetlen kimaradt várrom, Amadé vára mellett döntöttünk. A kezdés és a befejezés is Boldogkőváralján volt. Reményeink szerint még Regéc és Boldogkőváralja váraiba is fel kellett volna jutni, azonban a sors másképp hozta...

Bükk - Borovnyák bringával / Folytatás a posztban

Egy potyafuvarral eljutottam Szilvásváradra, hogy a tavaly téli terveket megvalósítsam. Valamilyen - számomra - rejtélyes okbók kifolyólag a Bükkben található Felső-Borovnyák (945m) lett BIG listás emelkedőnek kinevezve (vlszeg ez a legmagasabb út a Bükkben). Azelőtt soha nem hallottam róla, de a felkeresése után, ezen nem is csodálkozom. Valahogy nincs az az érzése az embernek, hogy megérkezett valahova, ahova érdemes elmenni.
Szerencsére mind ezt feledteti Szilvásvárad, a Bükk-fennsík, a táj hangulata, erdőkkel, rétekkel, patakokkal, ahova az ember szívesen visszajár, minden, amiért a Bükköt szeretni lehet és érdemes. Hazai viszonylatban egyik legkedvesebb kiránduló/túrázó célpontom. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy tegyen egy sétát a fennsíkon...

CELLDÖMÖLK / Folytatás a posztban

 Koptik Odó dömölki apát nevéhez fűződik a település alapítása. Koptik a máriacelli kegyszobor másolatával érkezett Dömölkre. Ezt először a Ság hegyen helyezte el, ahol kápolnát is szeretett volna építeni, de a földesúr, Erdődy gróf ezt nem engedélyezte. Ekkor a pápai országút melletti dombocskán építtetett egy kis fa kápolnát, amely mellé remetelak és ásott kút került. Ennek a kútnak az ásásakor esett az egyik munkás fejére egy nagy kő (ma is látható a templomban). A súlyos sérülések miatt a kútásót halottnak hitték, aki csodás módon mégis meggyógyult, amelynek híre ment a környéken, megindultak a zarándokok a csodatévőnek tekintett Mária-szoborhoz. 1745-ben gr. Zichy Ferenc győri püspök, a pápa engedélyével, nyilvánosan kitenni rendelte a szobrot.

 A következő években 10–30 000 ember látogatta meg az új kegyhelyet, amely természetesen vonzotta a kereskedőket, vendéglátósokat is. A kápolna mellett felépült vendégfogadó volt az első kőház, amelyet nemsokára követtek a többiek. A 18. század második felére az újonnan kialakult, alig néhány száz lakosú városban hét vendégfogadó működött. Mellettük kegyszerárusok, vegyeskereskedők, italmérések elégítették ki az ideérkezők igényeit. Az első telepesek főleg németek és csehek voltak. A kialakuló településnek Koptik apát a Kis Mária Cell nevet adta, de sokáig továbbra is Dömölkként tartották számon, míg a század végére a Mária Cell elnevezés vált elfogadottá. Ezt a 19. század közepén váltotta fel a Kiscell név.

 Nemsokára, a hívek adakozásából, lehetőség nyílt egy komoly templom építésére, amely hatalmas méreteivel (50 méteres hajó­hossz) lenyűgözte a zarándokokat. Ennek átadására 1748 őszén került sor, soha nem látott, mintegy 50.000-es tömeg előtt. A csodatevő Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelt épület, gr. Erdődy György országbíró és felesége által építtetett szentélyébe ekkor vitték át a Mária-szobor másolatát. 1764-ben a tornyokat teljesen újjáépítették. 1755-ben Lipthay János ezredes adományából készült el a Kálvária, a fájdalmas Boldogságos Szűz Mária tiszteletére. 1760-­ban a korábbi fa kolostor helyett újat kezdtek emelni kőből.

 1768-ban az állam is elismerte a település létét és fontosságát azzal, hogy sóhivatalt telepített ide. Ez a hivatal akkoriban nemcsak a környék sóellátását biztosította, hanem a helyieknek jelentős bevételt hozott nagy fuvarozási megrendeléseivel. A község II. József alatt nagy válságot élt át. 1802-ben I. Ferenc intézkedésére indulhatott újra a szerzetesi élet a kolostorban. Az itt élő emberek II. József rendeletével fő megélhetési forrásukat veszítették el. A megoldást egy másik sokadalom, a vásártartási jog megszerzésében vélték megtalálni. Már 1786-ban a királyhoz fordultak évi négy országos és egy hetivásár (amely hagyományosan csütörtökön van ma is) megtartásának engedélyezéséért. A szabadalomlevelet csak II. Lipóttól kapták meg 1790. december 30-án. A helyiek már 1788-tól szabadalmas mezővárosnak nevezték településüket. A szépen fejlődő város egyre nagyobb jelentőségre tett szert a környéken. Mutatja ezt, hogy 1809 augusztusában a franciák által megszállt Szombathely helyett itt tartották a megyegyűlést.

 A települést a 18. században még szinte teljesen német nyelvűként tartották számon (1870-ig volt német nyelvű szentmise), de már a 19. század első felében egyre több környékbeli magyar is beköltözött. 1830-ban itt alakították meg a megye első kaszinóját, olvasóegyletét. A Bach-korszaktól lett Kiscell járási székhely, de a legnagyobb változást a vasút hozta a település életében. 1871-ben indult meg a közlekedés a Győr–Szombathely, majd egy évvel később a Székesfehérvár–Szombathely vonalakon, amelyek Kiscellnél találkoztak. Az így kialakult fontos csomópont mozgásba hozta a város életét. A lakosság száma a század végéig többszörösére emelkedett. Az 1840-es évekig a városból kizárt izraeliták is ekkor érkeztek ide nagy számban, a 20. század elején pedig már két zsinagógájuk volt, melyeket az 1945-ben a várost ért bombázás pusztított el. Ki kell emelni az itt élő izraeliták közül Pick Zsigmondot, aki a város bírája lett és nemesdömölki előnévvel magyar nemességet is kapott. Az 1871. évi 18. törvénycikk alapján megszűnt a település városi joga és nagyközségi státuszt kapott.

1945. február 13-án az állomásnak szánt bombák zöme a település vasúthoz közelebb eső részére hullott. Az 55 bomba és 2 légiakna 36 ember halálát okozta és az akkori városközpont nagy részét lerombolta.

Elhelyezkedése

Celldömölk Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 15′ 27″, k. h. 17° 09′ 09″Koordináták: é. sz. 47° 15′ 27″, k. h. 17° 09′ 09″térkép ▼

Celldömölk Pozíció Vas megye térképén

Gyulafehérvár régi képeslapokon / Folytatás a posztban

 Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik.

 Neve onnan ered, hogy a fehér mészkőből épült római kori falmaradványok alapján az itt letelepedő szlávok Belgrádnak (= Fehérvárnak) nevezték el. Gyulafehérvárt régen a románok is Bălgradnak hívták. Nevének előtagja arra emlékeztet, hogy egykor az erdélyi gyula székvárosa volt.

 Már a vaskorban földvár állt itt, ahová a rómaiak később castrumot építettek. Itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa. Erdélyt már a magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda. Püspökségét Szent István alapította 1009-ben, ezt követően lesz Fehér vármegye székhelye 1241-ben a tatárok teljesen elpusztították. 1277-ben Alárdi János vízaknai szász bíró fia bosszúhadjáratában felégette. Virágkorát a Hunyadiak és Bethlen Gábor alatt élte. Székesegyháza 13. századi, egy régebbi templom alapjaira épült. 1291-ben III. András országgyűlést tartott itt.

 1442. március 22-én a város mellett csapott össze Hunyadi János hada Mezid bég 15 ezres seregével. Először a török, majd néhány nap múlva a megerősödött magyar sereg győzött.
1516-ban II. Ulászló megerősítését rendelte el. Budáról először Lippára, majd 1542-ben ide költözött Izabella királyné és fia I. János néven magyar király, miután a Püspöki palotát átalakították oly módon, hogy a Keleti Magyar Királyság székhelye lehessen. 1558. Izabella királyné itt is halt meg 1559. szeptember 15-én. Itt gyilkoltatta meg katonáival Balassa Menyhért Izabella parancsára a lázadó Bebek Ferenc, Kendy Ferenc és Antal nemeseket. 1571. március 14-én itt halt meg János Zsigmond fejedelem és az utolsó szabadon választott magyar király, a királyné és fiának hamvai a Szent István által alapított székesegyházban pihennek.

 II. János magyar király halálát követően az erdélyi –többségében protestáns (református, unitárius és lutheránus) rendek- 1571. május 25-én Báthory István római katolikus főurat választották meg Erdély fejedelmének. I. Habsburg Ferdinánd azonban nem nyugodott bele abba, hogy az erdélyi rendek szabadon választják meg az ország fejedelmét, ezért ígérgetéssel rávette Bekes Gáspár unitárius vallású főurat, hogy lázadjon fel Báthory ellen. Bekes Gáspár folyamatosan szervezkedett a fejedelmi hatalom megszerzése érdekében 1572–1574 folyamán. A francia Pierre Lescalopier, IX. Károly franciaországi követe azzal a céllal utazott Erdélybe, hogy megbeszéléseket folytasson Báthory István erdélyi fejedelemmel, aki szeretett volna megnősülni. Pierre Lescalopier 1574. június 24-én érkezett Erdélybe. Erről az utazásról a francia követ később könyvet írt és ebben többek közt arról számolt, be, hogy Gyulafehérvár és Erdély lakosságának többsége magyarul beszélt. Habsburg biztatásra Bekes Gáspár el akarta foglalni Erdély trónját, de 1575. július 8-i radnóti csatában vereséget szenvedett. Ebben a csatában tűnik ki vitézségével Székely Mózes. E csata után két nappal Bekes és Báthory seregei újból összecsapnak Kerelőszentpál mellett. Székely Mózes ebben a csatában is meghatározó szerepet játszott, ezért Báthory kinevezi a fejedelmi testőrség parancsnokának. Báthory István az erdélyi országgyűlésen, 1576. január 16-án Medgyesen bejelentette, hogy a lengyelek királyukká választották, ezért javasolta a rendeknek, hogy válasszák meg helyette Báthory Kristófot. Báthory Kristóf halálát követően került a fejedelemség élére Báthory Zsigmond, aki több alkalommal is lemondott, sok bajt okozva a városnak és az ország népének.

 1599. november 1-jén Báthory András feletti győzelme után Vitéz Mihály vajda diadalmenetben vonult be a városba, ahol az 1600. július 10-én megtartott erdélyi országgyűlésen fejedelemmé választották. 1602. június 29-én itt győzte le Giorgio Basta Székely Mózes seregét. A várost Mihály vajda és Basta is felgyújtotta, majd a tatár, később 1661-ben a törökök égették fel. 1603-ban Székely Mózesnek a függetlenségpárti magyarok és székelyek támogatásával sikerült a fővárost felszabadítania és 1603. május 8-án bevonult a városba, ahol ünnepélyesen megválasztották és beiktatták Erdély fejedelmének. Bethlen Gábor alapította a város református kollégiumát, amelyet 1658-ban a harcok elől Nagyenyedre költöztettek. 1629. november 15-én itt halt meg a fejedelem.

1642. március 4-én itt választották fejedelemmé I. Rákóczi Györgyöt, aki itt is halt meg 1648. október 11-én. 1657-ben II. Rákóczi György lengyel hadjárata idején a várost tatár seregek égették fel, majd október 25-én a fejedelem itt mondott le.

 1704. július 8-án itt választották az erdélyi rendek fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet. 1715-ben újraszervezték a reformáció alatt megszűnt püspökséget. Új vára 1738-ban lett készen. 1785. február 28-án itt végezték ki a Horea–Cloșca-féle parasztfelkelés vezetőit. 1937-ben emelt emlékművük a Szent György-kapu előtt áll. 1848–49-ben innen irányították a magyarok ellen harcoló császári és román csapatokat.
A fejedelemség fővárosának bírói: Gyógy Péter (1583), Mészáros Gergely, (1590), Mészáros György (1590). 1602-ben Baroniai Szabó István, 1603-ban NagiLábú Mészáros Gergöly a bíró.

 Az 1602 és 1603-ból fennmaradt gyulafehérvári magyar nyelvű jegyzőkönyvekből megállapítható, hogy a város lakóinak többsége, a város összes tanácsosa, élén a bíróval mindegyik magyar nemzetiségű volt.

A Habsburg uralom alatt 1711-et követően a lakosság nemzetiségi összetétele megváltozik.

1910-ben 11 616 lakosából 5226 magyar (44,98%), 5170 román (44,50%), 792 német (6,81%) és 287 cigány (2,47%) volt. 1918. december 1-jén a románok nemzetgyűlése itt határozta el a Romániához való csatlakozást. Az egyesülést az Egyesülés Múzeumával szembeni volt tiszti kaszinó épületében mondták ki. Az ortodox székesegyházban koronázták román királlyá 1922. október 15-én I. Ferdinándot és feleségét.

Elhelyezkedése

Gyulafehérvár Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 04′ 35″, k. h. 23° 34′ 22″