2018. május 15., kedd

Komáromi erődrendszer / Folytatás a posztban

A történelmi Komárom helyén már a Római Birodalom idején, a Pannonia provinciához tartozó Brigetio városban stratégiai fontosságú erődítmény állt. A Duna bal partján (ma Komárom, Szlovákia), a Duna és Vág folyók közötti keskeny félszigetet a honfoglaló magyarok is védelmi célokra kiválóan alkalmas helyszínnek találták. Itt épült fel a középkori komáromi vár, majd az Öregvár, a török elleni küzdelmek fontos helyszíne. Az Öregvár nyugati bővítményét, elővédművét alkotta az 1664 után létesített Újvár, a császári csapatok jelentős támaszpontja, Bécs előretolt bástyája. Az 1848–49-es szabadságharckiemelkedő eseménye volt az Óvár és Újvár hősies védelme és a három komáromi csata. Ezt követően a Duna két partján a Habsburg Birodalom legerősebb katonai erődrendszere épült ki, amely 200 000 fős hadsereg befogadására is alkalmas volt. A balparti várakkal szemben, Szőny mellett (ma Komárom, Magyarország) felépült a Csillagerőd, a Monostori erőd és az Igmándi erőd. Az így kialakult hatalmas erődrendszer a 20. századra azonban elvesztette stratégiai jelentőségét. 19451991 között a magyarországi oldalon a monostori erőd szovjet fegyverraktárként, a csehszlovákiai oldal várai pedig szovjet laktanyaként szolgáltak. A rendszerváltás óta a magyar oldalon múzeum nyílt az erődrendszer részeiben.

Ókori erődök

Régészeti feltárások bizonysága szerint Szőny területén kelta település volt, jelentős kereskedelmi forgalommal. A Római Birodalom határa, a „limes romanus” mentén kiépülő Brigetio a provincia egyik legjelentősebb települése volt az 1-4. században. Neve is kelta eredetű – várat, erődöt jelent. A telep védelmét először földvár biztosította, melyet a 2. században hatalmas kőfallal körülvett erődítés váltott fel. 4000-6000 fős légió védett Brigetióval szemben a Duna bal partjának megerősítése is szükségessé vált, elsődlegesen a Vág-menti kereskedelmi vonal biztosítására és az északi irányból várható kvád támadások megállítására. Kezdetben itt is elsőként földerődöt, majd a későbbiek folyamán kőfallal körülvett tábort építettek, melyet a Brigetióban állomásozó légió egyik cohorsa (egy százada, kb. 250-300 fő) védett. Egy régészeti lelet szerint a Vág-parti erődítményt Celementiának nevezték.

A középkori komáromi földvár

A 6. században avar törzsek foglalták el a volt római települést, majd a honfoglaló magyarok vették birtokba a 10. századelején. Árpád nagyfejedelem Komárom térségét a gróf Cseszneky család ősének, Ketel nemzetségfőnek adta, akinek fia, Alaptolma erős földvárat épített a Vág dunai torkolatánál.
A komáromi földvár később az István király által alapított Komárom vármegye székhelye lett. A várat hol a király, hol egyes főurak birtokolták. A tatárjárás után IV. Béla király uralkodása idején, 1265-ben a földvárat kővár váltotta fel. A 15. században, Mátyás király alatt Komárom fénykorát élte. Kereskedelmi, gazdasági és katonai központtá fejlődött.
 A mohácsi csatavesztés után a komáromi vár a Habsburgok birtoka lett. A Török Birodalomterjeszkedése során 1541-ben Buda török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az Öregvár tervét 1550 körül az olasz hadmérnök Pietro Terbosco készítette el. A felépült vár komoly erősségnek számított a törökök elleni végvárrendszerben. 1585-ben a Vág torkolatánál és a Duna túlsó partján az átkelés biztosítására egy-egy cölöphídfőerődöt építettek.
Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre. 1663-ban a bécsi udvar újabb erődítések megkezdését rendelte el, aminek során az Öregvár nyugati-város felőli részét koronaművel, az ötszögű Újvárral erődítették. Az 1673-ban elkészült Újvár a legkorszerűbb olasz és francia erődítési elvek figyelembevételével épült fel. Az Újvár megépítésével párhuzamosan újjáépítették és megerősítették a Vág torkolatánál és a Duna jobb partján (a mai magyarországi oldalon) lévő Szent Péter palánkot, azaz a korábban épített hídfőerődöket is.
Az 1682. évi nagy árvíz jelentős károkat okozott az erődítményekben. A törökök kiűzését követően Komárom katonai jelentőségét ideiglenesen elvesztette, megszűnt végvár lenni, s ennek következtében kevesebbet áldoztak a két vár fenntartására is. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc után a Habsburgok tervbe vették a felszámolásukat. A bajt tovább tetézte az 1763-as és az 1783-as földrengés, amely hatalmas károkat okozott nem csak a városban, hanem a várakban is.

Az erődrendszer tervezése

A komáromi vár helyzetében jelentős változást csak a 19. század eleji napóleoni háborúk hoztak. Napóleon sikeres hadjáratai során a császárvárost – Bécset – is elfoglalták 1809-ben. I. Ferenc császár udvartartásával Komáromban talált menedéket, melyet előzőleg nagy sietve megerősítettek. A császár itt döntötte el, hogy Komáromot a Birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, alkalmassá kell tenni egy 200 000 fős véderő befogadására.
Az erődrendszer ilyen irányú megépítését Marguis Chasteler táborszernagy vezette hadmérnöki gárda tervei alapján kezdték meg. Az 1827 és 1839 között folytatott építkezések során korszerűsítették az Öreg- és Újvárat, megkezdték a várost nyugatról védő Nádor-vonal és a keleti irányból védő Vág-vonal kiépítését. Az Ó- és Újvár helyrehozatala mellett a terv tartalmazta a Duna jobb partjának erődítési elképzeléseit is. A már meglévő jobbparti hídfőerőd a Szent Péter palánk (a későbbi Csillagerőd) mellé két másik fa-föld szerkezetű erődöt is terveztek. Egyet a koppánymonostori Homokhegyen, egyet pedig a Nagyigmánd felé vezető út mellett, Komárom déli kijáratához. Az építés folyamatát az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei szakították meg.
 A vár magyar kézre kerülésével, annak első parancsnoka Majtényi István alezredes azonnal hozzálátott a vár megerősítéséhez és a város védelmének megszervezéséhez. Majtényit Török Ignác mérnökkari alezredes váltotta, aki a 12 000-es védősereggel hősiesen ellenállt a várat ostromló osztrák túlerőnek. A több mint egy hónapig tartó ostromnak 1849 márciusában és áprilisában a magyar honvédsereg sikeres áprilisi hadjárata vetett véget. A Guyon Richárd tábornok vezette felmentő csapat Győr irányába űzte el az osztrák főerőket.
A vár új parancsnokának az energikus Klapka György tábornokot nevezték ki. Klapka május 28-án parancsba adta egy kazamatákkal ellátott új erőd építését az osztrákok által már korábban kiszemelt helyen, a Homokhegyen. Az építkezés során az eredetileg négy saroktornyos, 1000 katona befogadására alkalmas Homokhegyi-erődnek csupán az Ács település fele néző tornya készült el. Ha a tervek megvalósításához elegendő idő lett volna, úgy a sáncban elhelyezett lövegek tüzükkel lezárhatták volna a Bécs felé vezető utat, tűz alatt tarthatták volna a Nádor-vonal előterét és megközelíthetetlenné tették volna a Dunát.
A bécsi út lezárása érdekében Klapka megkezdte az osztrákok által is tervezett két védmű, a Monostori erőd és az Igmándi sánc építését is, természetesen csak rohammunkával, fából és földből sietősen megalkotva. A nagy erőkkel folytatott erődítési munkálatokat az egyre gyakoribbá vált osztrák ágyúzások miatt azonban meg kellett szakítani.
Komárom térségében júliusban kétszer is megütközött a magyar és az osztrák fősereg, győzelmet aratva, de döntő siker nélkül. (Lásd: Komáromi csaták.) A magyar csapat ezután a Tisza partjáig vonultak vissza, onnan próbálva megállítani a támadókat. A Klapka vezette védősereg így magára maradva készült fel a város és az erőd védelmére. Összesen 18 200 fővel és több mint 300 ágyúval rendelkeztek. Az osztrákok kezdetben kisebb erőkkel (12 000 fő és 75 ágyú) megfigyelő és blokkírozó tevékenységet folytattak az erősítés megérkezéséig. Klapka tábornok felmérve a kínálkozó lehetőséget, több sikeres kitörést hajtott végre, melynek során Pozsonyig, illetve Győrig tört előre, jelentős zsákmánnyal visszatérve.
Az egyesített osztrák és orosz csapatok döntő vereséget mértek a magyar főseregre és az augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően jelentős erőkkel Komárom ellen indultak. A körülzárt Komárom egy hónapig még ellenállt a túlerőnek, de végül is 1849. szeptember 27-én Klapka György aláírta a vár átadását és a védők szabad elvonulását biztosító megállapodást.

A jobbparti erődök felépítése

A szabadságharc leverése után a megszálló osztrák hadsereg – a korábbi terveknek megfelelően – újból hozzákezdett a folyó két oldalán fekvő védőművek egyetlen hatalmas erődrendszerré alakításához. Ehhez felhasználták az ostrom során szerzett tapasztalatokat is. A vár körülzárása egyértelműen bizonyította, hogy szükség van a Duna jobb partján olyan védőművekre, amelyek meg tudják akadályozni, hogy az ellenség tüzérsége tűz alá tudja venni a bal parti erődöket, és amelyek folyamatosan biztosítani tudják a két part közötti összeköttetést.
Az 1850-ben elkezdődött építési munkálatok a komáromi erődrendszer egészére kiterjedtek. A rendszer részeit alkották a Duna bal partján a várost kerítő Nádor-vonal erődláncolata, az Új- és Óvár, a Vág folyón túli övezet, valamint a jobb parton a Monostori erőd, a Csillagerőd és az Igmándi erőd. A nagyarányú építkezés első, legnagyobb üteme 1871-ben befejeződött, a Monostori Erőd elkészültével. Ezt követően 1871-77 között megépült az Igmándi Erőd, ezzel az erődrendszer teljessé vált.

Az erődrendszer a Monarchia idején

Az már a történelem fintora, hogy mire hatalmas költségek árán elkészült az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb erődvárosa, a stratégák számára elsőrendű feladat a cári Oroszország felőli határrész megerődítése lett. Így a komáromi erődrendszer nem válhatott utolsó védőbástyává. Az erődrendszer létjogosultsága az elkövetkező években megkérdőjeleződött. A 19. század végére felgyorsult a haditechnika – ezen belül a tüzérségi eszközök – fejlődése, mely megkövetelte volna az erődrendszer védőképességének felülvizsgálatát és a megváltozott körülményekhez igazodó átépítését. Erre azonban nem került sor. A Duna jobb partján épült hatalmas Monostori erőd azonban így is hosszú időn át szolgálta a magyar katonagenerációk képzését.

Trianontól máig

1919-ben bal parti erődjeit a csehszlovák hadsereg szállta meg, míg jobb partja továbbra is a magyar államé maradt. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés ismét két részre szakította Komáromot. Ezután ez a párját ritkító katonai műemlékegyüttes szinte eltűnt a térképről és a köztudatból.
1945 után a magyarországi oldalon a Monostori erődben a szovjet déli hadseregcsoport helyezte el hatalmas fegyverraktárait. A Csillagerődben a Csehszlovákiából áttelepített magyar családoknak alakítottak ki szükséglakásokat, majd 1970-től zöldségraktárként funkcionált. Az északi parton levő Öreg- és Újvár területét 1968-ban a szovjet hadsereg katonái foglalták el.
Csak a szovjet hadsereg 1991-es kivonulása után kerülhettek az építmények ismét állami kezelésbe. A Monostori erőd, a korábbi „rejtőzködő műemlék” az 1992–1995 közötti veszélyesanyag-mentesítést követően nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s ma már a katonai hagyományőrzés legjelentősebb magyarországi központja. A Csillagerődben csak 2004-ben számolták fel a zöldségraktárat, s ekkor került a Monostori Erőd Hadikultúra Központ Kht. kezelésébe.
Az Öregvár 1989-ben előbb a csehszlovák, majd szlovák hadsereg kezelésébe került át, míg a Nádor- és Vág-vonal erődítéseiben mezőgazdasági vagy magánvállalatok raktárai és gyártóegységei működnek. A szlovák hadsereg a vár egyes részeit 2000 októberéig használta, majd az egész komplexumot Komárom városa vásárolta meg. A VI-os bástyában a Duna Menti Múzeum lapidáriuma működik.
 A komáromi erődrendszernek a Duna bal partján található része az Öreg- és Új-Várból, a Vág- és Nádor Vonalból, valamint a Vág túlpartján lévő, sáncaiban megmaradt Vág-Hídfőből áll. Az Újvár nyugati bástyáján latin nyelvű felirat („Nec arte, nec marte”) emlékeztet arra, hogy az erődöt ellenség sem csellel, sem erővel soha nem tudta bevenni. Ugyancsak ezt jelképezi az őrtornyon elhelyezett „kőszűz”, azaz egy szimbolikus női alak is.

Az erődrendszer a jobb parton

A Dunától délre levő sáncrendszer (erődök) részei: a Csillagerőd, az Igmándi erőd és a Monostori erőd. Jelenleg a Monostori erődben láthatóak a régmúlt idők eseményeit felidéző kiállítások, a Csillagerődben raktárak találhatók, az Igmándi erődben pedig a római korból feltárt kőfaragványokat tekinthetjük meg.

Monostori erőd

Közép-Európa legnagyobb újkori erődje 1850-1871 között épült a Bécset, a Dunántúlt és a Dunát védő komáromi erődrendszer egyik utolsó tagjaként. Korának legfejlettebb technikájával valósították meg, de mire befejezték haditechnikailag elavult. A két világháború között a Magyar Királyi Honvédség laktanyaként és kiképzőközpontként használta. 1945-től 1991-ig a szovjet csapatok legnagyobb fegyverraktára volt. Ma már katonai szerepe megszűnt.

A Kenyérmúzeum

A Monostori erőd egyik állandó kiállítása a Kenyérmúzeum (hivatalos nevén: Sütőipari Emléktár). A komáromi erődök „ébredése” már a múlt években elkezdődött a Monostori erődben, a kenyérsütés történetét bemutató múzeum ünnepélyes megnyitásával. Ezt az egyedülálló ipartörténeti gyűjteményt az erődnek abban a szárnyában helyezték el, ahol egykor a pékségek voltak. A 19. századi kemence helyreállítása után az egykori „komiszkenyeret” is megízlelhetik a múzeum látogatói. A komáromi napok rendezvénysorozatának évente sok látogatója van. Különösen a Hadtörténeti Múzeummal közösen rendezett kiállításnak volt nagy sikere, amely jól szemlélteti a komáromi erődrendszer múltját.

Csillagerőd

A várost délről övező sáncrendszer tagja. Kívülről vizesárok veszi körül. A komáromi erődrendszer két kisebb tagja, a Csillagerőd és az Igmándi erőd, kevésbé ismert a nagyközönség előtt. A Duna túlpartján lévő öregvár, valamint a Nádor-vonal több évtized után ismét látogatható. A Csillagerőd 1586-ban épült Szent Péter-palánk néven, elnevezését négyágú csillag alakja miatt kapta. 1850-70 között újjáépítették, ekkor nyerte el végleges formáját. Kevésbé ismert, hogy a Csillagerőd 1938-ban, a komáromi öregvárral együtt lőszerraktár lett, s miután Németország lerohanta Lengyelországot, a lengyel menekültek egy része itt kapott ideiglenes menedéket. Az 1944. októberi nyilas hatalomátvétel után a csillag- és az igmándi erőd internálótábor lett; zsidók és cigányok ezreit indították innen a megsemmisítő táborokba. A második világháborút követően szükséglakásokat alakítottak ki benne, később a helyi ÁFÉSZ tulajdonába került és a cég zöldségraktárként hasznosította az erőd helyiségeit. A rendszerváltást követően a magyar állam, a létesítményt visszavásárolta és 2005 óta a Csillag erőd látogatható műemlék. 2014-ben döntöttek a felújításáról, amelyre 6,6-milliard forintot szán a magyar állam. A felújítás után az erőd helyiségeiben kap helyet a Szépművészeti Múzeum raktáron lévő szoborparkja, melyek a az ókortól a reneszánszig terjedő időszakot mutatják majd be. Az épületkomplexum megújítása mellett új múzeumi tereket is kialakítanak.

Igmándi erőd

A szabadságharc földerődje helyén épült fel 1871-1877 között a város déli bejáratának védelmére, az új erődrendszer elválaszthatatlan részeként. Középkori lesüllyesztett, olasz rendszer szerint építették fel. Száraz árok veszi körül,külső lesfolyosókkal. Az erőd elzárta a városba délről vezető utat, biztosította, hogy a rendszer egyes tagjai kölcsönös tűz-összeköttetésben legyenek egymással. Elkészültével befejeződött a hatalmas komáromi erődrendszer építése. Nevét a közeli Nagyigmánd és Kisigmánd községekről kapta. Méretei a Monostori erődnél jóval szerényebbek: 106 helyisége van, hasznos alapterülete 4600 m2, a beépített alapterülete 6200 m2, beépített térfogata több mint 33 000 m3. Kialakításának alapelvei megegyeznek a Monostori erődével. Érdekessége, hogy az ellenséges tűz szilánkhatása elleni védelmet szolgáló ún. harántsáncok is megépültek, s ma eredeti állapotukban tanulmányozhatók.

Lapidarium Brigetionense

A római kőtárban a római korból származó sírkövek és szarkofágok, oltárkövek, valamint domborművek, szobortöredékek, építési tagozatok és mérföldkövek láthatók.
 Viszonylag szerény ráfordítással a térség elsőszámú turisztikai látnivalója lehetne a komáromi erődrendszer. A száztíz hektáros hadi objektum a jövőben nemcsak katonai múzeumként szolgálna, turisztikai és konferenciaközpont, szálloda is épülne a területen, továbbá ifjúsági szállót, hadikultúra-centrumot, kempinget működtetnének, illetve kerékpárút és a megújuló energiák jelentőségét bemutató létesítmények (mini vízi erőmű, napelemek, szélerőmű) építését is tervezik. A fejlesztési elképzelések kulcsa a világörökség cím lehetett volna. Évtizedek óta az ilyen helyszínek vonzzák a legtöbb érdeklődőt. 2005-ben nem sikerült a nemzeti fejlesztési tervbe bevonni az erődrendszer megújulását célzó tizenkét milliárd forintos projektet. A műemlékegyüttest kezelő Monostori Erőd Kht. vezetői azonban bíznak az uniós forrásokat biztosító pályázatokban.
Az erődrendszer felvételét Magyarország és Szlovákia közösen kérvényezte 2007. január 26-án a világörökség legfontosabb értékei közé. A dokumentáció áttekintésére a szakértők helyszíni szemlét tartottak, a Világörökség Bizottság 2008-ban döntött volna a felvételről. 2008 júniusában azonban a szlovák és a magyar fél visszavonta a jelölést, miután valószínűvé vált, hogy a bizottság elutasító határozatot hozott volna.






Siklósi vár / Folytatás a posztban


Villányi-hegység déli lábainál, egy kisebb magaslaton láthatóak Siklós várának teljes épségben lévő pártázatos falai, melyek oltalmazóan fogják körbe az emeletes palotaszárnyakat.
 A vár első említése 1294-ből maradt fenn. Legrégebbi épületrészeit a déli lakószárny pincéjében derítették fel a régészek, ez lehetett az egykori oklevelekben említett Kán nembeli Gyula nádor leszármazottai által emelt korai vár magja. A birtokuk után magukat Siklósinak nevező nemesi család lakta, szolgaszemélyzetével egyetemben. Siklóst is a tatárjárás utáni nagy várépítési korszak szülöttének tarthatjuk. Jelentős erődítményt formálhatott, mert 1316-ban még a Kőszegi nemzetség csapatai sem tudták ostromban bevenni.
A Siklósi család 1387-ben szembefordult a magyar trónra kerülő Luxemburgi Zsigmond királlyal, aki ezért hűtlennek nyilvánította őket, várbirtokukat elkobozta tőlük. Néhány esztendővel később a nagyhatalmú Garai bárói család tulajdonába került át, akik jelentős mértékben kibővítették területét, de még az alatta meghúzódó mezővárost is kőfallal kerítették körül. 1401-ben az ország főnemesei fellázadtak Zsigmond uralma ellen, akit Visegrád után a siklósi várban őriztek. Mivel azonban a bárók nem tudtak megegyezésre jutni, végül a helyi földesúr, Garai Miklós tanácsára visszahelyezték uralkodói méltóságába. Zsigmond nem felejtette el nagyúri támogatóját, akivel ligát kötött, majd ennek megpecsételésére a király és Garai báró feleségül vették Cillei nagyúr két leányát.
 1440-re már kiépültek védőművei, melyeket az Ulászló király táborát erősítő Hunyadi János erdélyi vajda sem tudott bevenni. A Garai főnemesi család kihalta után Mátyás király Corvin János liptói hercegnek juttatta, de már a 16. század elején a Perényi főúri család lakta épületeit. Perényi Imre a várat reneszánsz stílusban átalakíttatta és olasz szobrászmesterekkel befejeztette a várkápolna építését is. 1543-ban Szulejmán szultán óriási serege alig háromnapnyi viadal után bevonult falai közé. 1686-ban a Budát visszafoglaló Habsburg sereg hadjárata idején szabadult fel az Oszmán Birodalom megszállásától, katonai jelentőségét csak a Rákóczi-szabadságharc után vesztette el véglegesen. Császárhű birtokosai miatt nem robbantották fel, de belső lakóépületeit jelentős mértékben átformálták a barokk formavilág jegyei szerint.
1828-tól a Batthyány család volt a tulajdonosa, majd Benyovszky Lajos pozsonyi ügyvéd vásárolta meg.Halála után fia, gróf Benyovszky Móric örökölte, aki jelentős közéleti szerepet töltött be. Háromszor választották meg Baranya vármegye főispánjának, és országgyűlési képviselőnek. A gróf halála után az özvegye, Benyovszkyné Batthyány Lujza eladta a várat a Honvéd Kincstárnak.
A második világháború alatt angol, amerikai és lengyel hadifoglyokat őriztek itt. A második világháború után egy évtizedig gazdátlan volt, majd csak az 1955-ben elkezdődő régészeti feltárás és helyreállítás után kapta meg jelenlegi szerepét. A vár egymást követő tulajdonosai pompás várkastéllyá építették át, a kor várépítészeti követelményeinek és stílusirányzatainak megfelelően. Nagy történelmi időket látott falai között vármúzeumot, szállodát és éttermet rendeztek be.
 Ma már csak a múzeum működik. 2009-2011-ben a Norvég Finanszírozási Alap és a Dél-Dunántúli Operatív Program segítségével részlegesen felújították. Felújításra került a keleti és déli várudvar és kialakítottak egy látogatóközpontot is. A múzeumban jelenleg számos kiállítás, reneszánsz 17-18. századi bútor-, középkori fegyver-, és várostörténeti kiállítás, Tenkes Kapitánya Panoptikum, Istókovits Kálmán és Simon Béla festőművészek kiállítása, valamint időszakos képzőművészeti kiállítások láthatók.
A siklósi vár az egyik legépebb, legegységesebb történelmi emlékünk. A ma látható összkép fokozatos és máig tartó fejlődés eredménye. Látványos elemeit még a középkorban rakták le, de a magyar építéstörténet szinte minden korszaka rajta hagyta stiláris bélyegét.
A vár több részből áll: az együttes magja a várkastély. A várkastélyt magas várfalak és védőművek, félköríves tornyok és bástyák övezik. A belső vár körül várkerület fekszik. Itt áll az egykori ferences rendház és templom műemléki együttese. A műemléki együtteshez történelmi értékek, érdekességek kapcsolódnak.

A románkori vár

A vár a magyar középkor legjelentősebb főúri családjainak volt birtokközpontja és székhelye. A település neve okleveleinkben SuklosSoklos és egyéb alakban fordul elő. Legelőször egy 1190-es oklevélben szerepel. Az adatok szerint a 13. század eleje óta a Kán nemzetségbeli Suklósiak nádori ágának birtoka. Magát a várat legkorábban 1294-ben említik, amikor Siklósi Gyula ispán a gazdája. E román kori várból korábban semmi nem volt látható. A déli kastélyszárny feltárása tárgyi bizonyítékokhoz segített. A pincehelyiségben négy román kori tölcsérbélletes ablak és térlefedő fafödém gerendaszék sora került elő.

A gótikus vár

Zsigmond király 1387-ben elkobozta a várat a Siklósiaktól és rövid birtokcsere után a Garai családnak adományozta.
A Garaiak a várfal által határolt területen újabb szárnyakat és szinteket emeltek, vagyis a várdomb tetején lévő udvart három oldalról körülépítve hatalmas várkastéllyá fejlesztették és az együttest új védőgyűrűvel, falszorossal vették körül.
A Garaiak gótikus várának legjelentősebb műemléki maradványa és térélménye a kápolna. A magasba nyúló egyhajós belső tér függönyíves ablakokkal, áttört, aprólékosan profilírozott késő gótikus szentélyben végződik. A Garai család kígyós címerpajzsával jelzett bejárat felett gótikus ablak került elő. Előkerült a két kegyúri fülke is, mégpedig a 15. század első feléből származó falfestményekkel díszítve.

A reneszánsz várpalota


A Garaiak egy évszázadon át birtokolták, fejlesztették Siklós várát. 1482-ben Garai Jóbbal kihalt a család nádori ága, és a vár királyi birtok lett. Mátyás király fiának, Corvin Jánosnak ajándékozta. 1507-ben pedig Perényi Imre a várat ostrommal foglalta el.
Perényiék a hadászat és a településfejlődés figyelembevételével átszervezték a vár megközelítését, korszerűsítették ellenálló-és védelmi képességét, és reneszánsz szellemben lakályosabbá tették a várpalotát. A siklósi vár reneszánsz kőfaragványai, a török fenyegető közelségében is élő töretlen építőkedvről és az olasz iskolázottságú, nemesen egyszerű formavilág értő-alkotó felhasználásáról tanúskodnak. (Perényi Imre és második felesége, Kanizsai Dorottya életük nagy részét Siklóson töltötték.)
Siklós várát Szulejmán szultán serege 1543-ban háromnapos ostrom után elfoglalta. A török állandóan nagyszámú katonaságot tartott a várban és 150 éven át jelentős támaszpontjának tekintette. Ennek ellenére szinte semmiféle török vonatkozású építkezésről nem tudunk. Valószínű azonban, hogy ekkor távolították el a kápolna szoborfülkéiből a muszlim vallás szerint tiltott emberábrázolásokat.
Siklós visszavételére csak Buda visszafoglalásakor került sor. A várat gróf Caprara Eneas császári generális kapta meg, aki hozzákezdett a kastély kiépítéséhez, de halálával a munka félbemaradt. A várkastély befejezése már a Batthyányiak nevéhez fűződik.

Látnivalók

  • Gyilokjáró a Barbakán és a Kanizsai Dorottya kert felett
  • Déli szárny
    • Pinceszint: Börtön, Souvenir, Tenkes Kapitánya Panoptikum, Bormúzeum, Vinotéka
    • Földszint: Reneszánsz bútorkiállítás
    • I.emelet: Középkori fegyver-és hadtörténeti kiállítás, Istókovits Kálmán és Simon Béla festmény kiállítása, Kápolna karzat, Loggia
    • II.emelet: Vártörténeti kiállítás, Katasztrófavédelmi kiállítás, Szerb kiállítás
  • Keleti szárny: Siklósi Szalon 2012, Vetítőterem, Gyilokjára, Spanyol bástya, Bakó Géza magánygyűjteménye, Gótikus kápolna, Kanizsai Dorottya kert
  • Északi szárny: Vár-Terasz Presszó, Történelmi pannó, Középkori kínzóeszköz panoptikum

Emlékérme

A Magyar Nemzeti Bank 2008. június 4-én ezüst emlékérmet bocsátott ki a siklósi várról, 5000 forintos címletben.

Serédi nyaraló Tardos-Pusztamarót / Folytatás a posztban

 A nyaraló 1935-ben készült. Tervezője Dr. Fábián Gáspár így ír erről Isten kőmívese c. önéletrajzi művében: 
"Nem tudnám művemet méltóbban befejezni, mint annak a munkámnak ismertetésével, melyet dr. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímásnak készítettem egyik birtokán, az ősi Gerecsén, Süttő felett a rengeteg erdőkben. Ugyanis itt építettünk egy nyári lakot… Első kirándulásunkkor a Gerecse aljában egy márványbánya mélyén észrevettem, hogy rengeteg nagy hasáb kő van kitermelve, melyet mi nagyon jól értékesíthetünk új építkezésünknél... A gerecsei villa anyaga tehát már megvolt. Csak téglára volt még szükség. Azt is helyben égettük... A lábazat mintegy 1 méter magasságban a hatalmas márványtömbökből készült, a földszinti fal réteges vörös márvány burkolatot kapott. Faragott oszlopokkal és pillérekkel tettük monumentálissá az épületet. Az emeleti falalzatnál az ablakok körül és az oromzat kiképzésénél használtuk fel a vörös márványt, a többi falfelület falazva, vakolva készült, így nagyszerű kontraszt alakult ki a vörös márvány és a fehér falmezők között. A főoromra a hercegprímási címer került, hatalmas vörös márványtömbből művészileg kifaragva… Az épület tetején kilátó-szoba készült, honnan páratlan látkép kínálkozik az egész vidékre és megyére. Külön élvezet volt a kastély berendezése. Mindent előkészített rajzokkal Őeminenciája. Együtt mentünk kiszemelni a bútorokat, szövethuzatokat, a cserépkályhákat, a sparherdtet, szóval mindent..."
Forrás: Dr. Fábián Gáspár: Isten kőmivese, Bp. 1940, 49.-51.o.


Amint végrendeletében Serédi írja a nyaralót saját magánvagyonából építtette, és hosszan taglalja, hogy az örökséget – utóda bármilyen akadályoztatása esetén – "magyar katolikus diákotthonra", vagy a szegény magyar katolikus diákok támogatására„ óhajtja hagyni.
1944. június 20-án a nyaralóban fogadta Horthy Miklós kormányzót a hercegprímás, hogy tájékoztassa a zsidókkal való hiteles bánásmódról, majd július 6-án sürgős meghallgatási kérelmére Antal Istvánt az "Apostolutódok" c. körlevél tartalma miatt. "Július 8-án érkezett a Gerecsére Sztójay, Imrédy, Kunder és Antal. Endrédi mellett ott volt Czapik Gyula egri érsek, Drahos János esztergomi érseki helynök és Apor Vilmos győri püspök. A tárgyalás témája a pásztorlevél templomi felolvasása és a Serédi által támasztott feltételek körül forgott."
A front alatt a Magyar Királyi Honvédség katonái innen védték a Duna vonalát. A bejárat előtt egy olajat szállító teherautó felrobbant, aminek fekete nyomai ma is látszanak a homlokzaton.
Az 1950-es államosítás után a bútorokat széthordták, a kararai márványoltárt Tardos határában egy árokba dobva találták meg, az erkély fölötti homlokzaton a hercegprímás címerét leverették. Az elnevezés Rákosi Mátyás Gyermeküdülő lett, és a pártelit gyermekei nyaraltak itt. Később a Fővárosi Tanács, majd a rendszerváltás után Önkormányzat vette használatba.
1968-ban egy irodaépülettel bővítették, majd 1985-ben egy acélszerkezetű konyha, gyermekebédlő és klubszoba került még a főépület közvetlen közelébe. (2001-ben mindkettőt lebontották a minősíthetetlen kivitelezés miatt.) Az épületeket csak nyáron használták. Több cserépkályhát a főépületből a melléképületben helyeztek el a hűvösebb napok miatt. A vizet a főépület padlására nyomták fel, ahonnan szabadeséssel jutott el a helységekbe. 1990. és 1999. között az üdülőt a környezetvédelmi hivatal bezáratta, mert a szennyvizet a mészkőhegységbe mindenféle szűrés, tisztítás nélkül engedték be. Az épületet gondnokkal őriztették szigorú beléptetési szabályokkal.
1999. december 15-én kapta vissza újra a Római Katolikus Egyház. A működtetést az esztergomi Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium és Kollégium vállalta. A felújítások során a villany, vízvezeték a földbe került, amerikai szennyvíztisztító berendezés szűri a keletkezett szennyvizet. A főépület eredeti tervrajzok szerinti helyreállítása elkészült. A volt kiszolgáló személyzet épülete 30 fős szálláshellyé alakult át, amely többfunkciós közösségi teremmel bővült tovább. A nyaraló területén gyermekek üdültetése, sport, szabadidős, környezetvédelmi és erdei iskolai táborok vannak.

A legszebb kastélyok Magyarországon / Folytatás a posztban

Serédi-kastély
Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek kastélya, ami Fábián Gábor építész tervei alapján 1935-ben épült érseki pihenőhely és nyaraló céljára. Érdekesség, hogy építésekor a Gerecse aljában lévő bányában Fábián megtalálta azokat a hasábköveket, amelyeket az esztergomi Bazilika építésekor faragtak ki, de már nem volt szükség rájuk, így ezeket az alapokhoz használták fel. A főhomlokzat oromzatán a hercegprímási címer látható. 1945 után a fővárosi tanács tulajdonába került az épületet, és gyermeküdülő üzemelt benne, majd a rendszerváltás után visszakapta az egyház, jelenleg az esztergomi ferences gimnázium kezelésében áll, erdei iskola és diáküdülő működik benne.


 Grassalkovich-kastély
  • Nyitva: Ápr. 1-okt. 31.: K-V 10-18; nov. 1-márc. 31.: K-V 10-17


  • Gödöllő
  •  Grassalkovich-kastély
  •  Tel: 28/410-124

  • GPS:47.596033,19.347594

A 18. század egyik legjelentősebb főurának, a Grassalkovich család kiemelkedő tagjának, Grassalkovich Antalnak, Mária Terézia bizalmasának (1694–1771) sok mindent köszönhet Gödöllő. A kastélyt és a hozzátartozó épületegyüttest az 1740-es években építtette, Mayerhoffer András tervei alapján. A kettős U-alak hét szárnyának építése több szakaszban történt. A díszterem a középső rész utcai frontján van, a terem alapterülete 170 négyzetméter. 1746 és 1749 között két új szárnnyal bővült az épület mindkét oldalon: a déli szárnyban istálló és szénapadlás kapott helyet, az északi szárnyban pedig ekkor készült el a ma is működő római katolikus templom. A kastély bővítését fia Grassalkovich Antal (1734–1794) folytatta 1782 és 1785 között. Ekkor létesült a színházterem, kettős páholysorral és kitűnő színpadtechnikával. Ez Magyarország egyetlen rekonstruált barokk színháza. Unokája, Grassalkovich Antal (1771–1841) nevéhez fűződik az északi oldal utolsó szárnya, az új narancsház megépítése és a franciakert tájképi kertté való alakítása. 1841-ben Grassalkovich Antal halálával kihalt a Grassalkovich család férfi ága, így a leányágon öröklődő birtokot a kastéllyal 1850-ben báró Sina György (1783–1856) vásárolta meg, akinek fia, Sina Simon (1810–1876) 1864-ben adta el egy belga banknak.
A kastélynak sok illusztris vendége volt. Járt itt többek között 1751-ben Mária Terézia is. Windisch-Grätz hercegnek 1849-ben itt volt a főhadiszállása. 1849. április 6-i győztes isaszegi csata után már Kossuth Lajosék ünnepeltek itt. A kastély második fénykorát, az Osztrák–Magyar Monarchia idején élte. A magyar állam megvásárolta, majd 1867-től királyi pihenő rezidenciává alakították, enteriőrjei ma is ezt a kort idézik. Ferenc József és Erzsébet királyné koronázási ajándékként kapta meg Gödöllőt és a kastélyt. Erzsébet királyné távol a bécsi etikettől, tavasszal és ősszel pihent itt, férje Ferenc József gyakran elkísérte. Erzsébet királyné halála után (1898) Ferenc József már ritkábban látogatott ide: utoljára 1911-ben járt itt. I. Ferenc József utóda IV. Károly első hosszabb gödöllői tartózkodásának a monarchia összeomlása vetett véget 1918. október 26-án. Azután 1920-tól a kastély Horthy Miklós pihenőhelyévé vált. A második világháború után a szovjet katonák raktárnak és istállónak használták. Az 1944-ben a berendezés nagy részét elszállították, illetve helyben elpusztították. Az északi szárnyak végén a Honvédelmi Minisztérium alakította ki raktárbázisát. A műemlékké nyilvánított kastély épületében szociális otthon működött.
A felújítási munkák 1985-ben kezdődtek. A kastélyt 1990-ben hagyták el a szovjet csapatok, az épület teljes kiürítése 1994 végére fejeződött be. A felújítást a Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Társaság koordinálta. Az épületben ma múzeum működik, a kastély jelentős rendezvényközpont is.-forrás: Wiki
Magyarország legnagyobb alapterületű barokk kastélyát 1735 körül kezdte építtetni a XVIII. század egyik legtekintélyesebb magyar főura, Grassalkovich I. Antal (1694-1771) gróf. A kettős U-alakú, 8 szárnyból álló épülethez az északi oldalon templom, narancsház és fürdő tartozott, míg a déli oldalon az istállók és a lovarda kapott helyet. Az épület egyedi építészeti megoldásai mintaként szolgáltak a magyar barokk kastélyok számára.
1867-ben kezdődött az épület második fénykora. A magyar állam által megvásárolt, és felújított kastély koronázási ajándékként I. Ferenc József osztrák császár, magyar király és Erzsébet királyné pihenő rezidenciája lett. A királyi család főként tavasszal és ősszel, a vadászati szezonban tartózkodott Gödöllőn.
Teleki-kastély

A kastélyt Teleki Sámuel  Hild Józseffel, a kor híres építészével terveztette, aki egyebek között a budapesti és az esztergomi bazilikát építette.

Az a ma is álló klasszicista stílusban épült kastély 1840-47-ben készült el, melyről a "Honderű" XIX. századi folyóirat értesít. Az új, főúri kastély tervezője minden bizonnyal a versaillesi példát követve alkotta meg az épület és környezete együttes kompozícióiba illesztésének jellegzetes és nagyon szép példáját.
  • Gyömrő, Üllői u. 3.
  • Teleki kastély
  • Tel: 29/330-071
  • GPS: 47.41032,19.394076

Tószeg / Folytatás a posztban


 Tószeg Jász-Nagykun Szolnok megye középnyugati részén, a megyeszékhely Szolnoktól délre, 9 km-re fekszik. Közúton és vasúton egyaránt megközelíthető.
Tószeg alacsonyan fekvő alföldi település a Tisza jobb partján. A Tiszán kívüli élővize a Gerje-Perje főcsatorna. A község nevezetessége a Gerje menti füves puszták, amely a szomszédos települések füves pusztáival alkot egészet. Sziki növényvilága és a területen megtalálható több mint 200 madárfaj egyedülálló. A Tisza-parti terület jó horgászhelyet és kirándulóhelyet kínál a természetkedvelőknek. A terület része a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzetnek.
A község déli határán 30 hektáros horgásztó várja a horgászat kedvelőit és a pihenni vágyókat. Külterületi része ismert és kedvelt vadászterület.

Megközelíthető

  • Vasúton a MÁV 145-ös számú Szolnok–Kiskunfélegyháza vonalán érhető el. A vasútállomás Piroska és Tiszavárkony között található.

"Tószeg magyar falu, Pest-Solt vmegyében, egy dombon, közel a Tiszához, s ut. post. Szolnokhoz délre 1 mfd. Határa róna és lapályos kiterjed 12000 holdra, mellynek 1/3 rét, 1/3 legelő, 1/3 szántó. Van 64 egész urbéri telke, melly után 2432 h. szántó, 1530 h. legelő a községnek, 220 h. réti és száraz kaszáló; a többi urasági birtok. Földje a világon legkeverékebb, majd szík, majd homok, majd gazdag fekete televényföld. Lakja 1450 lélek, kiknek 3/4 kath., 1/4 reformatus, kath. és ref. anyatemplomokkal. A helység határa szélén folyik a Tisza, de a tó és számtalan erek és mocsárok egészen elzárják a lakosságot a Tiszától, melly gyakran kiönt, különben halakkal bővelkedik. A Tiszán kivül a Gerje patak itt ömlik a tó mocsárjába; melly a helységet árviz idején annyira körülkeriti, hogy egyedül keleti oldalról marad 250 öl széles vizmentt tér, hol a helységbe juthatni. Az itt készitett házfedél cserepek e vidéken leghiresebbek. Van a helység alatt egy Laposhalom nevü domb, melly hajdan kézzel hányatott, s omlásaiból temérdek baromcsontok szakadoznak, különösen egy helyen a szakadásból korom fekete réteg látható, melly fejtegetve elkorhadt buzának látszik. A helység a nagy-abonyi uradalomhoz tartozik, s igy birtokosait lásd Abonynál." Fényes Elek, 1851.
"Tószeg nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye kecskeméti járásában, (1891) 3312 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral, hires régészeti lelőteleppel" A Pallas nagy lexikona, 16. köt., 1897.
"Tószeg nagyközség Magyarországon, Jász-Nagykun-Szolnok m.-ben, a Közép-Tiszavidékhez tartozó Közép-tiszai-ártér: Szolnoki-ártér kistájegységében, Szolnoktól D-re a Gerje-Perje-pataknál; 4503 l. Határában bronzkori leleteket tártak fel."
"Tószeg helység Szolnok megyében' [[[1368]]: Thozegh: Bártfai Szabó: Pest m. 85]. Olyan településre vonatkozik, amelyik egy tónak a szögletében, zugában épült." 

 A községet először 1368-ban Nagy Lajos király ceglédi adománylevele említi, Thozegh alakban. Neve két részből összetett, előtagja:  urali, utótagja: szeg ugor eredetű. Valószínű magyar eredetű település, kedvező fekvése miatt a honfoglalók igen korán megszállták, és attól kezdve folyamatosan lakott. Ezt bizonyítják az oklevelekben szereplő gyakori névelőfordulások.
A 15. században valószínűleg a Wesseni (Vezsenyi) család birtoka, melyet 1466-ban Mátyás király Kinizsi Pálnakadományoz. Világi birtokosai a 16. században gyakran cserélődtek. A török kor kezdetétől 1578-ig Werbőczy-birtok. A török hódoltság alatt a budai handzsákhoz tartozik. Ebben az időben püspöki mezőváros, amit a reformációra való áttérés miatt elveszít. A 16. század második felében erősödik a reformáció hatása, a két gyülekezet Alvég és Felvég falurészekben különül el. A 18. század elején jelentős számú új betelepülő érkezik a faluba, akik hagyományukat, mesterségüket is magukkal hozzák, például a mezőtúriak a fazekasságot.
Tószeg Kelet-Európa legelső megvizsgált bronzkori telepét, a Laposhalmot mondhatja magáénak, amit a népnyelv „Kucorgó” névre keresztelt át. A Laposhalom régészeti feltárása 1876-ban indult és több ütemben történt. A talált leletek szerepelnek a londoni British Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum és a helyi múzeum állandó kiállításán. A Damjanich Múzeum legérdekesebb tószegi lelete egy mamutagyarból faragott pohár, mely 1960-ban került elő a Tisza medréből.
1700-ban már pecsétje volt a településnek, ami sajnos elveszett a második világháborúban.
Magyarország történetének jelentős eseményei Tószeg történetében is meghatározó szereppel bírnak. Az 1700-as évek eleji Rákóczi-szabadságharc eseményei a falu területét is elérték, és az itt élők is kivették részüket a harcokból. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején 94 nemzetőr állítására kötelezték a települést. Tószeg határában ütköztek meg a császári csapatok a Szolnokot védő Damjanich János tábornok vezette sereggel. 1912-ben, a katolikus temetőben honvéd-emlékművet avattak. 1896-ban Kossuth Lajos mellszobrát a fia, Kossuth Ferenc avatta fel a község piac terén. Ez a szobor a negyedik legrégibb Kossuth-szobor Magyarországon, mely napjainkban az iskola melletti parkban látható. 1899-ben ércből készült Kossuth-szobrot állítottak, amely a második világháborúban a községháza pincéjében összetört.
Az első világháborúban 1320 tószegit soroztak be, közülük 126-an sosem tértek haza. 1925-ben az első világháborúban hősi halált halt tószegi katonáknak emléket állító szobrot lepleztek le a katolikus templom kertjében.
A második világháború 124 tószegi áldozatot követelt, emlékükre 1990-ben emlékoszlopot állítottak a vasútállomással szemközti emlékparkban. A harcok a települést is érintették, alig volt épület, amelyet lövés ne ért volna. Leégett a községháza is minden irattal együtt.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét őrzi a 2004. október 23-án, az SZSZK falán felavatott emléktábla és a katolikus temetőben levő kopjafa.


Elhelyezkedése
Tószeg (Magyarország)
Tószeg
Tószeg
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 05′ 49″k. h. 20° 08′ 24″Koordinátáké. sz. 47° 05′ 49″, k. h. 20° 08′ 24″térkép ▼
Tószeg (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Tószeg
Tószeg
Pozíció Jász-Nagykun-Szolnok megye térképén