Az Ural másodszülötte az Izs-49

 

MÁRKATÖRTÉNET A Szovjetunióban a fejlett ipari világhoz képest jó harminc évvel lemaradva kezdődött meg a motorkerékpárgyártás. Néhány hamvába holt kísérlettől eltekintve Izsevszkben hozták létre az első tervezőirodát és gyárat, ahol elkészítettek két darab, hosszanti főtengelyes, tehát keresztben elhelyezett V-kéthengeres, 1200 köbcentiméteres, 24 lóerős, négyütemű blokkal hajtott, lemezvázas és kardánhajtásos prototípust Izs-1 és Izs-2 néven. A Vlagyimir Mozsarov főkonstruktőr nevével fémjelzett motorok különlegessége volt, hogy a vázszerkezet alsó része egyben hangtompítóként is szolgált. Később elkészült az Izs-3-as, a korabeli Neander-hez hasonló motorkerékpár prototípusa, valamint az Izs-4 és Izs-5 jelzésű, könnyű kismotorok próbapéldánya is, de a fentiek közül egyik sem nem érte meg a szériagyártást. Mozsarov és tervezőcsapata Leningrádba költözött, ahol létrehozták az orosz társadalom igényeit telibe találó, közepes méretű L-300-as típust. Ez a kétütemű, 293 köbcentiméteres, 6,5 lőerős, kovácsoltacél- és csővázas, trapéz első villás, merev vázas motorkerékpár hasonlított a kor DKW-ihoz. Az első 25 példány 1930 szeptemberében elkészült, majd egy hónappal később megkezdődött a szériagyártás. A különleges, tarajos dugattyús, a henger mellett kialakított tágulóteres erőforrással hajtott motorkerékpárt 1933-tól az izsevszki acélgyárban is készíteni kezdték Izs-7 márkajelzéssel. Később Izs-8 és Izs-9 megjelölésekkel is gyártottak az üzemben motorkerékpárokat, amelyeket az Izs-7 alváltozatainak tekinthetünk. Az Izs-8 a 4,5-ről 5,8-ra emelt kompresszióviszonya révén már 8 lóerős volt, míg az Izs-9-nél 350 köbcentiméterre növelték a lökettérfogatot, s ezzel a teljesítményt sikerült kerek 10 lóerőre fokozni. Az Izs-7 gyártásának első évében, 1933-ban egy nehéz motorkerékpár fejlesztése is megkezdődött Izsevszkben. Az amerikai típusokhoz hasonlóan, hosszában elhelyezett V kéthengeres motor hajtotta ezt a 750 köbcentiméteres, lemezvázas gépet. A próbapéldányokat NATI-A750 jelzéssel látták el, de amikor a sorozatgyártás 1935-ben, a podolszki gyárban megkezdődött, már PMZ-A750 kóddal kerültek forgalomba. Izsevszkben a háború első éveiben tovább folyt a fejlesztés, például 1941-ben még megkezdték az Izs-12 jelű, 348 köbcentiméteres, 13,5 lóerős, egyhengeres, négyütemű típus gyártását, amit azonban a haditermelésre való átállás miatt hetekkel később beszüntettek. Öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a háborús jóvátételként a DKW-gyárból elhozott gépekkel 1946 februárjában újrainduljon Izsevszkben a motorkerékpár-gyártás. Az első modell a merev vázas, elöl trapézvillás Izs-350 volt, amely az utolsó csavarig megegyezett a Wehrmacht DKW NZ 350/1-essel, tehát különleges légszűrővel, kézi- és lábkapcsolású váltóval és lapos profilú sárvédőkkel szerelték fel. A krónikus nyersanyaghiány miatt a németek a háború alatt átálltak a sérülékenyebb és nehezebb öntöttvas blokkra az NZ 350-nél, de az Izs-350-et már szerencsére ismét alumínium blokkal készítették - a katonai szerelvények és a jó nyersanyag rendkívül tartóssá tette e motorkerékpárokat. Az Izs-49 nem új motorkerékpár, csak az Izs-350 korszerűsített változata volt. A mechanikai részleteket érintetlenül hagyták, csupán a vázat módosították az új első és hátsó futómű befogadásához. Ekkor került az Izsre hidraulikus csillapítású, 140 mm hosszan rugózó, első teleszkópvilla, valamint a bakteleszkópos és lengővillás rugózás közötti átmenetet tükröző, rövid teleszkópos/vezetővillás kombinációjú hátsó futómű. A 49-es típust 1957 végéig gyártották, ekkor vette át a helyét az Izs-56. Veterán Autó és Motor - 2002. február