A nevével ellentétben nem csak traktorokat gyártottak a legendás kispesti üzemben, hanem dömpereket és önrakodókat is.
A Hofherr Mátyás és Schrantz János által 1881-ben, Bécsben létrehozott, alapítói nevét viselő mezőgazdasági gépgyár 1900-ban költözött Kispestre. Nem sokkal később egy angol partnernek köszönhetően a Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Gépgyár Művek Rt. (a traktorokon HSCS-nek rövidítették) nevet vette fel. A vállalatot 1948-ban államosították, szocialista utódja a Vörös Csillag Traktorgyár lett.
Az első ötéves terv építkezéseihez rengeteg szállítógép kellett, a kispesti üzem mérnökei részben a Csepel D 350 teherautó fődarabjainak felhasználásával, 1950-ben kezdték el egy nagy teherbírású, 5-6 tonnával is mozgékony, jó terepjáró, üzembiztos és olcsón javítható dömper tervezését: az angol dumper és a magyar traktor szóból született a Dutra név. Az első, DR-50 D jelű típus a körülményekhez képest modern felépítésű volt: alvázát gyakorlatilag a motor, a váltó és a rugózatlan hátsóhíd merev egysége alkotta. A 4 méter hosszú, üresen 4,8 tonnás gépet 5,3 literes, 50-60 lóerős, vízhűtéses, D413-as dízel mozgatta, a 3+1 sebességes váltónak szorzóművel előre 6, hátra 2 (terep és országúti) fokozata volt.
A hátul 24 colos keréktárcsákra szerelt 16 rétegű, tömlős terepguminál a magyar ipar akkor nagyobbat nem gyártott. A dömper különlegessége a függőleges kormánytengely körül 180 fokban, a vezető leszállása nélkül elfordítható ülés volt. A kétirányú vezethetőség - a dupla pedálokkal - gyorsította a munkát, nem kellett tolatni. A vezető egyetlen kar meghúzásával kiüríthette a rugóerő-tárolós elven működő, 3,5 köbméteres, csilleszerű acélputtonyt, ami félköríves mozdulattal szempillantás alatt az ellenkező irányba lendült át. Elindult, majd hirtelen fékezett, ekkor a puttony tehetetlensége folytán visszabillent, kattant a rögzítőretesz, jöhetett a következő forduló.
A Vörös Csillag Traktorgyárban 1954-ben jött létre a Kísérleti Üzem, és a DR-50 jó alap volt a fejlesztésekhez. Az új önrakodó megmaradt dömpernek, de hidraulikus homlokrakodójával egymaga elvégezte a munkát. Akár egy dózer, nekifutott az anyaghalomnak, s a teli kanalat a puttony fölé emelve ürített: 4-5 markolás után indulhatott is. A forgórakodóról már levették a puttonyt, a helyére multifunkcionális, szintén hidraulikus vezérlésű kart szerkesztettek, megjegyzendő, hogy 1960-ban a Fővárosi Autóbuszüzem a forgórakodó golyóskoszorúját használta fel a csuklós autóbuszhoz.
A maximum 3,6 m magasra emelni képes, 240 fokos munkatartományban dolgozó szerkezetet többféle adapterrel, többek között daruhoroggal, villás emelővel és markolókanállal is fel lehetett szerelni. A próbák után a dömperek szériagyártása 1951-ben indult, elsőként a metróépítkezéseken használták őket. 1962-ben hagyta el a kispesti üzemet a tízezredik példány, e mennyiségből 7000 külföldre készült, az exportkiviteleken Dutra helyett Mogürt felirattal. DR-50 DF jelzéssel vászon- és lemezfülkével is születtek változatok, a forgórakodót a 60-as években, korszerűbb változatban (Dutra 3500 Frak B1 és B2) is piacra dobták. A Vörös Csillag Traktorgyárat 1973-ban a győri Rába Magyar Vagon- és Gépgyárhoz csatolták, majd 1975-ben megszüntették, lezárva ezzel a sikeresnek mondható Dutra-korszakot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése