A Tolnai-Hegyhát északi végén és a Mezőföld határán található. Keresztülfolyik rajta a Sió. Legmagasabb pontja a tengerszint felett 220 méter; a vasútállomás 103 méter, a Sió 0 pontja 98 méter magasan fekszik a tengerszint felett.
Megközelíthető a 61-es főúton, illetve az abból itt kiágazó 64-es főúton; vagy vonattal a Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalon. 2013. július 17-én avatták fel a Pálfa felé menő 7 km-es utat.
Simontornya nevét attól a lakótoronytól kapta, amelyet Salamon fia Simon itt épített 1272 körül, amely később erősséggé, végvárrá fejlődött. Kezdetben csak mint egy nagyobb birtoktestek védő, királyi engedéllyel épült magánvár szerepel, melyet a király a tulajdonos elhalálozása vagy hűtlensége esetén szabadon ajándékozott más kedvelt híveinek. Ez a történelem során gyakran előfordult. Később a település heti piacai és évi vásáraival szorosabban vett 22-25 községből álló tartozékait, hanem messzebb vidékét is magához csatolta. Közel 200 év alatt mégis csak a mocsarak között eldugott kis várkastély szerepét töltötte be. A Laczkfiak utáni várurak elhanyagolták, várkapitányaik pedig zsarnokoskodtak a vidék népei felett. Ilyen viszonyok mellett a városi polgári elem és az ipari kereskedelem nem fejlődhetett ki. Csak Buzlay Mózes királyi főudvarmester próbált meg változtatni a kialakult képen, mikor 1509-ben alapjából újra felépítette a várat és szerzeteseket is telepített. A közel 150 éves török uralom sem tett kedvező hatást a város fejlődésére. Az erőszakos katonaság, a hűbéres szpáhik, a zsaroló hivatalnokok mindegyike a nép kizsákmányolására törekedett. Simontornya csak annak köszönhette a fennmaradását, hogy lakóit a szomszédokhoz képest némi előnyben részesítették. Tűrhető megélhetési viszonyokat azonban így is kevés család tudott biztosítani.
Az itteni vár azért volt fontos, mert több irányban „uralkodott” a vidék felett. Kelet felé a paksi, dél felé a döbröközi, nyugat felé a veszprémi, észak felé a fehérvári erősségekig terjedt a hatalma. Az így alakult terület alsó szélén sokáig végvár szerepét töltötte be. Ha a török kivonulása után megmarad ez a beosztás, akkor Simontornya külön vármegye központjává válik. Azonban a vármegyei határok az évszázadok során oly mereven voltak megrögzítve, hogy azok a legcsekélyebb megváltoztatása is heves ellenzésre talált. Már Ulászló Fejér megyéhez akarta csatolni a várost, de Beatrix királyné tiltakozott ellene. A török elűzése után lassan indult meg a fejlődés. A várat a haditanács gondjaiba vette, az idehelyezett őrség mellett környék népe is katonai szolgálatot teljesített. Ez a beosztás a vitézkedő hajlamok ápolásának jót tett, de a földművelést és a kereskedelmet nem segítette. Hosszabb ideig sem számbelileg, sem vagyonilag nem gyarapodott a város lakossága.
A Rákóczi-szabadságharc hét éve alatt idegen nemzetiségű katonák zsarnokságát kellett elviselnie a lakosságnak. A vár több ízben is gazdát cserélt. Csak a vár teljes kibővítése után (1716) maradt a lakosság békében és láthatott hozzá az építő munkához. Ez az igyekezés tette aztán lehetővé, hogy Simontornya 1727–1784 között Tolna megye székhelye legyen. Az agrárfejlődés és az ipari felemelkedés azonban elmaradt a településen. A kereskedelem sem fejlődött oly mértékben, ahogy azt a régi közlekedési utak lehetővé tették. A 18. században oly fontos simontornyai hidak – melyek hadászati szempontból is gondozás alatt álltak – a Sió és a Sárvíz szabályozása után elvesztették a jelentőségüket. A gőzhajózás fellendülésével a nagy kereskedelmi utak is vesztettek forgalmukból. Az 1883-ban felépült Kelenföld-Pécs vasút lett volna arra hivatva, hogy helyreállítsa a település régi forgalmát és kisebb kereskedelmi csomóponttá tegye, de mind az uradalom, mind a város elutasította a szekszárdi szárnyvonal településen való áthaladását, megépítését.
Simontornya egyik nevezetessége országos hírű bőrgyára. A város a Fried családnak köszönhette több mint 200 éves bőriparát. Munkájuk nyomán a mezőgazdasági település, meghatározó ipari centrummá vált a 20. század első harmadára.A bőrgyártást Simontornyán meghonosító Fried Salamon 1780-ban érkezett Morvaországból. Styrum gróf hívta az akkor még csak 20 éves fiatal mestert, aki elfogadta a felkínált lehetőséget. Salamon egyik fia, Fried Bernát (1807-1886) időközben a bőrgyártás mesteré vált. Folyamatosan és nagy energiával fejlesztette cégét, ami a 19. század végére országszerte ismertté vált. Ő vásárolta meg 1885-ben (a Sió jobb partján) a későbbi gyártelep helyét. Két fia, Móric és Vilmos segítette őt munkájában. A kis cég vevőköre és gazdasági lehetőségei az 1867-s kiegyezés révén kiszélesedtek. A cseres kádak egyre szaporodtak, és minduntalan kinőtték az éppen befedett területeket. Az első világháború alatt a gyár a hadsereg egyik beszállítója lett. A megnövekedett rendelések miatt szükségessé vált a sióparti gyárrészt egy emelettel megemelni, és a háborús termelés miatt 65 főre nőtt az alkalmazottak száma. Fried Vilmos fiai, Imre és Pál új, tökéletesített kémiai eljárásokat alkalmazva, a villamos energiát bevezetve, és a Singer Dezső vezette bőrnagykereskedő céggel egyesülve betörtek a világpiacra. A gyár 150. évfordulóját (1930) már tőkeerősen ünnepelhették. A gyár ekkor élte a fénykorát. A simontornyai bőrgyár – főleg, hogy Trianon után a 67 bőrgyárból csak 18 maradt Magyarországon – rendkívül fontos szerepet töltött be nemzetgazdasági szempontból is. A gyár a második világháború idején is hadiüzem volt. A németek 1944. december 3-án este hagyták el a község területét, közben amit lehetett, megsemmisítettek. 1946 végén teljes vagyonleltározásra és vagyonkimutatásra szólították fel Fried Lászlót, mert a vállalat státuszának megállapításához szükséges adatokat így kívánták megszerezni. Ekkor a vállalat 447 fizikai és 68 szellemi dolgozót foglalkoztatott. 1948-ban a bőrgyár államosításra került és egészen a rendszerváltásig állami tulajdonban is maradt. Jelenleg legnagyobb része lepusztult, azonban a Sió-part felé néző részét rendbe hozták, az ablakokat kicserélték. Területén több kisebb üzem, helyi vállalkozó tart fent munkahelyeket, de legtöbb része eladó vagy bontási, lepusztult állapotban van.
A városban sok szobor – főleg Kelemen Kristóf szobrászművész alkotásai –, emlékmű és több kisebb-nagyobb zöldterület/ park található. A település 2013-ban több mint 300 millió Ft európai uniós támogatás segítségével újította fel belvárosát, köztereit. Simontornyán összefüggő, közösségi célokra alkalmas teret alakítottak ki a vár környékén. A közterület-fejlesztés érintette a Vár környékét, a Szentháromság körüli teret, a Fő teret és a volt Ferences Rendház környezetét. Az egységes utcakép megteremtésének érdekében felújították a Helytörténet Házának külső homlokzatát. A városi piac is megszépült és új helyre költözött. A Polgármesteri Hivatalban az ablakokat korszerű nyílászárókra cserélték, akadálymentesítették és javították a főhomlokzatot. Új irodát kapott a Hegyközség, mely észak Tolna megye 24 településének termelőit segíti. A program során felújították a TEMI Fried Művelődési Házat, mely alkalmassá vált új programok megvalósítására, és a városi események színvonalasabb megrendezésére. 2014-ben a város szennyvízcsatornázási és szennyvízelvezetésének a munkálatai folynak, melynek várható befejezési ideje 2015. szeptember 30.
Simontornya oktatási intézményei elismertek és több környező település intézményeit magába foglaló társulásban működnek. Főbb tagintézményei a pincehelyi, nagyszékelyi, pálfai, tolnanémedi és sárszentlőrinci iskolák. A városban gimnázium és szakiskola is működik. Az óvoda is ebben a rendszerben működik.
Simontornyát gyakran a „bor és bőr városának” is nevezik. A szőlőművelés kezdetét a környéken a rómaiak idejére teszik.A település szőlőtermesztési kultúráját bizonyítandó írásos feljegyzést, először 1334-ben a Laczkfi család adománylevelében találhatunk. Ettől az időtől fogva az egymás örökébe lépő nemesi családok különféle nemesi birtoklevelei számottevő szőlőterületeket említenek. Simontornya szőlőterületeinek nagysága a 20. század elejére elérte a 650-700 holdat. A 21. század elején több mint 400 gazda művel szőlőt a környéken, köztük számos holland, német és osztrák is. A termőtáj jellegzetes kékszőlő fajtái a még a török időkből itt maradt és megbecsült kadarka és változatai, a oportó, a kékfrankos és hibridje a kék zweigelt, valamint az utóbbi 15 évben jelentős mértékben telepített cabernet fajták és a merlot. A fehér fajták közül „őshonos” és még a mai napig is elterjedt az olaszrizling, a rajnai rizling, a rizlingszilváni, a piros tramini, az elmúlt évtizedekben meghonosodott királyleányka, a chardonnay, a pinot blanc, de olyan régi és híres fajtákat is találunk itt, mint a hárslevelű, a pozsonyi fehér és a juhfark. A szőlő mellett ezen a tájon jól érzi magát az őszibarack, a meggy, az alma és a mandula, de megérik itt a mediterráneum flórájára jellemző füge is. A szőlőhegy infrastruktúrája változatos, és még jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Az utak mindegy 25%-a szilárd burkolatú, a pincék kb. 40%-ában van villany és 25%-ában van vezetékes víz.
Műemlékek
- Simontornyai vár.
1277-ben épült Salamon fia, Simon tornyának a helyén. 1277 és 1543 között élte fénykorát, mikor egymást követve több, országos hírű nemesi család (Laczkfiak, Kanizsaiak, Ozorai Pipó, Garaiak) tulajdona volt. Ma is látható formáját Gergelylaki Buzlay Mózes – aki Mátyás itáliai követe volt – birtoklása idején nyerte el (1502-1524). A török elleni harcokban végvárként szolgált, később a törökök elfoglalták.
1686 szeptemberében vették vissza a törököktől. A Rákóczi-szabadságharc során 1704 őszén Heister osztrák generális ostrommal bevette a várat, amit aztán Bottyán János foglalt vissza (1705. november 11.-én). A szabadságharc után a vár pusztulásnak indult, elvesztette katonai jelentőségét, raktárnak, lakóépületnek használták. 1954-ben a nagy torony teteje is beomlott. Ekkor úgy tűnt, hogy a vár végleg az enyészeté lesz. 1964-ben döntött úgy az országos műemlékvédelem, hogy érdemes a várat megmenteni. Elindult a helyreállítási munka, aminek az eredményét most is lehet látni. Napjainkban időszakos vagy állandó kiállításokat szerveznek, a környezetében pedig különböző rendezvényeket bonyolítanak le (lovagi torna, hagyományőrző játékok).
- Ferences rendház és templom.
A simontornyai római katolikus templom 1766-ban épült, Styrum Károly gróf megbízásából. A templom Mária Terézia korabeli stílusjegyeket visel magán, könnyű barokk épület. A torony 45 méter magas, bádogsisak fedi. Eredeti állapotában 3 harag volt a toronyban, de az 1945-ös harcokban ezek elpusztultak. Később adományokból újraöntettek egy lélekharangot és egy nagyharangot.
- Szentháromság-oszlop
| Elhelyezkedése | |
 
Simontornya
Pozíció Magyarország térképén
| |
é. sz. 46° 45′ 26″, k. h. 18° 32′ 35″Koordináták: é. sz. 46° 45′ 26″, k. h. 18° 32′ 35″ térkép ▼ | |
Simontornya
Pozíció Tolna megye térképén
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése