Időnként olcsó kaják kerültek az asztalra.

 

Mit ettünk régen, mikor nem volt pénz?

Ez a régi időkben, negyvenes-ötvenes-hatvanas években bizony előfordult.

Fokozatosan ugyan javult a helyzet, de valahogy a hónap végére azért egy kicsit csak össze kellett húzni azt a nadrágszíjat – főleg, ha valamire akartak a szülők haladni.

Egy-egy nagyobb dolgot bizony alaposan meg kellett takarékoskodni.

Sőt, még sokszor az új ruhára, cipőre is össze kellett hozni a pénzt, ez pedig azzal járt együtt, hogy időnként olcsó kaják kerültek az asztalra.

Amúgy sem éltünk olyan nagy lábon mint manapság. Jobban meggondolták az emberek, hogy a fillérkéket hová “szórják”.

Valahogy akkoriban betartották az ötszöri étkezést. Gyereknél mindenképp. Meg volt a reggeli, tízóraira vittél magaddal valamit, ebédet legtöbbször az iskolában ettél, vagy otthon, mikor hazamentél. Aztán délután egy kis uzsonna, de viszonylag korán. A vacsora akkoriban 5-6 óra körül volt, és utána nem is ettek. Ezt szokták meg.

Tehát többször ettek – kevesebbet.

Viszont erőteljesen mást.

Ritkán volt hús. Reggel egy kis zsíros kenyér, vajas kenyér – esetleg főtt, híg tojás. Egy pohár kávé, ami pótkávéval készült – amúgy tejeskávé. Sokszor ez a kávé volt a reggeli egy szelet kenyérrel. Azt beletörte az ember gyerkőce aztán már tunkolta is befele.

Bundás kenyér reggeli inkább csak faluhelyen volt. Városon jobban oda kellett figyelni, nem lehetett csak úgy odatörni a tojást néhány szelet bundás kenyérért. Kellett fontosabb dolgokra. Panírozni, süteményhez, rakott krumplihoz… ilyesmi.

Szalámi csak ünnepi alkalmakkor került az asztalra. Míg nem volt hűtő, addig a parizert megvenni felelőtlenség volt, de később sem ugráltak nagyon érte, régen a téli szalámi, vagy a túrista volt amit szerettek, csak hát nem tellett. Kifejezett ünnepi ételnek számított.

Az estéket letudták egy kis héjában főtt krumplival megszórva sóval, borssal, nyakon öntve egy kis olajjal, vagy olvasztott zsírral. Vagy héjában sült krumpli vajjal – még a margarint nem sokra nézték, de beosztva fogyasztották a vajat is – sóba mártogatva.

Aztán jöhetett a pirított gríz egy kis lekvárral, vagy megszórva fahéjjal, mintha tejbegríz lenne. Ha éhes voltál – mennyei ételnek érezted.

Ebéd nagyon odafigyelve.

Levest hét közben csak egyszerűt főztek. Tarhonya levest, rizs levest, hagyma levest, krumpli levest – mindent, amihez alig kellett valami.

Az már ünnepi lakomának számított, amikor nagymama görcsös galuska levest készített. Laktató volt, finom. Azóta is egyik kedvencem.

Legritkább volt, hogy hét közben hús lett volna ebédkor az asztalon. Esetleg, ha főzelék volt, ahhoz készítettek pár szem fasírtot.

Paprikás krumpli kolbász, virsli nélkül, rakott krumpli kolbász nélkül…. Valahogy úgy meg tudták adni az ízét, hogy nem is hiányzott bele semmi plusz pótlék.

Ha szinte semmi nem volt a háznál, akkor jöhetett a krumpli lángos. Krumpli, liszt, egy kis zsiradék, és már készülhetett is a finomság. Még élesztő sem ment bele. Töményebb, laktatóbb volt, és puhább lett.

Akkoriban gyümölcs az alma volt. Egyszerűen nem tellett másra. Nyáron volt persze meggy, cseresznye, de csak módjával. Végül is ettünk idénygyümölcsöket, de télen olyan, hogy narancs, vagy banán – nagy néha sikeredett. Talán Karácsony táján.

Viszont télen volt kompót, befőtt, és a már említett alma. Ősszel – ha volt kert még szőlőt is aggattak a kamrába.

A kertből mindent feldolgoztak. Befőttnek, lekvárnak, aszalványnak. Ezeket sem kellett megvenni.

Ha már egyszer munka után még a kertben is kínlódtak – ennyit megérdemeltek. Így voltak.

És bizony milyen jó volt egy-egy befőttet levenni a polcról, amikor megkívántál egy kis édest, de nem volt cukorra, vagy csokira – vagy elővenni a lekváros szilkét, és megkenni egy jókora szeletet a háromkilós kenyérből… Nem előre szeleteltből…

Lábatlan tyúk / Folytatás a posztban

Honnan az elnevezés?

Borsodban általában úgy csinálják a tyúkhúslevest, hogy az egész tyúkot megtöltik, és úgy főzik meg a levesben. Ilyenkor a második fogás a főtt tyúkhús, a szeletekre vágott töltelékkel, és mondjuk céklasalátával. A töltelék annyira a tyúkhoz kötött fogalom arrafelé, hogy ha csak úgy tyúk nélkül sütnek tölteléket, akkor annak lábatlan tyúk a neve.

Hozzávalók:

• 5 tojás
• 1 bögre tej (kb. 3 dl)
• 2 bögre liszt (kb. 35 dkg)
• zöldhagymaszár
• petrezselyem
• borsikafű
• 1 fakanál Vegeta
• 1 csapott fakanál só
• 1 késhegynyi szódabikarbóna
• kevés olaj

Elkészítés:

Mosd meg a hagymaszárakat. A vastagabbakat előbb hosszában vágd ketté, mielőtt apróra vágnád.

A felaprított hagymaszárakat tedd egy tálba, amiben majd a tölteléket készíted. Önts rá egy bögre (3 dl) tejet. Egyesével üsd fel a tojásokat egy kis tálkába, és ha jó, akkor mehet a tálba.

Add hozzá a fűszereket: 5 csipet borsikafű, 1 fakanál Vegeta, 1 csapott fakanál só, 1 késhegynyi szódabikarbóna. Keverd el!

Mosd meg a petrezselymet, rendezd össze a szálakat, hogy mindegyiknek ugyanott kezdődjön a levele. Vágd le a szárakat, és vágd apróra a petrezselyemzöldet. Tedd a töltelékhez, a tálba, és keverd el. Végül adj hozzá 2 bögre lisztet (elromlott a mérlegem, nem tudom, hogy ez hány deka volt), és jól keverd el.

Ez már a végleges massza.

Most készülj elő a sütéshez. Tégy egy vaslapot a gázra, hogy egyenletesen süljön a lábatlan tyúk. Egy kb. 22 cm átmérőjű teflonedényben süsd! (Nekem csak kisebb és nagyobb van, mindig ebben a 28 cm-esben sütöm. 22 cm-esben magasabb lenne.) Önts egy kevés olajat a lábosba, és oszlasd el az edény alján és oldalán. Itt a középső képen az van, ahogy oldalára fordítom a lábost, és körbefuttatom az oldalán az olajat. Fontos, hogy az edény oldalához se ragadjon a massza, mert meg kell majd fordítani a tölteléket!

Várd ki, amíg jól felforrósodik az olaj, és akkor öntsd az edénybe a masszát.

Amennyire lehet, kapard ki egy fakanállal a tálból a masszát, a maradékot pedig az ujjaddal mártsd ki, és húzd le az edény oldalán. Vedd a lángot féltakarékra, és 10 percig fedő alatt süsd a lábatlan tyúkot.

5 perc múlva egy falapáttal ellenőrizd, hogy forgatható-e a töltelék a lábosban. Remélhetőleg igen. 10 perc sülés után megint nézd meg, hogy elég szilárd-e már ahhoz, hogy megfordítsd. Ha nem, akkor vedd egészen takarékra a lángot, és süsd még 3-4 percig. Mielőtt megfordítod, kapard le az edény oldaláról a tölteléket. (Ha jó a lábosod, akkor szépen elválik a falától ez a vékony töltelék-réteg.) Most jön a neheze: az egyik falapáttal nyúlj a töltelék alá, a másikat tedd a tetejére, és a két falapátot összeszorítva fordítsd meg a tölteléket. A felső lapáton marad egy kis nyers tészta, azt kapard a töltelék szélére, majd megsül.

Szurkáld meg egy villával, és most már fedő nélkül süsd, amíg át nem sül. Akkor jó, ha a beleszúrt villán kihúzás után nincs nyers tészta. Ekkor készíts oda egy lapos tányért (itt most a 28 cm-es méret miatt pizzás tányérra volt szükség), és vedd ki rá a lábatlan tyúkot. Az a fele legyen felül, amelyik szebb.

Vágj ki egy cikket, és kóstold meg, hogy át van-e sülve. Ha nem egészen, akkor tedd vissza még egy kicsit sülni (természetesen a sületlenebb fele legyen alul). Most már könnyű megfogni, nem esik szét. Pár perc múlva megint vedd ki.

Cikkeket vágunk belőle, úgy esszük. Valamilyen saláta illik hozzá.

Jó étvágyat!