Komáromi erődrendszer / Folytatás a posztban

A történelmi Komárom helyén már a Római Birodalom idején, a Pannonia provinciához tartozó Brigetio városban stratégiai fontosságú erődítmény állt. A Duna bal partján (ma Komárom, Szlovákia), a Duna és Vág folyók közötti keskeny félszigetet a honfoglaló magyarok is védelmi célokra kiválóan alkalmas helyszínnek találták. Itt épült fel a középkori komáromi vár, majd az Öregvár, a török elleni küzdelmek fontos helyszíne. Az Öregvár nyugati bővítményét, elővédművét alkotta az 1664 után létesített Újvár, a császári csapatok jelentős támaszpontja, Bécs előretolt bástyája. Az 1848–49-es szabadságharckiemelkedő eseménye volt az Óvár és Újvár hősies védelme és a három komáromi csata. Ezt követően a Duna két partján a Habsburg Birodalom legerősebb katonai erődrendszere épült ki, amely 200 000 fős hadsereg befogadására is alkalmas volt. A balparti várakkal szemben, Szőny mellett (ma Komárom, Magyarország) felépült a Csillagerőd, a Monostori erőd és az Igmándi erőd. Az így kialakult hatalmas erődrendszer a 20. századra azonban elvesztette stratégiai jelentőségét. 1945–1991 között a magyarországi oldalon a monostori erőd szovjet fegyverraktárként, a csehszlovákiai oldal várai pedig szovjet laktanyaként szolgáltak. A rendszerváltás óta a magyar oldalon múzeum nyílt az erődrendszer részeiben.

Ókori erődök

Régészeti feltárások bizonysága szerint Szőny területén kelta település volt, jelentős kereskedelmi forgalommal. A Római Birodalom határa, a „limes romanus” mentén kiépülő Brigetio a provincia egyik legjelentősebb települése volt az 1-4. században. Neve is kelta eredetű – várat, erődöt jelent. A telep védelmét először földvár biztosította, melyet a 2. században hatalmas kőfallal körülvett erődítés váltott fel. 4000-6000 fős légió védett Brigetióval szemben a Duna bal partjának megerősítése is szükségessé vált, elsődlegesen a Vág-menti kereskedelmi vonal biztosítására és az északi irányból várható kvád támadások megállítására. Kezdetben itt is elsőként földerődöt, majd a későbbiek folyamán kőfallal körülvett tábort építettek, melyet a Brigetióban állomásozó légió egyik cohorsa (egy százada, kb. 250-300 fő) védett. Egy régészeti lelet szerint a Vág-parti erődítményt Celementiának nevezték.

A középkori komáromi földvár

A 6. században avar törzsek foglalták el a volt római települést, majd a honfoglaló magyarok vették birtokba a 10. századelején. Árpád nagyfejedelem Komárom térségét a gróf Cseszneky család ősének, Ketel nemzetségfőnek adta, akinek fia, Alaptolma erős földvárat épített a Vág dunai torkolatánál.

A komáromi földvár később az István király által alapított Komárom vármegye székhelye lett. A várat hol a király, hol egyes főurak birtokolták. A tatárjárás után IV. Béla király uralkodása idején, 1265-ben a földvárat kővár váltotta fel. A 15. században, Mátyás király alatt Komárom fénykorát élte. Kereskedelmi, gazdasági és katonai központtá fejlődött.

 A mohácsi csatavesztés után a komáromi vár a Habsburgok birtoka lett. A Török Birodalomterjeszkedése során 1541-ben Buda török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az Öregvár tervét 1550 körül az olasz hadmérnök Pietro Terbosco készítette el. A felépült vár komoly erősségnek számított a törökök elleni végvárrendszerben. 1585-ben a Vág torkolatánál és a Duna túlsó partján az átkelés biztosítására egy-egy cölöphídfőerődöt építettek.

Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre. 1663-ban a bécsi udvar újabb erődítések megkezdését rendelte el, aminek során az Öregvár nyugati-város felőli részét koronaművel, az ötszögű Újvárral erődítették. Az 1673-ban elkészült Újvár a legkorszerűbb olasz és francia erődítési elvek figyelembevételével épült fel. Az Újvár megépítésével párhuzamosan újjáépítették és megerősítették a Vág torkolatánál és a Duna jobb partján (a mai magyarországi oldalon) lévő Szent Péter palánkot, azaz a korábban épített hídfőerődöket is.

Az 1682. évi nagy árvíz jelentős károkat okozott az erődítményekben. A törökök kiűzését követően Komárom katonai jelentőségét ideiglenesen elvesztette, megszűnt végvár lenni, s ennek következtében kevesebbet áldoztak a két vár fenntartására is. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc után a Habsburgok tervbe vették a felszámolásukat. A bajt tovább tetézte az 1763-as és az 1783-as földrengés, amely hatalmas károkat okozott nem csak a városban, hanem a várakban is.

Az erődrendszer tervezése

A komáromi vár helyzetében jelentős változást csak a 19. század eleji napóleoni háborúk hoztak. Napóleon sikeres hadjáratai során a császárvárost – Bécset – is elfoglalták 1809-ben. I. Ferenc császár udvartartásával Komáromban talált menedéket, melyet előzőleg nagy sietve megerősítettek. A császár itt döntötte el, hogy Komáromot a Birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, alkalmassá kell tenni egy 200 000 fős véderő befogadására.

Az erődrendszer ilyen irányú megépítését Marguis Chasteler táborszernagy vezette hadmérnöki gárda tervei alapján kezdték meg. Az 1827 és 1839 között folytatott építkezések során korszerűsítették az Öreg- és Újvárat, megkezdték a várost nyugatról védő Nádor-vonal és a keleti irányból védő Vág-vonal kiépítését. Az Ó- és Újvár helyrehozatala mellett a terv tartalmazta a Duna jobb partjának erődítési elképzeléseit is. A már meglévő jobbparti hídfőerőd a Szent Péter palánk (a későbbi Csillagerőd) mellé két másik fa-föld szerkezetű erődöt is terveztek. Egyet a koppánymonostori Homokhegyen, egyet pedig a Nagyigmánd felé vezető út mellett, Komárom déli kijáratához. Az építés folyamatát az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei szakították meg.

 A vár magyar kézre kerülésével, annak első parancsnoka Majtényi István alezredes azonnal hozzálátott a vár megerősítéséhez és a város védelmének megszervezéséhez. Majtényit Török Ignác mérnökkari alezredes váltotta, aki a 12 000-es védősereggel hősiesen ellenállt a várat ostromló osztrák túlerőnek. A több mint egy hónapig tartó ostromnak 1849 márciusában és áprilisában a magyar honvédsereg sikeres áprilisi hadjárata vetett véget. A Guyon Richárd tábornok vezette felmentő csapat Győr irányába űzte el az osztrák főerőket.

A vár új parancsnokának az energikus Klapka György tábornokot nevezték ki. Klapka május 28-án parancsba adta egy kazamatákkal ellátott új erőd építését az osztrákok által már korábban kiszemelt helyen, a Homokhegyen. Az építkezés során az eredetileg négy saroktornyos, 1000 katona befogadására alkalmas Homokhegyi-erődnek csupán az Ács település fele néző tornya készült el. Ha a tervek megvalósításához elegendő idő lett volna, úgy a sáncban elhelyezett lövegek tüzükkel lezárhatták volna a Bécs felé vezető utat, tűz alatt tarthatták volna a Nádor-vonal előterét és megközelíthetetlenné tették volna a Dunát.

A bécsi út lezárása érdekében Klapka megkezdte az osztrákok által is tervezett két védmű, a Monostori erőd és az Igmándi sánc építését is, természetesen csak rohammunkával, fából és földből sietősen megalkotva. A nagy erőkkel folytatott erődítési munkálatokat az egyre gyakoribbá vált osztrák ágyúzások miatt azonban meg kellett szakítani.

Komárom térségében júliusban kétszer is megütközött a magyar és az osztrák fősereg, győzelmet aratva, de döntő siker nélkül. (Lásd: Komáromi csaták.) A magyar csapat ezután a Tisza partjáig vonultak vissza, onnan próbálva megállítani a támadókat. A Klapka vezette védősereg így magára maradva készült fel a város és az erőd védelmére. Összesen 18 200 fővel és több mint 300 ágyúval rendelkeztek. Az osztrákok kezdetben kisebb erőkkel (12 000 fő és 75 ágyú) megfigyelő és blokkírozó tevékenységet folytattak az erősítés megérkezéséig. Klapka tábornok felmérve a kínálkozó lehetőséget, több sikeres kitörést hajtott végre, melynek során Pozsonyig, illetve Győrig tört előre, jelentős zsákmánnyal visszatérve.

Az egyesített osztrák és orosz csapatok döntő vereséget mértek a magyar főseregre és az augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően jelentős erőkkel Komárom ellen indultak. A körülzárt Komárom egy hónapig még ellenállt a túlerőnek, de végül is 1849. szeptember 27-én Klapka György aláírta a vár átadását és a védők szabad elvonulását biztosító megállapodást.

A jobbparti erődök felépítése

A szabadságharc leverése után a megszálló osztrák hadsereg – a korábbi terveknek megfelelően – újból hozzákezdett a folyó két oldalán fekvő védőművek egyetlen hatalmas erődrendszerré alakításához. Ehhez felhasználták az ostrom során szerzett tapasztalatokat is. A vár körülzárása egyértelműen bizonyította, hogy szükség van a Duna jobb partján olyan védőművekre, amelyek meg tudják akadályozni, hogy az ellenség tüzérsége tűz alá tudja venni a bal parti erődöket, és amelyek folyamatosan biztosítani tudják a két part közötti összeköttetést.

Az 1850-ben elkezdődött építési munkálatok a komáromi erődrendszer egészére kiterjedtek. A rendszer részeit alkották a Duna bal partján a várost kerítő Nádor-vonal erődláncolata, az Új- és Óvár, a Vág folyón túli övezet, valamint a jobb parton a Monostori erőd, a Csillagerőd és az Igmándi erőd. A nagyarányú építkezés első, legnagyobb üteme 1871-ben befejeződött, a Monostori Erőd elkészültével. Ezt követően 1871-77 között megépült az Igmándi Erőd, ezzel az erődrendszer teljessé vált.

Az erődrendszer a Monarchia idején

Az már a történelem fintora, hogy mire hatalmas költségek árán elkészült az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb erődvárosa, a stratégák számára elsőrendű feladat a cári Oroszország felőli határrész megerődítése lett. Így a komáromi erődrendszer nem válhatott utolsó védőbástyává. Az erődrendszer létjogosultsága az elkövetkező években megkérdőjeleződött. A 19. század végére felgyorsult a haditechnika – ezen belül a tüzérségi eszközök – fejlődése, mely megkövetelte volna az erődrendszer védőképességének felülvizsgálatát és a megváltozott körülményekhez igazodó átépítését. Erre azonban nem került sor. A Duna jobb partján épült hatalmas Monostori erőd azonban így is hosszú időn át szolgálta a magyar katonagenerációk képzését.

Trianontól máig

1919-ben bal parti erődjeit a csehszlovák hadsereg szállta meg, míg jobb partja továbbra is a magyar államé maradt. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés ismét két részre szakította Komáromot. Ezután ez a párját ritkító katonai műemlékegyüttes szinte eltűnt a térképről és a köztudatból.

1945 után a magyarországi oldalon a Monostori erődben a szovjet déli hadseregcsoport helyezte el hatalmas fegyverraktárait. A Csillagerődben a Csehszlovákiából áttelepített magyar családoknak alakítottak ki szükséglakásokat, majd 1970-től zöldségraktárként funkcionált. Az északi parton levő Öreg- és Újvár területét 1968-ban a szovjet hadsereg katonái foglalták el.

Csak a szovjet hadsereg 1991-es kivonulása után kerülhettek az építmények ismét állami kezelésbe. A Monostori erőd, a korábbi „rejtőzködő műemlék” az 1992–1995 közötti veszélyesanyag-mentesítést követően nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s ma már a katonai hagyományőrzés legjelentősebb magyarországi központja. A Csillagerődben csak 2004-ben számolták fel a zöldségraktárat, s ekkor került a Monostori Erőd Hadikultúra Központ Kht. kezelésébe.

Az Öregvár 1989-ben előbb a csehszlovák, majd szlovák hadsereg kezelésébe került át, míg a Nádor- és Vág-vonal erődítéseiben mezőgazdasági vagy magánvállalatok raktárai és gyártóegységei működnek. A szlovák hadsereg a vár egyes részeit 2000 októberéig használta, majd az egész komplexumot Komárom városa vásárolta meg. A VI-os bástyában a Duna Menti Múzeum lapidáriuma működik.

 A komáromi erődrendszernek a Duna bal partján található része az Öreg- és Új-Várból, a Vág- és Nádor Vonalból, valamint a Vág túlpartján lévő, sáncaiban megmaradt Vág-Hídfőből áll. Az Újvár nyugati bástyáján latin nyelvű felirat („Nec arte, nec marte”) emlékeztet arra, hogy az erődöt ellenség sem csellel, sem erővel soha nem tudta bevenni. Ugyancsak ezt jelképezi az őrtornyon elhelyezett „kőszűz”, azaz egy szimbolikus női alak is.

Az erődrendszer a jobb parton

A Dunától délre levő sáncrendszer (erődök) részei: a Csillagerőd, az Igmándi erőd és a Monostori erőd. Jelenleg a Monostori erődben láthatóak a régmúlt idők eseményeit felidéző kiállítások, a Csillagerődben raktárak találhatók, az Igmándi erődben pedig a római korból feltárt kőfaragványokat tekinthetjük meg.

Monostori erőd

Közép-Európa legnagyobb újkori erődje 1850-1871 között épült a Bécset, a Dunántúlt és a Dunát védő komáromi erődrendszer egyik utolsó tagjaként. Korának legfejlettebb technikájával valósították meg, de mire befejezték haditechnikailag elavult. A két világháború között a Magyar Királyi Honvédség laktanyaként és kiképzőközpontként használta. 1945-től 1991-ig a szovjet csapatok legnagyobb fegyverraktára volt. Ma már katonai szerepe megszűnt.

A Kenyérmúzeum

A Monostori erőd egyik állandó kiállítása a Kenyérmúzeum (hivatalos nevén: Sütőipari Emléktár). A komáromi erődök „ébredése” már a múlt években elkezdődött a Monostori erődben, a kenyérsütés történetét bemutató múzeum ünnepélyes megnyitásával. Ezt az egyedülálló ipartörténeti gyűjteményt az erődnek abban a szárnyában helyezték el, ahol egykor a pékségek voltak. A 19. századi kemence helyreállítása után az egykori „komiszkenyeret” is megízlelhetik a múzeum látogatói. A komáromi napok rendezvénysorozatának évente sok látogatója van. Különösen a Hadtörténeti Múzeummal közösen rendezett kiállításnak volt nagy sikere, amely jól szemlélteti a komáromi erődrendszer múltját.

Csillagerőd

A várost délről övező sáncrendszer tagja. Kívülről vizesárok veszi körül. A komáromi erődrendszer két kisebb tagja, a Csillagerőd és az Igmándi erőd, kevésbé ismert a nagyközönség előtt. A Duna túlpartján lévő öregvár, valamint a Nádor-vonal több évtized után ismét látogatható. A Csillagerőd 1586-ban épült Szent Péter-palánk néven, elnevezését négyágú csillag alakja miatt kapta. 1850-70 között újjáépítették, ekkor nyerte el végleges formáját. Kevésbé ismert, hogy a Csillagerőd 1938-ban, a komáromi öregvárral együtt lőszerraktár lett, s miután Németország lerohanta Lengyelországot, a lengyel menekültek egy része itt kapott ideiglenes menedéket. Az 1944. októberi nyilas hatalomátvétel után a csillag- és az igmándi erőd internálótábor lett; zsidók és cigányok ezreit indították innen a megsemmisítő táborokba. A második világháborút követően szükséglakásokat alakítottak ki benne, később a helyi ÁFÉSZ tulajdonába került és a cég zöldségraktárként hasznosította az erőd helyiségeit. A rendszerváltást követően a magyar állam, a létesítményt visszavásárolta és 2005 óta a Csillag erőd látogatható műemlék. 2014-ben döntöttek a felújításáról, amelyre 6,6-milliard forintot szán a magyar állam. A felújítás után az erőd helyiségeiben kap helyet a Szépművészeti Múzeum raktáron lévő szoborparkja, melyek a az ókortól a reneszánszig terjedő időszakot mutatják majd be. Az épületkomplexum megújítása mellett új múzeumi tereket is kialakítanak.

Igmándi erőd

A szabadságharc földerődje helyén épült fel 1871-1877 között a város déli bejáratának védelmére, az új erődrendszer elválaszthatatlan részeként. Középkori lesüllyesztett, olasz rendszer szerint építették fel. Száraz árok veszi körül,külső lesfolyosókkal. Az erőd elzárta a városba délről vezető utat, biztosította, hogy a rendszer egyes tagjai kölcsönös tűz-összeköttetésben legyenek egymással. Elkészültével befejeződött a hatalmas komáromi erődrendszer építése. Nevét a közeli Nagyigmánd és Kisigmánd községekről kapta. Méretei a Monostori erődnél jóval szerényebbek: 106 helyisége van, hasznos alapterülete 4600 m², a beépített alapterülete 6200 m², beépített térfogata több mint 33 000 m³. Kialakításának alapelvei megegyeznek a Monostori erődével. Érdekessége, hogy az ellenséges tűz szilánkhatása elleni védelmet szolgáló ún. harántsáncok is megépültek, s ma eredeti állapotukban tanulmányozhatók.

Lapidarium Brigetionense

A római kőtárban a római korból származó sírkövek és szarkofágok, oltárkövek, valamint domborművek, szobortöredékek, építési tagozatok és mérföldkövek láthatók.

 Viszonylag szerény ráfordítással a térség elsőszámú turisztikai látnivalója lehetne a komáromi erődrendszer. A száztíz hektáros hadi objektum a jövőben nemcsak katonai múzeumként szolgálna, turisztikai és konferenciaközpont, szálloda is épülne a területen, továbbá ifjúsági szállót, hadikultúra-centrumot, kempinget működtetnének, illetve kerékpárút és a megújuló energiák jelentőségét bemutató létesítmények (mini vízi erőmű, napelemek, szélerőmű) építését is tervezik. A fejlesztési elképzelések kulcsa a világörökség cím lehetett volna. Évtizedek óta az ilyen helyszínek vonzzák a legtöbb érdeklődőt. 2005-ben nem sikerült a nemzeti fejlesztési tervbe bevonni az erődrendszer megújulását célzó tizenkét milliárd forintos projektet. A műemlékegyüttest kezelő Monostori Erőd Kht. vezetői azonban bíznak az uniós forrásokat biztosító pályázatokban.

Az erődrendszer felvételét Magyarország és Szlovákia közösen kérvényezte 2007. január 26-án a világörökség legfontosabb értékei közé. A dokumentáció áttekintésére a szakértők helyszíni szemlét tartottak, a Világörökség Bizottság 2008-ban döntött volna a felvételről. 2008 júniusában azonban a szlovák és a magyar fél visszavonta a jelölést, miután valószínűvé vált, hogy a bizottság elutasító határozatot hozott volna.

Erdély erődtemplomos falvai / Folytatáshoz kattints a posztra

 Prázsmár

Erdély erődtemplomos falvai néven került fel a Világörökség listájára hét dél-erdélyi falu, a 13–16. századbeli jellegzetes építkezési módszerével:

• Nagybaromlak, Szeben megye
• Berethalom, Szeben megye
• Kelnek, Fehér megye
• Prázsmár, Brassó megye
• Szászfehéregyháza, Brassó megye
• Szászkézd, Maros megye
• Székelyderzs, Hargita megye

 Berethalom

Az erdélyi szász falvak a 13. században jelentek meg, amikor a magyar királyok szászokat telepítettek a vidékre. Különböző kiváltságokat élveztek és a sajátos közösségformáló kultúrájuk évszázadokon át fennmaradt. Mivel a vidéket állandó török és tatár betörések fenyegették, a szászok különböző méretű erődítményeket építettek. A 15. század közepéről már 250 szász falu erődtemplomáról maradtak fenn adatok. A legfontosabb városokat teljesen megerősítették, a kisebb falvak pedig egy-egy erődtemplom köré csoportosultak. A templomokat vastag fallal vették körül, amelyet lőrésekkel,szuroköntőkkel, gyilokjárókkal és a kor hadászati szintjének megfelelő egyéb védelmi elemekkel láttak el. Veszély esetén a teljes lakosság a falon belülre költözött. Az erődtemplom sarokbástyáiban és védőfalaiban raktározták a családok gabona- és szalonnakészletét, béke- és háborúidőben egyaránt, olyan zár alatt, amelyet a tulajdonos nem nyithatott ki egyedül. Itt őrizték a lányok kelengyés ládáját is. Az éléstárakat hetente kétszer lehetett kinyitni, és a közösség elöljárói felügyelete alatt kivenni a tartalékból.

A templomerődök azonban csak időleges védelmet biztosítottak a támadások ellen, ezért előre látható veszély esetén a falvak lakói a legközelebbi erődített városba menekültek. Nagyszeben a 13. században, Brassó és a többi szász város a 14-15. században építette meg kőfalát, amelyet folyamatosan erősítettek és bővítettek.

A 18. századra a vártemplomok elvesztették védelmi funkciójukat, de a szász falvak lakossága még a 19-20. században is sok helyen a toronyban őrizte ünneplő ruháit. Szintén tovább él a „Speckturm”, azaz „szalonnatorony” elnevezés.

 Székelyderzs

A szász hagyományok és a biztonsági megfontolások szerint a falvak kompaktak: vagy egy főutca vagy egy főtér köré csoportosulnak. A fő elem a templom, ami mindig a helység közepén helyezkedik el. A templomokat úgy alakították ki, hogy védelmi funkciót is ellássanak, függetlenül attól, hogy román vagy gótikus stílusban épültek. Majdnem minden esetben könnyen védhető helyen, például dombtetőn épült. Az anyagok a hagyományos kő, illetve vörös tégla.

A templomhoz közel van a falu főtere vagy tánctere (Tanzplatz), amely a társadalmi élet központja volt. A templomhoz közel csak közösségi célú épületek helyezkednek el: iskola vagy községháza. A legtöbb faluban a búza tárolására használt csűrök is közel vannak a falu központjához.

 Szászfehéregyháza

 Kelnek

• 
  

 Szászkézd

 Baromlakai erődtemplom

Nagybaromlak

Csíkrákos / Folytatáshoz kattints a posztra

A falu Csíkszeredától 10 km-re északra a Rákos-patak mentén a Középcsíki-medence kijáratánál fekszik.

 A székelyek ősi gyülekezőhelye, itt Rákosmezején állapították meg a székely törvényeket László herceg jelenlétében. Határában volt Abránfalva, mely a tatárjárásban pusztult el. A Bogát, a Vár és a Kulcs patak közötti kiszögellő hegyfokon feltehetően bronzkori eredetű vár maradványai láthatók. A vár valószínűleg egykor a magyar határvédelmi rendszer része volt. A falut 1334-ben Rakus néven említik először. 1764-ben a madéfalvi veszedelem előtt is itt gyűltek össze a tiltakozó székelyek. 1910-ben 1604 magyar lakosa volt. Atrianoni békeszerződésig Csík vármegye Felcsíki járásához tartozott. 1992-ben 1164 lakosából 1158 magyar és 6 román volt.

„	E templom egyike a legnagyobb csíki templomoknak, mely a falun kívüli magaslaton lőréses és bástyás kőfalával a szemlélőben maradandó benyomást kelt. Arányainál és díszítésénél fogva egyik legjellegzetesebb késő gót templom.	”
– Dr. Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig

A Csíkrákosi római katolikus vártemplom a községhez tartozó Göröcsfalva határában látható. Az egyhajós csarnoktemplom építési ideje a román kori épületrészek alapján a XII-XIII. század fordulójára tehető. Erre utal a déli bejárat kőkerete, amelynek felső, köríves részéből csak töredékek maradtak meg, részben elfalazva és barokkizálva. Ugyancsak erre a korra tehető a déli bejárat és a jobb oldali ajtó közötti kőoszlopos tornác is.

A plébániatemplom régi jegyzőkönyveiben talált feljegyzések szerint a templomot 1270-1280 között építették. Ezt igazolja a XVIII. századból a bécsi Csillagászati Intézet vezetőjének, Maximilianus Höllnek latin nyelvű bejegyzése: „...temporum di lataim efsa et Exibsia Circa Anum 1270 edificatum...”

Orbán Balázs A Székelyföld leírása című könyvében így írt a templomról:

„Ez egyház egyáltalában jóval terjedelmesebb és diszesebb a szokásos községi templomoknál, ugy, hogy Csik szentegyházai közt minden tekintetben megérdemli az első rangot. Ez is, miként kortársai, a kontár kezek eszközölte kiigazítások által, sokat szenvedett; de azért műidomaiból mégis sértetlenül fennmaradt legalább annyi, hogy meghatározhassuk, miként az átmeneti korszaknak (XIII. század) egyik tiszteletet keltő műemléke áll előttünk.”

A torony és a szentély feltehetően a XV. század második felében, vagy a XV-XVI. század fordulóján épült és késő gótikus jegyeket hordoz. A templomot az évszázadok során többször átépítették. A XV. század végén új szentélyt kapott. A védőfalak építése a XVII. századra tehető. 1758-ban a templomot átépítették, kereszthajókkal bontották meg a gótikus arányait. Akkor magasították a tornyot, a középkori részre ráépítették a napjainkban is használatos csúcsíves ablakokkal ellátott harangházat. Ugyanakkor emelték a déli oldalszárnyat, a sekrestyét pedig a nyugati oldalon kápolnával bővítették ki. Kevéssel azután épült a déli oldal árkádos folyosója és a védőfal déli bejárata is. 1938-ban a templomot restaurálták, akkor került felszínre két freskótöredék a szentély belső északi oldalán. A mai templom csúcsíves, egyhajós, a tíz szög 4 oldalával záródó apszisával a késő gótikus kor emlékét őrzi.

Látnivalók

• A Bogát, a Vár és a Kulcs patak közötti kiszögellő hegyfokon bronzkori eredetű vár maradványai látszanak, melynek délkeleti részén most Szent Jakabnak szentelt 1720-ban épült kápolna és kereszt áll.
• A vár alatt több borvízforrás fakad, melyeket az Oltbogáti melegfürdőben hasznosítanak, míg hidegforrását ivóvízként hasznosítják.
• A Hargita Galusatető nevű főcsúcsa alatt a Várpatak és a Szilas patak közti 1273 m magas szirten állnak Pogányvár romjai. A vár a 13. században épülhetett, a székely határvédelmi rendszer része volt. A 15. századiglakták, a császáriak rombolták le.
• Szent György tiszteletére szentelt erődített római katolikus templomát, amely 1270-ben épült, 1433-ban említik először, 1507-ben és 1574-ben bővítették, védőfalai 17. századiak. 1756 és 1758 között barokk stílusban átépítették. Tornyán vörös-barna festett zodiákus jelek láthatók. A templom tulajdonképpen a faluval összeépült Göröcsfalva területén áll. A templomkertben temették el Zöld Péter plébánost, az 1762-es székely mozgalom vezetőjét.

• A Cserei-kúriát 1667 és 1674 között Cserei János építette, 1851-ben állították helyre.

Elhelyezkedése

Csíkrákos Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 27′ 09″, k. h. 25° 45′ 27″

Komárom / Folytatáshoz kattints a posztra

Komárom a Kisalföld keleti szélén, a Duna folyam 1768. folyamkilométerénél, a folyó jobb partján fekvő város. Közúti és vasúti híd köti össze a Szlovákiához tartozó Komárommal. Korábban fontos vasúti, és egyben az ország nyugati folyami határállomása is volt, a schengeni zónába való belépés óta a határ ellenőrzés nélkül, szabadon átléphető. Komáromnál torkollik a Dunába a Vág és ezzel a Csallóközi Duna-ág is.

 A Duna jobb partján elterülő település neve eredetileg Új-Szőny, amelyet 1896-ban egyesítettek a Duna bal partján fekvő Komárommal. Másik részével Szőnnyel (római kori neve: Brigetio) pedig 1977-ben egyesült. 1884-ben megépült a Budapest–Újszőny, majd 1890-ben az Esztergom–Almásfüzitő-vasútvonal. A várost kettészelte az 1919-ben alkotott új csehszlovák -magyar határvonal, a bal parti részt, Komárom északi részét elválasztotta Magyarországtól. Ekkor indult meg a déli rész valódi fejlődése.

 Komáromban mindig kiemelkedő kereskedelmi és stratégiai szerepet játszott a kedvező dunai átkelés lehetősége, a római kor óta, a folyón haladó vízi és a mellette lévő szárazföldi közlekedési utak miatt.

A 11. században a mai Csillagerőd területén jött létre Rév Komárom, egy picinyke település, melynek lakói a rév körüli teendőket látták el. A Dunán a komáromi várba történő átjutást biztosították, illetve feleltek a biztonságos átkelésért. Észak és Dél között 1589-ig csak hajóval lehetett közlekedni. 1589-ben Pálffy Miklós várkapitány hajóhidat építtetett a vár és a Szent Péter palánk (a mai Csillagerőd elődje) között.

 A települést a 16. században a törökök pusztították el. A török hódoltság korát követően kb. 1 km távolságra nyugat felé, a mai Erzsébet híd táján lévő hajóhídnál épült újjá Rév Komárom Szőny településrészeként. Egyetlen ekkoriból fennmaradt épülete a hídfő keleti lábának közelében 1659-ben a gróf Zichy család által épített vendégfogadó. Ez az épületegyüttes látható Bernhard Werner 1732 körüli Rév Komáromot ábrázoló rézkarcán. A korábbi hajóhidat 1741-ben egy repülőhíd váltotta fel.

Rév Komárom 1777-ben Szőnytől elszakadva Új Szőny néven önálló községgé vált. 1838-ban újabb hajóhíd létesült. A szabadságharcban szinte teljesen elpusztult Új Szőny fejlődését a vasútnak köszönhette. 1856-ban kötötték össze a Győr-Bécs vasútvonallal. 1860-ban Székesfehérvárral, 1884-ben Budapesttel. 1891-ben megnyílt az Almásfüzitő-Esztergom vasútvonal. A vasút létesítésével nagyobb számú vasutas telepedett itt le. Iparosok, kereskedők érkeztek a környékről illetve a Duna túlsó partjáról. Az erőd építkezéseinek folytatása 1850 és 1878 között élénkítette a község életét. 1890 körül már 1800-an laktak itt.

Az állandó híd szükségessége már az 1870-es években felmerült, de az Erzsébet híd átadására csak 1892-ben került sor. Az északi Komárom és a déli Új Szőny egyesüléséről már 1895-ben megindultak a tárgyalások, de tényleges hatálya 1896.július 1-jétől kezdődik.

A falusias városrész nem fejlődött sokat az I. világháborúig. Néhány gyár mellett felépült a Frigyes laktanya és a méntelep. A városrésznek egy temploma a Szent István katolikus templom és egy elemi iskolája volt.

 Komárom-Újváros (1919–1923). (Dél Komárom) 1919-ben a csehszlovák hadsereg elfoglalta az északi városrészt. Április 30-án eredménytelen kísérletet tettek az elszakított városrész visszafoglalására. A trianoni békeszerződés szentesítette a kialakult állapotokat: a Duna bal parti része, az észak-komáromi rész Komárno néven a Csehszlovák Köztársaság része lett, a déli pedig Komárom-Újváros néven 1923-ig Csonka Komárom vármegye székhelye volt. 1928-tól Alapy Gáspár kormányfőtanácsos, polgármester irányításával folyt az állami kölcsön segítségével megindult városfejlesztés. 1920-ban bevezették a villanyt, 1927-ben megoldódott a vízellátás is Észak-Komáromból. 1937-ben megépült a vágóhíd. 1930-ban járási székhely lett. A Városi székház (polgármesteri hivatal) és a Pénzügyi Igazgatóság neobarokk épületei (1929) után felépült a rendőrség épülete (1930) és a járásbíróság (1935), valamint a pénzügyőri laktanya. (Jelenleg a Klapka GyörgyMúzeum van benne.) Egyházi épületeket is építettek, zsidó imaházat (1926), református templomot (1927), baptista és evangélikus imaházakat. A Jézus szíve katolikus nagytemplom 1937-ben épült meg.

1927-ben népkönyvtárral, 1930-ban városi filmszínházzal, 1937-ben magánzeneiskolával és strandfürdővel gazdagodott a város. Megnőtt az iskolai férőhelyek igénye is, egy református és egy katolikus elemi iskolával, valamint állami polgári iskolával gyarapodott a település. Az egyesületi élet is fejlődésnek indult (Önkéntes Tűzoltó Testület, Football Club, Levente Egyesület, Katolikus Kör stb.). Az ipar területén nem sok fejlődés történt, létesült egy textilgyár és egy vasöntöde. A nagy gazdasági világválság megszüntette a szövőgyárat és az asztalosárugyárat. Ebben az időszakban felépült kb. 500 magánház. 1938-ra a hétutcás településből 40 utcás város lett.

Az 1938-as első bécsi döntés (november 2.) a Felvidéket visszacsatolta Magyarországhoz, így a két Komárom újra egy város és megyeszékhely lett. A II. világháborúban több bombatámadás érte Komáromot (Olajipari vállalat, a vasút, a hidak megsemmisítési kísérlete). A német megszállással együtt a városból kb. 2000 zsidót hurcoltak el. Számos antifasiszta is életét vesztette. Dachauban halt meg Komárom polgármestere, a nyilasok által elhurcolt Alapy Gáspár is.

A városból a szovjet hadsereg 1945. március 28–31. között verte ki a német megszállókat. A visszavonuló németek magukkal vitték az olajgyár és a lengyár felszerelését.

Látnivalók

• Csillag erőd

Dunapart

A Duna jobb parti város erődrendszerének legidősebb tagja, melynek elődje, a Szent Péter palánk 1586-ban épült. Ez az erőd tartotta ellenőrzése alatt a Vág-Duna torkolatát. A másik két magyarországi erődtől abban különbözik, hogy széles vizesárok védte.

• Igmándi erőd

Térrfy Gyula utca

Az erődrendszer legfiatalabb tagja 1871–1877 között épült, középkori, lesüllyesztett, olasz minta alapján. Érdekessége az ellenséges tűz szilánkhatásai ellen védelmet szolgáló harántsáncai, amelyek eredeti állapotukban láthatóak. Kazamatáiban tekinthetők meg a Klapka György múzeum lapidáriuma (kőtára) római kori anyagai.

• Monostori erőd

Dunapart 1.

Közép Európa legnagyobb újkori erődje 1850–1871 között épült a Bécset, a Dunántúlt és a Dunát védő komáromi erődrendszer egyik utolsó tagjaként. Korának legfejlettebb technikájával valósították meg, de mire befejezték, haditechnikailag elavult. A két világháború között a Magyar Királyi Honvédség laktanyaként és kiképzőközpontként használta. 1945-től 1991-ig a szovjet csapatok legnagyobb fegyverraktára volt. Ma már katonai szerepe megszűnt.

- Egyik állandó kiállítása a kenyérmúzeum.

- Ezen kívül látható a Várak, korok katonák cimű állandó kiállítás is.

- Kitelepítettek és deportáltak emlékműve a Monostori erőd falán. Nagy János szobrászművész alkotása a felvidéki magyarság 1945 és 1948 közötti években történt meghurcoltatásának állít emléket. A domborművet a Kitelepítettek és Deportáltak III. Országos Találkozóján avatták fel 2004. szeptember 25-én.

Belváros

• A főtéren (Jókai tér) áll az 1747-ben épített református templom, melyet 1927-ben neoromán stílusban alakítottak át. Előtte Jókai Mórmellszobra áll. A templom mellett található a város egyik legrégebbi háza, amely egykor fontos postakocsi állomásként működött.

• Jézus szíve rk. templom

A modern egyházművészet jelentős alkotása 1937-ben készült. A '30-as évek kiemelkedő képzőművészeinek alkotásai díszítik. Szószékének kerámiaképei Kovács Margit alkotásai. A főbejárat felett Szemereki Teréz komáromi származású művész kerámiaképe látható.

• Szent Imre Általános iskola és Szent Teréz kápolna

Az egykori római katolikus elemi leányiskola és apácazárda 1923–1925 között épült. Az itteni apácáknak alakították ki a kör alaprajzú Szent Teréz kápolnát. Az iskolaépület bejárata feletti timpanonban lévő kitárt karú Krisztus kép Vilt Tibor munkája.

• Szent István rk. templom (kis templom)

A tatai Szabó József építő mester tervezte és építette 1891-ben a főposta melletti Szent István térre.

• Klapka György Múzeum (Főépülete: Kelemen László u. 22.)

A múzeum főépülete 1996-ban nyílt meg a korábban "finánc laktanyának", majd fiú kollégiumnak használt épületben. A brigetiói ásatások tárgyi leletei szerepelnek az állandó kiállításon, illetve a nagyméretű terrazzo-padlós, freskó és stukkódíszes lakóházak maradványai. Az időszakos kiállítóteremben Komáromhoz kötődő képző-, és iparművészeti, valamint néprajzi és helytörténeti kiállításokat rendeznek.

- Római Kőtár Itt láthatóak Dél-Komárom keleti városrésze Szőny (Brigetio) területén talált kőfaragványok. A halott kultusszal kapcsolatos evilági életöröm túlvilági továbbélését szimbolizáló sírkövek és szarkofágok, a római vallás sokrétűségét jelképező oltárkövek, valamint mérföldköveken kívül, az itt lakók mindennapjaival, az életről és a halálról alkotott elképzeléseivel ismertetnek meg minket.

- Magyar Tengerészet történeti Gyűjtemény Az ország egyetlen összefüggő, a magyar kereskedelmi és haditengerészetével foglalkozó gyűjteménye. Juba Ferenc ajándékozta 1987-ben Komárom városának. A kiállítás megtekinthető a városi önkormányzat épületének alagsorában.

• Komáromi Kisgaléria

A Csokonai Művelődési Központban 1977-ben megnyílt galéria képzőművészeti kiállításoknak ad otthont.

• Czibor Zoltán emlékszoba (Sport u. 54.)

A komáromi származású világhírű labdarúgónak, a legendás Aranycsapat balszélsője személyes emléktárgyaiból álló emlékszoba a városi sporttelep irodaépületében látogatható.

• Komáromi Gyógyfürdő

Vize mozgásszervi (reumatológiai betegségek), nőgyógyászati, bőrgyógyászati problémák kezelésére ajánlott.

• Komáromi WF Szabadidőpark Strandfürdője

• Turul-szobor (2012)

Koppánymonostor

• A város határában állott a Koppán (Katapán) nemzetség által a Boldogságos Szűz tiszteletére alapított bencés apátság Koppánymonostora, melyet 1222-ben említenek először. Ma Monostorpuszta őrzi emlékét.

A 10-es úton Győr felől közeledve Komárom városához üdülőövezet, csinos lakóházak, a vasúti összekötőhíd, s a Monostori erőd fogadja a látogatót. Az út mellett az Ácsi erdőben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Komárom környéki csatáiban elesett magyar hősök 1870-ben állított emlékműve, a gyönyörű Duna-part, s az Erdő-csárdánál védett növényritkaság, a téltemető fogadja a látogatókat. E területen a római korban őrtornyok vigyázták a határt, a középkorban pedig a Katapán nemzetség monostora adott otthont a Szent Benedek rend regulái szerint élő barátoknak. A monostor lakói a török elől menekülve, valószínűleg 1529-ben hagyták sorsára az épületeket. A rövid ideig hiteles helyül is szolgáló monostor romjai 1757-ben még felismerhető állapotban voltak, helyén ma szivattyútelep áll. Emlékét a településrész elnevezése mellett a koppánmonostori apáti cím, s egy, az épületből fennmaradt kőoroszlán őrzi. Ez utóbbi a Klapka György Múzeumban található. Koppánymonostor jeles műemléke az 1709-ben állított Nepomuki Szent János barokk szobor.

Szőny

• Gyürky-kastély

Az első világháború előtt neobarokk stílusban épült kastély 1945-ig a Gyürky grófok családi kastélya volt. 1945 óta a Selye János városi kórháznak ad otthont. A kastély kertjében botanikai ritkaságok is találhatók, például az elsőnek nyíló téltemetővirág.

• római katolikus templom

Az 1763-as földrengésben elpusztult háromhajós ősi rk. templom utódja. 1774 és 1778 között épült késő barokkban. Freskója és szószéke valószínűleg Vogl Gergely és Bebo Károly építész munkája. Különlegessége, hogy a templom külső falába a felújítás során visszarakták az 1848–1849-es ágyúzásokkor becsapódott ágyúgolyókat.

• Római tábor (Brigetio): archeológiai kutatások miatt részben visszatemetve.

Elhelyezkedése

Komárom Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 44′ 35″, k. h. 18° 07′ 08″Koordináták: é. sz. 47° 44′ 35″, k. h. 18° 07′ 08″ térkép ▼

Komárom Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén