A középkori falu a hagyomány szerint magasabban, a mai szőlőhegyen terült el.
A török hódítás alatt elnéptelenedett faluba 1736-ban új birtokosa, Edelspacher Zsigmond telepített be Békés és Csanád vármegyei magyarokat és németeket, ménesi és kuvini szerbeket és románokat. Ugyanezen évben az Edelspacher család gyoroki előnévvel szerzett magyar nemességet.
1743-ban 25 jobbágycsalád lakta, többségükben magyar nevűek. Ekkoriban már a Grassalkovich család birtokában állt, akik felújították a szőlőművelést és szőlőhegyén ménesi vörösaszút termeltek. 1746-ban vásártartási jogot kapott. 1756-ban alakult meg római katolikus plébániája. 1771-ben már 159 holdon termesztettek szőlőt.
1839-ben Fényes Elek szerint mezőváros volt. Kézművesközponttá fejlődött: 1828-ban a 268 zsellér családfőn kívül 27 önálló iparosmester élt benne, 1819-ben pedig megalakult a vegyes katolikus iparoscéh. 1828-ban már 1496-an lakták. 1837-től gyógyszertár is működött itt.
Borai az 1862-es londoni világkiállításon aranyérmet nyertek. Birtokait korán tagosították, a legelőket is felosztották. 1878-ban magyar olvasóegylete alakult.
Német lakói a 19. század folyamán már összeházasodtak a magyarokkal, akiktől vallási különbség sem választotta el őket. A 20. századra asszimilálódtak a magyarsághoz, bár az 1940-es években a községben Die Glocke címmel német nyelvű folyóirat is megjelent.
1883–1884-ben az állam 126 bukovinai, főként istensegítsi székely családot telepített le a falu mellett, a három szomszéd falu határából kikerekített Csángótelepre. Azon családokat telepítették az itteni kincstári birtokra, akiknek Székelykevén nem jutott föld a Bukovinából érkezők közül. Az első telepítést 1892-ben egy második is követte. A székelyeket szegénységük, kulturális és nyelvi archaizmusaik miatt az őshonos magyarok sokáig lenézték és még évtizedekig inkább más bukovinai eredetű falvakkal, illetve közvetlenül Istensegítssel házasodtak össze, mint a helyi magyarsággal. Különálló csángó öntudatuk máig megmaradt, bár kultúrájukat legnagyobbrészt elhagyták.
A falu a 19. század végén és a 20. század elején módos település és az aradiak kedvelt nyaralóhelye volt. Két hetipiacot és évi egy országos vásárt tartott. Főként vörösbort termő szőlőfajtákat, kadarkát és sillert termesztettek. 1885-ben, a filoxérajárvány idején itt hozták létre az amerikai származású fajták szőlővessző-szaporító telepét. A falu életében fontos szerepet játszott a Nádasdy-uradalom és itt volt az Arad-hegyaljai Gazdakör székhelye.
Az 1950-es években sok, kulákká nyilvánított székely család számára itt jelöltek ki kényszerlakhelyet. Az 1960-as években több, főként udvarhelyszéki székely és két moldvai csángó család is beköltözött. Az 1970-es évektől mócok (clujeni) települtek le a faluban. Őket az őshonos románok, mint korábban a magyarok a bukovinaiakat, nem fogadták el egyenrangúként. Ezért közösségüket erős kohézió jellemzi, megtakarításaikat pedig telkek vásárlására fordítják, amelyekre rokonaikat költöztetik be.
Látnivalók
- Templomai közül a római katolikus 1781-ben, az ortodox 1793-ban, a református pedig 1798-ban épült.
- Az egykori kocsiszín és áramátalakító épületében villamosmúzeumot alakítottak ki. Az Arad-Hegyaljai Helyiérdekű Vasút a községet Araddal összekötő vonalát 1906-ban adták át és 1912-ben villamosították. 1992-ig üzemelt. Ma (2015) ismét villamoskocsik járnak Arad és Gyorok között, az aradi villamoshálózat részeként.
- A falutól nyugatra fekvő tavat turisztikai célokra alakították ki. Üdülőtelepén főleg aradiak építenek házakat.
- Itt született 1877-ben Sz. Szigethy Vilmos szegedi főlevéltáros, újságíró, Juhász Gyulafölfedezője, József Attila pártfogója.
- Itt hunyt el 1863. január 27-én Kornis Károly ügyvéd, újságíró, az 1848-49-es szabadságharc törzskari tisztje.
| Elhelyezkedése | |
 
Gyorok
Pozíció Románia térképén
| |
| é. sz. 46° 09′ 22″, k. h. 21° 35′ 25″ |
