Mocsárvár – Mosaburg
A Kis-Balaton környékén az emberi kultúra első nyomai a Krisztus előtti V. évezredből valók. A Közel-Keleten kialakult újkőkori (neolitikus) életforma, amelynek fő jellemzője a tudatos élelemtermelés volt, délkelet-európai népcsoportok vándorlásával jutott el vidékünkre. Zalavár környékén a Dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája népcsoportjának régészeti anyaga arra utal, hogy a népesség felismerte a hídvégi átkelőhely jelentőségét; de nagyobb települést még nem hozott létre.
Tartósabb letelepedésre a Zalavár-Basaszigeten feltárt középső rézkori település többször megújított házai engednek következtetni a Krisztus előtti IV. évezredből. Ezen a helyen a balkáni eredetű Balaton-Lasinja kultúra lakosságához kapcsolódnak a környék első rézleletei, nemcsak ékszerek, hanem eszközök is. A falu Mekenye nevű részén az ásatások az önálló helyi rézművesség fontos bizonyítékát, egy öntőtégely töredékét hozták napvilágra.
A bronzkor hosszú évszázadaiban, a Krisztus előtti II–III. évezredben a hídvégi átkelő körül alakult ki erődszerű település, de nem az északi, zalavári, hanem a déli, magyaródi oldalán. Itt a temetkezési szokásaik alapján halomsíros kultúrához tartozó települést és az urnamezős kultúra népének temetőjét tárták fel a régészek a kis-balatoni ásatások során az 1980-as években.
A Krisztus előtti IV. században vidékünk a kelták fennhatósága alá tartozott, ebből a korból jelentős régészeti leletek nem kerültek elő Zalavár térségében.
 |
| A Vársziget légi felvételen |
 |
| A récéskúti bazilika romjai |
A rómaiak a Krisztus előtti első évtizedben hódították meg a Dunántúlt. A helyben élő kelta népesség békésen beilleszkedett az új uralmi keretek közé. A római provincia (tartomány) kiépítése a Krisztus utáni első fél évszázadban megtörtént, Claudius császár idejében települtek az első katonai táborok a Duna mellett, megnyíltak a provinciát átszelő kereskedelmi és hadi utak. Az észak-itáliai Aquileiából Aquincumba, a mai Óbudára vezetett a Dunántúlt keresztben átszelő, fontos útvonal, amely valószínűleg Fenékpusztánál kelt át a Balatonon, és a tó északi partján haladt tovább.
A római időkben már a fenékpusztai átkelőt használták szívesebben a hídvéginél, ezért az ebből a korból származó régészeti leletek is itt sűrűsödtek. Mindenesetre Zalaváron is ismert kora császárkori hamvasztásos rítusú temető, amelynek sírjaiból vörös díszkerámia (úgynevezett terra sigillata) és egyes importtárgyak kerültek elő. A római kereskedők itteni jelenlétére utal egy, valószínűleg korai temetőből származó szép sírkőtöredék is, rajta a Caesernius család nevével, amit később újra felhasználtak Szent István templomának építéséhez.
A római kor későbbi évszázadaiból már csak szegényesebb leletanyagú településeket, illetve temetőket ismerünk. A korszak legjelentősebb emléke a Keszthely melletti Fenékpusztán felépült katonai erőd az átkelő közelében.
A népvándorlás korának kezdetén sem bővelkedik régészeti leletekben a falu határa. A hídvégi átkelő, amely a fenékpusztainál sokkal szűkebb volt, a VII. században értékelődött fel újra, és jelentőségét a XIX. századig meg is őrizte.
A Kis-Balaton térségében a VII. század elején jelentek meg az ázsiai eredetű avarok, akik keletről hozott szláv foglyokat telepítettek le a mai Dél-Zala területén, hogy azok a nomád életmódú avarok részére műveljék a földeket. A két nép egymás mellett élésének bizonyítéka, hogy közösen használt temetőikben mind az avarok csontvázas temetkezése, mind a szlávoknál szokásos hamvasztás rítusa megjelenik. A Kis-Balaton környéki régészeti lelőhelyeken ezután mintegy száz évig nincs nyoma emberi életnek.
A Dunántúl és ezen belül a Kis-Balaton környékének hatalmi viszonyai a VIII–IX. század fordulóján rendeződtek át újra, amikor a terjeszkedő Frank Birodalom az avarok közvetlen szomszédja lett. Nagy Károly támadást indított az avarok ellen, akiknek területe a belső viszonyok kedvezőtlen változása miatt is részekre hullott.
Az újabb régészeti kutatások a Balatonmagyaród melletti Fekete-szigeten tártak fel a IX. századból származó késői avar települést, amelynek dorongúton közvetlen összeköttetése volt a zalavári Várszigettel. Ebben a korban jelentek meg az első településnyomok a Magyaródtól délre eső Kolonpusztán is, ahol a megye első központja kialakult.
Zalavár környékének legjelentősebb korszaka akkor kezdődött, amikor 833 körül Mojmir, morva fejedelem elűzte Pribinát, Nyitra környékének fejedelmét, aki Német Lajos keleti frank uralkodóhoz menekült, és hűségesküt tett neki. Az uralkodó hűbérbirtokul adott Pribinának egy, a Zala folyó körüli területet, ahol ő a keleti Frank Birodalom szövetséges fejedelemségét hozta létre.
A történetet meglehetős alapossággal ismerjük a „fehér könyv”-nek is nevezett „A bajorok és karantánok megtérése” című egyházi vitairatból, amelyet 871 tájékán íratott a salzburgi érsek az érsekség jogainak igazolására. (A karantánok a mai Karintia szláv népességű lakói voltak.) Pribina székhelyét Mocsárvárnak, latinul Mosaburgnak nevezték. Uralmi központját a zalavári Várszigeten építtette ki. A szigetet kőből és fából épült sánc vette körül, ezen belül egy belső erődítéssel is elválasztották a fejedelem udvarházát.
Az erődítmény elkészülte után Pribina templomokat emeltetett. Az elsőt, amelyet Mária tiszteletére építettek, maga a salzburgi érsek szentelte fel 850-ben. Alaprajzát csak egy XVI. századi olasz hadmérnök, Giulio Turco felméréséből ismerjük, ez félköríves záródású, háromhajós bazilikát mutat.
A legutóbbi évek ásatásai hozták a felszínre a Vársziget közepén egy nagyméretű, szintén félköríves lezárású, háromhajós monumentális templom alapjait. Külső folyosója téglapadlója alatt festett üvegablakok töredékeit találták meg. Az épület méretei és egykori díszes kivitelezése miatt az ásató régész, Szőke Béla Miklós joggal azonosítja ezt a templomot a „fehér könyv”-ben is említett Liupram salzburgi érsek által emeltetett bazilikával, amelyben Szent Adorján mártír ereklyéje nyugodott.
A Várszigettől északkeletre fekvő Récéskúti-szigeten állt Zalavár harmadik nagyméretű Karoling-kori kőtemploma, amelyet feltételezhetően Szent János tiszteletére építhettek. A templomok körül temették el Mosaburg IX. századi lakóit a keresztény vallási előírások szerint, szinte teljesen mellékletek nélkül.
Pribina élete során a környéken még 13 templom épült, ezeket salzburgi érsekek szentelték fel. 861-től, halála után, fia, Kocel lett Zalavár ura, aki folytatta apja templomépítő tevékenységét, szintén a salzburgi érsekség befolyása alatt.
866-ban történt, hogy Mosaburgba érkeztek Cirill és Metód szláv hittérítők. Kocel ötven tanítványt adott melléjük. A hittérítők a pápa meghívására 867-ben Rómába indultak, ahol Cirill meghalt. Metód egyedül tért vissza Kocelhez, aki azt akarta elérni, hogy a pápa püspökké nevezze ki. Metód végül 870-ben Sirmium érseke lett, ami a salzburgi egyház heves tiltakozását váltotta ki. Metód Morvaországba utazott, de ott a salzburgiak elfogták. 874-ben ugyan szabadon engedték, de Kocelhez nem térhetett vissza, a salzburgi egyház pedig újra fennhatósága alá vonta annak grófságát.
Kocel 873 körül bekövetkezett halála után Zalavár jelentősége hanyatlik, irányítását a keleti frank uralkodók megbízottai gyakorolják.
Az utóbbi évek kis-balatoni ásatásai jelentősen gazdagították azt a képet, amit a Várszigeten és környékén élt virágzó Karoling település életéről tudtunk. A Vársziget közelében lévő szigetek egy részén nemesi udvarházak épültek, másutt a szolgálónépek településeinek nyomai azonosíthatóak. A Vársziget közelében, a ma Zalaszabarhoz tartozó Borjúállás szigeten Müller Róbert ásatásai tárták fel a Pribina településével körülbelül egy időben létesült nagy települést, ahol facölöpökkel védett udvarház állt, mellette fatemplom. A templom körüli több száz síros temetőből értékes leletanyag került elő. A gazdagabb sírok a szentegyház épülete körül találhatók, a férfiakat sarkantyúkkal temették el, a nőket pedig arany és ezüst ékszereikkel, többnyire fülbevalókkal.
A Kis-Balaton környező szigetein Mosaburg szolgálónépei laktak, a Kövecses-szigeten, a Rezes-szigeten, a ma Zalaszabarhoz tartozó Dezső-szigeten, Esztergályhorváti-Alsóbárándpusztán. Temetkezési szokásaik (étel-, italáldozat a sírokban) alapján feltételezhető, hogy ezeknek a szolgálónépeknek a gondolatvilága még közelebb állt a pogánysághoz, mint a kereszténységhez. Ezek között az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozó szolgálók között a temetők csontanyagának embertani vizsgálata alapján egyaránt voltak avar leszármazottak, szláv, morva és frank népelemek.
Zalavár és környéke történetének legvirágzóbb időszaka volt a fentiekben bemutatott néhány évtized a IX. század közepén, amikor a település a keresztény Frank Birodalom része volt.
Ennek a fejlődésnek az évszázad végén a honfoglaló magyarok megjelenése vetett véget. A Mosaburg környéki népesség a temetők tanúsága szerint a magyar honfoglalás idején is itt élt. Honfoglaló őseink valószínűleg csak a csúfos véget ért kalandozások után telepedtek meg a Kis-Balaton környékén, de nem a mocsarakból kiemelkedő szigeteken, hanem a környező magasabb dombokon.
 | ||||||||
| Cirill és Metód emlékműve a Várszigeten | ||||||||
 | ||||||||
Arany fülbevaló a zalaszabar–borjúállási temetőből
| ||||||||
térkép ▼
