VÁRGESZTES... Folytatáshoz katt a posztra ! :-) Minden megosztást köszönök ! :-)

A rómaiak ittléte a Kr.u. I-V. századokra tehető. Ebből a korból már Várgesztesről is vannak tárgyi emlékek. A középkori várba építve is találtak római kori emlékeket (faragott kövek, szarkofágmaradványokat). Várgesztes és környékének egyik legkorábban megismert római kori emlékei közé tartozik az a két oltárkő, melyet a Székesfehérvári Múzeumban és a környei plébánián őriznek.

2002-ben a településtől északra fekvő szántóföldön a Kuny Domonkos Múzeum (Tata) leletmentése során Kissné Cseh Júlianna ásatásával, késő római település részlete került napvilágra. A feltárás során egy edényégető kemence, s két – kőből és peremes téglából rakott - kemence omladéka került elő. Ez utóbbi két objektum helyét a római kori fazekas anyagnyerő, majd szemetesgödörnek használta, melynek köszönhetően nagy mennyiségű kerámia, köztük sárgás-zöldes és barna mázas korsók, dörzstálak töredékei és téglatöredék került elő. A leletanyag alapján a település a Kr.u. IV. században is lakott volt.

A rómaiak által épített létesítmények a települési utakon kívül, az utak menti őrtornyok – ezek a birodalom hírösszekötését is szolgálták, s belőlük több volt a környéken. Sok veterán telepedett le a település útjaitól távol – de ezekhez lehetőleg elérhető közelségben. Ezért igen gazdag a környéken található szarkofágok sírkövek leletanyaga.

A tatárok pusztításai csak az erdőktől nem védett területeken voltak számottevőek. Így az ősi "Keztus" is megmenekülhetett a tatárok pusztításaitól. A tatárjárás a környező települések 1/3 részét pusztította el. A XII-XIII. sz-ból több okleveles adatot ismerünk. Tudjuk, hogy hazánknak ez a része az ország legsűrűbben lakott területeihez tartozott. Mindez azért lehetséges, mert a földművelés véglegesen tért hódított, kialakultak a feudális viszonyok, közel volt a királyi székhely – Fehérvár- Esztergom –, jók voltak a forgalmi viszonyok. Itt és a közelben több fontos útvonal haladt át a Vértesen.

Gróf Eszterházy József nevéhez fűződnek a gesztesi és tatai uradalomban eszközölt betelepítések. Ezek esetében az volt az irányelv, hogy kellő számú munkaerőt nyerjen az uradalom, és főleg katolikus vallásúak legyenek a telepesek. A telepítés nem történt egyszerre még egy és ugyanazon helységben sem. A főtelepítés kb. 1733-1745 között zajlott. A gesztesi telepesek 1735-ben érkeztek Frankenből és Elszászból. FA falut ekkor még Puszta-gesztes néven emlegették. Az 1770-es években az újonnan érkezők bajor nyelvterületről jöttek. Sajnos sok eltérés mutatkozik mind az oklevelekben, mind pedig az anyakönyvi kivonatokban, így a származás a legtöbb esetben vitatott.

Az 1747. évi kozmai vizitáció során a vizitátor személyesen látogatott el Gesztesre. Látogatása alatt a következőket állapította meg: „Egy idősebb uradalmi asszonyság lakik itten hozzátartozóival és szolgaszemélyzetével, a helységben nincsen templom, sem kápolna, nincsen harang még temető sincsen, hanem halottjaikat átviszik Kozmára. Minden itt lakó katolikus. A plébánosnak évente 6 forintot fizetnek kézpénzben és az adódó stólát, azonkívül semmit sem. Vasárnap és ünnepnap nem a plébániára mennek istentiszteletre /ámbár meghagyta nekik a plébános/, hanem Majkra a kamanduli atyákhoz, mert az közelebb.” Az első kápolnát 1796-ban kezdhették el megépíteni. Az uradalmi főintéző Bezerédi közbenjárásával ingyen kapták meg az építkezéshez szükséges anyagokat.

A várgesztesi népviselet

A férfiak fekete gyapjúból kötött alsó kabátkára /Gstricki Jankal/ húzták a fekete posztókabátot, amihez ugyancsak fekete, feszesen álló csizmanadrágot viseltek és lapos, keskeny karimájú fekete filckalapot. Ez volt a férfiak, legények vasárnapi és ünnepi viseletük. Magyar behatásra zsinóros nadrágot is hordtak. Csizmanadrág helyett azonban a pantalló is gyakori volt. A fiúgyerekek különben is pantallóban jártak. Hétköznapokon nagyok és kicsik egyaránt kötényt is szívesen viseltek, főként kék színűt. Hétköznapon csak erdőn és vizes helyen viseltek csizmát. Különben papucsban jártak. Télen az úgynevezett fatalpú klumpában /Klumpa, Huüzschloppn, Holzschlappen/. Ezt házilag készítették, és melegen tartotta a lábat. A magyarok ezt különben csoszogónak mondják. Azonban a szoba vagy konyhaajtó előtt mindig levetették és a mindig készen álló bőrpapucsba bújtak. Bent csak ebben jártak. Idegen házban is az ajtón kívül hagyták és vastag zsekliben mentek be. A zseklit az asszonyok fehér gyapjúból kötötték télen.

Az asszonyok vasárnapon és ünnepnapon Jankerlnek nevezett blúzt viseltek, amihez keményített /gstiakti/ alsószoknyát és fekete felsőszoknyát hordtak csipkés fekete köténnyel. A fejükre fekete kasmírkendőt /Kaschmiatiachl, Koupfiachl/ kötöttek. Egy másik fekete, kék, barna vagy sárga színű kasmírkendőt, pedig a Jankerl alatt a nyakuk köré téve, mellükön keresztbefektették, és a hátukon kötötték meg olyanformán, hogy két csücske a Jankerl alól hátul ráesett a szoknyára. Ez festőibbé tette az öltözetet. Ehhez fehér gyapjuzeklire csizmacipőt /Stieflschuach/ húztak. Így azonban csak vasárnapokon és ünnepnapokon jártak. Hétköznapokon ők is klumpában és bőrpapucsban, világosabb színű ruhában és egyszerűbb kendőben jártak. Néhanapján főkötőt is viseltek. A hajukat hátul kontyba rakták a kendő alatt.
A nagy leányok, kicsinyek is hajukat széles fonatokban /pradgflechti Zeipf/ koszorúban tűzték a fejük köré és díszként még erős, szép szarufésűt tűztek bele. Ehhez asztán kendőt nem viseltek. Sűrű gombsorral ellátott blúzuk /Jankerl, Jopperl/ még feszesebb volt. Szoknyájuk /Kihl/ az egyes ünnepek, vasárnapok titkának megfelelően változott. Ezért például pünkösdkor pirosat húztak fel. Szerették a rendes vasárnapokon is váltogatni. A keményített ingnyak feszesen állott ki a Jopperl alól. Nyakukon 3-4 soros üveggyöngyöt hordtak. A kiválóbb napokon, így úrnapján is, a leányok Jankerl vagy Jopperl helyett színes virágokkal mintázott fekete bársonylajbli /mellényke/ mellé feszes, rövid ujjú, csipkés fehér inget hordtak és széles fehér kötényt /weisspradi Fiatta/ kötöttek a színes szoknyára. A kicsinyek kisebb kivitelben ugyanígy voltak öltözve, mint a nagyleányok.

Az idősebbek nagyobbrészt még a régi viseletben jártak. Kasmírkendőt azonban már ritkán használtak és a Jankerl helyett inkább Joppelt viseltek. A fiatalabbak és a leányok már a modern divatot követték. A legfiatalabbak közt már egyesek a legszélsőségesebb, kereszténynek éppen nem mondható divatnak hódoltak. Az iskolás leányok között azonban még akadt, aki szép hajfonatot viselt, de nem tűzték már a fejükre. A legények mind, de a férfiak is nagyobbrészt már csak pantallóban jártak.

Forrás: Weisz János, Rabazzi Stepancsics Gusztáv, Kisné Cseh Julianna

1526-ban a törökök már az ország területén vannak. Mohácsi vereségünk után az ország nyitva állt előttük, s míg Buda felé vonult számottevő ellenséggel nem találkozott, így kedvére fosztogathatta az útjába eső falvakat, várakat. 1541-ben csellel elfoglalja Budát és megszállja az ország középső területét, az ország három részre szakadt. Ebben az időszakban a legnagyobb megpróbáltatásokat a végek élik. Végekhez elsősorban a Királyi Magyarország és a Török Hódoltság határvonala tartozott. Ezen területeknek időről-időre át kellett szenvedniük a gazdaváltásokat, az átvonuló seregek kegyetlenkedéseit, pusztításait, állataik elhajtását és a rendszeres adóztatást, amit a törökök és a magyarok gyakran egy időben szedtek be.

A község e sanyarú sorsú végekhez tartozott, ám ekkor még Gesztest nem tudták feldúlni, kirabolni, a vár védelmet adott az ittlakóknak. Azonban 1543-ban, mikor Szolimán szultán a Dunántúl meghódítására indult,  elfoglalta Esztergomot, s egyúttal Tata és Gesztes is a birtokába került. 1556-ban Slam gróf keresztény seregei sikeresen visszafoglalják a tatai várat. Gesztes várának török őrsége erre a hírre feladja a várat, és Esztergomba menekült, így Gesztes várát bajvívás nélkül foglalhatta  vissza Slam gróf.

1558-ban Hamza bég seregei elfoglalták Tata várát, majd Gesztes felé fordultak. A várat ekkor 36 magyar vitéz védte így a bég seregének nem jelentett gondot a vár bevétele. 1559-ben újra magyar kézen a vár, és ott is marad 1566-ig. Ekkor a török ostromot nem állva ismét török kézre került és a Török Hódoltság területéhez tartozott.

1588-ban „bravúrosan” visszafoglalják a magyarok. A visszafoglalásról a következőket tudjuk: 1588. nov. 9-én Gregoróczy Vince győri, Huszár Péter pápai kapitány portyára indult 2000 emberrel. A portyázókhoz csatlakozik a komáromi Radics vajda, aki szolgált Gesztes várában, és jó helyismerettel rendelkezett. Több napi kémkedés után végül is Radics helyismeretére hagyatkozva az éj leple alatt megrohanták a kapukat. Mire a törökök álmukból felriadva ágyúikat elsüthették volna a magyarok már az udvarokon voltak. A törökök a túlerőt nagynak látva a megadás feltételeiről kezdtek alkudozni. E vereség után a budai pasa a békeszerződés megszegőinek titulálta a magyarokat és visszakövetelte a várat, amit Radics, királyi nyomásra kénytelen volt átadni.

Az 1866-os év kolerajárványa Gesztest sem kímélte, nehéz esztendő volt ez a község életében, mely sok áldozatot követelt.

A II. világháború utolsó szakaszában Gesztes is hadszíntérré lett. 1944 vége felé lépték át az orosz seregek a Dunát. A III. Ukrán arcvonal 1944. december 20-án északról, Bicske irányából elérte a Vértes térségét, s 1944. karácsony hajnalán Gesztest is. Miután megtudták, hogy a legközelebb állomásozó német és magyar katonaság Környén állomásozik, tovább álltak.

Körülbelül január 3-án német repülők bombázták a falut. Különösen a mai Petőfi Sándor utca erdő melletti részét érte találat. Nem is annyira a házakat keresték, mint az elszállásolt szovjet katonaságot. A lakosság körében nem volt veszteség, azonban több szovjet katona vesztette életét az erdőben. Az emberek a megmaradt állatállomány egy részét úgy mentették, hogy éjnek idején kihajtották az erdő járatlan tájaira.

Január 5-én kihirdette az orosz parancsnokság, hogy másnap a falu minden férfi lakosa 15-55 éves korig jelentkezzen háromnapos robotra. Abban a tudatban, hogy munkára mennek, megjelentek mindannyian. Akkor ötös sorokba állították őket és elindultak velük Vértessomlóra gyalog. Végül Baján rakták az akkor már néhány ezres tömeget vonatra. 50 embert egy-egy vagonba, a vagonokat lezárták. Temesvárig vitték őket, ahol barakkokban kaptak helyet, majd Szegedre szállították őket. Az útról sokan sohasem tértek haza.