Az Agostyáni arborétum / Folytatáshoz kattints a posztra

Az Arborétum Agostyán község határában található, megközelíthető gyalogosan, kerékpárral, autóval, és tömegközlekedési eszközökkel, az út Tatától mindössze 8 km.
Amint leágazunk a Tata-Tardos közötti útról és beérünk a parkolóba, máris sokat ígér a látvány. A nem mindennapi, szépen faragott székely kapu a maga hatalmas méretével sem tudja elrejteni a belsőt. Láttatni csak annyit enged, hogy máris sóvárogjunk.

Az Agostyáni Arborétum története nem nyúlik a távoli múltba. Bár a terület különlegességét már az Eszterházyak is felismerték, hozzáértő szemmel választották ki, és telepítették be a szlavóntölgyeket és vörösfenyőket, 1912-ben. Ezek ma az arborétum legidősebb fái. A telepítés alapját mégis a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi osztálya által 1953-ban meghirdetett a „Honosítás alatt álló fás növények ökológiai, élettani és rendszertani vizsgálata” c. pályázat képezte.

Megfelelő termőhelyi viszonyokat keresve jutottak el a Tatától 5 km-re fekvő Agostyán határába, a Bocsájtó völgybe. Tehát az arborétum alapvetően fatermesztési kísérleti céllal létesült. A kísérletek a nem őshonos, illetve hosszabb idő óta széles körben nem alkalmazott fajok és változatok klímatűrésére, termőhelyi igényére, az ellenálló képesség, a növedék és faminőség vizsgálatára irányultak.

A tervezési, szaporítóanyag beszerzési, felügyeleti munkákat Nemeskéri Kiss Miklós, dr. Barabits Elemér, Bánó István és Galambos Gáspár végezték. Szakirányításuk alatt 1955 és 62 között mintegy 300 növényt és változatot telepítettek a kertbe.

A bejárati, völgybe vezető utat az oregoni hamisciprus/ Chamaecyparis lawsoniana/egészséges 10-15 méter feletti fái, illetve az óriástuja /Thuja plicata/ hatalmas fái, tövükben a Hibatuják /Thujopsis dolobrata/ határolják. Elsétálunk a törökmogyoró /Corylus colurna/, a tiszafák /Taxus baccata/ és változatai mellett, és máris az arborétum legimpozánsabb belépőjénél állunk.

Kiszélesedik a völgy, a látvány lenyűgöző; megcsodálhatjuk a természet sokszínűségét: az örökzöldek szín kavalkádját, a közéjük ékelt díszítő jellegű lombosok és cserjék vidám foltjait, megpillantjuk a két tó egyikének víztükrét, a partján álló vérbükk /Fagus Silvatica „Atropunicea” / alatt meghúzódó, pihenésre csábító filagória sziluettjét, élvezhetjük a szoliterként ültetett érdekességek látványát. Több ponton is atlasz cédrusok /Cedrus atlantica/ köszönnek ránk, majd elsétálunk a hegyi mamutfenyő mellett /Sequoiadendron giganteum/. A felső tó túlfolyásának környéke kitűnő talajt biztosít a mocsárciprus /Taxodium disticum/ számára, melyből egész kis erdőt találunk, csakúgy mint a Japán ciprusokból /Cryptomeria japonica/ és Kínai szúrósfenyőkből /Cunninghamina lanceolata/.

Utunk még messze visz, sok különleges növényt láthatunk. Várnak ránk a tulipánfák, selyemfenyők, vasfák, diók (fürtös diók) jegenyék, lucok és borókák, duglaszok. Pompáznak még örök és télizöld cserjék.