Pécs (horvátul Pečuh, németül: Fünfkirchen, szerbül: Печуј/Pečuj, a középkorban latinul Quinque Ecclesiae, az ókorban latinul Sopianae) megyei jogú város, Magyarország ötödik legnagyobb települése, Baranya megye, a Pécsi járás és kistérség székhelye.
A kelta és pannon törzsek lakta vidéken a 2. század elején a rómaiak alapítottak várost Sopianae néven. A település a 4. századra tartományi székhellyé és a korai kereszténység egyik jelentős központjává vált. Az ebből az időszakból származó ókeresztény temetői építményegyüttest az UNESCO Világörökségi Bizottsága 2000 decemberében felvette a világörökségi listára.
A püspökséget 1009-ben Szent István király, az ország első egyetemét 1367-ben Nagy Lajos király alapította a városban. (Ma is itt működik az ország legnagyobb létszámú egyeteme, közel 34 ezer hallgatóval.) A középkori Pécset az ország kulturális, művészeti életének egyik központjává tette Janus Pannonius püspök, a magyar humanizmus nagy költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője.
A 150 éves török hódoltság után – e korszakból olyan gazdag építészeti emlékeinek maradtak fent, mint a Gázi Kászim pasa dzsámija a város főterén –,1780-ban Pécs szabad királyi városi rangot kapott Mária Terézia királynőtől. Ezt követően erőteljes polgárosodás, gazdasági fejlődés indult el. Az iparosodás a 19. század első felében jelentősen felgyorsult, a Zsolnay-kerámia, a Littke-pezsgő, az Angster-orgona világhírűvé váltak
Sopianae városát a rómaiak alapították a Kr. u. első század második felében, amikor a Dunántúl a Római Birodalom Pannonia provinciája volt. Városi rangot csak később kapott Hadrianus császár uralkodása idején (117-138). A név a mocsarat jelentő kelta „sop” szó többes számából eredhet. Sopianae központja ott volt, ahol ma a Postapalota áll. A római vízvezeték egyes részei a mai napig láthatóak. Mikor Pannoniát négy részre osztották, a 3. század végén Diocletianus ideje alatt, Sopianae lett a Valeria nevű tartomány fővárosa. A tartomány nevét, Galerius Maximianus (kb. 250–311. május 5.) császár feleségének nevéről kapta. 2008 őszén a volt központtól több mint egy kilométerre, a Balokányban római leletekre bukkantak. Ezek már egyértelműen a római városon kívül helyezkedtek el. Sopianae a rómaiak idejében 8-10 ezer fős város volt.
A 4. század első felében terjedt el a kereszténység. Az első keresztény temetők a városban ebben a korban keletkeztek, azon a helyen, ahol ma a székesegyház áll.
A század végére a barbár betörések és a hunok hódításai következtében a rómaiak hatalma gyengült a térségben. Mikor Nagy Károly csapatai megérkeztek, a várost már avarok és szlávok lakták. Nagy Károly rövid időre a Frank Birodalomhoz csatolta a területet. Egyházi szempontból a salzburgi püspökséghez tartozott.
A kora középkorban egy salzburgi dokumentum említi először a várost Quinque Basilicae („öt székesegyház”) néven, 871-ben. A név utalhat arra, hogy a város templomainak építésekor öt ókeresztény kápolna köveit használták fel, de a város északnyugati határában létesített „központi” temetőre is.
A honfoglalás után nem Pécs, hanem a közeli Baranyavár lett az újonnan megalapított Baranya vármegye központja, Pécs azonban fontos egyházi központ, püspöki székhely maradt. Latin nyelvű dokumentumok Quinque Ecclesiae („öt templom”) néven említik. I. István király1009-ben megalapította a pécsi püspökséget.
Orseolo Péter magyar király idején épült a pécsi székesegyház, végül az uralkodó temetkezési helye is lett. 1064-ben Salamon király itt ünnepelte a húsvétot, miután kibékült unokatestvérével, a későbbi I. Géza királlyal. A rákövetkező napon a székesegyház leégett és csak ezután épült a ma is létező székesegyház.
A várost 1235-ben említik először Pécs néven; egy feljegyzésben fordul elő a Pechyut (pécsi út) név. A városban több szerzetesrend is megtelepedett, elsőként a bencések 1076-ban. 1181-ben már kórház állt a városban. Az első dominikánus kolostor 1238-ban épült Pécsett.
Nagy Lajos 1367-ben egyetemet alapított Pécsett, alkancellárja, Vilmos pécsi püspök tanácsára. Ez volt Magyarország első egyeteme. V. Orbán pápa által kiadott alapító oklevele nagymértékben hasonlít a bécsi egyetemére, kijelenti, hogy az egyetemnek a teológia kivételével minden tudomány oktatásához joga van. A tanárok domonkos szerzetesek voltak, ám ennél több adat jóformán semennyi nem maradt fenn. Azt sem tudni, hogy pontosan hol állt az egyetem és pontosan mennyi ideig. Az utolsó hiteles adat az egyetemről 1464-ből való.
Kedves tartózkodási helye volt e város Mátyás királynak, s fia is, Corvin János herceg, a sárvári ütközet után a megmentett koronával Pécsre menekült Zsigmond püspökhöz. 1459-ben Janus Pannonius humanista költő lett Pécs püspöke; ő tovább erősítette a város kulturális jellegét. 1476-ban itt ülésezett az országgyűlés is. 1485-ben II. Ulászló magyar király és a törtök porta között itt 3 évi fegyverszünetet kötött, a mohácsi vész után azonban a várost a törökök hamuvá égették.
A mohácsi csata után (1526) Nagy Szulejmán seregei kifosztották Pécset, lemészárolták a lakosságot, és felégették a várost.
Az ország véleménye megosztott volt abban a tekintetben, ki legyen a magyar király. Pécs városa Habsburg Ferdinándot támogatta, Baranya vármegye többi része azonban Zápolya (Szapolyai) Jánost. 1527 nyarán Ferdinánd legyőzte Zápolya seregeit, és november 3-án megkoronázták. Ferdinánd megjutalmazta a várost hűségéért, felmentette az adózás alól, és ezzel lehetőséget nyújtott a város újjáépítésére és megerősítésére.
1529-ben a törökök újra elfoglalták Pécset, és Bécs ellen vonultak. A törökök kényszerére a város elfogadta Zápolyát királynak, aki azonban nem sokkal ezután,1540-ben meghalt. 1541-ben a törökök csellel elfoglalták Budát, és utasították Izabellát, Zápolya özvegyét, hogy adja nekik Pécset, amely stratégiai fontossággal bírt. Pécs lakói az ellenállás mellett döntöttek, sikeresen meg is védték a várost, és hűséget esküdtek Ferdinándnak, aki eleinte segítette a várost, később azonban tanácsadói javaslatára inkább Székesfehérvárra és Esztergomra összpontosított. Pécs lakói tudták, hogy Ferdinánd segítsége nélkül nem tudják tartani a várost, ezért 1543 júniusában önként megnyitották a kapukat az oszmán sereg előtt.
Miután elfoglalták az oszmán hódítók, megerősítették és igazi keleti várossá formálták Pécset. A templomokat mecsetté alakították (törökül cami, ejtsd dzsámi – két dzsámi ma is áll, de az egyik már keresztény templom lett), török fürdők, türbék épültek, Korán-iskolákat alapítottak (medresze), a Tettyén szufi kolostort is építettek (tekke). Pecsuj (Pécs) jelentős balkáni kereskedővárossá alakult, aminek szépségét a híres török utazó, Evlija Cselebi Isztambulhoz hasonlítja. Kiemeli a tiszta vizű patakok jelenlétét és fontosságát a városban. Mint gazdag oszmán kereskedőváros, Pécs száz éven át a béke szigete volt a körülötte forrongó háborús zűrzavarban.
Székely Mózes erdélyi fejedelem is felkereste a Krími Kánság vezetőjét Pécsen, 1602–1603 telén. Székely Mózes Gázi Giráj kánnal folytatott megbeszéléseit Pecevi Ibrahim írta le a Tarih-i Pecevi című, Isztambulban megjelentett művében. Erre leírásra tesz utalást Várfalvi Nagy János is. Székely Mózes Pécsről még ugyanazon a télen, tehát 1602 novemberében vagy decemberében Isztambulba ment, hogy személyesen kérje a fejedelmi kinevezésének megerősítését a szultántól.
1664-ben Zrínyi Miklós seregei Pécshez értek. Zrínyi tudta, hogy ha be is veszi a várost, nem tudja tartani, olyan mélyen volt bent oszmán területen. A Mecsekről mozsárágyúkkal lövette szét, majd kifosztotta és felégette; a várát viszont nem sikerült bevennie. A középkori Pécs ezzel el is pusztult (lásd bővebben: Pécs ostroma 1664-ben).
Buda felszabadítása után (1686) a keresztény sereg Pécs felszabadítására indult. Az elővéd be is tört a városba, és kifosztotta. A törökök látták, hogy nem fogják tudni tartani a várost, ezért felégették, és behúzódtak a várba. Badeni Lajos serege október 14-én elfoglalta a várost és lerombolta a várba vezető vízvezetéket. A várban rekedt törököknek így nem volt más választásuk, október 22-én feladták a várat is. A városban haditörvényszék uralkodott, Karl von Thüngen parancsnok irányítása alatt. A bécsi udvar először el akarta pusztítani a várost, de később úgy döntött, megtartja, hogy ellensúlyozza a még mindig török kézen lévő Szigetvár befolyását.
A 2011-es kutatások szerint a török korban Pécs lakosságának 2/5-e volt magyar és a lakosság több mint fele volt délszláv. A város vezetői muzulmán délszlávok voltak
A város lassan újra fejlődésnek indult, de korábbi pompáját többé soha nem érte el. A fejlődést tovább lassította az 1690-es években kitört két pestisjárvány.
1688-ban a dél-német tartományokból telepesek érkeztek a városba az elmenekült és legyilkolt lakosság pótlására. Az elkövetkezendő időkben Pécs népességének körülbelül egynegyede volt magyar, a többiek németek, illetve délszlávok voltak. A fallal körülvett belvárosba jellemzően német lakosság költözött, a délszlávok a falon kívüli külvárosokban telepedtek le, míg a magyar kisebbség nagyrészt a város környéki szőlőhegyeken lakott. Pécs nem támogatta a Rákóczi-szabadságharcot, ezért II. Rákóczi Ferenc seregei 1704-ben kifosztották a várost.
A 18. században fejlődésnek indult az ipar, céhek alakultak. A török-balkáni hagyományoknak köszönhetően folytatódott a bőrfeldolgozás, új városháza épült, megindult a kereskedelem és a német telepeseknek köszönhetően virágzott a szőlőtermesztés. A század végén megkezdődött a kőszén bányászata. A lakosság – más városokhoz hasonlóan – főként iparűzéssel foglalkozott, de emellett a mezőgazdasági termelésnek (különösen a szőlészetnek) is igen nagy szerep jutott a város polgárainak életében. A mesterek ismét céhekbe szerveződtek, s fontos feladatokat láttak el a városi közigazgatásban is. Fellendült a kereskedelem, a Fő tér (ma Széchenyi tér), s a Kis tér (ma Jókai tér) újra a vásárok, piacok színhelyévé vált. Ebben az időben még sok volt a földszintes épület, a külvárosokban pedig a tűzveszélyesebb szalmatetős házak álltak. Ugyanakkor emeletes, cseréptetővel fedett egyházi, magán- és városi-megyei hivatali épületek is meghatározták a városképet (Városháza, Vármegyeháza, Káptalani Levéltár épülete, stb.). Voltak mesteremberek, (pl. aranyművesek, csizmadiák, szabók stb.) akiknek műhelyei, illetve lakhelyei a belváros legforgalmasabb, központi részén, annak kelet-nyugati tengelyében, illetve a főtéren helyezkedtek el. Ugyanakkor Pécs iparának központja ekkor még a belvárostól keletre található terület volt. Itt, a Tettye-patak mentén malmok, műhelyek sorakoztak (puskapor-, gabonaőrlő-, papírmalom, olajütő, kállós műhelyek stb.) s e fontos vízforrást használták a patak mentén települt tímárok is.
A város szeretett volna megszabadulni hűbérurától, a pécsi püspöktől és szabad királyi várossá válni. Klimó György püspök ebbe bele is egyezett volna, azonban Róma megtiltotta neki. Klimó György rendkívül felvilágosult ember volt, ő alapította a város első nyomdáját, és 1774-ben az ország első nyilvános könyvtárát is ő hozta létre, ehhez mintegy 3000 könyvet a püspöki könyvtárból adott át. A könyvtár anyaga ma a Pécsi Egyetemi Könyvtár állományát gazdagítja. Végül Mária Terézia úgy tett eleget a pécsiek kérésének, hogy 1780-ban (más adatok szerint 1777-ben), miután a püspök meghalt, a várost szabad királyi város rangra emelte, még mielőtt az új püspököt kinevezték volna. Pécs szabad királyi város 1780. január 21-étől.
Az 1787-ben II. József által elrendelt első népszámlálás szerint a városban 1474 ház állt, ezekben 1834 család lakott. Összesen 8853 lakosa volt a városnak, ebből 133 pap és 117 nemes.
1785-ben a Győri Akadémia Pécsre költözött, és az idők folyamán jogi akadémiává alakult.
| Elhelyezkedése | |
 
Pécs
Pozíció Magyarország térképén
| |
é. sz. 46° 04′ 15″, k. h. 18° 13′ 59″Koordináták: é. sz. 46° 04′ 15″, k. h. 18° 13′ 59″ térkép ▼ | |
Pécs
Pozíció Baranya megye térképén
|
