Nem a turul itt a legérdekesebb látnivaló
Egy szervizút alig jelölt házában gyönyörű veteránautó-gyűjteményre bukkantam, a bányászmúzeumban ma is hivatásuknak elő bányászok voltak kalauzaim, a lezárt apátsági romok közé beengedett a különös gondnok, a komáromi erőd falai között pedig úgy éreztem magam, mint egy szabadulós játék helyszínén. Komárom-Esztergom megyét nemcsak a közismert látnivalók miatt érdemes felkeresni.
Tatabánya elsősorban a turulemlékműről ismert, de nekem két másik látnivaló lopta be magát a szívembe. Egy szervizút alig jelölt házában (Kossuth Lajos u. 10.) bukkantam rá egy imádnivaló magángyűjteményre, Marczis Béla veterán autóira. Nem valami pompás épületet kell keresni, az ajtó olyan, mintha csak egy lakásé lenne, szerény felirattal.A nyitva tartás meglehetősen limitált,szerdán 10-14, szombaton és vasárnap 10-17 óra között látogathatjuk a gyűjteményt. Ha nincs nyitva az ajtó, a szomszéd házba kell becsengetni, ott van a kulcs.
Régi járgányok minden mennyiségben
Marczis Béla 200 autójából és 25 motorjából csak 20 fér el a kopottas kiállítóteremben. Ezek a 60-70 éves, gyönyörű járgányok megérdemelnének valami szebb, szellősebb teret, hogy jobban körbejárhatóak, megcsodálhatóak legyenek. Több veterán autó szerepelt már filmforgatásokon,a gyűjtemény egyik kincse pedig Latabár Kálmán autója.Minden autóról megtudhatjuk, mikor és hol készült, mennyi ideig volt forgalomban. A legrégebbi kocsi egy 1935-ben gyártott Fiat 1500 favázas szerkezettel.
Tatabánya másik rejtett kincse az 1988-ban megnyitott ipari skanzen. Nemcsak régi ipari gépeket és járműveket találunk itt, de a skanzen az ipari munkások élet- és munkakörülményeit is igyekszik hitelesen bemutatni. A területen két régi kolóniaházat alakítottak ki. Az egyik épületben szoba-konyhás, 35 négyzetméteres, korhűen berendezett lakásokat találunk, míg a másikban, az úgynevezett Mesterségek Házában a helyi ipartelepeket jellemző kisipari műhelyek kaptak helyet.
Van itt továbbá egy régi iskolaépület két korhű (egy 1920-30-as, illetve egy 1960-70-es évekbeli) osztályteremmel. Ez utóbbibanszámos emlék visszaköszönt rám az általános iskolai éveimből,bár elég furcsa érzés volt, hogy a gyerekkorom már múzeumba való történelem.
És ha már ipari emlékmű, a megyében nagy kedvencem lett az oroszlányi bányamúzeum. Két végtelenül kedves úr mutatta meg a régi bányászati járműveket, eszközöket, tárnákat. Mindketten évtizedekig ott dolgoztak. Egyikük nem is áll a múzeum alkalmazásában, csak annyira megszokta, hogy bejár a telepre, hogy állandóan itt barkácsol valamit. Ő rendezett be egy komplett szobát a múzeumban régi fényképekkel, iratokkal, szerszámokkal, és látogatásomkor épp egy vadonatúj mozdonyt festegetett, amelyet szintén ő fabrikált. Ez a kis mozdony húzza majd a csilléket, amelyekbe beleülhetnek a gyerekek, és amelyeket eddig kézzel vonszoltak.
Egykori kollégája mutatta meg a tárnát, magyarázta el mindenről, hogyan működik.Mindkettőjükön látszott, hogy ez volt az életük, nagyon szerették a munkahelyüket,és a legszívesebben a mai napig dolgoznának. Sajnos azonban már jó pár éve megszűnt itt a termelés. A viszonylag jó fizetés mellett a nagyszerű gárda és a jó hangulat miatt gondolnak nosztalgiával egykori munkájukra, dacára annak, hogy a bányászat meglehetősen veszélyes és egészségtelen szakma.
Gótikus templomrom eldugva
A múzeum Oroszlány külterületén van, közel a majki remeteséghez, úgyhogy a két nevezetesség látogatását könnyen összeköthetjük. A majki remeteség lakói egy viszonylag kevéssé ismert szerzetesrend, a némasági fogadalommal élő kamalduliak voltak. A fallal körülvett területen a templom körül épültek ki a cellák szigorú rendben, szimmetrikusan elhelyezve.
Néhány cellaházat négy- vagy hatszemélyes szállássá alakítottak, és a 21. századi igényeknek megfelelően konyhával, hideg-meleg vízzel komfortosan felszereltek. Viszonta hely szelleméhez illően nincs bennük tévé és rádió,de még wifi sem. Nyaranta vasárnaponként gyógynövénypiacot is tartanak a remeteségben, illetve a környéken termelt friss és szárított növényekből.
A vértesszentkereszti apátság romjait a Vértes erdejében találjuk, Pusztavám és Tatabánya között.Az interneten fellelhető túraleírás elég félrevezető volt,és a jelzések sem nagyon segítettek a felkutatásában, de bármennyire is megnehezítették a dolgunkat, a végén csak rábukkantunk.
Pusztavámról a templommal szemben lévő Petőfi Sándor utcából kell elindulni, amely egyben a zöld sávjelzésű túraútvonal is. 1,6 kilométer után balra kell fordulni egy aszfaltos erdészeti útra, ahogy a zöld jelzés is mutatja. Két kilométerrel később a zöld jelzés egyenesen megy tovább, de maradni kell az aszfaltos úton. Innen még másfél kilométerre balról fut be egy út, erre kanyarodjunk rá (itt a kereszteződésénél, ha nagyon figyelünk, meglátunk egy Vértesszentkeresztet mutató táblát). Addig kell ezen az úton maradni, amíg át nem haladunk egy régi szállítószalag alatt, rögtön azután jobbra kell felkapaszkodni 200-300 métert egy meredek földúton, ez vezet az apátságot körbevevő kerítéshez.
Itt aztán leláncolt kapu állta az utunkat, rajta felirat, hogy minden órakor és félkor idegenvezetés van.Jött egy kutyás úr, aki egyrészt azt mondta, hogy nem látogatható a terület, másrészt már nyitotta is a kaput, hogy körbevezessen.Belépő nem volt, alkalmi idegenvezetőnk sem kért pénzt, úgyhogy végképp nem tudtunk kiigazodni, mi a hivatalos álláspont. De örültünk, hogy bejutottunk.
Láthattuk a 12. század első felében épült bencés kolostort, valamint a 13. században épült pompás apátságot, amely még így, félig romosan is lenyűgöző volt. A kert, a környék szépen rendben van tartva, a romok védelmében alakult alapítvány vezetőjének köszönhetően. Ő vitt körbe minket.Érthetetlen, miért nem kap nagyobb hírverést ez a rom.(A romok nem kapnak kellő figyelmet az állami illetékesektől, nincs pénz a megfelelő karbantartásra, a helyet ezért balesetveszélyesnek nyilvánították, ezért tilos a látogatás – a szerk.)
Akár egy szabadulós játék helyszínén
Mivel vonzanak a lepusztultan is impozáns épületek, a hatalmas üres termek, ahol apró részletekben kell felfedezni az egykori pompát, a komáromi erőd hatalmas élményt jelentett.Maga a város a római idők óta fontos stratégiai és kereskedelmi központa vízi és szárazföldi közlekedési utak kapcsolódása miatt. A Duna két partján összefüggő rendszert alkotó komáromi erődrendszernek a szlovák oldalon öt, a magyar oldalon három tagja van, ezek közül én a Monostori erődöt, Közép-Európa legnagyobb újkori erődjét látogattam meg.
A kapunál ácsorogva és a hatalmas kiterjedésű területet bámulva kicsit bizonytalan voltam, érdemes-e egyáltalán kifizetni a belépőt, hiszen a belső tér semmi különös látnivalót, múzeumot nem ígért, a csepergő esőben pedig nem tűnt vonzónak a földsáncokkal védett, csupasz falak közti sétálgatás. De aztán csak bementem, és rég nem esett le az állam úgy, mint itt.
Az üres termek végeláthatatlan sorában a málló falaknak valami egészen megkapó, különös hangulata volt. Szerencsére nem is nagyon voltak más látogatók, így kedvemre bóklászhattam a csendben. Eleinte csak magamba szívtam a komplexum hangulatát, aztán kattogott a fényképezőgép, és közben az agyam is. Mennyi mindenre alkalmas lenne ez a hely: esküvői fotózásokra, divatbemutatókra, modern festmények kiállítóhelyeként, vagy a ma oly divatos szabadulós játékok megrendezésére.
Úszó skanzen a Szent Ilona-öbölben
Sok olyan gyöngyszemet találtam a megyében, amelyről korábban még csak nem is hallottam. Ilyen volt például az úszó skanzen Neszmélyben. A Szent Ilona-öböl nyugodt vizén, varázslatos természeti környezetben néhány régi hajó horgonyoz, közülük a legöregebb az 1869-es építésű, lapátkerekes Zoltán. A letűnt idők gőzhajóit a Zoltán Gőzös Közhasznú Alapítvány tartja fenn.
A Neszmély hajó gőzgépét mozgás közben is megtekinthetik a látogatók, és a kormányállásában felépítettinteraktív szimulátorral a hajóvezetés élményét is ki lehet próbálni.
A kis park bejáratánál, a szárazföldön találjuk a legfiatalabb hajót, a Vöcsök szárnyashajót, amely 1975-ben épült a Szovjetunióban, és két évvel később került Magyarországra, a MAHART kötelékébe. Én még a szezon elején, ráadásul hétköznap jártam arra, akkor csak néhány kismama játszott a gyerkőcökkel a vízparti játszótéren. Hétvégeken bizonyára nagyobb itt az élet, amikor a büfé is teljes gőzzel üzemel.
Egy másik hajótemetőre is rábukkantam, méghozzá Pilismaróton,lent, a Duna-parton. Az öreg, rozsdásodó matuzsálemek békésen nyugszanak a csendes öbölben, bár nekem kicsit belesajdult a szívem, hogy csak így hagyjuk őket tönkremenni.
Több mint bazilika
Esztergom büszkesége az ország legnagyobb temploma, de a város számtalan más látnivalót kínál. A bazilika mellett áll a királyi palota, melyet csak idegenvezetéssel lehet megnézni. Ez kivételesen nem is baj, mert így sokkal többet értünk a látottakból. Be lehet nevezni 30, 60 és 90 perces túrákra, mi ez utóbbival jártuk körbe, és egyáltalán nem bántuk meg, nagyon érdekes volt végighallgatni az épületkomplexum történetét.
A képek alapján fantasztikus lehet a Főszékesegyházi könyvtár, de ez most sajnos nem látogatható, renoválják. Váratlan meglepetés volt ugyanakkor a Duna Múzeum, amelyről korábban nem hallottam, pedig kifejezetten érdekes, különösen gyerekes családoknak, mert egy rakás interaktív játék van benne.
Irodalomkedvelők zarándokhelye a Babits Mihály Múzeum a költő egykori nyári lakjában. A korabeli bútorok, fotók is érdekesek, de a legjobb maga a házikó fantasztikus nyugalmával és panorámájával.Külső falán híres költők, írók, festők kézjegye látható,akik mind itt jártak vendégségben. Április 1. és október 31. között látogatható, szerdától vasárnapig, 10-18 óra között.
A városban van egy régi dzsámi is, mellette a 10 méter magasságig megmaradt minarettel. A dzsámiban időszaki kiállításokat tartanak, látogatásunkkor épp egy textilgyűjteményt láthattunk.
Az erőmű és a horgászparadicsom találkozása
A megyében rengeteg kirándulási lehetőség van, köztük a híres Rám-szakadék, de nem az erdei táj az egyetlen természeti szépség. Bokod és Oroszlány közt két tó fekszik, a bokodi erőmű meleg vizű tava és a hideg vizű bokodi Öreg-tó. Az előbbi az 1961-ben alapított Oroszlányi Hőerőmű Vállalat mesterséges hűtőtava, amely az erőmű melletti rét elárasztásával, vagyis a rajta keresztülfolyó Által-ér felduzzasztásával keletkezett.
Az erőmű működése miatt a tó télen sohasem fagy be teljesen. A tó körül horgászparadicsom jött létre kedves kis horgásztanyákkal. Különösen naplementekor és napfelkeltekor érdemes itt fotózni. Nem könnyű „hozzáférni” a tóhoz, mivel teljesen körbeveszik a pici telkek, de ha ott találunk valakit, biztos beenged a stégjére, mint ahogy velünk is ez történt.
