Az Aggteleki-karszt Magyarország legészakibb kistája; a Gömör–Tornai karsztvidék magyarországi része. A „karszt” elnevezés arra utal, hogy a hegység területének legnagyobb részén többé-kevésbé karsztosodó kőzetek (különböző mészkőfajták) bukkannak a felszínre, és ezekben szembeötlően kifejlődtek a karszt felszíni és felszín alatti formaelemei. Utóbbiak közül a leglátványosabbak és nevezetesebbek a cseppkőbarlangok: ezek közül a legnagyobbakat az UNESCO Világörökség Bizottsága 1995. december 6-án Berlinben a Világörökség részeivé nyilvánította. Hazánk élettelen természeti értékei közül egyedül ezek a barlangok kerültek fel a Világörökség listájára.
Az egész hegység természetvédelmi terület; az Aggteleki Nemzeti Park része.
A karszt már az ősidőkben lakott volt, és az emberi tevékenység a kőkorszaktól máig jelentősen átalakította a táj képét. A 19. század végéig a falusi lakosság hagyományosan állattartásból, mészégetésből, szénégetésből, (a filoxéra-járvány előtt) szőlőművelésből, fakitermelésből és kisebb mértékben (főleg a Jósva-patak völgyében) növénytermesztésből élt. Ebből adódóan a karszt növényzete zömmel másodlagos, amelyben az eredeti növényzetből csak egyes fajok őrződtek meg. A kaszálók és a „szőlőhegyek” kaszált aljú gyümölcsösei azonban bár mesterségesen kialakított, de rendkívül fajgazdag növénytársulásokká alakultak.
Az időben és térben változó területhasználat másik következménye a növénytársulások mozaikos jellege, amit a karsztfennsík szélsőségesen változatos mikroklímája is elősegít. A növényzet fajösszetételében jól tetten érhető kárpáti hatások mellett a meredeken délnek néző völgyoldalak már-már mediterrán hatást keltenek. Mindez együtt rendkívül változatossá teszi a karszt növényvilágát.
A hegységben idáig több mint negyven halfajt azonosítottak, azaz a Magyarországon ismert halak több mint felét. E fajok közül 13 védett.
A 16 hazai kétéltűfajból tizenhármat, a 15 hazai hüllőfajból kilencet figyeltek meg. Kétéltű az Aggteleki Nemzeti Park címerállata, a foltos szalamandra (Salamandra salamandra) is.
A közel 370 magyarországi madárfajból hozzávetőleg kétszázat figyeltek meg a hegységben, illetve a Jósva-patak és a Bódva völgyében. Egyebek közt itt él Magyarország legnagyobb és legstabilabb császármadár (Bonasa bonasia vagyTetrastes bonasia) állománya (mintegy 50–60 pár). A hegység legjelentősebb madárritkasága a parlagi sas (Aquila heliaca). A nyírfajd (Tetrao tetrix vagy Lyrurus tetrix) az 1940-es, a kerecsensólyom (Falco cherrug) az 1980-as években költött itt utoljára.
A barlangok miatt a hegység legismertebb emlősei a denevérek, de a területen számos rovarevő, rágcsáló és kisragadozó is él. A nagyragadozók közül a szürke farkas (Canis lupus) az 1980-as évek közepén, az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) az 1990-es évek elején települt vissza. Medvék szórványosan át- átlátogatnak a Felvidékről, de 2008-ig még nem telepedtek meg. 2015-ben is felbukkant egy példány.
Az ismert turisztikai célpont kevésbé felkapott részei,egyedi látásmódban és kommentárral.
Várrom,kimustrált bánya,vadregényes tó,méteres dagonya,nyakig érő gaz és minden,mi szem -szájnak ingere!
Közlekedési eszköz: Kerékpár
Útvonal:
Perkupa-Dobódél-Bódvarákó-Esztramos-hegy-Bódvaszilas-Szögliget-Szádvár-Ménes-tó-Ménes völgy-Szelcepuszta-Szelce völgy-Lófej völgy-Tohonya szurdok-Jósvafő?-Kecső völgy??-Kecovo???-Aggtelek????
Térkép :
http://users.atw.hu/cobranco/terkepek...
