Máramarossziget / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Tisza-parti város egykor Máramaros vármegye székhelye és Magyarország faiparának és sóiparának központja volt.
Nagybányától 53 km-re északkeletre a Tisza bal partján fekszik. Közúti határátkelő hely Ukrajna felé.
Neve a Máramaros (románul Maramureș) folyónévből való, aminek most Maraa neve. A víznév az indoeurópai mori (= tenger, állóvíz) és a mors (= holt) szavakból származik. Arra utal hogy a város a Tisza és az Iza szögében épült.

 A település a 13. század végén alakult ki, először 1308-ban említik.

A 14. század közepére jelentős vásároshely és Máramaros megye egyetlen túlnyomóan iparosok és kereskedők lakta városa lett. A lakosság jellegzetes csoportját alkották még a közeli rónaszéki sóbánya munkásai. 1352-ben részesült azokban a kiváltságokban, amelyeket a másik négy máramarosi város (Huszt, Visk, Técső és Hosszúmező) kapott 1329-ben Károly Róberttől. A 14. század végén azonban Sziget a többi várossal együtt a huszti uradalom részévé vált, azaz földesúri hatalom alá került.

Szigetet kezdettől fogva túlnyomórészt magyarok lakták, kisebbrészt németek, de az utóbbiak hamar asszimilálódtak.

1360 tájékától rendszerint itt tartotta a gyűléseit Máramaros megye, amelynek 1558-ban már állandó székháza volt a városban.

A 15. század végétől kezdve számottevő értelmiségi réteg jelent meg, főleg sókamarai hivatalnokok és más királyi tisztviselők. A reformáció során a város a református hitre tért.

A 16. század végétől kezdődően a lakosság nagy többsége nemeslevelet szerzett, s nemessége 1618-ra külön közösséggé szerveződött.

1730 körül letelepedett itt a piarista rend, de a katolikusok száma csak lassan emelkedett.

A piaristák által nyitott gimnázium, valamint az egykori városi iskolából kialakult református kollégium az egész megye vezető oktatási intézményeinek számítottak.

1918-ig, majd 1940-től 1944-ig újra Magyarország része, Máramaros vármegye székhelye (nem volt része az 1939-ben felállított Máramarosi közigazgatási kirendeltségnek). A városba a második bécsi döntést követően, 1940. szeptember 5-én vonult be a honvédség; a bevonulás előtt felfegyverzett román polgári személyek és katonák raboltak és erőszakoskodtak. Máramarossziget volt az első visszatért észak-erdélyi város, lévén a Tisza túlpartja 1918 óta újra Magyarországhoz tartozott, így a határ mentén felsorakozott honvédcsapatok itt kezdték meg az átkelést az erdélyi bevonulás első napján. 1944. október 17-én szovjet kézre került.

Látnivalók

• Római katolikus temploma 1775-ben épült Borromeo Szent Károly tiszteletére.
• A református templom 1862-ben nyerte el mai jellegzetes formáját. Kertjében található Leövey Klára 1899-ben emeltemlékoszlopa és az 1848-49-es hős honvédek (Asztalos Sándor és Móricz Samu) 1887-ben emelt emlékműve.
• Ruszin görög katolikus templom
• A megyeháza épületében van a Történeti Múzeum, a Főtér másik végén a Máramarosi Néprajzi Múzeum látható.
• A szecessziós Kultúrpalotát 1912–1913-ban, közadakozásból építtette Máramarossziget lakossága, Sándy Gyula budapesti építész tervei alapján. A kivitelező cég a beregszászi "Fuchs és társa" volt. Az épület báró Perényi Zsigmond nevéhez köthető, aki Máramaros vármegye főispánjaként a megyében működő kulturális egyesületeket akarta egy födél alá gyűjteni. A négytornyos palotában kapott helyet a városi könyvtár, a Széchenyi úri kaszinó, valamint a Máramaros Közművelődési Egylet székháza. Ide került Hollósy Simon Huszti vár című festménye is. Trianon után a román állam azASTRA román egyesületnek adta használatba az épületet. Zolopcsuk Pál Róbert helytörténész szerint 1938-ban egy ideiglenes bizottság döntése nyomán került az épület az ortodox egyház tulajdonába, és ortodox püspöki palotaként működött 1940-ig. A második bécsi döntést követően a palotát a magyar kincstár tulajdonaként telekkönyvezték, a világháború vége felé hadikórházzá alakították. 1945 után a román állam volt a tulajdonosa. Jelenleg városi könyvtár, művészeti iskola, tánciskola és egy egyetemi részleg működik benne.
• A város főterén ma is látható egykori Vigadó (1889-ben épült Gerster Kálmán építész tervei alapján). Ez volt Máramarossziget első, reprezentatív középülete, amely egységes terv alapján, kőből épült. A később moziként üzemelt épület külsejét négy, tornyocskákkal ellátott álkupola és a nagy főtorony uralja.
• A város legnagyobb épülete az egykori Jókai Mór és lskola utca sarkán található Piarista főgimnázium. Az épületben ma is középiskola, a Dragos-Voda Líceum működik. A piarista kollégiumot III. Károly alapította „a kincstári hivatalnokok és a nép gyermekei szellemi nevelésére”. Korszerű épülete szintén 1911–1912-ben épült Baumgarten Sándor építész tervei alapján, a kivitelező cég is a "Fuchs és társa" volt.
• Máramarosszigeten ma már csak egy zsinagóga áll az egykori hatból. Az 1902-ben épült szefárd stílusú egyházi épületet raktárként használták a Ceaușescu által vezetett kommunista Romániában.
• A városban a zsidó közösség egyik központja, az egykori nagy vagy más néven ortodox zsinagóga helyén maHolokauszt-emlékmű áll.
• A város főterén látható az egykori Leányiskola. Külsejét szecessziós stílusban, színes kerámia díszítéssel látták el, 1901-ben, a millenniumi ünnepségek tiszteletére. Az épület ma az ukrán líceumnak (Liceul Ucrainean Taras Sevcenco) ad otthont.
• Falumúzeuma az egyik leglátványosabb Romániában.
• Igényesen kialakított Börtönmúzeuma a kommunista államterrornak állít fájdalmas emléket. Itt raboskodott - többek között - Márton Áron vértanú püspök is.

Itt született

• 1820. november 11-én Várady Gábor honvéd őrnagy (1848-49), országgyűlési képviselő, testőrtiszt
• 1821-ben Leövey Klára pedagógus, írónő. Sírja a református temetőben látható
• 1823-ban Asztalos Sándor honvédezredes, az "aradi hős"
• 1826. június 1-jén Prielle Kornélia színésznő, a színházi élet egyik legkiemelkedőbb alakja
• 1852. november 6-án Grosschmid Béni jogász, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1901), udvari tanácsos.
• 1857. február 2-án Hollósy Simon festőművész, a nagybányai festőiskola alapítója. Sírja a katolikus temetőben látható
• 1860. március 8-án itt született Hollósy József festőművész, Hollósy Simon festőművész öccse, buddhista filozófus, a magyarországi buddhizmus első képviselője, és itt is hunyt el 1898. április 11-én.
• 1875. március 21-én Krüzselyi Erzsébet költőnő, Krüzselyi Bálint jogakadémiai tanár leánya
• 1882-ben Gerevich Tibor művészettörténész, az MTA tagja
• 1887. január 1-jén Teitelbaum Joel, szatmári ortodox zsidó főrabbi, későbbi szatmári rebbe
• 1894. október 24-én Boda István bölcsészdoktor, egyetemi tanár
• Jakubinyi György, gyulafehérvári római katolikus érsek
• Kőszegi Margit (Máramarossziget, 1902. március 11.–Marosvásárhely, 1988. február 2.) színésznő, énekesnő
• 1905. március 5-én Edmond Bordeaux Székely
• 1912. április 29-én Árokszállásy Zoltán biológus, író, pedagógus
• 1914. november 1-jén Teitelbaum Mózes főrabbi, szigeti rebbe, későbbi (második) szatmári rebbe
• 1922. június 6-án Vágó Béla történész.
• 1928. szeptember 30-án Elie Wiesel Nobel-díjas író
• 1930. szeptember 16-án Makkay Ferenc vegyész, a kémiai tudományok doktora, egyetemi oktató.
• 1936. március 5-én Zahoránszky Ibolya újságíró, szerkesztő, közművelődés­-szervező.
• Jakubinyi György, gyulafehérvári római katolikus érsek 1946-ban itt született.
• 1961. május 8-án Béres István romániai magyar politikus, képviselő

Itt élt

• Bethlen István erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem öccse, máramarosi főispánként és a huszti uradalom földesuraként
• Itt tanított Hari Péter, Kőrösi Csoma Sándor és Juhász Gyula is
• Itt volt vikárius és a térség országgyűlési képviselője Balogh Mihály
• Itt volt plébános és esperes Reizer Pál, későbbi szatmári püspök
• Itt volt plébános és esperes Schönberger Jenő, jelenlegi szatmári püspök
• Surányi Miklós író, újságíró

Elhelyezkedése

Máramarossziget Pozíció Románia térképén

é. sz. 47° 55′ 43″, k. h. 23° 53′ 33″

Borsa / Folytatáshoz kattints a posztra

 A városközpont 665 méteres tengerszint feletti magasságban, a Visó partján,Máramarosszigettől 83 km-re délkeletre, a Radnai-havasok lábánál, a Nagy-Pietrosz csúcs északi oldalán fekszik. Tőle 11 km-re kelet–délkeletre, a folyó forrásvidékén, 860–900 m magasan található Borsafüred. A kettőt összekötő műút két oldalán is épületek sorakoznak és a városhoz tartozik még néhány további külterületi lakott hely (Poienile-Borșei, Repedea, Pietroasa, Șesul Poienii).

 Vidékét II. Endre a Német Lovagrendnek adományozta. A települést 1365-ben említették először. Előbb a Drágffyak konyhai uradalmához tartozott, 1450-ben az alsóvisói nemesek birtokolták, később román kisnemesi falu volt.

1717. szeptember 14-én a máramarosi nemesek és a román, valamint magyar parasztok Sándor Lupu pópa (egykori kuruc) vezérletével a Sztrimtura nevű helyen csapdába csalták és megsemmisítették a közeli Tatár-hágón betörő tatár sereget. 15 ezer tatár esett el és kiszabadult a több ezer, Erdélybőlelhurcolt rabuk.

1720-ban 31 nemes és két jobbágy telket írtak össze. 1750 körül költöztek be zsidó kereskedők Galíciából. 1800-ban már 250 zsidó élt Borsán, akik a haszidvallási irányzathoz tartoztak. Egy helyi haszid legenda szerint egykor Baál Sém Tóv is járt a településen.

Román lakói 1786-ban erdei haszonvételekből, fakitermelésből, szarvasmarha-tenyésztésből és szőttesek készítéséből tettek szert jövedelemre. Közelében korábban aranyat is fejtettek, de a lelőhelyek ekkorra már kimerültek. A 19. század első felében fejlődött azonban ki később önállósuló rézbányász telepe,Borsabánya.

1848-ban a kiváltságaik elvesztése miatt elégedetlenkedő korábbi nemesek nemcsak „pazsurát” (címeres levelet) fogadtak el Urbantól, de marháik nagy részét is Naszódra menekítették és határőröket hívtak be a falu védelmére.November 8-án az idelátogató Szaplonczay József főszolgabíró és országgyűlési képviselő hasztalanul próbálta őket kibékíteni. A máramarosszigeti és a szabolcsi nemzetőrök kiűzték a határőröket. Néhány falu széli házat fölégettek ugyan, de Szaplonczay fellépése megmentette a falut a pusztulástól. A statáriális bíróság öt embert ítélt halálra, a rabságra ítéltek közül később többen beléptek a honvédseregbe. Görög katolikus papját, Szálka Mihályt később a császári szervek vonták felelősségre, amiért „Erdélybe járt izgatni” a császár ellen.

Az 1890-es években Pollák Jehuda Meir kezdte meg Borsafüred üdülőhely kiépítését, az ott található ásványvízforráshoz kapcsolódóan. 1894-ben megalapították a Borsai Takarékpénztárat és első gyógyszertárát, 1913-ban pedig kiépült a vasúti összeköttetés Máramarosszigettel.

Az 1920-as években az 550 borsai zsidó családfő közül 150 volt munkás, 100 földműves és 80 kiskereskedő. 1930 nyarán, valószínűleg egy Dănilă nevű legionárius felbujtására elkövetett gyújtogatás miatt keletkezett tűzben 128, többségében zsidó ház égett le. 1934-ben kb. harminc borsai zsidó család költözött Palesztinába. 1941 nyarán a magyar hatóságok negyven zsidó családot toloncoltak ki Galíciába, ahol a kamenyec-podolszkiji vérengzés áldozataivá váltak. 1944 áprilisában zsidó lakosságát a felsővisói gettóba hurcolták. A deportálásból 395 borsai és környékbeli zsidó tért vissza. Hitközségük az 1950-es évek elejéig működött, amikor kivándoroltak Izraelbe.

1942-ben építették ki Borsafüreden az első sípályát. 1968-ban nyilvánították várossá.

Látnivalók

• Borsafüred Máramaros megye legnagyobb üdülőhelye és síparadicsoma.
• Az 1717-es győzelem emlékműve (Preluca Tătarilor), Borsafüredtől keletre.
• Ortodox fatemplom

Híres emberek

• Itt született 1909-ben Israel Polack chilei–izraeli textilgyáros.
• Itt született 1928. január 4-én Rácz Pál politikus, lapszerkesztő, miniszterhelyettes, diplomata, külügyi munkatárs.

• Bodor Ádám több művébe, a Sinistra körzetbe is beépítette a város környékén szerzett élményeit.

Elhelyezkedése

Borsa Pozíció Románia térképén

é. sz. 47° 39′ 19″, k. h. 24° 39′ 47″

Nagybánya / Folytatáshoz kattints a posztra

 Nagybánya (románul: Baia Mare, németül: Frauenbach, Neustadt, régi elnevezése Asszonypataka, latinul Rivulus Dominarum) municípium Romániában. Máramaros megye székhelye.
Nevét arany- és ezüstbányáiról kapta, előtagja a szomszédos Felsőbányától különbözteti meg. Korábban Asszonypatakának (1329) hívták, mivel a királyné tulajdona volt, utótagja a mellette folyó patakra utalt.

 A város az ország északnyugati részén, a Nagybányai-medencében, az 1307 m magas Rozsály-hegy déli lábánál, a Zazar folyó partján fekszik. Északról a Gutin-hegység (és az annak részét képező Rozsály-tömb, románul Igniş) határolja.

Közigazgatási területe 234,71 km², a városhatáron belüli, szűken vett terület pedig 33,75 km². A szomszédos községek délen Lénárdfalva ésTőkésbánya, keletre Felsőbánya, nyugatra pedig Alsótótfalu.

 Egyes történelemkutatások szerint a város első említése 1142-ből, II. Géza korából való (Frauenbach, Asszonypataka néven), amikor a király szászokat telepített a környékre. Mások szerint a tatárjárás után, IV. Béla uralkodása idején jött létre. A legrégebbi fennmaradt oklevél 1327-ből való; ebben Károly Róbert király Zazarbánya néven említi a települést. Tőle származik egy 1329-es oklevél is, melyben Rivulus Dominarumnak (Asszonypataka) hívja, a szomszédos Felsőbányát pedig Mons Mediusként (Középhegy) említi. A Rivulus Dominarum elnevezés arra a középkori apácazárdára vonatkozott, amely a mai Klastrom-réten állt. Nagy Lajos király 1347-ben, majd 1376-ban állított ki kiváltságlevelet a városnak; a másodikban többek között a bányászatot is szabályozta.

 Nagybánya akkori polgárai idetelepült német ajkú iparosok, bányászok és kereskedők voltak. A bányaváros védőszentje Szent István király. Nagybánya messzi földön híres volt Szent István nevezetű gótikus stílusú templomáról, ami egyedi módon kéthajósnak épült, és 1387-ben fejezték be. A templom méretei impozánsak voltak, az épület 50 méter hosszú, tornya pedig 40 méter magas volt. Hatalmas tornya, a Szent István-torony a mai napig magaslik Nagybánya felett. 

A város iskolájáról 1380-ból maradt fenn írásos emlék. Ebben az időben a brassóiszármazású Theodoricus volt az iskolamester. Az 1408-as évben városi kórházról tesznek említést. Pénzverde már 1411-ben működött.

A város 1411-ig királyi város volt, ekkor azonban Zsigmond király Lazarovits István szerb uralkodónak adományozta. Később Hunyadi János kezére került s keze alatt a bányászat ismét fellendült. Hunyadi János házat épített Nagybánya főterén, ami mai napig is megtekinthető.

 1464-ben Mátyás király kiváltságlevelet írt a városnak, az ő uralkodása alatt a bányászat ismét megerősödött. A moldovaiak betörései miatt, Nagybánya kérésére Mátyás király megengedte a városnak, hogy falakkal, sáncárkokkal és bástyákkal vehessék körül. Ezekből napjainkra már csak a Mészáros-bástya maradt fönn. Ebben az időszakban a Magyar Királyság aranytermelésének több mint fele Nagybánya kezében volt.

1551-ben a Habsburg-házbeli I. Ferdinánd birtokába került a város. A bányák ekkor magánkézből bérlők kezébe kerültek s a rablógazdálkodásuk miatt a bányászat ismét hanyatlófélbe került, az egyébként jól felszerelt, európai szintű bányák ismét elhanyagolttá váltak. A bányászat mellett kőművesek, ácsok, kőfaragók, szűcsök, fazekasok, szabók, ötvösök voltak jó hírű mesteremberei Nagybányának. A nagybányai ötvösök országszerte ismertek, egy közülük, Bánfihunyadi Ötvös János világhírre tett szert azzal, hogy a londoni Gresham kollégium tanárává vált, s az angolok kiemelkedő tudósként tisztelik. Egy másik híres ötvös, Ocsovai Dániel II. Rákóczi Ferenc pecsétnyomóját készítette. 1547-ben Kopácsi István a város lakóit a reformáció mellé állította, és megalapította a Schola Rivulinát, Erdély és a Partium(valamint a mai Románia) területének első középiskoláját, amely 1755-ig működött.

1620-ban Bethlen Gábor erdélyi fejedelem megvonta a bérlés jogát a bányákat szipolyozó addigi bérlőktől és Nagybánya városára ruházta át. A 17. század közepén Nagybánya I. Rákóczi György erdélyi fejedelem tulajdonába került, majd II. Rákóczi Györgyé lett. 1660 elején a váradi Ali pasa portyázó csapatai dúltak a környéken, majd 1660 nyarán hatalmas, 16000 arannyi váltságdíjat csikartak ki a várostól.

1664-től, a vasvári béke után Nagybánya osztrák kézre került. 1672-ben Cobb császári generális parancsára levegőbe röpítették a város védrendszerének jelentős részét. 1685-ben a császári hadak Máramarosban teleltek, megszállás alatt tartva a vidéket. 1687-ben a reformátusok elvesztették az István-templomot és az iskolájukat, amit a jezsuiták 1691-ben vettek át. 1692-ben a minorita rend megkapta a várostól a Szent Miklósról nevezett kispiaci templomot, ami mellé rendházat építettek.

II. Rákóczi Ferenc 1703-ban átállásra szólította fel a várost, minekutána Nagybánya támogatta a fejedelem szabadságharcát. A szabadságarc bukását követő Szatmári béke visszaállította az azelőtti állapotokat. VI. Károly német-római császár viszont 1712-ben ismét elismerte és megerősítette a város kiváltságait. 1742-ben pestisjárvány pusztított Nagybányán. A pénzverde épületét 1739-ben fejezték be. Ez az épület ma is látható, a megyei történelmi és régészeti múzeum van benne.

1771-ben kezdték el a görög katolikus templom építését, majd 1792-ben a Híd utcai református templomét. 1793-tól négyosztályos görög katolikus népiskoláról vannak feljegyzések. A Magyar Jádzó Társaság 1796-ban kért engedélyt a város tanácsától, és 1797-ben már német nyelvű társulat is működött. 1802-ben építették a Fekete Sas fogadót, amelyben 1847 szeptember havában Petőfi Sándor és Szendrey Júlia szállt meg.

1848-ban a város a forradalom mellé állt, ebben az évben Kossuth Lajost Nagybánya díszpolgárává avatták. 1848 decemberében Bem József tábornok innen indult Kolozsvár elfoglalására. A szabadságharc bukása után Berenczey László erdélyi kormánybiztos sok más forradalmárral együtt Nagybányán talált rejtekhelyet.

A világosi fegyverletételt itt is csaknem két évtizedes csend követte, de a kiegyezés (1867) után a kincstári és magánbányák újabb virágzása következett. Létrejött a Kaszinó-egyesület (1834), a Polgári Olvasókör (1869), majd 1896-ban megalakult a magyar képzőművészet egyik legjelentősebb központja, a nagybányai festőiskola. Kiépült a vasútvonal Szatmár és Dés felé, kigyúltak az első villanylámpák (1909). 1889-ben jelent meg az első román nyelvű újság, a Gutinul című hetilap.Lakossága fél évszázad alatt több mint kétszeresére nőtt.

 1919. január 9-én bevonultak a román királyi csapatok. A román közigazgatás első két évtizedében megerősödtek a román intézmények. A középoktatás nyelve román lett, a görög katolikus püspökség Máramarosszigetről Nagybányára költözött, de eredménytelen harc folyt azért, hogy Szatmár megye székhelyét ide költöztessék.

A második bécsi döntés értelmében 1940. szeptember 7-én Nagybányára is bevonult a magyar honvédség. A honvédség tiszteletére állított diadalkaput nem sokkal korábban egy román harckocsi letarolta. 1941. június 27-én, egy nappal a kassai bombázás után a szovjet légierő bombázta Nagybányát.

A II. világháború után, amikor a visszatérő román közigazgatás megszüntette a megyerendszert és létrejöttek a tartományok, Nagybánya Máramaros tartomány, majd az újabb megyésítéssel Máramaros megye székhelye lett. Ezzel egy időben új városnegyedek, vállalatok, intézmények jöttek létre. Bevándorlás nyomán a lakosok száma 18 000-ről 170 000-re nőtt.

Látnivalók

• A Szent István-torony az elpusztult 14. századi gótikus templom tornya, maga a torony a Hunyadiak korában épült Hunyadi János és Mátyás király adományaiból
• A Szentháromság-templom, 1718-ban épült barokk stílusban
• Evangélikus temploma 1912-ben épült szecessziós stílusban, oltárképét Iványi-Grünwald Béla festette
• Mészárosok tornya a 16. században épült, a középkori város déli (kővári) kapuját védő bástya volt
• Ortodox székesegyháza is a 20. század elején épült, eredetileg görög katolikus székesegyház volt
• Híd utcai református templom a 18. századból, a nagybányai festőiskola kedvenc témája
• Szent Antal-templom
• Zsinagóga
• Erzsébet-ház, állítólag Szilágyi Erzsébet lakott itt férje, a házat építettő Hunyadi János halála után
• Híres festőiskoláját Hollósy Simon hozta létre 1896-ban, itt alkotott Ferenczi Károly, Iványi-Grünwald Béla, Glatz Oszkár,Csók István, Thorma János és sokan mások; számos alkotásuk a helyi szépművészeti múzeumban, illetve magángyűjteményekben látható
• Történelmi és régészeti múzeuma (az egykori pénzverde épületegyüttesében), szépművészeti múzeuma (a volt vármegyei sóhivatal épületében), néprajzi múzeuma, falumúzeuma és ásványtani múzeuma van, valamint számos képzőművészeti kiállítóterme
• Csillagvizsgálója és planetáriuma az újvárosban, az óvárostól délre található

Elhelyezkedése

Nagybánya Pozíció Románia térképén

é. sz. 47° 39′ 25″, k. h. 23° 34′ 27″