Túra a Patkó fához

A Patkó betyárfa Nyim és Som határában, a dombtetőn, a szántóföld közepén áll magányosan, méltóságteljes megjelenésével uralva az egész fennsíkot. „Patkó Bandi” és „Patkó Pista” néven elhíresült Tóth fivérekről kapta a nevét. Somogy megye „saját” betyárjának tartott Patkó Pista betyárvezért és társát 1862-ben a nyimi erdőben lőtték meg a csendőrök. Emléküket a hatalmas fenyő alatt és a nyimi temetőben is egy-egy kopjafa őrzi.
A távolról nézve tölgynek tűnő 160-200 év körüli fa valójában kapitális erdeifenyő, törzskerülete 276 cm, magassága 13 méter. Az ágrendszere fantasztikus formákat hozott létre az évek során. Felfedezhetünk rajta: szörnyeket, óriás szöcskét, szerelmeseket idéző ölelkező ágakat is.
Korabeli katonai térképek is jelölik. Sajnos 2012-ben kiszáradt, azonban edzett fája és torzója impozáns látványt nyújt a hegygerincen dacolva az elemekkel még sokáig.
Somogy megye egyik legtöbb látnivalót kínáló, és talán az egyik legnehezebb teljesítménytúrájának útvonala a Ságvári Löszölő túra is a Patkó fa felé vezet nyaranta, de egyéni utazók, túrázók, és kisgyerekes családok is szívesen megpihennek árnyat adó ágai alatt.



Betyáros emlékeket őriz még napjainkban is a Patkófa Nyim, Som, Ságvár és Bábonymegyer határában egy dombtetőn. Igaz, hogy mára kiszáradt de még mindig impozáns látvány az öreg fenyő de már mellette cseperedik az utód ami tovább őrzi a betyárok legendáit, mondáit. A bábonymegyeri temetőnél egy kopjafa is őrzi a Patkó legendát és emléket állít a betyároknak akik életüket vesztették az összetűzésekben. Mindennél sokatmondóbb az a tény, hogy a nép dédelgetve őrzi a legendát, miszerint egyfajta hősök voltak a szegény emberek szemében a gazdagok kárára. Dalok, mondák születtek róluk amikben mesélik, megéneklik a jótevő betyárokat és így cseppet sem halványult meg a legendájuk ereje az évtizedek alatt.

Kirándulás a Kási várhoz

A Nyimi patak völgyében megbúvó hazánk egyik legnagyobb, és épen maradt földvár- rom maradványa Somogy megye északkeleti részének egyik legértékesebb kincse. Nyim községtől 3 km-re található.

A valószínűleg mesterséges kialakítású meredek partoldal alatt 9-10 méterrel mélyebben 7-8 méter széles árok fut körbe, melynek külső szélét 2-5 méter magas sánc kíséri.  A sánc mögött újabb 1-3 méter mély, 7-14 méter széles várárok húzódik, majd a természetes lejtő folytatódik tovább.   A vár teljes területe 95×90 méter, 0,63 hektár.

Az ovális alapterületű földvár az Árpád-korban épülhetett, és védelmet nyújtott az alatta elterülő Kás falu lakóinak. A korabeli települést először 1229-ben említik, azonban az ásatások közben előkerült kerámiatöredékek tanúbizonysága szerint, a vár már az azt megelőző században is ott állhatott. A terület régi, lakott hely, de sosem volt számottevő lakónépessége. A történelmi múltban osztotta a Ságvár környéki lakott helyek sorsát, éltek itt avarok, hunok, rómaiak egyaránt.

Kás a XIII. században a székesfehérvári káptalané volt, a XIV. században azonban már a Csákok egyik birtokközpontja lehetett. A Csák nemzetség valamelyik sarja nemzetségi monostornak adományozza Kást. 1424-ben birtokos volt még itt a fehérvári Szent Miklós prépostság, és a budai káptalan is. Ekkor említik határában a Nagyhegyen várát. Aki feljutott ide, tanúsíthatja, hogy hajdanán pontosan fogalmaztak a „Nagyhegyen” elnevezéssel. 1460-ban Kás fele része Torvei Ugrón kezében volt. Az ő pecsétje is hitelesítette Hunyadi János kormányzóvá választásának iratát. Aztán következett a török hódoltság ideje.

A közeli foki és endrédi török erősségek nem nyújtottak védelmet a portyázó magyar végváriak ellen. Fenyegető közelségben volt a Balaton túloldalán a tihanyi erőd. A Kási vár kis alapterülete miatt hadászati jelentősége is csekély. Ez is hozzájárult, hogy a törökök nem itt, az amúgy jól védhető területen, hanem a közeli Ságváron kezdtek hozzá a várépítéshez 1558-ban. A pusztulástól Kást nem oltalmazhatta meg a bevehetetlennek hitt földvára sem. 1534-ben még a megye legnépesebb települései között volt a 24 portájával, 1565-ben már pusztaként említi a török adóösszeírás.

Ma kedvelt turistaútvonal, természetjárók, családosok, és az aktív kikapcsolódásra vágyók népszerű kirándulóhelye.

A várnál geoláda, és vendégkönyv is található, valamint Papp Árpád helyi kerületvezető erdész munkáját dicséri, a vár sáncárkába kihelyezett információs tábla.

Somogysárd

 Kaposvártól nyugat-északnyugati irányban, a megye középső részén található. Központján a 61-es főútból Kiskorpádnál kiágazó 6702-es út vezet keresztül, Mezőcsokonya felől a 6705-ös út húzódik idáig. Sörnyepuszta településrészén a 6703-as út halad végig.

A szomszédos települések közül Kiskorpádtól 6 kilométerre északra, Mezőcsokonyától 4 kilométerre nyugatra fekszik; harmadik szomszédjától, a tőle nyugatra fekvő Újvárfalvától ugyancsak mintegy 4 kilométer választja el, oda a 67 117-es út indul innen.

A kis települést, mint a Győr nemzetség ősi birtokát az oklevelek először 1364-ben Saard módon írva említik, 1454-től már Sárd írásmóddal szerepel.

Első is ismert birtokosai, a Győr nemzetség szerdahelyi ágából való Szerdahelyi család tagjai voltak. Sárd a nemzetség tagjainak 1346 évi osztozkodásakor Szerdahelyi Dersfi Miklósnak jutott. Az 1332-1337 évi pápai tizedjegyzék szerint már plebániája is volt. 1408-ban Szerdahelyi Korom János birtoka volt. 1454-ben pedig Szerdahelyi Dancs Pál birtoka volt, aki itteni birtokrészeit Somi Mihálynak és Demeternek vetette zálogba. 1536-ban Szánthai János özvegye, Chokna-Sárdnak pedig Dersffy Miklós özvegye és Sibrik Osvát volt a földesura. 1563-ban a török kincstári fejadódefterben mindössze 1 házzal van felvéve, 1573-1574-ben 5, 1580-ban is csak 3 házból állt. 1660-ban Könczöl Mihály és Somogyi István, 1700-1702 körül a Doby család, 1710 előtt a Simaházyak voltak birtokosai. 1715-ben 14 háztartást írtak benne össze s ekkor Guary Gábor és Doby Mihály, míg 1726-ban Guary Gábor és Póka Miklós birtokában volt.

A valamikor mezővárosi rangban álló település 1752-ben királyi adományként Somssich Antal tulajdonába került. Sárd a 19. század elejétől jogot kapott országos vásárok tartására is. A Somssich család nevéhez fűződik a betyárcsárda megépítése, amely később a somogyi szegénylegények találkozóhelye lett; az 1755-1758 között felépített római katolikus Szentháromság-templom; a copf-barokk stílusú kastély a héthektáros parkkal, ahol méntelep létesült.

Nevezetességei

Betyár Csárda

Az 1752-ben Somssich Antal által építtetett Betyár Csárda a somogyi szegénylegények találkozóhelye lett. Az egykori csárdát jelentősen átépítették, majd vendéglőként hasznosították, manapság az épület egyre rosszabb állapotban van, egyáltalán nincs hasznosítva.

Római katolikus templom (Szentháromság)

Somogysárd templomát Somssich Antal építtette 1755 és 1758 között, barokk stílusban. A földesúri magántemplom a katolikus sárdi jobbágyok hitéletének is a színtere lett, Somssich nem kívánta felújíttatni a régi kis templomot(Amely helyén jelenleg kegyeleti park van kialakítva). Építője valószínűleg ugyanaz az olasz mester volt, aki a kastélyt is tervezte.

A 18. századi kastély

A Somssich-kastély a 18. század közepén épült barokk stílusban, később átépítették neobarokk stílusban. Kertje természetvédelmi terület. Az 1953-ban létrehozott méntelep és a kastély 1993-ban a Belügyminisztérium tulajdonába került. Itt folyt a lovas rendőrök kiképzése 2007-ig, amikor a rendőrség felhagyott a ménteleppel. A kastély azóta szigorúan védett, nem látogatható. A kastély és az istállók állapota a rendőrség időszakában erősen leromlott, egyes gazdasági épületek állapota életveszélyes. A kastélyépület állaga is fokozatosan romlik.

A Somssich-kastély parkja

A kastélyhoz tartozó héthektáros parkot téglakerítés határolja, ma természetvédelmi terület. Első fáit 1876-ban ültették.

A bejárat közelében találjuk a hatalmas, négy métert is megközelítő kerületű páfrányfenyőt. Ekkora termetű példányok nagyon ritkák Magyarországon. Szép a kettős lucfenyő fasor, és nem kerülhetik el a figyelmet az évszázados ezüst hársak sem. A fiatalabb fák főként fenyőfélék; található itt jegenyefenyő, négy formázott hatalmas tiszafa, simafenyő és hamis ciprus is.

Szent Rókus-kápolna

A kis, sárga kápolna a falu délkeleti részén áll, mellette egy kőkereszt látható.

Szilveszteri nyúlfuttatás

1993 óta minden év szilveszterén megrendezik az idők során országos hírnévre szert tett nyúlfuttatást, amelynek lényege, hogy a benevezők nyulainak a helyi focipályán kell végigfutniuk, és az nyer, akié először teljesíti a távot. A verseny nehézsége, hogy a nyulak legtöbbször nem akarnak maguktól futni, ezért valahogyan ösztönözni kell őket, de fizikailag segíteni tilos őket.

Elhelyezkedése

Somogysárd Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 24′ 39″, k. h. 17° 35′ 47″Koordináták: é. sz. 46° 24′ 39″, k. h. 17° 35′ 47″térkép ▼

Somogysárd Pozíció Somogy megye térképén

Kiskorpád

 Kiskorpád község Somogy megyében, a Kaposvári járásban.

Kaposvártól 14 kilométerre nyugatra, a 61-es főút és a Dombóvár–Gyékényes-vasútvonal mellett található, ez utóbbi mentén vasútállomása is van. Déli szomszédjával, Gigével a 6617-es, északi szomszédjával, Somogysárddal a 6702-es út köti össze.

Nevét Villa Curpad alakban írva említi először egy 1324-es oklevél. A néhány évvel későbbi pápai tizedjegyzék már helyi plébániáról tett említést. A település több török adólajstromban is szerepel. A 18. század elején Pusztakorpádként említik, a század második felében már jobbágyfalu. Főbb birtokosai a Sárközy, Visy és Tallián családok voltak. Késő barokk református temploma a 18. század végén épült. Sárközy vendége volt a községben Csokonai Vitéz Mihály, amikor 1798-99-ben Somogyban tartózkodott. Több verse is itt született. 20. század eleji források említést tesznek gőzmalomról, cement- és cserépgyárról. Ugyanekkor Makfalvay Gézának, Kapotsfy Jenő vármegyei főispánnak és Zoltán Józsefnek volt itt nagyobb birtoka és mindegyiknek csinos úrilaka.

Nevezetességei

Késő barokk református temploma 1789-ben épült, különlegessége, hogy az épület háromszögletű alaprajzú. A település másik építészeti értéke a 115 éves Kapotsfy-kápolna, ami még 2012 elején is egy elkerített területen belül omladozott, azonban később felújították, az újraszentelésre 2017-ben került sor.

Kiskorpád arról is nevezetes, hogy mellette ered több ágból a Kapos folyó, amelynek kezdeti szakaszán több tavat is kialakítottak, az úgynevezett Szigetes-tó a horgászok kedvelt célpontja.

• Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai

Kiskorpád.

Kiskorpád. A budapest–fiumei vasútvonal mentén fekvő magyar kisközség. Házainak száma 94, lakosaié 475, a kik róm. kath. és ref. vallásúak. Postája, távírója és vasúti állomása helyben van. 1324-ben fordul elő első ízben villa Kurpad alakban. Az 1332–37. évi pápai tizedjegyzék szerint plebániája is volt. Az 1550. évi adólajstromban Imre deák szerepel földesuraként. Az 1554. évi török kincstári adólajstrom szerint 3, 1571-ben 19 házból állott. 1726-ban és 1733-ban Pusztakorpád Sárközy Jánosé volt. 1767-ben már jobbágyfaluként szerepel az összeírásban. Ekkor Siklósy Miklós, János és András, Kultsár János, Kovács János, Sárközy József, László és egy Sárközy kisasszony voltak a földesurai. 1835-ben a Sárközy és a Siklósy, később a Tallián és a Visy családok voltak itt birtokosok. Jelenleg Makfalvay Gézának, Kapotsfy Jenő és Zoltán Józsefnek van itt nagyobb birtoka és mindegyiknek csinos úrilaka. A református templom 1790-ben épült. Van egy áldoztató aranykelyhe, melyet Sárközy Sándor 1790-ben adományozott az egyháznak. Van itt egy gőzmalom és czement-, cserép- és czementhíd-gyár. A községhez tartozik: Kaposszéplak (azelőtt Pogácsás és Új-puszta), Makfalvay Géza főispán kastélyával, továbbá Pörös-puszta és Suheitl-puszta. A mai kiskorpádi temető táján fekhetett hajdan Szent-Iván helység, mely az 1720. évi összeírásban önálló jobbágyfaluként szerepel. A temetőt ma, is szentiváni temetőnek nevezik.

Kiskorpád. – Makfalvay Géza úrilaka, Kaposszéplak pusztán.

Kadarkút

Kadarkút város Somogy megyében, a Kaposvári járásban. A kistérségek 2014-es megszüntetése előtt a Kadarkúti kistérség székhelye volt.

Kaposvártól 25 kilométerre helyezkedik el, Belső-Somogy és a Zselic határán. Kaposvár és Nagyatád, a 61-es és 68-as főutak felől a Kaposfő-Lábod közti 6616-os úton, Szigetvár felől a 6-os főúttól idáig húzódó 6607-es úton, Nagybajom felől pedig a 6618-as úton.

A település alaprajza a 19. századi rendezésnek köszönhetően szabályos: egymásra merőleges utcákból áll.

A községhez a következő puszták tartoztak, illetve tartoznak: Hódos-puszta, Körmendpuszta és Somogyszentimrepuszta.

Története

Időszámításunk előtt

A miocén és pliocén időszakban a területet a Pannon-tenger borította, melynek visszahúzódását követően a terület jellemzően mocsaras volt. A történelem korai időszakában az emberi jelenlét nem volt számottevő, azonban a település környékén az előkerült leletek szerint már i. e. 8000 - 10 000 évvel ezelőtt is éltek.

A középkorban

Kadarkút első, és az utókorra fennmaradt írásos említése az 1332-1335 években készült pápai tizedjegyzékében található: a tizedszedés második évében (1333) Kadacuta, majd Kadarcuta formában, a tizedszedés harmadik évében (1334) Kadarkuta, míg negyedik évében (1335) Chadarcuthay formában írták a helység nevét. A település első okleveles említése Tamás országbíró által, alsólendvai Miklós bán és Szentkirályi Jakab fia János közötti perben 1353-ban kiadott oklevelében található Kadarkuth formában.
Az akkori és későbbi dokumentumok több különböző alakban is említik a települést, úgymint: Chadarcuthay, Kadarcuch, Kadarkutha, Kethkadarkutha, Kadarkuth.

A középkorban a város mai területén hét falu létezett: Kadarkút, Kiskadarkút, Szentkirály, Körmend, Kenéz, Szentimre és Hódos. Az Árpád-házi és az utánuk következő, török megszállás előtti királyok uralkodása alatt többen is pereskedtek a település birtoklásáért, de az itt lakók békés életet éltek.

A török idők

Kadarkút és környéke 1554-től tartozott a török területek közé, amikor lakói már a törököknek is adóztak. A mohácsi szandzsák 1554-ben készült fejadólistája szerint a garasgáli keza helységei közül Kadarkúton 7 ház, Szentkirályon 2 ház, Szent Imrén 1 ház fizetett adót. Körmendpuszta az 1554. évi török kincstári adólajstrom szerint 2 házból állott. Az 1554-es fejadó defter Kadarkúton hét családfőt írt össze, akik: Kutera Ferenc, Cse Antal, Fodor Gergel, Nagy Ferenc, Hirvát Kelemen, Veres Benedik, Varga Tamás.

A pécsi vilájethez tartozó mohácsi szandzsák 1565–1566 évi fejadó deftere szerint a törököknek a garasgáli náhié községei közül Kadarkút 3 ház, a kaposvári náhiéból Szent Imrén 4 ház adózott. A szigetvári vilajet 1571. évi fejadó deftere szerint a garasgáli náhiéból Kadarkúton 22, Szentkirályon 3, a pécsi szandzsák kaposvári náhiéjához tartozó Körmenden 5, Szent Imrén 4 ház fizetett adót. Az 1571-es fejadó defter Kadarkúton 19 családfőt írt össze: Cse Antal, Verös Benedik, Varga Tamás, Szabó János, Kosi Vince, Veres Márton, Szőke György, Gyalus János, Gyalus Imre, Gyalus Balázs, Kis Boldizsár, Bire Antal, Fejes Miklós, Házadi Mihály, Kovács Benedik, Baka István, Varga Imre, Fejes Sebestyén.

1582-ben 3 portáját írták össze a török adószedők.

A szigetvári liva rúznámcséja szerint 1586–1587-ben a kanizsai náhié szigetvári szandzsákában Kodorkud birtokait Dervisről Juszuf bin musztafára írták.

Utolsó török földesura Kücsök Zachim volt.

A török alóli felszabadulástól és a dualizmus koráig

A török nagy károkat okozott a településen. A 19. század idején a Somssich, a Mérey, a Márffy, a Vasdényei és a Dersffi családoknak voltak itt birtokai.

A dualizmus korától napjainkig

1936-1949 között közigazgatásilag Kadarkúthoz tartozott Kőkút település is.

A városi rangot 2005-ben kapta meg.

Nevezetességei

• Somogyszentimrei földvár (Nováki Gyula szerint bronzkori)
• Római katolikus templom (klasszicista, épült 1832-1840 között, tervezője és építője: Johann Felder)
• Református templom (neogótikus, épült 1905–1906 között, tervezője és építője: Károlyi Emil és Schlauch Imre)
• Vótapuszta kastélyépület (1910-1911 között épült, építtetője Somssich Géza)
• Hősök tere – Hősi emlékmű (állították: 1924)
• Szabadkai Tibor magánarborétuma

Híres emberek

• Itt született Bokor József (1843–1917), A Pallas nagy lexikonának szerkesztője
• Itt született Turányi Gábor (1948), Ybl Miklós-díjas építész
• Csokonai Vitéz Mihály sokszor megfordult a környéken.
• Itt élt 1865-1886 között Halka Sámuel (Kocs, 1817–Kadarkút, 1886. május 24.) református lelkész, teológiai író.
• Itt született Jálics Ernő (1895–1964) szobrászművész, a Balatoni Művésztelep egyik alapító tagja, a kaposvári Csiky Gergely Színház parkjában álló 44-es gyalogezred-emlékmű alkotója

Bárdudvarnok

 Bárdudvarnok egy község Somogy megyében, a Kaposvári járásban.

Bárdudvarnok Kaposvártól alig tíz kilométerre délnyugati irányban a belső-somogyi dombok egyik legszebb részén, a Zselici Tájvédelmi Körzetben, illetve annak határán terül el. A település és környéke Somogy egyik legnagyobb közigazgatási területe, hiszen több négyzetkilométeren szétszóródó tizenhat településrész tartozik ide, mely országosan is egyedülálló.

A település közigazgatási területén, nagyjából északkelet-délnyugati irányban a Kaposfő-Kadarkút-Lábod közti 6616-os út halad végig, ez észak felől haladva érinti Mihálypuszta településrészt, a település központját és az azzal szinte összeépült Bárdibükk községrészt, majd tovább dél felé Olajhegy, Szendpuszta és Nagypuszta településrészeket. Kaposszentbenedek településrészre a központban délkeletnek kiágazó 66 152-es út, Lipótfa és Bánya településrészekre a 66 168-as út vezet. A község központja felől még Szenna irányában is vezet egy számozatlan, de szilárd burkolatú önkormányzati út.

Története

Bárdudvarnok Bárd, Lipótfa, Bánya és Szerászló egyesüléséből keletkezett 1851-ben. A Bárdudvarnok elnevezést 1908-tól használják.

Bárd Árpád-kori település. Neve először 1229-ben a székesfehérvári káptalan birtokaként szerepelt az emlékiratokban. 1268-ban a királyi udvarnokoknak volt itt földterületük. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzék szerint plébániája is volt már ekkortájt. A 15. században a Mérey, 1447-ben a Szákosfalvi család tart hozzá jogot, majd 1448-ban az Osztopáni Perneszi családot iktatták itt be. 1496-ban is a Perneszieké, ekkor Kwsthosbardya alakban fordult elő. 1526-ban II. Lajos király egy részét Perneszi Ferencnek és testvéreinek: Péternek és Balázsnak adta. 1536-ban a székesfehérvári őrkanonok, 1550-ben Dersffy Farkas birtokolta.

Saját körpecsétet az 1910-es évektől használtak az elöljárók.

Szerászló

Szerászlót első alkalommal 1411-ben említették iratok, ekkor az Illyemindszenti család tulajdona volt, majd 1421-ben a Tamási Vajdafiak nyerték adományul. Az 1554 évi török kincstári adólajstrom szerint 2, az 1571 évi szerint 9 házból állt. Később önállósult, s községbíró dolgozott itt.

Szentbenedek

Szentbenedeket (ma Kaposszentbenedek) 1421-ben adományozta Zsigmond király a Gereczi családnak, 1492-ben az őseik által alapított bencés prépostság kegyúri jogát is megkapták. A községhez tartozik Kaposdada is: a jeruzsálemi Szent János lovagrend itteni rendházáról 1244-ből vannak oklevelek.

A 19. század közepétől Goszthony Mihály és családja volt a legnagyobb birtokos, bárdibükki uradalmi központtal. Az államosítás után birtokaikból alakult a Bárdibükki Állami Gazdaság, ami az 1993 évi felszámolásig működött. Jelenleg egy osztrák Kft. a tulajdonosa a maradék területnek, amit már nem művel, hanem bérbe ad.

Nevezetességei

A kaposdadai településrészen található a Jeruzsálemi Szent János lovagrend emlékére állított máltai kereszt, valamint a Kaposszentbenedekhez tartozó Baráthegy lábánál Szent Benedek tölgyfaszobra, amit a millenniumi év emlékére a bárdudvarnoki önkormányzat állított.

Kaposszentbenedeken találjuk a falu egyetlen műemlék épületét, a református templomot, a helyi védettségű katolikus templomot és a Szent Benedek-rendi monostort, melyet 1994-ben szenteltek fel. A Baráthegyen azonban állt egy régi, premontrei monostor is: az 1252-ben alapított prépostsághoz tartozó építmény romjait a 21. században tárták fel részletesen.

A Szenna felé vezető átkötő út mellett terül el a Petörke-völgy, ahol tavat és üdülőövezetet alakítottak ki.

Kadarkút felé van Bárdibükk, ahol idegenforgalmi látványosság a Goszthony-kastély és impozáns parkja. Vele szemben a Goszthony-kúria, a Nemzetközi Üveg Alkotótelep, ahol 1991 óta Nemzetközi Üveg Szimpozionokat rendeznek az augusztus 20-i héten. Itt látható Goszthony Mária festő- és keramikusművész (1893-1989) emlékkiállítása és az üvegszimpozionok kiállítása. 2008 óta az alkotótelep kapuin kilépve, a szimpozion programjait kibővítve kerül megrendezésre a Bárdudvarnoki Kulturális Hét a falu több településrészén. A kúria utcai homlokzatán 2005-ben lett felavatva Goszthony Mária stílusában és az általa alkalmazott majolika technikával készült „Goszthony Kúria” kerámia falkép. Beiczer Judit kerámikusművész alkotása a községben az egyetlen Képző- és Iparművészeti Lektorátus által zsűrizett köztéri műalkotás. A felállítás fő célja volt, hogy a kúriát az államra illetve a megyei önkormányzatra hagyó Goszthony Mária kívánsága szerint „a bárdibükki kerámiaművészet hagyományai tovább ápoltassanak” Goszthony Mária hamvai az általa 1923-24-ben építtetett bárdibükki kápolnában nyugszanak, ahol augusztus első vasárnapján tartják a Porcinkulai Búcsút.

A terület vonzerejét növeli az egykori Kaposvár–Barcs-vasútvonal nyomvonalán kialakított jelenlegi kerékpárút mellett a, Csákberekben kialakított íjászpálya és a kaposdadai dombokon elterülő arborétum, különleges fenyőfajtákkal és délszaki növényritkaságokkal.

A bárdi településrészről az egykori vasútvonal mentén, a mai kerékpárúton, illetve a főúttal párhuzamos belső úton Kadarkút irányában továbbhaladva hamarosan elhaladunk Olajhegy közelében, majd elérjük Zsippót (ahol egy madárpark tekinthető meg), ezután Lipótfát és Bányát, ahol egy üdülőfalu épült.

Bárdudvarnok térségének domborzatára a szelíd dombok és lankás völgyek váltakozása jellemző. Erdőségben gazdag a terület. A gyönyörű táj, a természetes és mesterséges tavak, tiszta vizű patakok ideális környezeti adottságokkal bírnak a felüdülésre vágyóknak. A turisták Olajhegy településrészen vendégfogadásra alkalmas apartmanokat találhatnak.

A néphagyományok Szennán elevenen éltek. / Folytatás a posztban

"A néphagyományok Szennán elevenen éltek." A Zselicben ez a település őrizte meg legtovább népi viseletét, az I. világháborúig mindenki ezt hordta. A ruhák legfőbb alapanyaga a házivászon volt, melyet maguk szőttek. A hagyományos paraszti szövés szempontjából Szenna volt az egyik legjelentősebb település. Így készült a férfiaknak az ing és a redős bőgatya, a nőknek pedig a ráncba szedett pendely, az alsószoknya és a fehérnemű.

 A 

 szennaiak gyönyörű, díszes népviseletben jártak. A nők ezervirágú, színes bőszoknyát, fehér, gombos harisnyát, pompás pruszlit hordtak, a fejükön drótra épített nefelejcses, búzakalászos, aranyozott kontyot viseltek. A férfiak a bőgatyához paszpalléros inget, kidíszített pruszlit, fekete kalapot és csizmát hordtak. A környező erdők fáiból a használati tárgyaikat maguk faragták, sőt még eladásra is kerültek a remekművekből. A korosabb emberek tudták még a szennai ugróst, a karikást és a verbunkot. A pávadalt és sok más helyi népdalt egyik-másik asszony még énekelgette.

 Csodálatos látványt nyújt a falu központjában a Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény, az 1982-ben Európa-Nostra díjjal elismert Falumúzeum. Érdekessége,  hogy Somogy-megye legszebb emlékeit gyűjtötte egy csokorba, a talpas-favázas lakóházakat, a hozzátartozó gazdasági építményekkel, hagyományőrző berendezési tárgyakkal. A Skanzen létrehozásának gondolata az 1960-as évtized végén az 1970-es évek elején fogalmazódott meg. Először, 1975-76-ban a rinyakovácsi, másodikként a kisbajomi, utána a csökölyi, majd a nagykorpádi, végül, a somogyszobi parasztházat szállították ide, a több mint 1,5 hektáros területre.

 A múzeum közepén tornyosul az egyszerű formájú, karcsú, 1785-ben épült református templom, Somogyország egyik legszebb műemléke. Festett kazettás mennyezetű, népi barokk stílusban készült, a berendezését Nagyváthy János asztalosmester készítette. A festett karzatok, a padok mellvédei, a mennyezeti kazetták a reneszánsz óta fennmaradt szépmíves mesterség csodás, főként tulipános motívumait őrzik. Az 1920-as években a templom tornyát és tetejét felújították, majd 1968-tól került sor újabb restaurálásokra.  A Műemlék Országos Bizottsága 1948-ban fogadta el a festett kazettás mennyezet restaurálási tervét, melyet Z.Soós István festőművész gyönyörűen meg is valósított. A Skanzen területén áll a falu másik műemlék jellegű építménye, az egykori református lelkészlak. Valamikor a 19. század elején készült ez a barokk stílusú ház. 2000-ben a Falumúzeum délnyugati részén épült az a hatalmas gépszín, ahol az aratáshoz használt mezőgazdasági gépek kiállítása tekinthető meg. A Gyűjtemény területén több pince, présház és egy református temető is megtalálható, melynek fejfái hiteles másolat alapján készültek. A Skanzen az a hely, ahol nemcsak a hagyományőrző épületeket csodálhatjuk meg, hanem bepillantást nyerhetünk a korabeli falusi élet hétköznapjaiba, népi-kulturális rendezvények idején pedig magunk is átélhetjük a múlt varázsát.

  Az építkezésnél a talpas ház volt a jellemző. A földet jól ledöngölték, ráhelyezték a talpgerendákat, erre erősítették függőleges, majd erre pedig a tetőt tartó koszorúgerendákat. A falakat sárból tapasztották. Ha elkészült, a talpain keresztül el is tudták vontatni másik helyre.

Elhelyezkedése

Szenna Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 18′ 29″, k. h. 17° 44′ 01″Koordináták: é. sz. 46° 18′ 29″, k. h. 17° 44′ 01″térkép ▼

Szenna Pozíció Somogy megye térképén

Buzsák - 1900 körül / Folytatás a posztban

 Buzsák. Magyar kisközség, körjegyzőségi székhelylyel. Házainak száma 342, lakosaié 2288, a kik róm. kath. vallásúak. Postája helyben van, távírója és vasúti állomása Lengyeltóti. A mai Buzsák helyén a középkorban Akts és Magyari falvak feküdtek. Ez a terület eredetileg a somogyi vár tartozéka volt, a XIII. században azonban egy része a Bő-nemzetség birtokába került. A Bő-nembeli Izsép fia János 1268-ban az itteni várbirtokokat jó szolgálatainak jutalmául kapta adományul IV. Béla királytól. János azonban nem érvényesítette jogait, hanem a kapott birtok részt visszaadta a várjobbágyoknak, de 1279-ben IV. Lászlótól új adománylevelet eszközölt ki az egész Magyari helységre. 1403-ban Magyari helységet Gordovai Fancs László fia, László, nyerte adományul. 1424-ben László fiai: János, Imre, Bertalan és László megosztoztak itteni birtokaikon. 1455-ben a Fancs család új adománylevelet nyert V. László királytól, de kívüle még az Alapi családnak is voltak itt birtokai. Alapi András itteni részbirtokait 1464-ben Gordovai Fancs Gáspárnak adta el. Magyari 1498-ban még a Gordovai Fancs családé! - Akts (Akcs) helység nevével 1449-ben találkozunk első ízben és ekkor a Bő-nembeli Laki Thúz, a Létai és a Szécsényi családoké. 1500-ban Corvin Jánost és Enyingi Török Imrét iktatták birtokába. Az 1536. évi adólajstrom szerint a két helység már egyesült. Az 1536. évi adólajstromban Akts-Magyari földesuraiként Laki Bakith Pál, Kürthösy Imre, Fajszi Ferencz, Kovácsy Péter és Török Bálint szerepelnek. 1549-ben Butsányi Korláthkőy Annát iktatták birtokába. 1559-ben Lakvárt, tartozékaival együtt, Tahy Ferencz főlovászmester és Zrinyi Ilona vásárolták meg. 1607 táján Lengyel János szigligeti kapitány és Kéthelyi Mátyás a helységet erőszakkal elfoglalták s Lakvárához csatolták. Az 1660. évi dézsmaváltságjegyzékben a szigligeti vár tartozékai között találjuk. 1675-ben Pribérdi Jankovics István, továbbá testvérei, Péter és Boldizsár, valamint rokonuk, Csopaky Judit, férj. Mészölyné, pert indítottak özvegy Lengyel Zsigmondné, szül. Kisfaludi Kata, mint fiának, Lengyel Miklósnak, gyámja ellen Akts-Magyari, másként Buzsák birtokáért. A per 1678-ban egyezségileg nyert befejezést, melynek értelmében Buzsák jobbágyait a Jankovics és a Lengyel családok között osztották fel. Ez a felosztás szolgált alapjául az újabb időben is használatos Jankovics-Buzsák és Lengyel-Buzsák elnevezésnek. 1715-ben 44 háztartást írtak össze e helyégben. 1726-ban felerésze még Jankovics Istváné, de a másik fele már a Lengyel és a Mérey családok között oszlik meg, míg 1733-ban már az egész helység Jankovics István földesúri hatósága alá tartozott. 1767-ben felerészén Jankovics Antal özvegye Fekete Julianna, felerészén báró Maithényi János, Vrancsics Pál vezérőrnagy, Baranyay Imre özvegye, Kis Barnoki Farkas Sándor, Mérey Lajos és Károly özvegye voltak a helység földesurai. Jelenleg 54Jankovics B. Gyulának, Kund Gusztávnak és gróf Széchenyi Imrénének van itt nagyobb birtoka. 1856-ban a kolera pusztított a helységben, a hol mintegy 400 áldozatot követelt. A lakosok hitelszövetkezetet és takarékmagtár-szövetkezetet tartanak fenn. A községhez tartoznak: Buzsáki-major (azelőtt Bel-major), Kéka-puszta, Kistatárvár, Csiszta-puszta, Czeria-szőlőtelep és Kund-puszta. Kéka-puszta helyén a középkorban egy nagyobb falu feküdt, melynek 1327-ben lelkésze is volt. E helység előfordul az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben is.

Elhelyezkedése

Buzsák Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 38′ 56″, k. h. 17° 34′ 43″Koordináták: é. sz. 46° 38′ 56″, k. h. 17° 34′ 43″térkép ▼

Buzsák Pozíció Somogy megye térképén