Magyarország nyugati határa mellett, az Alpokalján, Bécstől 60 km-re,Budapesttől 220 km-re található. A Soproni-hegység és Fertő tó melletti Balfi-dombság között, az Ikva patak völgyében épült.
A környék mikroklímája kedvez a bortermelésnek; Sopron a „kékfrankosfővárosa”
A terület az őskor óta lakott. A római korban egy Scarbantia nevű város állt itt, amelyen két fontos útvonal is áthaladt. Fóruma a mai főtér helyén volt.
A népvándorlás korában Scarbantia romokban maradt, új település csak a honfoglalás után jött létre itt. A város lakói a Kr. u. 4. században a későbbi belváros területén 3–4 m vastag városfalat emeltek, hogy megvédjék magukat a barbárok támadásaitól. Ezt a falat a népvándorlás korszakában valószínűleg lerombolták. Maradványaira emelték 1092-ben Sopron várjobbágyai az új határvár faszerkezetű, földdel erősített sáncát. A faváz később a tűz martaléka lett, és a bedöngölt agyag salakká égett. Ezt a titokzatos „vörös sáncot” az újkori építkezések a belváros több pontján feltárták, így az Esterházy-palotahátsó falát védő vasbeton fal építésekor is.
A 9–11. század környékén a régi római városfalat kiegészítették, és felépült a vár is. Ekkor kapta magyar nevét a város, Suprun nevű ispánjáról. 1153-ban már fontos városként említik.
1273-ban II. Ottokár cseh király árulás következtében elfoglalta a várat. Annak ellenére, hogy Ottokár túszként magával vitte a város előkelőinek gyermekeit, Sopron 1277-ben megnyitotta kapuit IV. László király előtt, akinek így sikerült visszafoglalnia, ezért jutalmul szabad királyi várossá tette. Ezután, 1297 és1340 között emelték a római alapokra a várárokkal körülvett, 8–10 m magas várfalat, aminek belső síkjára támaszkodtak a belváros házai.
1441. február 25-én Luxemburgi Erzsébet özvegy királyné Sopront és környékét 8000 aranyért elzálogosította III. Frigyes német-római császárnak. A várost csak Hunyadi Mátyás szerezte vissza, aki 1463. július 19-én megegyezett Frigyessel, hogy 80 ezer forintért visszaadta a koronát és az elzálogosított területeket.
1526-ban a város lakossága kiűzte a zsidókat Sopronból.
1543-ban a városi tanács megtiltotta az "idegen magyaroknak" a házvételt, 1594-ben pedig kirekesztette a magyar nyelvet a városi ügyvitelből.
1529-ben a törökök feldúlták a várost, de nem került a törökök kezére. A megszállt területekről sokan menekültek Sopronba, ami lassanként a törököktől szabad terület központjává vált. 1553-ban, 1622-ben, 1625-ben, 1635-ben és 1681-ben országgyűlést is tartottak itt.
1605-ben Bocskai hadai dúlták fel Sopront. A következő évtizedekben ezért a soproniak még jobban megerősítették városukat, új bástyák és városfalak épültek. Az 1655-öspestisjárványban a lakosság fele elpusztult. A Rákóczi-szabadságharcot a város nem támogatta, az 1705-ös kuruc ostromnak még ellenállt, de egy évvel később Bottyán János bevette a várost.
1676-ban Sopron teljesen leégett. Ezután a régi középkori épületek helyén barokk épületeket emeltek, megszületett a mai belváros. Ekkor építették újjá a Tűztornyot is. II. József idején Sopron lett a vármegyeszékhelye.
1753-ban Sopron erdejében, a később Brennbergbányának nevezett helyen nyílt meg Magyarország első szénbányája, ami a 19. század utolsó évtizedeire az ország egyik legkorszerűbb bányájává vált.
A középkori védőrendszer a 18. századra elavult, ezért néhány helyen megbontották a városfalat, és a bástyák tetején több, ma is megtekinthető bástyakertet alakítottak ki. Az egyik ilyen az Esterházy-palota mögött bújik meg, benne az 1789-ben épült, elöl nyitott, kerek kupolás zenepavilonnal.
Széchenyi ösztönzésére épült meg a Dunántúl első vasútja, amely Sopront Bécsújhellyel és Béccsel kötötte össze.
Mivel közel van a határhoz, az 1848-as szabadságharcban Sopront korán megszállták a császári csapatok. Ezután szépen fejlődött egészen a 20. század elejéig, bár fejlődése a 19. század végétől lelassult, gazdasági súlya csökkent. 1890-ben az első vidéki távbeszélőközpont itt épült ki. 1900-ban megindult a villamosközlekedés a városban, azonban a két vonalból álló hálózat nem bizonyult hosszú távon jövedelmezőnek, így 1923-ban felszámolták.
1919-ben ide telepítették át Selmecbányáról a Selmeci Akadémiát, amelynek jogutódja a Bányászati és Erdészeti Főiskola.
1921-ben, a trianoni békeszerződés után az osztrák kortársak és történészek által vitatott tisztaságú népszavazás döntötte el, hogy Sopron és a környező nyolc község melyik országhoz tartozzon. A soproniak többsége Magyarország mellett döntött. Az eseménynek 1922-ben emléktörvény állított emléket, ekkortól hívják „A leghűségesebb város”-nak (Civitas fidelissima). A döntés napja, december 14-e Sopron ünnepe. A hivatalok kétnyelvűek maradtak egészen az 1946-os kitelepítésig, amikor is hivatalos adatok szerint 2005 német anyanyelvű személynek kellett a várost elhagynia.
A város sokat szenvedett a II. világháborúban. 1944-ben több légitámadás is érte. A város zsidó lakosságát (1857 főt) 1944 nyarán szinte teljes egészében haláltáborokba szállították, az elhurcoltak közül 325-en tértek vissza, a többieket zömmel meggyilkolták. A Sopron környéki tömegsírokba 2181 éhezésben, járványokban elhunyt és agyonlőtt munkaszolgálatos holttestét temették el. A nyilasok 1944 decemberétől 1945. március 28-ig lényegében Sopronból irányították az országot. A város lakosságának halálozási adatai a nyilas uralom idején rémisztő képet festettek. Az egyleteket és a helyi lapokat betiltották, a lakosság jelentős részét katonai szempontból teljesen értelmetlen sáncok építésére rendelték ki. A több tízezer (egyes források szerint százezer) menekülővel, nyilaskeresztes párttaggal, katonával és csendőrrel hatalmasra duzzadt városban élelmiszerhiány alakult ki, s járványok ütötték fel a fejüket. A Nyilaskeresztes Párt helyi ifjúsági szervezete 1945. január 17-től már a 12 éves fiúkat is „besorozta”. Még a nyilasok március 29-i menekülése előtti napokban is tucatszám szedték össze a fiatalokat a város utcáin.
A várost a szovjetek 1945. április 1-jén foglalták el.
Bár a II. világháború után Sopronban is jelentős ipari fejlődés bontakozott ki, a bányát 1951-ben a bányaművelés ellehetetlenülése (vízbetörések) miatt bezárták, és az 1950-es években a főiskola bányamérnöki karát Miskolcra telepítették át (az erdőmérnöki kar ma a Nyugat-magyarországi Egyetem része). A város bájos barokk arculatát sikerült megőrizni. AKádár-rendszerben a városban igen jelentős műemlékvédelmi munkálatok folytak, a látványos eredmények miatt a város méltán kapta meg 1975-ben a Műemlékvédelmi Európa Díj aranyérmét.
A várostól délre, illetve nyugatra elterülő dombvidék 1225 óta az egykori íjászok őrhelyeként szerepel az oklevelekben. Ez a Lővérek (Lőverek, Lövérek – a nyelvhasználat ingadozó), Sopron üdülőrésze. Itt áll Nepomuki Szent János kápolnája és a Mária-oszlop.
Látnivalók
térkép ▼
