Kockás pokróc, gyümölcsös hűtőtáska, vízibicikli, főtt kukorica, Füles, bambi és a végtelen víz - ilyen volt egy nap a magyar tengernél a '80-as években.
A Balaton, a balatoni nyarak a magyar emberek számára valami olyan megfoghatatlan életérzés, amit elmondani nem lehet. Csak az érzi, aki odaáll a vén hölgy, a fenséges magyar tenger partjára, arcát a szélbe fordítja és hallgatja a víz csobogását.
Mindegy, hogy 1960-at, ’80-at, vagy 2019-et írunk-e, az életérzés ugyanaz. Legfeljebb a kellékek változtak az idők folyamán kicsit.
Már kora gyerekkoromtól rendszeresen utaztunk a Balatonhoz, akkor természetesen még vonattal. Izgalmas utak voltak ezek. Emlékszem, mindig azon idegeskedtem, vajon fel tudok-e majd lépni a magas lépcsőkön, vajon lesz-e hely a kocsiban, amin az áthúzott cigi rajza van, vagy csak a füstösben tudunk-e leülni.
A zöldes-szürkés műbőr a combunkhoz tapadt, mégsem bántuk, az izgalom mindig eluralkodott rajtunk. Kockás pokróc, gyümölcsökkel díszített hűtőtáska, kék-piros színű úszómatrac, úszógumik, hatszínű strandlabda – olyanok voltunk, mint egy vándorcirkusz, mégis, alig vártuk, hogy odaérjünk.
Ahogy végre megérkeztünk, ledobtuk magunkról a fehér szegélyes kék vagy piros rövidnadrágot, amit akkoriban minden gyerek hordott, és szaladtunk a csúszós, fémlépcsőhöz. Nem volt olyan érzés semmi, mint amikor az első hideg hullámok a bokánkat körbefogták.
Ha megéheztünk ettünk egy szendvicset, vagy egy igazi, klasszikus főtt kukoricát. Játszottunk egy Csapd le csacsit, vagy töltögettük néhány pillanatig a szüleink Fülesét.
A szüleink olvasgattak, beszélgettek, mi homokvárat építettünk, tapostuk a vizet vagy a kedvenc monchichinket löködtük a hintában – Igen, nekünk a Balaton volt a Riviéra….
Fotó: Fortepan/ Nagy GyulaFotó: Fortepan/Magyar rendőrFotó: Fortepan/Umann Kornél
A környék a természet által nyújtott előnyök és a Balaton közelsége révén már a római időkben lakott hely volt. A honfoglalás idején a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott. Almádi első írásos említése 1082-ből, Vörösberényé 1109-ből származik. Településalakító adottságai közt a távoli múltban elsősorban (a permi vörös homokkő málladékából keletkezett talaja révén) szőlőtermő helyként szerepelt.
A református hitközség tagjainak anyakönyvezése 1735-ben indult, a római katolikusoké 1749-ben.
A település neve a 20. század eleji községnév-rendezésig Almádi volt. 1909-ben lett nagyközség. Az 1908-1909-ben megépült Győr–Veszprém–Almádi-Alsóörs és a Börgönd-Szabadbattyán-Balatonfüred-Tapolca vasútvonal révén üdülőhelyi fejlődése ugrásszerűen felgyorsult. A Balatonalmádi Fürdő és Építő Részvénytársaság megalakulása is ösztönző hatást fejtett ki. A partot 1889-ben parkosították, nagy fáit 1903-ban ültették, 1925-ben kapott villanyt, 1927-ben épült az első strand, amit 1945 után, majd 1964-ben bővítettek. Vízhálózatának kialakítását 1942-ben kezdték meg, 1960-ban a Malom-völgyi források bekapcsolásával egész területét ellátták. A Balatoni Üdülőkörzet idegenforgalmi fejlesztése az 1960-as évek elején indult meg, s ettől kezdve mind a szervezett, mind a családos üdülés célterületévé vált. Szálló- és ellátólétesítményei mellett óriásivá nőttek üdülő- és zártkerti övezetei, melyek lényegében Csopak-Alsóörstől Balatonfűzfő, Balatonkenese, Balatonakarattya részeivel sajátos üdülőagglomerációként nőttek össze.
Nevezetességei
Erődített református templom, Balatonalmádi-Vörösberény
Vörösberény – 12–13. század, román kori alapokon nyugvó, a gótika stílusjegyeit is magán viselő református erődtemplom. Feltételezések szerint a tatárjárás előtt emelték, majd a 13. században bővítették és a 15. században gótikus tornyot építettek hozzá. Az évszázadok alatt hol katolikus, hol református hívek használták. A 18. századra felépült ma is látható tornya, és a középkori eredetű védművet is ekkor alakították át lőréses erődfallá. A kőfallal kerített templom tömeghatásában még érződik a középkori eredet, de belépve barokk boltozatos, osztatlan csarnoktér fogad.
Református templom, Balatonalmádi
Szent Ignác-templom (római katolikus), Balatonalmádi-Vörösberény
A barokk építészet meghatározó példája a Loyolai Szent Ignác tiszteletére emelt, s 1779-ben felszentelt vörösberényi római katolikus templom a kolostoregyüttessel, amely a környék egyik legszebb építészeti emléke. A templom freskói, oltárai, szószéke kiemelkedő művészi alkotások. A volt kolostor már 1758-ban a győri jezsuiták „berényi kastélya”-ként létezett. Ma Kolostor Hotel néven üzemel.
Szent Imre-templom (római katolikus), Balatonalmádi
Az Almádi központjában lévő Szent Imre plébániatemplom 1930-ban épült Medgyasszay István tervei alapján. A templom különös értéke, hogy az erdélyi építészet hagyományait követi, de tömegében meghatározó a vöröskő-architektúra. A templom mellett áll az 1956-ban a budai várból áthelyezett Szent Jobb-kápolna, Róth Miksa Szent Istvánt ábrázoló aranymozaikjával és Szent István jobbjának egy fragmentumával. 2008 óta Szent Imre herceg és édesanyja, Boldog (Bajor) Gizella ereklyéje is a Szent Jobb kápolnában került elhelyezésre.
Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár, Balatonalmádi
A 19-20. század fordulóján kezdte meg működését a Polgári Olvasókör.1962-ben önálló épületben megalakult a községi könyvtár, amely 1965-től a mai Polgármesteri Hivatal helyén várta olvasóit. Járási könyvtárként a helyi lakosok ellátásán kívül 52 község könyvtárainak is központja volt. Az 1985-ös földrengést követően 1987-ben ideiglenes elhelyezést kapott az I. sz. Óvodában, majd 1993-tól a Bajcsy-Zsilinszky utcai volt gyógyszertár épületében 2003-ig. 2003- ban költözött jelenlegi helyére az intézmény, ahol mind szolgáltatásaiban, mind technikailag megújulva várja a könyvtárba érkező érdeklődőket. A Pannónia célja, hogy a közművelődés és a kultúra legszélesebb skáláját sorakoztassa fel, kielégítse valamennyi korosztály igényeit és az ő érdeklődési körüknek megfelelő rendezvényeket szervezve, a kultúrát megszerettetve igényes és színvonalas szórakozási, kikapcsolódási illetve tanulási lehetőségeket biztosítson a helyi és az ide látogatók számára.
Az alsódörgicsei templomrom Balatonakalitól kb. 5 km-re északnyugatra helyezkedik el, a Balaton-felvidék középső, Balatonfüred és Badacsony közti szakaszára jellemző, a tóparti hegysor mögött kialakult márgás alapkőzetű medencék egyikében, amit a település után Dörgicsei-medencének neveznek.
Több korábbi település egyesítésével létrejött Veszprém megyei község, Balatonfüred kistérségében. A Dörgicsének nevezett terület Balatonudvari és Zánka között a Balaton partjáig nyúlik le. Rajta a XIII-XV. században 6 falu alakult ki:
Boldogasszony vagy Alsódörgicse,
Szentpéterdörgicse vagy Felsődörgicse,
Szarkadörgicse,
Akalidörgicse,
Kisfaluddörgicse és
Ságdörgicse.
Egyházai még a települések végleges megkötődése előtt épültek mégpedig az alsó részben Boldogasszony, a felső részben Szent Péter tiszteletére. Mivel 1228-ban az alsó rész, 1231-ben a felső rész egyházát említik - mind a kettő a településeken kívül, magaslaton állt és kétségtelen, hogy megvoltak már a XII. században is - és a falvak csak megépülésük után települtek meg körülöttük. Ennek bizonyítéka, hogy a települések az egyházak védőszentjeiről: Boldogasszonyról és Szent Péterről - szabályszerűen, a helynév-adási szokásoknak megfelelően - nyerték nevüket.
Dörgicse ősi településeinek kialakulása, a megtelepedés példaszerűen mutatja be, hogy ez a magyar államiság kialakulásához kapcsolódó jellegzetesség, s eltér a nemzetközileg ismert általános megtelepedési módoktól. Az általánosan ismert folyamat szerint ugyanis a korábban többé-kevésbé még nomád életmódot folytató embercsoport(ok) a számukra jobb életkeretet biztosító földrajzi hely(ek)re - kezdetben téli/nyári váltó-, majd végleges - letelepedést hajtottak végre (pl. Zagrosz-hegy, stb). Aztán ezt követően hozták létre települési (politikai-társadalmi-rituális) intézményrendszerüket.
Magyarországon, az Árpád-kori (európai, feudális)államiság kialakítása, módja és folyamata határozta meg a többé-kevésbé még huzamosan nomád állattartó népesség településenkénti megtelepedését (megtelepítését). Mindez a honfoglalás > országfelosztás (nemzetségek) > majd a Géza és István által megkezdett feudális államszervezési módszer szellemében zajlott le. A vármegyék (ispánságok) kialakítása és a hozzájuk rendelt feudális földterület-adományozás (ami annak népével együtt értendő) megalapozza a rend gazdasági és közigazgatási alapjait, a társadalom hierarchikus rendjét. Az ezzel párhuzamosan végrehajtott egyházszervezés (egyházi rendek betelepedése > keresztség felvétele > templomrendszer (hálózat) létrehozása) pedig kialakítja, majd megszilárdítja a feudális állam szilárd ideológiai alapját. Vagyis a honfoglaló nemzet feudális hierarchia-rendszerét a közigazgatás, de településrendszerét a templomok köré folyamatosan betelepülő (többé kevésbé még továbbra is nomád állattartó) köznép hozza létre. Tehát az általános megtelepedés gyakorlatának éppen a fordítottjaként, először a település (falu) intézményrendszere jön létre, s ebbe fokozatosan telepedik be a népesség.
A felsődörgicsei templomrom, mögötte a mai evangélikus templommal
Alsódörgicse
Más néven Boldogasszonydergicse, a pápai tizedszedők jegyzékében 1420 körül még Füreddergicse-ként jelentkezik. De Nagyboldogasszony név mellett meg kellett lenni az 1312-ben Szentpéterdergicse nevéül feltűnő Feldergicse területmegkülönböztető megfelelőjeként az névformának, még ha emlékekben ezzel legkorábban csak a XVI. században találkozunk is. Mindenesetre, a XVIII. század végéig általánosan használt neve a Boldogasszonydergicse is, ezután az Alsódörgicse 1950-ig, amikor is Alsó- és Felsődörgicse Dörgicse néven történt egyesítésével az ősi név megszűnt.
A nagy terület legkorábbi birtokosai a XIII. század első felében: a tihanyi apátság, a veszprémi püspökség, Bogát-Radvány nemzetségbeli és más nemesek, valamint a fehérvári káptalan és a fehérvári őrkanonokság. Boldogasszonydörgicse ennek az utóbbinak birtoka volt, amelyet mind a közép-, mind az újkorban - a Vázsonyi Horváth család és Oláh Miklós érsek XVI. sz.-i átmeneti birtoklásától eltekintve - folyamatosan birtokolt, egészen a II. József alatti szekularizációig. I. Ferenc Alsó- és Felsődörgicsét a piarista rendnek adományozta és ennek még 1935-ben is 908 kh birtoka volt itt.
A település szántóterülete köves, nehezen művelhető. Négy szőlőhegye van, (a legnagyobb már a középkorban is ismert: Becserhegy). A szőlők jó munkaalkalmat nyújtanak a lakosságnak, a legfontosabb létfenntartási forrás a bortermelés volt. Szabad a faizás a földesúr erdejében, ahol makkos legelő is van (pl. 1768-ban a makkos erdő 600 sertés legeltetésére volt elegendő).
A falu a fehérvári őrkanonokság birtokainak központja, itt székel az uradalmi személyzet, a provizor, az ispán és más officiálisok. Itt tartják az úriszéket is. A település hadak útjában feküdt, ezért a XVI-XVIII. században nagy pusztulások érték. 1548-ban felégette a török. 1553-ban, továbbá 1566, 1572, 1598 és 1613-ban is alávetett és adózik a töröknek. 1578-ban teljesen lakatlan. A Rákóczi-szabadságharc idején -1711-ben - pestisjárvány pusztít a faluban.
Lakossága magyar, 1674-ben és később is, evangélikus anyaegyház. Az alsódörgicsei evangélikus templom falán elhelyezett emléktábla Zsédenyi István lelkész 1674 és 1677 közötti gályarabságának és sikeres visszatérésének állít emléket.
Ősi katolikus temploma a falun kívül romos állapotú. 1771-ben a protestánsoknak oratóriuma van. 1848-ban magyar nyelvű elemi iskola működik. A falu társadalma a XVIII-XIX. században nemesekből és nem nemesekből áll. Az előbbiek nagyobb része jobbágytelkeken lakik és árendát fizet. Ezekkel a nemesekkel az őrkanonokság 1775-ben külön szerződést köt.
A falu lakosságának intézményi ellátottságát az 1925. évi közigazgatási útmutató adatai alapján ismerjük. Volt a községnek 1 katolokus felekezeti iskolája, 1 tanítóval. Hangya fogyasztási szövetkezet, 4 iparos, 1 kocsma. 1935-ben a község határának 42,9%-a, a Kegyes Tanítórend tulajdonában volt. A megmaradó területből a község közbirtokossága 200 kh-t birtokolt.
1949-ben, az egyesítés előtt 394 főnyi lakosságának 85%-a élt a mezőgazdaságból. 1950-ben Alsódörgicsét és Felsődörgicsét Dörgicse néven egyesítették.
A 18. században épült barokk kőhíd
Felsődörgicse
A veszprémi határtól a Balatonig terjedő Dergecse föld felső része Feldergicse néven 1312-ben tűnik fel okleveleinkben. Birtokosai a tihanyi apátság - róla nevezik 1572-ben Apáti Dergicsének – valamint helyi nemesek. Közösen birtokolják az erdőket és kaszálókat. A falu neve egészen a XVIII. század végéig leggyakrabban az egyházi védőszentjétől kapott Szentpéterdörgicse alakban fordul elő, „felső" jelzője csak a XVIII. századtól lesz általános, bár a két névforma vagylagos alakban még a század második felében is előfordult.
Az 1531. évi dikalajstromban birtokosai még ugyanazok. A nemesek már ekkor a falu külön részében laktak. Ebben az évben még nem nevezik külön néven, csak a következő években. Az apátságot illető részt 1542-ben Vázsonyi Horváth Péter birtokolja. A század végén már a fehérvári őrkanonokság birtokában találjuk és ott van II. József ismert intézkedéséig. 1804-ben a Kegyes Tanítórend birtokába kerül. 1627-ben egy kis része, 12 hold szántó az Esterházy család devecseri uradalmához tartozott. Határának minősége, szőlőhegye és megélhetési forrásai azonosak Alsódörgicséével.
Lakott portája 1531 után folyamatosan fogy, 1542-ben még összeírják 2 népes telkét. 1572-ben olvasunk ismét lakottságáról, amikor népessége napszámban szolgál Fehérvárott. A század végén újra puszta, csak 1613-ban sorolják fel, mint a dörgicsei uradalom lakott faluját. A század közepén az egész uradalom panaszkodik a törökök, a zsoldosok és a „latrok" fosztogatásai miatt, valamint a tihanyi katonákra, akik elvitték igás állataikat, szekereiket, "s máig sem adták azokat vissza".
A nép a XVIII. sz. közepén arról panaszkodik, hogy súlyos feltételek mellett a környékbeli uraktól kényszerül legelőt és kaszálót bérelni, mert a saját határban levők terméketlenek. 1770-ben is 30 szekér szénát kaszáltak. Jelentékenyebb a sertés- és juhtenyésztés. (1711-ben 99 sertést és juhot írtak össze. 1770-ben pedig 117 db-ot).
A falu nemesi társadalma két részre oszlott, a kuriálistákra és a paraszti telken gazdálkodókra. A paraszti telken gazdálkodó nemesek a XVII. század közepén jelennek meg, számuk 1828-ra eléri a 15 családot, 58 férfi taggal. 1758-ban a 9 telkes jobbággyal szemben 16 a paraszti telken gazdálkodó nemes van. Úrbéres helyzetük azonos a parasztokéval. A társadalom jobbágyi részének megoszlását 1770-ből a megyei összeírásból ismert.
1773-ban magyar lakosú falu, főleg evangélikus hitű lakossággal. Alsódörgicse leányegyháza. A kevés számú katolikus népessége Csicsóhoz tartozik. Evangélikus tanítója van. A középkorban anyaegyház, papja szerepel a pápai tized-lajstromokban. 1550-ben plébánosa már nincs, temploma pedig az idők folyamán elpusztult, romjai azonban még láthatók. A Balaton-felvidék sorvadó faluinak a sorába tartozik. 1785-ben népessége 304 fő volt. 1949-ben Alsódörgicsével történt egyesítése előtt már csak 222 föt számlált. Népességének fejlődéséről - a hivatalos népszámlálások előtt - az 1819, az 1828 és az 1846. évi nem nemesi összeírásokból vannak adatok. A lakosság túlnyomórészt mezőgazdaságból élt. 1910-ben a mezőgazdasági cselédek és eltartottaik száma 98. Az iparban mindössze 4 keresőt írtak össze. A közlekedéstől távol eső községnek 1925-ben 1 iparosa, 1 szatócsüzlete, 1 kocsmája volt. Felekezeti népiskolája egytanítós. Felsődörgicse 1907-ig a szentantalfai körjegyzőséghez, ezt követően pedig Alsódörgicséhez tartozott.
Szarkadörgicse
A településnév első előfordulása 1529 és 1613-ig szerepel forrásokban, (később semmi nyomát nem találni) bizonyára a török elnéptelenítette és beolvadt az anyafalu, Kisdörgicse határába. A megkülönböztető "Szarka-" előtag a legnagyobb itteni nemes családra, a Szarka családra emlékeztet. Felsődörgicse nemesek által lakott részén keletkezett, mint a legnagyobb nemesi családnak, a Szarka családnak a faluja és nyerte a névadási szokásoknak megfelelően a birtokos családról a Szarkadörgicse nevet. Felsődörgicsének, illetve Kisfalunak az a része tartozott hozzá ahol a Szarka család nemesi faluja települt. Ennek megfelelően a dikális összeírásokban 1534, 1542, 1548, és 1549-ben a faluban csak Szarka nevűek vannak összeírva. A Szarka családbelieknek a saját udvarházuk mellett 1-2 jobbágyportájuk is volt, mellettük 1548-ban Csoron András, 1566-ban Oláh Miklós, majd 1613-ban a fehérvári őrkanonokság is birtokol benne jobbágyi telkeket.
A településrész 1548-ban felégetett és lakatlan. 1566-ban Boldogasszonydörgicsével együtt írták össze, 1578: 1 porta, 1 szegény, 1 lakatlan telek; 1613-ban a töröknek alávetett és ismét Boldogasszonydörgicsével van összeírva.
Dörgicse
Alsó- és Felsődörgicse egyesítéséből 1950-ben keletkezett a község mai elnevezése. (A csatolt községekből létrehozott új település 1950-1980 közti jellemzését Veszprém Megye Helytörténeti Lexikonából ismerjük.)
A községgé alakításkor Dörgicsének 617 lakosa volt. A többi Balaton-felvidéki községhez hasonlóan Dörgicse népessége is fogyott. A többi Balaton-felvidéki községhez hasonlóan Dörgicse népessége is fogy. Mintegy 60 fő jár el dogozni Balatonakaliba és Balatonfüredre. 1970-ben a lakosság 70,2%-a mezőgazdaságból élt. A dörgicsei borok, így a rizling, muskotály, zöldszilváni igen híresek. 1960-ban alakult a dörgicsei Új Élet és Hóvirág Termelőszövetkezet továbbá a kisdörgicsei Munkára Kész és a Balatonakali Balatongyöngye Mgtsz. egyesüléséből.
A községnek újabban a Balatonhoz közelebb eső része, tehát a régi Alsódörgicse fejlődik jobban. Itt új házak, üdülők, borospincék épülnek. Pincéi között néhány műemlék jellegű. A dörgicsei házak építőanyaga kő. A házak előtt kiskertek nincsenek.
Műemlékek
M I > 5486 (Alsódörgicse) 863-4/1953 hrsz: 0157 Templomrom, román stílusú. A 13. sz század közepén épült Dörgicse község - korábbi Alsódörgicse részén - a Boldogasszony tiszteletére szentelt templomként. Egyhajós, nyugati végén kegyúri karzattal, háromemeletes toronnyal. Hajója téglány alaprajzú, felfelé keskenyedő tornya még ma is tekintélyes magasságú. Legfelső emeletén két románkon ikerablak van, bennük kis osztóoszlopokkal. A torony nyugati falát két hatalmas támpillér gyámolította, melyek egyike ma is áll. 1754-ig használták, de egy 1783-as felmérés már romként említi. A szakmai ismertetés további kiegészítésre vár !).
MK > 6623 (Alsódörgicse) 21110/1967 Alsódörgicsei templomrom műemléki környezete. Akalitól északra, a Balatontól 4 km-nyire, a község keleti végén áll, a Gernyehegy tövében messzire látszó magaslaton.(A szakirodalom születése óta környezetében jelentős feltárások történtek, közvetlen környezetét turisztikasi/idegenforgalmi alapinfrastruktúrával is ellátták.
M I > 5488 (Felsődörgicse) 863-4/1953 hrsz: 30 A felsődörgicsei kettős templom romjai,
MK > 6634 (Felsődörgicse) 21084/1967 A templomrom műemléki környezete. Felsődörgicsegicse templomromja alig egy kilométerre áll Alsódörgicsétől, az evangélikus templom keleti oldalánál látható. Az eredeti templom kora román, 11-12. sz., a hozzáépített templom késő román, 13. sz. első fele. A templom déli fala és egyenes-záródású szentélye még nagyjában épen áll. A boltozott szentély két ablakával, egy kis dongaboltozatos kereszthajóhoz csatlakozik. A déli falon 2-2 félköríves román-jellegű ablak és a templom bejárata megvan, az északi hajófal azonban már hiányzik. Keletkezési ideje a XIII. sz. eleje.
M I > 5505 (Kisdörgicse) 22509/1958 Pusztemplomi dűlő hrsz: 0266/2 Templomrom, román stílusú, 12. sz.
MK > 6809 (Kisdörgicse) 02814/1967 Pusztatemplomi dűlő A templomrom műemléki környezete. A harmadik templom is rom, a legkisebb méretű a három templom közül és a falutól északkeletre felszik, a mező közepén. Kisdörgicse bazaltkőből épített románkori templomromjából már csak a déli hajó két ablakával és a nyugati oromfal egy része áll. Boltozatos szentélye beomlott.
M II > 5504 (Kisdörgicse) 22509/1958 Akali-Pécselyi úton hrsz: 046 Kőhíd, barokk, 18. sz. A Kisdörgicsére vezető úton a Küvölgyből kiérve, kőhidat találunk, melynek kőből falazott csúcsíves nyílása ritkasága miatt méltó műemléki védelemre.
M III > 9215 (Fő u. 19.) 4363/1981 hrsz: 45/2 Lakóház és gazdasági épület, népi.
M III > 9062 (Fő u. 40.) 17707/1979 hrsz: 81 Lakóház. népi.
M III > 10615 (Fő u. 73.) 12927/1990 Lakóház, népi.
M III > 9179 (Agyaglik dűlő) 1171/1980 hrsz: 1336 Présház-pince, népi
M III > 9356 (Agyaglik dűlő) 16034/1981 hrsz: 1334 Présház, népi.
M III > 10816 (Erdei dűlő) 25/1993.(XI.3.)KTM-MKM hrsz: 084/3 Présház-pince, népi, 19. sz. közepe. Agyaba rakott kőből épült, vakolatdíszes, belsőben eredeti tűzhely.
M III > 8909 (Kishegy dűlő) 07668/1978 hrsz: 0149/11 vagy; 1635/2 Présház.
M III > 9636 (Kisleshegy) 5138/1984 hrsz: 0152/7 vagy; 093/7 Présház.
Hozzávalók: 1 kg süllő, 10 dkg gomba, 1 kisebb hagyma, 2 kanál vagdalt zöldpetrezselyem, 1 paradicsom, negyed liter szürkebarát, 2 kanál zsemlemorzsa, 5 dkg vaj, só, bors. Elkészítése: A jól megmosott gombát szeletekre, a hagymát apróra vagdaljuk. A paradicsomot leforrázzuk, lehúzzuk a héját és összevagdaljuk. Mindezt összekeverjük a zöldpetrezselyemmel. A felét tepsibe terítjük, rátesszük a megtisztított halat és a tetejére simítjuk a keverék másik felé. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, leöntjük a borral, beszórjuk a zsemlemorzsával és a tetejére morzsoljuk a vajat. Fedő alatt felforraljuk, majd az előmelegített sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg a leve a felére sűrűsödik.
HALLEVES VÖRÖSBORRAL Hozzávalók: 1,5 kg vegyes hal, 2 sárgarépa, 3 petrezselyem gyökér, 1 kis zeller, 2 dl tejföl, 8 dkg liszt, 3 dkg zsír, 5 dl tihanyi zweigelt, közepes fej vöröshagyma, babérlevél, só, bors.
Elkészítése: A megtisztított, megmosott hal fejét, farkát levágjuk, és a belsőségekkel együtt - a halszeleteket félretéve - kevés vízben, a sárgarépával, petrezselyemmel, zellerrel, babérlevéllel, sóval, borssal ízesítve péppé főzzük, majd ha kissé kihűlt, áttörjük. Zsírral és liszttel világos rántást készítünk, beletéve az apróra vágott hagymát és a hallével feleresztjük. Hozzáöntjük a bort, kevés citromlevet adunk hozzá és ebbe a lébe rakjuk a halszeleteket. 20-25 perc főzés után tejföllel behabarjuk és így tálaljuk.
Elkészítése: A húst feldaraboljuk, majd a zsírban megpirított hagymával és pirospaprikával pörköltet készítünk belőle. Ráöntjük a bort, hozzáadjuk a metéltre vágott nyers káposztát, valamint a kockára vágott burgonyát, paprikát, paradicsomot. Köménymaggal, kakukkfűvel és fokhagymával ízesítjük, közepes lángon puhára pároljuk. Köret nélkül, kenyérrel és savanyúsággal az igazi.
Elkészítése: Eldörzsöljük a lisztet a libazsírral, hozzágyúrjuk a tojást, kevés sőt, borsot és annyi bort, hogy kenyértészta keménységű legyen. Jól összedolgozzuk és fél óráig pihentetjük. Kinyújtjuk, majd kisujjnyi szalagokat sodrunk belőle. Hármasfonással kis kalácsokat formázunk, és a vékonyan kizsírozott tepsibe rakjuk. Megkenjük libazsírral és aranysárgára sütjük.
VÖRÖSBORBAN SÜLT NYÚLGERINC
Hozzávalók: Egy 3 napig pácolt nyúlgerinc, 5-10 dkg füstölt szalonna, 2 dl vörösbor, 15 dkg gomba, tejföl, só. Elkészítése: A pácolt nyúlgerincet sűrűn megtűzdeljük szalonnával, kissé megsózzuk, leöntjük forró zsírral és sütőbe tesszük. Amikor már jól megsült és a saját leve elpárolgott, ráöntjük a bort és közepes tűzön addig pároljuk, míg teljesen megpuhul. Amikor a hús majdnem kész, akkor tesszük hozzá a felaprított gombát. A húst tálra rakjuk, levében felforraljuk a tejfölt és ráöntjük. Burgonyapogácsával és salátával tálaljuk.
Elkészítése: a tyúkot feldaraboljuk, megsózzuk, és egy kevés forró olajban megpirítjuk. Rálocsoljuk a bort, hozzáadjuk a babérlevelet, a bazsalikomot, a kakukkfüvet és a paprikakrémet. Megsózzuk és fedő alatt puhára pároljuk. A húsdarabokat kiszedjük, a levet besűrítjük 1 kanál liszttel elkevert tejföllel, ízesítjük egy citrom levével és ráöntjük a tyúkhúsra.
VADNYÚL VÖRÖSBORBAN
Elkészítése: 15 dkg olvasztott vajba belerakunk rétegenként fél kg darabokra vagdalt disznócombot, egy egész feldarabolt nyulat és egy fej karikára vágott vöröshagymát. Megsózzuk, borsozzuk és szorosan lefödve egy óra hosszat pároljuk. Ráöntünk fél liter vörösbort, újra lefödjük, 20-30 percig pároljuk.
MEGY BORBAN PÁROLVA
Hozzávalók: 1 kg meggy, cukor, őrölt fahéj, vörösbor.
Elkészítése: A meggyet kimagozzuk, lábasba tesszük. Ízlés szerint cukorral, fahéjjal meghintve feltöltjük annyi vörösborral, amennyi szűken ellepi, és kissé megpároljuk. Burgonya körettel együtt tálaljuk szárnyas sültek mellé. TEJFÖLBEN SÜLT BORJÚCOMB
Elkészítése: A szalonnát, füstölt húst és a megpárolt gombát egészen apróra összevágjuk, a kicsontozott combokat bedörzsöljük a keverékkel. Fedett edénybe egy napig hűtőben érleljük. Másnap a húst mindenestől tepsibe tesszük, leöntjük forró vajjal, melléöntjük a bort és a tejfölt, sütőbe tesszük és levével gyakran locsolgatva pirosra sütjük. Tálaláskor a húst vékony szeletekre vágjuk, kevés mártással meglocsoljuk, a többi mártást külön tálaljuk.
