kod

2020. január 29., szerda

A panelrengetegből a királyi várhoz - Tatabányáról Tatára a hegyeken át


  • A tatabányai vasútállomással szemközti Győri út - Álmos vezér utca sarokról, az utóbbin vezetett P jelzésen indulunk a Turul irányába.
  • A PΩ jelzésen a Szelim-lyukhoz teszünk rövid kitérőt, majd ugyanezen vissza is térünk.
  • P jelzésen a Halyagos-rét előtti elágazásig menetelünk.
  • A Halyagos-rét előtt balra S jelzésre váltunk, melyen a Tata külvárosában lévő Baji út - Diófa utca kereszteződéséig túrázunk.
  • Itt jobbra kanyarodva, a Szent Jakab Zarándokút sárga kagyló jelzésein folytatjuk. Ezek az egyedi jelek navigálnak minket utunk végpontjára, az Öreg-tó partjához.
Amikor a föld feletti Tatabánya a föld alattiból élt
A szocialista településtervezés fő művének tartott város Alsógalla, Bánhida, Felsőgalla és – a csupán 1902-ben önállósodott – Tatabánya egyesítésével jött létre 1947-ben. Ekkorra már mindenképpen szükségessé vált a négy szomszédos község összevonása, ugyanis a helyi széntelepek 19. század végén meginduló iparszintű kitermelése betelepülők tömegeit vonzotta; a lakosság száma többszörösére duzzadt. Az addigi hagyományos gazdálkodás gyökeresen átalakult, jelentősen megváltoztatva a térség természeti, gazdasági és társadalmi viszonyait. Sorra nyíltak a bányászaknák, a külszíni fejtések, ezek mellett pedig számos más üzem és ágazat is megjelent, kialakítva hazánk egyik iparvidékének központját.
A fejlesztés a szocializmus évtizedeiben kapott meg nagyobb lendületet, létrehozva az egységes várost, melynek jelentőségét tovább emelte, hogy Tatabánya lett a megyeszékhely is. Az új település megalkotásához eltüntették a korábbi épületek, utcák egy részét, és helyükre panelházak, szocreál középületek, lakótelepek, „Kádár-barokk” stílusú építmények kerültek, amelyek máig uralják a településképet. Az 1980-as évek közepére a lakosság száma 80 ezer főben tetőzött. Idáig tartott az a korszak, amelyre a helyiek úgy emlékeznek: a föld feletti Tatabánya a föld alatti Tatabányából élt. Rövidesen elkezdődött a hanyatlás, ugyanis a széntelepek kimerültek, a rendszerváltozást követően pedig a bányászat mellett a rá települt nehézipar is megszűnt.
A régi világ összeomlását kísérő válságból Tatabányának mégis sikerült megújulnia. Ipari parkokat létesítettek, ahol a kedvező közlekedésföldrajzi helyzet miatt számos vállalat, üzem telepedett meg, munkahelyeket teremtve. A környezetet erősen romboló gazdaságszerkezet átalakulásával a térség élhetőbbé vált, a városban előremutató, széleskörü, tájvédelemalapú stratégiai fejlesztések történnek. Az idők során kialakult hagyományok azonban még napjainkban is élnek, a vájárok közötti összetartás példaértékű. Szokásaikat, szemléletüket őrzik, és átadják a későbbi nemzedékeknek. Tatabányán és a szomszédos szénmedencék településein is emléktáblák, szobrok, rendezvények, kiállított bányagépek emlékeztetnek a múltra.
A szocreál felett szárnyaló Turul
A tatabányai pályaudvar előtti térről startolunk el, aluljárón kelünk át a Győri út alatt. A túloldalán felbukkanva az Álmos vezér utca torkolatában találjuk magunkat, ahonnan a P jelzéseket követve, emeletes blokkházak tövében folytatjuk. Szemben jól rálátni első célunk a Csúcsos-hegy – Kő-hegy lapos tetejű, erdővel borított rögére. A fák között feltűnően fehérlenek a hegyet felépítő kipreparálódott mészkősziklák, az egyik tetején kiterjesztett szárnyával a bronzturul pózol, mellette a Szelim-lyuk bejárata nyílik. Az álláspontunknál 150 méterrel magasabb sasbérc igen meredeken szakad le a Tatai-árok irányába.
Rövidesen elérjük az 1-es főút zajvédő falát, és átkelünk az úttesten, majd az M1-es autópályát keresztezzük alulról. A vízmű karsztaknája mellett kezdődik a komolyabb emelkedő, melynek nagy részét egy kb. 400 fokból álló lépcsősorral küzdjük le. Közvetlenül a tető alatt balra a PΩ jelzése ágazik ki, a keskeny sziklaperemen vezető ösvény a közeli Szelim-lyukhoz tart. Szájától szép panorámát kapunk Tatabánya környékére és a Vértes kiemelkedéseire.
A triász korú mészkőben kioldódott forrásbarlang nagyméretű ürege jelentős régészeti lelőhely és a környék folklórjának is fontos ihletője. Megtekintéséhez nem szükséges lámpa, mivel több nyílással – köztük egy felülre, az égre nézővel is – rendelkezik, melyeken beáramlik a napfény. A feltárt leletek szerint a barlang az őskőkortól a rézkorig emberi lakóhely volt, és a korabeli állatvilág képviselőinek maradványait is megtalálták benne. Legismertebb legendája szerint hét falu népe menekült ide a fosztogató Szelim szultán katonái elől, a janicsárok azonban rájuk találtak, és megölték a fegyvertelen embereket. Kialakulásáról és feltárásáról kihelyezett tájékoztató táblán tudhatunk meg információkat.
Visszatérve a grádicshoz, és felkapaszkodva a tetejére a Turul emlékmű mellett állunk. Európa legnagyobb madárábrázolását a millenniumi ünnepségsorozat részeként, Komárom vármegye kezdeményezésére állították fel. A helyi identitás fontos részét képező emlékművet a legendás bánhidai győztes csata 1000. évfordulóján, 1907-ben avatták fel. A fején a stilizált Szent Koronát viselő, karmaival Árpád kardját fogó ősi, mitologikus magyar jelkép érdekes kontrasztot alkot az alatta elterülő, szocialista várostervezés legnagyobb művének tartott Tatabánya látványával; két alkotás, két korszak emléke. Összekapcsolódásukat jelzi, hogy a város címerének is központi alakja a Turul. Előterében kilátóhelyet alakítottak ki, ahonnan pompás panoráma nyílik a településre és tágabb környékére.
Leragadhatunk a látógatóközpontban
A szomszédos Gerecse Kapuja látogatóközpont fő célja a hegység értékeinek bemutatása, vidékének alaposabb megismertetése. Jól illeszkedik környezetébe a központi épület, amelyben interaktív kiállítóteret, éttermet, ajándékboltot, kerékpárkölcsönzőt alakítottak ki, sőt a Turul alatti sziklákon vezető via ferrata-útvonalak bejárásához szükséges felszerelést is bérelhetünk itt. A környékén megújultak az ösvények, pihenő- és piknikező helyek, játszótér és szabadtéri kondipark nyújt időtöltési lehetőséget a közelben. Három tanösvényt is kiépítettek, melyek bejárásával a hegység elővilágát, geológiaját, az ide kapcsolódó legendákat, valamint a 19. század végén emelt nemzeti milleniumi emlékművek történetét ismerhetjük meg. A tematikus útvonalakat mobiltelefonra  letölthető applikáció segítségével is bejárhatjuk, amellyel megtekinthetjük a táblákon nem látható tartalmakat.
Innen a P jelzés turistasétányán, a látogatóközpont épületétől balra folytatjuk. Ez a szakasz egybeesik a geológiai tanösvénnyel, ezért az út mellé pakolt kőzetminták és tájékoztató táblák segítségével meg is ismerhetjük a Gerecse hegyeit felépítő üledékeket. Enyhén emelkedve a parkerdőn át, balról mellőzzük a Ranzinger-kilátóhoz vezető nyiladékot, majd a Csúcsos-hegy keleti lejtőjén leereszkedve balra fordulunk a Nagy-rét csemetéskertjének kerítésénél. A nyílegyenes acélháló mentén különleges gesztenyafasorban lépdelünk. Jobbra, a Halyagos oldalában található erdőrészt Lengyel-halálának hívják, az elnevezés az 1848/49-es szabadságharc tragikus sorsú bujdosó honvédjére utal. Fiatal tölgyesben, löszbe ágyazódott mélyúton folytatjuk. A jégkorszak idején fújó erős szelek által szétterített porszemcsékből képződött kőzet könnyen erodálódik, keletkezésükbe a külső erők mellett az emberi közlekedés is besegít.
Utunk a szűk és mély Vaskapu szurdokszerű völgyébe vezet, ahonnan emelkedőbe vált ösvényünk. A környezet a korábbihoz képest nagyot változik: a gyér aljnövényzetű völgyoldalak itt telis-tele vannak kisebb-nagyobb kőzetkibukkanásokkal, a feltűnően fehérlő mészkövet sokhelyütt puha, üdezöld mohabevonat tarkítja. Egy kanyar után második világháborús katonasírt pillantunk meg. A hant az 1944/45 fordulóján vívott kemény harcokra emlékeztet, amikor bizony nem volt ilyen csendes az erdő.
Ösvényünkön talpalva kövek felett lépük át, meg a vizek által lehordott, vagy a szél által letört faágakon keresztül bukdácsolunk. Lezúduló csapadékvizek erodálják a két oldalt; a felső, löszös rétegben a peremen még kapaszkodni igyekvő fák ágas-bogas gyökérzetét figyelhetjük lenyűgözve. A vértesszőlősi előembertelep feltárójáról elnevezett Vértes László-aknabarlang ajtóval lezárt hasadékát elérve megenyhül az emelkedő, és sudár fiataloson keresztül, hangulatos ág-, és lombalagútban andalgunk tovább, követve a fényt a végén. Érintjük a betonkávával és vasráccsal foglalt Arany-lyuk zsomboly száját, mellette kereszteződésbe érkezünk. Pihenőpad csábít leülésre, aminek ne is álljunk ellent! Érdemes szusszanni egyet a fák alatt.
Legendák földjén az Öreg-Kovácsnál
A S jelzésen indulunk tovább a Halyagos-rét pereme mentén, a fák között rálátunk a sík terület zöldjére. Tölgyesben, nyiladékok és tarvágások mellett elhaladva, laza emelkedőn térünk rá a Koldusszállásról érkező kövesútra, hogy a következő kilométerek folyamán ezen koptassuk lábbelink talpát. A Nyugati-Gerecse rögsorának legmagasabb tagján járunk, az Öreg-Kovács oldalában. Nemcsak mérete miatt jelentős ez a hegy, hanem a néphagyomány szerint is. Az egyik történet úgy tartja, Mátyás királynak köszönheti nevét: álruhában találkozott itt egy öreg kovácsmesterrel, aki megvendégelte az egyszerű deáknak hitt uralkodót. Miután felfedte magát az igazságos király, arannyal jutalmazta az önzetlenséget.
A másik legenda a Sifliskőhöz kötődik. Svábul siflisnek nevezték a mézeskalácsost. Miután a vásárba tartó tatai iparosnak felborult szekere, felbőszülve átkozódni kezdett, ami sajnos ellene fordult: ő és teljes rakománya kővé változott. Az ezt tanúsító szikla áll ma is a hegy oldalában. A Simon-halálának hívott erdőrész pedig egy Simon nevű erdészre utal, akivel orvvadászok végeztek.
Az idősebb hagyásfákkal tarkított szellős-ligetes fiatalosból nyugati irányba itt-ott részleges panoráma tárul fel. A hegyláb szántói, falvai mellett jól látni a szélerőmű parkokat Bábolna-Bőny térségében, valamint a győri TV-torony sziluettjét.
Átlendülünk a hegy vállán, és sziklás aljú bükkösben kanyarogva a Szent Péter körtemplom maradványaihoz érkezünk, ahol pihenőpadok kínálnak leülési lehetőséget. Kutatások szerint itt állt az Árpád-korban alapított Kovácsi falu temploma, közelében nemesi udvarházat és temetőt is feltártak. Bár az épületek a török időkben elpusztultak, az istenháza rekonstrukciója az agostyáni Ökofaluban felépült.
Passión a szőlőhegyhez
A következő etapon csaknem 300 szintméteres ereszkedés következik Baj központjáig, melynek során elhagyjuk a Gerecsét, és hegylábi térszínre érkezünk. A S jelzésen folytatva, egyelőre szépséges erdei környezetben, különleges útszakaszon, egy hegyi kálvárián át ballagunk. A tetejét jelentő golgota csoporttól mintegy 2 km hosszan húzódik a keresztút, melynek a stációit 2008-ban állíttatta egy-egy baji család, akik folyamatosan gondjukat is viselik. 14 állomását változatos helyszínekre állították: hol egy irtásréten, hol a fák között, a hegyoldalban, vagy a sziklák szomszédságában emlékezhetünk Krisztus szenvedésére, a menetirányunk szerint fordított időrendben.
A fák törzsein még két hosszútávú zarándokútvonal speciális jelzéseit figyelhetünk meg a S jelzés mellett: a Mátraverebélyt Máriacellel összekötő Gyöngyök útja (Via Margaritarum) gyöngyfüzér-, és a Szent Jakab-zarándokút hazai szakaszát (Camino Húngaro) kijelölő sárga kagyló jelit. A Kecske- és a Reim-hegy között gyönyörű bükkösben kezdünk ereszkedni egy időszakos vízfolyás egyre mélyülő árka mentén. Hordalékfák és kisebb-nagyobb kövek, méretesebb sziklakibukkanások között lavírozva süllyedünk a passió első stációjáig, ahonnan megenyhült terepen megyünk tovább, a nagy kiterjedésű baji szőlőhegy présházai, pincéi, gyümölcsöskertjei között. Kilépve az erdőből hirtelen feltárul a táj, és kilátást kapunk a környékre. Közvetlenül alattunk Baj község templomtornya és háztetői színesednek. Mögötte célállomásunk, az Öreg-tó víztükre csillan, partján a tatai várral és a többi műemléképülettel, ezek mögött pedig a Kisalföld síkja zárja le a horizontot.  
Baj nevét az ótörök nyelvből származtatják, jelentése: gazdag, bő. A község a török hódoltság alatt elpusztult, majd a 18. században az egész környékkel együtt az Esterházyak birtoka lett, akik németekkel telepítették újra. A gróf a szőlőhegyen mintagazdaságot és borászatot létesített, amely nemzetközi hírűvé nőtte ki magát. Az 1754-ben épített Nagypincében 40 ezer akó bort lehetett tárolni, és itt volt Közép-Európa legnagyobb hordója, a 2150 akó (kb. 117 ezer liter) űrtartalmú , míves megmunkálású óriás. Jelenleg mintegy 70 hektáron termesztenek szőlőt Baj határában.
A téglától a pezsgőig
Löszmélyúton át sétálunk le a szépen rendben tartott szőlőhegyről. A pleisztocénban lerakódott fiatal kőzet fedi a Gerecse nyugati lankáit, és ellensúllyozza a dombsági táj egyenetlenségeit. A löszből jó minőségű, termékeny talaj alakult ki, amely ideális a bort adó növény termesztésére, és könnyű megmunkálhatósága miatt a pincék kialakítására is felettébb alkalmas. A domb aljában aszfaltútra lépve sétálunk Baj központja felé. A nyílt dűlőkön átvágva rálátunk a tatai nagytemplom kettős tornyára, a másik irányba pedig a Gerecse dél felé húzódó rögvonulatának tagjait, a Kovács-, és a Csúcsos-hegyet szemlélhetjük. A főtéri katolikus templom mellett kanyarodunk rá a tatai útra, amellyel párhuzamosan járdán gyalogolunk a községháza, illetve jó néhány hagyományos építésű lakóház előtt. A faluban működik vendéglő, vegyesbolt, pékség is, úgyhogy töltekezhetünk a kínálatukból.
A település szélén, balról mellőzzük az egykori szovjet laktanya és lőtér komplexumát, majd nyílt területen át tartunk Tata irányába. Az út mentén a felszín alatt agyagréteg húzódik, amelyre az egykor híres tatai tégla- és cserépgyárak épültek. Az első téglavetőt még az Esterházyak létesítették a 18. században.
Tóvároskert megálló mellett kelünk át a Budapest-Győr vasútvonalon, majd kb. 200 méter után jobbra letérünk a Szent Jakab út sárga kagyló jelzésére. A keskeny aszfaltút hársfa alléja az uradalmi pezsgőgyár épületeihez vezet. A korábbi szesz-, és sörfőzdét alakították át a 20. század elején a nemes nedű készítésére, a főépületben társasági összejövetelek színteréül szolgáló báltermet is kialakítottak. A többi építmény istállóként, lakásként és raktárként funkcionált. Az itt gyártott tatai pezsgő ismert és keresett termék volt.

Nyugtató Angolpark
A híres Angolpark területére lépve a Tatai Edzőtábor kerítése mentén ballagunk tovább. A főúri pihenő- és mulatókertből lekerített területet az 1948-as londoni olimpiára való felkészülésre kapták meg a sportolók, és azóta is az élsportolóknak nyújt színvonalas edzési lehetőséget.
Magyarország első angol típusú kertjét 1783-tól kezdve, évtizedek alatt alakították ki. Ehhez először a tágabb környéket kellett átformálni. Amikor az Esterházy család birtoka lett, a vidék lápos, vizenyős felszín volt, a feltörő karsztforrások táplálták. A munkálatok során lecsapolták a mocsarakat, vízvezető árkok, csatornák és gátak rendszereit építettek ki, amelyek között tavakat létesítettek. Ma is meghatározza a városképet az akkori tereprendezés, amit később folytattak. Tata mesterséges tavainak egyike a 18 hektáros Cseke-tó, melynek déli partján most egy sétányon andalgunk.
A pontos mértani formákon és a kiszámíthatóságon alapuló francia stílusú kertekkel szemben az angol módi lényege a természetes szeszély, hogy ne legyen szabályosság. A hangsúly az ellentétes benyomásokon van, hogy minden elágazás, útforduló után más tájkép, így más hangulat is kerüljön a sétáló szeme elé. A művészi szándékkal megalkotott kertet kanyargós utakkal, patakokkal, vízfelületekkel, sokféle növénnyel, különböző jellegű felszínek ötvözésével hozták létre. Ezek mellett eltérő stílusú, historizáló épületek, műromok, színpadok is kerültek a hangulatos sétányok, pázsitok mellé. A merengést ébresztő tájkert rendkívüli nyugalmat és a természet érzését kelti az itt tartózkodóban. Ma kb. 50 fenyő-, 150 lombosfa és cserjefajt, változatot tartalmaz a tatai Angolpark. Leginkább a hatalmas platánok és a szomorú fűzek szembetűnőek, de utunkba kerülnek igazán egzotikus fák is.
A parti sétány mentén érintjük az édesvízi mészkőből felépült, a tetején félholddal ékített török mecsetet, szemben vele pedig leülhetünk a Kazinczy-padra, amely a költő látogatásaira emlékeztet. A Tükör-forrástóból induló patak összefolyik a Pokol-forrás vizével - így, együtt táplálják a szomszédos Cseke-tavat. Volt idő, amikor a Tatabánya környéki bányászat miatt jelentős karsztvízkiemelés teljesen elapasztotta a forrásokat (ekkor az Öreg-tóból szivattyúztak át vizet a Csekébe), de ma már újra emelkedik a vízhozam. Keskeny kőhíd mellett római szentély ad antik hangulatot, íves grotta mélyed a domboldalba, középpontjában faragott kőoltárral.
Érdemes kitérőket tennünk, és felfedeznünk a park belső területeit is. Útbaigazító táblák kalauzolnak el minket a Kiskastélyhoz, a Pálmaházhoz, a szabadtéri színpadhoz, a műbarlangokhoz és a többi látványossághoz, amelyekről információkat is olvashatunk. Sőt, ha időnk és kedvünk engedi, körbe is sétálhatjuk a Cseke-tavat, még jobban elmerülve a hely nyugalmat árasztó hangulatában.
A kijárat mellett többféle stílust és építőanyagot magába foglaló műrom emelkedik. Építéséhez felhasználták a vértesszentkereszti román kori apátság oszlop- és pillérkötegeit, valamint domborműves római sírköveket is beleépítettek.
Tata utcáin
Kilépve a park kapuján túránk utolsó etapja Tata utcáin vezet az Öreg-tóhoz. Az első világháborús emlékművel megjelölt Damjanich utcán keresztül a Szabadság térre érkezünk, melynek végén jobbra, az 1-es főút városi szakaszára térünk. Szépen felújított régi középületek, lakóházak, üzletek között elsétálva, évszázados gyógyszertár épülete mellett balra fordulunk az Alkotmány utcába. Átkelünk a Malom-patak kőhídján, és a tatai tórendszer legnagyobb tagjához, az Öreg-tó partjára érkezünk, immár a vár szomszédságába.
Az állóvíz mentén számos műemléket és egyéb látnivalót találunk, amelyek érdemesek a megtekintésre: az élővizek városának is hívott Tata egyszerre a természeti és a kulturális értékek tárháza. Ha még van időnk, maradhatunk itt.

A vörösmárvány és az őskrokodil nyomában

  • Héreg központjából a Z jelzésen indulunk északnyugati irányba, és ezt követjük a Bánya-hegyi erdészházig.
  • A Bánya-hegyi erdészház mellett jobbra a K jelzésre váltunk.
  • A Gerecse-oldal turistaút elágazásában jobbra térve, a K▲ jelzés ösvényére fordulva kapaszkodni kezdünk a Nagy-Gerecse csúcsa felé, majd a legmagasabb pontot keresztezve, a  túloldalán a Serédi-kastélyig ereszkedünk.
  • A kastély  mellett jobbra ismét K jelzésre kanyarodunk, és a Vizválasztón át Pusztamarótig ezt követjük.
  • Pusztamarótról K jelzésen visszajövünk a Vízválasztó elágazásáig, ahol balra a P jelzés útjára fordulunk. Ez vezet túránk végére, héregi kiindulópontunkig, amivel bezárjuk a túrakört.
 A túráról részletesen
Héregről a Bánya-hegyre
Túránkat Héreg központjából indítjuk. A faluban működik vegyesbolt, presszó és vendéglő is, mindegyik csupán néhány perces sétára található – könnyen beszerezhetjük, ha szükségünk lenne még valamire az indulás előtt.
A hagyományosan kőbányászatból élő, nagy múltú község (határából számos római kori pénzérme és más lelet került elő) gerincútja a Fő utca, amelyen a P/Z turistajelzések navigálnak északnyugat felé, az erdő irányába. Már innen ismerkedhetünk a falu fölé magasodó Nagy-Gerecse hosszan elnyúló tömbjével, amelyet könnyen beazonosíthatunk a tetőszintről karcsún kiemelkedő TV-tornyáról. A házak között ballagva az aszfalt burkolat rövidesen murvás útra vált, amelyen elérjük a település végét. Az erdészház előtti tisztás irányítótáblájánál balra, a Z jelzésre kanyarodunk, és belépünk a fák közé.
Széles úton keresztezzük a Gyertyánosnak hívott fiatal, ligetes erdőrészt, ahol a névadó fajta tölgyekkel elegyedik. Eddig komótosan emelkedő ösvényünk fokozatosan meredekebbé válása, és az erdőaljat színesítő mohos sziklakibukkanások jelzik, hogy a Halyagos-hegy oldalához érkeztünk. Egy rövid, de meredek kaptatóval fel is caplatunk a kiemelkedésre, ahol középkorú bükkösben, lankásabb terepen folytatjuk. A Halyagos irányítótáblás elágazásában rácsatlakozik utunk az Országos Kéktúra nyomvonalára, itt jobbra térve K/Z jeleken bandukolunk tovább.
Rövidesen egy méltóságteljes, öreg tölgyfa mellett kiérünk az erdőből, és kicsiny füves területen átvágva, a Tardosról a Bánya-hegy kőfejtőjébe vezető szállítóút kereszteződésben, a Nagy-Gerecse előtti nyeregben találjuk magunkat. Innen kis kitérővel látogatást tehetünk  a vörösmárvány bányába. Mivel ez napjainkban is működő üzem, a kapunál kérdezzük meg az ott dolgozókat, hogy bemehetünk-e!
Őslényektől a medvehagymáshoz
Mielőtt folytatnánk túránkat, érdemes rövid kitérőt tennünk. Inenn ágazik ki egy turistajelzés nélküli erdészeti út, amely a 700 méterre nyíló Kis-Gerecse már nem művelt bányáihoz vezet. Elsétálunk két függőleges aknabarlang, a Tűzköves- és a Jura zsomboly ráccsal lezárt bejárata mellett, és rövidesen a bányaudvar korláttal védett tetejének peremén állunk. Szép kilátást kapunk a Kisalföld elnyúló síkságára és a Duna-völgy felé ellaposodó Gerecse rögeire.
Szemben a Nagy-Pisznice fokozott védelem alatt álló fejtőjét látni, amely csak a Duna-Ipoly Nemzeti Park engedélyével látogatható, mert sziklapárkányai a vándor- és a kerecsensólyom költési- és időszakos élőhelyei. A magyar hagyományban szereplő, turulmadárral azonosított kerecsen (bizonyos vélemények szerint a hegység neve is a madár nevéből eredeztethető) a múlt század második felében a kedvezőtlen hatások miatt csaknem eltűnt a Kárpát-medencéből, a vándorsólyom esetében pedig harminc évig nem is jegyeztek fel itthoni költést. Az elindított védelmi program eredményeként ma már mindkét fajnál örvendetesen növekszik a hazai fészkelő állomány. A Pisznice másik (ős)állattani érdekessége, hogy innen kerültek elő 1996-ban egy addig rendszertanilag nem besorolt őskrokodil fosszíliái. A hüllő kb. 180 millió évvel ezelőtt élt abban a Thetys-óceánban, melynek alján a jelenlegi bánya anyaga lerakódott. A "Magyarosuchus fitosi" jelentősége, hogy a krokodilok közül a tengeri életmódhoz elsőként alkalmazkodott csoporthoz tartozott. A szenzációs lelet a Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthető meg.
Egy csapáson leereszkedve a látogatható kis-gerecsei bányaudvarokba testközelből vizsgálhatjuk a fantasztikus formákban álló, színpompás vörös, sárgás és szürke mészkövet. A falak különlegessége még, hogy hazánk legnagyobb kihívást jelentő sziklamászó útjait hordozzák, amelyek a fejtési módszernek köszönhetően keletkeztek. Hétvégenként nem ritka a sziklákon feljutni próbálkozó sportolók látványa.
A K jelzésen kelet felé indulunk tovább, Pusztamarótot megcélozva. Légvezeték nyiladékát keresztezzük, és a fák alatt fehér mészkőkibukkanások között-mellett lépkedünk. Az egyik sziklafal előtt padot találunk, a kőbe pedig kicsiny fülkéket véstek feszülettel, szoborral: egy erdei Mária-kegyhelynél járunk, ahol akár szusszanhatunk is egyet. Ösvényünk lejtmenetbe vált, ereszkedni kezdünk a Kis-Gerecse oldalában.
A szép tölgyes-bükkösben tavasszal és kora nyáron erős hagymaszagot érezhetünk. Az illat forrása az egész hegyoldalban tenyésző medvehagyma. A reformkonyha-kedvelők körében divatba jött növény neve a néphit szerint onnan ered, hogy a barlangjából kibújó medve először ezt keresi, hogy a hosszú téli álom után kitisztítsa szervezetét.
Nemsokára véget ér lejtős szakaszunk, dózerútba torkollik a csapás, amelyen a P jelzés csatlakozik, és a Nagy-Pisznice – Kis-Gerecse közötti nyeregbe, a Vízválasztóhoz érkezünk. Sorompót kerülünk meg, majd jobbra fordulva a K/P közös jeleken széles erdészeti szállítóúton tesszük meg Pusztamarótig a maradék 1,2 km-es távot. Velünk párhuzamosan egykori töltés kiemelkedését figyelhetjük meg, erre fektették az 1917-71 között működő Süttő-Pusztamarót keskeny nyomtávú vasút sínpárját, amely a Bánya-hegynél látott vonal mellékága volt. Eredetileg iparvasútnak épült, de 1960-ban bevezették rajta a személyszállítást is. Sajnálatos megszüntetéséig turisták tömegeit fuvarozta a Duna völgyétől a hegység belsejébe. Egyik megállója az imént elhagyott Vízválasztó útkereszteződésében létesült.


 A vörösmárvány, ami nem is márvány
A köznyelvben vörösmárványnak hívott kőzet valójában nem márvány, hanem nagyon tömör, kemény mészkő. A geológusok Pisznicei Mészkő néven tartják számon, anyaga a földtörténeti jura időszak folyamán (kb. 150-200 millió éve) hullámzott óceán alján rakódott le. A keletkezés helyén ekkor meleg klíma uralkodott, a tengerekben kőzetalkotó mennyiségben éltek a kicsiny mészvázasok. Mivel nem érték akkora hatások, mint a márvány képződéséhez szükséges lett volna, az egykori élővilág lenyomata ma is látható: kerek ammoniteszek, pörgekarúak, tengerililiom és más apró élőlények megkövesedett váztöredékeit, lenyomatait figyelhetjük meg.
A kőzet hatalmas lapokban rakódott le, ezért könnyen fejthető. A természet iszonyú erői által összetapasztott rétegeket légkalapáccsal és robbantással választják el egymástol, majd gépekkel darabokra szelik. A kőzet bordós-barnás-vöröses színét a vas- és mangán-oxidnak köszönheti, amelyek az üledékképződés során kerültek a mészkőbe. Kiváló fényezhetősége, megmunkálhatósága és különleges színe miatt nevezi a köznyelv márványnak, és emiatt is vált már régóta fontos építő- illetve díszitőkővé.
Nagyobb volumenű bányászatát a Római Birodalom idején kezdték, majd a Magyar Királyság korszakában a kitermelés tovább bővült. Az évszázadok során rengeteg építményhez, szoborhoz, síremlékhez használták fel itthon és külföldön egyaránt (pl. krakkói Wawel, bécsi, pozsonyi építmények, óbudai, visegrádi királyi paloták, esztergomi Bakócz-kápolna, pécsi, egri székesegyház, az 1965-ben átadott budapesti Lenin-emlékmű, és a rakpartok egy része is főleg vörös mészkőből készült). Kitermelésének fénykorát a dualizmus évtizedei jelentették, amikor óriási mennyiségben szállították, elsősorban fővárosi építkezésekhez.
A több helyszínes (Tölgyhát, Vöröshíd, Pisznice, Kis-Gerecse) intenzív bányászatot követően napjainkban már csak a Tardos feletti Bánya-hegyen fejtik. A felhagyott fejtők közben az ásvány-, kőzetgyűjtők, fosszíliavadászok, valamint a hegymászók paradicsomává váltak.
A Gerecse két oldalról
A nyeregből a K/Z jelzés dózerúján egy kanyar után a néhai Bánya-hegyi erdészház romjaihoz jutunk. Az épületcsoportot és környékét benőtte a gaz. Kár érte, mert nem is olyan rég még hasznosnak bizonyult: működött, mint munkásszállás, vadásztanya és erdőőri lak. A szebb napokat is látott főépülettel szemközt a, K jelzésen az erdőbe kanyarodunk. Az enyhén lejtő szekérutat az egykori keskeny nyomtávú iparvasút töltése kíséri, amelyen 1917-71 között Süttőre szállították a követ és a letermelt fát, no meg a felkéredzkedő turistákat. A vasút Bikolpusztánál két ágra válva kanyargott az erdőben, összesen 24 km hosszan. Sokhelyütt megtaláljuk még különféle maradványait, sőt egy kalandos túrával akár végig is járható sokat látott nyomvonala, amely a szekerek utáni, de a teherautókkal való fuvarozás előtti korszakról mesél.
Tölgyesben, majd bükkösben kényelmesen gyalogolva érjük el a jobbra kiágazó K▲ ösvényét, amely a Nagy-Gerecse tetejére vezet. Túránk legnehezebb szakasza következik, kb. 230 méter szintkülönbség vár ránk. Az izzasztó emelkedőn gyökérfonatos, kőmorzsalékos ösvényen kapaszkodunk; kárpótolhat a megerőltetésért a szép bükkös és a kisebb-nagyobb mohos sziklákkal pettyezett erdőalj látványa. Egy fiatalos kerítése mellett jobbra, majd a következő saroknál balra fordulunk. Innen már megenyhült terepen érjük el a főcsúcs széles platóját, ahonnan szintben vezet tovább utunk.
A tetőn négyemeletes geodéziai mérőtorony magasodik a fák lombkoronája fölé, de sajnos tilos és életveszélyes felmászni rá. Pedig messzire ellátni innen: a Gerecse lankáin túl jól tanulmányoznánk a környező tájat. Alattunk a szomszédos Nagy-Pisznice felhagyott bányája sebhelyként vöröslik a hegyoldalban, a Duna szalagján túli horizontot a Börzsöny vulkanikus kiemelkedései zárják, az előtérben az esztergomi bazilika látványával. Keleties irányba fordulva a Nagy-Gete mögött emelkedő Pilist lehetne látni, valamint a Visegrádi-, Budai-hegység néhány csúcsa bukkan elő, legtávolabb pedig a Dunakanyar feletti Naszály csúcsa kandikál. Délnyugat felé a Vértest és a Bakony domborulatait szemlélhetnénk, míg nyugat és észak felé a Kisalföld laposa veszik a párába. Tiszta időben a síkságot keretező Kis-Kárpátok és Tribecs vonulatai is felsejlenek a látóhatáron, sőt a selmeci hegyek legmagasabbika, a Szitnya is megmutatja magát.
A K▲ jelzésen folytatva túránkat a főcsúcs platóján, egy GSM-átjátszó mellett bandukolunk el, mielőtt kiérkezünk a kerítéssel körbevett méretes TV-torony tisztására. Az 1972-ben átadott, 126 méter magas építményt megkerülve az átjátszóállomás köves üzemi útján kezdünk ereszkedni a Nagy-Gerecse keleti oldalában. A Jusztinián-pihenőt elhagyva egykori erdészház romjai mellett haladunk el, majd a Nagy- és Kis-Gerecse közötti nyeregbe érkezünk, ahol ismét a K jelzésre csatlakozik utunk. Ezen jobbra tartva gyalogolunk Pusztamarót irányába. A kereszteződésből rálátuk a volt hercegprímási kastély patinás, tornyos épületére, amelyet közelebbről is megnézhetünk, sajnos csak a kerítésen túlról.


Pusztamarót
Pusztamarót nagy múltú hegyi telep, a Gerecse egyik fontos turista gócpontja. A középkorban kicsiny község települt ide, a templomosok kolostort, az esztergomi érsek vadászkastélyt építtetett. A török korban minden elpusztult, de a hely később hegyi pusztaként újult meg. Vadászterületi, erdőgazdasági, majd gyümölcstermesztési (alma, szilva) központként működött, fénykorában iskolát, boltot is eltartott, és itt volt a süttői kisvasút egyik végállomása.  Az 1940-ben kiadott Gerecse útikalauz még 76 lakosról ír, azonban a 80-as évkre Pusztamarót elnéptelenedett. Amikor a Másfél millió lépés Magyarországon című kedvcsináló filmsorozat forgatócsoportja 1979 kora őszén ide érkezett, már csak 8 fős lakosságot említettek. A gazdaság szerkezete, irányvonala jelentős változásokon ment keresztül, amikor központi utasításra megszüntették a vasúti kapcsolatot, holott az ekorra  már régóta a helyi táj és tér szerves, alapvető részét képezte. Pusztamarót dolgos hétköznapjaira a temető, valamint a megmaradt épületek emlékeztetnek.
Szerencsére azért elkerülte a teljes enyészetet, és napjainkra üdülőhellyé alakult. Esőbeálló, padok, asztalok nyújtanak turistakomfortot, működik az egykori úttörőtáborból kialakított Sólyomfészek, és szezonálisan nyitva tartó büfét is találunk itt. Kiváló hely arra, hogy továbbhaladásunk előtt pihenjünk, felfrissítsük magunkat, és megismerkedjünk a helyszínnel.
A régi temető melletti míves, szimbólumokkal teli történelmi emlékhely az 1526. szeptember 13-15-i tragikus eseményeknek állít mementót. A mohácsi csatavesztést követően szekértáborban sáncolta el magát a környékbeli lakosság és a sok menekült a törökök elől, akik megostromolták a tábort. Három napos véres, kegyetlen harc bontakozott ki. Győzelmük után az oszmánok a túlélők egy részét is lemészárolták, források szerint kb. 20 ezer ember veszett oda, sokan pedig rabszíjon végezték.
A gyászos csata egyik név szerint is ismert résztvevője Dobozi Mihály volt. A legenda szerint a vitéz feleségével, Farmos Ilonával lóháton menekült az elbukott ütközetből, a dupla teher miatt azonban egyre csökkent az előnyük az üldözőik előtt. Ekkor az asszony kérlelni kezdte férjét, hogy ölje meg őt, és mentse magát, hiszen egyedül elvágtázhat. Mikor már csaknem beérték őket, Ilona a földre ugrott. Dobozi nem akarta nejét elhagyni, lesújtott rá kardjával, azután pedig utolsó lehelletéig küzdve hősként esett el. Dobozi Mihály nevét közterületek, emléktáblák őrzik, valamint képzőművészeti alkotásokon, irodalmi művekben is megörökítették. A tragikus eseményekre a közeli Emberölőnek hívott erdőrész emlékeztet. 
Király pihenő és visszatérés Héregre
Pusztamarótról az ismerős K/P jelzéseken visszatérünk a Vízválasztó nyergébe, ahonnan a P jelzésen folytatjuk túránkat egészen Héregig. A TV-torony üzemi kövesútján enyhén emelkedve kerüljük a Kis-Gerecse keleti oldalát, lekerített fiatalos sűrűje mentén. Egy irányítótáblával megjelölt visszafordítóban balra letérünk a dózerútról, és talajúton baktatunk tovább. A Kajmát-tető térségét elérve egy közelmúltbeli tarvágásnak köszönhetően feltárul előttünk a kétoldali táj. Balra a hegység rögei között megbúvó Héreg-Tarjáni-medence szántói, erdőfoltjai és művelt területei, mint hatalmas kirakósjáték elemei illeszkednek egymáshoz, éles kontrasztot alkotva a túloldalon emelkedő erdős Gerecse-oldal látványával. A lombkoronák fölé a TV torony antennája nyúlik.
Hamarosan véget ér a vágásterület, és szép tölgyesben ereszkedünk a Király-kút nagyméretű tisztására. Táborhelynek is kiváló ez a bájos rét: esőházzal, padokkal, asztalokkal, tűzrakóval csábítja hosszabb-rövidebb megpihenésre a vándort. Bővízű karsztforrása különleges boltozatos foglalású, köve vörös mészkő. Elnevezése a hagyomány szerint Mátyás királyra utal, aki gerecsei vadászatai során szívesen pihent meg e csorgó mellett. Magunk mögött hagyva a mezőt tölgyerdőben ereszkedünk tovább az innen már közeli Héreg irányába. A falu szélét az erdészház kerítése mellett érjük el, megkerülünk egy sorompót, és már ismerős úton, túránk kiinduló szakaszán gyalogolunk vissza a község központjába.

2020. január 21., kedd

Kadarkút

Kadarkút város Somogy megyében, a Kaposvári járásban. A kistérségek 2014-es megszüntetése előtt a Kadarkúti kistérség székhelye volt.


Kaposvártól 25 kilométerre helyezkedik el, Belső-Somogy és a Zselic határán. Kaposvár és Nagyatád, a 61-es és 68-as főutak felől a Kaposfő-Lábod közti 6616-os úton, Szigetvár felől a 6-os főúttól idáig húzódó 6607-es úton, Nagybajom felől pedig a 6618-as úton.
A település alaprajza a 19. századi rendezésnek köszönhetően szabályos: egymásra merőleges utcákból áll.
A községhez a következő puszták tartoztak, illetve tartoznak: Hódos-puszta, Körmendpuszta és Somogyszentimrepuszta.

Története


Időszámításunk előtt

A miocén és pliocén időszakban a területet a Pannon-tenger borította, melynek visszahúzódását követően a terület jellemzően mocsaras volt. A történelem korai időszakában az emberi jelenlét nem volt számottevő, azonban a település környékén az előkerült leletek szerint már i. e. 8000 - 10 000 évvel ezelőtt is éltek.

A középkorban

Kadarkút első, és az utókorra fennmaradt írásos említése az 1332-1335 években készült pápai tizedjegyzékében található: a tizedszedés második évében (1333) Kadacuta, majd Kadarcuta formában, a tizedszedés harmadik évében (1334) Kadarkuta, míg negyedik évében (1335) Chadarcuthay formában írták a helység nevét. A település első okleveles említése Tamás országbíró által, alsólendvai Miklós bán és Szentkirályi Jakab fia János közötti perben 1353-ban kiadott oklevelében található Kadarkuth formában.
Az akkori és későbbi dokumentumok több különböző alakban is említik a települést, úgymint: Chadarcuthay, Kadarcuch, Kadarkutha, Kethkadarkutha, Kadarkuth.
A középkorban a város mai területén hét falu létezett: Kadarkút, Kiskadarkút, Szentkirály, Körmend, Kenéz, Szentimre és Hódos. Az Árpád-házi és az utánuk következő, török megszállás előtti királyok uralkodása alatt többen is pereskedtek a település birtoklásáért, de az itt lakók békés életet éltek.

A török idők

Kadarkút és környéke 1554-től tartozott a török területek közé, amikor lakói már a törököknek is adóztak. A mohácsi szandzsák 1554-ben készült fejadólistája szerint a garasgáli keza helységei közül Kadarkúton 7 ház, Szentkirályon 2 ház, Szent Imrén 1 ház fizetett adót. Körmendpuszta az 1554. évi török kincstári adólajstrom szerint 2 házból állott. Az 1554-es fejadó defter Kadarkúton hét családfőt írt össze, akik: Kutera Ferenc, Cse Antal, Fodor Gergel, Nagy Ferenc, Hirvát Kelemen, Veres Benedik, Varga Tamás.
A pécsi vilájethez tartozó mohácsi szandzsák 1565–1566 évi fejadó deftere szerint a törököknek a garasgáli náhié községei közül Kadarkút 3 ház, a kaposvári náhiéból Szent Imrén 4 ház adózott. A szigetvári vilajet 1571. évi fejadó deftere szerint a garasgáli náhiéból Kadarkúton 22, Szentkirályon 3, a pécsi szandzsák kaposvári náhiéjához tartozó Körmenden 5, Szent Imrén 4 ház fizetett adót. Az 1571-es fejadó defter Kadarkúton 19 családfőt írt össze: Cse Antal, Verös Benedik, Varga Tamás, Szabó János, Kosi Vince, Veres Márton, Szőke György, Gyalus János, Gyalus Imre, Gyalus Balázs, Kis Boldizsár, Bire Antal, Fejes Miklós, Házadi Mihály, Kovács Benedik, Baka István, Varga Imre, Fejes Sebestyén.
1582-ben 3 portáját írták össze a török adószedők.
A szigetvári liva rúznámcséja szerint 1586–1587-ben a kanizsai náhié szigetvári szandzsákában Kodorkud birtokait Dervisről Juszuf bin musztafára írták.
Utolsó török földesura Kücsök Zachim volt.

A török alóli felszabadulástól és a dualizmus koráig

A török nagy károkat okozott a településen. A 19. század idején a Somssich, a Mérey, a Márffy, a Vasdényei és a Dersffi családoknak voltak itt birtokai.

A dualizmus korától napjainkig

1936-1949 között közigazgatásilag Kadarkúthoz tartozott Kőkút település is.
A városi rangot 2005-ben kapta meg.

Nevezetességei

  • Somogyszentimrei földvár (Nováki Gyula szerint bronzkori)
  • Római katolikus templom (klasszicista, épült 1832-1840 között, tervezője és építője: Johann Felder)
  • Református templom (neogótikus, épült 1905–1906 között, tervezője és építője: Károlyi Emil és Schlauch Imre)
  • Vótapuszta kastélyépület (1910-1911 között épült, építtetője Somssich Géza)
  • Hősök tere – Hősi emlékmű (állították: 1924)
  • Szabadkai Tibor magánarborétuma

Híres emberek

  • Itt született Bokor József (1843–1917), A Pallas nagy lexikonának szerkesztője
  • Itt született Turányi Gábor (1948), Ybl Miklós-díjas építész
  • Csokonai Vitéz Mihály sokszor megfordult a környéken.
  • Itt élt 1865-1886 között Halka Sámuel (Kocs, 1817–Kadarkút, 1886. május 24.) református lelkész, teológiai író.
  • Itt született Jálics Ernő (1895–1964) szobrászművész, a Balatoni Művésztelep egyik alapító tagja, a kaposvári Csiky Gergely Színház parkjában álló 44-es gyalogezred-emlékmű alkotója