2022. március 31., csütörtök

Zsebtévé

 Zsebtévé vagy Zseb Tv gyermekeknek készült magyar televíziós filmsorozat, amelynek epizódjait 1965-től másfél évtizeden át sugározta a Magyar Televízió.


A forgatókönyvet Tóth Eszter írta, a sorozat szerkesztője Apor Judit volt. Visszatérő blokkokból álló verses-zenés magazint hoztak létre, melyben az óvodáskorú gyerekek hétköznapi konfliktusainak mesés, játékos feldolgozása is helyet kapott. A sorozat formáját, a televíziós trükkök beépítését Szabó Attila rendező alakította ki. Ő találta meg Móka Miki szerepére Levente Pétert, aki nagyszerű példát mutatott arra, hogyan kell a felnőttnek a gyerekekhez szólni, hogy egyenrangú társak legyenek a játékban. A hamar sikeressé váló sorozat rendezését a hetvenes években Kovács Kata vette át, majd pedig Móka Mikit Gyabronka József alakította.

A műsor állandó szereplője volt a Kemény Henrik által tervezett és mozgatott marionettbáb alakjában megelevenedő kedves, huncut majomfigura, Hakapeszi Maki, továbbá Takács Bálint és Furfangos Frigyes, akiknek bábfiguráját Lévai Sándor alkotta meg, valamint a Versmondó lány. Később – de még Levente Péter idején – csatlakozott a szereplőkhöz Szuhay Balázs alakításában Hiszékeny úr, aki folyton bedől Hakapeszi Maki röhejes találmányainak, amiből aztán mindenféle mulatságos bonyodalom támad.

2011-ben mutatták be a televíziós műsor alapján és Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék című írásából elkészült Móka Miki és barátai című gyermekszíndarabot a Jászai Mari Színházban, melyet egy évvel később a Komáromi Jókai Színházzal közös produkcióban is bemutattak. 2013-ban pedig a Karinthy Színház és a Dumaszínház is feldolgozta egy közös produkcióban.

Szereplők

  • Móka Miki – Levente Péter, később Gyabronka József
(egyes epizódokban „testvérei” helyettesítik, pl. Móka Misi Sirkó László, vagy Móka Marci Mikó István, alakításában)
  • Takács Bálint – bábfigura, hangja Szöllősy Irén
  • Versmondó lány – Szerencsi Éva, később Hűvösvölgyi Ildikó, Simorjay Emese, Málnay Zsuzsa
  • Hiszékeny úr (alias Hiszékeny Jenő) – Szuhay Balázs, előtte Alfonzó (alias Markos József)
  • Hakapeszi Maki – bábfigura, hangja Kemény Henrik
  • Furfangos Frigyes – bábfigura, hangja Kemény Henrik

Angyalbőrben

 Az Angyalbőrben 1990-től 1991-ig vetített magyar televíziós filmsorozat, amelyet 1988-tól 1989-ig forgattak BudapestenBudaörsönCsobánkánZsámbékon és Pilisborosjenőn. A tévéfilmsorozat a Magyar Televízió és a Tele P-Art gyártásában készült, a Jupiter Film forgalmazásában jelent meg DVD-n. Műfaja filmvígjáték-sorozatMagyarországon az MTV vetítette először a televízióban 1990. szeptember 28. és 1991. március 25. között, majd később a TV-1, az MTV-1, az m1, a TV-2, az MTV-2, az m2, a Viasat 3, a Duna TV, a Duna World és az M3 ismételte. Az élőszereplős játékfilmsorozat a vasbogdányi laktanya egyik szakaszának életét mutatja be a rendszerváltás idején.














1990

  • 1. Military Boutique

Urbán Andrást a sportszázadtól (gúnynevén: „lógós század”) és Szabó Dezsőkét a budaörsi laktanyából (gúnynevén: „budaörsi Hilton szálló”) a feljebbvalóikkal szembeni konfliktusuk miatt áthelyezik Vasbogdányba, a szigorú Karádi őrmester szakaszába. Egyik társukat, Csergőt rajtakapják, hogy katonai bakancsokat szokott kicsempészni a laktanyából, hogy barátai a piacon eladhassák. Urbánnak ez ad egy ötletet egy jó üzleti lehetőséghez…

  • 2. Bakafácán

Klammer Péter nehezen mer közeledni a nőkhöz, a laktanya jubileumi ünnepségén sem szed fel senkit, pedig sok fiatal lányt meghívtak. Emiatt elterjed róla az a pletyka, hogy homoszexuális, egyre kínosabb helyzetekbe kerül. Társai közül csak Urbán hisz neki. Egy egyedülálló anyuka azonban felkeresi Kardos századost arra hivatkozva, hogy Klammer a gyereke apja…

  • 3. Bőrtérkép

Géczit volt bűntársai megverik és követelik, hogy adjon nekik egy térképet vagy fizessen nekik. Szakasztársainak elmondja, hogy egy bankfiók gyenge pontjainak rajza van a hátára tetoválva. Úgy döntenek, hogy egy autókrosszverseny pénzdíjából fizetik ki a bűnözőket. Éder vállalja az autó összeszerelését, a versenyző pedig Urbán lesz, akinek azonban szerelmi bonyodalmai támadnak: megtetszik neki egy nő, akiről aztán kiderül, hogy katonatiszt…

  • 4. Borcsata

A szüret idején a szakasz segít egy bortermelőnek, aki szeretne eladni egy osztrák úrnak. Azonban a szomszédos szőlő tulajdonosa is erre pályázik és ennek érdekében semmitől sem riad vissza. Közben a rendőrség nyomozást indít egy borhamisítási ügyben, amelynek szálai Vasbogdányba vezetnek.

  • 5. Mozgó trezor

A laktanya a Volánnal való együttműködésért jutalompénzt kap, amit egy bál keretében terveznek szétosztani. A pénzt Karádi és Urbán veszik fel a bankfiókból, egy Volán-dolgozó és társai azonban el akarják lopni…

  • 6. Átkelés

Egymás után több vasbogdányi gyerek is eltűnik, köztük Ildikóé, valamint az egyik pilótáé. Urbánék megpróbálják felderíteni, miközben egy nagyszabású átkeléses hadgyakorlatra is kell készülniük…

  • 7. Álca nélkül

A laktanya katonái éjszakai hadgyakorlaton vesznek részt. Egy részeg motoros azonban megzavarja a forgalomirányítót, így Urbánék szakasza rossz irányba indul. Másnap reggel veszik észre, hogy egy nudistastrandra keveredtek. Közben Budapestről egy őrnagy indul a gyakorlat helyszínére, de egyenruháját otthon felejti, így utána indul a felesége és az anyósa is…

1991

  • 8. Computer manőver

Ildikó anyagi problémái miatt elköltözni készül. A szakasz segíteni próbál rajta, játékautomatákból befolyó pénzből. Azonban a terv sikerét veszélyezteti, hogy Vasbogdányba érkezik Budapest automatakirálya. Közben Édert azzal bízza meg Kardos százados, hogy dolgozza ki a történelem nagy csatáit játékprogramként.

  • 9. Frontszínház

A Honvédelmi Minisztérium és a Művelődésügyi Minisztérium együttműködésének keretében egy rendező a vasbogdányi várban viszi színpadra a Hamletet. A produkcióban az Urbán-szakasz is közreműködik. Közben a pilóták a katonák ellen hangolják a lakosságot, a vasbogdányi vár rajza pedig véletlenül a gyakorlatra készülő kommandóhoz kerül…

  • 10. Bogdán koporsója

Bazsó egy cikkben arról olvas, hogy egy elmélet szerint az ősmagyar Bogdán vezért Vasbogdányban temették el. A szakaszt Karádi árokásásra vezényli, ami alól úgy próbálnak kibújni, hogy régészeti leletnek álcázott tárgyakat rejtenek a földbe, amiket „véletlenül” megtalálnak. A terv sikerül, egy csapat régészlány érkezik feltárás céljából. Az őrmestert más módon is megviccelik, Urbán a távol lévő Tabajdi ezredes nevében telefonálva különleges megbízást ad…

  • 11. Military tours

Karádi megviccelésével Urbánék túllőttek a célon: az őrmestert idegileg kimerültnek nyilvánítják és kényszerszabadságra küldik. Utódja azonban még rosszabbnak bizonyul, így a szakasz megpróbál segíteni valahogy Karádinak, hogy újra magára találjon. Tervük zavartalan végrehajtásához gondoskodniuk kell arról, hogy ne hiányolják őket a laktanyából…

  • 12. Az elveszett szakasz

Kardos előadást tart a tájékozódási gyakorlatról. A szakasz tagjai úgy vélik, a magyarországi földrajzi viszonyok között az ilyesmi nem nagy kihívás. A tisztek úgy döntenek, megleckéztetik őket: míg egy filmforgatáson statisztálnak rabokat alakítva, a laktanya többi katonája elindul hadgyakorlatra az ország másik végébe, Urbánéknak magukra maradva kell utánuk menniük. Ráadásul éppen akkor szökik meg tíz valódi rab a börtönből, ellopva a szakasz egyenruháját…

  • 13. Tank you

Karádi az addigi szolgálatiért jutalmul egy motorkerékpárt kap, amit azonban egy harckocsi gyakorlat közben szétlapít. A szakasz kárpótolni akarja őt, a pénzt saját kiadású erotikus magazinból fedeznék. A képekhez Nelly adja a testét, más lányok pedig az arcukat…

Érdekességek

A sorozatot 1988 és 1989 között forgatták, de az utómunkák csaknem 1 évig tartottak, és mivel közben megtörtént a rendszerváltás, éppen ezért a szocialista rendszerhez köthető kifejezéseket (például elvtárs, Néphadsereg, Magyar Népköztársaság) az utószinkron során megváltoztatták a párbeszédekben, a szereplők szájáról viszont le lehet olvasni az eredeti szöveget. (Ugyanakkor a tanácselnök elnevezést még meghagyták, mivel annak helyét csak 1990 őszén vette át a polgármester.)

Urbán szerepét eredetileg Kaszás Gézának szánták, de ő a forgatás megkezdése előtt visszalépett, így kapta meg a szerepet helyette Mészáros Zoltán.

Nelli karakterét eredetileg Gizinek hívták volna.

Az Urbánt alakító Mészáros Zoltán nem jelent meg a forgatás megkezdésekor, és elérni sem tudták a készítők, így a rádióban mondatták be, hogy jelenjen meg a forgatásra.

A sorozat zenéjét játszó két együttes, az R-GO és a Moho Sapiens is feltűnik a képernyőn egy-egy epizódban (2., 5.). Utóbbinak akkoriban gitárosa volt a később a Republicban ismertté vált Patai Tamás.

Kálid Artúr, Rajkai Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs a valóságban is sorkatonai szolgálatát teljesítette a forgatás idején.

Faragó Andrásnak Mamut szerepéhez az alkotók kérésére fel kellett szednie néhány kilót.

A 2. epizódban feltűnik Tolnai Miklós, a 4. epizódban pedig ő szinkronizálja Vayer Tamást.

A 3. részben az autocross versenyt egy valódi autocross futamon vették fel, amit 1989. június 1-jén rendeztek meg Dömsödön. A filmbéli kocsi is részt vett, csak nem az Urbánt alakító Mészáros Zoltán vezette, és nem a filmbéli helyezést érte el.

A 4. és 6. epizódban Harsányi Gábor és Balázs Péter, valamint a 4. részben Vayer Tamás nyomozókat alakítanak, akárcsak Gát György korábbi sorozatában, a Lindában.

A forgatás előtt a harckocsis gyakorlótéri jelenetek helyszínéül szolgáló csobánkai laktanya gyakorlóterét átalakították (és később is úgy hagyták), mivel Gát György és Szurdi Miklós a megtekintés során nem találták elég nehéznek, látványosnak.

A laktanyai felvételek a Budaörsi repülőtér közvetlen szomszédságában lévő, mára már bezárt Vasvári Pál laktanyában voltak. A laktanya helyén ma ipartelep működik.

A sorozat helyszíne, Vasbogdány kitalált település. A városban játszódó jeleneteket Zsámbékon forgatták, néhány alkalommal látható a híres romtemplom is.

1990-ben regény készült a sorozatból. A regényben néhány szereplőnek más a keresztneve, pl.: Urbán nem András, hanem Ferenc; Klammer nem Péter, hanem Károly; Csergő nem Ferenc, hanem Máté; Tabajdi ezredes nem Gábor, hanem Géza; Giricz nem Alfréd, hanem Ferdinánd. Ezenkívül a könyvből tudhatjuk meg, hogy Szeges főhadnagy keresztneve Anna.

színészszereplőjellemzés
Usztics MátyásKarádi János őrmesterSzigorú, vaskalapos tiszthelyettes, Urbánék szakaszának kiképzője.
Mészáros ZoltánUrbán AndrásEgykori labdarúgó és taxisofőr. Egy mérkőzésen szerencsétlenül ütközött az ellenfélnél játszó barátjával, aki kómába esett. Megfogadta, hogy amíg barátja fel nem épül, addig nem ér labdához. Felettesei mégis próbálják rávenni a játékra, abban a reményben helyezik át a sportszázadból Vasbogdányba, hogy a szigorú kiképzés hatására meggondolja magát.
Bárdy GyörgyTabajdi Gábor ezredesA vasbogdányi laktanya parancsnoka. Nem egyszer engedékenyebbnek bizonyul, mint a beosztottjai.
Végvári TamásKardos István századosA vasbogdányi laktanya tisztje, kivételesen sokat foglalkozik Karádi őrmester szakaszával.
Szerednyey Béla„Rabó” (Rabovics Milán)Szerb származású, forróvérű katona, a fegyverek megszállottja. Menyasszonyára nagyon féltékeny. Utalás a Rambo karakterre.
Békési-Kálid ArtúrPósSzínes bőrű katona. Civilben hárfaművész, éppen ezért külön engedéllyel mentesül a bakancsviselés alól.
Rajkai ZoltánÉderA szakasz műszaki zsenije, találmányaival (mint például a szüretelőgép vagy a versenyautó) nagy hasznára van társainak.
Görög LászlóSzabó DezsőkeSzószátyár katona. Fejből tudja a szolgálati szabályzatot, megszegéséért rossz pontokat jegyez egy füzetbe, még a feletteseinek is. Urbánnal egy időben helyezték át Vasbogdányba. Abban bízik, hogy apja kapcsolatai révén sikerül elintézni a leszerelését.
Dózsa ZoltánGécziBörtönviselt katona, betörői múltja során szerzett tapasztalatainak sokszor hasznát veszi.
Juhász IllésKlammer PéterFélénk természetű katona. A lányokhoz is nehezen mer közeledni, ezt kezdetben félreértik a társai.
Takátsy PéterBazsó T. PéterCivilben vasutasként dolgozó katona. Szakmája iránt már-már fanatikusan elhivatott.
Bede-Fazekas SzabolcsCsergő FerencA szakasz egyetlen családos katonája. Civilben dolgozott lemezlovasként és szabóként is. Titokban katonaruhákkal üzletel.
Faragó András„Mamut” (Ferencke honvéd)Falánk katona, becenevét termete miatt kapta. Civil foglalkozása hentes. Mindenről eszébe jut egy történet a falujából.
Miletics BalázsMileA szakasz leglustább katonája, állandóan aludna.
Piszny Mónika
Vándor Éva (hang)
NellyButikoslány, ő jelenti a katonák számára a „kapcsolatot a polgári lakossággal”.
Sáfár AnikóIldikóA laktanya kantinosa. Elvált, egyedül neveli gyerekét.

Visszatérő mellékszereplők

színészszerepjellemzés
Kováts AdélSzeges Anna főhadnagyKatonatiszt, Urbánnal gyengéd érzelmeket táplálnak egymás iránt.
Baranyi LászlóBorús doktorA laktanya orvosa. Nem veti meg az alkoholt.
Hollósi FrigyesBelényesi CsabaTaxisofőr, Urbán régi ismerőse.
Miklósy GyörgyHatvani LászlóVasbogdány tanácselnöke
Szokolay OttóBékési ezredesVezérkari tiszt. Kiemelt figyelmet fordít arra, hogy Urbánt rávegyék a futballra.
Ifj. Reisenbüchler SándorGiricz AlfrédMezőgazdasági pilóták. A katonák által rájuk aggatott gúnynevük „szitakötők”, az általuk a katonákra használt gúnynév pedig a „bokorugrók.” Gyakran borsot törnek egymás orra alá, de időnként együttműködésre kényszerülnek.
Szurdi MiklósGyufás
Leisen Antal
Nyári Zoltán
Selmeczi RolandKatonák a vasbogdányi laktanya másik szakaszából.
Kálloy Molnár Péter
Gáspár András
Falusi MariannLillaPultoslányok.
Lang GyörgyiCsilla
Zsolnay AndrásCsöpiHomoszexuális taxisofőr, Urbán régi ismerőse.
Ambrus AndrásKodályka bácsiVasbogdányi lakosok.
Kölgyesi GyörgyJenő bácsi

Epizódszereplők

színészszerepepizód
Rozsnyai Viktória
Báthory Orsolya (hang)
Köves Rita2.
Tolnai Miklós2.
Ács ÁgiKincses Annamária (Rabó menyasszonya)2., 13.
Kadlott Karcsilakodalmas zenész2.
Somody Kálmán3.
Beregi Péter3.
Halász László3.
Hetényi PálFurulyás, istálló-tulajdonos3., 7.
Kelemen Csabafogdaparancsnok3.
Bajor ImreSommer Tóni4.
Jakab Csabanyomozó4.
Vayer Tamás
Tolnai Miklós (hang)
Karalyos százados, nyomozó4.
Balázs Péternyomozó4., 6.
Harsányi Gábornyomozó4., 6.
Romhányi RudolfHerr Burger4.
Neuman GáborZsiga, beépített nyomozó4.
Lippai LászlóBorbély György5.
Gábor Judit
Tóth Auguszta (hang)
Borbély Adrienn5.
Gesztesi Károly5.
Hunyadkürti István5.
Petrik Józsefa Volán igazgatója5.
Rajhona Ádámnyomozó6.
Ádám TamásZolnai Viktor6.
Sörös SándorCsiba6.
Szacsvay László6.
Heller Tamás6.
Koroknay GézaElmer Ákos őrnagy7.
Schubert Évaaz őrnagy anyósa7.
Vogt Károly7.
Martin Márta7.
Katona János„automatakirály”8.
Bodrogi GyulaZsíros Árpád, rendező9.
Egri KatiVígh Helga, színésznő9.
Bács Ferenc9.
Kránitz Lajos9.
Benkő Péter9.
Izsóf Vilmos9.
Kun Vilmos9., 12.
Fonyó József9., 12.
Mezey Lajos9., 12.
Kádár Flóra9.
Furkó Kálmán
Varga Tamás (hang)
9., 11.
Kállai István9.
Orosz István9.
Töreky ZsuzsaSövegjártó Milely, régész10.
Hegyi BarbaraBazsó testvére10.
Nagy Zoltánúj kiképző őrmester11.
Verebély Iván11.
Andai Györgyi11.
Kiss JenőKiss főhadnagy12.
Fekete Tibor12.
Bod Teréz12.
Paláncz Ferenc12.
Bars József12.
Vágó Istvánönmaga13.

Angyalbőrben 1. rész. magyar tévéfilmsorozat, 1990. Az Angyalbőrben című nagy sikerű magyar sorozat a katonaság komikus oldalát mutatja be.
Facebook · Hungary-retroTV · 2021. ápr. 18.
Angyalbőrben - Bőrtérkép (3.rész). usarol. Follow. 4 years ago. Magyar gyártású sorozat. Report. Browse more videos. Browse more videos.
Dailymotion · usarol · 2018. júl. 9.
Angyalbőrben - Az elveszett szakasz (12.rész). usarol. Follow. 4 years ago. Magyar gyártású sorozat. Report. Browse more videos.
Dailymotion · usarol · 2018. júl. 24.
Angyalbőrben - Military tours (11.rész). usarol. Follow. 4 years ago. Magyar gyártású sorozat. Report. Browse more videos.
Dailymotion · usarol · 2018. júl. 24.
Angyalbőrben - Átkelés (6.rész). usarol. Follow. 4 years ago. Magyar gyártású sorozat. Report. Browse more videos. Browse more videos.
Dailymotion · usarol · 2018. júl. 21.