A „hírös város” első lakótelepének építése 1961-ben kezdődött meg az égető lakáshiány enyhítésére. A lakónegyed a Zománcipari Művek szomszédságában terül el, és a katolikus Szentháromság temető egy részét is elfoglalta. Természetesen az új városrész a kommunizmus legnagyobb alakjáról, Leninről kapta a nevét. Ebbenposztunkban erről a lakótelepről mutatunk képeket.
Az 1945 után beköszöntött új világ gyökeres változást hozott az ország berendezkedésében. A szovjetizálás mindenhol megmutatkozott, és a városok képe is jelentősen átalakult. Kecskemétet évszázadokig mezővárosként tartották számon, és az 1930-as évekre az ország egyik legjelentősebb gyümölcsexportpiacával rendelkezett, emellett a gyümölcsöket feldolgozó üzemei (konzervgyár, szeszgyár) is kiemelkedővé váltak. Ám a „vas és acél országában” már az iparra helyeződött a hangsúly, így Kecskemét is „munkásvárossá” lett. Ezzel együtt 1950-től a város Bács-Kiskun megye székhelyeként működött.
A város szerkezete azonban nem felelt meg a változásoknak. Kiépítetlen volt például a közmű, ahogy az úthálózat is. A növekvő és egyre inkább az iparban foglalkoztatott lakosság miatt pedig nagy volt a lakáshiány. A meglévő lakások – amellett, hogy kevés volt belőlük – korszerűtlenek voltak, a lakóövezetek pedig zsúfoltak. A mezővárosból iparvárossá vált Kecskeméten ezért a második öt éves terv keretén belül döntés született az első lakótelep felépítéséről.
A legkorábbi tervek szerint a lakóházak egy része (kb. 600 lakás) a Tizedes utca, a Magyar utca, illetve a Forrás utca térségében épült volna fel, ami azonban túlságosan költségesnek tűnt. Ezért esett a választás a Szentháromság temető többnyire üres területeire. A temető a pusztító pestisjárvány idején, 1739-ben nyílt meg. Miután ekkor csak az akasztófa mellé engedték az embereket temetkezni, két ferences rendi szerzetes a katolikus pestises halottak számára a Szentháromság-kápolna köré új temetőt nyitott. Több mint száz évvel később már a város előkelőségeinek és nagy alakjainak sírjai feküdtek itt.
A leninvárosi alapkő letétele 1961. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 42. évfordulóján történt a Rávágy téren. (Maga a tér elnevezése is utal rá, hogy a terület jó fekvése miatt kívánatos hely volt az itteniek számára, ellenben például a „Muszájnak” nevezett városrésszel.) Az ünnepségen részt vettek a párt megyei és városi vezetői, illetve Szurkov szovjet vezérőrnagy, míg az alapkövet – benne az emlékiratot, a városrész alaprajzát és a Petőfi Népe aznapi számát – Rózsa János ’19-es kommunista helyezte el.
Az építkezés először a temető használaton kívüli részén indult meg, de 1962. június 5-től kezdve néhány hónap alatt 2500 sírt is exhumáltak. Amikor 1964-ben a köztemető megnyílt, oda kerültek át többek között Katona József, Mathiász János és Kada Elek maradványai is. A munka nehezen indult meg, mivel a temető üres területein a víz mélyedéseket vájt a talajba, amit fel kellett tölteni. Ezenkívül az eredeti tervekkel ellentétben mégsem épült meg Kecskeméten az a falelemgyártó-üzem, amely az építkezést könnyítette volna, hanem az akkori sztálinvárosi (ma Dunaújváros) üzem kapacitását növelték meg végül.
Az először elkészült lakótömbökbe 1962 februárjában költözhettek be az első lakók. Kezdetben Leninvárost 1008 lakásosra tervezték, végül – persze a tervet túlteljesítve – 1500 lakás épült fel. A lakások mellett a városrészben helyet kapott egy 12 tantermes iskola, óvoda, bölcsőde, egy üzletsor és egy nagyobb ABC, illetve egy cukrászda és étterem is. Az egész városnegyed 1968-ra épült fel. Ebben az évben, november 24-én avatták föl Lenin szobrát is az akkor már szintén róla elnevezett egykori Rávágy téren. A szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotta, akinek a nevéhez például a gellért-hegyi Szabadság-szobor (Felszabadulási emlékmű) is köthető. Ahogy az utóbbi szobornak, úgy a leninvárosi Lenin-szobornak a sorsa is érdekesen alakult. Máig ismert történet például a kecskemétiek körében, hogy egyszer néhány suhanc zsíros kenyeret tett a szobor tenyerébe, míg a hátára permetezőt – mások szerint poroltót – szereltek. Természetesen a tettesek soha nem kerültek meg.
„Az új Lenin-szobor szép élményt nyújt majd sok-sok embernek, helyieknek és vendégeknek, sokak elméjében ébreszt magasztos gondolatokat. Mert a szobor témájánál fogva ércbeöntött szimbólum, a történelmi igazság és a kommunista emberség szimbóluma, s ezt csak aláhúzza kiváló művészünk megformálása.” (Nyers Rezső)
Nyers Rezsőnek a szoboravatáson elmondott szavait és a fenti történetet összevetve valóban élményt adó alkotásról volt szó. Emellett persze szinte minden évben volt koszorúzás vagy egyéb ünnepség a szobor lábánál.
Problémák persze mindenhol adódnak, így nem kerülték el Leninvárost sem. Hiába igyekeztek modern, kulturált lakónegyedet létrehozni, mégis előfordult, hogy emberi csontmaradványokkal játszadoztak a gyerekek a házak között. Persze ha belegondolunk, hogy részben egy temetőn épült fel a lakótelep, talán ez nem is annyira meglepő. Ahogy az sem, hogy egy gyár szomszédságában nem a legtisztább a levegő. A kecskeméti Zománcgyár pedig nemcsak a kéményekből kiáramló füstjével szennyezte a környezetet és kormolta be a házakat, hanem a zománcgyártásnál felszabaduló fluorgázzal is. Ezeken a problémákon csak 1987-ben tudtak enyhíteni az üzemben.
Gondot okozott, hogy a lakótelepen egy ideig nem voltak utcák, a házak csak számokat kaptak. A valóságban azonban sokáig még a számokat sem tették ki az épületekre, mondván „sok új ház épül, s ily módon változik a sorrend”. Ez azonban nem csak a lakók életét nehezítette meg. Ahogy az újságban olvashatjuk:
„Előfordul, hogy a postás nem tudván, hányas számú épületben jár, illetéktelen helyre továbbítja a levelet. A vidékről érkezők körbegyalogolják az új lakónegyedet, mire megtalálják ismerősüket. Így járnak a mentők, a tüzelőt szállító gépkocsik és még lehetne sorolni.”
Túl azon, hogy egy gyár mellett épült fel a Leninváros, a lakótelepet – ahogy az egész várost – lényegében kettészeli az E5-ös főút is. A nagy forgalom okozta zaj mellett a közlekedés is nehézkes volt az úton keresztül haladó lakók számára, mert sokáig csak egy zebra volt felfestve számukra. A megoldást természetesen a jelzőlámpák jelentették.
Azóta viszont megszűnt a gyár, lebontották a Lenin-szobrot, és a lakótelep már Árpádváros néven szerepel Kecskemét negyedei között.
„A kereskedelmi alközpont egy belső térre hangolt és védett zártságot mutató lakótelep kiszolgálására szolgál. Fókuszában burkolt tér, vízmedencével és Andrássy K. János Ülő nő szobrával a lakosság élénk életének piazzettájává vált igen rövid idő alatt, bizonyítva ennek az építészeti eszközökkel biztosítható társadalmi igényét is.”
A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a Füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja…
A maga korában igazi luxushotel volt bámulatos panorámával, hangulatos étteremmel, szaunával és uszodával, kábelteleví-zióval, telefonnal és minibárral felszerelt szobákkal, ma a Pilis-hegység egyik szégyenfoltja düledező és életveszélyes falaival. A legendás Hotel Nimródban jártunk.
Forrás: Vaskó Tamás
A Hotel Nimród a Pilis-hegység legmagasabb pontján, Dobogókőn fekszik. Az 1971-ben épült hotel impozáns megjelenésével, panorámás összkomfortos szobáival, hangulatos éttermével, uszodával, szaunával egészen 2009-ig várta a pihenni, kikapcsolódni váró vendégeket. Azóta csak az enyészet jár ide üdülni.
Az elit üdülője
Építésének évében rendezték meg Budapesten minden idők legnagyobb és első vadászati világkiállítását: 33 hektáron, több mint kétmillió vendéggel. Az eseményhez több infrastruktúrát is érintő beruházás készült el, hogy a hatalmas számú vendéget ki tudja szolgálni – ezeknek volt része a Hotel Nimród is.
– A Hotel Nimród egyaránt kedvező lehetőségeket nyújt a pihenni vágyó utazók és a társasági vagy üzleti rendezvények résztvevői és szervezői számára, de a szálloda a sportbarátok, természetjárók, az egészséges életmód hívei számára is számtalan remek programot kínál. A Hotel Nimród változatos erdei túrák kiinduló és célpontja. A szálloda parkjából festői turistaútvonalak indulnak a Pilis-hegység természeti csodái és a környék híres kirándulóhelyei felé. A téli sportok kedvelői a dobogókői lesiklópálya, szánkópálya, a sífutás szerelmeseit kiépített sífutópályák várják – hirdeti a szálloda ma is működő honlapja, ahonnan az is kiolvasható, hogy ha valaki az étterem hagyományos vadétel specialitásai mellett a nemzetközi konyhaművészet ínyencségeit is meg akarta kóstolni, annak is itt volt a helye.
De az étkezésen túl is volt itt mit csinálni: minden szoba komfortos volt, fürdőszobával, színes műholdas programokat is szolgáltató televízióval és telefonnal, sőt egyes szobák felszereltsége a minibárt is tartalmazta.
Betörések, tűzvész
Sajnos mára ebből már semmi sem maradt. A hotel privatizációja nem sikerült túl jól, és a 2008-as nagy gazdasági válság a Hotel Nimródot is elérte, és az előtte mindig telt házzal működő nagy múltú szálló 2009-ben bezárt. Aztán – ahogyan az sajnos lenni szokott az elhagyatott épületekkel – néhány évvel a bezárást követően az épületet feltörték, és innentől kezdődött a hotel fokozatos hanyatlása és kifosztása.
Az akkor nyolc éve üresen álló hotel 2017 nyarán rejtélyes körülmények között ki is gyulladt és szinte teljesen kiégett. Annak ellenére, hogy a szent-endrei tűzoltók gyorsan a helyszínre értek, az épület visszafordíthatatlan károkat szenvedett. A tető beszakadt, és a felső két emelet teljesen megsemmisült. Az alsó szinteket az oltáshoz felhasznált víz tette használhatatlanná. A helyiek szerint szándékos gyújtogatás történt, mivel az épületben már évek óta nem volt áram. A tettest, vagy tetteseket azóta sem találták meg.
Végzetes menthetetlenség
Nem kell építészmérnöknek lenni, hogy ha a helyszínen járunk, magunk is rájöjjünk, hogy az épület valóban menthetetlen. A tető teljes egészében megsemmisült, a felső két emelet kiégett. Az összes ablak betörve, az ajtók, nyílászárók mind felfeszítve és feltörve adnak utat a szél és az eső pusztító erejének. A még megmaradt bútorok és egyéb berendezési tárgyak az üszkös gerendákkal együtt az ablakokon kihajigálva, nagy kupacokban hevernek a földön, az épület mellett. A hotelben bent is mindent szétvertek, összetörtek és kifosztottak, csak a málladozó falak emlékeztetnek az egykori luxuszállodára, amiből mára már csak egy lecsupaszított csontvázépület maradt.
Egyedül az alsó két emeleten lévő szobákban maradt még néhány bútor: berendezési tárgyak, hulló csempés fürdőszobák emlékeztetnek csupán arra, hogy ez a hotel valaha is működött. A folyosókon mindenhol kidobált fürdőkádak, és egyéb kiszaggatott és összetört berendezési tárgyak hevernek, a falakat vastagon borítja a korom. A lépcsőház beszakadva, az összeomlás határán van, a szobákban és a folyosókon a födém életveszélyes, nem beszélve a tátongó, nyitott liftaknákról.
Az épület tényleg nagyon veszélyes állapotban van, ennek ellenére folyamatosan érkeznek a „katasztrófaturisták”. A legmegdöbbentőbb az volt számomra, hogy ottjártamkor a látogatók között volt egy apuka a kislányával, és egy két kisgyerekes család is úgy mászkált a romos épületben, mintha csak vasárnap a Vidámparkban lennének. Elképesztő és megdöbbentő látványt volt.
Az egykori hotel ebben az állapotában sokkal inkább az elmúlásra, egy szellemtanyára emlékeztet, mint egy egykoron jól működő és boldogságot árasztó nagyszerű szállodára. Teljesen felfoghatatlan, hogy egy ennyire frekventált és gyönyörű helyen, hogyan lehetett veszni hagyni egy ilyen nagyszerű múltra visszatekintő épületet, mint a Hotel Nimród Dobogókő. Talán még fel lehetne újítani...
Pilisszentlélek határában, páratlan környezetben található az egykori pálos kolostor romja. Eredetileg egy XIII. század közepén épült királyi vadászkastély volt ezen egykori épület, melyet IV. Béla király 1263-ban a pálosoknak adott. A szerzetesek 1287-ben kápolnát és kolostort építettek a mai Pilisszentlélek közelében. 1323-ban Károly Róbert ittjártakor írták alá a kolostor alapításáról szóló okiratot. 1512-ből származik az utolsó írásos emlék az egyházi épületről. 1526 után már valószínűleg elpusztult a kolostor.
Végleges letűnése a faluval együtt Buda és Esztergom török kézre kerülése után, 1541-1543 körülre tehető. Az egyszerű alaprajzú kolostorépületet sosem fejezték be véglegesen. Feltehetőleg emeletes lehetett, de mára csak az épület alapjai láthatóak.