Látogatás egy Kovászna megyei Esztenán / Folytatás a posztban

Az esztena a  székelyeknél am. juhálló hely, juhfejő szín; akol, hol a juhokat fejik. Máskép: isztina, (a románoknál is sztena v. sztina). V. ö. ISTÁLÓ. Szanszkritül sthânan, am. állás, tanya; ide tartozik a hellen sthnai; a szláv nyelvekben eléfordulnak: stena, sztina, sztjena kőfal jelentéssel, de ezek inkább a német Stein-val látszanak rokonoknak.

Hódcsalád a város szélén / Tovább a videóhoz

Az elmúlt években egyre több hód figyelhető meg a folyóink mentén. A Dunán szinte lépten-nyomon találkozhatunk velük. Annyira megszokták az ember közelségét, hogy beköltöztek a lakott területekre is és nem riadnak meg, ha egy természetfilmes egy kamerával közelít feléjük. A TZSM Produkció és a Filmdzsungel Stúdió, a Médiatanács Mecenatúra Program támogatásával, Dunavirág mentőakció címmel természetfilmet forgat a dunai kérészek életéről, a dunavirágról. A forgatás közben ismerkedtek meg egy hódcsaláddal a Lupa-sziget határában.

Járd a táncot, ahogy én járom / Tovább a videóhoz

A Hargita-hegység lábánál kihelyezett élő webkamera rögzítette egy vadonélő nőstény barnamedve "táncos mutatványát" a vakarófánál.

Csíz / Folytatás a posztban

1274-ben "Chyz" néven említik először, de már korábban alapították. A pápai tizedjegyzék 1332-ben Chis néven említi. A Tukó családé, később más nemesek birtoka. 1566-ban és 1682-ben elpusztította a török. 1773-ban 15 jobbágy, 7 zsellér és egy vagyontalan család lakta. 1828-ban 71 házában 559 lakos élt, akik főként mezőgazdasággal foglalkoztak.

Vályi András szerint "CSÍZ. Magyar falu Gömör Vármegyében, földes Urai Kubinyi, Abafy, és Hamvay Uraságok, lakosai katolikusok, és evangelikusok, fekszik Rima vize mellett, Rimaszétshez közel, ’s ennek filiája, Serkétöl fél mértföldnyire, határbéli földgye mindenféle gabonát bőven terem, réttyének fele jó, legelője szoross, fája nintsen, piatzozása két, és három mértföldnyire, gyümöltsös kertyei jók, káposztás földgyei hasonlóképen, keresettyek más helyeken a’ szőlö mivelésböl, malma helyben, kendert áztató vize alkalmatos, második Osztálybéli." 

Fényes Elek szerint "Csiz, magyar falu, Gömör és Kis-Honth egyesült vgyékben, a Rima és Balogh összefolyásánál, Rimaszécshez 1/2 órányira: 85 kath., 483 ref., 90 evang. lak. Róna határa első osztálybéli; rétje, erdeje elég. F. u. Abaffy, Kubinyi, Hamvay, s m." 

A földjében rejlő gyógyvizet 1860-ban egy helybeli gazda fedezte fel, aki kútásáskor ivásra alkalmatlan sós vizet talált. A későbbi vegyelemzés során kiderült, hogy a víz jód és bróm tartalmú. A fürdő létesítéséhez részvénytársaság alakult és a gyógyfürdő a környék kedvelt üdülőhelye lett. A trianoni békeszerződésig Gömör-Kishont vármegye Putnoki járásához tartozott. 1938 és 1944 között Magyarországhoz tartozott. A fürdőt a II. világháborút követően korszerűsítették és bővítették.

 Az 1848–49-es szabadságharc emlékműve Tompa Mihály mellszobrával

Népessége

1880-ban 545 lakosából 491 magyar és 1 szlovák anyanyelvű volt.

1890-ben 555 lakosából mind magyar anyanyelvű volt.

1900-ban 667 lakosából 658 magyar és 7 szlovák anyanyelvű volt.

1910-ben 691 lakosából 686 magyar és 2 szlovák anyanyelvű volt.

1921-ben 747 lakosából 662 magyar és 64 csehszlovák volt.

1930-ban 706 lakosából 541 magyar és 81 csehszlovák volt.

1941-ben 646 lakosából 602 magyar és 4 szlovák volt.

1991-ben 692 lakosából 398 magyar és 205 szlovák volt.

2001-ben 690 lakosából 493 magyar és 169 szlovák volt.

2011-ben 666 lakosából 417 magyar és 167 szlovák volt.

Újsághirdetés 1914-ből

Nevezetességei

• A falu jódos-brómos vizű gyógyfürdőjéről híres, ma ez Szlovákia egyik legjelentősebb gyógyfürdője. Csíz fürdő a Rima és a Sajó folyó torkolatától 4 kilométerre, Csíz községben helyezkedik el, és kialakulását a sós ízű jódos-brómos ásványi vizének köszönheti (jódtartalma 26 mg/l). Az éghajlati viszonyok gyógyászati szempontból nagyon kedvezőek, sok a napfény, egészséges, száraz és tiszta a levegő. Központi fürdőépülete a 19. század végén épült.
• Református temploma a 19. század végén épült klasszicista stílusban.
• Barokk-klasszicista kúriája a 18. század végén épült.
• Neoklasszicista kúriája a 19. század közepén épült.
• A falu egykor híres Anna-bálok színhelye volt.
• Kogler László – a fürdő múltját felelevenítő – falfestményei a helyi presszóban.

 Mintha egy évszázadnyit visszarepülne az ember az időben, olyan érzése támad az idelátogatónak, mikor végigjárja Csízfürdő régi sétányát.

Csízfürdő (Číž)

A rendkívül jó állapotban megőrzött, ma is használatban lévő, favázas, téglából épített fürdőházak, szállodák, a gondozott parkok és a bennük meghagyott évszázados famatuzsálemek különleges hangulatot árasztanak. Szinte már azt várná az ember, hogy napernyővel sétálgató, füles, fürdőkben használatos bögrécskékből gyógyvizet kortyolgató hölgyekkel, keménykalapos urakkal találkozzon Csízben.

Hygiea, Themisz, Neptunus

Csízfürdő három antik kori istenségről elnevezett forrásnak köszönheti jó hírét. Az első forrást – amelyet Themisz istennőről, a természet és az emberi ügyek egyensúlyának fenntartójáról neveztek el később – kútásás közben, véletlenül fedezte fel Harnócz András helyi lakos 1862-ben. Az ásott kút rendkívül erősen sós vizének ivókúraként és kádfürdőben tapasztalt jótékony hatásait azonnal felismerték, a fürdő kezdetekben a helyieknek nyújtott felüdülést. 1865-ben Dr. Than Károly figyelt fel a csízi vízre, vegyelemzését elvégezve annak magas jód- és brómtartalmát állapította meg. Az ilyen összetételű és ennyire erős oldatú gyógyvíz ritkaság egész Európában. 1865 után Artur Glos geológus és bányamérnök kezdeményezésére újabb kutat kezdtek ásni. Több hónapos munka után végül 35 méteres mélységben találtak rá egy másik, bővizű forrásra. Ezt már Hygieáról, a tisztaság, az egészség és a közegészségügy istennőjéről nevezték el. A harmadik forrás a vizek és tengerek istenének, Neptunusnak a nevét viseli, ennek a vizét főleg a kádfürdők feltöltésére használták és használják ma is. Csízfürdőben ma már több mint másfél évszázados a fürdőkultúra, amely a település jó hírnevét messzire elvitte. 1888-ban a Rima-Murányi Társaság a gazdag vízforrásra alapozva elkezdte a fürdőhely fejlesztését, ekkor épült a Mária, Margit, Kamilla, Horváth és Ilona fürdőház és a szállodák.

Csodálatos szépségű a Mária szálloda

Mire jó a csízi víz?

A gyógyvizet ivókúrára és kádfürdős gyógymódban használják. Ez a forrás egyike azon keveseknek, amely jó eredménnyel gyógyítja a csípőízület gyermekkori nem gyulladásos eredetű elváltozását és a krónikus osteomielitis betegséget, azaz a csontvelőgyulladást. Emellett a csízi vízzel készült szappanokat a múlt század elején többféle bőrbetegségre is használták, főleg a fiatalkori akné gyógyításában értek el jó eredményeket. Ma már a stressz okozta betegségekben szenvedők számára is felüdülést kínál Csízfürdő, mozgásterápiával, fizioterápiával, rehabilitációs medence használatával is gyógyítanak. Néhány évvel ezelőtt melegített vizű szabadtéri stranddal is bővült a szolgáltatás. Kezdetekben csak a nyári szezonban működött a fürdő, majd az alpesi stílusban megépített szállodák megnyitásával egyre hosszabbodott a fürdőszezon ideje, 1956-tól pedig már egész évben fogadja a gyógyulni vágyókat a csízi fürdő. Az ízléses kis fürdőházak mellett 1975 és 1980 közt felépült egy – a falusi környezetbe egyáltalán nem illő – betonmonstrum is, lényegében ma már ebben, a Rimava nevű épületben összpontosulnak a szolgáltatások. A fürdőkomplexum 1996 óta részvénytársasági tulajdon, a szolgáltatások színvonala európai szintű, az árakat pedig igyekeznek a szlovákiai betegek pénztárcájához megszabni. Csíz gyógyvize nemcsak itthon, hanem bő egy évszázaddal ezelőtt az Egyesült Államokban is ismert volt. A palackozott vizet vonattal Fiuméig szállították, majd onnan Amerikába, ahol a Saint Louisban 1904-ben megrendezett világkiállításon aranyérmet nyert a gyógyvíz. Érdekesség az is, hogy 1934-ben T. G. Masaryk – akinek Alica nevű lányát kezelték a csízi gyógyfürdőben sikeresen – gyermekgyógyintézetet építtetett itt, ez a ma is működő Milan fürdőház. Csíz községnek a legutolsó népszámlálási adatok szerint 670 lakosa van, mintegy kétharmaduk magyar. A vendégszerető fürdőhelyen a helyiek emlékezete és a leírások szerint egykor híres Anna-bálokat tartottak. Talán a jövőben sikerül ezt a szép hagyományt újraéleszteni, akár turisztikai látványossággá fejleszteni.

Elhelyezkedése

Csíz Pozíció Szlovákia térképén

é. sz. 48° 18′ 47″, k. h. 20° 16′ 46″

Szék / Folytatás a posztban

A település az úgynevezett Erdélyi Mezőségen, a Kis-Szamos egyik mellékvölgyében, dombos vidéken, hegyoldalakkal, völgyekkel szabdalt, nádasokkal, tavakkal tarkított, kopár vidéken fekszik. A község három nagyobb egységre tagolódik: Felszegre, Csipkeszegre és Forrószegre, melyek élesen elkülönülnek egymástól. Ennek megfelelően a határhasználat is három részre oszlott, és mindhárom faluegységnek megvolt a maga szántóföldje, csordája, nyája, kondája. Az erdőket, tavakat, réteket a község közösen használta.

Szék kiesik a főút- és a vasúthálózatból, zsákfalu – talán ezért is tudta megőrizni oly sokáig a hagyományait. Mivel több völgy találkozásában helyezkedik el, a házak a dombokon és a réteken terülnek el. A központ a református templom, innen indul ki a három utca.

 Szék természetrajzilag illeszkedik a mezőségi tájhoz: erdő kevés van errefelé, azok is a falutól messze helyezkednek el. Korábban jóval több erdőt lehetett találni a környéken, az erdőirtás felerősítette a talajeróziót. A szántóföldek a szikes talaj miatt nem túl termékenyek. Nem véletlen, hogy a mezőgazdaság csak a sóbányászat lehanyatlása után kezdett fellendülni. Szék viszont bővelkedett halastavakban, melyek jól kiegészítették a lakosság élelmezését. Ezek közül kiemelkedik a nagy kiterjedésű Csukás-tó a Szamosújvár felé vezető úton.

Szék története jóformán a 19. századig összefonódik a sóbányászattal, azóta pedig a néprajz szemszögéből tűnik kincsesbányának.

 Szék környékén a sót már a római császárkorban ismerték és bányászták. Ugyanez elmondható a közeli sólelőhelyekről: Désaknáról, Tordáról és Kolozsról is. Dacia provinciában a sóbányák állami tulajdonban voltak, de bérlők művelték és szállították a sót. Úgy tűnik, hogy a sóbányászat a népvándorlás idején is töretlen marad; a későbbi idetelepülő avarok is művelték a környéken a bányákat.

A honfoglaló magyarok 895-ben szállták meg az Erdélyi-medencét. Itt amellett, hogy lakhatásra alkalmas helyeken telepedtek le, elfoglalták a sóbányákat és megkezdték földvárak építését. A későbbi Doboka megye környékét Anonymus szerint Tétény vezér szállta meg, akinek leszármazottja Gyula, Szent István királyunk anyai nagyapja.

Honfoglaló őseink vezetői azután sem mondtak le a sóbányákról, miután a népesség nagy része továbbköltözött. Az erdélyi sóbányák fokozatosan az Árpádok kezébe kerültek. Székről a források 1002-ben tesznek először említést Zeek néven, és valószínűsíthető, hogy már a 11. században központilag művelték itt a sót. Az erdélyi Gyula legyőzése után körülbelül ezidőben juthatott I. István kezébe a széki sóbánya. A sót a középkor kezdetétől a Meszesi kapun át szállították a Tiszáig, ahol hajóra rakták és szétosztották az országban.

Erdélyben, mint ismeretes, nem alakult ki még ekkor olyan megyerendszer, mint az ország középső területén – itt határ ispánságok létesültek. Az egyházszervezés azonban ide is kiterjedt: István királyunk létrehozta a Gyulafehérvár székhelyű erdélyi püspökséget, melynek egyik része a dobokai esperesség.

 A 13. században Doboka megye is belépett abba a folyamatba, amelyet nemesi vármegyék kialakulásának nevezünk, ahol a király egyre inkább elveszítette a tényleges hatalmát. IV. (Kun) László 1279-ben a területet egy nógrádi főúrnak adományozta.

Szolnok-Doboka vármegye monográfiája Szék alapítását IV. Béla király uralkodása (1235-1270) idejére teszi. 1291-ben III. András királyunk egy oklevélben megadja Tordaaknának azokat a jogokat, amelyeket Dés(akna), Szék(akna) és Kolozs is élvezett. Itt a következő kiváltságokról van szó: 1. Csak a király vagy a tárnokmester ítélkezhet felettük. 2. A település erőszakos megszállása és bírság kivetése tilos. 3. Csak a falunagy (villicus) bíráskodhat közöttük. 4. Vámmentes hetivásárt lehet tartani. 5. Az ott élő kereskedők vámmentesek.

A mai református templomot a 13. század közepén ciszterciek építették, gótikus stílusban. Építését ugyanaz az építő- és kőfaragó műhely végezte, mint a kerci templomot és ciszterci monostort (egykori Fogaras vármegye, ma Szeben megye). A templom az 1770-es években leégett, de újjáépítették.

A „kiskirályok” uralma idején ez a terület (mint minden királyi birtok Erdélyben) az erdélyi vajda, Kán László birtokába került, aki azonban hatalma leáldozása után, 1310-ben adta át Dést, Széket és Kolozst I. Károly királynak. 1312-15-ben pápai tizedszedők járták az országot, akik gondos felmérést is készítettek munkájukról. Az ő kimutatásuk alapján Szék egy összegben adózott és átlagosan 112 dénárt fizetett évente.

 Doboka megyében 1332-ig nincs román népességre vonatkozó adat. A román etnikum a 14. századtól fokozatosan szivárog be Erdély területére, a Mezőség területén hamarosan különálló tömböket alkot. Szék viszont magyar többségű falu marad egészen korszakunkig.

1366-ban Széket az a megtiszteltetés érte, hogy maga Nagy Lajos király látogatta meg. A városnak hosszan elhúzódó vitái voltak a szomszédos Bonchidával a határok ügyében, amelyet a király jött elsimítani. Nem tudni pontosan mennyit időzött Széken, de a várban bizonyára járt. Ennek a látogatásnak az emlékét őrzi a Királydomb nevezetű hely.

Szék története jóformán a 19. századig összefonódik a sóbányászattal. Kamaraispánjainak neve a 14. század második felétől ismeretes. Habár a sóbányászat királyi monopólium, a régiót birtokló főurak rendre ráteszik a kezüket a sóra vagy az abból származó jövedelemre, de ugyanígy az egyház is. A sóbányák jövedelmeit gyakran el is zálogosítják, így az egyház is részesült belőlük. 1326-ban Károly király elismerte, hogy az erdélyi püspök birtokolja a széki akna sótizedét.

Egy 1444-es oklevél szerint, Hunyadi János, akkor már erdélyi vajda, parancsba adja, hogy az ő részére a dési és a széki kamarákból egy tumenia sót adjanak át. Ugyanő, egy 1448-as oklevélben utasításokat ad a máramarosi só vágására, a széki és a dési pecsét őrzőjének személyére, és a só szállítására vonatkozólag. A halastavak jelentőségéről már középkori forrásaink is tudósítanak. Egy 1454-es oklevél szerint Vízaknai Miklós és leányai arra kérik Odwardus dési kamarást, hogy tartózkodjék a Szék város határán lévő halastó bitorlásától, mivel abból ők is részesedni kívánnak. 1471-ben Mátyás király megerősítette Széket eddigi jogaiban. Vagyis ugyanaz a jogköre, mint Kolozsvárnak, Budának és Esztergomnak. 1513-ban keletkezett oklevél tanúsága szerint, a szomszédos Székuláj Szék részeként szerepel. Az oklevél Szék város polgárai és a falu jobbágyai Kendi Gál és Petki Ferenc vasasszentiványi birtokára rontottak, és elhajtották onnan az állatokat. Egy 1523-ban kiadott oklevél arról tudósít, hogy a széki kamarából lopják a király sóját, ezért Daróczy Pál széki alkamarás megbízza Kálnay Andrást, a kolozsmonostori apátság adminisztrátorát, hogy nyomozzon az ügyben.

 1555-ben Széken az ágostai hitvallásúak zsinatot tartottak, ahol a katolikus egyházzal szembeni álláspontot Dávid Ferenc védelmezte (később Erdély unitárius püspöke).

Széket a 16. század második felében a Kendyek birtokolják. Először 1534-ben, Kendy Ferenc kapta meg Szapolyai Jánostól a széki sókamara jövedelmét. A család birtoklását sorban megerősítette Fráter György, János Zsigmond, majd a Báthoryak is. A Kendyek nevét Székkel kapcsolatban az is nevezetessé teszi, hogy a család egyik tagja, Kendy István, aki Báthory Gábor alkancellárja volt, más urakkal összeesküvést szervezett a fejedelem ellen. Kendy Kornisékkal, Kovacsóczy Istvánnal és Sennyei Pongráccal Széket szemeli ki a gyilkosság helyszínéül, de a megbízott merénylő nem tudja teljesíteni a feladatot. A krónikások szerint az összeesküvés megszervezésében a főurak nagyravágyása mellett szerepet játszott a fejedelem nőcsábászsága is. A pártosokat a besztercei országgyűlés fej- és jószágvesztésre ítélte, az ítéleteket Kolozsvárott és Szamosújvárt hajtották végre.

A sóbánya a 16-17. században is jó szolgálatot tett az országnak. Az Erdély történetében olvashatjuk, hogy a széki akna terméke (más sóbányák mellett) segítette az országot, midőn Kücsük pasa 1662-ben külön megsarcolta az erdélyieket.

Az Erdélyi Fejedelemség kialakulásával természetesen a fejedelmek monopóliuma lett a sóbányászat. 1665-ből fennmaradt a széki sókamara-ispán utasítása: melyben – többek között – a következő rendelkezések születnek: csak a kamaraispántól szabad sót vásárolni, a sóvágók kötelesek hetente bejárni az aknákat, a halastavakat rendben kell tartani, a kamaraházat és a majorságot megfelelően el kell látni. A bérezés megegyezés szerint történik. Az irat megemlíti, hogy a megelőző időszakban több visszaélés történt a sóforgalmazással kapcsolatban.

1717-ben Széket hatalmas szerencsétlenség érte: egy tatártámadás söpört rajta végig, mintegy 100 élő lelket hagyva maga után. Erre a tragédiára emlékeznek a székiek minden év augusztus 24-én, Szent Bertalan napján. Ekkor fogadták meg, hogy öltözékük alapszíne ezentúl a fekete és a piros lesz. A német etnikum ebben az időben tűnt el Székről, habár a német (szász) hatás még ma is megfigyelhető a széki táncokban. A falu benépesítésére Magyarországról és Székelyföldről hoztak betelepülőket, ami a névanyagban is tettenérhető. A románság viszont ekkortájt jelent meg Széken, ha kis számban is, a királyi kincstár és Mikes gróf jobbágyai révén.

1727-ben elkészült a város új úrbére, amely szerint a következő szolgáltatásokkal tartoznak a széki lakosok: a sókamarai épületeket és birtokokat a posztós sóvágókkal együtt kell ellátniuk. A tized felét be kell szállítaniuk a kamaraházba, a halastavakat gondozniuk kell. Cserébe kősót, gabonát, kosztot kaptak.

1787-ben Szék határában egy új település jött létre Kis-Szék néven (ma Săcălaia). Erre azért került sor, mert Szék nem tartozott szolgálattétellel a sóbányának, ezért létre kellett hozni egy jobbágyfalut. Ide már jórészt román nemzetiségűek költöztek.

 Magyarországon a 18-19. században katonai felméréseket végeztek, így Erdélyben is. Ezek a felmérések jól kirajzolják a település szerkezetének alakulását, a község terjeszkedését. Csipkeszeg területe két évszázad alatt egyre nőtt, létrejött a Városvégnek nevezett terület, amely ma már több utcára is tagolódik.

A 19. század elejére a sótermelés Széken gazdaságtalanná vált, jórészt a nagyobb hozamú máramarosi bányáknak köszönhetően. Ezt a helyzetet tetőzte, hogy 1812-ben bányaomlás történt, ami után végleg bedöngölték a járatokat, még a szerszámokat is elásták. Ezzel párhuzamosan Szék folyamatosan lehanyatlik. 1828-ban a dobokai vármegyeházat Székre helyeztették, de nem sokáig volt ott, hamarosan a börtönnel együtt Bonchidára vitték.

Az 1848-49-es eseményekben székiek is részt vettek: Bárdi István vezetésével nemzetőrség alakult, akik a románok ellen bocsátkoztak harcba. Sokan adományokat folyósítottak Kossuth felhívására. A Bem tábornok elől menekülő Urban megsarcolta Széket, és a románokkal fel akarta gyújtatni, de ez nem sikerült.

Az 1876-os megyerendezés értelmében (1876./XXXIII. tc.) létrejött Szolnok-Doboka megye, Dés székhellyel. Szék a szamosújvári járáshoz tartozott. Magyarország Helységnévtárából pontos információkat tudhatunk meg Szék község lakosságára vonatkozólag. Az 1870-es évek elejétől 1910-ig, a Monarchia utolsó népszámlálásáig, Szék demográfiailag nem mutat nagy változásokat. A házak száma nagyjából 700-800 körül mozog, a lakosság száma pedig 2800-3500 főre tehető. Az itt élők túlnyomó többsége magyarajkú, román családok csak elvétve fordulnak elő. Jelentősebb etnikumot képez a cigányság, akik a Cigánysoron (a falu északi részén) élnek, és jellemzően kubikolásból és zenélésből tartják fenn magukat.

Az 1882-es összeírás leltárt ad a településen található infrastruktúráról: posta-takarékpénztár, sósfürdő-részvénytársulat, a vöröskereszt-egylet fiókja, illetve a ferences rend szerzetesháza is működik itt. 1877-ben Széket rendezett tanácsú várossá, 1884-ben nagyközséggé nyilvánították. 1890-ben a filoxéra vész Széken is súlyos pusztítást végzett a szőlőtermésben. A járvány előtt mintegy 9-10 hegyen szüreteltek, bár az ebből a szőlőből készült bor eléggé savanyú. Ezután gyümölcsöseket telepítettek, melyek közül túlnyomó többségre tett szert a szilva. Az ebből készült pálinka viszont kiváló minőségű.

1895-ből származó mezőgazdasági statisztikák szerint a falu a következő területekkel rendelkezik (a számok kataszter holdban értendők): szántóföld 4707, kert 183, rét 1690, beültetett szőlő 116, legelő 1435, erdő 1811, nádas 157, nem termő terület 424. Ez összesen 10523 kataszter hold földet jelent.

1899-ben Széket súlyos tűzvész pusztította, melynek áldozata lett a falu nagy része, alig maradt épület, amely ne rongálódott volna meg, ne dőlt volna össze. Ez a szerencsétlenség – a közjogi intézkedéseken kívül – még inkább hozzájárult ahhoz, hogy Szék a községek státuszába süllyedt.

A 20. században megszaporodnak Székkel kapcsolatban a néprajzi adatok. Bartók és Kodály néprajzi kutatásai nyomán, melyek 1905 körül indultak, egyre több kutató felfigyelt az elmúló paraszti világ értékeire. Megkezdődött egy évtizedeken keresztül tartó folyamat, amely azt célozta meg, hogy a Kárpát-medence tárgyi és szellemi népkincsét megőrizzék az utókor számára, és amely az 1970-es években meginduló táncházmozgalomban csúcsosodott ki. Az 1940-es évek elején Lajtha László végezte a széki gyűjtést.

1920-ban, a trianoni békeszerződés értelmében Szék is Románia része lett. 1940-ben – a 2. bécsi döntés értelmében – Erdély északi része a Székelyfölddel együtt visszatért Magyarországhoz. Ehhez a területhez tartozott Szék is, habár a határvonal pár kilométerrel délebbre húzódott. Természetesen az 1947-es párizsi békeszerződés visszacsatolta ezeket a területeket Romániához.

• Itt született Redmeczi T. János református pap, akinek Bethlen Gáborról írt könyvét 1662-ben Kassán adták ki.
• Itt született Aranka György 1737. szeptember 15-én; tudományszervező, író, költő
• Itt született 1878. november 12-én Köpeczi Sebestyén József művészettörténész, heraldikus, festőművész.
• Itt született és élt Filep Istvánné Győri Klára mesemondó (1899-1975).
• Itt született 1925-ben Csorba István agrármérnök, gazdasági szakíró
• Itt élt és halt meg Karsai Mihály vőfélykönyvíró. A ránk marad vőfélykönyvet Hoppál Mihály, neves néprajzkutató adta ki Budapesten.
• Itt született zabolai Mikes Kelemen honvéd huszár ezredes (1820–1849)

Elhelyezkedése

Szék Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 55′ 47″, k. h. 23° 53′ 46″

Széki lakodalom / Folytatás a posztban

Az erdélyi Szék, a táncházmozgalom mintájául szolgáló község, a Kárpát-medence egyik legjobban kutatott települése. 
A széki lakodalom teljes és részletes bemutatása, a lakodalom egyes mozzanataitól a különféle vőfélyversekig.

Elhelyezkedése

Szék Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 55′ 47″, k. h. 23° 53′ 46″