kod

2022. december 16., péntek

IZS ami megy IZS / Folytatáshoz kattints a posztra

 

 Valljuk be őszintén: mindannyian nagyon keveset tudunk a szovjet motorkerékpárokról. A legtöbb hazai motoros annyit tudott eddig, hogy létezett egy 250 kcm-es kétütemű, az IZS. Most újabban, a tavaszi import alkalmával megismerték a sokan a 125 kcm-es K-55 modellt. Egyesek hallottak még egy nagy, kéthengeres boxermotorról is, amelyből néhány példány fut a magyar utakon.

Nagynéha sikerült nekünk is egy-egy szovjet motorkerékpár fényképét elcsípni, és ez akkor jelentett különösen nagy értéket, ha a kép hátán néhány műszaki adatot is találtunk.
Felelős szerkesztőnk nemrégen tért haza szovjetunióbeli kirándulásáról, és ez alkalommal nem kevesebb, mint 12 különböző motorkerékpár és két robogó műszaki leírását hozta magával. Most sem merjük azt állítani, hogy ezekután maradéktalanul ismerjük ennek a hatalmas országnak valamennyi motorkerékpárgyárát, illetve típusát.

A Szovjetuniót járt emberek egyértelműen állapították meg, hogy a városokban nem, vagy legalábbis nagyon ritkán láttak motorkerékpárt. A városban csakis autókat, nagyon sok autót látni. A motorkerékpárokból minden mennyiséget felvesz az óriási ország különböző vidékeinek technikát szerető és értő lakossága. A motorkerékpár nagyon olcsó, akárcsak a sok különböző háztartási gép.

Mindazok, akiknek szovjet gyártmányú motorkerékpárjuk van, bizonyíthatják, hogy azok, megfelelő üzemi körülmények között tartva, kifogástalanul működnek. Nem mondunk újat azzal, hogy ezeken a járműveken keresve sem fedezünk fel holmi szemet gyönyörködtető megmunkálást, de afelől nyugodtak lehetünk, hogy az azon végzett munka elnyűhetetlen tartósságot képvisel, amelyre minden időben és minden körülmények között méltán számíthat a jármű tulajdonosa. Ami pedig a felhasznált anyag minőségét illeti, arról csak az elismerés hangján szólhat a szakember. A szovjet gyártmányú motorok nem tartanak igényt a szemkápráztatásra, az amúgy is kihasználhatatlan nagy sebességek elérésére, hanem sokkal inkább a vezető kényelmére, és - amivel kezdeni kellett volna - a jármű tartósságára. Erre biztosíték a motorok mérsékelt fordulatszáma és az ezzel járó "hétköznapi" teljesítmény. A motorkonstruktőrök nem hajszolják a lóerő/liter és a lóerő/kg arányt a tetszetős számok régióiba. Jól tudják, hogy ennek a csillogó éremnek másik oldala nem fest olyan szépen: rövidebb élettartam és igényesebb kezelés mindezeknek ára.

Most pedig menjünk közelebb a kirakat üvegéhez és így nézzük meg az egyes modelleket.

Elsőként bemutatjuk a nálunk is olyan népszerű IZS hazánkban csak néhány példányban fellelhető

IZS-56


jelzésű modelljét. A 72 x 68 mm furat-löketű, 346 kcm-es, kétütemű, egyhengeres motor teljesítménye 14 lóerő (fordulatszáma ismeretlen). Gumimérete 19 x 3,25", üzemanyag-fogyasztása 4,5 lit./100 km-re, legnagyobb sebessége 110 km/ó. Az új motor hatásosabb kipufogócsövet is kapott, miáltal üzeme csendesebb lett. A zárt, hegesztett csővázat a korszerű lengő hátsóvilla, 15 literes üzemanyagtartály, duplanyereg, széles, mélyen húzott sármentők egészítik ki. Az egyenes végű küllős patentkerekek természetesen telefékkel rendelkeznek.
Az IZS "család" eddig ismeretlen tagja az

IZS-56 K


amelyet kifejezetten oldalkocsis üzemre szerkesztettek. A vashüvelyes alumíniumhenger furat-lökete azonos az előző típuséval. Teljesítménye 4200 percenkénti fordulatnál 13 lóerő. Sebessége - természetesen oldalkocsival - óránként 70 km, fogyasztása 5,5 liter/100 km. Váza azonos az IZS-56-éval, azzal a különbséggel, hogy ennek porlasztóját a motorhoz idomuló zárt lemezegység borítja. A jármű menetkész súlya 245 kg.

Az IZS-gyár legújabb modellje az

IZS-58


amelynek fő jellemzője a két henger. A motor furat-lökete 62 x 58 mm, hengerűrtartalma 346 kcm, sűrítési aránya 1:7, teljesítménye 5000 percenkénti fordulatnál 18 lóerő. Az IZS-58 végsebessége 115 km/óra, fogyasztása 4,5 keverék 100 km-re. A váz építése nem tér el semmiben az oldalkocsis vázától, mindkettő talajmagassága 140 mm. A motor járása roppant elasztikus. Természetesen valamennyi új IZS csukott láncburával rendelkezik.

 IZS 49








2022. december 4., vasárnap

ÁMG 406 típ. sz. autóbusz pótkocsi


 1959-től a 4750 mm. hosszúságú, 2,5 m szélességű, 30 álló és 10 ülő kapacitással rendelkező
ÁMG 406 típ. sz. autóbusz pótkocsikat az Általános Mechanikai Gépgyár (ÁMG, Székesfehérvár) készítette.
A pótkocsi a nevét, a gépgyár rövidítéséből kapta. A pótkocsik nem voltak teljesen egységes kivitelűek.
Az elsők, a még korábban gyártottak az Ikarus 60-as autóbuszok elemeit hordozták magukon a hátsó homlokfal, a sárvédők kialakítása megegyezett azokkal.

 Alapvetően nem változott, de egyes elemek kicserélődtek a hatvanas évek elején készített pótkocsikon.
Ilyen például a sárvédő íve. Az akkor már szériában gyártott Ikarus 620-as sárvédő ívét használták fel, de továbbra is a főméretei az Ikarus 60-ashoz hasonlítottak.
  Az FVV a trolibusz üzemnél, csak később, 1960-ban vezette be a pótos üzemet. Az első pótkocsikat a FAÜ- adta.
Később a Gépgyár az FVV részére is gyártott pótkocsikat, ezek már az Ikarus 620-as sárvédő elemeit kapták.
 A pótkocsiknak szabályos kormányművük volt, amit a csatlásrúd kormányzott (azaz a mai teherautó pótkocsiknál bonyolultabb szerkezete volt).
A vonó- és vontatott jármű között levegős (légfék) és elektromos csatlás vezetett.
 A pótkocsik eredetileg autóbusz általi vontatásra lettek kialakítva, így nem meglepő, hogy erősáramot nem csatoltak, a pótkocsiban gyengeáramú világítás volt.
Ellenben a vontató részen főáramkörű volt - eszerint a villamos - keresztezésben az első kocsinak kialudt a világítása, a pótnak viszont nem!

 Volán viszonylatban 1975-ig jártak, utoljára - ha igaz - Veszprém megyében.


 

2022. november 25., péntek

Csettegők és csotrogányok

 





A Dél-Alföldi parasztság kreatív túlélési gyakorlatát bemutató "Csettegők" a nyolcvanas évek közepén lett díjazott alkotás a Miskolci Rövidfilm Fesztiválon.


2022. november 22., kedd

Remekbe szabott Ikarusok és társaik

 

Többféle mikro- és városnéző busz, hotelbusz, sőt, emeletes magyar jármű is készült az 1960-as, 70-es években, de nem gyári termékként, hanem a közlekedési vállalatok egyéni kezdeményezésére, és házon belül.

Ilyen csuklós Ikarust nem gyártottak Mátyásföldön, ezt 620-as alapú változatot a Fővárosi Autóbuszüzem prototípusa alapján a Mávaut gyártotta a saját javítóműhelyében, mert az 1960-as évektől szükség mutatkozott nagy befogadóképességű járművekre
Kis ország, kis jubileum: 100 darab már jelentős mennyiségnek számított egy olyan üzemben, amely ad hoc gyártásra rendezkedett be
A második világháború előtt Magyarországon számtalan tehetséges mérnök és feltaláló foglalkozott autókkal. Bánki Donát és Csonka János neve után a sor hosszan folytatható lenne többek között Fejes Jenővel, a lemezmotor és lemezautó konstruktőrével, Nagy Gézával, a világhírű karosszériaépítővel, vagy éppen az Uhry család tagjaival, akik szekerek és lovaskocsik után személyautókat, teherautókat, valamint autóbuszokat gyártottak – pontosabban ezek felépítményeit. 1945 után azonban gyökeresen megváltozott a helyzet, az államosított hazai nehézipar személygépkocsit nem gyárthatott, a fókuszba a teher-, illetve a társas személyszállító járművek - közismertebb nevükön az autóbuszok - kerültek. Előbbieknél a Csepel, majd később bekapcsolódva a Rába, utóbbiaknál az Ikarus volt hivatott kielégíteni a belföldi és az export igényeket, a hazai termékpalettán lévő lyukakat viszont sokszor nem a gyárak, hanem az üzemeltető közlekedési vállalatok foltozták be. Anno a termelési- és újítóversenyek lázában égve, a Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ), valamint a helyközi és távolsági autóbusz-közlekedést bonyolító Mávaut (hivatalosan AKÖV, Autóközlekedési Vállalat) dolgozói mutattak átlagon felüli aktivitást, és építettek különféle speciális járműveket, saját ötletek alapján - ezekből mutatunk be most néhányat.
Budapesti Ipari Vásár, 1961 - itt mutatkozott be a Fővárosi Autóbuszüzem nyitott városnéző autóbusza. Összesen három darabot készítettek
Az idén 50 éves csuklós buszról a magunk módján már megemlékeztünk, de a FAÜ egykori, Gyömrői úton található járműjavítójának kapuján anno más érdekességek is kigördültek, például három darab tető nélküli városnéző Ikarus. A Budapesti Idegenforgalmi Hivatal kérésére épített első példányt 1961-ben mutatták be a városligeti Budapesti Ipari Vásáron, de csak 1962 májusában kapta meg rendszámát (GA 58-90). A másik két kocsit 1963-ra datálja a korabeli statisztika, és 1975 januárjában jött el a selejtezés ideje, mikor is ezek a buszok - az átszámozások után GA 80-33, GA 80-34 és GA 80-35 rendszámokkal - nyom nélkül eltűntek a forgalmi állományból. Korabeli, archív fényképeken könnyen beazonosítható, hogy a homlokfalon csepp formájúak voltak az irányjelzők, hátul kocka alakú, és nem kerek lámpák világítottak, a hűtőmaszk pedig kisebb volt a normál 620-as Ikaruson alkalmazottnál. A fehér szegélyes gumik, a krómozott dísztárcsák a korabeli divat kellékének számítottak, de a felújításoknál sajnos elhagyták ezeket a finomságokat.
Ez volt az elsőként épített példány, amely az átszámozás után a GA 80-33 rendszámot kapta. Ha esett az eső, akkor az utasok bizony megáztak, mert ponyvát csak a vezetőállás fölé lehetett kifeszíteni
A három Ikarus a főváros turisztikailag legfontosabb pontjait érintve közlekedett, így a mai Széchenyi térről, a Gresham elől indulva megfordult a Várban, a Citadellán, a Margitszigeten, a Hősök terén és a Népköztársaság úton is. A járatokat a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette. A csővázas, szemre kényelmetlennek tűnő ülésekre nem jutott kárpit, az utasok oldalanként két sorban zsúfolódtak össze, és hátul, ahol a normál 620-ason peron volt kialakítva, a városnézőt szintén ülésekkel szerelték. Felszállni jobb oldalt, közvetlenül a hátsó tengely mögötti ajtón lehetett, az idegenvezető pedig elöl foglalt helyet, a vezető mellett, amit anno „rendőrülésnek” is neveztek.
Finta László, az Ikarus 200-as sorozat megálmodója jegyzi ennek a futurisztikus külsejű városnéző busznak a tervét. Felszállni hátul lehetett
Sokan szerették a mikrobuszokat, a Mávaut összesen 12 szerelvényt helyezett forgalomba. A frontrész az Ikarus 55 fényszóróit és hűtőrácsát kapta
A Mávautnál szintén megvillant a mikrobuszos vonal. Szárnyainak bontogatását 1962-ben kezdte a vállalat, ekkor 2 darab, 1963-ban újabb tíz mikrobusz szerelvény hagyta el a főműhelyt. A formaterv Finta László munkáját dicsérte, a Warszawa motorral hajtott, Nysa alvázra épített gépes rész két pótkocsit vontatott, és az 56 fő szállítására méretezett mikrobuszokat a Mávaut többnyire nagyobb vidéki városokban, például Szegeden és Debrecenben járatta. Ugyancsak Finta tervek szerint, 1963-ban készült az a panorámabusz, amely segítségével külföldiek százai ismerkedtek meg a főváros nevezetességeivel. Az alapot Ikarus 31-es autóbusz szolgáltatta, a külső forma azonban közelről sem emlékeztetett a hétköznapi ősre. Az egyszerű szerkezetű, összetolható orkántető és annak kerete, valamint a hengeres fényszórók olyan karakterrel ruházták fel a kocsit, mintha az egy képregényből kelt volna életre. 36 személyt szállíthatott, meghajtását 85 lóerős Csepel D-413 dízelmotorra bízták.
Egyetlen darab készült ebből a panorámás Mávaut turistabuszból, amely egy súlyos balesetet szenvedett Ikarus 55 padlóvázát kapta. A tervezők hátul elhagyták a donor jellegzetes formai megoldását, és sík felületekkel próbáltak valami újat létrehozni
Több fa kidöntése után a kerekein állt meg a szakadékba zuhant Ikarus, a balesetnek sajnos halálos áldozata is volt
A közkedvelt Ikarus 55 felszereltségét kezdetben ruhatárral, hűtött büfészekrénnyel, speciális zajszigetelő szőnyeggel, gyűjtőlencsés olvasólámpákkal és egyénileg szabályozható, gömbcsukló-fúvókás szellőzőrendszerrel egészítették ki, majd 1966-ban változás történt, aminek sajnos egy katasztrófa szolgáltatta az előzményét. 1965. november 23-án, Hollóstetőnél a GA-21-79 forgalmi rendszámú farmotoros a síkos úton megcsúszott, áttörte a védőkorlátot, és negyven utasával a 90 méter mély szakadékba zuhant. 13 ember életét veszítette, sokan megsebesültek, a busz totálkáros lett. A kocsit selejtezték, de a roncsot nem dobták ki, hanem felhasználták egy univerzális panorámabusz megvalósításához, amely két hónap alatt állt kerékre. A bemutatóra 1966. május 31-én került sor. Az Ikarus 55 vázszerkezete merőben szokatlan, szögletes külsőt kapott, de a hatalmas ablakok ideálisak voltak városnézésre – ezeket jó idő esetén négy sínben mozgó csapágy segítségével a tetőszerkezetbe lehetett tolni. Az utastérben a szellős, műanyag fonatú ülések meglepő kényelemmel szolgáltak.
Városi kivitelben 182 személy szállítására tervezték a csuklós Ikarus 180-ast, amely Hotelbusz változatban már csak 12 utas kényelmét szolgálta. A hálófülkékben emeletes ágyakon lehetett aludni, a zuhanyzót hátul alakították ki
A KPM Autóközlekedési Vezérigazgatóság kezdeményezésére, a Budapesti Jármű KTSZ közreműködésével, Ikarus 180 alapon született meg a Hotelbusz, amely 1967 októberétől kísérleti forgalomban közlekedett a Budapest - Veszprém - Herend - Devecser - Sümeg - Zalaegerszeg - Gellénháza - Nagylengyel - Lenti útvonalon. A sztenderd Rába helyett Leyland motor hajtotta kocsi belsőterében hat hálófülkét képeztek ki 12 személy részére, továbbá ugyanennyi repülőülés, valamint meleg vizes zuhanyzó és mini bár kényeztette az utasokat.
Eredeti kivitelében, de már Volán cégjelzéssel látható a Mávaut emeletes autóbusza. A fotó nem Budapesten, hanem Pécsett készült
Az Ikarus 556-557 buszcsalád elemeit felhasználva, 1969-ben készült el az első magyar emeletes autóbusz. A sűrűsödő közúti járműforgalom célszerűvé tette, hogy a járművek az alapterületükhöz mérten a lehető legtöbb utast szállítsák, ám a 4,25 méter magas, 100 személyes óriás a budapesti utcákon elakadt a trolibuszok és villamosok felső vezetékeiben, kis híján beszorult az alacsonyra méretezett aluljárókban, így gyakorlatilag csak „kötött pályán”, azaz előre kijelölt útvonalakon közlekedhetett. A Mávaut a nehézségek miatt a fővárosból Pécsre, a 12-es AKÖV állományába sorolta be a buszt, ahol az 1978-ig teljesített szolgálatot, majd selejtezését követően a Volán balatoni üdülőjének udvarára került, ahonnan tekervényes út vezetett a teljes tönkremenetelig. Legutolsó információink szerint az emeletes tavaly "hazatért", és a Pannon Volán Zrt. telephelyén várja sorsa jobbra fordulását.