2018. május 21., hétfő

A Tardosi tűzköves barlangnál / Folytatás a posztban



 Kőfejtő

A hazai mászható természetes sziklaképződmények és felhagyott kőfejtők mindegyike védett, vagy fokozottan védett természetvédelmi területen helyezkedik el, de legalább tájvédelmi körzet határain belül található. A Kis-Gerecse azonban korlátozás nélkül mászható. A Kőfejtőnél érdemes elővenni a fényképezőgépet is, csodás panorámákat lehet itt alkotni.
Többek között a híres süttői/tardosi vörös márvány (mészkő) is innen kerül(t) ki.

A Tűzköves-barlang

A barlang a Júra-zsombolytól kb 100-150 m távolságra, keletre nyílik. A barlang érdekessége, hogy a felső része tűzköves mészkőben van. A barlang tulajdonképpen egy nagy kocka alakú terem, amelynek teljesen sima a plafonja.
CSAK kötéltechnikában jártas, KÉPZETT barlangászok keressék fel a járatokat.

Júra-zsomboly

A Vértes László Karszt és Barlangkutató Csoport által 1975-1976-ban feltárt üreg két, egymással párhuzamos aknából, a Kis- ill., Nagy nyelőből áll. A két aknát 13 m mélyen szűk járat köti össze, ami négykézláb járható.

Mi is az a zsomboly?

A zsomboly tulajdonképpen egy aknából, vagy aknarendszerből álló barlang. Kialakulásuk nem teljesen tisztázott. Egyes elképzelések szerint a geológiai törésvonalak mentén a fedőréteg által egy adott helyre koncentrált víz oldó hatására alakultak ki. Úgy gondolják, hogy eredetileg nem rendelkeztek felszíni kijárattal, csak a lepusztulás során váltak nyitottá. Mások a zsomboly alatt húzódó vízszintes barlang mennyezetén kezdődő és lassan a felszínig hatoló repedéssel magyarázzák kialakulását.

Serédi-kastély/Kis-Gerecse üdülő

Az erdőőri lak mellé a nyaralót 1935-ben építette Serédi Jusztinián Corvin lánccal kitüntetett bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. Az 1950-es államosítás után gyermeküdülőként működtették, 1968-ban bővítették, felújították. Az 1990 -es évek elején bezáratta a környezetvédelmi hivatal, mert a csatornázást nem megfelelően oldották meg benne. 1999-ben kapta vissza újra az egyház. A működtetést (üdültetés, környezetvédelmi táboroztatás) az esztergomi ferences gimnázium és kollégium vállalta.










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése