Nagybörzsöny - Szent István templom / Folytatás a posztban

 Az első ismertetések a néphagyományra támaszkodva – mely szerint I. István király emeltette a templomot – építésének idejét tévesen a XI. századra tették. Henszlmann Imre ismerte fel a XIX. század hetvenes éveiben, hogy az épület arányai és műrészletei alapján a XIII. század első felében készülhetett. A körítő falon jelenleg védelmi építményeket nem lehet látni, de egy, a XIX és a XX. század fordulóján készült metszeten a falon egy lőrés nyomait lehet felfedezni, ugyanakkor még a kapu feletti felirat is látszott, ami a kerítést is 1632-re datálhatja. A Szent István-templom szentélye pontosan kelet felé néz, azaz az épület jól keletelt, falai barnásvörös trachit kőből faragott kváderekből készültek, s eredetileg is vakolatlanok voltak.Hajója belső hossza kb. 7,5 méter, szélessége 4,25 m, a felmenő falak kb. 0,8 méter vastagok, a félköríves záródású szentély a nyugati végében 3,2 m széles, legnagyobb kelet-nyugati hossza pedig 3,1 méter körüli. A nyugati homlokzat előtt emelkedő torony kb. 4,1 x 3,3 méteres külméretű. A szentély hossztengelyében, a keleti oldalon egy gazdagon profilált, félköríves tölcsérablak található, a keret alján bordás, félgömbös díszítéssel. 

Forrás: http://varak.hu

Az oltártér déli oldalán egy kisebb méretű félköríves tölcsérablak látható. A szentély főpárkánya ívsoros; az íveket alul vízszintes vonalak kötik össze, és a 19 ívmezőben 18 faragott, szakállas férfifej van. Felette fűrészfogas párkány, a fölött pedig henger és egyenes tagozatokból kialakított párkány díszlik. A hajó déli három félköríves tölcsérablak töri át. Az egész épületen körülfutó, félhengertaggal lezárt lábazat keretként a déli kaput is körülveszi. A déli bejárat félköríves timpanonját bemélyített, hatkaréjos ív és bevésett, egyenlő szárú kereszt díszíti. A kapu két szárköve a vállnál előreugrik, rajtuk egy-egy erősen kopott faragott férfifej. A hajó keleti oromfalából a szentély tetőcsúcsát lezáró kő nyúlik ki. A torony nyugati, félköríves timpanonú kapuját, amelynek felső gerendáját két profilált konzol tartja, az 1965-66-os falkutatáskor bontották ki. (Addig el volt falazva.) A torony nyugati oldalán az első emelet magasságában egy kicsiny tölcséres körablak nyílik. A második és a harmadik emelet mind a négy oldalán 1,5 méter magas, 1 méter széles, félkörös ikerablak helyezkedik el. A nyolc ikerablakban közös az, hogy az összes ablakosztó oszlop fejezetén trapéz alakú vállkő nyugszik. Eltérőek viszont az ablakosztók lábazatai és fejezetei; a lábazatok közül öt sarokleveles, az egyik nyolcszögletűre lesarkított csonkagúla, kettő pedig megfordított kockafejezet formájú. A fejezetek közül hat kockafejezet, egy további leveles díszítésű, a nyolcadik pedig a kockafejezethez hasonló, de félkörívekkel tagolt.

Forrás: http://varak.hu

 Az 1965-66-os falkutatás ezt a keltezést erősítette meg, néhány építéstörténeti adattal kiegészítve: a vakolat leverése után a torony belsejében láthatóvá vált, hogy a tornyot később építették a hajó mellé. A két építkezés közt azonban nem telt el sok idő: erre utalnak az ikerablakok lábazatai és fejezetei, melyek szintén a XIII. század első felére jellemzőek. A vakolat leverése után kiderült, hogy a szentély falának felső részét is átépítették. Ez az újrafalazás szintén a XIII. század első felében történhetett, amit az ívsoros főpárkány igazol. 1779-ben felmerült, hogy a rossz állapotban lévő Szent István-templomot lebontják, és köveit az akkor épülő új plébániatemplom építéséhez használják fel, de szerencsére erre nem került sor. 1782-ben egy irat „deserta et fere desolata”-ként („elhagyott és csaknem elpusztult”-ként) említi. Az 1830-as években a templom belsejét átmeszelték, átalakították. 1853-ban Varsányi János lerajzolta a templomot és több részletét. 1896-ban Gerecze Péter tudósít róla: fala erősen repedt, tornyának déli részét korábban villámcsapás rongálta meg, amit 1894-ben állítottak helyre. 1904-1907 között Gyakus László vezetésével tatarozták az épületet. 1965-66-ban R. Ratkai Ida irányította a templom műemléki feltárását, helyreállítását pedig erdei Ferenc tervei alapján végezték. A templomot 1990-ben életveszélyessé nyilvánították, mivel falai időközben megsüllyedtek és megrepedtek. 1994-ben a Szent István Király Alapítvány kezdeményezésére elkezdődött a restaurálás előkészítése, melynek során Sedlmayr János építész tervei alapján megtörtént a helyreállítás, és az esővíz elvezetésének megoldása után sikerült megállítani a falak süllyedését is. Az újkori, téglából falazott oltár megbontásakor két, valószínűleg sírkőből származó, olvashatatlanra kopott feliratú töredék került elő. A hajóban a vakolat leverése után előbukkantak a kváderkövekre festett felszentelési keresztek (12 db). Az újkori padlóburkolat alatt megtalálták a nyugati karzatot tartó pillér alapozását. (Mérete 1 x 1 méter, helye téglával lett jelezve.) A tetőszerkezet elbontása után megfigyelhetővé vált, hogy a középkori fedélszék nyitott volt. (Tehát nem volt padlástér, a hívők feltekintve a nyeregtető belső oldalát láthatták.) A legkésőbbi átalakítás a templomon a hajó és a torony közt, a konzolos, áthatásos élszedett, a XV. századra jellemző ajtó vágása volt. Az itt kiszedett kváderek, valamint egy faragott kőmedence felhasználásával falazták el a román kori toronykaput. A templomot 40 x 16 méteres, 0,8 méter vastag, szabálytalan falazású, részben újkori kiegészítésű körítőfal övezi. Északi oldalán egyenetlen távolságban öt különböző méretű támpillér áll. Korábban a keleti oldalon nyíló kapu fölött beépített ANNO 1632 ZACHARIAS POP FIERI FECIT (1632. évben készíttette Pop [Pap] Zacharias) feliratú kő alapján keltezték a fal építését. R. Ratkai Ida szerint azonban a szegmentíves kapu élszedett szárköve a XV. századra tehető, az 1632-es dátum a fal javításának idejére utalhat, amit a török portyák tehettek szükségessé. A körítőfalon belül több ízben találtak sírokat, az ásatás során pedig a torony északi falánál ossarium (csontok tárolására szolgáló épület) alapfalainak maradványait tárták fel. 

Felhasznált irodalom és források - Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza III. kötet. Akadémiai kiadó, Budapest 1987. - Henszlmann Imre: Magyarország ó-keresztény, román és átmenet stylű mű-emlékeinek rövid ismertetése. Budapest, 1876. - Horváth M. Ferenc: Nagybörzsöny- Kiadja a Száz Magyar Falu Könyvesháza Kht. Megjelent a magyar állam millenniumára. - Korai Magyar Történeti Lexikon (9-14. század). Főszerkesztő: Kristó Gyula. Akadémiai kiadó, Budapest 1994. - Magyarország régészeti topográfiája 9. A Szobi és a Váci járás. Szerkesztő: Torma István. Akadémiai kiadó, Budapest 1993. - Magyar Országos Levéltár, E 159. jelzet, 9694. és 9695. mikrofilmtekercsek - A Nagybörzsönyi Római Katolikus Plébánia legkorábbi anyakönyve - Pest megye műemlékei I. Írta a Magyar Tudományos Akadémia munkaközössége, szerk. Dercsényi Dezső. Akadémiai kiadó, 1958. 

Forrás: http://varak.hu

GPS:  É 47° 56.168 (47.936134) K 18° 49.046 (18.817432)

 Nagybörzsöny településre beérkezvén az út jobb oldalán helyezkedik el a Szent István templom. Az út másik oldalán a temető található.

Gomba / Folytatás a posztban

Pest megye keleti részén, a Gödöllői-dombságban épült. Budapest 50 km, Monor 9 km, Üllő 17 km, Tápióbicske 16,5 km, Káva 6,5 km, Pánd 10 km-re van tőle.

 Perczel-kúria

A honfoglalás előtt

Az ősidők óta lakott hely. A talajvizsgálatok és a legkorábbi fennmaradt térképek szerint a környéket évezredekig összefüggő erdőség borította. A Várhegyen1858-ban Kubinyi Ferenc tárta fel a bronzkori „Pogányvár” erődítményrendszerének maradványait. Főleg kő- és csontszerszámok, valamint agyagedények kerültek elő, de akadt néhány átfúrt fejű bronztű is.

A római korban jazigok lakták; sírjaikban kalcedon- és üveggyöngyöket találtak.

Az Árpád-korban

Első ismert birtokosa a Gombai család feje, Gombai László volt. Egyes források (Hatástanulmány) szerint a családot eredetileg Nemze családnak hívták.

Patay-kastély

Az Árpád-kortól a török uralomig

1408-ban Zsigmond király hűtlenség miatt elvette a Gombai családtól, és Szentiványi Tamásnak, valamint Maróthi János macsói bánnak adományozta. Középkori temploma 1424-ben épült; romjai 1864-ben még látszottak a református temetőben. 1458-ban birtokosa, Bothos György magtalanul halt meg, ezután Mátyás király Rozgonyi Sebestyén főlovászmesternek adta. Még a 15. században a Kerekegyházi család birtoka lett, és ők zálogba adták a Dávidházi családnak. A zálogból Nagylucsei Orbán egri püspök váltotta ki, majd (1504-ben?) adománylevelet kért rá a királytól.

A török időkben

Az 1500-as évek közepén Gomba is török uralom alá került, de nem néptelenedett el egyből, mint a környék legtöbb falva, mert félreeső fekvése miatt a nagy hadak elkerülték. 1553-ban 9 kapus hely volt; 1562-63-ban 4989 akcse jövedelmet hozott.

A megyéből elmenekült nemesek a királyi országrészből gyakorolták jogait, így Gombán is kialakult a kettős adózás: fizetni kellett a magyar földesúrnak és a töröknek is. A növekvő terhek miatt a lélekszám fokozatosan csökkent; alig maradt adófizető család a faluban. 1565-ben Miksa magyar király király új adományként jutalmul adta a falut Gombai Györgynek és Margit nevű lányának. 1612-ben Hubai Ferencé volt, és ő Maglóddal és Pécellel együtt Fáy István özvegyének zálogosította el. A 17. századra vált a falu legnagyobb birtokosává a Fáy család. Az 1600-as évek közepén a lakosság döntő többsége már református lett; a református egyház az ún. kis anyakönyv alapján 1642-ig vezeti vissza lelkészeinek névsorát. Szokolyai István lelkészt 1672-ben megidézték Pozsonyba a törvényszék elé, de nem ment el, hanem egy Czimbalmos nevű töröknél húzta meg magát.

A török kiűzése után

A török kiűzése után a reformátusok egy fatemplomot emeltek, és abba beépítették a középkori katolikus templom mestergerendáját is.

A falu környékét Rákóczi hadai 1703-ban szabadították fel. 1705-ben Vak Bottyán a Dunántúl elfoglalására indult, és a faluban csak csekély védőrséget hagyott. Ezt a kuruc csapatot még 1705-ben szétverték a budai német helyőrséggel szerződött rácok. Az ütközet helyét azóta Harcvölgynek nevezik; e néven jelenleg a falu külterülete. A rácok felégették a falut, ekkor semmisültek meg a község és az egyházak régebbi iratai. Pfeffershoven tábornok jelentette, hogy nagy zsákmánnyal és sok fogollyal tértek vissza Budára. A foglyok között volt két kálvinista prédikátor is, egyiküket Veresmarti Miklósnak hívták. A pusztává lett település hamarosan újranépesült, az 1728-as összeíráskor már 144 lakosa volt. Ekkor 54 jobbágyból 18 volt helybeli, 36 jövevény; 18 zsellérből 5 helybeli, 13 a jövevény.

Az urbárium 1770-ben készült tabellájából kiderül, hogy nemzetiségieket nem telepítettek be, a listán csupa magyar családnév szerepel. A zsellér és jobbágy családfők száma ekkor 95 volt; közöttük feltűnően sok (61 %) a zsellér. Ez jól mutatja, hogy itt is elkezdődött a földesúri allódiumok kiépítése. Ez elszegényítette a jobbágyokat és a zselléreket; sokan részes vagy napszámos munkára kényszerültek. 1789-ben 78 % volt itt a nagybirtok, 22 % a jobbágybirtok. Az 1700-as és az 1800-as években birtoka volt itt a Thay, a Szemere és a Patay családnak is. Az addig tisztán református faluba ebben a században kezdtek katolikus cselédeket betelepíteni a katolikus földesurak.

Scitovszky-kúria

A falu történelmi központja a mai főtér a templomokkal. Fésűsen beépített település, szerteágazó utcaszakaszokkal. Az utcarendszer kialakulásának fő tényezője a domborzat. A falu magja a Gombai-patak völgye volt, az újabb házakat már a dombokra is építették. A völgyek iránya ÉNy–DK, így a főbb utcák is ilyen irányúak. A dombok felé terjeszkedve a település egyre inkább halmazfaluvá alakult.

Nevezetességei

• Református templom – 1776-ban épült, barokk stílusban. 
• Perczel-kúria – a 18. század végén, klasszicista stílusban készült épület, melyet a Puky család birtokolt a 19. század végéig. Katona József itt írta a Bánk bán néhány részletét. 1925-ben a Perczel család lett a kúria tulajdonosa. Jelenleg családi ház. Műemlék; törzsszáma 7029. Nem látogatható.
• Bárczay-kastély – a barokk stílusú épületet a 18. században építtette a Fáy család. Később Bárczay András vásárolta meg, átalakította. 1773-ban emeletet építtetett rá. A kastély az 1800-as évek közepén a Szemere családé lett, majd 1928–51 között a Máriássy családé. Jelenleg a termelőszövetkezet irodáinak ad helyet az épület.  Nem látogatható.
• Patay-kastély – A 18. század végén építtették a Bárczayak, majd a Patay család birtokába került. Itt élt Patay József, a reformkori ellenzék egyik vezetője, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja. Később művelődési ház, majd könyvtár működött benne. Jelenleg üresen, elhanyagoltan áll.  Nem látogatható.
• Scitovszky-kúria – 18. századi barokk épület volt, de 1810-ben klasszicista stílusban átalakították. A Scitovszky család a 20. század elején vásárolta meg, majd a Kenyeres család birtoka lett. Jelenleg a település polgármesteri hivatala működik benne.  Szabadon látogatható (munkaidőben).
• katolikus templom, Kossuth tér 14. – 1928-ban épült, eklektikus stílusú, egytornyos épület. 1929-ben kapta két harangját: az egyik átmérője 65, a másiké 42 cm. Közvetlenül mellette áll a házasságkötő terem. 1937-ig a Úri plébániájának filiája volt; utána Monorhoz tartozott. 1947-ben alakították önálló lelkészséggé.
• a volt Fáy-kúria jelenleg a falu általános iskolája
• a Szüts kúriát (Iskola u., a Patay kastély mellett) Szüts Ábrahám közbirtokos építtette 1820 körül, és leszármazottai laktak itt a család kihaltáig. 1945 után Fekete János hadfőmérnök és családja élt itt, majd sűrűn cserélt gazdát. Az eredetileg késő barokk épületet idővel jelentősen átépítették. Hosszan elnyúló, tornácos ház.
• a faluhoz tartozó Felsőfarkasdon a Wartensleben-kúria napjainkban (2016) kastélyszállóként működik
• „Magfalva ökofalu” Gomba és Monor között
• Nagy és Kis szurdik, löszmélyút – Gomba külterület, túraútvonallal és tájékoztató táblával
• a Várhegyen épült a középső bronzkori vatyai kultúra legrégebben ismert és kutatott földvárainak egyike, a „Pogányvár”. A hatvani kultúra létesítette, majd a vatyai (vatyai III./Vatya-koszideri) kultúra népe lakta. A magaslat inkább teraszosított, mint erődített. Kiterjedése bizonytalan, talán több részből állhatott.

Elbontott, műemlék jellegű épületek

Műemlék jellegűek voltak az alábbi, a 20. században elbontott épületek:

• Tahy-kúria,
• Fekete-féle lakóház,
• két vízimalom,
• egy szárazmalom,
• két lakóház (Petőfi Sándor utca 28. és 38.).

Elhelyezkedése

Gomba Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 22′ 15″, k. h. 19° 31′ 49″Koordináták: é. sz. 47° 22′ 15″, k. h. 19° 31′ 49″térkép ▼

Gomba Pozíció Pest megye térképén

Pomáz / Folytatás a posztban

Budapesttől 2,37 km-re északra, Budakalász és Szentendre szomszédságában helyezkedik el, a Pilis hegység kapuja. Nagy- és Kis-Kevély hegyek aljában. (E hegyek keleti lejtőit a török hódoltság után letelepedett szerb lakosság „kovily”-nak nevezte el, ami árvalányhajat jelent. Szerb nyelvterületen így nevezik azokat a hegyoldalakat, amelyek legeltetésre alkalmatlanok, és csupán árvalányhaj terem rajtuk. A „kevély” szó Faludi Ferenc nyelvújító leleménye és a „kovily” csak a 19. században lett kevély.)

Földrajzilag a pomáz-esztergomi törésvonal mentén helyezkedik el, a Kárpátok miocén kori vulkáni koszorújának első vonulata itt találkozik a várost átszelő Dera-patak völgye–Kovácsi-völgy vonulatától délre elhelyezkedő üledékes talajtakaróval. Pomáz és környékének geológiai szempontból a visegrádi hegységhez tartozó miocén kori vulkanikus eredetű hegye a Nagy-Csikóvár és a Kőhegy. A környék hegyei nem rendelkeznek állandó vízfolyással, száraz nyarakon a környék egyetlen vízgyűjtője a Dera-patak is elapad, pedig Pomáz történetében számtalan áradás, gyors, hirtelen jövő árvíz forrása is ugyanez a Dera-patak volt.

 A Pomáz név eredetét illetően több teória is ismert. Létezik olyan feltevés, amely szerint a Pomáz elnevezés forrása talán a római kor lehet, ez esetben a név a pomosus (almás), esetleg pomesia (alma-telep) kifejezésből eredhet, és a rómaiak idejében itt működött sok gyümölcstermelő majorságra utalhat. Egy másik verzió szláv személynevet sejt a településnév mögött. Egy további feltételezés szerint a város neve a honfoglaló magyar törzsekhez csatlakozó török-bolgár pomákoktól származhat (e népcsoport tagjai nagyobb számban jelenleg Törökországban és Bulgáriában élnek).

 Pomáz ősidőktől lakott hely volt. Újkőkori, réz- és bronzkori temetkezések nyomait is megtalálták, majd szkíta és kelta lakosok előzték meg a rómaiakat, akiknek több villája is a város területén volt. A longobárdok és avarok is itt hagyták nyomaikat. Első írásos említése 1138-ból származik: Vak Béla említi egy oklevélben, hogy a falu a dömösi apátság tulajdona. 1277-ben kelt adomány levélből kitűnik, hogy IV. László király pomázi birtokait Erzsébet hercegnőnek, és a szigeti apácáknak adományozta. 1348-ban árvíz pusztított, és azt követően pestis járvány tizedelte meg a lakosságot. A csapás 1364-ben megismétlődött, újabb árvíz, és újabb pestis járvány következett el. Részben a 14. század végén, valamint 15. század elején épült fel az un. Klisszai királynői vár és templom, amely nem is annyira vár, mint inkább egy középkori többszintes palota lehetett. Az épületet, számos más akkor létező pomázi épülettel egyetemben a császári erők robbantották fel, 1701-ben, hogy azokat a Rákóczi seregei ne használhassák fel védelmi célból. Buda közelében nem akartak stratégiai gyengítő pontokat hagyni. Az épület maradványait feltáró ásatások során díszesen faragott oszlopfők, dekoratív mennyezet-bordák kerültek elő, valamint néhány szobortöredék, amiket a Nemzeti Múzeumba szállítottak. A királynői vár templom-romja mellett tárták fel Pomáz legrégibb középkori temetőjét, ahol 245 sírt találtak.

 Az 1546. évi török adóösszeírás (defter) szerint a magyar őslakosságból már csak 10 család élt, akik évi 1615 akcsét fizettek az akkori „zaimet” tulajdonosnak, a budai Huszein Isztrafcsa csausnak. Pomáz és környéke 1548-ban a budai Kaszime pasa birtokába került. 1579-ben Üvejksz pasa összeírásában Pomáz Szente-puszta néven szerepelt. Az 1599. évi defterből kitűnik, hogy Pomáz lakossága részben „kugában", vagyis pestisben kihalt, részben elköltözött. A falu földjeinek nincs tulajdonosa, azoknak csak használója a Dervis nevű szegedi szandzsák-bég, kinek ezekből való jövedelme évi 400 akcse. Az 1562, 1580 és 1590. évi összeírásokból látszik, hogy a falu tartósan néptelen. Zaimet tulajdonosának, ill. használójának Derja bégnek és Pervane csausnak 1000 és 2000 akcse között jövedelmez.

 A 15 éves háború majd a zsitvatoroki béke után, a török megszállású területek között egyedi, kettős közigazgatási rendszer alakul ki az ország török megszállású területén. Ebben a szituációban a Szentendrei-sziget déli csücskében lévő Bolgár nevű falu földesura, Bornemissza Bolgár Pál az ország keresztény kézen maradt részének nádorától megvásárolta a Kálóz puszta, Pomáz puszta, Szencse puszta, valamint a mai Csobánka határát képező területeket, majd betelepítette a Bácskában már korábban vásárolt falvainak (Prekonity, Radonity, Tótháza, Nagy Gyurgyin, Malteovity, Nádály, Hulica, Oblica, Belo Blato, Szilvás, Botrá, Pokolkő, Obornica, Vámtelök, Dorosko, Pessér, Csemeny, Nagycsicsó, Vastorok és Terusity. A falvak felsorolása Bornemissza végrendeletéből valók.) szerb lakosságával, a török jogszokás szerint 6 év adómentességet biztosítva a vállalkozó kedvű telepeseknek. (A terület megvételéről és betelepítéséről számos dokumentum maradt a Magyar Országos Levéltárban, Bornemissza leszármazottainak, a Wattay családnak iratanyagában) Bornemissza család a 17. század elején jelentős szerepet játszott Pilis vármegye társadalmi és hivatali életében, mivel mind a két fél, a keresztény és a török elismerte és különböző ügyekben alkalmazta. 1661-től a felsővattai Wattay család birtoka, ők fogadták be a Csarnojevity pátriárka vezette menekült szerbeket és telepítettek be magyar, német és szlovák lakosságot. Pomáz a Wattay III. Pál által létrehozott Losonctól Kiskőrösig terjedő birtok központja lett, amely a Wattay Família közbirtokosságként fejlődött tovább. A közbirtokosság tagjaként a benősült Teleki, Szemere, Fáy, Zboray családok is sokat tettek a település fejlesztéséért.

A lakosság túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozott, szőlő- és gyümölcstermesztéssel, Szentendre, s a távolabbi Buda piacain értékesítették portékáikat. A 18. század második felétől fogva a kézműves ipar jelentősége is egyre nőtt főképp a helyi igényekre építve. Tímár, bőrfeldolgozó, kerékgyártó, kőműves iparosok mellett jó néhány kovácsműhely is ismert volt. Pomáz a régi romok helyébe számos új épülettel gazdagodott, a település fellendülése megindult. A község fejlődésének egyik fontos mérföldköve lett, amikor a vasút elérkezett Pomázra. 1888. augusztus 17-én helyezték üzembe a Budapest-Szentendre vasútvonalat, s Pomáz új vasútállomásával bekapcsolódott az ország nagy közlekedési érhálózatába. Az 1880-as évek végén ideérkező filoxéra járvány a hegyi szőlőket szinte teljesen kipusztította, amely Pomáz fejlődését is rövid idő alatt átalakította. A már korábban meginduló kőbányászat, és kőfaragás mellé téglaégetéssel kezdett a lakosság egyre nagyobb számban foglalkozni. Gőzmalmok létesültek, s faipari manufaktúrákat kisebb üzemek váltották fel.

A 20. század elejére járási székhely lett, s fejlődését mi sem mutatja jobban, mint, hogy az ekkoriban megalakuló iparos-körnek 120 tagja volt. 1924-ben kezdte meg működését Pomáz egyik jelentős kézműipari cége, a Ungarische Weberei AG. (UWAG). Szövöde, szövő-előkészítő, és kivarró részleg kezdte meg ekkor a működését, amely 1938-ban fonodával is bővült. A fonoda építését egyébként két évvel korábban kezdték meg. Az államosításokat követő szocialista átalakulások során az üzem Hazai Fésüsfonó- és Szövőgyár nagyvállalat Pomázi Gyáregysége lett, és 1980-ban közel 600 főt foglalkoztatott.

Közlekedés

• A H5-ös HÉV-vel a budapesti Batthyány térről Pomáz 32 perc alatt érhető el.
• Innen indulnak Csobánkára és Pilisvörösvárra, illetve Pilisszentkeresztre és Dobogó-kőre a 855-ös, 856-os, 860-as és 861-es buszok, valamint a városon belül közlekedik a 851-es busz.

Kedvelt kirándulóhely a Csikóváralja, a Petőfi-kilátó, a Holdvilág-árok, a Szurdok, a Mesélő-hegy és a Gyopár-forrás közelében. Több turistaszállás mellett a Vróczi úton gyermeküdülő található. Sokféle sportolási lehetőség (lovasiskolák, fitnesz- és szabadidő klubok, nyitott-fedett teniszcsarnok). A város labdarúgócsapata a Pomáz-ICO SE.

Nevezetességei

• Honalapítási Emlékmű
• Helytörténeti Gyűjtemény
• Néprajzi Gyűjtemény (magyar)
• Nemzetiségi Gyűjtemény,
• Szerb emlékkereszt (gótizáló)
• Kolostorrom
• Kúria: eklektikus stílusú
• Luppa-mauzóleum
• Radnai-villa
• Református templom: klasszicista stílusú
• Római katolikus templom (barokk) és plébánia
• Szerb ortodox templom
• Teleki–Wattay-kastély
• Magyar Vár Tábor

Híres szülöttei

• Híres lakói Max Kopfstein (1856–1924) rabbi
• Glykais Gyula (1893. április 9. – 1948. június 12.) kétszeres olimpiai bajnok kardvívó
• Vujicsics Tihamér (1929–1975) zeneszerző, népzenei gyűjtő
• Vujicsics D. Sztoján (1933–2002) irodalmár, műfordító, szerb költő
• Tomasevics Zorka (1949. január 12. –) magyar szinkronrendező, egyetemi tanár
• Egervári Sándor (1950. július 15.) labdarúgó, edző

• Itt él Majoros István olimpiai bajnok birkózó.
• Itt nevelkedett Borbély Mihály (1956. november 28. –) zenész, a magyar kortárs jazz meghatározó alakja;
• Itt élt felsővattai Wattay I. Pál Pest-Pilis-Solt vármegye helyettes alispánja 1701 előtt.
• Itt élt felsővattai Wattay János Pest-Pilis-Solt vármegye első kuruc alispánja 1723 előtt.
• Itt élt felsővattai Wattay III. Pál a kastély építtetője, a Wattay Família közbirtokosság megalapítója (1718–1785).
• Itt élt felsővattai Wattay I. György nemesi testőr alhadnagy, a református templom építtetője (1745–1808).

Elhelyezkedése

Pomáz Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 38′ 51″, k. h. 19° 01′ 37″Koordináták: é. sz. 47° 38′ 51″, k. h. 19° 01′ 37″térkép ▼

Pomáz Pozíció Pest megye térképén

Pomáz / Folytatás a posztban

 Budapesttől 2,37 km-re északra, Budakalász és Szentendre szomszédságában helyezkedik el, a Pilis hegység kapuja. Nagy- és Kis-Kevély hegyek aljában. (E hegyek keleti lejtőit a török hódoltság után letelepedett szerb lakosság „kovily”-nak nevezte el, ami árvalányhajat jelent. Szerb nyelvterületen így nevezik azokat a hegyoldalakat, amelyek legeltetésre alkalmatlanok, és csupán árvalányhaj terem rajtuk. A „kevély” szó Faludi Ferenc nyelvújító leleménye és a „kovily” csak a 19. században lett kevély.)

Földrajzilag a pomáz-esztergomi törésvonal mentén helyezkedik el, a Kárpátok miocén kori vulkáni koszorújának első vonulata itt találkozik a várost átszelő Dera-patak völgye–Kovácsi-völgy vonulatától délre elhelyezkedő üledékes talajtakaróval. Pomáz és környékének geológiai szempontból a visegrádi hegységhez tartozó miocén kori vulkanikus eredetű hegye a Nagy-Csikóvár és a Kőhegy. A környék hegyei nem rendelkeznek állandó vízfolyással, száraz nyarakon a környék egyetlen vízgyűjtője a Dera-patak is elapad, pedig Pomáz történetében számtalan áradás, gyors, hirtelen jövő árvíz forrása is ugyanez a Dera-patak volt.

 Pomáz ősidőktől lakott hely volt. Újkőkori, réz- és bronzkori temetkezések nyomait is megtalálták, majd szkíta és kelta lakosok előzték meg a rómaiakat, akiknek több villája is a város területén volt. A longobárdok és avarok is itt hagyták nyomaikat. Első írásos említése 1138-ból származik: Vak Béla említi egy oklevélben, hogy a falu a dömösi apátság tulajdona. 1277-ben kelt adomány levélből kitűnik, hogy IV. László király pomázi birtokait Erzsébet hercegnőnek, és a szigeti apácáknak adományozta. 1348-ban árvíz pusztított, és azt követően pestis járvány tizedelte meg a lakosságot. A csapás 1364-ben megismétlődött, újabb árvíz, és újabb pestis járvány következett el. Részben a 14. század végén, valamint 15. század elején épült fel az un. Klisszai királynői vár és templom, amely nem is annyira vár, mint inkább egy középkori többszintes palota lehetett. Az épületet, számos más akkor létező pomázi épülettel egyetemben a császári erők robbantották fel, 1701-ben, hogy azokat a Rákóczi seregei ne használhassák fel védelmi célból. Buda közelében nem akartak stratégiai gyengítő pontokat hagyni. Az épület maradványait feltáró ásatások során díszesen faragott oszlopfők, dekoratív mennyezet-bordák kerültek elő, valamint néhány szobortöredék, amiket a Nemzeti Múzeumba szállítottak. A királynői vár templom-romja mellett tárták fel Pomáz legrégibb középkori temetőjét, ahol 245 sírt találtak.

 Az 1546. évi török adóösszeírás (defter) szerint a magyar őslakosságból már csak 10 család élt, akik évi 1615 akcsét fizettek az akkori „zaimet” tulajdonosnak, a budai Huszein Isztrafcsa csausnak. Pomáz és környéke 1548-ban a budai Kaszime pasa birtokába került. 1579-ben Üvejksz pasa összeírásában Pomáz Szente-puszta néven szerepelt. Az 1599. évi defterből kitűnik, hogy Pomáz lakossága részben „kugában", vagyis pestisben kihalt, részben elköltözött. A falu földjeinek nincs tulajdonosa, azoknak csak használója a Dervis nevű szegedi szandzsák-bég, kinek ezekből való jövedelme évi 400 akcse. Az 1562, 1580 és 1590. évi összeírásokból látszik, hogy a falu tartósan néptelen. Zaimet tulajdonosának, ill. használójának Derja bégnek és Pervane csausnak 1000 és 2000 akcse között jövedelmez.

A 15 éves háború majd a zsitvatoroki béke után, a török megszállású területek között egyedi, kettős közigazgatási rendszer alakul ki az ország török megszállású területén Ebben a szituációban a Szentendrei-sziget déli csücskében lévő Bolgár nevű falu földesura, Bornemissza Bolgár Pál az ország keresztény kézen maradt részének nádorától megvásárolta a Kálóz puszta, Pomáz puszta, Szencse puszta, valamint a mai Csobánka határát képező területeket, majd betelepítette a Bácskában már korábban vásárolt falvainak (Prekonity, Radonity, Tótháza, Nagy Gyurgyin, Malteovity, Nádály, Hulica, Oblica, Belo Blato, Szilvás, Botrá, Pokolkő, Obornica, Vámtelök, Dorosko, Pessér, Csemeny, Nagycsicsó, Vastorok és Terusity. A falvak felsorolása Bornemissza végrendeletéből valók.) szerb lakosságával, a török jogszokás szerint 6 év adómentességet biztosítva a vállalkozó kedvű telepeseknek. (A terület megvételéről és betelepítéséről számos dokumentum maradt a Magyar Országos Levéltárban, Bornemissza leszármazottainak, a Wattay családnak iratanyagában) Bornemissza család a 17. század elején jelentős szerepet játszott Pilis vármegye társadalmi és hivatali életében, mivel mind a két fél, a keresztény és a török elismerte és különböző ügyekben alkalmazta. 1661-től a felsővattai Wattay család birtoka, ők fogadták be a Csarnojevity pátriárka vezette menekült szerbeket és telepítettek be magyar, német és szlovák lakosságot. Pomáz a Wattay III. Pál által létrehozott Losonctól Kiskőrösig terjedő birtok központja lett, amely a Wattay Família közbirtokosságként fejlődött tovább. A közbirtokosság tagjaként a benősült Teleki, Szemere, Fáy, Zboray családok is sokat tettek a település fejlesztéséért.

 A lakosság túlnyomó része mezőgazdasággal foglalkozott, szőlő- és gyümölcstermesztéssel, Szentendre, s a távolabbi Buda piacain értékesítették portékáikat. A 18. század második felétől fogva a kézműves ipar jelentősége is egyre nőtt főképp a helyi igényekre építve. Tímár, bőrfeldolgozó, kerékgyártó, kőműves iparosok mellett jó néhány kovácsműhely is ismert volt. Pomáz a régi romok helyébe számos új épülettel gazdagodott, a település fellendülése megindult. A község fejlődésének egyik fontos mérföldköve lett, amikor a vasút elérkezett Pomázra. 1888. augusztus 17-én helyezték üzembe a Budapest-Szentendre vasútvonalat, s Pomáz új vasútállomásával bekapcsolódott az ország nagy közlekedési érhálózatába. Az 1880-as évek végén ideérkező filoxéra járvány a hegyi szőlőket szinte teljesen kipusztította, amely Pomáz fejlődését is rövid idő alatt átalakította. A már korábban meginduló kőbányászat, és kőfaragás mellé téglaégetéssel kezdett a lakosság egyre nagyobb számban foglalkozni. Gőzmalmok létesültek, s faipari manufaktúrákat kisebb üzemek váltották fel.

A 20. század elejére járási székhely lett, s fejlődését mi sem mutatja jobban, mint, hogy az ekkoriban megalakuló iparos-körnek 120 tagja volt. 1924-ben kezdte meg működését Pomáz egyik jelentős kézműipari cége, a Ungarische Weberei AG. (UWAG). Szövöde, szövő-előkészítő, és kivarró részleg kezdte meg ekkor a működését, amely 1938-ban fonodával is bővült. A fonoda építését egyébként két évvel korábban kezdték meg. Az államosításokat követő szocialista átalakulások során az üzem Hazai Fésüsfonó- és Szövőgyár nagyvállalat Pomázi Gyáregysége lett, és 1980-ban közel 600 főt foglalkoztatott.

A két világháború közötti időszakban az ipari fejlődés hatására jelentősen megnövekedett a lakosság lélekszáma a beköltözések miatt, amely új lakóövezetek kialakításához vezettek, mint például a Bartkó-telep, vagy a Tiszolczy-telep. 1944-ben a község német megszállás alá került, sőt egy katonai reptér kialakítása is megkezdődött. A Szovjet II. és III. Ukrán Front csapatai Budapest északi gyűrűjének zárásakor, 1944. december 26-án szabadították fel a német megszállás alól a községet. Ezt követően a község fejlődésének egy újabb fejezete kezdődött el, amely az államosítások, az ötvenes évek erőltetett iparosításán keresztül vezetett át a hatvanas évek kettős strukturáltságú vállalati arculatához. A nagy állami vállalatok központi költségvetésű, és a helyi vállalatok kis költségvetésű irányításrendszere majd negyven éven át adott meghatározó keretet a település gazdasági arculatához.

A település 2000-ben városi rangot kapott.

Közlekedés

Közösségi közlekedés:

• A H5-ös HÉV-vel a budapesti Batthyány térről Pomáz 32 perc alatt érhető el.
• Innen indulnak Csobánkára és Pilisvörösvárra, illetve Pilisszentkeresztre és Dobogó-kőre a 855-ös, 856-os, 860-as és 861-es buszok, valamint a városon belül közlekedik a 851-es busz.

Turizmus, sport

Kedvelt kirándulóhely a Csikóváralja, a Petőfi-kilátó, a Holdvilág-árok, a Szurdok, a Mesélő-hegy és a Gyopár-forrás közelében. Több turistaszállás mellett a Vróczi úton gyermeküdülő található. Sokféle sportolási lehetőség (lovasiskolák, fitnesz- és szabadidő klubok, nyitott-fedett teniszcsarnok). A város labdarúgócsapata a Pomáz-ICO SE.

Elhelyezkedése

Pomáz Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 38′ 51″, k. h. 19° 01′ 37″Koordináták: é. sz. 47° 38′ 51″, k. h. 19° 01′ 37″térkép ▼

Pomáz Pozíció Pest megye térképén