A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sturovo. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sturovo. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 16., hétfő

Párkány / Folytatás a posztban

 Párkány (szlovákul: ŠtúrovonémetülGockernváros Szlovákiában, a Nyitrai kerület Érsekújvári járásában.
 Esztergommal átellenben, a Duna bal partján fekszik. A közel 11 000 lakosú város és határa a Duna menti síkság bal oldali csücskében terül el, a Garami és Ipolyi lösztábla törésvonalának mezsgyéjén.
A várostól északkeletre a Kovácspataki-hegyek (szlovák nevén 'Burda') vulkanikus sziklái találhatók, melynek legmagasabb csúcsa a 395 m magas Keserős-hegy. A várost északnyugaton a Hegyfarok természetvédelmi terület, a helyiek bortermelő területe határolja.
Az éves átlaghőmérséklet +10,8 °C, mérsékelt szélviszonyok uralkodnak. A Duna, a Garam és az Ipoly kedvező hatással vannak a mikroklímára.

 Egyes feltételezések szerint a Ptolemaiosz 2. századi Geógraphiké hüphégészisz (Bevezetés a föld feltérképezésébe) című művében említett "Parka" (Πάρκα iii.7.§2) nevű jazig település a mai Párkány helyén feküdt, az azonosítás azonban bizonytalan. A települést a török idők előtt Kakath és Parkan néven is említik. A Kakath név a kakas főnévből származik. A törökök a települést elfoglalva várat (castellum) építettek itt és a Dsigerdelen Parkan(= zsigerlyukasztó erőd, vagyis az ellenség májába lyukat fúró vagy ékelődő erőd) nevet adták neki.

 A hely kiváló fekvése okán már az őskorban benépesült. Ezt bizonyítja a párkányi papírgyár területén feltárt hatalmas kiterjedésű újkőkori település is. A római korban Anavum néven a Limes egyik hídfője volt e helyen. Marcus Aurelius császár ezen a tájon – a Garam mellett – írta Elmélkedések című első könyvét a kvádok ellen vívott háború idején.
A garamszentbenedeki apátság 1075-ből származó – I. Géza király által kiadott – alapítólevele az első középkori írásos emlék, amely a helyet "Kakath" néven említette. Ekkor néhány révész és halász lakta az átkelőhelyet. 1189-ben a Német-római Birodalom császára – Barbarossa Frigyes – vert tábort Kakathon, útjában a Szentföld felé. 1337-ben Csanád esztergomi érsek a falu tizedének negyedét (a pap részének kivételével) az esztergomi Szent György mártír prépostságnak adományozta.[

 A középkori Kakath falu területén a török 1546-ban emelt várat, a császári hadak először 1595-ben foglalták el, de a török 1605-ben visszafoglalta. 1662. augusztus 7-én határában támadta meg Forgách Ádám érsekújvári kapitány az ellene induló török előhadat, de súlyos vereséget szenvedett. 1683. október 9-én a párkányi csata során Sobieski lengyel serege szabadította fel, a várat lerombolták, nyoma sem maradt.
Helyi hagyomány szerint 1546-tól, tehát a török hódoltság kezdetétől tartanak vásárokat. Vásártartási kiváltságlevelet 1724-ben kapott a település III. Károly királytól, amely évi négy országos vásár (Szent György, Szent Bertalan, Szent Simon és Júda valamint Szent Luca napjain) megtartását engedélyezte Párkányban. A századok múltával ezekből csupán a híres Simon-Júda napi vásárok maradtak fenn egészen napjainkig.

 1850-ben átadták rendeltetésének a Magyar Középponti Vasút Vác-pozsonyi szakaszát, amely Párkányon haladt keresztül, majd annak innen elágazó szárnyvonalait Léva és Ipolyság felé. Az 1895-ben átadott Mária Valéria híd által Párkány igazi, nagy forgalmú közlekedési csomóponttá vált. A híd változást hozott a város életébe, az Esztergommal való elemi egymásra utaltság nyitott számtalan lehetőséget mindkét város és környéke számára.
trianoni békeszerződésig Esztergom vármegye Párkányi járásának székhelye volt.



Nevezetességei

  • A várost Esztergommal összekötő hajóhidat 1842-ben Kopácsy József esztergomi érsek állíttatta, a helyére épített Mária Valéria-hidat 1944-ben a visszavonuló németek felrobbantották. A hidat magyar-szlovák államközi egyezmény eredményeként 2000-2001-ben építették újjá.
  • A nyári hónapokban több ezer üdülő számára biztosít pihenést Szlovákia egyik legnagyobb termálfürdője (8 szabadtéri és fedett medencével), a 24 hektáron elterülő Vadas termálfürdő. Az 1973-ban elkezdődött kútfúrási munkálatok 39,7 °C hőmérsékletű termálvizet tártak fel.
  • Nevezetes vásárok közé tartozik a párkányi Simon-Júda-vásár. Az utóbbi évtizedekben a híres párkányi őszi nagy vásárismét vonzóvá vált: Magyarországról is sokan mennek át, nemcsak Esztergomból, hanem távolabbi vidékekről is. Egyre több a büfésátor, a szórakozási lehetőség, az igényes kézműves és népművészeti munkák.
  • III. János lengyel király bronz lovasszobra. A szobor másfél évtizedes szervezőmunka eredményeként jött létre, melynek kezdetei Barta Gyula képzőművész és Bartusz Gyula nevéhez fűződnek. A közadakozásból emelt emlékművet a párkányi csata 325. évfordulóján, 2008 októberében avatták fel. A lengyel honvédelmi miniszter 2009-ben Arany Érdeméremmel, a külföldieknek adományozható legmagasabb honvédelmi kitüntetéssel tisztelte meg a Sobieski-szoborbizottság elnökét, Dániel Erzsébetet.



Híres emberek

  • Itt hunyt el 1663. augusztus 9-én Esterházy György szendrői címzetes püspök.
  • Itt született 1795. május 27-én Balás Teofil Ferenc, Benedek rendi szerzetes, gimnáziumigazgató.
  • Dr. Wertner Mór a 19-20. század fordulójának jeles magyar történész-genealógusa 1908-21 között Párkányban élt és alkotott.
  • Innen indult a magyar ifjúsági irodalom klasszikusa, Sebők Zsigmond, akinek Dörmögő Dömötöre sok nemzedék alapolvasmánya volt.
  • Itt született 1913. január 23-án és itt hunyt el 1998-ban Zahovay Ernő zeneszerző, előadóművész.
  • Itt született 1922-ben és itt hunyt el 2008-ban Barta Gyula képzőművész.
  • Itt született 1933. március 25-én és itt alkot Lábik János festőművész.
  • Itt született 1937. október 22-én Kocsis Ernő festőművész.
  • Párkánynánán született 1946. március 21-én Janiga József felvidéki magyar festő, grafikus, illusztrátor, pedagógus, „a Csallóköz festője”.
  • Itt született 1966. június 28-án Hajtman Béla szlovákiai magyar irodalmár, a lévai egyházi gimnázium igazgató tanára.
  • Itt született 1984. augusztus 6-án Tóth Zsanett szlovák válogatott kézilabdakapus.









Elhelyezkedése
Párkány (Szlovákia)
Párkány
Párkány
Pozíció Szlovákia térképén
é. sz. 47° 47′ 57″k. h. 18° 43′ 05″