Gyulafehérvári érseki székesegyház / Folytatás a posztban

A Gyulafehérvári érseki székesegyház a Szent István király által alapított erdélyi püspökség, majd az 1991-ben érseki tartomány rangjára emelt egyházmegye székhelye. 1991 óta az épület a Gyulafehérvár történelmi központja helyszín részeként a Világörökség javaslati listáján szerepel. Az épület fent van a romániai műemlékjegyzék listán is AB-II-m-A-00129 szám alatt.

Az első templom

Az erdélyi püspökség alapításának előzménye, hogy a hittérítést akadályozó erdélyi gyulát, anyai nagybátyját István király 1003-ban legyőzte. Ezzel elhárult az akadály az egyházi szervezet erdélyi kiépítése elől. Az erdélyi püspökség alapítását 1009-ben a pápai legátus látogatásakor véglegesítette a király. Bizonyos, hogy az első székesegyház építését már a püspökség alapításakor megkezdték. Ennek a székesegyháznak az elhelyezkedését és méreteit az 1907-ben és az 1967-ben végzett ásatások tisztázták. Az ókeresztény bazilikák mintájára felépített templom háromhajós volt, főhajója széles, félköríves apszisban zárult. A nyugati alapfalakat már az első ásatáskor feltárták és számos faragványt, pillértöredéket, dombormű töredékeket találtak. Ugyanekkor megtalálták egy körkápolna alapfalait is, mely a bazilika keresztelőkápolnája lehetett. Ez az első székesegyház valószínűleg a Vata-féle pogánylázadáskor pusztult el.

2011-ben útépítés során megtalálták a templomot. Az ásatásokat végző román régésznő kijelentette, hogy Erdély legrégebbi templomáról van szó és feltételezi, hogy 1050-ben már lebontották, és nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy Szent István alapíthatta.

A második templom

A második székesegyházat valószínűleg Szent László király idejében kezdték el építeni. Ehhez már nem használták fel az előző bazilika alapjait, mert sokkal nagyobb, nagyszabású székesegyházat terveztek. Építéséhez a burgundi és közép-franciaországi templomok szolgáltak mintaként. Az új székesegyház szintén háromhajós, de gazdagabb kereszthajóval és középponti toronnyal ellátott épület volt. A homlokzati részt két torony ékesítette, melyek a mai tornyok második emeletéig értek. A templomból több részlet a mai napig megmaradt, ilyenek a kereszthajók homlokívei, a diadalív, a mellékszentélyek félköríves záródásai és a mellékapszisok keskeny ablakai. Ebből a templomból származik a sekrestye, a hosszhajó keleti része, az északi előcsarnok és a fejedelmi kapu. A templom a tatárjáráskor pusztult el, amikor az ide menekült lakosságra rágyújtották, boltozatai beszakadtak és a hajók találkozásánál épített központi torony leomlott. A romos templomot Rogerius mester váradi kanonok beszámolójából ismerjük, aki szerint a romokat a legyilkoltak vére borította és az egész környék tele volt a holtak tetemeivel.

 A helyreállításkor a középtornyot már nem építették újjá, maradványai a tetőszék alatt láthatók. Visszaépítették a kereszthajó és szentély első négyzetét, melyhez karcsú kora gótikus szentélyt építettek. Alig fejeződött be az újjáépítés, amikor 1277. február 21-én a szászok feldúlták és felgyújtották a templomot, miután ismét nagy anyagi áldozatokkal állították helyre. A 15. században boltozták be a főhajó nyugati részét és a tornyokat két emelettel megemelték. 1439-ben egy török betörés alkalmával a templom ismét károkat szenvedett. Az ekkori helyreállításhoz az esztergomi érsek mellett Hunyadi János is hozzájárult, akinek a nevéhez a szentély gótikus stílusú meghosszabbítása fűződik. Ő építtette a díszes nyugati főkaput és a két torony közé épített erkélyt, melyet később háromszögű oromfallal zártak le. A nagy hadvezér ekkor hagyta meg, hogy őt is a templomba temessék el.
A 16. század elején az északi előcsarnokot kápolnával, az úgynevezett Lászai-kápolnával bővítik. A kápolna gótikus és reneszánsz elemeket ötvöző oltára 1512-re készült el. A kápolnába és az északi kereszthajó közé 1512 és 1514 között Várday Ferenc püspök megépítette a Szent Anna tiszteletére szentelt Várday-kápolnát. A templomot 1601-ben Vitéz Mihály havasalföldi fejedelem román seregei kirabolták, a Hunyadiak sírköveit összetörték, majd 1603-ban Giorgio Basta császári serege ostrom után pusztította a székesegyházat.
1658-ban a török Erdély elleni büntető hadjárata során ismét feldúlták a templomot, I. Rákóczi György és Bethlen Gábor díszes síremlékeit összetörték. A Rákóczi-síremlék anyagából a 18. század elején Mártonffy püspök négy oltárt állíttatott fel.

 Hunyadi János síremléke

 A déli mellékhajó nyugati részében a Hunyadiak sírjai, illetve azok maradványai láthatók. A legépebb a kormányzó testvérének sírja, középen a kormányzóénak tartott síremlék, míg a tőle keletre fekvő sírt Hunyadi Lászlóénak tartják. Az utóbbi kettő azonosítása teljesen bizonytalan, a kormányzó fekvő alakja például sokkal inkább Bocskai alakjára emlékeztet. A sírok a többszöri dúlás és áthelyezés miatt valójában üresek. Az északi mellékhajóban a Szécsy-Várday kápolnába lépünk. Itt található Szécsy és Czudar Imre püspök padlóba süllyesztett síremléke, valamint Izabella királyné és fia, János Zsigmond gazdagon díszített márvány síremlékei. A kereszthajó apszisában 16. századi freskótöredékek láthatók, melyeket még Várday püspök készíttetett. Az alakok közül Szent András és Szent Jakab apostolok alakjai ismerhetők fel. Visszafordulva a Lászay-kápolnába jutunk, gótikus csillagboltozatában három reneszánsz címerrel. Az északi mellékhajóba vezető ajtó feletti mélyedésben Lászay püspök térdelő alakja a Szűz Mária térdén ülő kis Jézus előtt.

 Hunyadi János síremléke

A székesegyház sírboltjában 11 erdélyi püspök nyugszik: Mártonffy György, Antalfi János, Sorger Gergely, Bajtay Antal, Manzador Piusz, Batthyány Ignác, Mártonffy József, Kovács Miklós, Vorbuchner Adolf, Márton Áron és Jakab Antal valamint Maczalik Győző titkos püspök, vértanú.

Elhelyezkedése

Gyulafehérvári érseki székesegyház Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 04′ 03″, k. h. 23° 34′ 12″

A PÉCSI DÓM ÉS KÖRNYÉKE / Folytatáshoz kattints a posztra

 A pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyház (pécsi dóm, bazilika vagy vártemplom) a Pécsi egyházmegye katedrálisa. A 11. századi alapokkal rendelkező székesegyház mai formáját a 19. század végén érte el. Basilica minor rangot 1990-ben, II. János Pál pápa magyarországi látogatásakor kapott a templom.

 Kézai Simon krónikájában Péter királynak tulajdonítja a székesegyház alapítását. A krónikaírók azonban a templom alapításával kapcsolatban tévednek. Biztosra vehető, hogy a 11. század első felében már volt temploma a pécsi püspökségnek. 1064. április 11-én, háborúskodásuk befejezéseként Géza és Salamon együtt ülték meg a városban a húsvéti ünnepeket és kibékülésüket. Géza herceg a maga kezével tette fel a koronát Salamon királyfejére. Aznap éjjel tűzvész pusztította el a templomot és a palotát. Valószínűleg csak László király uralkodásának első éveiben kezdődött meg az újjáépítés.

A székesegyház építése, díszítése és berendezése hosszú időt vett igénybe, a kőszobrászati anyag alapján biztosra vehető, hogy a munkálatok közel egy évszázadon át folytak. Az építkezések a 11. század végén kezdődtek, és 1130-1140 körül fejeződtek be. Az összetoborzott páviai kőfaragók később szétszéledtek Európában, munkájuk nyomát éppúgy megtaláljuk Spanyolországban, mint német területen vagy Skandináviában.

A tatárjárás idején, majd 1299-ben ismét tűz pusztított, a dóm tetőzete ill. mennyezete megsemmisült. Végül a 14. század első harmadában beboltozták a mellékhajókat és két új kápolna is épült. Az egyik az északnyugati toronyhoz kapcsolt Fájdalmas Szűz kápolnája, a másik a délnyugati toronyhoz kapcsolódó Corpus Christi kápolna. Az újabb építkezések 1345-ben fejeződtek be, ekkor gótikus falképekkel borították a falakat.

Humanista püspökök, a 15. század végén Janus Pannonius és Hampó Zsigmond, majd a 16. század elején Szatmáry György, Bakócz Tamás bizalmasa, a reneszánsz kultúra fellegvárává formálták Pécset, ennek nyomai megfigyelhetők a püspöki templomon.

1543-ban a támadó török sereg könnyedén elfoglalta a várost. A közel másfélszázados török uralom alatt több dzsámi épült. A törökök a székesegyház nyugati részét is templomnak használták, többi részében élelmiszert, hadianyagot raktároztak. 1686-ban a felszabadító hadak gyorsan visszafoglalták Pécset, de az elhanyagolt épületeket megviselte a rövid ostrom. A török nem tűrte meg az emberábrázolást, ezért megcsonkította az Árpád-kori domborműveket, lemeszelte a freskókat és megrongálta a Szatmáry pasztofóriumot. 1703-ig nagyjából rendbe hozták a törökök és a beszállásolt német katonák pusztításait, de 1704-ben újabb csapás érte a várost. Először Vak Bottyán kurucai, majd a felbujtott rácok pusztítottak, ágyúgolyóiktól beszakadt a templom főhajójának boltozata.

Nesselrode püspök idején, 1703-1732 között javították ki a háborúk okozta sérüléseket. Ekkor lényeges átalakításokat is végeztek, például a déli homlokzat tengelyében díszes oromfalú, új bejáratot nyitottak. A század negyvenes éveitől kezdve új berendezést készítettek: a főoltár 1741-ben készült Krail János tervei szerint, a sekrestye rokokó szekrényeit 1756-ban helyezték el és 1762- ben már álltak a kanonoki stallumok.

Hiába építettek melléjük támasztékul kápolnákat, hiába próbálkoztak a 18. század folyamán többször teherhárító ívekkel,1805-ben oly súlyossá vált a helyzet, hogy újabb megerősítést kellett végezni. Az 1831-ig tartó helyreállítás során a homlokzatok elé egységes, klasszicista és romantikus elemekből álló kulisszafalakat emeltek Pollack Mihály tervei alapján.

1877-ben Dulánszky Nándor püspök megbízta Friedrich von Schmidt osztrák építész-restaurátort a székesegyház stílszerű megújításával. Célul tűzték ki, hogy a millenniumi ünnepségekre visszaállítják az Árpád-kori székesegyházat, megszabadítják a későbbi korok hozzáépítéseitől. 1882. június 9-én kezdték szétszedni és kiárusítani a barokk oltárokat, padokat és székeket. Olyan értékek pusztultak el, amelyek nem csupán a dóm története szempontjából voltak jelentősek, hanem a magyar művészet fejlődésének pótolhatatlan láncszemeit alkották.

Nagyjából a 19. század végi állapotot tükrözi a székesegyház mai képe. 1962-63 folyamán tatarozták az épületet, a déli homlokzaton elhelyezték Antal Károly modern megfogalmazású apostolszobrait. Az 1854-ben készült tizenkét eredeti és az 1891-ben készült második sorozatból megmaradt kettő szobor a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola udvarán található meg, erősen leromlott állapotban. 1965–1968 között restaurálták a falképeket, letisztították a faragványokat, megújították az aranyozásokat.

Harangjai a déli oldal tornyaiban vannak: a keleti toronyban a Mária, Pál és Ferenc harangok, a nyugatiban az 1819-ben öntött Péter, Magyarország nyolcadik legnagyobb harangja, amely csak a nagy egyházi ünnepeken szólal meg. A Péter-harangot tartó fából készült szerkezetet 2008 októberében cserélték ki, mert a régi tartók már nem bírták a hatalmas súlyt.A Péter harangot maximum 32 mp-ig lehet működtetni, ellenkező esetben a rezgés károsíthatja a tornyot.

 A székesegyház orgonáját az Angster József nevével fémjelzett Angster orgonagyárban készítették 1887-ben. A régi orgonát 2008 elején újították fel, ezzel a hangszer műszaki és zenei értelemben is korszerű hangszerré vált, amihez elgördíthető digitális játszóasztal és vezérlő elektronika készült, így az orgonista akár a templom közepén is játszhat. Az átépítéssel nemzetközi viszonylatban is a legnagyobb mechanikus csúszkaládás templomi orgona született.

Az orgona adatai:

• Manuálklaviatúrák száma 4
• Regiszterek száma 81
• a sípok összes darabszáma 6101
• Legnagyobb síp hossza 5 méter
• Legkisebb síp hossza 5 milliméter
• Legnagyobb síp tömege 140 kg
• Legkisebb síp tömege 14 gramm
• Az orgonaszekrény: szélesség 8,8 méter, mélység 4,3 méter, magasság 10 méter
• Szélcsatornák hossza 120 méter

 2009 januárjában egy 1886-ban elhelyezett időkapszulát találtak a pécsi székesegyház egyik tornyának kereszt alatti gömbjében. Az üveghenger érméket és egy kézzel írott pergament tartalmazott. Minden darab kifogástalan állapotban került elő. A második világháború alatt az időkapszulát tartalmazó gömb több golyótalálatot is kapott, ám az üveghenger sértetlen maradt. A latinul írott pergamen részletesen lejegyzi a székesegyház 1882-ben kezdődött felújítását.

Az időkapszula legértékesebb darabja egy 1882-es osztrák gulden, a többi pénz magyar és osztrák ezüst és réz érme. Összesen egy papír forintos, 7 osztrák gulden és 7 magyar rézkrajcár.

 A pécsi Barbakán egy gótikus stílusú barbakán, azaz előretolt kapuerőd, amely Pécs városának egyik szimbóluma, a belvárost körülvevő középkori várfal északnyugati sarkánál. A 15. századi kör alaprajzú bástya a hajdani püspökvár falrendszerének része volt. A történészek Kinizsi Pál hadvezér Pécsett tartózkodásához kötik a Barbakán megépülését. A lőrésekkel tagolt magas várfal nyugati sarkán elhelyezkedő építmény tetejéről páratlan kilátás nyílik a belvárosra.

Hazánkban Siklóson és Nagyvázsonyban (Veszprém megye) látható még barbakán.

 Az 1498-ban épített építmény célja az volt, hogy az ellenségnek a kapu ellen irányuló merőleges támadását elhárítsa, és a támadás irányát amennyire csak lehet, a védőfallal párhuzamos irányra terelje. Így a támadók hosszabb ideig kerülhettek a védők fegyvereinek tűzvonalába. A felvonókapuval és hátsó híddal ellátott épületet jura-márga mészkőből építették, és körülötte vizesárok húzódott.

A törökök képtelenek voltak maguktól elfoglalni Pécs várát (lásd: Pécs ostroma (1541)), ám végül mégis az övék lehetett, ugyanis az akkori püspökség elegendő haderő hiányában önként feladta a várat 1543-ban. A kaputorony az évszázadok során elveszítette a harci fontosságát, az állapota fokozatosan leromlott, és az 1870-es évekre a barbakán környéke gyakorlatilag Pécs külvárosi részéhez tartozott. A Zsolnay család a 20. század elején teniszpályát épített a barbakán árokba, aminek a helyére később kosárlabdapályát építettek, amelyet télen átalakítottak korcsolyapályává. 1968-ban a barbakán épületét - a régi várfal többi részével együtt - rendbe hozták, és egy évszázad alatt újra a belváros részévé vált.

 A szerelmesek lakatjai több településen előforduló látványosság; legtöbb helyen egy kerítésre akasztanak fel szerelmesek összetartozásuk jeléül olyan lakatot, melybe belevésték vagy belegravírozták nevüket vagy nevük kezdőbetűit.

Magyarországon először Pécs belvárosában jelentek meg a lakatok két egymáshoz közeli vaskerítésen. A pécsi lakatfal keletkezéséről többféle bizonytalan alapokon nyugvó elmélet is létezik. A jelenleg legáltalánosabban elfogadott szerint eredetileg 1971-ben, sikeres érettségijüket követően a közeli középiskola végzős tanulói helyezték el iskolai szekrényük lakatjait a 4. számú kanonoki ház kovácsoltvas kerítésén.

Az évek során Pécs belvárosának más pontjain is megjelentek a lakatok, például a Dzsámi korlátján is.

 A 2013-ban átadott új pécsi lakatfal

A pécsi ókeresztény sírkamrák elnevezésű régészeti bemutatóhely Pécs belvárosának északnyugati részén, a pécsi székesegyház környékén található, a 4. századból fennmaradt nekropolisz, ahová a város ókeresztény lakói temetkeztek. A leletegyüttes egyetemes jelentőségénél fogva különleges helyet foglal el Magyarország régészeti emlékei között. 2000. november 30-án az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. 2004-ben a Magyar Nemzeti Bank emlékpénzérmét bocsátott ki Pécsi ókeresztény sírkamrák körirattal.

Az első sírkamrát a 18. század elején a mai Nagy Lajos Gimnázium udvarán találták, erről azonban csak feljegyzések tudósítanak. 1782-ben bukkant elő az első olyan ókeresztény emlék, a Péter-Pál sírkamra, amely mind a mai napig fennmaradt. 2000-ben kezdődött el a legújabb lelet, az alaprajzilag egyedülálló nyolcszögű sírkamra feltárása. A közben eltelt 218 év alatt 16 sírkamrát, több száz sírt és az azokban eltemetett több ezer késő római tárgyat hoztak felszínre a régészek. A sírkamrák figurális és ornamentális falfestése csak Róma katakombafestészetéhez hasonlítható.