Kocs község Komárom-Esztergom megyében, a Tatai járásban fekszik.
A bársonyosi dombvidéken a megye középső részén helyezkedik el a Kisalföldkeleti szegélyénél. A Tata-Győr közúton Tatától 9 km-re található. Megközelíthető: autóval az M1-es autópályáról vagy a 100. számú közútról, a tatai leágazástól 9 km-re. Vasúton Tata vasútállomástól, autóbusz átszállással.
Régészeti kutatások alapján tudjuk, hogy a település már a bronzkorban is lakott hely volt. Okleveles említése először 1237-ben történik meg Ruch, Kuch formában. A hagyomány szerint a helyi bognárok által készített kocsi szekér a községről, Kocsról(németül: kutsche, angolul: coach franciául: cocher) kapta a nevét. Számos változata létezik: hintó konflis fiáker formájában.
Kocs első említése írásos alakban 1267-ben a szomszédos Tömörd (Temird)határleírásánál szerepel Ruch alakban, de egyes írásos említésekor Kuch, KWCH, Koch, Kocs -ként is előfordult.1325-ben Kocsi Fekete Pál (Paul Niger de KWCH) birtokos Kocson. Lánya Margit a Kocstól északkeletre fekvő(mára már elpusztult, Baj Határában feküdt.) Haláp falu birtokosának, Halápi Olivérnek a felesége. Ugyanez időben van szó az oklevelekben Kocsi Fekete Pál birtokának felosztásáról, mi szerint felét gyermekeire; fiára Lőrinczre, és lányára Margitra, s unokájára Halápi Jánosra hagyja.
Kocs Károly Róbert korában
A Budáról Bécsbe menő országút Komáromot és Székesfehérvárt összekötő régi római út keresztezésében fekvő település forgalmas csomópontjában fekvő Kocson már ekkor lóváltó állomás is működött, és híres volt szekérkészítő iparosairól is. 1332-ben a falu már királyi birtok volt, Károly Róbert király ekkor (Csór nemzetségbeli) Péter fia Tamás csókakői és gesztesi várnagynak, későbbi lovászmesterének adományozta a települést vámjával együtt: az 1330. őszi Havasalföldi hadjárata során – a király és serege ellen Bazarabvajda cselszövésekor – Csór Tamásnak a király megmentése során tanúsított hősies magatartása jutalmául (Magyar Nemzet Története): Csór Tamás, Csór Péter fia a menekülő királynak, "kinek lova a fáradtságtól már makacskodni kezdett" átadta saját lovát, hogy a király életét megmentse.
Károly Róbert idejéből, valamint Csór Tamás Kocson való birtokossága idejéből való a hintó (currus mobilis) első említése is; Küküllei János leírásában mint szemtanú írta le a király temetési hintóját 1342-ben, mely járművet már ekkor magyar ingó szekér, ingó, hintáló szekér néven írtak le.
1343-ban Károly Róbert király özvegye, Erzsébet királyné Nápolyba való utazásakor említették a korabeli feljegyzések a 4-ló húzta hintót, majd még ez évben Nagy Lajoskirály anyjának Nápolyból Rómába való útja leírásában olvashatunk a 6 ló húzta hintón (currus mobilison) való utazásáról. Nagy Lajos 1372-ben kelt levelében már szerepelt aszijakon függő szekér: Post ipsam curram pendentem transmittere. 1386-ban, Nagy Lajos halála után már mindkét jármű; a szekér és a hintó is szerepel Erzsébet és Mária királynék utazásakor, mikor a Garaiak kíséretében Budáról Dzsakovárra utaztak.
1414 után Kocs már a losonci Bánffy család, Losonczi László bán fiának Dénesnek birtokaként található az évtized végéig; Losonczy Dénes felesége Genyő János komáromi és krasznai főispánAnna nevű leánya lett, kivel házassága révén a Valkóvári uradalmat kapta. Losonczy Dénes Nagy Lajos király leányának Mária királynőnek udvarában nevelkedett, ki később Zsigmond király felesége lett.
Kocs Zsigmond király korában
1421-ben Kocs falut Zsigmond királyHunyad váráért a későbbi Bánffyhunyad) elcserélte a Losonczy-Bánffy családdal.
1421. július 23-án kelt oklevelében Zsigmond király a vasvári káptalan általKocs és Teke-Földe birtokába iktattatja be a Kocsy családot: annak Pergint,Imre és András nevű tagjait, innen a család az adományos nemzetségek sorába lépett.
Ugyancsak 1421-ben kapták még Zsigmond királytól a Kocsi család tagjai közül Pál Vas megyében Olad és Si(j)e részeit;András királyi udvarnok érdemeiért és a Zala megyei Újbécs (Új-Bécs) faluért cserébe Kónyadobroncza (Kónya-Dobroncza) és Pet nevű pusztákat, melyek előbb az örökös nélkül elhalt Kónyadobronczai, majd a -Sitkei családé voltak, majd e birtokok helyett a szintén örökös nélkül elhalt Keszeg Mihály birtokát Mihályfalvát (Keszegmihályfalvát) Veszprém megyében.
Kocs falu szekérkészítői ekkor készítették el Zsigmond király leánya Erzsébet és V. Albert osztrák herceg"mennyegzői szekerét" mely egy szíjakon függő fedett ekhós, úgynevezett hintálló szekér, vagyis röviden hintó volt.
A menyegzői szekér megmaradt felső kocsiszekrénye a jegyespár címereivel díszítve máig megtekinthető a Graz-i múzeumban.
A menyegzői szekér megmaradt felső kocsiszekrénye a jegyespár címereivel díszítve máig megtekinthető a Graz-i múzeumban.
Erzsébet és Albert esküvője 1421. szeptember 28-án volt Pozsony-ban.
1432-ben királyi birtok, ekkor Zsigmond király Hédervári Lőrinc királyi lovászmesternek adományozta Kocsot, mely Hédervári Lőrinc birtoka maradt egészen haláláig, utána fiai; II. Imre és VI. Miklós örökölték, később Hunyadi Mátyás király és fia Corvin János tulajdona lett.
Kocs Hunyadi Mátyás korában
1400-as évek közepén, Hunyadi Mátyás idejében Kocs községet átszelő Budát Béccsel összekötő főút mellett készítették el a falu szekérkészítő mesterei azt a könnyű, több addig nem használt újítással felszerelt 3-ló húzta kocsiszekeret, amely a település nevét világhírűvé tette, s máig innen neveznek kocsinak szinte minden 4-kerekű járművet. A kocsi szekérkészítő mesterek pedig szétszéledtek az akkori Magyarország területén, tudásukat kamatoztatva készült aztán szerte Magyarországon, Erdély-ben és Európában a könnyű kocsi utazószekér.
1491-től egy ideig újra a Héderváriaké.
1516- és 1520 körül Enyingi Török Bálint tulajdona
1520 tól a Héderváriak szerzik vissza
Török idők
1526-ig Batthyány Benedek-nek zálogosítja el a Hédervári család.
1553-tól a Bakith család, Bakith Pál és testvérei kaptak rá királyi adományt.
1600-as évek elejéig újból az Enyingi Török család-é.
1594-ben Szinán Pasa Tatáról Győr felé vonulva 200.000-es seregével több falut, köztük Kocsot is felégeti, a menekülő lakosságot pedig lemészárolta. E gyászos esemény után a falu majd egy évtizedig lakatlan volt.
1612-ben birtokosa, Enyingi Török István az elpusztult falut telepesekkel népesítette újra.
1622-ben a Nyáry család-é, Nyáry Miklós birtoka.
1643-ban Zichy István, 1659-ben (Somodori és Szomori) Pázmándy János a birtokosa.
1683-ban Kara Musztafa 250.000-fős serege Bécs-ből a budai úton vonulva az útjába eső falvakat, köztük Kocsot is porrá égette, lakóit rabláncra fűzve magával hurcolta. Az esemény emlékét őrzi máig is a falu határában az ugynevezettSírók hídja, ugyanis a falun átvonuló tatárok elől a lakosság egy része a közeli nádasokba menekült, de ezt a tatárok felgyújtották, és az összefogdosott lakosságot e hídon keresztül rabláncra fűzve vitték el a településről.
A lakosságában megtizedelt falu újranépesítése érdekében Zichy István Kocs zálogos földesura felhívására, nagy adókedvezményt ígérve felvidékről(Pozsony, Nyitra és Bars megyékből) telepített családokat a községbe. 1693-as összeíráskor újra a Zichy családé. Ekkor már református lelkészének nevét is említettékk Komáromi Pál személyében.
18-20. század
1727-ben az Esterházy család birtokába került a terület.
A Budáról Bécsbe vezető út mellett a településnek vendégfogadója volt.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően egy ideig járási székhely volt.
A két világháború közötti tagosítások nyomán 22 farmtanya jött létre, ezzel megteremtve a gazdasági fejlődés alapjait. A mezőgazdasági termelésből élő lakosság a 20. században étkezési és takarmány gabonatermesztéssel, ipari növények (kukorica) és gyümölcstermesztéssel, állattenyésztéssel foglalkozott és foglalkozik ma is.
Az 1950-es évektől kezdve a rendszerváltozásig a termelőszövetkezet munkalehetőséggel, a helyi iparosok szolgáltatással látták el a községet. A szocializmus időszakában híres volt a település arról, hogy az aratást az elsők között kezdte meg az országban.
A mezőgazdasági termelésben kiemelkedik a kukorica és a búza, valamint az állattenyésztés.
Jelentős haszonállatai: sertés, szarvasmarha és a háztáji baromfi.
Nevezetességei
- Római katolikus templom
Az 1325-ből származó irat szerint a falu legmagasabb pontján épült Szent Mihály tiszteletére, valószínűleg román stílusban. Később a török dúlás után az elnéptelenedett faluba betelepedő reformátusok vették birtokba. Az időközben megsokasodott katolikus hívőknek Esterházy József földesúr adatta vissza. Fellner Jakab tervei alapján renoválták 1748-ban. 1749-ben a templom mellé Fellner egy plébániaházat is felépített, barokk stílusban. Az épületet hosszú elhanyagoltság után, 2007 szeptemberében polgári kezdeményezésre az épület Plébániaház Múzeum lett. A múzeumot a helyi polgárok hozták létre, és a kiállítási tárgyakat is ők adományozták. 1759-ben barokk stílusú tornyot építettek a templom mellé, szintén Fellner Jakab tervei szerint. Az építkezésekre Esterházy Miklós gróf adott megbízást. 1880-ban a tornyot meghagyva, eklektikus stílusban alakítják át mai formájára. A templom jelenleg szentmiséknek és hittanoktatásnak ad otthont.
- Református templom A reformátusok 1746-ban engedélyt kaptak imaházépítésére. Az 1783-as földrengés azonban megrongálta az épületet. A mai templomot 1783-ban szentelték fel. A templom múzeális értékű kegytárgyakat őriz a 17. és 18. századból.
- Tekevár
Kocs legrégebbi és máig feltáratlan műemléke. Az egykori földvárat Árpád-korelőtt kb. 300 évvel átvonuló lovas nomád nép építette. Ma csak egy domború földhányás látszik belőle.
Nevezetes épületei
- Uradalmi kocsma: Fellner Jakab által tervezett és 1769-ben épített uradalmi kocsma.
- Barokk kocsimajor: Az 1830-ban épített és 1887-ben átépített volt kúria épületben foglalt helyet a Polgármesteri Hivatal.
- Kocsimúzeum
- Tájház: 1996-ban egy felújított parasztházat rendeztek be, melyben a falu múltját és a vidéket mutatják be.
Hagyományőrzés
- A kocsitoló verseny
- 1999-ben rendezték meg először – a ma már hagyományosnak számító – kocsitoló versenyt. A rendezvény alapötlete onnan eredt, hogy a kocsit, azaz a "könnyű szekeret" a község hajdani kisiparosai: bognárok, kerékgyártók, éskovácsok fejlesztették ki. A nemzetközi versenyzők mellett a környező települések képviselői nevezhetnek e különleges versenyre. A résztvevők feladata, hogy a minimum 380 kg súlyú kocsit a település szélétől annak központjáig a dimbes dombos úton futva a Faluházig tolják.
Kocsi Csergő Bálint
Kocsi Csergő Bálint a gályarabságra ítélt református prédikátor, Kocs község szülötte 1713-ban, 77-éves korában irt visszaemlékezéséből:
| „ | ...1647-ben születtem a Komárom vármegyei Kócson, melyről előnevemet is vettem. A boldog emlékezetű fejedelmünk, az öreg Rákóczi György ebben az esztendőben szerzett vissza kilencven templomot a reformata vallás számára.
Ez a falu, mintha csak egész Magyarország történetét kívánta volna utánozni, hol eltöröltetett a föld színéről, hol feltámadt. Századunk elején Kara Musztafa katonái égették fel, minden puszta lett, csak a Kápolna-tó mellett maradt meg egynéhány romba dőlt téglafal, lakóit rabszijra fűzték, és elvonszolták.
Kócs cudarságra, lappangásra jutott, mint a bagoly, földesura Enyingi Török Bálint nyílt levelet bocsátott ki, melyben hatévi adó- és szolgálatmentességet ajánlott fel azoknak, akik letelepszenek a faluban, de nem talált jelentkezőket. A Kiskunságból hozott ide telepes családokat, köztük az én őseimet is; még nagyapám is őrizte szülővidékének édes "ö"-ző beszédét. ...
| ” |
Híres emberek
- Bátky Zsigmond (Kocs, 1874. január 5. – Budapest, 1939. augusztus 28.) - tudós, néprajzkutató,
- Kemenes Kempf József (Kocs, 1854. január 18. - Szend, 1922. március 22.) - főgimnáziumi tanár-igazgató, klasszika-filológus, műfordító
- Kocsi Csergő Bálint (Kocs, 1647. augusztus – ?) - a magyarországi barokk gályarab-irodalom egyik jeles írója, református lelkész
- Kocsi Csergő János (1648. Kocs – 1711. Debrecen) - református püspök, hittudós, költő.
- Kóczán Mór (Kocs, 1885. január 8. – Alsógöd, 1972. július 30.) - atléta, olimpiai bronzérmes gerelyhajító, református lelkész
- Vincze Imre (Kocs, 1926. november 26. - Budapest, 1969. május 3.) - zeneszerző,
- Vincze Imre (Kalotaszentkirály, 1891 október 22-Kocs, 1979 december 20.) - kántortanító, akadémikus rektor.
Érdekességek
Hunyadi Mátyás keserűvíz
A falutól délre található a Sóstó nevű határrész, ahol keserűvíz-források fakadtak. E keserűforrásokból Európakeserűsóban legtöményebb gyógyvize tört felszínre.
A források gyógyhatású vizét már a rómaiak is ismerték és használták.
A közeli Brigetio (Ószőny) 3. századi római város lakosai gyógyhatása miatt fürdő- és ivókúrára használták. A ránk maradt régi írásokban is magasztalóan emlékeztek meg e keserűforrások gyógyvizéről.
A római kor után elfelejtett gyógyvíz forrásainak újbóli felfedezése Schmidthauer Antal komáromi gyógyszerész nevéhez fűződik.
1862-ben Schmidthauer Antal az ásványvíz értékét felismerve, fia, Lajos szakszerű kutatásai alapján a forrás ereit is megtalálta.
A keserűvíz vegyelemzését Hankó Vilmos vegyésztanár végezte, s megállapította, hogy a keserűvíz-kutak nagy része magnéziumban olyan gazdag, hogy nemcsak hazánkban, hanem a maga nemében egyedülálló az egész világon.
A magnézium-szulfát a keserűvizek legértékesebb hatékony eleme, s az addigi ismeretekhez viszonyítva e keserűforrások vizében körülbelül 17-szeres mennyiségben volt jelen.
A források vizét rendkívüli tisztaság jellemezte, mivel a kutak a településtől viszonylag távol estek, s a talaj felső rétegeiben képződő ásványvizek mentesek voltak a szennyeződéstől.
Az 1860-as évektől 1945-ig a keserűvíz-források vizét Hunyadi Mátyás Keserűvíz néven forgalmazták.
1945 után - mivel közben a terület egy határrendezést követően Igmándhoz került - Igmándi keserűvíz néven forgalmazták, egészen az 1960-as évek közepéig, ekkor szűnt meg a komáromi palackozó üzem.
| Elhelyezkedése | |
 
Kocs
Pozíció Magyarország térképén
| |
é. sz. 47° 36′ 21″, k. h. 18° 12′ 50″Koordináták: é. sz. 47° 36′ 21″, k. h. 18° 12′ 50″ térkép ▼ | |
Kocs
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén
|
