kod

2018. május 21., hétfő

Héregi kirándulás / Folytatás a posztban



 Héreg a Gerecse hegység keleti lábánál, festői völgyben fekvő 1015 lakosú település.
Esztergomtól 29 km, Tatától 22 km, Tatabányától 20 km, s a szomszédos Tarjántól és Tardostól 6–6 km (utóbbitól közúton 13 km) távolságra található.
 Héreg területe, és környéke már a rómaiak idején is lakott hely volt. Az „újhegyi” szőlő dűlőjének tetején sokáig látható volt egy sánc, ahol többször találtak római kori (Nero római császár idejéből való) pénzérméket. A tatárjárás előtt valószínűleg az ún. faluhelyi dűlőn állott a falu, de a tatárok elpusztították, s jelenlegi helyére települt újra. A község határában a hagyományok szerint a domonkos-rendi barátoknak klastromuk is volt, de nyomai már nem láthatók.
A település első okleveles említése 1326-ból való „Hereg” alakban. Ekkor már az esztergomi érsekség faluja volt, s még az 1800-as években is voltak itt az érsekségnek birtokai.
 A 15. század második felét idézi az a legenda, mely a településen található Királykúthoz fűződik. A hagyomány szerint Mátyás király gyakran pihent meg ennél a kútnál környéken való vadászatai alkalmával.
A török időkben „Zereg” néven említik. 1552-ben csak négy házat találtak a faluban, de 1690-re újratelepült. Katolikus lakosai a felvidéki (volt Komárom vármegyei) Ímelyről, a reformátusok pedig Ágóról (Bars vármegyéből) származtak ide.
 A településen egy, a szabadságharc utáni időkből való esemény emléke is fennmaradt: 1849-ben az osztrákok az egész falut fel akarták égetni, mert a héregiek az őrjáratukra rálőttek, csak a plébános könyörgésére álltak el a szándékuktól, megelégedvén azzal, hogy a bíró házát kirabolták és félig lerombolták.
Héreg határában található egy elpusztult falu, Fyast nyoma, a jásti hegy és tó környékén, melyet 1326-ban még a fyasti egyház földjeként említettek.

Nevezetességei

  • Falumúzeum
  • Katolikus templom: késő barokk, 1794; bővítve: 1825.
  • Király-kút: a Nagy-Gerecse aljában van a Gerecse legszebb fekvésű, boltozat alatt foglalt forrása, egy szép erdei tisztáson. Neve Mátyás királyitteni vadászatainak emlékét őrzi.

  • Itt halt meg 1945. március 24-én Magyary Zoltán, a közigazgatás-tudomány nemzetközi hírű művelője.
  • Itt él a televízióban Móka Mikiként ismertté vált Levente Péter feleségével, Döbrentey Ildikó írónővel.
 Héreg felső autóbusz megállójából indulunk, hegynek fel a falu főutcáján. Nehéz eltéveszteni az irányt, hiszen a Gerecse-hegy a TV toronnyal szinte a falu minden pontjáról látszik.
 A faluszéli erdészház előtt jobbra sorompóval elzárt útra térünk. A sorompó után egyből balra tartunk, és kitartó emelkedővel elérjük azt a tisztást, amelynek szélén a bővizű Király-kutat találjuk, mellette padokkal. A tisztás felső szélén elhagyjuk az esőházat, majd továbbra is emelkedéssel folytatjuk. Kerítésmászások után elérjük a gyermeküdülőhöz vezető kövezett utat. Kellemes lejtéssel, magas fák között folytatjuk, irtásoknál rálátva a szemben lévő, védett Pisznice-hegyre. 







Elhelyezkedése
Héreg (Magyarország)
Héreg
Héreg
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 38′ 48″k. h. 18° 30′ 38″Koordinátáké. sz. 47° 38′ 48″, k. h. 18° 30′ 38″térkép ▼
Héreg (Komárom-Esztergom megye)
Héreg
Héreg
Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén

2018. május 18., péntek

Dunasziget / Folytatás a posztban


 A település a felső Szigetközben az északi szigetközi főközlekedési út mellett található Mosonmagyaróvártól 15 km-re, Halászi és Dunakiliti felől jól megközelelíthető. A Nagy-Dunán bevezetett vízpótló rendszer állandó vizállást biztosít. A község több, a Duna túlsó partján fekvő település külterületi részeiből alakult ki a 20. században, központja az egykori Sérfenyősziget. Az 1954-es nagy szigetközi árvíz idején minden községrész lakosságát ki kellett telepíteni, ezután a települést gyakorlatilag teljesen újraépítették.
A mai Dunasziget község területe a trianoni békeszerződésig olyan Pozsony vármegyei községekhez tartozott, melyeknek központja a Nagy-Dunabalpartján, a Csallóközben volt. Ezek név szerint: Doborgaz, Keszölcés, Süly és Vajka. Ezek a településrészek régóta lakottak, a szigetközi halászat jelentős központjai voltak. A 19. század végétől összetartozásukat és anyaközségeiktől való viszonylagos különállásukat az is erősítette, hogy az állami anyakönyvezés bevezetésétől kezdve önálló anyakönyvi kerületet alkottak Vajkaszigeti anyakönyvi kerület néven.
Az 1920-ban meghúzott országhatár a Nagy-Duna lett, és a csallóközi községek Szigetközbe eső határrészeit elszakította azoktól. Emiatt 1921-ben ezen a Magyarországon maradt területen három új község alakult: Vajka és Süly határából Cikolasziget, Keszölcés határából Sérfenyősziget, Doborgaz határából pedig Doborgazsziget.
Doborgazszigetet 1937-ben Sérfenyőszigethez csatolták, amely 1969-ben egyesült Cikolaszigettel Dunasziget néven.

Nevezetességei

  • Jézus Szíve római katolikus templom
  • Millenniumi Emlékkereszt (2000)
  • Szabadstrand+Strandbüfék/Csavart fagylalt
  • Emlékpark
  • Tündérsziget Ökopark

Elhelyezkedése
Dunasziget (Magyarország)
Dunasziget
Dunasziget
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 56′ 36″k. h. 17° 21′ 19″Koordinátáké. sz. 47° 56′ 36″, k. h. 17° 21′ 19″térkép ▼
Dunasziget (Győr-Moson-Sopron megye)
Dunasziget
Dunasziget
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén

Lipót / Folytatás a posztban


Önálló község a Szigetköz közepén, a Duna jobb partján. A szigetközi (1401. számú) útról Hédervárnál vagy Darnózselinél letérve közvetlenül, míg Halászitól Püski és Dunaremete érintésével közelíthető meg. Mosonmagyaróvártól keletre 15 km, Győrtől nyugatra 24 km távolságra fekszik.
 A nyelvtudomány, valamint a helytörténészek egybehangzó véleménye szerint a falu egy Lipót nevű személyről neveztetett el, aki a település egykori birtokosa volt. Haller János szerint Lipoldt mosoni polgárnak IV. Béla 1264-ben adományozta a területet; tény viszont, hogy neve 1237 táján „Lypoldt” formában előfordul már egy oklevélben – sőt egyes kutatók egy 1216. évi említést is ismerni vélnek. A 14-15. századból több okleveles említése is ismert: 1377-ben például „Lypolthfalva” néven a Héderváry-család birtokaként említik.
1521 után a többi szigetközi birtoktesttel együtt Lipót is Bakics Pál kezére került, a „Bakicsok” dűlőnév – Hédervár és Lipót között – e korszakot idézi. Az I. Ferdinánd hűségére visszatérő Héderváry István 1542-ben visszakapta birtokait, így Lipót ismét Héderváry-birtok lett. Lakossága közben – a földesurak vallását követve – protestáns lett, majd az 1630-as években rekatolizált. A háborús pusztítások, valamint az árvizek miatt a nép többször is kénytelen volt a Duna szigeteire menekülni, hogy a vész elmúltával újra felépítse faluját – esetleg újabb, biztonságosabbnak vélt helyen. Lipót község három helyéről tudunk:
  • a legrégibb falu emlékét a „Falu-sziget” dűlőnév őrzi a mai főág túlsó partján;
  • a második falu a mai nagy holtág zugában volt, a Macska-sziget dűlő környékén, itt kerültek elő a régi templom, valamint a házak maradványai;
  • míg a harmadik telephely a mai falu, a pusztítások miatt többször újjáépítve.
A falut ért pusztítások hosszú sorából ehelyütt csak néhányat említenénk. 1658-ban, 1784-ben, 1831-ben és 1849-ben kolerajárvány, 1684-ben és 1688-ban pestisjárvány tombolt a faluban – az utóbbi egy év alatt mintegy 200 áldozatot követelve! Így nem csoda, hogy az 1731. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv mindössze 241 lakost említ Lipóton, míg az 1785. évi urbárium 9 nemes család mellett 14 örökös jobbágy, valamint 17 házas zsellér famíliát jegyez.
1809-ben nemcsak a franciák átvonulása sújtja Lipót lakosságát, de az árvíz is – ez utóbbi teljesen elpusztította a falut! Nagy hamarosan újjáépült, sőt fejlődésnek indult. Lipót 1884-ben került – a szomszédos községekkel együtt – Moson vármegyéhez. Egyházilag Hédervár filiája lett, világi anyakönyvezés szempontjából a mosondarnói (andaui) körjegyzőséghez tartozott.
 A falu régi lakossága a vízhez alkalmazkodva főként a „vízből” élt. HalászaI halászbokrokba tömörültek, a kifogott halat – a leghíresebb fajta a viza volt – bécsi és pozsonyi piacokon értékesítették. Sok embernek adott megélhetést az aranyászat: 1831-ben az óvári harmincadvám adatai szerint 39 aranyász élt Lipóton, de a 20. század első felében is működtek még néhányan. Híresek voltak a falu vízimalmai is: 1782-ben 8, 1885-ben 6 volt található. És többen keresték kenyerüket révészkedéssel, hajóvontatással, később hajózással is. A felsoroltak miatt nagyon nagy hatással volt a falu életére a Duna 1885-ben megkezdett szabályozása, hiszen a lakosság jelentős része foglalkoztatásának megváltoztatására kényszerült: a régi mesterségekkel felhagyva földműveléssel, állattenyésztéssel, kertészkedéssel kezdett foglalkozni. A századforduló táján virágzó falut – 1900-ban 1007 katolikus és 11 zsidó lakja – érzékenyen érintik az 1910-es évek eseményei: az első világháború 28 hősi halottat követelt a közösségtől, Trianon pedig nemcsak piacai jelentős részének elvesztését hozza, de határából mintegy 800 holdnyi erdőt és legelőt a szomszéd államnak ítél, ami az állattenyésztés visszaesését is magával hozta.
Részletesebb leírásunk 1929-ből van a településről. Ekkor Lipót 812 főnyi lakossága 154 házban él, 2900 kh. területéből 1186 szántó, rét 98, legelő 282, erdő 672, kert 5, nádas 30, egyéb pedig 550 katasztrális hold. Homokos, kavicsos, kötött és vizenyős talaján főként búza, rozs, árpa, zab, tengeri, bur-gonya és répa terem. A községben Önkéntes Tűzoltó Egylet, Levente Egyesület, valamint Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet működik. Jelentős ez idő tájt már a Lipóton élő mesteremberek száma is: 1938-ban a 691 földművelő mellett 84 főnek már az ipar ad megélhetést.
A második világháború 17 életet követelt Lipótról; az 1954. évi nagy szigetközi árvíz pedig szinte az egész falut romba dönti! Így ma egy – a történelme során immár sokadszor – újjáépített település várja a nagy számban idelátogatókat, ez utóbbiakat a messze földön híressé vált, az 1968. évi első fúrások után felszínre törő termálvizének, illetve az arra telepített fürdőjének köszönheti Lipót. Közismert a falu kertészete is.
Lipót lakossága 1996 végén 690 fő, az utóbbi években valamelyest csökkent (1960-ban 710, 1985-ben 723 fő volt). A településen a vízvezeték- és a csatornahálózat kiépült. Távbeszélő-fővonallal 132 előfizető rendelkezik a községben. A falu óvodájába 21, az általános iskola alsó tagozatába 34 gyermek járt az 1997. évben; a felső tagozatosok Hédervárra járnak át naponta. Lipóton a rendezvényeket is szervező művelődési ház, valamint a benne elhelyezett kb. 4000 kötetes könyvtár nyújt lehetőséget hasznos időtöltésre, míg az alapellátást orvosi rendelő, postahivatal és takarékszövetkezet biztosítja. A lakosság, valamint a vendégek igényeit 6 kiskereskedelmi bolt – közülük 2 élelmiszerüzlet –, vala-mint 14 vendéglátóhely igyekszik kielégíteni.

Nevezetességei

  • az I. Szent Kelemen pápa vértanú emlékére szentelt, 204 m2 alapterületű templom. Az 1777-ben barokk stílusban elkészült templom fő „híressége egy gyönyörű Maulbertsch-freskó, amit a győri székesegyház festésével egy idő-ben alkohatott a kiváló osztrák művész a Héderváry grófok bőkezű kegyúri ajándékából” – írja Timaffy László. A templom passióképe – Zákonyi Ferenc szerint – a magyaróvári kapucinus zárdából származik; értékes továbbá a szószék oldalán látható dombormű, amely a Jó Pásztort ábrázolja.
  • Érdemes megtekinteni a Lipótot Darnózselivel összekötő védett vadgesztenye fasort, valamint a községet északról határoló 68 ha-os Holt-Dunát, a vízimadarak fészkelő- és élőhelyét.
  • A faluban sétálgatva megcsodálhatjuk a népi építészet néhány fennmaradt szép emlékét, de megfigyelhetjük a régi településszerkezetet is: a házak apró szigetekre, helyenként mesterségesen összehordott kis dombokra épültek, míg az utcák a régi medrek helyén kanyarognak – így „nagyvíz-kor” ladikkal lehetett a házak között közlekedni.
  • Lipóti Termál - és Élményfürdő

Természeti értékei

A község szélén található a fokozottan védett Lipóti-morotvató. A felűződött és feltöltődött Duna-kanyarulat ma már nincsen közvetlen kapcsolatban a folyóval. A morotvában kisebb nyílt vizű részek ékelődnek a nádasok és gyékényesek közé. A vízfelületeket részben lebegő hínárnövényzet borítja: fehér tavirózsa és a sárga virágú vízitök. Madárvilága gazdag: a nádasban telepesen fészkel a vörös gém és egyes években a nagy kócsag emellett költ a barna rétihéja, a búbos vöcsök, a kis vöcsök és a cigányréce.

Elhelyezkedése
Lipót (Magyarország)
Lipót
Lipót
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 51′ 43″k. h. 17° 27′ 56″Koordinátáké. sz. 47° 51′ 43″, k. h. 17° 27′ 56″térkép ▼
Lipót (Győr-Moson-Sopron megye)
Lipót
Lipót
Pozíció Győr-Moson-Sopron megye térképén

2018. május 15., kedd

Komáromi erődrendszer / Folytatás a posztban

A történelmi Komárom helyén már a Római Birodalom idején, a Pannonia provinciához tartozó Brigetio városban stratégiai fontosságú erődítmény állt. A Duna bal partján (ma Komárom, Szlovákia), a Duna és Vág folyók közötti keskeny félszigetet a honfoglaló magyarok is védelmi célokra kiválóan alkalmas helyszínnek találták. Itt épült fel a középkori komáromi vár, majd az Öregvár, a török elleni küzdelmek fontos helyszíne. Az Öregvár nyugati bővítményét, elővédművét alkotta az 1664 után létesített Újvár, a császári csapatok jelentős támaszpontja, Bécs előretolt bástyája. Az 1848–49-es szabadságharckiemelkedő eseménye volt az Óvár és Újvár hősies védelme és a három komáromi csata. Ezt követően a Duna két partján a Habsburg Birodalom legerősebb katonai erődrendszere épült ki, amely 200 000 fős hadsereg befogadására is alkalmas volt. A balparti várakkal szemben, Szőny mellett (ma Komárom, Magyarország) felépült a Csillagerőd, a Monostori erőd és az Igmándi erőd. Az így kialakult hatalmas erődrendszer a 20. századra azonban elvesztette stratégiai jelentőségét. 19451991 között a magyarországi oldalon a monostori erőd szovjet fegyverraktárként, a csehszlovákiai oldal várai pedig szovjet laktanyaként szolgáltak. A rendszerváltás óta a magyar oldalon múzeum nyílt az erődrendszer részeiben.

Ókori erődök

Régészeti feltárások bizonysága szerint Szőny területén kelta település volt, jelentős kereskedelmi forgalommal. A Római Birodalom határa, a „limes romanus” mentén kiépülő Brigetio a provincia egyik legjelentősebb települése volt az 1-4. században. Neve is kelta eredetű – várat, erődöt jelent. A telep védelmét először földvár biztosította, melyet a 2. században hatalmas kőfallal körülvett erődítés váltott fel. 4000-6000 fős légió védett Brigetióval szemben a Duna bal partjának megerősítése is szükségessé vált, elsődlegesen a Vág-menti kereskedelmi vonal biztosítására és az északi irányból várható kvád támadások megállítására. Kezdetben itt is elsőként földerődöt, majd a későbbiek folyamán kőfallal körülvett tábort építettek, melyet a Brigetióban állomásozó légió egyik cohorsa (egy százada, kb. 250-300 fő) védett. Egy régészeti lelet szerint a Vág-parti erődítményt Celementiának nevezték.

A középkori komáromi földvár

A 6. században avar törzsek foglalták el a volt római települést, majd a honfoglaló magyarok vették birtokba a 10. századelején. Árpád nagyfejedelem Komárom térségét a gróf Cseszneky család ősének, Ketel nemzetségfőnek adta, akinek fia, Alaptolma erős földvárat épített a Vág dunai torkolatánál.
A komáromi földvár később az István király által alapított Komárom vármegye székhelye lett. A várat hol a király, hol egyes főurak birtokolták. A tatárjárás után IV. Béla király uralkodása idején, 1265-ben a földvárat kővár váltotta fel. A 15. században, Mátyás király alatt Komárom fénykorát élte. Kereskedelmi, gazdasági és katonai központtá fejlődött.
 A mohácsi csatavesztés után a komáromi vár a Habsburgok birtoka lett. A Török Birodalomterjeszkedése során 1541-ben Buda török kézre került, ezért I. Ferdinánd Bécs védelme érdekében elrendelte Komárom várának megerősítését. Az Öregvár tervét 1550 körül az olasz hadmérnök Pietro Terbosco készítette el. A felépült vár komoly erősségnek számított a törökök elleni végvárrendszerben. 1585-ben a Vág torkolatánál és a Duna túlsó partján az átkelés biztosítására egy-egy cölöphídfőerődöt építettek.
Az Öregvár igazi próbatétele az 1594-es török ostrom volt, amikor Szinán nagyvezér százezer fős seregével Tata, majd Győr elfoglalása után Komárom ellen fordult. A vár védői hősies ellenállásának köszönhetően nem került török kézre. 1663-ban a bécsi udvar újabb erődítések megkezdését rendelte el, aminek során az Öregvár nyugati-város felőli részét koronaművel, az ötszögű Újvárral erődítették. Az 1673-ban elkészült Újvár a legkorszerűbb olasz és francia erődítési elvek figyelembevételével épült fel. Az Újvár megépítésével párhuzamosan újjáépítették és megerősítették a Vág torkolatánál és a Duna jobb partján (a mai magyarországi oldalon) lévő Szent Péter palánkot, azaz a korábban épített hídfőerődöket is.
Az 1682. évi nagy árvíz jelentős károkat okozott az erődítményekben. A törökök kiűzését követően Komárom katonai jelentőségét ideiglenesen elvesztette, megszűnt végvár lenni, s ennek következtében kevesebbet áldoztak a két vár fenntartására is. A II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc szabadságharc után a Habsburgok tervbe vették a felszámolásukat. A bajt tovább tetézte az 1763-as és az 1783-as földrengés, amely hatalmas károkat okozott nem csak a városban, hanem a várakban is.

Az erődrendszer tervezése

A komáromi vár helyzetében jelentős változást csak a 19. század eleji napóleoni háborúk hoztak. Napóleon sikeres hadjáratai során a császárvárost – Bécset – is elfoglalták 1809-ben. I. Ferenc császár udvartartásával Komáromban talált menedéket, melyet előzőleg nagy sietve megerősítettek. A császár itt döntötte el, hogy Komáromot a Birodalom legerősebb katonai erődrendszerévé kell kiépíteni, alkalmassá kell tenni egy 200 000 fős véderő befogadására.
Az erődrendszer ilyen irányú megépítését Marguis Chasteler táborszernagy vezette hadmérnöki gárda tervei alapján kezdték meg. Az 1827 és 1839 között folytatott építkezések során korszerűsítették az Öreg- és Újvárat, megkezdték a várost nyugatról védő Nádor-vonal és a keleti irányból védő Vág-vonal kiépítését. Az Ó- és Újvár helyrehozatala mellett a terv tartalmazta a Duna jobb partjának erődítési elképzeléseit is. A már meglévő jobbparti hídfőerőd a Szent Péter palánk (a későbbi Csillagerőd) mellé két másik fa-föld szerkezetű erődöt is terveztek. Egyet a koppánymonostori Homokhegyen, egyet pedig a Nagyigmánd felé vezető út mellett, Komárom déli kijáratához. Az építés folyamatát az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményei szakították meg.
 A vár magyar kézre kerülésével, annak első parancsnoka Majtényi István alezredes azonnal hozzálátott a vár megerősítéséhez és a város védelmének megszervezéséhez. Majtényit Török Ignác mérnökkari alezredes váltotta, aki a 12 000-es védősereggel hősiesen ellenállt a várat ostromló osztrák túlerőnek. A több mint egy hónapig tartó ostromnak 1849 márciusában és áprilisában a magyar honvédsereg sikeres áprilisi hadjárata vetett véget. A Guyon Richárd tábornok vezette felmentő csapat Győr irányába űzte el az osztrák főerőket.
A vár új parancsnokának az energikus Klapka György tábornokot nevezték ki. Klapka május 28-án parancsba adta egy kazamatákkal ellátott új erőd építését az osztrákok által már korábban kiszemelt helyen, a Homokhegyen. Az építkezés során az eredetileg négy saroktornyos, 1000 katona befogadására alkalmas Homokhegyi-erődnek csupán az Ács település fele néző tornya készült el. Ha a tervek megvalósításához elegendő idő lett volna, úgy a sáncban elhelyezett lövegek tüzükkel lezárhatták volna a Bécs felé vezető utat, tűz alatt tarthatták volna a Nádor-vonal előterét és megközelíthetetlenné tették volna a Dunát.
A bécsi út lezárása érdekében Klapka megkezdte az osztrákok által is tervezett két védmű, a Monostori erőd és az Igmándi sánc építését is, természetesen csak rohammunkával, fából és földből sietősen megalkotva. A nagy erőkkel folytatott erődítési munkálatokat az egyre gyakoribbá vált osztrák ágyúzások miatt azonban meg kellett szakítani.
Komárom térségében júliusban kétszer is megütközött a magyar és az osztrák fősereg, győzelmet aratva, de döntő siker nélkül. (Lásd: Komáromi csaták.) A magyar csapat ezután a Tisza partjáig vonultak vissza, onnan próbálva megállítani a támadókat. A Klapka vezette védősereg így magára maradva készült fel a város és az erőd védelmére. Összesen 18 200 fővel és több mint 300 ágyúval rendelkeztek. Az osztrákok kezdetben kisebb erőkkel (12 000 fő és 75 ágyú) megfigyelő és blokkírozó tevékenységet folytattak az erősítés megérkezéséig. Klapka tábornok felmérve a kínálkozó lehetőséget, több sikeres kitörést hajtott végre, melynek során Pozsonyig, illetve Győrig tört előre, jelentős zsákmánnyal visszatérve.
Az egyesített osztrák és orosz csapatok döntő vereséget mértek a magyar főseregre és az augusztus 13-i világosi fegyverletételt követően jelentős erőkkel Komárom ellen indultak. A körülzárt Komárom egy hónapig még ellenállt a túlerőnek, de végül is 1849. szeptember 27-én Klapka György aláírta a vár átadását és a védők szabad elvonulását biztosító megállapodást.

A jobbparti erődök felépítése

A szabadságharc leverése után a megszálló osztrák hadsereg – a korábbi terveknek megfelelően – újból hozzákezdett a folyó két oldalán fekvő védőművek egyetlen hatalmas erődrendszerré alakításához. Ehhez felhasználták az ostrom során szerzett tapasztalatokat is. A vár körülzárása egyértelműen bizonyította, hogy szükség van a Duna jobb partján olyan védőművekre, amelyek meg tudják akadályozni, hogy az ellenség tüzérsége tűz alá tudja venni a bal parti erődöket, és amelyek folyamatosan biztosítani tudják a két part közötti összeköttetést.
Az 1850-ben elkezdődött építési munkálatok a komáromi erődrendszer egészére kiterjedtek. A rendszer részeit alkották a Duna bal partján a várost kerítő Nádor-vonal erődláncolata, az Új- és Óvár, a Vág folyón túli övezet, valamint a jobb parton a Monostori erőd, a Csillagerőd és az Igmándi erőd. A nagyarányú építkezés első, legnagyobb üteme 1871-ben befejeződött, a Monostori Erőd elkészültével. Ezt követően 1871-77 között megépült az Igmándi Erőd, ezzel az erődrendszer teljessé vált.

Az erődrendszer a Monarchia idején

Az már a történelem fintora, hogy mire hatalmas költségek árán elkészült az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb erődvárosa, a stratégák számára elsőrendű feladat a cári Oroszország felőli határrész megerődítése lett. Így a komáromi erődrendszer nem válhatott utolsó védőbástyává. Az erődrendszer létjogosultsága az elkövetkező években megkérdőjeleződött. A 19. század végére felgyorsult a haditechnika – ezen belül a tüzérségi eszközök – fejlődése, mely megkövetelte volna az erődrendszer védőképességének felülvizsgálatát és a megváltozott körülményekhez igazodó átépítését. Erre azonban nem került sor. A Duna jobb partján épült hatalmas Monostori erőd azonban így is hosszú időn át szolgálta a magyar katonagenerációk képzését.

Trianontól máig

1919-ben bal parti erődjeit a csehszlovák hadsereg szállta meg, míg jobb partja továbbra is a magyar államé maradt. A második világháborút lezáró párizsi békeszerződés ismét két részre szakította Komáromot. Ezután ez a párját ritkító katonai műemlékegyüttes szinte eltűnt a térképről és a köztudatból.
1945 után a magyarországi oldalon a Monostori erődben a szovjet déli hadseregcsoport helyezte el hatalmas fegyverraktárait. A Csillagerődben a Csehszlovákiából áttelepített magyar családoknak alakítottak ki szükséglakásokat, majd 1970-től zöldségraktárként funkcionált. Az északi parton levő Öreg- és Újvár területét 1968-ban a szovjet hadsereg katonái foglalták el.
Csak a szovjet hadsereg 1991-es kivonulása után kerülhettek az építmények ismét állami kezelésbe. A Monostori erőd, a korábbi „rejtőzködő műemlék” az 1992–1995 közötti veszélyesanyag-mentesítést követően nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, s ma már a katonai hagyományőrzés legjelentősebb magyarországi központja. A Csillagerődben csak 2004-ben számolták fel a zöldségraktárat, s ekkor került a Monostori Erőd Hadikultúra Központ Kht. kezelésébe.
Az Öregvár 1989-ben előbb a csehszlovák, majd szlovák hadsereg kezelésébe került át, míg a Nádor- és Vág-vonal erődítéseiben mezőgazdasági vagy magánvállalatok raktárai és gyártóegységei működnek. A szlovák hadsereg a vár egyes részeit 2000 októberéig használta, majd az egész komplexumot Komárom városa vásárolta meg. A VI-os bástyában a Duna Menti Múzeum lapidáriuma működik.
 A komáromi erődrendszernek a Duna bal partján található része az Öreg- és Új-Várból, a Vág- és Nádor Vonalból, valamint a Vág túlpartján lévő, sáncaiban megmaradt Vág-Hídfőből áll. Az Újvár nyugati bástyáján latin nyelvű felirat („Nec arte, nec marte”) emlékeztet arra, hogy az erődöt ellenség sem csellel, sem erővel soha nem tudta bevenni. Ugyancsak ezt jelképezi az őrtornyon elhelyezett „kőszűz”, azaz egy szimbolikus női alak is.

Az erődrendszer a jobb parton

A Dunától délre levő sáncrendszer (erődök) részei: a Csillagerőd, az Igmándi erőd és a Monostori erőd. Jelenleg a Monostori erődben láthatóak a régmúlt idők eseményeit felidéző kiállítások, a Csillagerődben raktárak találhatók, az Igmándi erődben pedig a római korból feltárt kőfaragványokat tekinthetjük meg.

Monostori erőd

Közép-Európa legnagyobb újkori erődje 1850-1871 között épült a Bécset, a Dunántúlt és a Dunát védő komáromi erődrendszer egyik utolsó tagjaként. Korának legfejlettebb technikájával valósították meg, de mire befejezték haditechnikailag elavult. A két világháború között a Magyar Királyi Honvédség laktanyaként és kiképzőközpontként használta. 1945-től 1991-ig a szovjet csapatok legnagyobb fegyverraktára volt. Ma már katonai szerepe megszűnt.

A Kenyérmúzeum

A Monostori erőd egyik állandó kiállítása a Kenyérmúzeum (hivatalos nevén: Sütőipari Emléktár). A komáromi erődök „ébredése” már a múlt években elkezdődött a Monostori erődben, a kenyérsütés történetét bemutató múzeum ünnepélyes megnyitásával. Ezt az egyedülálló ipartörténeti gyűjteményt az erődnek abban a szárnyában helyezték el, ahol egykor a pékségek voltak. A 19. századi kemence helyreállítása után az egykori „komiszkenyeret” is megízlelhetik a múzeum látogatói. A komáromi napok rendezvénysorozatának évente sok látogatója van. Különösen a Hadtörténeti Múzeummal közösen rendezett kiállításnak volt nagy sikere, amely jól szemlélteti a komáromi erődrendszer múltját.

Csillagerőd

A várost délről övező sáncrendszer tagja. Kívülről vizesárok veszi körül. A komáromi erődrendszer két kisebb tagja, a Csillagerőd és az Igmándi erőd, kevésbé ismert a nagyközönség előtt. A Duna túlpartján lévő öregvár, valamint a Nádor-vonal több évtized után ismét látogatható. A Csillagerőd 1586-ban épült Szent Péter-palánk néven, elnevezését négyágú csillag alakja miatt kapta. 1850-70 között újjáépítették, ekkor nyerte el végleges formáját. Kevésbé ismert, hogy a Csillagerőd 1938-ban, a komáromi öregvárral együtt lőszerraktár lett, s miután Németország lerohanta Lengyelországot, a lengyel menekültek egy része itt kapott ideiglenes menedéket. Az 1944. októberi nyilas hatalomátvétel után a csillag- és az igmándi erőd internálótábor lett; zsidók és cigányok ezreit indították innen a megsemmisítő táborokba. A második világháborút követően szükséglakásokat alakítottak ki benne, később a helyi ÁFÉSZ tulajdonába került és a cég zöldségraktárként hasznosította az erőd helyiségeit. A rendszerváltást követően a magyar állam, a létesítményt visszavásárolta és 2005 óta a Csillag erőd látogatható műemlék. 2014-ben döntöttek a felújításáról, amelyre 6,6-milliard forintot szán a magyar állam. A felújítás után az erőd helyiségeiben kap helyet a Szépművészeti Múzeum raktáron lévő szoborparkja, melyek a az ókortól a reneszánszig terjedő időszakot mutatják majd be. Az épületkomplexum megújítása mellett új múzeumi tereket is kialakítanak.

Igmándi erőd

A szabadságharc földerődje helyén épült fel 1871-1877 között a város déli bejáratának védelmére, az új erődrendszer elválaszthatatlan részeként. Középkori lesüllyesztett, olasz rendszer szerint építették fel. Száraz árok veszi körül,külső lesfolyosókkal. Az erőd elzárta a városba délről vezető utat, biztosította, hogy a rendszer egyes tagjai kölcsönös tűz-összeköttetésben legyenek egymással. Elkészültével befejeződött a hatalmas komáromi erődrendszer építése. Nevét a közeli Nagyigmánd és Kisigmánd községekről kapta. Méretei a Monostori erődnél jóval szerényebbek: 106 helyisége van, hasznos alapterülete 4600 m2, a beépített alapterülete 6200 m2, beépített térfogata több mint 33 000 m3. Kialakításának alapelvei megegyeznek a Monostori erődével. Érdekessége, hogy az ellenséges tűz szilánkhatása elleni védelmet szolgáló ún. harántsáncok is megépültek, s ma eredeti állapotukban tanulmányozhatók.

Lapidarium Brigetionense

A római kőtárban a római korból származó sírkövek és szarkofágok, oltárkövek, valamint domborművek, szobortöredékek, építési tagozatok és mérföldkövek láthatók.
 Viszonylag szerény ráfordítással a térség elsőszámú turisztikai látnivalója lehetne a komáromi erődrendszer. A száztíz hektáros hadi objektum a jövőben nemcsak katonai múzeumként szolgálna, turisztikai és konferenciaközpont, szálloda is épülne a területen, továbbá ifjúsági szállót, hadikultúra-centrumot, kempinget működtetnének, illetve kerékpárút és a megújuló energiák jelentőségét bemutató létesítmények (mini vízi erőmű, napelemek, szélerőmű) építését is tervezik. A fejlesztési elképzelések kulcsa a világörökség cím lehetett volna. Évtizedek óta az ilyen helyszínek vonzzák a legtöbb érdeklődőt. 2005-ben nem sikerült a nemzeti fejlesztési tervbe bevonni az erődrendszer megújulását célzó tizenkét milliárd forintos projektet. A műemlékegyüttest kezelő Monostori Erőd Kht. vezetői azonban bíznak az uniós forrásokat biztosító pályázatokban.
Az erődrendszer felvételét Magyarország és Szlovákia közösen kérvényezte 2007. január 26-án a világörökség legfontosabb értékei közé. A dokumentáció áttekintésére a szakértők helyszíni szemlét tartottak, a Világörökség Bizottság 2008-ban döntött volna a felvételről. 2008 júniusában azonban a szlovák és a magyar fél visszavonta a jelölést, miután valószínűvé vált, hogy a bizottság elutasító határozatot hozott volna.