A „hírös város” első lakótelepének építése 1961-ben kezdődött meg az égető lakáshiány enyhítésére. A lakónegyed a Zománcipari Művek szomszédságában terül el, és a katolikus Szentháromság temető egy részét is elfoglalta. Természetesen az új városrész a kommunizmus legnagyobb alakjáról, Leninről kapta a nevét. Ebben posztunkban erről a lakótelepről mutatunk képeket.
Az 1945 után beköszöntött új világ gyökeres változást hozott az ország berendezkedésében. A szovjetizálás mindenhol megmutatkozott, és a városok képe is jelentősen átalakult. Kecskemétet évszázadokig mezővárosként tartották számon, és az 1930-as évekre az ország egyik legjelentősebb gyümölcsexportpiacával rendelkezett, emellett a gyümölcsöket feldolgozó üzemei (konzervgyár, szeszgyár) is kiemelkedővé váltak. Ám a „vas és acél országában” már az iparra helyeződött a hangsúly, így Kecskemét is „munkásvárossá” lett. Ezzel együtt 1950-től a város Bács-Kiskun megye székhelyeként működött.
A város szerkezete azonban nem felelt meg a változásoknak. Kiépítetlen volt például a közmű, ahogy az úthálózat is. A növekvő és egyre inkább az iparban foglalkoztatott lakosság miatt pedig nagy volt a lakáshiány. A meglévő lakások – amellett, hogy kevés volt belőlük – korszerűtlenek voltak, a lakóövezetek pedig zsúfoltak. A mezővárosból iparvárossá vált Kecskeméten ezért a második öt éves terv keretén belül döntés született az első lakótelep felépítéséről.
A legkorábbi tervek szerint a lakóházak egy része (kb. 600 lakás) a Tizedes utca, a Magyar utca, illetve a Forrás utca térségében épült volna fel, ami azonban túlságosan költségesnek tűnt. Ezért esett a választás a Szentháromság temető többnyire üres területeire. A temető a pusztító pestisjárvány idején, 1739-ben nyílt meg. Miután ekkor csak az akasztófa mellé engedték az embereket temetkezni, két ferences rendi szerzetes a katolikus pestises halottak számára a Szentháromság-kápolna köré új temetőt nyitott. Több mint száz évvel később már a város előkelőségeinek és nagy alakjainak sírjai feküdtek itt.
A leninvárosi alapkő letétele 1961. március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 42. évfordulóján történt a Rávágy téren. (Maga a tér elnevezése is utal rá, hogy a terület jó fekvése miatt kívánatos hely volt az itteniek számára, ellenben például a „Muszájnak” nevezett városrésszel.) Az ünnepségen részt vettek a párt megyei és városi vezetői, illetve Szurkov szovjet vezérőrnagy, míg az alapkövet – benne az emlékiratot, a városrész alaprajzát és a Petőfi Népe aznapi számát – Rózsa János ’19-es kommunista helyezte el.
Az építkezés először a temető használaton kívüli részén indult meg, de 1962. június 5-től kezdve néhány hónap alatt 2500 sírt is exhumáltak. Amikor 1964-ben a köztemető megnyílt, oda kerültek át többek között Katona József, Mathiász János és Kada Elek maradványai is. A munka nehezen indult meg, mivel a temető üres területein a víz mélyedéseket vájt a talajba, amit fel kellett tölteni. Ezenkívül az eredeti tervekkel ellentétben mégsem épült meg Kecskeméten az a falelemgyártó-üzem, amely az építkezést könnyítette volna, hanem az akkori sztálinvárosi (ma Dunaújváros) üzem kapacitását növelték meg végül.
Az először elkészült lakótömbökbe 1962 februárjában költözhettek be az első lakók. Kezdetben Leninvárost 1008 lakásosra tervezték, végül – persze a tervet túlteljesítve – 1500 lakás épült fel. A lakások mellett a városrészben helyet kapott egy 12 tantermes iskola, óvoda, bölcsőde, egy üzletsor és egy nagyobb ABC, illetve egy cukrászda és étterem is. Az egész városnegyed 1968-ra épült fel. Ebben az évben, november 24-én avatták föl Lenin szobrát is az akkor már szintén róla elnevezett egykori Rávágy téren. A szobrot Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotta, akinek a nevéhez például a gellért-hegyi Szabadság-szobor (Felszabadulási emlékmű) is köthető. Ahogy az utóbbi szobornak, úgy a leninvárosi Lenin-szobornak a sorsa is érdekesen alakult. Máig ismert történet például a kecskemétiek körében, hogy egyszer néhány suhanc zsíros kenyeret tett a szobor tenyerébe, míg a hátára permetezőt – mások szerint poroltót – szereltek. Természetesen a tettesek soha nem kerültek meg.
„Az új Lenin-szobor szép élményt nyújt majd sok-sok embernek, helyieknek és vendégeknek, sokak elméjében ébreszt magasztos gondolatokat. Mert a szobor témájánál fogva ércbeöntött szimbólum, a történelmi igazság és a kommunista emberség szimbóluma, s ezt csak aláhúzza kiváló művészünk megformálása.” (Nyers Rezső)
Nyers Rezsőnek a szoboravatáson elmondott szavait és a fenti történetet összevetve valóban élményt adó alkotásról volt szó. Emellett persze szinte minden évben volt koszorúzás vagy egyéb ünnepség a szobor lábánál.
Problémák persze mindenhol adódnak, így nem kerülték el Leninvárost sem. Hiába igyekeztek modern, kulturált lakónegyedet létrehozni, mégis előfordult, hogy emberi csontmaradványokkal játszadoztak a gyerekek a házak között. Persze ha belegondolunk, hogy részben egy temetőn épült fel a lakótelep, talán ez nem is annyira meglepő. Ahogy az sem, hogy egy gyár szomszédságában nem a legtisztább a levegő. A kecskeméti Zománcgyár pedig nemcsak a kéményekből kiáramló füstjével szennyezte a környezetet és kormolta be a házakat, hanem a zománcgyártásnál felszabaduló fluorgázzal is. Ezeken a problémákon csak 1987-ben tudtak enyhíteni az üzemben.
Gondot okozott, hogy a lakótelepen egy ideig nem voltak utcák, a házak csak számokat kaptak. A valóságban azonban sokáig még a számokat sem tették ki az épületekre, mondván „sok új ház épül, s ily módon változik a sorrend”. Ez azonban nem csak a lakók életét nehezítette meg. Ahogy az újságban olvashatjuk:
„Előfordul, hogy a postás nem tudván, hányas számú épületben jár, illetéktelen helyre továbbítja a levelet. A vidékről érkezők körbegyalogolják az új lakónegyedet, mire megtalálják ismerősüket. Így járnak a mentők, a tüzelőt szállító gépkocsik és még lehetne sorolni.”
Túl azon, hogy egy gyár mellett épült fel a Leninváros, a lakótelepet – ahogy az egész várost – lényegében kettészeli az E5-ös főút is. A nagy forgalom okozta zaj mellett a közlekedés is nehézkes volt az úton keresztül haladó lakók számára, mert sokáig csak egy zebra volt felfestve számukra. A megoldást természetesen a jelzőlámpák jelentették.
Azóta viszont megszűnt a gyár, lebontották a Lenin-szobrot, és a lakótelep már Árpádváros néven szerepel Kecskemét negyedei között.
„A kereskedelmi alközpont egy belső térre hangolt és védett zártságot mutató lakótelep kiszolgálására szolgál. Fókuszában burkolt tér, vízmedencével és Andrássy K. János Ülő nő szobrával a lakosság élénk életének piazzettájává vált igen rövid idő alatt, bizonyítva ennek az építészeti eszközökkel biztosítható társadalmi igényét is.”
