2018. február 22., csütörtök

CSODÁLATOS MAGYAR FALUCSKA / Folytatás a posztban

A „magyar Svájc” becenevet nemcsak szépsége és gyönyörű fekvése miatt kapta a környék, de azért is, mert Óbánya lakossága még ma is döntően német nemzetiségű. Az Öreg-patak völgyében megbúvó egyutcás falu hagyományos, zömében fehérre meszelt, tornácos házai elevenen őrzik a századokkal ezelőtt itt élők emlékét.


A védett óbányai utcakép

Üveghuták az erdő mélyén

A 17-18. század fordulóján a mai Óbánya (Altglasshütte) helyén indult meg a kelet-mecseki erdei üveggyártás. Az üveghuták általában az erdőbe települtek, mert az üveggyártás során rengeteg fára volt szükség, és könnyebb volt szekérrel a homokot ideszállítani, mint a fát. A kemencék fűtése melletta bükkfa hamujából készült hamuzsír előállításához is sok fára volt szükség.A hamuzsír azért kellett, mert a mész mellett ez az anyag csökkentette a homok, illetve a kvarckavics zúzalékának olvadáspontját, és ezáltal gyorsította az olvadást.

Mivel a 18. századra Nyugat-Európában már jelentősen megfogyatkoztak az erdők, Magyarországon azonban még volt elegendő fa, az ország egyik legfontosabb exportcikkévé vált a hamuzsír. Az erdőirtások mértékét látva azonban Mária Terézia 1755-ben elrendelte a hamuzsír exportjának tilalmát, majd 1761-ben a korlátozását.


Álomszép bükkerdő az Óbányai-völgyben


A hegyek közé szorított falu


Századokkal ezelőtt az üvegesek is erre jártak


Az óbányai Pisztrángos-tó


A bánáti bazsarózsa május-júniusban virágzik


A Csepegő-szikla télen igazán látványos, bár cseppkőszerű képződményeket most is látni.


A Ferde-vízesés, vagy mesebeli nevén a Tündérlépcső

Skanzen az erdő közepén


A kisújbányai faluház


A Szent Márton-kápolna Kisújbányán



A 2007-ben újjáépített Cigány-hegyi-kilátó


Kilátás a hegytetőről



A hangulatos Óbánya. Csak azok a vezetékek ne lennének!


Az Óbányától a Cigány-hegyig tartó körtúra nem túl hosszú, alig tíz kilométer, és kedvező időben bárkinek ajánlható. Nehéz terepviszonyok nincsenek, látnivaló viszont annál több! Ha neked is tetszett ez a varázslatos magyar falucska, oszd meg ismerőseiddel. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...