A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyékládháza. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyékládháza. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 27., péntek

Nyékládháza / Folytatás a posztban


 Nyékládháza város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Miskolci járásbanMiskolctól 14 kilométerre délre található. Közúton elérhető a Budapest vagy Miskolc felől a 3-as főútonDebrecen felől a 35-ös főúton; vonattal a Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely- és a Tiszaújváros–Nyékládháza-vasútvonalon.
A terület már az őskortól lakott, fontos bronzkori, vaskori régészeti leleteket találtak a térségben, többek között szarmata cserépedényeket és egy avar temetőt.
Mezőnyék a honfoglaló Nyék törzsről kapta a nevét. Mezőnyék és Ládháza települések a honfoglalás körül jöhettek létre, elsőként 1270-ben és 1293-ban említik őket, bár Mezőnyéket ekkor még más néven – a több névváltozáson keresztülment falut a 14. századtól említik Mezőnyék néven. A történelem során mindkét település sok pusztulást látott – a tatár és a török többször felégette –, de mindig újra benépesültek. 1852-ig „nyéki puszta” néven ismeretes a hely.
Ládháza neve a Lád személy- vagy nemzetségnévből ered. A névváltozások is annak a jelei lehetnek, hogy a falvakat a történelem során többször elpusztították. 1741 körül Miskolc város református családokkal telepítette be. Ezáltal gyors fejlődésnek indult. Mindkét falura a mezőgazdasági jelleg jellemző.
A városközpontban az Egry-Szepessy kastély helyezkedik el, amelyet 1790–1801 között építtetett klasszicista stílusban a református felekezetű Négyesi Szepessy család köznemesi ága (volt egy katolikus bárói ága a családnak is). Az építése a korabeli egyidőben folyhatott a település református templomának építésével, amelyet Klir Vencel miskolci építőmester irányított. Az épület homlokzatán barokk stílusjegyek láthatóak, és a copf stílusú ablakrácsokkal ellátott manzárdtetős épület földszinti helyiségei teknőboltozatosak. Botházi Egry Zoltánné Négyesi Szepessy Aranka asszony, Négyesi Szepessy András (1835–1890) és Okolicsnai Okolicsányi Mária (1839–1884) lánya volt a kastély utolsó tulajdonosa. Férje halálát (1941-ben) követően, lakóhelye és birtoka államosítása után is benn lakhatott a kastélyban, egy helyiség a rendelkezésére állt egészen a haláláig. Szepessy Eleonóra, aki Egry Zoltánné unokahúga, Szepessy András (1874-1916) és csongrádi Bághy Eleonóra (1881-1921) lánya, Vattay Antal (1891-1966) altábornagyhoz ment férjhez.
Lenz József (1897-1965), tartalékos huszárszázados, nagykereskedő, kereskedelmi tanácsos, a jómódú nagypolgári Lenz család sarja volt. Lenz József Vattay Antal altábornagynak régi barátja ismeretsége által földbirtokot szerzett a településen, és már a második világháború előtt a nyékládházi birtokán exportra termelt sárgabarackot, almát és szőlőt. 1944-ben elkészült a Lenz József által építtetett Szent István utcai római katolikus templom, ahol fia, a Don-kanyarban hősiesen elesett vitéz Lenz József (1922-1942) van eltemetve.
Lenz József földbirtokos, kereskedelmi tanácsos lánya, boldogfai Farkas Endréné Lenz Klára asszony gobelinművész textil kollekciójának egy része, amelynek állandó kiállítása jelenleg a Szepessy-Egry kastélyban látható. A rendszer változás után Lenz Klára asszony adományozta a saját kezűleg készült gyűjteményét, amelynek az első kiállítását több ideig 1990. szeptember 30-ig a nyékládházi római katolikus templomban megtekinthették, majd a város művelődési házában. 1990-ben, a kiállitás megnyitásakor, Lenz Klára gobelinművész alkotása, a különleges Kolumbiában készült Indián Madonnabekerült a templom gyűjteményébe. 2014. június 28-án zajlott boldogfai Farkasné Lenz Klára asszony művei kiállításának a hivatalos megnyitója a Egry-Szepessy kastélyban; ekkor a művész lánya, özv. Mayoralné boldogfai Farkas Teódora asszony és unokaöccse, ifj. boldogfai Farkas Ákos András, három darab, nagy méretű, arannyal beborított fakeretű tükröt adományozott a városnak az elhunyt művész magángyűjteményéből, amelyek a kiállítást gazdagították. 2017. augusztus 20.-án boldogfai Farkas Endréné Lenz Klára unokája, boldogfai Farkas Ákos, nemzetközi politológus, történész, egy széles aranybevonatú fakerettel diszesítve Lenz Klára által fára festett Szűz Mária képet adományozott a templomnak: a "Kolumbiai Madonna".

Látnivalók, programok

  • Szepessy-Egri kastély
  • Késő barokk református templom
  • Nyéki-tó
  • Nyékládházi Napok pünkösdkor
  • Nyék-Rock fesztivál júniusban 
  • Nyékládházi Nyár és Nyékládházi Búcsú augusztusban
  • Lovasnapok szeptemberben
  • Nyékládházi tónap
Közép-Európa legnagyobb kavicsbányája 1917-ben "Mezőnyéki Kavicsbánya" néven indult be. A kavicsbányászat következtében 750 hektáros vízfelület alakult ki. A tó kiváló lehetőséget biztosít a vízi sportok kedvelőinek és a horgászoknak.
Nyékládháza a Bükki borvidék része. A kitűnő adottságokat kihasználva számos borászat és borpince található a hegyen.

Híres nyékládháziak

  • Dargay Attila rajzfilmrendező és képregényrajzoló
  • Furmann Imre magyar jogász, költő, az MDF alapító tagja
  • Kiss Mari színésznő

Elhelyezkedése
Nyékládháza (Magyarország)
Nyékládháza
Nyékládháza
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 59′ 30″k. h. 20° 50′ 13″Koordinátáké. sz. 47° 59′ 30″, k. h. 20° 50′ 13″térkép ▼
Nyékládháza (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Nyékládháza
Nyékládháza
Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén