|
|
|
"Az első két próbakocsit 1953-ban, míg a MÁVAUT-utód 16-os számú Autóközlekedési Vállalatnál (AKÖV) futó,
GN rendszámcsoportba tartozó, egymáshoz képest tucatnyi apró eltérést mutató nullszéria példányait 1953-54-ben szerelték össze."
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retro. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: retro. Összes bejegyzés megjelenítése
2023. november 28., kedd
Bemutatkozik az Ikarus 66-os
Retro ’80-as évek: régi nyarakon ilyen volt a Balaton
Kockás pokróc, gyümölcsös hűtőtáska, vízibicikli, főtt kukorica, Füles, bambi és a végtelen víz - ilyen volt egy nap a magyar tengernél a '80-as években.
A Balaton, a balatoni nyarak a magyar emberek számára valami olyan megfoghatatlan életérzés, amit elmondani nem lehet. Csak az érzi, aki odaáll a vén hölgy, a fenséges magyar tenger partjára, arcát a szélbe fordítja és hallgatja a víz csobogását.
Mindegy, hogy 1960-at, ’80-at, vagy 2019-et írunk-e, az életérzés ugyanaz. Legfeljebb a kellékek változtak az idők folyamán kicsit.
Már kora gyerekkoromtól rendszeresen utaztunk a Balatonhoz, akkor természetesen még vonattal. Izgalmas utak voltak ezek. Emlékszem, mindig azon idegeskedtem, vajon fel tudok-e majd lépni a magas lépcsőkön, vajon lesz-e hely a kocsiban, amin az áthúzott cigi rajza van, vagy csak a füstösben tudunk-e leülni.
A zöldes-szürkés műbőr a combunkhoz tapadt, mégsem bántuk, az izgalom mindig eluralkodott rajtunk. Kockás pokróc, gyümölcsökkel díszített hűtőtáska, kék-piros színű úszómatrac, úszógumik, hatszínű strandlabda – olyanok voltunk, mint egy vándorcirkusz, mégis, alig vártuk, hogy odaérjünk.
Ahogy végre megérkeztünk, ledobtuk magunkról a fehér szegélyes kék vagy piros rövidnadrágot, amit akkoriban minden gyerek hordott, és szaladtunk a csúszós, fémlépcsőhöz. Nem volt olyan érzés semmi, mint amikor az első hideg hullámok a bokánkat körbefogták.
Ha megéheztünk ettünk egy szendvicset, vagy egy igazi, klasszikus főtt kukoricát. Játszottunk egy Csapd le csacsit, vagy töltögettük néhány pillanatig a szüleink Fülesét.
Dinnye, vízibicikli, csattogó gumipapucs és a kút, ami fölé hajolva fröcsköltük az arcunkba a vizet.
A szüleink olvasgattak, beszélgettek, mi homokvárat építettünk, tapostuk a vizet vagy a kedvenc monchichinket löködtük a hintában – Igen, nekünk a Balaton volt a Riviéra….
S még ma is az.
2023. november 25., szombat
Időnként olcsó kaják kerültek az asztalra.
Mit ettünk régen, mikor nem volt pénz?
Ez a régi időkben, negyvenes-ötvenes-hatvanas években bizony előfordult.
Fokozatosan ugyan javult a helyzet, de valahogy a hónap végére azért egy kicsit csak össze kellett húzni azt a nadrágszíjat – főleg, ha valamire akartak a szülők haladni.
Egy-egy nagyobb dolgot bizony alaposan meg kellett takarékoskodni.
Sőt, még sokszor az új ruhára, cipőre is össze kellett hozni a pénzt, ez pedig azzal járt együtt, hogy időnként olcsó kaják kerültek az asztalra.
Amúgy sem éltünk olyan nagy lábon mint manapság. Jobban meggondolták az emberek, hogy a fillérkéket hová “szórják”.
Valahogy akkoriban betartották az ötszöri étkezést. Gyereknél mindenképp. Meg volt a reggeli, tízóraira vittél magaddal valamit, ebédet legtöbbször az iskolában ettél, vagy otthon, mikor hazamentél. Aztán délután egy kis uzsonna, de viszonylag korán. A vacsora akkoriban 5-6 óra körül volt, és utána nem is ettek. Ezt szokták meg.
Tehát többször ettek – kevesebbet.
Viszont erőteljesen mást.
Ritkán volt hús. Reggel egy kis zsíros kenyér, vajas kenyér – esetleg főtt, híg tojás. Egy pohár kávé, ami pótkávéval készült – amúgy tejeskávé. Sokszor ez a kávé volt a reggeli egy szelet kenyérrel. Azt beletörte az ember gyerkőce aztán már tunkolta is befele.
Bundás kenyér reggeli inkább csak faluhelyen volt. Városon jobban oda kellett figyelni, nem lehetett csak úgy odatörni a tojást néhány szelet bundás kenyérért. Kellett fontosabb dolgokra. Panírozni, süteményhez, rakott krumplihoz… ilyesmi.
Szalámi csak ünnepi alkalmakkor került az asztalra. Míg nem volt hűtő, addig a parizert megvenni felelőtlenség volt, de később sem ugráltak nagyon érte, régen a téli szalámi, vagy a túrista volt amit szerettek, csak hát nem tellett. Kifejezett ünnepi ételnek számított.
Az estéket letudták egy kis héjában főtt krumplival megszórva sóval, borssal, nyakon öntve egy kis olajjal, vagy olvasztott zsírral. Vagy héjában sült krumpli vajjal – még a margarint nem sokra nézték, de beosztva fogyasztották a vajat is – sóba mártogatva.
Aztán jöhetett a pirított gríz egy kis lekvárral, vagy megszórva fahéjjal, mintha tejbegríz lenne. Ha éhes voltál – mennyei ételnek érezted.
Ebéd nagyon odafigyelve.
Levest hét közben csak egyszerűt főztek. Tarhonya levest, rizs levest, hagyma levest, krumpli levest – mindent, amihez alig kellett valami.
Az már ünnepi lakomának számított, amikor nagymama görcsös galuska levest készített. Laktató volt, finom. Azóta is egyik kedvencem.
Legritkább volt, hogy hét közben hús lett volna ebédkor az asztalon. Esetleg, ha főzelék volt, ahhoz készítettek pár szem fasírtot.
Paprikás krumpli kolbász, virsli nélkül, rakott krumpli kolbász nélkül…. Valahogy úgy meg tudták adni az ízét, hogy nem is hiányzott bele semmi plusz pótlék.
Ha szinte semmi nem volt a háznál, akkor jöhetett a krumpli lángos. Krumpli, liszt, egy kis zsiradék, és már készülhetett is a finomság. Még élesztő sem ment bele. Töményebb, laktatóbb volt, és puhább lett.
Akkoriban gyümölcs az alma volt. Egyszerűen nem tellett másra. Nyáron volt persze meggy, cseresznye, de csak módjával. Végül is ettünk idénygyümölcsöket, de télen olyan, hogy narancs, vagy banán – nagy néha sikeredett. Talán Karácsony táján.
Viszont télen volt kompót, befőtt, és a már említett alma. Ősszel – ha volt kert még szőlőt is aggattak a kamrába.
A kertből mindent feldolgoztak. Befőttnek, lekvárnak, aszalványnak. Ezeket sem kellett megvenni.
Ha már egyszer munka után még a kertben is kínlódtak – ennyit megérdemeltek. Így voltak.
És bizony milyen jó volt egy-egy befőttet levenni a polcról, amikor megkívántál egy kis édest, de nem volt cukorra, vagy csokira – vagy elővenni a lekváros szilkét, és megkenni egy jókora szeletet a háromkilós kenyérből… Nem előre szeleteltből…
2023. november 4., szombat
Csepel D-344 és Csepel D-352
A Csepel D-344 egy közepes méretű, 3 tonnás, 4×4-es terepjáró , amelyet a magyar Csepel Autógyár gyártott 1961-től 1975-ig. Először 1963 elején a lipcsei vásáron mutatták be a nagyközönségnek . A Magyar Néphadsereg hatalmas mennyiségben vásárolt D-344-est, és végül standard teherautóként használta. Robusztusnak és megbízhatónak bizonyult.
Leírás
A Csepel D-344 hegesztett létravázat használ, és két tartósan hajtott, laprugós feszültség alatti tengellyel rendelkezik . Az első tengely egykerekes, míg a hátsó tengely ikerkerekes. Minden kerék 9,00–20,00 hüvelykes méretű. A D-344 alapkivitelében 270 mm hasmagasságú és 800 mm-es gázolási mélységgel rendelkezik. A D-344 pneumatikus fékrendszerrel rendelkezik, minden keréken dobfékekkel . A rámpaszög az első tengelyen 35°, a hátsó tengelyen 25°; a maximális fokozatosság 44%.
A Csepel D-344-et Csepel D-414H szívó, 5,5 literes, előégéskamrás befecskendezéses , egyenes négyhengeres dízelmotor hajtja. Maximális nyomatéka 33 kp⋅m (324 N⋅m) 1500/perc sebességnél, névleges teljesítménye pedig 95 LE (70 kW) 2300/perc sebességnél. Minimális üzemanyag-fogyasztása 190 g/PSh (258 g/kWh) 2000/perc sebességnél. (Minden adat a DIN 70020 szerint).
A nyomatékot a motor egytárcsás száraz tengelykapcsolóval továbbítja a kézi ötfokozatú sebességváltóhoz . A nyomatékot az első és a hátsó tengelyre egyaránt továbbító váltómű az első tengely differenciálművét is tartalmazza. Ezért a D-344-nek két hajtótengelye van , amelyek a forgatónyomatékot az osztó sebességváltóból az első tengelyre küldik, minden kerékhez egyet. Ezt a kialakítást azért választották, hogy lehetővé tegye a motor alacsonyabb rögzítési pontját, és ezáltal alacsonyabb súlypontot. A sebességváltó differenciálzárral rendelkezik, hogy növelje a D-344 terepjáró képességeit.
5700 kg-os tömegével (DIN 70030; 215 liter üzemanyaggal és 75 kg-os vezetővel) a Csepel D-344 82 km/h végsebességet érhet el. Az üzemanyag-fogyasztás 28,7 l/100 km. A normál hasznos teher 3000 kg; ezen felül a D-344 akár 2000 kg tömegű pótkocsikat is tud húzni. A D-344 katonai változatai elülső csörlővel voltak felszerelve.
CSEPEL D 352
Típusok
A Csepel D-344-est többféle típusban építették:
- D-344.00: Standard katonai platós változat, 1961 és 1966 között készült
- D-344.01: Mint a D-344.00, de nem nyitható oldallapok
- D-344.02: Polgári változat, csörlő nélkül, de nagyobb teherbírással
- D-344.05: D-344 alapú tűzoltóautó
- D-344.22: Trópusi típus jobb motorhűtéssel, dupla tetővel és ballon gumikkal
2022. február 28., hétfő
Magyar Retró - film
Papp Gábor Zsigmond népszerű és sokadik retrotémájú nosztalgiamontázsa archív felvételeket, propagandafilm-részleteket hoz elő a 60-as, 70-es évekből.
Mindezt olyan felhanggal, hogy aki megélte, párás szemmel merenghessen emlékein, aki meg nem, az lássa, hogy ilyen is volt. Törekvése azonban nem megy tovább a kedélyeskedésnél, hiába van minden szépen csoportosítva: ilyen volt a város (Szegedtől Budapestig), ilyen a falu (amikor mindenki a szomszédhoz járt a falu egyetlen tévéjét nézni), ilyenek a nők, a suli, a szexuális felvilágosítás. Persze felvonul minden, ami kell: Lenin Kohászati Művek, borotválatlan hónaljú nőideálok, züllött hippik és polbeatről elmélkedő Boros Lajos. Mindez össze van szedve, ügyesen és ritmusosan pörögnek a részletek, a komoly gyűjtő- és kutatómunkát nem lehet vitatni. De az egész amolyan cuki retromutogatás, nem ad kontextust, nem ad kommentárt, nem segíti az értelmezést. A narráció akarva-akaratlan leginkább az idézett propagandafilmek stílusára emlékeztet. Ha akarva, az a nagyobb baj, mert reflexiónak édeskevés, hogy mosolyogva ejtünk meg egy félmondatot például a téeszesítés erőszakosságáról. Néha-néha villan csak fel némi önirónia a képsorok és a zene párosításában, pedig a lehetőség adott volna. Így nem marad más, csak másfél órányi romantikus múltidézés, amelyet 80 után születettek szigorúan csak szülői felügyelettel nézzenek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)