Oroszlány - Gerencsérvár / Folytatás a posztban

 A Vértes várai többnyire a tatárjárás után épültek fel, az ország többi várához hasonlóan, mikor az ország védelméhez ekkor sürgősen szükség volt megfelelő védelmi rendszer kiépítésére. A Vértes várai is egy egységes védelmi rendszert alkottak, ennélfogva a Vértes szószerinti értelemben "vértet" képzett az ország ellenségei ellen. A Vértes Csákvár felé vezető völgytorkolat védelme volt a feladata Gerencsér-várnak is a közeli Gesztesi vár és Oroszlánkő vára várával együtt.

Gerencsérvár a Vértes erdős síkján áll, Oroszlánkőtől nyugati irányban. Homlokzatával keletre, az alatta csörgedező Szépvíz-patakra néz. Inkább toronynak, mintsem várnak volt mondható.

1231-ben Csák Miklós, Ugrin esztergomi érsek testvére végrendeletében már említi ezt a várat, amit akkor Wdvorhelnek hívtak. Wdvorhel (Udvarhely) a Csákoktól királyi kézre kerülése után változott lassan Gerencsérré, mikor a várnép közé talán göröncsérek is idetelepültek.

Két vagy három emeletes lehetett, hossza 13 m, szélessége 8,7 m volt. Várként említik, de valójában a főúri lakótornyok egyik jeles példája. A kőből épült, nagyméretü, vastag falú torony a várúr és családja menedékéül szolgált. Katonaság is szolgált az épületben, melynek falába emeletenként külön-külön lezárható lépcsőt építettek. Két évszázadon keresztül volt királyi vadászterület. I. Lajos kedvelt vadászháza, melynek vonzerejét fokozta a halban gazdag Szépvíz-ér és Fekete-víz patak.

1330-ban nevét már Gerencher alakban írják az oklevelekben. Ekkor részben királyi lovászok, részben Csák nemzetségbeli Györke fia Pál királyi apród (aule iuvenis) birtoka volt.

1366. december 6-án Ludovicus Magnus a török ellen indítandó hadjáratról itt, tárgyalt a Velencei Köztársaság követeivel.

1440-ben a magyar Szent Korona viszontagságos történetének egy mozzanata a várhoz fűződik. Zsigmond utódja, Albert király alig 1,5 éves uralkodása után 1439. október 17-én meghalt. A magyar rendek 1440 elején III. Ulászló lengyel királyt hívták meg a trónra. A korona őrzési helyén, Visegrádon tartózkodó özvegy Luxemburgi Erzsébet magyar királyné azonban ekkor már a közelmúltban elhunyt Albert gyermekének megszülése előtt állt és a trónt gyermekének akarta biztosítani. A királyné bizalmasát Kottaner Jánosnét megbízta a korona ellopásával. A komorna csellel kicsempészte a koronát, és Erzsébet királynéval Komáromba távozott, ahol 1440. február 22-én megszületett a későbbi V. László magyar király. Komáromból elindulva az első éjszakát Tatán töltötték, majd Gerencsérre érkeztek. Kottanerné későbbi visszaemlékezésében kiemelte hogy itt a szép vadászlakban nagyon rideg szállásuk volt, ennivalót is keveset találtak.

A török hódoltság alatt még falu is tartozik a várhoz. Mára azonban a faluból nem maradt semmi, csupán az egykori vár erősen omladozó romjai láthatók.

Elhelyezkedése

Gerencsérvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 25′ 54″, k. h. 18° 17′ 05″

Zsombó / Folytatás a posztban

 Szegedtől északnyugatra, Forráskút, Szatymaz és Bordány közt fekvő település.

Zsombó környéke már a bronzkorban is lakott volt. Területéről késő bronzkori és honfoglalás kori leletek kerültek napvilágra.

A település környéke egykor a Dorozsma nemzetség birtokai közé tartozott.

A török hódoltság után a környék királyi birtok lett, melyet a Német Lovagrend kapott meg.

1719-ben az egykor Kiskundorozsma határához tartozó területre a Jászságból telepítettek családokat, akik a környék fekete földjein gabonát termeltek, míg a nyugatra, a mai Zsombó helyén fekvő területeken rideg állattartást folytattak.

A település nevét 1742-ben említették először a Forrosomboi csárdanevében. E csárdában a hagyomány szerint Rózsa Sándor is mulatott egykor.

1950-ben szervezték községgé az egykor Kiskundorozsma határához tartozó területet Zsombó néven.

Nevezetességei

• A Nagyerdő természetvédelmi területén elterülő Zsombói Láp, mely többek között a zsombékról nevezetes.
  Zsombó erről a vizenyős, zsombékos területről kapta a nevét.
• A Nagyerdőhőz kötődik egy másik nevezetesség, a zsombói Rózsa Sándor Csárda, mely már 1747-ből származó írásokban is fellelhető volt. Az egykori csárda vendége volt a híres alföldi betyár, Rózsa Sándor is.
• 130 éves platánok a Palorai tanító féle fatornácos nyaralónál.
• A Lápastói dűlőben található a Király Nyárfája néven ismert hatalmas fehér nyárfa.
• A Lápastói dűlőben 1896-ban felállított viharharang, melynél Szentháromság ünnepén, minden évben fogadalmi misét tartanak.
• Áthalad területen az Alföldi Kéktúra útvonala.

Híres emberek

• Tombácz János mesemondó, a népművészet mestere (Szeged-Őszeszék, 1901. – Zsombó, 1974.)

Elhelyezkedése

Zsombó Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 20′, k. h. 19° 59′Koordináták: é. sz. 46° 20′, k. h. 19° 59′ térkép ▼

Zsombó Pozíció Csongrád megye térképén

Simontornya / Folytatás a posztban

A Tolnai-Hegyhát északi végén és a Mezőföld határán található. Keresztülfolyik rajta a Sió. Legmagasabb pontja a tengerszint felett 220 méter; a vasútállomás 103 méter, a Sió 0 pontja 98 méter magasan fekszik a tengerszint felett.

Megközelíthető a 61-es főúton, illetve az abból itt kiágazó 64-es főúton; vagy vonattal a Budapest–Dombóvár–Pécs-vasútvonalon. 2013. július 17-én avatták fel a Pálfa felé menő 7 km-es utat.

 Simontornya környéke igen gazdag történelem előtti korból származó leletekben. Már a csiszolt kőkorszakból is találtak leleteket, később bronzkori település nyomait fedezték fel a Mózsé-hegy város felé néző oldalán. A kelta időkben (Kr.e. 4. század) az eraviszkuszok törzse lakta a vidéket és fejlett műveltség nyomait hagyta hátra. A római terjeszkedés időszakában Fortiana néven említik. A honfoglalás előtt közvetlenül avarok lakták a települést és környékét. A honfoglaláskor Fejér, Tolna vármegyék nagy része az Árpád-család birtoka maradt. Szent István hatvan besenyő családot telepített le a Sárvíz mentén, akik Fejér és Tolna megyében eloszolva, több falut alapítottak. Menyőd falu már a 13. század vége felé szerepel az okmányokban. A másik városrész, vagyis mint az 1397. és az 1401. évi oklevél mondja, „a falu fele” Sziget nevet viseli. Ez közvetlenül a vár mellett terült el.

 Simontornya nevét attól a lakótoronytól kapta, amelyet Salamon fia Simon itt épített 1272 körül, amely később erősséggé, végvárrá fejlődött. Kezdetben csak mint egy nagyobb birtoktestek védő, királyi engedéllyel épült magánvár szerepel, melyet a király a tulajdonos elhalálozása vagy hűtlensége esetén szabadon ajándékozott más kedvelt híveinek. Ez a történelem során gyakran előfordult. Később a település heti piacai és évi vásáraival szorosabban vett 22-25 községből álló tartozékait, hanem messzebb vidékét is magához csatolta. Közel 200 év alatt mégis csak a mocsarak között eldugott kis várkastély szerepét töltötte be. A Laczkfiak utáni várurak elhanyagolták, várkapitányaik pedig zsarnokoskodtak a vidék népei felett. Ilyen viszonyok mellett a városi polgári elem és az ipari kereskedelem nem fejlődhetett ki. Csak Buzlay Mózes királyi főudvarmester próbált meg változtatni a kialakult képen, mikor 1509-ben alapjából újra felépítette a várat és szerzeteseket is telepített. A közel 150 éves török uralom sem tett kedvező hatást a város fejlődésére. Az erőszakos katonaság, a hűbéres szpáhik, a zsaroló hivatalnokok mindegyike a nép kizsákmányolására törekedett. Simontornya csak annak köszönhette a fennmaradását, hogy lakóit a szomszédokhoz képest némi előnyben részesítették. Tűrhető megélhetési viszonyokat azonban így is kevés család tudott biztosítani.

Az itteni vár azért volt fontos, mert több irányban „uralkodott” a vidék felett. Kelet felé a paksi, dél felé a döbröközi, nyugat felé a veszprémi, észak felé a fehérvári erősségekig terjedt a hatalma. Az így alakult terület alsó szélén sokáig végvár szerepét töltötte be. Ha a török kivonulása után megmarad ez a beosztás, akkor Simontornya külön vármegye központjává válik. Azonban a vármegyei határok az évszázadok során oly mereven voltak megrögzítve, hogy azok a legcsekélyebb megváltoztatása is heves ellenzésre talált. Már Ulászló Fejér megyéhez akarta csatolni a várost, de Beatrix királyné tiltakozott ellene. A török elűzése után lassan indult meg a fejlődés. A várat a haditanács gondjaiba vette, az idehelyezett őrség mellett környék népe is katonai szolgálatot teljesített. Ez a beosztás a vitézkedő hajlamok ápolásának jót tett, de a földművelést és a kereskedelmet nem segítette. Hosszabb ideig sem számbelileg, sem vagyonilag nem gyarapodott a város lakossága.

 A Rákóczi-szabadságharc hét éve alatt idegen nemzetiségű katonák zsarnokságát kellett elviselnie a lakosságnak. A vár több ízben is gazdát cserélt. Csak a vár teljes kibővítése után (1716) maradt a lakosság békében és láthatott hozzá az építő munkához. Ez az igyekezés tette aztán lehetővé, hogy Simontornya 1727–1784 között Tolna megye székhelye legyen. Az agrárfejlődés és az ipari felemelkedés azonban elmaradt a településen. A kereskedelem sem fejlődött oly mértékben, ahogy azt a régi közlekedési utak lehetővé tették. A 18. században oly fontos simontornyai hidak – melyek hadászati szempontból is gondozás alatt álltak – a Sió és a Sárvíz szabályozása után elvesztették a jelentőségüket. A gőzhajózás fellendülésével a nagy kereskedelmi utak is vesztettek forgalmukból. Az 1883-ban felépült Kelenföld-Pécs vasút lett volna arra hivatva, hogy helyreállítsa a település régi forgalmát és kisebb kereskedelmi csomóponttá tegye, de mind az uradalom, mind a város elutasította a szekszárdi szárnyvonal településen való áthaladását, megépítését.

 Simontornya egyik nevezetessége országos hírű bőrgyára. A város a Fried családnak köszönhette több mint 200 éves bőriparát. Munkájuk nyomán a mezőgazdasági település, meghatározó ipari centrummá vált a 20. század első harmadára.A bőrgyártást Simontornyán meghonosító Fried Salamon 1780-ban érkezett Morvaországból. Styrum gróf hívta az akkor még csak 20 éves fiatal mestert, aki elfogadta a felkínált lehetőséget. Salamon egyik fia, Fried Bernát (1807-1886) időközben a bőrgyártás mesteré vált. Folyamatosan és nagy energiával fejlesztette cégét, ami a 19. század végére országszerte ismertté vált. Ő vásárolta meg 1885-ben (a Sió jobb partján) a későbbi gyártelep helyét. Két fia, Móric és Vilmos segítette őt munkájában. A kis cég vevőköre és gazdasági lehetőségei az 1867-s kiegyezés révén kiszélesedtek. A cseres kádak egyre szaporodtak, és minduntalan kinőtték az éppen befedett területeket. Az első világháború alatt a gyár a hadsereg egyik beszállítója lett. A megnövekedett rendelések miatt szükségessé vált a sióparti gyárrészt egy emelettel megemelni, és a háborús termelés miatt 65 főre nőtt az alkalmazottak száma. Fried Vilmos fiai, Imre és Pál új, tökéletesített kémiai eljárásokat alkalmazva, a villamos energiát bevezetve, és a Singer Dezső vezette bőrnagykereskedő céggel egyesülve betörtek a világpiacra. A gyár 150. évfordulóját (1930) már tőkeerősen ünnepelhették. A gyár ekkor élte a fénykorát. A simontornyai bőrgyár – főleg, hogy Trianon után a 67 bőrgyárból csak 18 maradt Magyarországon – rendkívül fontos szerepet töltött be nemzetgazdasági szempontból is. A gyár a második világháború idején is hadiüzem volt. A németek 1944. december 3-án este hagyták el a község területét, közben amit lehetett, megsemmisítettek. 1946 végén teljes vagyonleltározásra és vagyonkimutatásra szólították fel Fried Lászlót, mert a vállalat státuszának megállapításához szükséges adatokat így kívánták megszerezni. Ekkor a vállalat 447 fizikai és 68 szellemi dolgozót foglalkoztatott. 1948-ban a bőrgyár államosításra került és egészen a rendszerváltásig állami tulajdonban is maradt. Jelenleg legnagyobb része lepusztult, azonban a Sió-part felé néző részét rendbe hozták, az ablakokat kicserélték. Területén több kisebb üzem, helyi vállalkozó tart fent munkahelyeket, de legtöbb része eladó vagy bontási, lepusztult állapotban van.

A városban sok szobor – főleg Kelemen Kristóf szobrászművész alkotásai –, emlékmű és több kisebb-nagyobb zöldterület/ park található. A település 2013-ban több mint 300 millió Ft európai uniós támogatás segítségével újította fel belvárosát, köztereit. Simontornyán összefüggő, közösségi célokra alkalmas teret alakítottak ki a vár környékén. A közterület-fejlesztés érintette a Vár környékét, a Szentháromság körüli teret, a Fő teret és a volt Ferences Rendház környezetét. Az egységes utcakép megteremtésének érdekében felújították a Helytörténet Házának külső homlokzatát. A városi piac is megszépült és új helyre költözött. A Polgármesteri Hivatalban az ablakokat korszerű nyílászárókra cserélték, akadálymentesítették és javították a főhomlokzatot. Új irodát kapott a Hegyközség, mely észak Tolna megye 24 településének termelőit segíti. A program során felújították a TEMI Fried Művelődési Házat, mely alkalmassá vált új programok megvalósítására, és a városi események színvonalasabb megrendezésére. 2014-ben a város szennyvízcsatornázási és szennyvízelvezetésének a munkálatai folynak, melynek várható befejezési ideje 2015. szeptember 30.

Simontornya oktatási intézményei elismertek és több környező település intézményeit magába foglaló társulásban működnek. Főbb tagintézményei a pincehelyi, nagyszékelyi, pálfai, tolnanémedi és sárszentlőrinci iskolák. A városban gimnázium és szakiskola is működik. Az óvoda is ebben a rendszerben működik.

Simontornyát gyakran a „bor és bőr városának” is nevezik. A szőlőművelés kezdetét a környéken a rómaiak idejére teszik.A település szőlőtermesztési kultúráját bizonyítandó írásos feljegyzést, először 1334-ben a Laczkfi család adománylevelében találhatunk. Ettől az időtől fogva az egymás örökébe lépő nemesi családok különféle nemesi birtoklevelei számottevő szőlőterületeket említenek. Simontornya szőlőterületeinek nagysága a 20. század elejére elérte a 650-700 holdat. A 21. század elején több mint 400 gazda művel szőlőt a környéken, köztük számos holland, német és osztrák is. A termőtáj jellegzetes kékszőlő fajtái a még a török időkből itt maradt és megbecsült kadarka és változatai, a oportó, a kékfrankos és hibridje a kék zweigelt, valamint az utóbbi 15 évben jelentős mértékben telepített cabernet fajták és a merlot. A fehér fajták közül „őshonos” és még a mai napig is elterjedt az olaszrizling, a rajnai rizling, a rizlingszilváni, a piros tramini, az elmúlt évtizedekben meghonosodott királyleányka, a chardonnay, a pinot blanc, de olyan régi és híres fajtákat is találunk itt, mint a hárslevelű, a pozsonyi fehér és a juhfark. A szőlő mellett ezen a tájon jól érzi magát az őszibarack, a meggy, az alma és a mandula, de megérik itt a mediterráneum flórájára jellemző füge is. A szőlőhegy infrastruktúrája változatos, és még jelentős fejlesztésekre lenne szükség. Az utak mindegy 25%-a szilárd burkolatú, a pincék kb. 40%-ában van villany és 25%-ában van vezetékes víz.

Műemlékek

• Simontornyai vár.

1277-ben épült Salamon fia, Simon tornyának a helyén. 1277 és 1543 között élte fénykorát, mikor egymást követve több, országos hírű nemesi család (Laczkfiak, Kanizsaiak, Ozorai Pipó, Garaiak) tulajdona volt. Ma is látható formáját Gergelylaki Buzlay Mózes – aki Mátyás itáliai követe volt – birtoklása idején nyerte el (1502-1524). A török elleni harcokban végvárként szolgált, később a törökök elfoglalták.

1686 szeptemberében vették vissza a törököktől. A Rákóczi-szabadságharc során 1704 őszén Heister osztrák generális ostrommal bevette a várat, amit aztán Bottyán János foglalt vissza (1705. november 11.-én). A szabadságharc után a vár pusztulásnak indult, elvesztette katonai jelentőségét, raktárnak, lakóépületnek használták. 1954-ben a nagy torony teteje is beomlott. Ekkor úgy tűnt, hogy a vár végleg az enyészeté lesz. 1964-ben döntött úgy az országos műemlékvédelem, hogy érdemes a várat megmenteni. Elindult a helyreállítási munka, aminek az eredményét most is lehet látni. Napjainkban időszakos vagy állandó kiállításokat szerveznek, a környezetében pedig különböző rendezvényeket bonyolítanak le (lovagi torna, hagyományőrző játékok).

• Ferences rendház és templom.

A simontornyai római katolikus templom 1766-ban épült, Styrum Károly gróf megbízásából. A templom Mária Terézia korabeli stílusjegyeket visel magán, könnyű barokk épület. A torony 45 méter magas, bádogsisak fedi. Eredeti állapotában 3 harag volt a toronyban, de az 1945-ös harcokban ezek elpusztultak. Később adományokból újraöntettek egy lélekharangot és egy nagyharangot.

• Szentháromság-oszlop

Elhelyezkedése

Simontornya Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 45′ 26″, k. h. 18° 32′ 35″Koordináták: é. sz. 46° 45′ 26″, k. h. 18° 32′ 35″ térkép ▼

Simontornya Pozíció Tolna megye térképén

Dunaföldvár / Folytatás a posztban

A város az ország közepén, a Duna jobb partján fekszik, Budapesttől délre mintegy 90 kilométer távolságra.

Fontos közúti csomópont. Itt találkozik a 6-os, a 61-es és az 52-es út; a Beszédes József híd itt köti össze a Dunántúlt az Alfölddel.

Vonattal a Pusztaszabolcs–Dunaújváros–Paks-vasútvonalon volt elérhető 2009-ig. Korábban Solttal is összekötötte vasútvonal, ezt azonban már felszedték, és a vasúti töltés helyén 2015-ben kerékpárút épült.

 Neve a Római Birodalom részeként Annamatia volt.

Dunaföldvár címere

Kék pajzsban ezüstfolyam látszik, zöld alapon látható három vörös torony, kereszttel. A kapuzat nyitva áll, tőle jobbra egy magyar vitéz szablyát tart a kezében. Látható még a jobb oldalon egy szőlőfürt, baloldalt pedig zöld talajból egy búzakalász nőtt ki. A pajzs színei: vörös-kék.

Középkor

Földvár nevét ismereteink szerint először 1199-ben említi oklevél Monasterium de Felduar formában, ahol 1131-ben II. (Vak) Béla király Szent Péter tiszteletére apátságot alapított. Rosner Gyula régész azonban úgy véli, hogy valószínűleg „nem ő alapította a Szent Péter tiszteletére emelt monostort 1131 és 1141 között.” Az 1199-ben kelt oklevél szövege alapján (Monasterium abbas de Feldwar) szerinte bizonyossággal annyi állítható, hogy az ekkor „Földváron álló, már ismert monostor” a bencés szerzeteseké volt, és azzal együtt ők birtokolták a földvári határt is. Rosner Gyula véleménye továbbá: „nem lehet kétséges, hogy már a 11. században volt Dunaföldvárnak egy igen figyelemreméltó, kőfaragványokkal díszített temploma…”, ezt talán Szent Ilona tiszteletére szentelték. A nagy javadalmakkal bíró apátság az idők folyamán lassan veszített rangjából, a 15. századra korábbi birtokait jórészt elvesztette, építményei pedig a török uralom idején teljesen elpusztultak.

Szulejmán szultán a mohácsi csata (1526) után Földváron fogadta Buda város tanácsát, hogy tőlük a város kulcsait átvegye. A török uralom idején Jur Hisszarit volt a település neve.

A város híres Csonka-tornyának keletkezéséről szintén hiányoznak a megbízható adatok. Korábban a IV. Béla király idején emelt lakótornyok egyikének vélték, de a régészeti kutatás azt mutatta, hogy az 1530-as évekből vagy csak kissé korábbról való. Miután a törökök elfoglalták a vidéket, erődítményt, sáncokat építettek itt, amihez a monostor és díszes templomának faragott köveit is felhasználták, és a vár körül település alakult ki. Így látta ezt Evlija Cselebi török utazó is, akinek 1663-ban készült leírását ismerjük.

18. század

A török kiűzése után az elnéptelenedett vidéken betelepítés kezdődött, nagyobb számban szerbek (rácok) és német telepesek, később tótok is érkeztek. Földvár fontos dunai átkelőhely volt és mezővárosnak számított. Ezt a jogállását megerősítette I. Lipót király 1703. évi rendelete, melyben évi három országos vásár tartására jogosította fel a települést.

A dunai átkelőhely birtoklásáért a Rákóczi-szabadságharc idején kemény harcokat vívtak. A várat a kurucok 1704 januárjában elfoglalták, a császáriak nyolc hónappal később visszaszerezték; 1705 őszén Vak Bottyán csapatai ismét elfoglalták, és ezúttal a kuruc sereg sokáig birtokolta, végül azonban a vár elesett. A harcok következményeként a település egy időre újból elnéptelenedett.

1713-ban a vidék földesura, Mednyánszky Ferenc László földvári apát – bár apátság már nem volt, de az apát cím megmaradt – ún. szerződést (contractus) adott ki, amely a szabad bíróválasztás mellett többek között a szabad költözködést is biztosítja, és mentesít a földesúrnak egyébként járó robot alól. Ezek a kiváltságok vonzották a betelepülőket és hozzájárultak Dunaföldvár gazdasági fejlődéséhez, a céhes kézműipar kialakulásához.

A 18. század közepén már hat, később kilenc, (1872-ben, a céhek megszüntetésekor tizenegy) céh létezett, nagy forgalmat bonyolító sóhivatal és királyi postaállomás működött. A népesség gyors ütemben nőtt, Dunaföldvár – Szekszárdot a század végén egy időre utolérve – a vármegye legnépesebb települése lett.

19. század

Nagy jelentőségű esemény volt az itteni Duna-szakaszon az első gőzhajó megjelenése,1830-ban. A hajóvontatást fokozatosan felváltó, rendszeres gőzhajózás a kereskedelem, a személy- és áruforgalom fellendüléséhez vezetett. Dunaföldvár kikötőjében főként gabonát és más terményeket raktak hajóra, míg Erdélyből só, a Felvidékről fenyőfa, továbbá különféle iparcikk érkezett. Később forgalma tovább nőtt, miután a folyószabályozás miatt Tolna kikötőjét megszüntették.

1831-ben, majd 1855-ben kolera tizedelte a lakosságot. 1858-ban a város történetének legnagyobb tűzvésze pusztított, ennek 715 halálos áldozata volt. A szegényház, a kórház, a sóház, az 1789-ben épült ún. Nemzeti Oskola és az Öreg-templom is leégett. 1862-ben újabb tűzvész pusztított, ez kisebb kárral járt.

Az 1871-ben elfogadott ún. első községi törvény az addigi mezővárosokat, így Földvárt is a nagyközségek kategóriájába sorolta. A közigazgatás élén a bíró állt, munkáját egy helyettes, 12 esküdt és 2 jegyző segítette. Egy megyei döntés alapján a dunaföldvári járás neve megmaradt ugyan, de a járási székhely a szomszédos Paks lett.

A millennium évében, 1896 decemberében befutott Dunaföldvár újonnan épült állomására az első vonat. APusztaszabolcsról kiinduló vasútvonal ma is csak Paksig vezet, a megyeszékhellyel nem teremtett közvetlen összeköttetést. A vasút nem vonzott ide új iparvállalatokat. A dunántúli vasúthálózat fővonalai a Duna völgyét elkerülték, sőt kiépülésük maga után vonta a folyami teherszállítás csökkenését is. A folyó menti kisvárosok, köztük Dunaföldvár fejlődése lelassult.

A 20. század elején

A századfordulóra kialakult a városközpont a közhivatalokkal, néhány pénzintézettel; több utcában emeletes házak sorakoztak. 1904-ben felépült az új, tekintélyt parancsoló városháza (községháza), a régi emeletesre való átépítésével. 1906-ban megvalósult a helyi és helyközi telefonhálózat bekötése, a következő évben a főtéren elkészült az artézi kút (100 évvel később is helyén áll). A városiasodás jelei egyértelműen megmutatkoztak. A helység házainak több mint 90%-a azonban még mindig vályogból vagy sárból készült (az alap is), a tetők 76%-a zsúp- vagy nádfedeles volt.

A 20. század elején két jelentősebb ipari létesítmény működött a községben: az 1884-ben épített Reitter-féle gőzmalom és az 1911-ben alapított kendergyár. Nagyobb iparvállalat mintegy fél évszázadon át nem is alakult. A lakosság továbbra is főként kézműipari és mezőgazdasági tevékenységből (gabonatermesztés, kert- és szőlőművelés, állattenyésztés), illetve árui piaci értékesítéséből, valamint fuvarozásból és kereskedelemből élt.

Dunaföldváron két helyen működött vízimalom, az egyik Felső-révnél, a másik Alsó-révnél. Az előző században a 40-et is elérte a vízimalmok száma. Az 1944-ben megrongálódott utolsó vízimalom Paksnál akadt meg, tulajdonosa Bukovits Ferenc volt.

A világháborúk éveiben

1915 áprilisában a dunaföldváriakat már súlyos drágaság sújtotta. A termő vidék miatt növekedtek az árak, ami itt jelentősen érződött. Mindent összevásárolt a lakosság és Budapestre vitte feketézni. Forster Zoltán alispánnak a lakosság a monstre népgyűlést követően pontokba szedte követeléseit. A háború előre haladtával ui. támogatásukkal segítették Földvárt a háborús károk miatt, 5000 korona készpénzt jegyeztek a paksi vöröskereszt javára is, 5000 koronát pedig a községi jegyzők árváira fordítottak.

1925-ben helyi villanytelep létesült, megkezdődött a villamosítás; az 1930-as évek elején a várost rákötötték a Tatabánya felől jövő 20 kV-os távvezetékre. Különösen fontos változást jelentett az új Duna-híd megépítése és – száz évvel az első gőzhajó megjelenése után – 1930. november 23-ai felavatása. Ezzel a helység az ország úthálózatának egyik csomópontja lett. Tíz évvel később megnyitották a hídon át vezető Dunaföldvár–Solt-vasútvonalat.

A II. világháború ismert hazai eseményei – előbb csak a kötelező beszolgáltatások, a mozgósítások, a légiriadók, később a zsidóság deportálása – az itteni lakosságot sem kímélték. 1944 végén a város a hídfők miatt frontvonallá változott. Alig maradt sértetlen ház, a városházát 13 bombatalálat érte. A visszavonuló német csapatok a hidat november 14-én felrobbantották. A szovjet hadsereg december 3 -án foglalta el a várost, utána saját utánpótlása biztosítására pontonhidat létesített. Az újjáépített végleges hídon 1951 decemberében indult meg a közlekedés.

Nevezetességei

• Csonka-torony (1500 körül)
• Vármúzeum
• Várudvar
• Református templom
• Római katolikus templom
• Szent Ilona-templom, helyi elnevezésben Öreg templom (1723-1725)
• Szent Sebestyén, Rókus és Rozália-kápolna (1742)
• Szentháromság-szobor (1755)
• Nepomuki Szent János-kápolna (1763) (Chapel of Saint John of Nepomuk)
• Szent Anna ferences templom és kolostor, helyi elnevezésben Barátok temploma (1790 körül)
• Szerb ortodox templom (rác templom) (1788, tornya: 1828)
• Kálvária (XVIII. század végén)
• Dunaföldvári Gyógy- és Strandfürdő

Híres emberek

• Magyar László (1818–1864) – Afrika-kutató.
• Itt halt meg 1852-ben Beszédes József vízépítő mérnök, az MTA levelező tagja.
• Itt is működött és itt halt meg Egyed Antal katolikus pap, költő, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
• Reitter József - főbíró (1825–1902), 1868-ban lett a polgári olvasókör alelnöke. 1877-től az Önkéntes Tűzoltó Egylet főparancsnoka. Nevét utca őrzi Dunaföldváron.
• Reitter Ferenc - gőzmalom- és gőzfürdő-tulajdonos, (1855–1918. február), a dunaföldvári Reitter gőzmalom tulajdonosa.
• Itt született Baumgarten Sándor építész.
• Itt született Erdőss Pál filmrendező.
• Itt született Gábor Pál filmrendező.
• Itt született és alkotott Oszoli (sz. Névery) Piroska (* 1919) festőművész.
• Itt született Pollák János teológiai doktor, egyetemi tanár.
• Itt él Vadász Istvánné Velis Mária kékfestő és veje, Gál Gyula kékfestő népi iparművész, a helybeli kékfestő dinasztia tagjai.
• Itt él és alkot Schneider Csilla Krisztina festőművész.

A vár rövid története

Dunaföldvár látképe a Csonka-toronnyal (1864)

A régészeti feltárások szerint kőanyagát a budafoki mészkőbányából hozták le hajón, majd a háborús sérüléseket kisméretű téglákkal pótolták. A háromemeletes tornyot a 15. században emelték, hogy a stratégiailag fontos dunai átkelőhelyet biztosítsa. Ez lett később a köré épített vár központi része. Az egykori négyszögletes vár sarkain kerek tornyok álltak, ágyúállásokkal, és háromszoros palánkfallal védve. Korabeli oklevél szerint 1526. augusztus elején a húszesztendős Jagello II. Lajos király a dunaföldvári táborban várta be a késlekedő nemesi csapatokat, majd innen indult, hogy megvívja Szulejmán török szultán óriási hadával az ország sorsára nézve végzetes mohácsi csatát.

Miután Buda vára 1541-ben tartósan a törökök hatalmába került, a megszállók felismerték, hogy erődített helyekkel kell biztosítaniuk a hozzá vezető kereskedelmi utat, így a földvári tornyot is a környékről összeterelt lakosság robotjában, sietve elkészített palánkfallal vették körbe. A szabálytalan négyzet alakú területet övező fal sarkait kerek tornyok tagolták, később a faanyagot égetett téglával cserélték le. A budai pasa szandzsákjába tartozó Földvárt egy 1577-es zsoldlista szerint 60 lovas és 62 gyalogos katona vigyázta, köztük sokan a törökhöz csatlakozott rácok voltak.

A korabeli hadi krónikák számtalan ostromát örökítették meg, így például 1599 nyarán királyi csapatok harcoltak itt, de végül 400 halottat veszítve vissza kellett vonulniuk. A századfordulón viszont két ízben is megszállták és felgyújtották a fékezhetetlen hajdúk, akik azonban csak kirabolták, tartósan nem szállták meg. A visszatérő muzulmánok így kijavíthatták a vár sérüléseit.

Evlija Cselebi török utazó 1663-as leírása szerint Földvárt háromszoros palánkfal védte, amit két kapunyíláson át lehetett megközelíteni. A belső vár négyszögletes, sarkain kerek tornyokban ágyúk, középen egy épületből, talán egy régebbi templomból átalakított Szulejmán-dzsámi volt, mellette a négyszögletes, erős torony állt.

A törökök végleges kiűzése után, még a II. Rákóczi Ferenc által irányított szabadságharc idején vívtak véres ütközeteket birtoklásáért a felkelők és a Habsburg seregek egymással. A békeévek beköszöntével külső védőműveit lebontották, de a vaskos öregtornyot uradalmi börtönként, majd magtárként hasznosították. 1858-ban Dunaföldváron hatalmas tűzvész pusztított, a torony teteje és belső faszerkezete is teljesen leégett. Utána „csonkán” építették újjá.

Elhelyezkedése

Dunaföldvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″Koordináták: é. sz. 46° 48′ 32″, k. h. 18° 55′ 04″ térkép ▼

Dunaföldvár Pozíció Tolna megye térképén