Velorex történelem / Folytatáshoz kattints a posztra

 

 A Velorex mozgássérülteknek szánt csehszlovák gyártmányú háromkerekű kisautótípus volt a második világháború után.
A név a „velocipéd” (kerékpár) szó első két szótagjának és a latin „rex” (király) szónak az összetételéből származik.

 František Stránský (1914 – 1954) és öccse, Mojmír Stránský 1924. június 29. – 2011. június 13.) eredetileg kerékpárjavítással foglalkoztak Parníkban  Česká Třebová mellett. A fiatalabb fiú az idősebb inasa is volt egyben.

1936-ban megtetszett nekik a Morgan háromkerekű. Elkezdtek gondolkodni egy olcsó háromkerekű jármű megépítésén, mely betölthetné az űrt a motorkerékpárok és az autók közt. Ezt a szerkezetet a fiatalok és a szegényebbek részére szánták.1938-ban vállalkozást alapítottak MOTO-VELO-sport néven.

1943-ban elkészült az első prototípus, mely alumíniumlemezzel bevont csőváz főleg kerékpáralkatrészből összeállított jármű volt. Cseh nyelven a tengely os, a kocsi kára, -káré. Így keletkezett az Oskar elnevezés. Az Oskar iránt nagy volt az érdeklődés, de az alulméretezett bicikli alkatrészek nem bírták a terhelést; ezeket fokozatosan helyettesítették motorkerékpár alkatrészekkel. Különböző motortípusokat próbáltak ki az Oskar meghajtására.

1945-ben kibéreltek egy műhelyt az út mellett Česká Třebovában. Itt gyártották le az első sorozatot az Oskarból. A praktikus rezgésmentes csővázat először szerelőruha anyagával vonták be, ami a mai farmeranyaghoz volt hasonló, de azt hamarosan a vízálló vászon, majd a műbőr váltotta fel. 3 darabot 150 cm³-es CZ, 3 darabot 300 cm³-es PAL, 6 darabot 250 cm³-es JAWA motor hajtott. A 300 cm³-es PAL motor eredetileg egyhengeres 6 lóerős stabil motor volt, mezőgazdasági felhasználásra, melyen rajta volt a hűtés és egy különálló sebességváltó szekrény.

A próbagyártás után elkezdtek gondolkodni a sorozatgyártáson, de ebben az időben egyesítették a motorkerékpár és az autógyártást. Az autógyártást Kopřivnicébe és Mladá Boleslavba összpontosították. A motorkerékpárokat csak a JAWA és a ČZ gyárthatta, ezért a háromkerekűt egy könnyű járműként sorolták be a rokkantak számára. Így adómentesen gyárthattak. A háromkerekű ára fele volt a motorkerékpár árának.

1950. május 9-én volt Prágában az első motorkerékpár- és könnyű jármű-verseny, melyen részt vett a Stránský testvérpáros is. František egy JAWA 250 cm³-es motorral ellátott 21-es rajtszámú Oskarral és Mojmír egy DKW 350-es motorral ellátott 34-es rajtszámú Oskarral. A versenyen 29 saját gyártású jármű vett részt. Mojmír több mint 85 km/h átlagsebességet ért el. Ezért tiszteletbeli elismerést kapott. Magasan volt értékelve mindkét Oskar a szép kézműves munkáért a konstrukció életképességéért és a hosszabb távokra való kihasználhatóságáért. Az Oskarban ki volt próbálva a Tigris tank 600 cm³-es kétütemű motorja is, melyet a háború alatt szereztek, de a műszaki bonyolultsága és nehézkes kiszolgálása miatt ezt a prototípust kisteherautóvá alakították át. 1950-ben a párt úgy döntött a Stránsky-fivérek üzemét beolvasztja a VELO gyártási szövetkezetbe, mely Hradec Královéban székelt, s amelyet 2 évvel később Velorex Gyártási Szövetkezetté kereszteltek. Itt kisebb sorozatokban gyártották az Oskarokat 250 cm³-es JAWA motorral. A nem megfelelő gyártási körülmények és a növekvő érdeklődés miatt a gyártást Parníkból áthelyezték Solnicebe (ejtsd: Szolnyice), az Orlicei hegyekbe. Ide költözött a két Stránský-fivér is a hat alkalmazottjukkal együtt. Ebben az évben 120 darab Oskar 54-est gyártottak le.

1952-ben már 180 darabot gyártottak. Ebben az évben az első futóművet is alacsonyabbra helyezték. 1954-ben 80 alkalmazott már havi 40 darabot gyártott.

1954. január 21-én Frantisek Stránsky megcsúszott egy prototípussal a jeges úton és a súlyos fejsérüléseibe nemsokára belehalt.

Ebben az évben változtatták meg az első kerék és a hátsókerék lengőkarjainak felfüggesztését. Megjelent a sorozatgyártásban is az ívelt hosszú tető. Megkezdték az előre- hátramenet mechanikus kapcsolónak a beépítését.

1955-ben kezdték a 19-es ČZ kerekeket felváltani a 16-os JAWA kerekek. Mojmír Stránský nem volt hajlandó belépni a kommunista pártba, ezért elbocsátották. Ebben az időben már elkezdték beépíteni a JAWA 350 cm³-es motorokat. A következő évben az Oskar 54 nevet megváltoztatják a későbbi Velorexre. Az első új név a 19-es kerekek megszűnésével jelenik meg. A Velorexek a kerékről kapták a 16-os típusszámot (Velorex 16).

1959-ben az üzem rekordot döntött; havonta már 120 darab Velorex 16-ot gyártottak.

1961-ben befejezték az új üzem építését, amely Rychňove nad Knežnouban volt. A gyártás átköltözött az új műhelybe.Solnicen szerelték össze továbbra is a Velorexeket és kibővítik a tevékenységüket egy kárpitos műhellyel.

1963-ban nagy változtatások történnek a Solnice-i gyártási programban. Januárban elkezdték a 16-os típusba szerelni a ČZ 175-ös (ejtsd: CS-Z) motort. Márciusban a 16-os típusokat már JAWA 350-es 572-es típusú motorral is szerelték. Mindkét típus elektromos önindítóval volt ellátva. Ebben az évben befejezték a JAWA 250-es motor beépítését. A 8,5 lóerős motor teoretikusan és praktikusan is megfelelt a rokkantkocsikra támasztott igényeknek, mert a maximális sebességük 30 km/órára volt korlátozva.

A 16/350-es típust 1968-ban lényeges újításokon esett át. Ekkor kezdték beépíteni az 572-3-as típusjelű motort. Megváltozik a jobb oldali motorblokk, melybe egyenesen beépül a dinamó-önindító. A motor silent blokkokként szerelődött, amit lehetővé tette a hidraulikus tengelykapcsoló beépítése.

1970-ben kezdték használni a kétküllős kormányt. A hátsó keréktartó lengőkart ellátták a jobb oldalon is egy lengéscsillapítóval, mert az eddigi gyártásban alkalmazott egyetlen bal oldali lengéscsillapítóval a villa mindig megcsavarodott.

1971 szeptemberében befejeződött a háromkerekűek gyártása. Novemberben beindult a négykerekűek gyártása 435-0 típusszám alatt. Ezekbe már JAWA 350 572-04-es típusú motorokat szereltek. Az év végéig 50 darabot gyártottak le. A 435-ös típusnak kellett volna felváltania a háromkerekűeket, de azok nem szereztek akkora hírnevet, mint a háromkerekűek. Nem volt jó gondolat a négykerekűek gyártása. Ebben az időben a csehszlovák autóipar is nagyot fejlődött. A négykerekűek már más elbírálás alá estek, nem tudták felvenni a versenyt az olyan típusokkal, mint például a Trabant. Nagyon sok volt a konstrukciós hibájuk. A gyártás közben rengeteg volt a változtatás. A hibák arra kényszeríttették a szövetkezetet, hogy 1973-ban leálljanak a gyártással. A 435-0-s típusból mindössze 1380 darab lett legyártva. A Solnice-i gyártást nem tudta megmenteni a 435-D típus sem, amely üvegszálas műanyagból készült és hasonlított a Fiat 500-asra. Próbálkoztak riksák készítésével is, de hiába. Így a gyártás végleg befejeződött.

Továbbra is fenntartották az alkatrészgyártást az eddigi típusokra, és más termékek gyártásába kezdtek. Az 1980-as években érdeklődött India a háromkerekűek iránt. Szerette volna megvásárolni a gyártási programot, de sajnos már csak a műszaki dokumentációt találták a gyárban a készülékek és berendezések ekkorra már eltűntek. Ezért az üzlet nem jöhetett létre.

Oskar 54 

• speciális autó mozgássérültek részére,
• két üléses,
• Jawa 250, két ütemű, egy hengeres, léghűtéses motorkerékpár motor; 248.5 cm³, 9 LE (4,250),
• fogyasztás: 3.6 l/100 km,
• önsúly: 205 kg, összsúly: max. 395 kg,
• hossz: 3.1 m, szélesség: 1.4 m, magasság: 1.25 m.

Oskar 16/250 

• speciális autó mozgássérültek részére,
• két üléses,
• Jawa 250, két ütemű, egy hengeres, léghűtéses motorkerékpár motor; 248.5 cm³, 9 LE (4,250),
• fogyasztás: 3.6 l/100 km,
• önsúly: 205 kg, összsúly: max 395 kg,
• hossz: 3.25 m, szélesség: 1.38 m, magasság: 1.25 m.

Velorex 16/175 

• speciális autó mozgássérültek részére,
• két üléses,
• ČZ 175 – 505, két ütemű, egy hengeres, léghűtéses motorkerékpár motor; 171,8 cm³, 8.5 LE (4,500),
• fogyasztás: 5 l/100 km,
• önsúly: 290 kg, összsúly: max 490 kg,
• hossz: 3.1 m, szélesség: 1.4 m, magasság: 1.24 m.

Velorex 16/350 

• speciális autó mozgássérültek részére,
• két üléses,
• Jawa 350 – 572, két ütemű, két hengeres, léghűtéses motorkerékpár motor; 350 cm³,
• max sebesség: 60 km/h (max 85 km/h),
• önsuly: 310 kg, összsúly: max 500 kg,
• hossz: 3.1 m, szélesség: 1.4 m, magasság: 1.24 m.

Velorex 435-0 

• négy kerekű, két üléses,
• Jawa 350/572, léghűtéses motor, 17 LE (4,750),
• önsúly: 385 kg, összsúly: max. 585 kg,
• fogyasztás: 6.5 l/100 km,
• max sebesség: 80 km/h,
• hossz: 2.89 m, szélesség: 1.15 m, magasság: 1.365 m.

Rejtő Jenő / Folytatáshoz kattints a posztra

 Rejtő Jenő (született Reich Jenő, írói álnevei: P. Howard, Gibson Lavery)(Budapest, Erzsébetváros, 1905. március 29. – Jevdakovo, Kamenka,Voronyezsi terület, Szovjetunió, 1943. január 1.) magyar író, kabarészerző, librettista.

Látszatra ponyvaregényeket írt, azonban életművét manapság már az irodalmi körök is nagyra értékelik. Olvasottsága Jókai Móréval vetekszik. A pesti művészi élet ismert alakja volt, barátság fűzte a kor jelentős művészeihez, így például Karinthy Frigyeshez és Kabos Gyulához is.

37 éves korában munkaszolgálatosként halt meg a Szovjetunióban.

 1905. március 29-én született Budapesten a Szövetség u. 22. szám alatt, egy zsidó család harmadik gyermekeként, Reich Jenő néven. Édesapja Reich Áron, bonyhádi születésű papírkereskedő, édesanyja Wolf Ilona. Bátyjai Lajos és Gyula. A magyarosítás során a Rejtő nevet választotta magának. Egykori lakásukat ma emléktábla díszíti. Gyenge testalkatú gyermek volt, csak kamaszkorában erősödött meg.

Elemi iskoláit a Kertész utcai községi Polgári Fiúiskolában végezte. Magyarból, németből és történelemből jó volt, de a többiből általában csak elégséges. Elemi után kereskedelmi iskolába került, de onnan hamar kirúgták, mert bántalmazta egyik tanárát, állítólag annak antiszemita megjegyzései miatt. Jó barátja lett Rózsa Jenő ökölvívónak, az ő hatására később ökölvívó-edzésekre is bejárt. Ekkoriban már nagydarab és robusztus megjelenésű volt, valódi bokszolóalkat. Egyik edzésén az edző,Székely József úgy eltalálta az arcát, hogy eltörte az orrnyergét. Ez élete végéig meglátszott az orrán. Bár egy időben még a Spárta és az FTC edzésére is bejárt, ekkor abba kellett hagynia az edzéseket.

19 évesen jelentkezett színitanulónak Rákosi Szidi színésziskolájába. Sok tehetsége nem volt, évekig csak statisztaszerepeket kapott. Közben gyermekkori barátjával, Buttola Edével Nagykörút néven újságot adott ki, de ez csak egyetlen számot ért meg. Színészként később komolyabb szerepeket is kapott, de csalódottá vált a „csak jó” alakításai miatt. Már ekkor eltávolodott a színjátszástól, de amikor egy előadáson mint sebesülthordozó a nyílt színen elejtette Törzs Jenő színészt, mennie kellett a színháztól.

 19 évesen Heltai Jenő közbenjárására Márton Miksa ajánlólevelével Berlinbe utazott, hogy az ottani színházakban tanulja a színészmesterséget. Mivel szerepet nem kapott, és a pénzéből is csakhamar kifogyott, továbbállt a városból, és igen hosszú, két évig tartó utazgatásba kezdett. Bejárta egész Európát, sőt még Észak-Afrika partjain is megfordult. Utazásai során rengeteg munkát elvállalt, volt többek között hajómunkás, heringhalász és mosogató is. Marseille-ben végkimerültségében jelentkezett a Francia Idegenlégióba, de a kimerítő szolgálat hamar megtörte, és az ezredorvos egészségügyi okokból leszerelte (van olyan vélekedés is, mely szerint megvesztegette az orvost, és olyan is, hogy nem leszerelték, hanem egyszerűen megszökött). Ezután kisebb-nagyobb kitérőkkel visszatért Budapestre.

Egy év múlva újra útra kelt, és Bécsbe utazott. Közben Budapesten a halálhírét keltették, Karinthy Frigyes pedig, aki a pártfogója volt, írt egy cikket róla a Pesti Naplóba, melyben arra kérlelte, hagyja abba a bujkálást, és fedje fel magát. Erre Rejtő hazatért. Később napvilágra kerültek olyan feltevések is, mely szerint Karinthy és Rejtő együtt találta ki ezt a „csínyt”, Rejtő népszerűségének növelése céljából.

„	Az író a rossz egyenes út helyett a jó görbét választja.	”
– Ezen egy éjszaka; 1941

1927-ben végleg hazatért, és mint lapszerkesztő kezdett munkához. Nagykörút című lapja azonban csak egyetlen számot élt meg. Nádasi Lászlóval, gyermekkori barátjával kezdett írni bohózatokat, első közös darabjukat, a Gengszteridill-t 1932-ben mutatták be. Rejtő egyre ismertebb lett, színpadi kabarékat és operettszövegeket írt, az egyik legsikeresebb művét, azAki mer, az nyer című színdarabot 1934-től több mint százötven alkalommal adták elő.

A színpadi művek mellett ekkoriban kezdett ponyvaregényeket írni, első alkotásai – melyek „filléres regény” formájában jelentek meg – a Párizsi front, a Vissza a pokolba, a Minden jó, ha vége van, vagy a Jó üzlet a halál voltak. Eleinte Lavery álnéven írta a regényeket, majd amikor jelentős sikereket ért el, bevallotta, hogy ő volt a szerzőjük. A Nova kiadó hatására felvette a P. Howard álnevet, mert a tapasztalatok azt mutatták, a vásárlók előnyben részesítik az angol írók munkáit. A vadnyugati regényeket Gibson Lavery néven írta.

 Rendkívül gyorsan írt, ennek ellenére sok időt töltött munkával. Gyakran egész éjszakákat átdolgozott, rengeteg kávét ivott és altatót szedett be. Ennek és a túl fordulatos fiatalkorának köszönhetően az idegrendszere nagymértékben meggyengült, és 1939-től sok időt töltött idegszanatóriumokban. Tovább rontottak a helyzeten az időközben kitört háború, és a zsidótörvények, utóbbi miatt már nem is publikálhatott a saját neve alatt, így más írók műveiben segédkezett.

1942. október 9-én az Egyedül Vagyunk című nyilas lap cikket közölt Rejtőről, nehezményezve benne, hogy az író ugyan zsidó származású, mégis nyugodtan írogatja a regényeit a kávéházban, és nem kapott még munkaszolgálati behívót.Ennek hatására súlyos betegen, a nagykátai kórházból hurcolták el munkaszolgálatra, és egy munkásszázad beosztottjaként Oroszországba került. Ott a nehéz viszonyok és a hatalmas hideg hamar felőrölték a szervezetét, és 1943. január 1-jén meghalt, röviddel az 1943. január 12-i doni áttörést megelőzően.

 A m.kir. I. közérdekű munkaszolgálatos zlj. Pótkeret pságtól a mai napon 9655/ptk. 1943 sz. alatt azt az értesítést kaptam, hogy Reich Jenő a 101/19 táb. Munkásszázad veszteségkimutatása szerint a hónap elején meghalt.

– (Hivatalos választávirat a család érdeklődésére; 1943. május 5.)

Műveihez 1956 előtt csak a feketepiacon lehetett (borsos áron) hozzájutni; új kiadásban A láthatatlan légió jelent meg elsőként, 1957-ben a Magvető Könyvkiadónál. Ekkor állítólag a feketepiaci árusok megfenyegették a kiadó igazgatóját, hogy lelövik, ha kiad még egy Rejtő-regényt. Ezután azonban sorra jelentek meg regényei, 1966-tól az Albatrosz Könyvek sorozatban. Sok mű ezekben az években érte meg legelső kiadását. Ezen regényeket bátyja, dr. Révai Gyula rendezte sajtó alá.

Spencer Walls (Havas Zsigmond), a negyvenes évek híres magyar krimiszerzője egyik művét P. Howard emlékének ajánlotta.

Elsősorban humoros témájú könyvek írójaként ismert. Sajátos humorú, gyakran idegenlégiós témájú kalandregényeket, kisregényeket írt, amelyek rendszerint folytatásokban jelentek meg a lapokban, illetve a Nova kiadónál könyv formában. Stílusában tudatosan törekedett a filmszerű vágások technikájára: „bementünk a bakterházba, azután elhelyeztük a baktert az ágy alatt”, a felgyorsult cselekményt rövid, egy-két szavas mondatokkal fejezte ki. Humora bölcselkedő megjegyzéseiben is érvényesült, például: Egy szabó mondja: „Az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye – rövid és céltalan.” (A szőke ciklon)Más: „A nő olyan, mint egy költői hasonlat – ha szép, az sem baj, hogy semmi értelme.” (Piszkos Fred közbelép)

FŐBB MŰVEI

Légiós regények (P. Howard álnéven)

• A pokol zsoldosai (1936)
• Vissza a pokolba! (1936)
• Jó üzlet a halál (1937)
• Menni vagy meghalni (1937)
• Csontbrigád (1938)
• A fehér folt (1938)
• A halál fia (1938)
• Bradley Tamás visszaüt
• A láthatatlan légió (1939)
• Az elátkozott part (1940)
• A három testőr Afrikában (1940)
• A tizennégy karátos autó (1940)
• Az ellopott század
• A Sárga Garnizon
• Az előretolt helyőrség
• Vanek úr Párizsban
• Az úr a pokolban is úr

Humoros és/vagy bűnügyi történetek

• Az elveszett cirkáló (1938)
• A megkerült cirkáló
• Vesztegzár a Grand Hotelben (1939)
• A szőke ciklon (1939)
• Piszkos Fred, a kapitány (1940)
• Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)
• Egy bolond száz bajt csinál
• Ezen egy éjszaka
• Az ellopott futár
• A boszorkánymester
• A drótnélküli gyilkosság
• Az elsikkasztott pénztáros
• Pipacs, a fenegyerek
• Az utolsó szó jogán
• Akik életet cseréltek
• Fekete kapitány
• Legény a talpán
• Halálsziget
• Egy görbe éjszaka

Westernregények (G. Lavery álnéven)

• Nevada szelleme
• Nincs kegyelem
• Tigrisvér
• Texas Bill, a fenegyerek
• Pokol a hegyek között

Westernregények (P. Howard álnéven)

• A Néma Revolverek Városa

Útirajz

• Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam (2003)
• Bedekker csavargók számára (2003)
• Az utolsó szó jogán c. válogatás egyes novellái (1967)

Meg nem jelent művek

• A parancs az parancs (A három testőr Afrikában folytatása lett volna.)

Egyéb művek

Regényeken kívül írt színpadi jeleneteket, kabarétréfákat és operett szövegeket, színdarabokat is.

AZ UTOLSÓ HÍRES ALFÖLDI BETYÁR – FARKAS JANCSI KAPCABETYÁR*

 

Farkas Jancsi Hódmezővásárhelyen született 1838-ban. A Ráday-kort követően, az 1880-as években tevékenykedett, s talán ennek köszönhetően a róla szóló népi emlékek a folklór helyett már mindinkább a valóságot tükrözik. Bár nevét nem tartották olyan nagyra, mint Rózsa Sándorét vagy Bogár Imréét mégis hírhedté vált a Dél-Alföldön.

Hódmezővásárhely az 1800-as évek végén 

Néhány forrás kocsin járó, igazságszerető betyárnak említi, aki idejének nagy részében békés polgárként élt. Ahogy azonban Szenti Tibor néprajzkutató is megfogalmazta: „Betyárkodó magatartása a XX. században már anakronisztikus jelenség volt. A romantikus betyárkorszak vele végleg lezárult.” Az 1892-es csendőrségi zsebkönyvben a következőket írták róla:

„Farkas János hódmezővásárhelyi lakos földműves, ki gaztetteinek túlnyomó részét ezen törvényhatósági joggal felruházott város területén végezte, valamint hogy czinkosainak legtöbbje is, bár összeköttetései minden irányban voltak, ezen említett területről verődött össze. A bűnkrónikában szomorú hirhedtségre vergődött ezen gonosztevő egyesítette magában a paraszt furfangot a félművelt ember ravaszságával, a zsebtolvaj ügyességét a hamiskártyás agyafurtságával, a rablóvezér elszánt bátorságát még a nép által is megvetett kapczabetyár piszkos jellemével; egyesülve volt benne a rabló, gyilkos, útonálló, betörő, tolvaj a legaljasabb mértékben, minden pillanatban készen a legcsekélyebb okból is embervért ontani, nem vetve meg a leghitványabb zsákmányt, hogy bírvágyát, kapzsiságát kielégítse, de nem rettenve vissza a, legnagyobb szabású, legvakmerőbb vállalattól sem. Állandó lakhelye Hódmezővásárhely lévén, szabad óráiban kávéházakba, vendéglőkbe járt, hírlapokat olvasott, szeretőket tartott, bordélyházakban dőzsölt és paraszt hiuságánál fogva sok aranygyürűt, vastag, – nyakban függő – arany óralánczot és arany órát viselt. Ezen gonosztevő termetre nézve alacsony, vézna volt, teljesen vagyontalan és a földműves osztályhoz tartozott, azonban mindég posztóruhában járt.”

Egy 1885. november 11-én elkövetett gyilkossággal vált ismertté, amely tettét soha nem tudták rábizonyítani. Farkas ekkor a kakasszéki erdőnél az utána nyomozó két orosházi csendőrnek először megadta magát, majd csellel megszökött előlük. Az őt üldöző egyik csendőrt, Mankó Györgyöt aztán agyonlőtte menekülése közben. Később elfogták, de bizonyítékok hiányában kénytelen volt a gyulai törvényszék felmenteni. Ezután ismét bandát szervezett, társaival nagyobb lopásokat hajtottak végre. Ha valahova sikerült betörnie akkor az értékesebb tárgyak mellett – vagy ha mást nem talált – az ágyneműt, paraszt mellényt, ponyvát, szalonnát de a kaptár mézet is elvitte. Sokkal komolyabb bűntettnek számított, amikor 1889. december 22-én egy Wertheim pénzszekrényt loptak el egy szegedi boltból, benne 500 forint készpénz, 18000 forintnyi értékpapír, 1 db. három gyémántköves arany karperec volt. Wertheim-szekrényt máskor is próbáltak rabolni illetve feltörni: 1885-ben Derékegyházán a gróf Károlyi uradalom gazdasági irodáját törték fel, 1889 március 18-án Reisinger Gyula hódmezővásárhelyi lakos házát ásták ki, és ugyanebben az éveben a szegedi Bach-féle gőzmalom pénztárába is betörtek, de mindhárom alkalommal sikertelen volt a kísérletük.

Illusztráció: Tanya Kisteleken, ahogy akkoriban festhetett 

Ezek után hamarosan ismét a hatóságok látószögébe került, és Tyll László csendőr főhadnagynak végül 1890-ben sikerült felszámolni a bandát. A banda tagjai: Farkas Róza, Süle Sándor, Szabó Kata, Szabó Erzsébet és Szabó Mari mellett az orgazdákat is letartóztatták, ám a vezér, Farkas Jancsi ekkor is elmenekült. 1891. február 11-én éjjel Békéscsabán az adóhivatalba ismeretlenek betörtek és ott a két Wertheim páncélszekrény egyikét megpróbálták feltörni. Ki más lehetett az egyik elkövető, mint Farkas Jancsi. Tyll csendőr főhadnagy is azonnal nyomozni kezdett és kiderítette, hogy a lopási kísérlet előtti éjszakán idegenek szálltak meg Schwarz Jónás vendégfogadójában. Egy ottani szemtanú elmondása alapján azonosította a rablókat, Farkas Jancsit, és Nemes Nagy Pál, Nemes Nagy Péter és Becski István kisteleki lakosokat. Ezek után meghagyta a kisteleki csendőrőrs parancsnokának, Hefner Jakab őrmesternek, hogy “Nemes Nagy Antal (Nemes Nagy Pál öccse) és Becski István már többször fenyített hírhedt közveszélyes gonosztevőket óvatosan a legéberebb figyelemmel kísérni, házukat, lakásuk tájékát szigorúan felügyelni és minden feltűnés mellőzésével őket örökös felügyelet alatt [kell] tartani.” Ennek hamarosan meg is lett az eredménye, ugyanis Nemes Nagy Antal Kistelek melletti pusztai csárdájában február 26-án sikerült kézre keríteni Nemes Nagy és Becski mellett Farkas Jancsit is.

A Pesti Hírlap 1891. április 1-én megjelent számában olvasható a kistelekiek nyilatkozata, amiben többek között kijelentik, hogy Farkas Jancsi sohasem járt ott, és az elfogása is egy szeged-tanyai kocsmában történt, az ezzel kapcsolatos híreket a tudatlanságnak és a rosszakaratnak tudják be.  

A vásárhelyi betyárt tíz év börtönre ítélték. A Farkas-banda 41 bűncselekményt követett el, amellyel összesen 29000 forintos kárt okozott. Szabadulása után Hódmezővásárhelyen élt a Kistópart utcabán és állandó vendége volt az állomás melletti Török vendéglőnek. Nőtlen, mogorva, magának való ember lett, ennek ellenére még az első világháború után is ilyen történetek születtek róla:

“A Klauzál és a Sas utcát követő kis utca sarkán állt a Szőlőfürt-vendéglő. 1919-ben a román katonák ott mulattak és erőszakoskodtak az ottani, kétes hírű nőkkel. Farkas Jancsi mögsokallotta. Kimönt az udvarba, és ëgy keresetlen hámfával két románt agyonütött, majd utána elpucolt. Nagyon keresték, de nem találták mög. Ëgy feneketlen hordót a pincébe vitt, és ebbe ëgy szakácsnő rejtögette.” (Tóth Ernő közlése, Szenti Tibor: Betyártörténetek. Budapest, 1999.)   

Az efféle népi közléseket sokszor maga is csodálta. Egy vele készült 1910-es interjúban elmesélte, hogy volt rá példa, hogy egy nap alatt az emberek négy helyen is látták, miközben ő otthon heverészett Vásárhelyen. Halála előtti években így emlékeztek rá:

“Amikor 1922-ben vagy ’23-ban a Sugár utcában jártam, akkor láttam. Göndör, szürke haja vót. Erősen fekte bűrű, cigányos embör vót. Rakott szárú csizma, fekete esernyő, ruha vót rajta, a mándlizsebbe zsebóra vót, amely pertlin lógott a nyakábul.” (Bánfi János közlése, Szenti Tibor: Betyártörténetek. Budapest, 1999.)   

Az utolsó híres alföldi betyár 1924-ben jószágkupecként halt meg.

“Gyászhír” a betyár haláláról. (Pesti Napló, LXXV. évf. 148.sz.)

*A kapcabetyár olyan hitvány betyár volt, akit a többi betyár nem becsült semmire, kisstílű bűncselekményeket, lopásokat hajtott végre.