2023. október 31., kedd

A Dutra története: volt idő, amikor még szupertraktorokat gyártottunk

Csodájára járt a világ, Kossuth-díjjal tüntették ki tervezőit, de a szovjetek nem kértek belőle, és ez megpecsételte a sorsát. A hazai traktorgyártás aranykora ugyanolyan hirtelen ért véget, amilyen gyorsan beköszöntött.

Sokáig úgy tűnt, hogy Korbuly Jánosnak nem osztanak lapot a népi demokráciában. Hiába volt a hazai járműipar egyik legsokoldalúbb személyisége, aki vezetői képességeit a Weiss Manfréd Művekben (WMM) kamatoztathatta, és hiába volt ő az, aki 1945-ben beindította a termelést, egy év múlva már elzavarták Csepelről.

Az ötvenes évek elejétől olyan helyeken kapott állást, mint a Mélyfúró Berendezések Gyára, a Magyar–Szovjet Olajipari Vállalat vagy a Bányászati Kutató Intézet, ahol „négerként” alkalmazták: azokat a komolyabb szaktudást igénylő munkákat bízták rá, amelyekkel nem boldogultak a politikailag megbízható mérnökök. Sok egyéb mellett Korbuly János ötletéből született az a bányászati „elővájó fejtőrakodógép” is, amiért 1951-ben Ajtay Zoltán bányamérnök kapott Kossuth-díjat.

Élt-halt a vállalatért

De az ekkor már 58 éves gépészmérnök ennek is örülhetett, hiszen a hasonló munkákat rábízhatták volna úgy is, hogy közben valamelyik fegyházban tölti büntetését, hiszen a Korbuly családról ekkoriban csak úgy lehetett beszélni, mint népnyúzó burzsujokról, akik miközben munkások vérét szívták, két kézzel szórták a pénzt, sportkocsin, motorcsónakon száguldoztak, és úgy jártak Párizsba, Monte-Carlóba dőzsölni, mint mások a sarki kocsmába.

Élet a Csepel Művekben

Élet a Csepel Művekben

Fotó: Fortepan/Erdei Katalin

 












Persze a csepeli munkások tudták jól, hogy mindez csak pártpropaganda, a WMM felvirágoztatásához az is kellett, hogy 1916-ban, az akkor még csak 200 embert foglalkoztató gyár vezetését Korbuly Károlyra bízzák, aki kiváló szakember volt, élt-halt a vállalatért, ráadásul nem is vezérigazgatóként tett szert hatalmas jövedelemre, hanem egy csőgyártási eljárással kapcsolatos, János öccsével közösen jegyzett szabadalmának köszönhetően.

Korbuly János 1919-ben került a WMM-hez, a korábbi hadiüzem – muszájból – ekkor állt át a polgári termelésre, s kezdett járműveket és varrógépeket gyártani, de hétköznapi használati tárgyak is készültek itt – fazekak, vödrök, még zománcozott éjjeliedény is. A gépészmérnök a ’20-as évek közepén lett a járműosztály vezetője, kezdetben autók és traktorok, később terepjárók és páncélosok is készültek az irányítása alatt, 20 évvel idősebb bátyja halála után, 1944-ben ő vette át a gyár vezetését, amit a WMM tulajdonosa, az 1922-ben elhunyt alapító veje, Chorin Ferenc – az életéért cserébe – májusban adott át az SS-nek.

A gyár megmentője

Amikor a szovjet csapatok közeledte miatt a nácik fel akarták robbantani az üzemeket, Korbuly meggyőzte őket, hogy elég csak „megbénítani” a termelést a kulcsfontosságú alkatrészek kiszerelésével, amivel nemcsak a gyárat sikerült megmentenie, de az életét is.

false

 

Fotó: Közlekedési Múzeum

1945-ben a magyar kommunisták fel akarták akasztatni, már a nyakán volt a kötél, és ha nem lép közbe egy szovjet tiszt, biztosan megölik. Így viszont – igaz, hogy csak egy évig – az immár a Vörös Hadsereg kezébe került gyár vezetője maradhatott, és elsősorban neki köszönhető, hogy Csepelen a termelés az elsők között indult meg az ostrom után – egyebek mellett itt készültek a dunai pontonhidak tartóelemei is.

A századfordulón a Clayton-Shuttleworth nevű, mezőgazdasági gépekkel foglalkozó angol cég Kispesten létesített telephelyet, ám 1912-ben az anyavállalattól elszakadva a hasonló profilú Hofherr–Schrantz Rt.-vel egyesült. Az új vállalat rövid idő alatt a legnagyobb hazai mezőgazdaságigép-gyártóvá vált; a harmincas évekre Kispest legnagyobb üzemének számított; több mint 2 ezer munkás dolgozott a több mint 200 ezer négyzetméteres, saját vízellátással és fűtéssel működő gyártelepen.

Vörös Csillag

A cég termékei közül a G–35 típusú, nyersolaj-üzemanyaggal működő traktor volt a legsikeresebb, amelynek korszerűsített változata, a GS–35-ös 1943-ben készült el – a háborúban tüzérségi vontatóként is használták –, és egészen 1956-ig gyártották.

Az első Dutrák egyike 1955-ből

Az első csepeli traktorok egyike 1955-ből

Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

 












A vállalatot 1948-ban államosították, 1951-ben kapta a Vörös Csillag Traktorgyár nevet, a legmenőbb terméke mégsem a traktor, hanem az 1950-től gyártott DR–50 típusjelű, billenőplatós dömper volt, amelyet az tett különlegessé, hogy két kormánya volt, vezetőülését pedig forgatni lehetett, így menet közben megspórolhatták a megfordulást és a tolatást, amivel egy kőfejtőben vagy egy építkezésen rengeteg időt megtakaríthattak.

A dömper

A dömper

Fotó: Fortepan/Uvaterv

 












Azonban a dömpert nem a traktorgyárban, hanem a Járműfejlesztési Intézetben (JÁFI) alkották meg, addigra ugyanis az összes tervezésben járatos mérnököt lapátra tették Kispesten. Köztük volt Korbuly János is, aki 1946-ban helyezkedett el itt, amíg el nem küldték. De 1956-ban, amikor halaszthatatlanná vált, hogy újabb típusra cseréljék az addigra teljesen elavult GS–35-ös traktorokat, ismét Korbulyt találta meg a gyár vezetése. Már csak azért is, mert korábban ő volt az, aki a későbbi dömperhez hasonlóan az ugyancsak a DR–50 típusjelet viselő – ám az ára miatt sorozatgyártásba nem került – traktor tervét elkészítette. Az egyező típusjel nem véletlen: a JÁFI-ban a dömperek hajtását a Korbuly-féle traktorok nyomán tervezték meg.

D4K

D4K

Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr













Korbuly Jánost visszatérése után főmérnökké nevezték ki, és Rhorer Emil főkonstruktőrrel már egy év múlva előálltak az U–28-as – azaz „univerzális 28 lóerős” – új traktorcsaláddal, amelynek különféle változatai az UA, UB, UC és UD típusjellel kerültek forgalomba. Ezek a traktorok lényegesen jobbak voltak elődeiknél, a baj csak az volt, hogy a csehszlovák Zetor ugyanilyen kategóriájú volt, ez pedig a szocialista piaci viszonyok között főbenjáró bűnnek számított.

Nem csoda, hogy 1959-ben már nem is gyártották ezeket a traktorokat, bár ehhez nagyban hozzájárult, hogy ugyanekkor kezdődhetett a sorozatgyártása az UE–28 típusnak, amelyet Korbulyék Prága fenyegetésének árnyékában terveztek, és csak nevében emlékeztetett a korábbi modellekre. Az új jármű sikerének titka az összkerékhajtás volt, de újdonságnak számított orrnehéz súlypontelhelyezése, illetve az is, hogy első kerekei jóval nagyobbak voltak, mint korábban. Ezeknek a ma már pofonegyszerűnek tűnő újításoknak köszönhetően az UE–28-as nemcsak a sima traktoroknál, de a lánctalpas munkagépeknél is hatékonyabban tudott dolgozni, a Zetorok a nyomába sem értek.

E siker fényét már Korbuly János is élvezhette, még a Népszabadság újságírója is megtalálta. „Korbuly főmérnök éltető eleme a munka, és most a legnagyobb öröme, hogy Csató László elvtárs, a kommunista igazgató s a pártbizottság is mindenben támogatják őt, s a műszaki kollektívát, hogy képességeiket mind teljesebben kibontakoztathassák” – írta Oroszi István a Vezető posztot is betölthetnek… című cikkében, amelynek az volt a fő üzenete, hogy Kádárék azoknak a pártonkívülieknek is osztanak lapot, akik nem ugráltak ’56 októberében. A cikk 1958. március 16-án jelent meg, három hónappal Nagy Imre kivégzése előtt.

A legszebb

Az UE–28-as sikerén felbuzdulva Korbuly Jánost és Rhorer Emilt nagyobb teljesítményű traktor tervezésével is megbízták. A D4K típusjelű, négyhengeres, 65 lőerős jármű 1961-ben készült el, elsőre a hagyományos traktorokétól teljesen eltérő külsejével keltett feltűnést. Ilyet addig senki nem látott, látványosabbá vált a karosszéria orrnehéz súlypontja, ráadásul ennek már mind a négy kereke egyforma méretű volt.

Némi pátosszal mondhatnánk azt is, hogy a tervezők végigjárták az utat, amelyen az UE–28-as megtervezésekor indultak el, de valójában Korbuly egy 1930-as évekbeli konstrukcióját porolta le; az új traktorról a WMM összkerékhajtású Csaba páncélozott harci járművének műszaki megoldásai köszöntek vissza – természetesen teljesen más csomagolásban.

A siker ellenére adódott némi probléma, a Vörös Csillag legnagyobb partnerei, a keletnémetek nagyobb teljesítményű traktorokra nyújtották be igényüket, azzal jöttek, ha nincs ilyen, akkor gyártanak majd ők maguknak. A fenyegetőzés hatására készült el a korszerűbb, már fülkével is gyártott D4K-B típus 6 hengeres, 90 lóerős motorral.

Dutra D4KB

Dutra D4KB

Fotó: Wikipédia













Sokak számára a D4K típusok, illetve ezeknek mindenféle variációi jelentik a Dutra márkanevet, pedig a gyár már 1958-ban használta az összes termékére. Az elnevezés egy pofon­egyszerű mozaikszó, a dömper (angol eredetiben: dumper) és a traktor összevonásából született, bár egyesek a „dízel univerzális traktorra”, mások meg a „Duna menti traktorra” esküsznek – tévesen.

De az bizonyos, hogy a világ D4K révén ismerte meg a Dutra szót, a különleges traktor pozitív nemzetközi megítélése egyedül az Ikaruséhoz fogható a hazai járműiparban, és ahogy a mátyásföldi buszokat, a kispesti traktorokat sem csak a baráti országoknak lehetett eladni rubelért; egyebek mellett Angliába, Franciaországba és Svédországba is exportáltunk belőlük. Amikor 1963-ban Korbuly János és Rhorer Emil Kossuth-díjat kapott, az indoklásban az szerepelt, hogy „traktoraik elérik a világszínvonalat”. Mindennél többet mond, hogy valamikor a hatvanas években a D4K-B traktor „az év legszebb terméke” díjat is megkapta.

Dutrák az 1964-es Mezőgazdasági Kiállításon

Dutrák az 1964-es Mezőgazdasági Kiállításon

Fotó: Fortepan/Lencse Zoltán













De ennél fontosabb, hogy a D4K olyan megbízható, strapabíró jármű volt, amelyet úgy is munkára lehetett fogni, amikor más traktorok beadták a kulcsot. Térdig érő sárban is húzta az ekét, a homokos talajon ugyanolyan jól ment, mint a fagyott földön. Nem csoda, hogy sokan személyes sértésnek vették, ha valaki traktornak nevezte a járművüket, „nem traktor ez, hanem Dutra”, mondogatták ilyenkor. És miután addig kizárólag csak jókat és szépeket lehetett olvasni a gyártmányról, valószínűleg sokan nem hittek a szemüknek, amikor 1972-ben azt látták az újságban, hogy „a magyar traktorgyártás vargabetűi a laikusnak is jelzik, hogy itt valami nincs rendben”.

Jönnek a szovjetek

Magyarország című hetilapban megjelent Traktordilemma című cikkben azt taglalták, hogy hiába gyártunk világszínvonalú traktorokat, ha a szovjetek MTZ típusú járműve jóval olcsóbb, ráadásul ők ki is tudják elégíteni az igényeket.

A szovjet MTZ

A szovjet MTZ

Fotó: Wikipédia

 












„Dutrából tavaly csak 1611 darabot gyártottak. Viszont tízszer annyit, 16 108 traktort importáltak a múlt évben” – írta a cikk szerzője, Lovas Márton, hozzátéve azt is, hogy az MTZ „tartósabb és üzembiztosabb, pótalkatrész-ellátása biztosított”. Az újságíró megjegyezte, hogy a szovjet traktorok kisebb teljesítményűek – 50 lóerősek –, de végül arra a következtetésre jutott, hogy nem is kell ennél több, a Vörös Csillag Traktorgyárat pedig az akkoriban csődbe jutott híres nyugati cégekkel állította párhuzamba: „Krupp, Rolls-Royce, Boeing a zsákutcába jutott cégek között – nem rossz társaság a Vörös Csillag számára! De ez sovány vigasz” – sóhajtott fel.

Pedig ekkor – a cikk 1972. november 26-án jelent meg – nem állt le a termelés, sőt: Dutra 1000-es típusjel alatt a D4K-B 130 lóerős, továbbfejlesztett változatát kezdték gyártani. Ekkor még 1200 traktor készült, de 1973-ban, miután egy kormányrendelet értelmében a Vörös Csillag Traktorgyár a Rába Vagon- és Gépgyár birtokába került, a győri vállalat agyonsztárolt vezérigazgatójának, a „vörös báró” Horváth Edének az egyik első dolga az volt, hogy leál­líttassa a traktorgyártást. Kispesten azóta csak a „Dutrák sírásójaként” emlegetik Horváthot, noha egészen biztos, hogy nem egymaga hozta meg a döntést.

Kellett hozzá az a felelőtlen állami vállalatpolitika is, ami a problémákat úgy kezelte – és nem csak a Dutrák esetében –, hogy a fejlesztések helyett a megszüntetést favorizálta, és persze kellettek hozzá a szovjetek is, akik nem kértek a Dutrákból, ellenben elvárták, hogy mi is azokat a traktorokat vásároljuk meg, amelyeket a KGST-n kívül kutyába sem vett senki.

Az utolsó Dutra 1974-ben hagyta el a kispesti gyárat, ezzel a magyar traktorgyártás története véget ért. 

2023. október 29., vasárnap

Gigabüntetést kapott az OT-rendszámos Csepel


Hibázott, rátévedt egy útdíjas útra, közel egy átlag havi magyar nettó bért fizethet érte. Pedig Áron nem fuvarozó, utast sem szállított és trükközni sem akart, csupán egy traktoros találkozóra kullogott, hogy eldicsekedhessen veterán Csepeljével, amikor a nagy kavarodásban bemérték. Hiába váltott jegyet utólag, hiába írja leveleit az illetékeseknek, nem talált rést a rendszeren. 



Gyakorló veteránautós vagyok, szeretem használni és másoknak is megmutatni a sok év munkájával felújított veterán járművemet. Jelen esetben ez egy OT rendszámos 1972-es platós ponyvás Csepel D344 teherautó. 2016 május 14-én meghívtak a Kiskőrösi Dutra találkozóra, ami évek óta igen szépen fejlődik és mára komoly közönségsikert ért el.


Mivel autómban alig 1000 km van a motorgenerál óta, ezért egy alsóbbrendű úton kívántam odaautózni, ahol az 50-60 km/h tempó nem tart fel senkit. A kiszemelt útvonal a Kiskunfélegyháza-Apaj-Kunszentmiklós-Szabadszállás stb. lett volna. Mivel Kiskunfélegyházánál egy frissen kihelyezett 3,5 T táblát találtam, ezért kényszerből az 51-es úton akartam kerülni és Apajnál újra visszatérni a mellékútra. Azonban egy útdíj ellenőrző autó állt az egyik parkolóban, ami be is mért. Ekkor már derengett, hogy az 51-es út csak néhol ingyenes, vannak beleiktatva néhány kilométeres díjfizetős szakaszok is. Azonnal vettem egy útdíj jegyet, de persze a bírság megérkezett. Az összege 140.000 ft, azaz száznegyvenezer forint!


A helyzet az, hogy a Nemzeti Útdijfizetési Zrt. az ellenőrző, de a behajtást már a vásárosnaményi rendőrség végzi. A levélben külön kihangsúlyozták, hogy méltányossági alapon nincs lehetőség a büntetés mérséklésére vagy elengedésére. Elektronikus kapcsolattartásra szintén nincs lehetőség. Ezért ajánlott levélben megírtam kis történetemet, valamint hogy a jármű mivel OT-rendszámos sem áru, sem utas szállítást, sem semmilyen jövedelemszerző munkát nem végez és nem is végezhet. Valamint, hogy eddig minden esetben előre megváltott viszonylati jeggyel közlekedett. Ez őket nem hatotta meg, egy kalap alá lettem véve a trükközős fuvarozókkal.


Nagyon szeretek találkozókra járni, de ezzel egy jó időre elment a kedvem tőle. Most 5600 forintért újra fellebbezhetnék, de „A fellebbezésben nem lehet olyan új tényre hivatkozni, amelyről az ügyfélnek a döntés meghozatala előtt tudomása volt." Bízom a nyilvánosság erejében, kérem tegyék közzé levelemet, valamint intem a hozzám hasonló - bár csekély számú - veterán haszonjárműves sorstársamat, hogy nagyon figyeljenek oda, mert egy pillanat alatt egy havi fizetéssel lehetnek szegényebbek.


Mellékelek két képet is, hogy lássátok, miről van szó.


Tisztelettel: Áron

2023. október 26., csütörtök

Várgesztesi vár / Folytatáshoz kattints a posztra


Várgesztes (Gesztes) közelében, a Vértes hegység erdei között bújik meg egy laposabb hegycsúcson Gesztes vára.


A 13. század végén a Csák nemzetség több kővárat is emeltetett birtokai védelmére, közéjük tartozott a jelenlegi vár helyén létesített korai erődítmény is. Bár az anarchikus belháború során Károly Róbertet támogatták a trónért folytatott harcában, az uralkodó mégis félt a hatalmát veszélyeztető újabb főúri birtokkoncentrációtól, ezért 1326-ban más földekért cserébe megszerezte Gesztest.
A vár első említése 1332-ből maradt fenn. Korabeli adatok szerint 1342 körül Nagy Lajos király utasítására teljesen lebontották a Csák nemzetség várát, hogy helyébe egy kényelmesebb lakhatást biztosító vadászkastélyt emeljenek, amely a továbbiakban, a vadakban bővelkedő vértesi vadászterületet sűrűn felkereső uralkodó rezidenciájául szolgált. 1410 körül Luxemburgi Zsigmond király elzálogosította más váruradalmakkal együtt Hohenzollern Frigyes brandenburgi őrgrófnak, később a Rozgonyi család, majd az Újlakiak tulajdonába került át.
A 16. században már a török hódítók fenyegették a Dunántúl középső részét is, amelynek természetes átjáróit a hadászati fontosságú Bécs városa felé zárta le a kicsiny vértesi királyi végvárak sora. 1529-ben még sikerrel verte vissza egy martalóc lovasportya rohamát az őrsége, de 1543-ben már a vár feladására kényszerültek. Rövid idő múlva a magyarok visszafoglalták, de 1558-ban ismét török kézre jutott. Egy 1577-es zsoldlista szerint helyőrségét 134 gyalogos katona látta el (nagyrészt a törökök szolgálatába szegődött délvidéki szerbek). Utolsó katonai akcióként, az 1683 őszén Bécs városa alatti katasztrofális török vereség hatására, kardcsapás nélkül kiürítették az Oszmán Birodalom katonái.
Gazdátlan védőműveit és épületeit a lakosság kezdte lebontani, sőt gróf Esterházy József földesúr engedélyével köveiből készítették el a majki kamalduli rendház épületegyüttesét is. 1795-ben a várat már romként említették. 1877-ben Rómer Flóris – a magyar műemlékvédelem atyja – felmérési rajzokat készített romjairól, majd 1942-ben Lux Géza és Csányi Károly kutatta a várat. 1932-ben a Munka Turista Egylet turistaházat épített a vár délnyugati részén.
Az állagmegóvásra csak az 1960-as években került sor. A belső vár épülettömbjében turistaszálló és vendéglő üzemelt, míg a külső vár falai szinte az alapokig lepusztultak. Az épület 1996-ig állami tulajdonban volt, ezt követően megyei önkormányzati tulajdonba került, ahonnan 2012. január elsején az önkormányzat ismét állami tulajdonba adta, a vagyonkezelője a megyei Ingatlankezelő Központ volt. 2013. október 31-től a vagyonkezelő a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltsége. A turistaszálló és vendéglő 2013. november 1-jén bezárt, mivel a vár állaga – az állami támogatás teljes hiánya folytán – életveszélyessé vált, azóta a vár nem látogatható. 

2023. október 20., péntek

Miért bélás a régi kétforintos?

  – Van nálad egy bélás? Haza kell telefonálnom, hogy kések. – Sokunknak lehet ismerős a mondat. Aki élt még a pénzbedobós telefonok korában, bizonyára emlékszik a mai érmékhez mérten igen tekintélyes súlyú réz két forintosra. De miért hívták bélásnak ezt az aprópénzt, akkor, amikor nem csak a dal, de a telefon is 2 Forint volt?

A válasz, amennyire egyszerűnek tűnik, annyira összetett. Sajnos semmi írásos konkrétum nem maradt fenn a bélás elnevezés eredetéről, így kénytelenek vagyunk valószínűsítésekbe, s feltevésekbe bocsátkozni. Tény, hogy a bélás, mint szinonima túlnőtt a rézpénzen, s gyakorlatilag mindenhez hozzátapadt, amit kettes számmal fejeztünk ki. Emlékezzünk csak az iskolai elégséges osztályzatra!

De mi köze a Béláknak a kétforintoshoz?
Mint személynév, úgy tűnik, hogy semmi. Egyes feltevések szerint az aprópénznek volt egy olyan verete, melyen valamelyik Béla királyunk szerepelt (a legösszecsengőbb állítások szerint IV. Béla). Alapos utánajárást követően azonban kijelenthetjük, hogy nem volt olyan forgalomban lévő kétforintos érme, melyen Béla király arcképe díszelgett volna. Bár elviekben elképzelhető az, hogy valamilyen különleges, korlátozott példányszámú veretet bocsátottak így ki, azonban ez (épp a korlátozott példányszám miatt), nem forgott annyira a nép kezén, hogy becenév tapadhatott volna hozzá.

belas

A legvalószínűbb magyarázat a börtönszlengből ered. A rabok kezdték el ugyanis mallér névvel illetni a tízforintost, majd bémallér néven a húszast. A két elnevezés később a pesti szlengben is meggyökeredzett. A bélás a bémallér, azaz a húszas tovább becézett változata, ami a kétforintost jelentette.

Forrás:Retró Legendák

2023. október 15., vasárnap

Máré vár-A Mecsek eldugott gyöngyszeme

A községtől, mintegy 5 km-re emelkedő Várhegy csúcsán épült a vár.
Keletkezésének időpontját és építőjének nevét nem ismerjük, de minden bizonnyal a tatárjárás után épült, de első említése, ,,Castrum Mare” alakban csak az 1316-ban kelt oklevélben történik, amikor Károly Róbert király Bogár István mester részére kiadott adománylevelét átírja és megerősíti annak birtokában.

Később, 1347-ben a vele rokon máréi Gunyafiak a Becseieknek zálogosítják el. E két család később egymás közt osztja fel a várat és annak tartozékait, majd az uradalom örökösödés útján 1505 előtt a Várady család tulajdonába került.

Amikor Várady István a mohácsi csatában életét vesztette, Mihály nevű bátyja a várat erőszakkal elfoglalta, de Várady Istvánné parancsára Bakics Pál ostrommal visszavette.

Pécs elfoglalása után 1545-ben a mohácsi szandzsákhoz csatolták a törökök. Horvát Márk szigetvári várkapitánysága idején rác-törökök és magyarok lakták a várat, akiktől 1561-ben Zrínyi Miklós foglalta el és adta vissza a Várady családnak.

A vár valószínűleg a XVI. században tűzvész következtében pusztult el, mert a XVII. század végén kelt oklevelek már, mint elhagyott romot említik a pécsi püspök birtokában.

Még egy utolsó ostromot azonban meg kell érnie 1956-ban: ekkor a Várvölgyből egy orosz tank a romok mögött meghúzódó „Mecseki láthatatlanokra” tüzelt. Tábla emlékeztet az itt meghalt két szabadságharcosra. 1960-ban kezdték meg a vár feltárását és helyreállítását.

Egy népi legenda szerint a Máré-várban lakott Máré vitéz ifjú szép feleségével. A közeli Miklós-várban, Szentlászlón innen pedig testvére, a nőtlen Miklós vitéz.

Márét a király hadba szólította, s hosszú évek múltán sem jött haza. Felesége már elsiratta, és szívesen látta a szomszéd vár urát, aki egyre gyakrabban járt át hozzá. Addig-addig, míg szép lányuk született.
A kislányból már majdnem nagylány lett, mikor Máré mégis hazatérhetett. Megtudta, hogy felesége hűtlen lett hozzá, így mindkét várat megostromolta, ágyúval halomra lövette. Ott pusztult el az asszony Miklós vitézzel együtt, lányuk életben maradt, de az anyja megátkozta.

Az átokkal sújtott leány a hegy mélyén rejtőzik, de minden 77. évben piros pünkösd hajnalán kiszabadul, a Máré-völgyi patakban fürdik és fésüli hosszú haját. Az a vadász válthatja meg az átoktól, aki ilyenkor arra jár és megcsókol egy medvét, egy kígyót meg egy varangyos békát.
Az efféle legendáknak volt hol kialakulniuk, hisz Magyaregregy külterületén 18 középkori elpusztult faluról tudunk.


Virtuális túra