Irány Lillafüred / Folytatás a posztban

A Lillafüredi kisvasút / Folytatás a posztban

 A Palotaszálló építésekor a keskeny nyomtávú lillafüredi kisvasút – ekkor még Szinvavölgyi Erdei Vasút (SZEV) volt a neve – már üzemelt, és a Bükkben kitermelt fa szállítása céljából építették. A Miskolcról, a Szent Anna-templom melletti Fáskerttől induló fővonal 1919–1920-ban készült, és Lillafüred érintésével Garadnáig vezetett. Ezt követően több szárnyvonalat is kiépítettek, amik közül a ládi szárnyvonalat tekintették fontosnak, ugyanis ezen keresztül tervezték a miskolci Tiszai pályaudvarról, sőt a Budapestről érkező vendégek Lillafüredre szállítását.

 A szálló építése miatt a „Hámor-Lillafüred” megállót feljebb tolták, távolabb a Palotaszállótól, előtte és utána alagutakat fúrtak, a Palotaszállótól való megközelítésére pedig kis aluljárót építettek. 

 A személyszállítás 1924-ben kezdődött, majd a kisvasút neve is megváltozott a ma is használatos Lillafüredi Állami Erdei Vasútra (LÁEV). A ládi vonallal kapcsolatos összeköttetés végső formájában nem valósult meg, a kisvasút 1978-ig a Szent-Anna térről, azóta – napjainkban is – a Dorottya utcai (Kilián-észak) végállomásról szállítja az utasokat.

Lillafüredi Palotaszálló / Folytatás a posztban

A lillafüredi Palotaszálló három völgy találkozásában épült, Lux Kálmán tervei alapján. Nem tudni, milyen körülmények között és miért ő kapta a megbízást, arról sem tudni, miért ezt ez építészeti stílust választotta. Az azonban, hogy fő művének az esztergomi királyi palota maradványainak rekonstrukcióját tartják, valamint 1922-ben jelentette meg A budai várpalota Mátyás király korában című tanulmányát, talán magyarázat lehet a stílusválasztásra. A szálló főhomlokzata a Hámori-tóra, illetve a Szinva patakra néz, a déli homlokzat a lillafüredi völgy felé. Az épület harmonikusan illeszkedik természetes és átalakított környezetébe, művészi fotók és képeslapok sokasága tanúskodik erről átadásától napjainkig, és minden oldalról kiváló témát ad az amatőr és profi fotósok számára.

A négyemeletes épület alaprajza enyhén U alakot mutat. A főbejárat az épület leghangsúlyosabb építészeti eleme, ami a legmagasabb torony alatt, illetve a völgy felé nyíló, az északnyugati sarokteraszhoz csatlakozó kocsiáthajtó alatt helyezkedik el. A napozóterasz alatt a lejtős terep miatt újabb szintet alakítottak ki (itt helyezkedik el például a külső bejárattal is rendelkező Mátyás étterem). A sarok közelében egy újabb, alacsonyabb torony helyezkedik el. Az eredeti tervekben négy, különböző kiképzésű torony szerepelt, de – feltehetően takarékossági okokból – csak ez a kettő épült meg. A szállodának három lépcsőháza van, amelyek valamennyi szintet érintik. A földszinti hall háromkaréjú lépcsője csak az első emeletre vezet fel. Az első emeleten helyezték el a luxuslakosztályokat, és külön ebédlő–konferenciatermet és társalgó–játéktermet is kialakítottak. Az emeletes ágyakkal berendezett „turistalakosztályokat” a harmadik és a negyedik emeleten hozták létre, körülbelül 120 fő számára. A berendezést, a bútorzatot magyar gyártású termékek adták, kivéve az elektromos berendezéseket (telefon, rádió, hangosítás, központi hűtőszekrény – utóbbi a szálloda igazi látványossága volt), amit a Philips szállított. A szobák különlegessége volt a falba épített széf. A hallban két pannó található: 1830-ban készült Helbing Ferenc műve, amely Nagy Lajos királyt ábrázolja, amint egy velencei békeküldöttséget fogad Diósgyőrben; a másiknak a témája a nándorfehérvári diadal – Sándor Béla alkotása. A Mátyás étterem látványosságai azok a színes ablakok, amelyek egykori magyar városoknak állítanak emléket (Pozsony, Brassó, Kassa, Lőcse, Bártfa, Késmárk,Kolozsvár, Árva, Vajdahunyad). Főleg Helbig Ferenc és Kopp Ferenc művei, egyet Majoros Károly készített, kettőnek nem ismert az alkotója.

Főbb részei

• Reneszánsz terem
• Anjou terem
• Beatrix terem
• Nagy Lajos terem
• Hunyadi terem
• Hunyadi étterem
• Mátyás étterem

A vízesések

Az építkezések előtti beszámolók már említést tesznek a Szinva patak eredeti vízeséséről, ami a Palotaszálló építése, illetve a tereprendezési munkálatok elvégzése előtt a Garadna patakkal együtt ömlött a Hámori-tóba: „Ez a kincstári hámorosok által a duzzasztó-zárógát folytán keletkezett és ma is igen beválik…” A tóba valójában sok csermely is ömlött, de ezek jó része föld alatti vízfolyás volt. A tó északkeleti oldalán lévő zsilip a vizet az ún. kis vízesésbe vezette, s a Szinva keresztülfolyt a településen. 1928-ban a Szinvát mesterségesen kiképzett mederbe terelték, ez a meder adta a Palotaszálló parkjának határát, a víz pedig a sziklafalról lebukva alakította ki a körülbelül 20 méteres „nagy vízesést”. Manapság már ez „a” lillafüredi vízesés, ami a táj fontos és népszerű idegenforgalmi látványosságának számít. Manapság – ha a túlzottan száraz időjárás úgy kívánja – a tóból emelnek át ide annyi vizet, hogy a vízesés látványa megmaradjon. A szállót, illetve a függőkertet – az átalakításoknak megfelelően – két oldalról a Szinva és a Garadna határolja.

 Az országúti közlekedést a Miskolc–Lillafüred–Eger közötti út megépítésével kívánták megoldani, bár a szálloda építési költségei között ez a beruházás nem szerepelt. Ennek ellenére 1930-ra az útból, Miskolc határától a Szinva forrásáig már 13 kilométer elkészült. Az 1926-os miniszterelnöki látogatás során a helyi sajtó szerint „…nagy figyelemmel szemlélték az elkészült útszakaszt, amely tudvalevőleg kiindulópontja lesz a Lillafüred–Eger között tervezett nemzetközi autóverseny-pályának”. Az út építési vonalán egy újabb alagút nyitására is szükség volt. A Diósgyőr–Lillafüred utat az amerikai Warren Brothers Road Building Comp. építette (ezért nevezték az utat warenit-útnak, de a helyiek gyakran „gumiút” néven emlegették) titkos összetételű anyagból, akkoriban rendkívül korszerűnek számító technológiával. Az út egy négyzetmétere 12,20 pengőbe került. A cég 12 éves jótállást vállalt az útra. A beruházás forrása nagy valószínűséggel a Speyer-kölcsön volt. Az amerikai út évtizedekig jó állapotban maradt, több mint valószínű, hogy a mai út alapját is ez adja.

Napjainkban Lillafüred, illetve a Palotaszálló – a kisvasúton kívül – tömegközlekedéssel a Felső-Majláthról induló 5-ös busszal, illetve az Ómassára közlekedő 15-ös busszal közelíthető meg. A gépkocsival, motorkerékpárral érkezők számára az István-barlang közelében parkolóhely áll rendelkezésre.

A függőkertek

Szorosan a Palotaszálló kialakításához, külső megjelenéséhez kapcsolódnak a szálloda függőkertjei. Azt nem tudni, hogy a függőkertek kialakítása Lux Kálmán elképzelése volt, vagy Révay Ferencé. Minden esetre logikusnak látszott, hogy a kitermelt kőzetek és föld elhelyezését a hegyoldalban teraszok kialakításával oldják meg, a végeredmény pedig a Palotaszálló fontos látványeleme lett. A kitermelt kőzet maradék részét porrá őrölve a Hortobágy szikes talajának a javítására használták fel. Hámor felé az öt terasz 1929-re alakult ki. A teraszokat várfalszerű, lőréses kialakítású támfalakkal erősítették meg, lépcsők kötik össze, és sétára, kikapcsolódásra, pihenésre alkalmasak. A függőkerteket az államosításig kertész gondozta, és addig olyan növényzettel ültették be, amely – elsősorban magasságával – nem zavarta az épületegyüttes összhatását. A park növényzettel ellátására Majláthon díszkertészetet, a papírgyár fölött pedig csemetekertet alakítottak ki. A későbbi években, a gondozás hiánya miatt a növényzet elvadult, ami kedvezőtlenül befolyásolta a függőkertek látványát.

A szálloda főbejáratával szemközti lépcsősoron, egy kis teraszon, az 1933-as írótalálkozóra emlékezve emléktáblát helyeztek el 1969-ben, amit 1980-ban márványtáblára cseréltek. A vízesés közelében 2005-ben állították fel Varga Éva szobrászművész remek József Attila-szobrát, aminek az apropóját az adta, hogy a lillafüredi írótalálkozón részt vett József Attila is, és itt írta Óda című szerelmes költeményét. Felavatása óta minden év költészet napján koszorúzást rendeznek a szobornál. A sétányra – restaurálás után – 2001-ben helyezték át azt az emlékoszlopot, ami eredetileg a hámori országút mellett állt, és István főherceg látogatása emlékére készült.

A függőkertekben 2013 őszén tematikus teraszokat alakítottak ki (például zene, költészet, találkozások, virágok, szobrok, vízesés). A „szobrok teraszára” 2013 őszén új szobor is került, Varga Éva alkotása, Herman Ottó bronzszobra. Az „ifjúság teraszán” különböző figurális elemeket helyeztek el, Bencze Gábor szobrászművész műveit. A „zene teraszán” kamara- és kóruskoncertek számára alakítottak ki helyet. A teraszokat 2013 októberében adták át.

A Hámori-tó

A Hámori-tó helyén kis tó már korábban is létezett, aminek a vizét a környékbeliek gyógyhatásúnak tartották. A tó felduzzasztása 1810–1811-ben történt (a tényleges befejezést 1815-re teszik) Fazola Frigyes kezdeményezésére, a hámorok vízenergia-ellátásának biztosítására. Az első felméréseket már 1799-ben elvégezték, majd 1809-ben került újra napirendre a téma. A tógát tervezési munkálatait Anton Seidl kamarai mérnök végezte. A tónak eleinte nem is volt neve, csak Taj néven illették (a német Teich – tó szó után). A Vasárnapi Ujság 1861-ben megjelent cikkében Diósgyőri tónak nevezte, „mely Diósgyőr vidékének kétségtelenül egyik legregényesebb pontját képezi”. A tó a vasgyártás segítésén túlmenően hamar idegenforgalmi jelentőségre is szert tett, lehetőséget adott a „vízi szórakozások”-ra. Egy 1898-as leírás szerint: „Legnagyobb szélessége közel 100 méter, egész terjedelme 12 hektár. … A Borsodi Bükk Egylet elnöksége által két ponton eszközölt [mélység]mérés 6, illetve 9 m eredményt adott. Hosszúsági átmérője (bele nem számítva a part kanyargásait) 1,2 km. Körüljárására legalább háromnegyedóra szükséges.” Az 1799-es első felméréskor űrtartalmát „18 és negyed millió vederben” határozták meg, egy 1898-as „környezet ismertetés” szerint „a tó 12 millió akó vizet magába foglal”. Az elterjedt vélekedésekkel ellentétben a tógát biztonságos építmény, gátszakadás sohasem fordult elő,legfeljebb egy-egy veszélyes helyzet alakult ki. 1931-ben például a gát országút melletti része megcsúszott, minden komolyabb következmény nélkül. A Palotaszálló építkezésének befejezése után a fogadalmi keresztet a tógátról a Wedlich-villa elé helyezték át.

A barlangok

A fontosabb lillafüredi barlangok (Szeleta-, István-, Anna-barlang) az építkezés idején már ismertek voltak, és kezdettől az idegenforgalom fontos vonzerőiként számoltak velük. Az Anna-barlangot 1847-ben meglátogatta Petőfi Sándor is, ezért Petőfi-barlang néven is ismert. A Palotaszállóval kapcsolatos építési munkálatok a barlangok közül az Anna-barlangot érintették jelentősebben. A bejárat, illetve látogathatósággal kapcsolatos feltárás Révay Ferenc főerdőmérnök segítségével készült el. Eredeti bejáratát a függőkertek kialakítása miatt áthelyezték, azóta a nagy vízesés (annak helyét is megváltoztatták) alsó részénél, jobb oldalon nyílik. A barlangot 1927-ben nyitották meg a közönség előtt, labirintusszerű folyosórendszere mintegy 600 méter hosszú. Az István-barlang a szálló átadásakor, 1930-ban még nem volt látogatható, csak egy évvel később nyitották meg a közönség számára. Hossza 710 méter, benne változatos formájú cseppkövekkel. A Szeleta-barlang volt a turisták között a legnépszerűbb, mert ekkorra már – sikerrel – lezajlott az ősember jelenlétét célzó kutatások első üteme. Egy 1930-as útikalauz szerint „a barlang kerítéssel van elzárva, kulcsa pedig az erdőgondnokság áll”. Egy későbbi, 1998-as megvalósíthatósági tanulmány foglalkozott a barlang könnyebb megközelíthetőségével és a kulturált bemutatás terveivel.

A kisvasút

A Palotaszálló építésekor a keskeny nyomtávú lillafüredi kisvasút – ekkor még Szinvavölgyi Erdei Vasút (SZEV) volt a neve – már üzemelt, és a Bükkben kitermelt fa szállítása céljából építették. A Miskolcról, a Szent Anna-templom melletti Fáskerttől induló fővonal 1919–1920-ban készült, és Lillafüred érintésével Garadnáig vezetett. Ezt követően több szárnyvonalat is kiépítettek, amik közül a ládi szárnyvonalat tekintették fontosnak, ugyanis ezen keresztül tervezték a miskolci Tiszai pályaudvarról, sőt a Budapestről érkező vendégek Lillafüredre szállítását. A szálló építése miatt a „Hámor-Lillafüred” megállót feljebb tolták, távolabb a Palotaszállótól, előtte és utána alagutakat fúrtak, a Palotaszállótól való megközelítésére pedig kis aluljárót építettek. A személyszállítás 1924-ben kezdődött, majd a kisvasút neve is megváltozott a ma is használatos Lillafüredi Állami Erdei Vasútra (LÁEV). A ládi vonallal kapcsolatos összeköttetés végső formájában nem valósult meg, a kisvasút 1978-ig a Szent-Anna térről, azóta – napjainkban is – a Dorottya utcai (Kilián-észak) végállomásról szállítja az utasokat.

Elhelyezkedése

Lillafüredi Palotaszálló Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén

é. sz. 48° 06′ 15″, k. h. 20° 37′ 24″