Demjén / Folytatás a posztban

 Egertől 10 kilométerre délnyugatra, Egerszalóktól 5 kilométer távolságra helyezkedik el, a Laskó-patak mellett.

 Demjén határában újkőkori leleteket, valamint honfoglalás-kori villás nyílhegyeket találtak. Írott forrás 1331-ben említi először Demyennévalakban.Csanád egri püspök vásárolta meg, majd 1331-ben – már mint esztergomi érsek – az egri káptalannak adta. 1363-ban Mihály püspök a gönci tizedeket cserébe adta a káptalannak Demjén faluért, mely ettől kezdve 1804-ig az egri püspöké, 1805-től pedig az érseké maradt. Régi neve Deménd.

Az 1476-1486 között készült urbarium elmondja, hogy Demjén a püspöki birtokot képező Szarvaskő várához tartozott, s határában egy elpusztult település is volt (Kisdemjén), mely 1486 után sohasem népesült be többé. 1550-ben 9 házban lakó 18 házas férfi fizette a török földesúrnak a tizedet a búza, kétszeres, must, szénatermésből, a méhkas- és sertésszaporulatból.

1552-ben az Eger várát ostromló törökök elpusztították a falut, 1554-ig teljesen lakatlan volt. 1558 és 1564 között népesült be újból. Kisdemjén határát és erdeit Dobó István óta az egerszalóki jobbágyokkal együtt közösen használták. 1686-ban a falu lakosai még Eger megszállása előtt szétszéledtek. Az elnéptelenedés az Eger blokádja érdekében elrendelt kiürítés folytán következett be, s 1700-ig tartott.

 A szőlőt 1712-ben telepítették a falu határába. Az 1720. évi országos összeíráskor a 15 magyar telkesjobbágy 168 köblös szántót és 40 kaszás rétet használt. Saját határukban marháikat legeltették, szántóik Pusztaszikszó határában voltak. 1729-ben a Kerecsendre települt első német telepes csoporttal együtt jobbágyságra lépett 5 német gazda. 1701-ben a más megyékből betelepülő új lakosság a vármegyétől megkapta az új telepeseknek engedélyezett adómentességet, amennyiben az állami kapuadót felerészben, a katonai beszállásolás és fuvarozás terheit egészben elengedték nekik három évre. A helyi jobbágyok saját határukat – terméketlensége miatt – a Rákóczi-szabadságharc óta nem művelték, hanem marháikat legeltették rajta. Ehelyett Pusztaszikszó határában vettek művelés alá szabadfoglalásként különböző nagyságú földdarabokat. A szőlőhegy aljában kőfejtő volt, itt egy mester állandóan termelte az építőkövet. A téglaégető létesítése valószínűleg összefügg a templom építésével, melyet 1777-1780 között emeltek. 1799-ben a földek mérnökileg ki lettek mérve a jobbágytelkekhez, a termények ötszörös termést hoztak, mégis kedvezőtlen volt a lakók helyzete, tele voltak adóssággal.

A 20. század első felében, a Pünkösd-hegy aljában fekvő Demjén nagyközség volt az egri járásban, melyhez Albertmajor és a Vas-tanya néven ismert puszták tartoztak. A község házainak száma 222 volt. A magyar anyanyelvű lakosság két kivétellel római katolikus vallást gyakorolt. Mint fiókegyház, a kerecsendi anyaegyház filiája volt. A tankötelesek oktatása elemi és a továbbképző iskolában történt, 4 tanító közreműködésével.

 A község lakói őstermelésből éltek (814 fő). Ipari vállalata volt az Egri Érseki Kőbánya és a Bauer-féle kőbánya. Hét kisiparos működött a községben, közülük 6 nem tartott alkalmazottat. A kereskedelmet a Hangya Szövetkezet bonyolította le, mely vegyeskereskedést üzemeltetett. A község egészségügyi ellátását a 11,5 kilométerre lévő körorvos végezte, gyógyszertár, kórház legközelebb szintén Egerben volt. Egy szülésznő élt a községben. A 20. században Levente Egyesület (1924), Önkéntes Tűzoltó Testület (1929) és Polgári Lövész Egyesület (1935) tevékenykedett a faluban. Az I. világháború harcterein küzdő katonák között 376 demjéni lakos harcolt, kik közül 35-en életüket vesztették.

Az 50-es évek elején a kisbirtokosok termelőszövetkezetet alakítottak; 1956 után, a 60-as évek elején az egész falu egy tsz-be tömörült. A tsz 1949-1964 között ‘December 21. Tsz’, 1964-től ‘Haladás MGTSZ’ néven működött tovább. Először még állattenyésztéssel is foglalkoztak, majd a szőlőtermelés gazdaságosabbnak bizonyult, és arra fektették a fő súlyt. 1977-ben aztán érthetetlen változás állt be a község életében. Közigazgatásilag Kerecsendhez, a tsz-t pedig Egerszalókhoz csatolták. Így megosztott lett a község. Ez rá is nyomta a bélyegét a fejlődésre: stagnálás következett.

Nevezetességei

• A Római katolikus templom. Páduai Szent Antal tiszteletére felszentelt. Giovanni Batista Carlone építette 1730 és 1732között, barokk stílusban. A torony és a hajó bővítése 1777-1779-ben készült el, a templomnak ezt a formáját látjuk ma is. Főoltára 1782 körül készült, Grossmann József és Miller János műve. A rokokó és copf mellékoltárok szintén a 18. századból valók. A szószék copfstílusú, a főoltárral együtt emelték.
• Demjéni Termál Völgy

Elhelyezkedése

Demjén Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 49′ 44″, k. h. 20° 19′ 55″Koordináták: é. sz. 47° 49′ 44″, k. h. 20° 19′ 55″térkép ▼

Demjén Pozíció Heves megye térképén

Őrhalom / Folytatás a posztban

Balassagyarmat keleti szomszédjában, Balassagyarmat és Hugyag között fekvő település.

Őrhalom nevét már a középkorban is említették az oklevelek Stras és Zthras néven.

A 14. század elején Varbóky Márton fia Mihály birtoka volt, akitől a falut hűtlensége miatt Károly Róbert király elvette és Szécsényi Tamásnak adományozta. 1461-1481 között a szécsényi uradalomhoz tartozott. 1486-ban Óbudai Kálmán Péter vette zálogba Guthi Országh Lászlótól.

A 16. század második felében a török hódoltsághoz tartozott és 1562-1563-ban a nógrádi szandzsák községei között sorolták fel, 21 adóköteles házzal, majd 1579-ben 12 adóköteles házat vettek fel itt.

1598-ban (II.) Forgách Zsigmond volt a földesura.

1635-ben Bosnyák Tamás örökösei osztozkodnak rajta. 1665-ben Koháry István özvegye Balassa Judit birtokában volt. 1715-ben 10, 1720-ban 23 magyar háztartást írtak itt össze. 1740-ben a gróf Forgách család, 1770-ben e családon kívül még Bossányi Ferenc is birtokos volt itt, 1826-ban pedig gróf Forgách János és Szent-Ivány Ferenc volt országbíró, majd a 20. század elején gróf Mailáth István Gézának és gróf Forgách József örököseinek volt itt nagyobb birtoka. Az itteni két úrilak közül az egyiket Koltay Ernő, a másikat Kürti Jakab építették.
1873-ban nagy kolera járvány pusztította lakosait.

Az Ipolytól határolt félszigetszerű rész (ma Badószög) a régi község egyik utcája lehetett. A 17. században, amikor a törökök feldulták, a lakosság a falu mai helyén ütött tanyát, melyet három oldalról mocsár és bozót vett körül, ahol a nép alkalmas búvóhelyet talált.

A 18. században a község a Trázs nevet vette föl. Ekkor épült a római katolikus templom is, melynek főoltárában az 1757-es évszám olvasható.

 A községhez tartozott Máriamajor (azelőtt Drahi-puszta) is: Máriamajortól kb. 500-600 méter távolságban állt egy dombon a régi község temploma, melynek nyomai még az 1900-as évek elején is láthatók voltak. Innen az Ipolyvölgyön keletre és nyugatra messze lehetett ellátni, ettől kapta a község a Strázsa nevet.

A templom déli oldalán volt egy tó, mely már teljesen betömődött, de a helyét ma is feneketlen tónak nevezik. E puszta a középkorban önálló helység volt, mely már az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben is előfordult, tehát ekkor már plebániája is volt.

Őrhalomhoz tartoztak még: Kisszállásoki-puszta (azelőtt Forgách-puszta), Ligeti-puszta (azelőtt Nispuszta), Ligeti szőlőtelep, Lívia-major és Drahi-puszta (azelőtt Szállások).

Nevezetességei

• Szent István szobor a Millenniumi emlékparkban (2000): Szécsény felől a falu szélén kialakított emlékparkban áll Szent István szobra, Szpisják Pál 1999-ben készült alkotása.

• Szent István kápolna (1888): A népies, eklektikus stílusú kápolnát 1888. augusztus 20-án, Szent István király ünnepén szentelték fel.

• Római Katolikus Templom (1937-ben épült újjá): A mai, Szent István király tiszteletére szentelt templom 1937-ben épült. A berendezés egy része, így a tölgyfa padsorok is a régi barokk templomból maradtak meg. A templom a település határában domboldalon, szabadon áll. Közelében található a Szent István szobor ( a település védőszentje) is mely az augusztus 20.-i körmenet egyik állomása.

• Hősök keresztje (1920) és a Szentháromság szobor (1908), melyek az ófaluban találhatók.

• Mária kápolna: jelenlegi helyére, a falu nyugati végére 2006-ban került.

• Rokkant pusztai kápolna (1920-as évek): Az Őrhalom határában lévő kápolna 1992. szeptember 13-án lett felújítva.

• Trianon kereszt (2008) az Ipoly folyó partján, Ipolyvarbó község alatt.

• Kövecses és Új-árok horgász tavak

• Horgásztó és camping

Elhelyezkedése

Őrhalom Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 48° 04′ 34″, k. h. 19° 24′ 15″Koordináták: é. sz. 48° 04′ 34″, k. h. 19° 24′ 15″térkép ▼

Őrhalom Pozíció Nógrád megye térképén

Dejtár / Folytatás a posztban

 A település az ország északi részén, Budapesttől 70 km-re, Balassagyarmattól 13 km-re, a 22.sz. főközlekedési úttól 3 km-re, a 2. sz. úttól 6 km-re, az Ipoly folyó bal partján található.

A Duna–Ipoly Nemzeti Park részét képezi a vasúton túli terület. Ritka és védett növények találhatók a Nagy-tó és a Kifli-tó környékén (árvalányhaj, fekete kökörcsin).

A települést először 1255-ben említik az oklevelek Dehter néven. 1438-ban az esztergomi érsek birtokába került, ekkor appidiumként (mezővárosként) említik az oklevelek. A török kiűzése után az esztergomi érsek újjáépítette a falut, mely rohamos fejlődésnek indult.

Dejtáron a mai templom elődjét a Canonica Visitatiók szerint az 1713-at megelőző években építették. 1731-ben és 1755-ben, mint jól felszerelt templomot említik, bár Patay Pál adata alapján 1736 és 1745 között valószínűleg tűzvész martaléka lett, harangjai is elpusztultak.

A településen többször pusztított tűzvész, az első az 1848-49-es szabadságharc után. Ennek emlékére állították a Szent Flórián szobrot 1855-ben.

A falu templomát majd két évtizeden keresztül építették és 1810-ben szentelték fel. Érdekessége a 200 éves szószék, melynek faragványait ismeretlen művész alkotta.

1903-ban alakult meg a Dejtár-pataki Vadásztársulat, dr. Fáy Albert vezetésével.

A népviselet és a természeti értékek mellett más látnivalók is megtalálhatók a községben. Ilyen az 1810-es évek előtt épült és 1810-ben felszentelt római katolikus templom. Az egyhajós, középtornyos templomot rizalitszerűen kiugró torony díszíti. Szentélye egyenes záródású, a hajóval azonos szélességű. Sekrestyéje a délnyugati szentélyfalhoz kapcsolódik. Háromszakaszos hajóját és a szentélyt kupolasüveg boltozat fedi, a karzatot kosáríves boltozat tartja. Berendezése modern, szószéke „pálos faragású”, 1760 körüli mellvédjén két faragott domborművel, amelynek faragója ismeretlen. A régi berendezések közül a gyóntatószék, a térdeplők, a keresztelőkút és a szenteltvíztartó maradtak meg. A templomot több freskó ékesíti, így a mennyezeten látható örvendetes, dicsőséges és fájdalmas olvasó egy-egy jelenete. A főoltár mögötti falon látható a Szűz Mária születését ábrázoló festmény. Templomunkat az angyalok született királynéja, Mária tiszteletére szentelték fel. Az asztaloltár és a főoltár fehér márványból készült, a főoltárt Szent Sándor és Szent Rozália szobra díszíti. A déli fal előtt van a Jézus Szíve oltár. A templomban láthatjuk még Szent József, Szűz Mária, Szent Teréz, Szent Rita, Szent Ferenc, Szent Antal és a Fájdalmas Anya szobrát. 2004-ben Szent István faragott szobrát adományozták a templomnak. A színes üveges ablakokon nagy szentek alakjai láthatók: Szent István, Szent László, Szent Alajos, Szűz Mária Szíve, Szent Erzsébet és Szent Margit.

A templom mellett áll a Szentháromság-szobor, oldalain az I. és II. világháborúban elesett hősök neveivel. A településen található egy turul-szobor is.

A műemlék Szent Flórián-szobor a Szabadság utca felső szakaszán található. A községet többször is tűzvész pusztította, ennek emlékére állíttatták Flórián szobrát mintegy védelmezőnek a tűz ellen, így lett a falu védőszentje.

A tájház átadására 2003. augusztus 23-án került sor. Bemutatja a régi paraszti élet tárgyi, tevékenységbeli, viseletbeli emlékeit, valamint Dejtár népviseletének gazdagságát egy középparaszti portán. Itt mutatkozhatnak be a településen és máshol alkotó és élő tehetséges fiatalok és művészek alkotásaikkal.

2007. óta Dejtár az egyik helyszíne az egykori helyi igazgató, kántortanító karnagy, zeneszerző Luspay Kálmán tiszteletére rendezett népdalversenynek.

Dejtár község tagja a Sugárkankalin Turisztikai Egyesületnek, melynek célja térség turizmusának fejlesztése, és természeti értékeinek bemutatása. A község a Palóc út egyik állomása.

A dejtári népviseletben különös figyelmet érdemel a fiatal asszonyok féketője (főkötő) később a kor előrehaladtával az asszonyok ’szarvas’ kendője, amit hideg napokon vagy ünnepekkor díszes fölsőkendővel kötöttek át, ennek megkötési módja elől volt, míg az említett szarvaskendőé hátul.

A férfiak viselete nem különbözött nagymértékben a környékbeli falvak viseletétől. Nyáron kalapot, pamutvászon ujjú inget, és széles szárú vászon gatyát hordtak. Ez volt a mindennapi öltözet. Ehhez feltétlen viseltek klott szakácskát, tavasztól őszig pedig mezítláb (mesztélláb) jártak. A téli időszakban a viselet kétsoros posztókabáttal, csizmanadrággal és hosszú szárú fekete csizmával egészült ki.

A nők viselete viszont merőben eltért a környező falvakétól. Csak a szomszédos falu (Patak község) viselete mutat hasonlóságot a dejtárival. A különbség a fejkendő változatosságában merült ki. A hajadon lányok jó idő esetén hajadonfővel jártak, hajuk gyakran derékig ért, melyet hármas, négyes vagy akár ötös fonat is jellemzett, ennek végére pedig masliba kötött szalag került. A felső testet takaró ruházat az időtől függően rövid vagy hosszú ujjú ing volt. Kétfajta inget különböztetnek meg a dejtáriak: sípujjút és buggyos ujjút. Ennek az ingnek a tetejére pedig pruszlikot vagy blúzkát vettek. Az alsó testet takaró ruházat többrétegű volt. A legalsó ruhadarabot nevezik pentőnek (pendely); mely egy rövid, egyenes szabású, keményítetlen szoknya. Erre már kikeményített vagy mángorolt, későbbi időkben vasalt szoknyák kerültek. A harmadik szoknyaréteg a felsőszoknya, melynek a jellegzetessége, hogy az anyaga brokát. Ez egy nemes arany vagy ezüst szállal átszőtt selyemvászon, melynek eredete egészen Bizáncig nyúlik vissza, ahonnan a középkori kereskedők hozták be az anyagot a Nyugati országokba. A brokátszoknya fölé pedig szakácska (kötény) került, melynek különbözősége alkalmakhoz kötődött. Jellemző, hogy a lábukon olyan harisnyát hordtak, melyet maguk kötöttek vagy horgoltak, ezeket pedig legkevesebb öt kötőtűvel készítették el. Továbbá a viselethez tartozott a csatos félcipő vagy fűző száras cipő, télen pedig a keményszárú lakkcsizma. Az asszonyoknál is előfordult, hogy nem vettek fel cipőt jó idő, vagy munka esetén. A tél és hideg idő beköszöntével pedig a fejükre a belíner kendő is felkerült.

A fentebb már említett féketőt egy fiatal asszony addig hordhatott, míg meg nem született első gyermeke, azután már az ő fejére is kendő került. Ennek a bizonyos kendőnek a viselése alkalmakhoz volt kötve. Ünnepekkor két kendőt kötöttek, míg munkába csak egyet. Nagyon fontos és egyben elengedhetetlen tartozék egy újságpapír, mely a kendő tartását hivatott biztosítani. Az alsó kendő alatt húzódik egy kis pánt, melynek helybeli elnevezése: villuska, ezt gombostűvel rögzítettek. A kendő jellegzetessége továbbá abban áll, hogy a homlok fölött két szarvacska emelkedik ki. Ezt szarvaskendőnek hívja a nép. Ezzel vált híressé a dejtári népviselet. A kor előrehaladtával, ahogy idősödtek az asszonyok, ruhájuk színe egyre sötétült és dísztelenné vált. Idős korban megfelelt az olcsóbb anyagból készült ruha is. Ezzel ellentétben a fiatal asszonyok ruházatát a színharmónia jellemezte, aminek színességét az alapszínek árnyalatai adták. Ruhájuk készülhetett: ternó, selyem, barket vagy delén anyagból. Csupán nagy gyász idején egyezett a fiatal asszonyok és idősek viselete, akkor ugyanis a lángos szoknya volt az öltözék fő eleme.

Elhelyezkedése

Dejtár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 48° 02′ 15″, k. h. 19° 10′ 15″Koordináták: é. sz. 48° 02′ 15″, k. h. 19° 10′ 15″térkép ▼

Dejtár Pozíció Nógrád megye térképén

Magyarlukafa / Folytatás a posztban

 Magyarlukafa község Baranya megyében, a Szigetvári járásban, Szigetvártól északra.

 Magyarlukafát az oklevelek 1236-ban (más forrás szerint 1234-ben) említették először az oklevelek, Luca alakban írva, majd 1395-ben Lucafalwa,1408-ban Lukafalwa, később Lukafa, Lukafalwa írásmóddal említik.

A falut a török idők után sokáig csak mint pusztát említették kevés magyar lakossal. 1772-ben németek érkeztek ide, akik a faluban letelepedve üveghutát létesítettek itt. A település lakói emellett nagy számban foglalkoztak makkoltató disznótartással is, kihasználva a Zselic hatalmas erdőségeinek lehetőségeit.

Az 1950-es megyerendezéssel a korábban Somogy vármegyéhez tartozó települést a Szigetvári járás részeként Baranyához csatolták.

 A falu egyetlen műemléke egy tájházzá alakított népi lakóház, az egykori általános iskolában pedig Lukafa Galéria névvel kiállítótermet rendeztek be. A település turisztikai értékét ezek mellett a három közeli halas- és horgásztó és a zselici tájvédelmi körzet jelenti. Sok látogatót vonz Magyarlukafára a Vendel-napi búcsú is.

Elhelyezkedése

Magyarlukafa Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 09′ 54″, k. h. 17° 45′ 18″Koordináták: é. sz. 46° 09′ 54″, k. h. 17° 45′ 18″térkép ▼

Magyarlukafa Pozíció Baranya megye térképén

Ibafa / Folytatás a posztban

Római katolikus templom

A Dunántúli-dombságban, a Zselic keleti dombjai közt, Szigetvártól északkeletre, Horváthertelendtől délre, Almáskeresztúrtól északkeletre, Almamelléktől keletre fekvő zsáktelepülés.
Közúton a 67-es főútról Szentlászlónál leágazó mellékútról érhető el, kb. 9 km után. A közúti tömegközlekedést a Pannon Volán Zrt. autóbuszai végzik.

 Római katolikus templom

A falu első okleveles említése 1425-ből származik. Eredetileg birtokosa után, mely feltehetően német személynévből alakulhatott ki, Ibafalvának nevezték. A szigetvári vár 1566-os eleste után bekövetkezett török hódoltság alatt a falu hamar elnéptelenedett. A 18. század közepén horvátok, később németek telepedtek le.

 Iba vitéz várának földsáncai

Természeti értékek

• Liki-forrás
• Platánfa

Nevezetességei

• Római katolikus (Szentháromság-) templom: 1865-ben épült.
• Kőkeresztek
• Alpár János szobra
• Millenniumi kopjafa rovásfelirattal
• Világháborús emlékmű
• Pipamúzeum
• Iba vitéz várának földsáncai

Pipamúzeum

A hagyomány szerint Hangai (Schreier) Nándor, aki 1864 és 1905 között volt a falu plébánosa, szeretett pipázni. Ez adta az ötletet barátjának, Roboz Istvánnak (kaposvári törvényszéki vizsgálóbíró, megyei tiszti főjegyző, újságíró, költő, a Somogy c. hetilap szerkesztője) a nyelvtörő-mondóka megírásához: „Az ibafai papnak fapipája van, tehát az ibafai papi pipa papi fapipa.”.

Ennek a mondókának a felhasználásával írta később Komjáthy Károly 1931-ben az "Ipafai lakodalom" című három felvonásos operettjét, viszont az akkori plébánosnak, Sarlós Ferencnek nem volt pipája, ezért a hívek megajándékozták egy szép fapipával 1934-ben, amelyet Gerber Béla iparművész faragott, és amelyet a templom és a falu búcsúján adtak át. Ez indította el a hagyományt és a pipák gyűjtését, majd a Janus Pannonius Múzeum 1968-ban egy pipatörténeti kiállítást hozott létre Ibafán. Jelenlegi formáját az 1989-es újrarendezés során kapta.

A pipagyűjteményen kívül megtalálhatók egyéb dohányzással kapcsolatos kellékek, mint például: pipatömők, díszes dohány-, cigaretta- és gyufatartók. Többek között:

• az 1849-es alföldi pipafej, melyen Kossuth-címer látható;
• egy 1865-ben készült pipa, melyen Deák Ferenc reformpolitikus portréja fedezhető fel;
• Károlyi Mihály miniszterelnök pipája (1919-ből)

 Kukoricacsutka pipa

 Magyar tajtékpipa - Buda, 1791

 Fedeles pipa Gentry márkájú magyar pipadohánnyal az 1930-as évek közepéről

Bruyer pipa

Rovásfeliratos kopjafa

Elhelyezkedése

Ibafa Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 46° 09′ 18″, k. h. 17° 54′ 59″Koordináták: é. sz. 46° 09′ 18″, k. h. 17° 54′ 59″térkép ▼

Ibafa Pozíció Baranya megye térképén