Adok egy télifagyit, ha mehetek vele egy kört. Így sikerült vezetnem életem első kabrióját. Később a szüleimtől kaptam egy gokartot, amelyre már szívesen cserélte el kocsiját a szomszéd kisfiú. Nap nem telt el úgy, hogy ne versenyeztünk volna, díszítgettük, matricákat ragasztottunk az autókra és gondosan mostuk őket hétvégenként. A kis szerkezetek mégis egyre csak koptak, horpadtak és elkezdtek rozsdásodni. Kinőttük, s végül magam sem tudom, mi lett a sorsuk.
A lábbal hajtott kis járművek már az 1900-as évek elején megjelentek. Kezdetben a fából készült felépítményt kézzel festették. Néhány évtizeddel később a játék örömét már fémkarosszériás automobilokkal élvezhették a kiváltságos gyerekek, és a század közepére komoly iparággá nőtte ki magát a pedálos autók gyártása. A vasfüggönyön túl Mercedes, BMW, Citroën és Ford kisautókat is készítettek. Ezeknek a "nyugati" kocsiknak a működési elve nem tért el a kelet-európai piacra jutó Zsiguli, Volga vagy Pobjeda járművekétől. A legelterjedtebb errefelé a Moszkvics lett. Ezen a néven három széria került ki a gyártósorokról a '60-as évek közepétől egészen a '90-es évek végéig.
Az első generációs "gömbik" vonalai nem tudni, honnan erednek, de feltűnően hasonlítanak az ötvenes években gyártott amerikai Studebaker Championre. 1973-ig kismértékű eltérésekkel, de kétféle változatban kerültek a boltokba. Különleges formájukon kívüli érdekességük, hogy az eredetileg Pobjeda és Warszawa autók belső terét megvilágító egységek szolgáltak első lámpaként. Mindezeken túl 1973-ban már az Ezermester újságból megtudhattuk, hogyan alakítsuk át elektromos hajtásúra az autót. 1974-tol kezdődött a 408/412-es sorozatra leginkább hasonlító két körlámpás gyártása. Ezek a szögletesebb formájú lemezautók már alumínium díszcsíkkal és lökhárítóval készültek. A barna műszerfal kárpitozott műbőr üléssel párosult. Az első lámpák valódi foncsort kaptak, az ablakot imitáló keret helyére pedig plexi került. 1981-ben, ahogyan a normál autógyártást, a kisautókat is elkezdte utolérni a plasztikforradalom. A műszerfal színe feketére változott, és az alumínium díszlécek alá is sötét színű csík került. Az 1985-től készült Moszkvicsoknál az alumínium lökhárítót és a színes műbőr üléseket teljes mértékben leváltotta a műanyag.
Az önhordó szerkezetű, préselt lemezkarosszériával készült kisautók tervezésekor megpróbáltak sok szempontot figyelembe venni, sajnos a kivitelezés már nem volt ennyire precíz. A hátsó kerekek rugós felfüggesztéssel kapcsolódtak a vázhoz. Sajnálatos, hogy a tekercset alulméretezték, így a legkisebb súly hatására is azonnal "lekoppan" az autó. A hátsó tengely megforgatására szolgáló rudakat belül a karosszéria két oldalán helyezték el, így álló helyzetben sérülések nélkül le lehetett rakni a lábat. A lemezek és védő műanyagok kidolgozatlansága azonban az óvatlan sofőrnek könnyen horzsolásokat és kisebb sebeket okozhatott ki- és beszállás közben. A laposelem nyújtotta áramforrás is csak az első lámpákat táplálta, de leleményes apukák megoldásainak köszönhetően jó pár járműtulajdonos büszkélkedhetett hátsó világítással is.
A több sikeres veterántalálkozó szervezőjeként ismert Békási Imre udvarán egymás mellett sorakoznak a kicsi és a nagy autók Kisbéren. A lelkes Moszkvics-gyűjtonek néhány éve még 14 darabos kollekciója volt kizárólag jogosítvánnyal rendelkezők részére gyártott járművekből. A tárolásukra azonban nem sikerült megfelelő megoldást találni, ezért gépparkjának javától meg kellett válnia. Márkahűsége azonban mit sem változott, olyan Moszkvicsokat vásárolt, amilyenekből egy garázsban több tucat is elfér.
