Dömös / Folytatáshoz kattints a posztra

 Dömös Komárom-Esztergom megyében, aDunakanyarban, a Duna jobb partján található, Budapesttől 45, Esztergomtól16, Visegrádtól 5 km távolságban. A településen a 11-es számú főközlekedési út halad át. A Duna bal partján húzódóBudapest–Vác–Szob-vasútvonal Dömösi átkelés megállóhelyével 2014 nyarán ismét megszakadt az összeköttetés, a rév ideiglenesen megszűnt.

 Ez a kedvező fekvésű vidék a legősibb időktől kezdve megtelepedésre csábította az embert. Az emberi település legkorábbi nyoma a község északkeleti részén az őskőkorszakból ismert. Az 1960-as évek elején egy rénszarvasvadászattal foglalkozó ősemberi közösség telepének maradványait tárták fel itt a régészek: tűzhelyek, vadló- és rénszarvascsontok, pattintott kőszerszámok kerültek elő.

A Duna-parton, a Köves-patak torkolata közelében előkerült zsugorított csontvázas sír és a mellette talált kőszerszám a terület rézkori (i. e. 2500-1900) lakóinak leletei.

A késő bronzkorszaknak jelentős emléke található a Rám-szakadék, Lukács-árka és Árpádvár közti területen. Ez egy kb. 500×500 méter terjedelmű, szabálytalan sokszög formájú földvár, amelynek jól látható sánca végig a meredek hegyoldal szélén halad és hatalmas területet ölel körül. A földvárat – a belső területéről előkerült leletek alapján – a késő bronzkori urnasíros kultúra népe mintegy 3000 évvel ezelőtt építette. Az eredetileg magas sáncot azóta 1-3 méter magasságúra koptatta az idő.

Ugyanebből a korszakból több nyíltszíni (nem erődített) telep nyomát is ismerjük a község határából: Körtvélyes pusztánál, a Köves-patak torkolatánál és a Duna- parti Tófenék-dűlőben

A római kor és a népvándorlás

A legkorábbi kőépítmények a római korból maradtak ránk. A Duna vonalát – a római birodalom Pannonia tartományának határát – kőből épült, árokkal, palánkkal is megerősített őrtornyok és erődök láncolata védte a túlparton lakó "barbár" népek támadásaival szemben.

A dömösi Duna-parton a Köves-patak és Malom-patak torkolatánál, illetve a Tófenék-dűlőben állt egy-egy ilyen őrtorony.

Közülük a Köves-patak mellettit 1959-ben feltárták. A 11×11 méter alapterületű, 1 méter falvastagságú tornyot vizesárok övezte. Területén Valentinianus császár érmeit, edényeket találtak.

A Malom-patak melletti római torony maradványaira épült rá a dömösi révállomás kis épülete. A katolikus templom mellett 1985-ben római téglaégető kemence maradványai kerültek elő. 2000-ben a múzeum homokkal temette be, tekintettel arra, hogy a további feltárásra nem volt anyagi fedezet és így jobban meg lehet védeni a pusztulástól.

A római birodalom bukása után a népvándorlás néphullámai következtek, majd 568-tól a IX. század végéig az avarok telepedtek meg vidéken. Az ő emléküket idézik azok a bronzból készült díszes veretek, övdíszek és szíjvégek, valamint cserépedények, amelyek az általános iskola és a Malom-patak között fekvő avar temető sírjaiból kerültek elő.

A honfoglalás és az Árpád-házi királyok kora

A IX. században megjelenő honfoglaló magyarok itteni megtelepedéséről is vannak adataink, emlékeink. Az Árpádvár (483 m) hegycsúcsán pedig Árpád-kori földvár sáncai emelkednek.

A Dunakanyar által körülölelt erdős hegyvidék a honfoglalástól kezdve a fejedelmek, majd Árpád-házi királyaink családi birtokterülete volt. Ezen a hatalmas erdőbirtokon, melyet a középkorban egységesen Pilis-erdőnek neveztek, több királyivadászkastély, palota létezéséről tudunk. Az elmúlt évek régészeti-történeti kutatásaiból tudjuk azt is, hogy közöttük kiemelkedő szerepet játszott a dömösi királyi palota, mely a XI. században királyaink kedvelt tartózkodási helye és fontos birtokközpontja volt.

Első közvetlen adatunk a Képes Krónikában maradt fenn erről az időről. Az 1063. év eseményeinél ugyanis a következők olvashatók: „A jámbor (I.) Béla király ezután betöltve uralkodásának harmadik évét, királyi jószágán, Dömösön összezúzódott beomló trónján” Béla király ekkor egy várható német támadás visszaverésére készülődve tartott itt országgyűlést. A nyugati határok felé felvonuló csapatai után vitték Dömösről sebesülten, amikor meghalt.

Dömös nevének és az itt álló királyi palotának legkorábbi – eredetiben fennmaradt – írott emlékét I. (Szent) László királynak egy 1079-ben kelt oklevele őrizte meg. Ebben az esztendőben László király is németek elleni hadjáratra készülődve tartózkodott Dömösön, ahol Guden királyi szerviens egy birtok adományozásával kapcsolatban kereste őt fel. Az okirat szerint „a király ebben az ügyben szabad rendelkezést engedélyezett a dömösi kúriában (incuria Dimisiensi), amikor télidőben a németek megsemmisítésére készült”.

A XI. század vége táján a királyi palota hercegi tulajdonba került.

 A XII. század elején ismét jelentős események színhelye lett Dömös. Könyves Kálmánkirály fivére, Álmos herceg, a korábbi királyi kastély mellett prépostságot és káptalant alapított 1107-ben. Az alapítás és felszentelés körülményeit részletesen elbeszélőKépes krónika miniátora az eseményeket képekben is megörökítette: „A herceg ezután Dömösön monostort épített, meghívta a királyt, jöjjön el a felszentelésre. Úgy is történt. Ezután a palotabeliek megvádolták a herceget: kelepcét készít, hogy megölje a királyt a monostor épületében. A király haragra gyúlt és el akarta őt fogni, de a főtisztelendőpüspökök és más derék főemberek tudták, hogy ez hamisság és csak a herceg ellenségei találták ki – közbenjártak érte a királynál és összebékítették őket.”

A király ezután – nem bízva már Álmos hercegben – szabadon engedte őt, de kísérőket adott mellé, amikor vadászatra indult a Bakonyba. A herceg sólyma Csór mellett varjút fogott. A két madár küzdelmében Álmos saját sorsát látva, megkérdezte kísérőit: „Mi lenne, ha a varjú megesküdne a sólyomnak, nem károg többé, ha elbocsátja?” A kísérők jelentették e szavakat a királynak, Álmos pedig megszökve tőlük Passauba futott a német császárhoz – segítségért bátyja ellen.

„Az Úr 1113-ik évében a császár hatalmas sereget mozgósított Álmos herceg érdekében és Magyarország határára jött, hogy tárgyaljon a királlyal és békét szerezzen köztük, ez meg is történt” – írja tovább a krónikás. A békekötést követően a király mégis elfogatta Álmost és fiát, Béla herceget és megvakíttatta őket. Ezek után „Álmos herceget Dömösre vitték a saját monostorába.”

 Kálmán király később, amikor halálát érezte közeledni, – hogy fiának biztosítsa a trónt – elküldte Bot fiát, Benedeket Dömösre, fogja el és ölje meg a herceget, ne örökölhessen halála esetén. Halljuk tovább a krónikást:

"Amikor aztán Benedek odaért, a herceg a monostor előtt ült és siratta fájdalmát. Mikor meghallotta a lovasok siető közeledését, megérezte lelkében, hogy veszedelem fenyegeti és bevitette magát a monostorban és kezével megfogta Szűz Szent Margit oltárát, hogy Isten és a szentek tiszteletéből ne merészeljék elvonszolni onnan. De Benedek rátette szentségtörő kezét és erőszakosan elvonszolta az oltártól, melyet tartott. Közben a herceg kezéről lehorzsolódott a bőr és az oltárt vér szennyezte meg. A papok vigyáztak az egyház ajtajában és el akarták fogni: ő azonban megneszelte ezt, dühös szívvel kiment, ahogyan tudott és amikor elvágtatott, Pilis erdejében leesett a lóról, nyakát szegte és meghalt. Kutyái követték, azok falták fel húsát és csontjait. Ő Fiát Bélát pedig a főemberek Magyarországon tartották, de titkon, a király dühe miatt."

Könyves Kálmán fia, II. István király később, – mivel örököse nem volt – a megvakított Bélát tette meg utódául (1131-1141). Az ő uralkodása alatt – Saul prépost idejében – fejeződött be a prépostság építése, melyet azután II. (Vak) Béla király 1138-ban gazdag adományokkal látott el. Az adományozás tényét királyi okmány örökítette meg az utókor számára. Az adománylevél 95 falut, 1332 szolgát (név szerint), 138 szőlőt, régi mesterségeket, termékeket, földrajzi neveket stb. sorol fel, s ezzel Árpád-kori történelmünk és gazdaságtörténetünk egyik igen fontos forrása.

A prépostság szolgáltató népei között találunk: kenyérsütőket, szakácsokat, esztergályosokat, harangozókat, palackkészítőket, méhészeket, lovászokat, solymászokat, ácsokat.

1242-ben a monostort valószínűleg felégették a tatárok, de csakhamar újjáépülhetett.

Prépostjainak, akik gyakran fontos szerepet játszottak a vidék életében, egész sorát ismerjük középkori okleveleinkből. Kiemelkedik közülük a Churlati nemzetségből származó Fülöp, aki 1246-ban IV. Béla király feleségének, Mária királynénak volt kancellárja.

Sol nevű prépostját 1288-ban a zebegényi apátság Szob melletti birtokának peres ügyével kapcsolatban említik.

A dömösi prépostság egyúttal hiteleshely is lehetett. Egy oklevélen fennmaradt a prépostság nagyobbik pecsétjének lenyomata. A pecséten a templom védőszentjének, Szent Margitnak alakja látható, körülötte latin felirat: (Sigillum) Capituli ecclesie Demesien(sis) maius = a dömösi egyház káptalanjának nagy pecsétje.

1295-ben VIII. Bonifác pápa az egyházi fegyelem meglazulása miatt a dömösi prépostságot az esztergomi érsek felügyelete alá rendelte.

Egy 1298-ban kelt oklevélből tudjuk, hogy a Dunának az Ipoly torkolata és a Leustách-sziget közti részén a vizahalászat joga is a prépostságé volt.

A késő középkor és a török hódoltság

1321. december 8-án a fellázadt visegrádi várőrség támadása után "teljesen elpusztult és lakhatatlanná vált" a monostor.

A káptalan XIV. századi prépostjai közül többet ismerünk. Némelyikük kiváló, tudós ember volt, akik hamarosan magasabb pozícióba került. Mások nevét és emlékét erőszakos tetteik miatt örökítették meg régi oklevelek. Márton prépost ellen például 1342-ben VI. Kelemen pápa vizsgálatot rendelt el erőszakos tetteinek kivizsgálására. Nevezettről több régi okmány megemlékezik. Ezekből tudjuk, hogy 1329 és 1357 között töltötte be a dömösi préposti tisztet. Egy 1347-ben kelt oklevélen pedig fennmaradt Márton prépost pecsétje is, amelyen – a káptalanéhoz hasonlóan – Szent Margit alakja látható. Felirata:S(igillum) Martini, prepositi ecclesie Dymisiensis – a dömösi egyház prépostjának, Mártonnak pecsétje.

Dömös XV. Századi prépostjai közül Rozgonyi Pétert említjük meg, akiből később veszprémi püspök lett. Ez idő tájt Zsigmond király is megfordult Dömösön, eltöröltette a dömösi prépostságot és az Olajfák hegyéről nevezett ("Olivetán") Benedek-rendi szerzetesek apátságává alakíttatta (1433-1445). Az olivetán szerzetesek el is foglalták Dömöst, azonban 1446-ban lemondtak apátságukról és elköltöztek innét.

A megüresedett apátságot ismét prépostsággá alakították át, élére pedig Hunyadi János kormányzó egyik kedvelt emberét, Hosszuaszai Bothos István esztergomi kanonokot, királyi kancellárt, szenttamási prépostot nevezték ki.

Ettől kezdve az esztergomi érsek joghatósága alatt állt a prépostság 1501-ig, amikor VI. Sándor pápa a nyitrai püspökségez csatolta, s az egyesítésről szóló okmányt 1503. október 3-án III. Pius pápa is megerősítette. Ezek után a nyitrai püspökök lettek egyúttal dömösi prépostok is.

A prépostság díszes épületeit már 1526-ban, Buda elfoglalása után felégethette a török. Végleges pusztulása Visegrád és Esztergom elfoglalása (1543) után következhetett be.

Magát a falut azonban a török korban is lakták. Az 1570. évi török adóösszeírás szerint: "Dimis falu nincs a defterben". A falu adózó lakói: "Cseris Mátyás: Cse János fia, András: Selem Jakab: Háni (?): Jakab fia, Imre: Lázár Duszlicsa fia, Albert: Tót Máté, Tót László, Tót István fia, János: Turincs Benedek: másik Tót István: Tót Ádám".

A XVIII. Század elején a régi híres épületnek már csak romjai állnak. Az egykorú leírás szerint azonban: "a most is látható romok bizonyítják, hogy azt királyi bőkezűséggel építtette. Álmos herceg, Vak Béla király atyja." Ekkor a használhatatlan romokat a lakosság építkezésekhez kezdte széthordani. A maradványok sorsát végül az új plébániatemplom építése pecsételte meg: 1733-1744 között gróf Erdődy Ádám nyitrai püspök, dömösi prépost a régi romok köveiből építteti fel barokk stílusban a község mai templomát.

Elhelyezkedése

Dömös Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 45′ 50″, k. h. 18° 54′ 48″Koordináták: é. sz. 47° 45′ 50″, k. h. 18° 54′ 48″ térkép ▼

Dömös Pozíció Komárom-Esztergom megye térképén

Dunakeszi / Folytatáshoz kattints a posztra

 Dunakeszi város Pest megyében, a Dunakeszi járás központja. A Duna túloldalán elhelyezkedő Budakalász várossal megosztva a „Dunakanyar kapuja"-ként is emlegetik.
Budapest közvetlen szomszédságában, a Pesti-síkságon fekszik a Duna bal partján, annak kavicsos törmelékkúpján. Keletről Fót, délről a főváros, nyugatról a Duna (Szentendrei-sziget; Horány), északról pedig Göd határolja.

A török hódoltság végéig

Dunakeszi környékén az újkőkortól találtak letelepedési nyomokat. Egy kb. háromezer évvel ezelőtt itt élő nép deszkalapokkal, kosárfonattal, kivájt szilfatörzsekkel bélelt kútjai meglepően jó állapotban maradtak fenn. A római hódítás előtt kelták vándoroltak a környékre.

A rómaiak 371-372-ben erődített kikötőt és átkelőhelyet építettek itt. Ez része volt az I. Valentinianus által kiépített Duna balparti erődök (contra castrum) rendszerének, amit Marcus Aurelius kezdeményezett a markomann háború után, majd Diocletianus sűrített. A környező terület akkor a szarmaták jazigoké volt, akiknek városai között Ptolemaiosz Vácot(Uscenum) említi. A településtől délre, a Dunatól indul el a szarmaták által 324 és 337 között épített, a Dunát a Tiszával összekötő Csörsz árok nyomvonala.

Az első írásos adat, ami a község nevére utal, a 13. századból származik, 1255-ben IV. Béla adománylevele Kezew néven említi.

1661-től a felsővattai Wattay család birtoka, többször betelepítették a falut és a Pest-Pilis-Solt vármegyei birtokaik központja is volt. Dunakeszi ispáni központból irányíttatta Wattay I. Pál helyettes alispán többek között pomázi, budakalászi, gubacsi, soroksári, pestszentlőrinci, csömöri, rákosszentmihályi, oszlári, nagykovácsi, csobánkai, solymári, tázlári, kiskőrösi birtokait.

A kiegyezésig

Az oszmán uralom alóli felszabadításkor Wattay János a váci járás szolgabírájaként és a Rákóczi-szabadságharc idején a vármegye első kuruc alispánjaként irányította a települést. Az 1715. évi népességösszeíráskor 18 család élt itt. Az okiratban már Dunakeszi néven szerepel. A Wattay család birtokában 1731-ig volt a település, de 1714 után bérelte Orczy István több évig. 1768-ban a gödöllői Grassalkovich-uradalom része volt a falu, 600 lakossal. Az ekkor – Mária Terézia 1767-es úrbéri rendelete nyomán – megszületett urbárium úrbéri szerződései rögzítették az itt lakó jobbágyok kötelezettségeit; ezek később a paraszti földbirtoklás alapjául is szolgáltak. Az urbárium kedvező hatást gyakorolt a község fejlődésére, mivel az országos átlagnál kisebb terheket rögzített, s gondoskodott a betelepülőket megillető birtokosi segélyekről és kedvezményekről. Név szerint felsorolta az akkor itt lakó családokat. II. József idején készült el a falu első részletes katonai térképe. Az 1785-ös népszámlálás szerint 740 lakosa volt. A szomszédos Alag ekkor még gyéren lakott puszta volt, a későbbi város, Újpest, pedig még nem létezett. 1819-ben Alag puszta is benépesült. Itt kezdett építkezni 1890-ben a lovaregylet.

A főleg mezőgazdasági munkából élő lakosságnak új kereseti lehetőséget nyújtott az 1844 nyarán megindult vasútépítés.1846-ban készült el Magyarország első vasútvonala Pest és Vác között. Az első szerelvény – amelyen Kossuth Lajos ésSzéchenyi István is utazott – csak Dunakeszin állt meg.

1862-ben a jobbágyság megszüntetése után a mezők a falu tulajdonába kerültek. A földeket nem hagyták parlagon, a legrosszabb homokot is megművelték.

Az I. világháború végéig

Az 1870-es években a dunakeszi kertészek voltak Magyarországon az első paradicsomtermelők. A hozzátartozó helyek: Kisalag, Nagyalagmajor, Versenyistállók, Úrlovasok versenytere, Imreházmajor, Vízmű-telep, Új-Dunakeszi, Horányi révátkelő. 1901-ben felépült a községháza (a mai városháza). 1901–1910 között kezdett kiépülni a Banktelep, majd az alagi oldalon a Lovásztelep, a versenyistállók és az új vasútállomás. 1906-07-ben három főúri család és a Magyar Lovar Egylettámogatásával megépül a nepomuki Szent János kápolna.

1910-ben Alag önálló község lett, az összes adót létesítményei után a Lovaregylet fizette. Új községházát és iskolát építettek. A lovászok nagy része Tiszaszőlősről és Tatáról költözött Alagra. Angliából trénerek és zsokék érkeztek. Az alagi lakosok nagy része a lovaregylet alkalmazásában állt. Ekkor Dunakeszi lakosainak száma 3116 fő. Túlnyomó többségük a környező földeken paradicsomot és zöldségfélét termelő paraszt. Az 1918-as nagy spanyolnáthajárványnak itt csak 3 áldozata volt, ami a község viszonylagos zártságával, a fővárostól való még igen kis mértékű függésével magyarázható.

A II. világháború végéig

Az iparosodás kezdetét a MÁV Főműhely építése jelentette. A konzervgyár elődjét az 1910-es évek végén építették. Két angol tréneré volt az a 7 holdas terület, ahol a kis üzemben a termelés megindult. Kezdetben paradicsom, zöldborsó, szilva, cseresznye, meggy, birskörte feldolgozása és savanyúság készítése volt a fő profiljuk. A gyárat a Merkúr Bank finanszírozta. Az 1930-as években az őslakosság körében még mindig a mezőgazdasági tevékenység volt a meghatározó. A telket vásároló és építő betelepülők kivétel nélkül a környező üzemekbe bejáró ipari dolgozók köréből kerültek ki.

Dunakeszi, Kisalag és Alag 1945 előtt önálló társadalmi életet élt. Alagon a Lovaregylet, Dunakeszin a vagongyár volt a meghatározó anyagi erő. A vagongyár nélkül Dunakeszi teljes egészében mezőgazdasági terület volt. Alagon a lovaregylet alkalmazottai – idomárok, hajtók – nagy összegeket kerestek, ebből nagy villákat építettek. Ezzel szemben az alacsonyabb beosztásban dolgozók közül sokan nyomorogtak. 1931-38-ban a lovaregylet támogatásával épül meg az alagi Szent Imre templom.

Zárt rész volt az első ütemben az 1920-as években 126 lakással megépített vagongyár lakótelepe, ami az egyébként még teljesen falusias jellegű település első kisvárosi jellegű része, nagyrészt csatornázott magyaros eklektikus emeletes épületeivel, saját templommal, iskolával, színháztermes művelődési házzal. Ez a dolgozók számára anyagilag segítséget jelentett, de egyben azt is, hogy minden embert erős ellenőrzés alatt lehetett tartani. Ennek ellenére a főműhelyben dolgozók és a környéken lakók körében baloldali csoportok alakultak ki. A főműhelyben dolgozó baloldali munkások és műszakiak megakadályozták, hogy a front közeledtekor a műhelyben található gépeket a visszavonuló német csapatok elhurcolják. A németek a községet ki akarták üríteni, de a lakosság nem volt hajlandó elhagyni otthonát, ezért csak a leventekorú fiúkat vitték el. A konzervgyárat 1940-ben a Meinl Gyula Kávébehozatali Rt. vette meg.

A községben 100 főt meghaladó zsidó közösség is élt, őket 1944-ben deportálták.

A II. világháború után

Dunakeszin 1944. december 28-án ért véget a második világháború. A két községet (Dunakeszit és Alagot) 1950 elején újraegyesítették. 1950 októberében megalakult Dunakeszi első tanácsa.

A településen az ipart 1945 után még hosszú évekig a járműjavító és a konzervgyár képviselte.

Dunakeszin a szegény parasztok kaptak földet, Alagon pedig a volt cselédek. Több termelőszövetkezet alakult. A 140 holdas uradalom, az alagi major volt a magja az 1948-ban alakult alagi állami tangazdaságnak. Az 1960-as években a gazdaság a megye legjobb mezőgazdasági üzemeinek sorába emelkedett. 5000 hektáros területe Dunakeszitől az Ipolyig terjedt. Felszámolása előtt több mint 35 üzemágat működtetett. Egyik jelentős tulajdona volt például a tihanyi Tourist Center.

A városiasodás útját az 1957 utáni dinamikus iparfejlesztés nyitotta meg. A községbe települt a Mechanikai Laboratórium gyáregysége. Rövidesen nagy beruházással bővült a konzervgyár. Felépült a 3. számú házgyár, majd ezt követte az európai színvonalú hűtőház. A házgyárban évente 4200 lakáshoz szükséges falelemeket készítettek. Ugyanitt gyártották a készre szerelt fürdőszoba térelemeket is. 1977-ben megkezdte a termelést a konzervgyár tésztaüzeme is. Az 1970-es években látott munkához a Magyar Hűtőipar dunakeszi gyára. Elsősorban exportra kerülő bogyós gyümölcsöket dogozott fel, illetve tárolta a hús-, a baromfi-, a hal- és a tejipar termékeit. Kisebb üzemek, szövetkezetek alakultak. Az alagi bőripari szövetkezet 1948-tól, az építőipari kisszövetkezet 1952-től, a Posta betongyártó üzeme 1949-től, a Dunántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat 1970-től működik. Az ipar az 1970-es évek elejére az itt élők 70%-át foglalkoztatta.

Mindez magával hozta a nagyarányú lakásépítkezést, az egyéb kommunális beruházások egész sorát, az ellátás gyorsabb ütemű javítását. A várossá válás gondolata erre az időre érett realitássá. Dunakeszit 1970. január 1-jével nagyközséggé, 1977. április 1-jével pedig várossá nyilvánították.

Lovassport

A dunakeszi lovassport története 1889-ben kezdődött, amikor a Magyar Lovar Egylet – első elnöke gróf Széchenyi Istvánvolt – megvette Alagpusztát és a legnagyobb birtokosként a Szent Mihály templom kegyura lett. A lovaregyletnek korábban nem volt saját tulajdonú versenypályája, s a versenyeket a fővárosban bérelt területeken rendezték meg. Az egylet elnöke1890-ben gróf Batthyány Elemér – a mártír miniszterelnök fia – lett, s ekkor kezdődtek meg az alagi építkezések angol mérnökök bevonásával. A terület korábbi birtokosa, gróf Károlyi Gyula (1837–1890), Batthyány Elemér unokatestvére volt. A gyepesítést Angliából hozatott tarackmaggal oldották meg. Az első futamot már a következő évben, 1891. április 12-énmegtartották, amik 1893-tól rendszeressé váltak az Alagi Díj megalapításával. A vízműhálózatot is kiépítették három víztoronnyal, aminek következtében Alag lett az ország első községe, ahol teljes volt az ivóvízhálózat. A fejlődés következtében 1896-ban már új pályát építettek, amit április 5-én avattak fel. A következő évben tízezer fenyőfát telepítenek a homok megkötése és a levegő tisztítása érdekében, majd 1898-ban megépül a Pavilon épülete.

Egy évtizeddel az alapítás után az itteni trénerek kezéből kikerülő lovak már rangos német, angol, francia versenyeket nyertek. Minden magára valamit adó istálló jelen akart lenni, s Alag akkori peremvidékei beépültek istállókkal. A lovassport ellátására egy major szolgált, amihez svájci tehenészet, három kertészet, gabona- és takarmányföldek, 40 hold barackos és szilvás, valamint két erdőgazdaság tartozott. Helyi specialitás volt a homokon termesztett lovaregyleti spárga, amit még Bécsben is árultak. A gyümölcsaszalóban előállított alagi csemegét pedig még angliai fogadóirodákban is árulták. A lovaregylet segítséget nyújtott 1901-ben az új dunakeszi községháza felépítéséhez, majd 1910-ben megépítette az akkor önállósuló Alag új községházát. A következő évben támogatta az alagi népiskola megépítését is.

A Tanácsköztársaság után, amikor a pesti lóversenypályát felszántották, a magyar lovassport központja Alagra költözik.1921-ben megrendezik az első Magyar Derbyt. A pesti pályát 1925-re sikerül újjáépíteni, ekkor a versenyek nagy része elkerül Alagról, és a trenírozás válik fő feladatává. A lovakat vonattal szállították a versenyekre Svájctól Angliáig, a szerelvények napi rendszerességgel közlekedtek. Fénykorában Alagon 600-nál több ló volt, a világ legnagyobb tréningközpontjai közé számított, a nemzetközi szaklapok rendszeresen beszámoltak a legjobb lovak edzéseredményeiről, az itteni zsokék teljesítményéről. 1935-ben az ún. kilences Bizottmány megalapítja a Nagyalagi ménest.

A világháború után vége lett a virágzásnak a magántulajdon korlátozása miatt. Jelentős károk keletkeztek, sok istálló romba dőlt, a lovak többsége elkallódott. 1945-ben a földosztás során a lovaregyleti földek kétharmadát államosították, s a szovjet hadsereg is elvett egy darabot a repülőtér céljára. 1947-ben az egylet újraindítja a pesti versenyeket és az alagi tréningtelepet.

1951-ben Magyar Lóverseny Vállalat néven államosítják a lovaregyletet. A régi pályát 1954-ben bizonyos változtatásokkal ismét alkalmassá tették versenyek rendezésére, és 1955-től 1960-ig évenként 3-4 alkalommal főleg díjugrató versenyeket rendeztek a hajdan sok küzdelmet megért alagi gyepen. A lónevelés és sport céljára 200 katasztrális hold állt rendelkezésre. Hét nagy telepen 215 boxban telivéreket, 34-ben ügető, 14-ben pedig a diplomata istálló lovait tartották. A telep telivérei sikerrel vették fel a versenyt a legnevesebb külföldi lovakkal is. Többször megnyerték az osztrák, a bajor derbyt és az ausztriai díjat. Dunakeszi az egyetlen magyar város, melynek versenyló tréningtelepe van. A lovasdinasztiák házi legendáriuma, Konrád Ignác festményei, Krúdy Gyula írásai sok lovasbravúrt, európahíres ugróversenyt, kiemelkedően tehetséges lovasteljesítményt örökítenek meg.

1989-ben újjáalakul a Magyar Lovar Egylet. 1994 óta ismét van verseny Alagon. Dunakeszin minden tavasszal megrendezik az alagi lovasmajálist.

Látnivalók

Szent Mihály-templom

A főváros felől a főúton érkezőknek először a Szent Mihály-templom kéttornyú épülete kerül a szeme elé, amely uralja a városképet. A több, mint 250 éve (1756-ban) épített, majd 1944-ben bővített neobarokk stílusú templom a város fő építészeti értéke.

A Szent Mihály-templomtól két perc gyaloglásra található a művészi kidolgozású Hősök Szobra, amely az első világháborús áldozatoknak állít emléket.

Kegyeleti Park 

A városba látogató számára érdekes látnivaló lehet a Fő út mentén fellelhető, a város szépen gondozott régi temetője, a Kegyeleti Park. Legrégebbi sírköve 1841-ből való. A parkban található a város '56-os emlékműve a Gólya is, amely Lengyel István munkája. Szintén a parkban található a XVIII. században épített Szent István király kápolna, amely a falusi barokk kápolnák egyik szép példája.

Duna part

A Duna-partra leérve kellemes perceket tölthetünk a sétányon, ahol hangulatos éttermek, cukrászdák is várják a folyó szépségében gyönyörködőket. A Horányi rév közelében található a város római kori emléke, a limes erődrendszerének egyik maradványa. A terület feltárása és bemutathatóvá tétele most van folyamatban.Ugyancsak a Duna-partról indul az a kerékpárút, amellyel akár Szobig is eljuthatnak a városba érkező turisták.

Késő római kikötő és révhely

Duna sor 28-32. A jellegzetes római kikötőerődök – egy központi és két saroktoronnyal – jellegzetes példánya, aminek helyenként 140 cm-es magasságig megmaradtak a falai. Ilyen erődök alkották a Duna balparti (azaz az ellenséges területre eső) contra castrum-ok sorát, aminek ezen tagját I. Valentinianus császár rendelte el.

DVSE 

A Duna-partról és Rév úton visszatérve a DVSE sporttelepén teniszklub várja az aktív kikapcsolódásra vágyókat.

Jézus Szíve-templom 

A Fő útról a Béke útnál lekanyarodva találjuk az 1942–1944 között épült Jézus Szíve-templomot, amely az előtte lévő sétánnyal szép látnivaló. A Jézus Szíve-templom körüli utcákban találjuk a '20-as években épült, gyönyörű szecessziós kivitelezésű házakkal tarkított műhelytelepi lakónegyedet.

József Attila Művelődési Ház 

A Műhelytelep központjában áll a József Attila Művelődési Ház, számos kiállítás és kulturális rendezvény színhelye. A művelődési ház főbejárata előtt találjuk városunk szülöttének, a költő Gérecz Attilának az emléktábláját.

Szent Imre-templom 

A vasút túloldalán, Alagon, a róla elnevezett téren magasodik az 1935–1939 között épült Szent Imre-templom, az ország első "levente temploma". A neoromán hatású épület fő érdekessége Zsolnay cseréppel kirakott tornya és szép, a kora keresztény bazilikákra hasonlító belső architektúrája.

A Városháza

1901-ben épült az akkori Községháza a Magyar Lovar Egylet támogatásával.

Alagi lóversenypálya és tréningcentrum

Alagon járva nem hagyhatjuk ki a tréningközpont és a 118 éves lóversenypálya megtekintését. A versenypályán ugyan jelenleg nem zajlanak futamok, de a legjobb hazai versenylovak továbbra is itt edzenek, köztük a világhírű Overdose. A tréningközpont nagyszerű lovaglási lehetőséget biztosít az ide látogatóknak.

A lóversenypálya mellett található a város vitorlázó- és sportrepülőtere, ahol két repülőklub várja a repülni vágyókat: az Opitz Nándor Repülőklub és a Malév Repülőklub. A repülőtéren vitorlázó sportrepülés és sportpilóta képzés is folyik mindkét klubban. Itt van a Magyar Vitorlázórepülő Keret bázisa is. A repülőtéren számos gépet megtalálhatunk. A gépekkel sétarepülést is tehetünk, tervezhetünk családi kirándulást AN-2, Z43, Wilga, valamint vitorlázó repülőgép típusokkal.

Az utóbbi időben az önkormányzat az itt működő sportklubok ellehetetlenítésén fáradozik, így ezek fennmaradása kétséges.

Dunakeszi-alsó

Érdemes kitérőt tenni Dunakeszi-alsó felé is, ahol az Alagi-majorban rálelhetünk egy XIII. századból származó templomromra. A szépen rendbe hozott romépület Dunakeszi középkori temploma volt.

Árpád-emlékmű

A Szent Imre téri körforgalomban kapott helyet a civil összefogásból megvalósult emlékmű, mely kompozíció az egységet, az összefogást jelképezi.

Elhelyezkedése

Dunakeszi Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 38′ 11″, k. h. 19° 08′ 31″Koordináták: é. sz. 47° 38′ 11″, k. h. 19° 08′ 31″ térkép ▼

Dunakeszi Pozíció Pest megye térképén

Érd / Folytatáshoz kattints a posztra

 A Duna-parti település Tárnoktól keletre, Diósdtól nyugatra terül el a Tétényi-fennsík és az Érdi-tető dombokkal tagolt vidékén. Érdliget és Ófalu a Duna egykori árterületén fekszik.

Őskor, ókor

Érd mai területén a legrégebbi idők óta megtalálhatók az emberi élet nyomai. A Fundoklia-völgyben tárták fel 1963-64-ben Gáboriné-Csánk Vera, a Budapesti Történeti Múzeum régésze vezetésével a neandervölgyi ember vadásztelepét. A kb. 50 ezer évvel ezelőtt itt megtelepedett ember pattintott kőeszközei alapján az itteni kultúrát a franciaországi mousterienhez sorolták. A mintegy 50 ezer állatcsont és fog feldolgozását Kretzoi Miklós végezte, aki megállapította, hogy a vadászott több mint 30 állatfaj között a barlangi medve elejtése volt jellemző. Rajta kívül kerültek elő gyapjas orrszarvú, mamut, barlangi hiéna, barlangi oroszlán, gímszarvas, rénszarvas és más fajok maradványai is. Az anyag egy része visszakerült Érdre és a Magyar Földrajzi Múzeum érdi témájú kiállítási termében tekinthető meg.

Az Óváros feletti Kakukk-hegy folytatását képező Sánc-hegyen, miként neve is mutatja, bronzkori (Kr.e. 1600 körüli) földvár nyomai láthatók, ahol később a rómaiak is őrtornyot tartottak fenn. Kissé távolabb Százhalombatta felé kora vaskori (Kr.e. 650-550 táján épült) ún. hun-halmok néven ismert halomsírmező található. Hunoknak tulajdonítása Luczenbacher János(1796–1871) régész nevéhez fűződik, aki 1847-ben hét halmot ásatott meg és itteni sikeres munkálkodása emlékére magyarosította nevét Érdyre. Példáján fellelkesedve Érd első helytörténetírója, Kereskényi Gyula (1835–1911) plébános is végzett ásatást a halmokon. A mai általános régészeti felfogás szerint a sírhalmokba az ún. hallstatti kultúra népessége előkelőinek hamvait helyezték. Bemutatásával a százhalombattai Matrica Múzeum Régészeti Parkja foglalkozik. Az óvárosi Római út a hajdani légiók által járt hadiútra (limes) utal.

Az Árpád-ház idejében

Érd mai közigazgatási területét véve alapul, területünkön a honfoglalást követően több falu is kialakult: Érd, Székely, Deszkaés Berki. A török időkben ezek közül több elpusztult, elnéptelenedett. Egy részükön vagy közelükben később nagybirtokosaink majorságokat létesítettek.

A mai Érd folyamatosan - bár nemzetiségét tekintve változó lakott magja a mai Óváros volt. Érd első okleveles említése 1243-ból ismert. E szerint Tádé fia János Érd faluban lévő birtokrészét a hozzátartozó szigetnek felével együtt eladta Mihály veszprémi comesnek (ispánnak). Más oklevelekből kiderül, hogy Érden ezen családokon kívül volt még birtoka az ócsai apátságnak, a királyi erdőőröknek és a királyi fegyvernököknek (fegyvergyártóknak). Feltehetően a helység neve vagy az erdő szóból vagy az ér szó d-s kicsinyítőképzős változatából származik. Egy 1278. évi oklevél szerint a fegyvernökök földje ekkor már lakatlan volt. Ezt a Mihály utódjainak számító Berki család szerezte meg. Ez a Dunától távolabbi terület vált a 20. századi Parkváros magjává. Az itteni erdőségekre, tölgyesekre emlékeztet az 1990-ben alkotott városi címer dús lombú fája, míg a sárkányt ledöfő kereszt a helység birtokosának Ákosházi Sárkány Ambrusnak törökellenes harcát, átvitt értelemben az érdieknek mindenféle pogány betolakodó elleni évszázados küzdelmét jelképezi. A kék sáv az áldást és átkot egyaránt jelentő Duna folyam közelségére utal. Az arany korona három ága a helység történetében legjelentősebb szerepet játszó három nagybirtokos családot, az Illésházy grófokat, Batthyány Fülöp herceget és a Károlyi grófi családot jelképezi. A korona kilenc ágcsúcsában a település legősibb magjait láthatjuk: Óváros, Újfalu, Erlakovecz major, Fülöp major, Fekete Sas csárda (Újtelep), Csillag csárda (Érdliget), Kutyavár (Diósdliget), Berki (Vincellért), Ilkamajor (Parkváros).

A török hódoltság alatt

A török hódoltsághoz vezető végzetes mohácsi csata évében, 1526-ban válik Érd és kastélya országos hírű hellyé. II. Lajos király a közelgő török had elé vonulva az ősi hadiúton kb. 3 ezer fős kis seregével, először Érden táborozott le. Ákosházi Sárkány Ambrus pozsonyi kapitány, zalai főispán, országbíró itteni kúriájában szállt meg július 20-át követően jó pár napig.

Az itteni réven kelt át a Csepel-szigetre búcsút venni feleségétől, Habsburg Máriától. Továbbindulás előtt múlt ki kedvenc fekete lova, amit kísérete baljós jelként értelmezett. Sárkány Ambrus ekkor nem volt itthon, mert a király már korábban Pétervárad ostromlott várának felmentésére küldte. Brodarics István királyi kancellár VII. Kelemen pápához írt levele szerint a király még július 27-én is Érden tartózkodott. A levél alábbi sora jól jellemzi a korabeli állapotokat és az elkeseredett hangulatot, reménytelenséget: " Királynak nincsen semmije, a helyzet teljesen zavaros az emberek gonoszak és széthúznak, az ellenség túlerőben van.... "

A mohácsi csatát követően - ahol elesett Sárkány Ambrus is - a törökök nem vették rögtön birtokba Érdet, csak Székesfehérvár bevétele (1543) után kapcsolták a budai szandzsákhoz. A híres dunamenti hadiút és Buda védelmére miként több más helyen (Ercsi, Adony, Dunaújváros, Dunaföldvár stb.) Érden is kis palánkvárat építettek a 16. században. Ez többször elpusztult, de újra felépítették. A 17. században kibővítették és dzsámit is emeltek benne. Az 1962–1965 közötti ásatások a palánk kiterjedését 147 méter körülire, míg a dzsámiét 11x10 méteresre tették. A török uralom felszámolásának hadi eseményeiben Érd csatahelyként is fontos szerepet játszott: 1684. július 22-én (még Buda 1686. évi visszavétele előtt) itt verték szét Lotaringiai Károly szövetséges erői Musztafa pasa - Buda visszavívási kísérletekor az ostromgyűrűt dél felől feltörni próbáló - seregét. E csatát művészi alkotás is megörökítette. J. Waldtmann és U. Kraus: Csata Érd mellett 1684-ben című rézkarcán érdekes módon 2 minaret látható és megfigyelhetők a török seregben alkalmazott tevés alakulatok is.

Mint ismeretes a törökök a meghódított területek váraiba elsősorban leigázott népek fiait helyezték katonának. Így kerülhettek Érdre nem csak törökök, hanem szerbek is. Néhány családnak Érden török eredetű neve van: Kávrán, Kurán, Deffent, Csibrák, Bandzi stb. A 15 éves háborúban mind Érd, mind Berki elnéptelenedett. A magyar lakosság helyére feltételezések szerint 1630 körül - miként Ercsibe. Tökölre - Érdre a törökök elől menekülő délszlávok költöztek. Kutatások szerint zömük Szarajevó környéki bunyevác, dalmát, horvát volt, jóllehet a helyi lakosság őket is rácoknak nevezte, akárcsak a szerbeket. (Egyházi források később illérként is említi a népcsoportot.) Elkülöníti azonban őket i-ző nyelvjárásuk és katolikus hitük. Néhány családnév körükből: Bilics, Romics, Tokics, Polákovics, Kokics, Jovicza stb.

A magyar földesurak a hódoltságban lévő birtokaikra is fenntartották igényüket. Így papíron Érden a Sárkány családtól 1675-ben házasság révén az Illésházy család vette át a birtokot. (Illésházy Ferenc feleségül vette Sárkány Erzsébetet.) Az Illésházyak inkább a nagyobb biztonságot nyújtó felvidéki Trencsén és Liptó megyei váraikban tartózkodtak, érdi uradalmukat zálogba adták az ercsi Szapáry Péternek. Ő sokat hadakozott a török megszállókkal, személyét a helyiek emlékezete hőssé emelte, mondák szépirodalmi művek örökítették meg. Alakját a helységnek nevet adó 16. századi nevet adó, itt várat építő Hamza béggel hozza össze a Szapáry Péter bosszúja címen ismert történet, noha időben egy évszázad választotta el őket. Az újabb kutatások szerint azonban Hamza leszármazottai kapcsolatba kerülhettek vele. A középkori eredetű kastély ma is meglévő pincerendszerében egy zugot Szapáry török fogsága helyszínének tart a néphagyomány. A források szerint viszont a raboskodás helye a budai vár volt.

A monda szerint Hamza bég kegyetlen módon kínozva, vízen, száraz kenyéren tartva, a hegyen eke elé fogva sanyargatta az elfogott Szapáryt. Barátja, Batthyány Ádám azonban egy török agáért cserébe kiváltotta rabságából. Egyszer (egyes változatok szerint Buda visszavívásakor) fordult a kocka és Hamzát vezették fogolyként Szapáry elé. Ő azonban keresztényi könyörületességből megkegyelmezett neki és szabadon engedte egykori kínzóját. A török, aki félelmében már kiitta méreggyűrűje tartalmát, megrendülve e nagylelkűségen utolsó perceiben még felvette a kereszténységet.

Birtokosok a 18-19. században

A török uralom utáni újjáépítésben a Szapáry, majd az Illésházy család játszott meghatározó szerepet Érden.

Illésházy Miklós (1653–1723) 1722-ben váltotta vissza Érdet. Helyi urbáriumban szabályozta a jobbágyterheket. Országosan is ismert, .... kancellárként halála előtt nem sokkal ő írta alá a Pragmatica sanctiót, ami lehetővé tette Mária Terézia trónöröklését.

Illésházy József (1700–1766) csak rövid ideig volt Érd birtokosa, mert 1735–1752 között ő is elzálogosította azt báró Pongrácz Andrásnak, majd annak lányán keresztül báró Péterffy Jánosnak. A Péterffy család építtette a Kálvária-hegyen lévő Szenvedő Krisztus kápolnát. (1749).

Illésházy János (?-1799) tette a legtöbbet Érd szépítéséért. 1774-ben toronnyal bővítette a még Szapáry idején újjáépített Szent Mihály-templomot és emeletet húzatott az új plébániaházra. A templomkertet szobrokkal (pl. Nepomuki Szent János), keresztekkel ékesítette. Elkészíttette Szent Walburga szobrát és az újjáépített kastélyban egy kis kápolnát alakíttatott ki. Az ő idejében, 1776-ban kapott Érd (feltehetően egy korábbi de megszűnt státusz után) ismét mezővárosi rangot. Fia , Ferenc 10 évesen ismeretlen körülmények között (talán járványban) Érden halt meg és a templomban temették el. (1789).

Illésházy István (1762–1838) Érdnek országos vásártartási jogot szerzett. Fia nem lévén, vele kihalt a család.

Tőle Batthyány Fülöp herceg vásárolt meg Érdet, akinek apai ágon Illésházy Teréz grófnő volt a nagyanyja. Az ő rövid, húsz évnyi birtoklására esik az 1838. évi nagy dunai árvíz. Az elpusztult település helyett alapította a herceg Újvárost, a folyótól kissé távolabb eső területen (Fülöpváros). Ekkortájt épülhetett a fehérvári országút és az Újvárosba vezető út sarkán a Pelikán-fogadó, későbbi Wimpffen kúria (ma: Magyar Földrajzi Múzeum).

1848-ban Érd, a Lánchíd építésének támogatásával kitűnt görög származású bécsi bankár, Sina György báró tulajdonába került. Fia, Sina Simon - aki apján is túltett mecénási bőkezűségével - a kastélyt 1869-ben neoreneszánsz stílusban átépíttette és jelentősen kibővíttette. Halála (1876) után lánya, Anasztázia gróf Wimpffen Viktorral kötött házassága révén Érd a sváb származású Wimpffen család kezébe került. A Wimpffenek után 1911-ben a Károlyi grófok váltak Érd legnagyobb birtokosaivá. A kastély viszont 1920-ban a katolikus egyház kezébe került. Jezsuita papnevelő (noviciátus), 1928-tól vizitációs apácazárda, 1940-től a front ideérkeztéig pedig az ország első KALOT-népfőiskolája működött falai között. A Katolikus Agrárifjúsági Legényegylet Országos Titkársága által működtetett iskolában gazdasági, faluvezető-képző és népi kulturális tanfolyamokat tartották. Elismerését jelzi, hogy 1941-ben illetve 1942-ben látogatást tett itt két miniszterelnökünk,Teleki Pál és Bárdossy László is.) A kastélyt a háborúban hadikórházként használták, majd hosszú ideig gazdátlanul kallódott s végül - miután építőelemeit jórészét széthordták - a pótolhatatlan műemléki értéket 1971-ben lebontásra ítélték.

Látnivalók

Kakukk-hegy

A Kakukk-hegy az ország azon ritka területeinek egyike, amelyen a bevezetőben ismertetett löszerdős sztyepp a szó szoros értelmében, erdő-gyep mozaik formájában maradt fenn. Ezt azért fontos kiemelni, mert a hazai lösztájakon löszerdős sztyepnek leggyakrabban csak egy-egy fátlan alkotója, a löszpusztagyep vagy a löszlegelő, található. A kakukk-hegyi lösznövényzet nem elszigetelt terület, hanem az érd-Százhalombattai Sánc-hegy további értékes lösznövényzet-maradványaival - sánc, tumulusok, magaspart, százhalombattai Téglagyári-löszvölgyrendszer és téglagyár lejtői - a mezsgyék, illetve a felhagyott és részben regenerálódott lösznövényzetű kisparcellák révén kapcsolatban van. A növényzet fennmaradásának kulcsa, hogy ez az ökológiai folyosókon keresztül megvalósuló kapcsolat a jövőben is meglegyen. Ezért szükséges lenne a Sánc-hegy jelenleg nem védett vagy eltérő szintű oltalom alatt álló lösznövényzetfoltjainak egységes védelme is. A Kakukk-hegyet 2007. áprilisában az ország 200. természetvédelmi területévé nyilvánították.

Az Érdi-magaspart

"Az Érdi-magaspart alámosott, függőleges falakkal törik le Ófalu ill. a Duna felé. A fennsík legmagasabb pontja a 177 méteres Kakukk-hegy Ófalu fölött, míg a 163 méteres Sánc-hegy a Duna fölött hívja fel magára a figyelmet.

A magas partfalak védelmében együttesen fordulnak elő a keleti pusztai, sztyeppei növényfajok és a jégkorszak után hazánkba délről bevándorolt mediterrán növények." Az Érdi-magaspartot 1985-ben védetté nyilvánították.

Fundoklia-völgy

Érd-Parkváros tájképileg legszebb része a szarmata mészkőbe bevágódott karsztos aszóvölgy, a Fundoklia. Az M7-es autópályától északra 1962 végén a völgyfő közelében véletlenül bukkant felszínre az érdi paleolitikus telep", mely a "mounstérien műveltség, tágabb értelemben a neandervölgyi ember kultúrájának világhírű magyarországi lelőhelye".

A Fundoklia-völgyben és környékén mintegy 25 védett növényfaj fordul elő és több védett gyíkfajnak és cickányfélének nyújt menedéket, de az erdei sikló is előfordul.

A terület 1999 tavaszán helyi védettséget kapott.

Harangjáték

1993-ban, Érd első okleveles említésének 750. évfordulóján adták át. A harangjáték 12 harangja 45 dallamot szólaltat meg.

Szent Mihály-templom

A templomhajó padlósíkja mintegy 2 m-rel mélyebben fekszik, mint a torony bejárati szintje. A templomhajóba lépcsősor vezet le.A 15. századi romokon újjáépülő templomot 1723-ban áldották meg. Illésházy János kegyúr bőkezűségéből épült fel a templom órapárkányos tornya 1774-ben. A templomtornyot két övpárkány tagolja három részre, díszítését ion oszlopfejezetű pilaszterek szolgálják.

Napjainkra a copf főoltár, a barokk mellékoltárok és a kőből faragott keresztelő medence őrződtek meg a templom régi berendezési tárgyai közül.

 A minaret

Minaret

A dzsámi alapterülete 10x11 m-es volt. A 19. században a kupola leomlott villámcsapás következtében, amit 1971-re állítottak helyre, addig a helyiek „csonka” minaretnek is hívták."A római hadi út nyomvonala mellett emelkedik a török világ letűnt emlékét idéző, XVII. században épült dzsámi minaretje. A 23 m magas érdi minaret a magyarországi török tornyok között zömökségével tűnik ki. Törzse 12 szög alaprajzú. Körerkélyéhez 53 db változó magasságú kicsorbult csigalépcső vezet fel. A lépcső megvilágítását a torony falába épített résnyi nyílások biztosítják."

A műemlék a Magyar Állam tulajdona, kezelője Érd Önkormányzata, nyitva tartásáról a Szepes Gyula Művelődési Központ gondoskodik. Megtekinthető: május 1-jétől október 1-jéig, hétfő kivételével naponta 14-18 óráig. Ettől eltérő időpontú látogatás a művelődési központban történő előzetes bejelentkezéssel lehetséges. A kopott lépcsők, a világítás hiánya óvatosságra int minden látogatót. A körerkélyen egyszerre 3-5 főnél több nem tartózkodhat.

II. Lajos emlékmű

1926-ban a mohácsi csata 400 éves évfordulójára állították.

Az emlékmű, melyet egy római korból származó oroszlán díszít, II. Lajos király (1516–1526) érdi tartózkodását örökíti meg.

Szent Sebestyén, Szent Rókus és Szent Rozália kápolnája

18. századi barokk kápolna, Kereskényi Gyula 1886-ban készült könyve szerint 1734-ben épült a nagy pestis alkalmával.

"A négyzetes alaprajzú kápolna kosáríves apszissal záródik. Oldalfalán 1-1 ablak került elhelyezésre. Faszerkezetű harangtornyát kecses sisak díszíti. A kápolna hajóját és az oltárát diadalív tagolja, térlefedésre csehsüveg boltozatot építettek. Főhomlokzatát az oromfalba illesztett, kosáríves falfülkébe helyezett sérült Szentháromság-szobor díszíti."

 Kutyavár

Kutyavár Érd legrégebbi, 15. századi gótikus építménye. A legenda szerint Hunyadi Mátyás építtette vadászkutyái és pecérei számára. Ma már csak romjai láthatóak.

Nem tudni, valóban Mátyás király építtette-e, vagy az Elbenyi testvérek. 1318-ban még biztosan nem állt a vár, ekkor ugyanis Károly Róbert egy adománylevele említi Érdet, a várat azonban nem. Luxemburgi Zsigmond idejében azonban említik a diósdi várat, amely itt állt, és 1417-ben is említenek egy Diósdnál lévő erődöt. Temploma is volt, a Szent Bertalan-templom.

A mohácsi csata után Érd és környéke török hódoltság alá került, Hamza bég ekkor palánkvárat építtetett a Duna-parton, nem messze ettől a vártól. A hagyomány úgy tartja, alagút kötötte össze a két várat.

1684-ben Lotaringiai Károly herceg rövid ostrom után elfoglalta és leromboltatta a várat. Köveit építkezésekhez hordták szét, a 19. században pedig birtokosa erdészházat építtetett a megmaradt kövekből.

Szapáry-kastélyrom

Berza-kert

Érd-Parkvárosban a Borostyán utcából közelíthető meg a magas mészkőfallal körülvett kertben az a védett erdőség, melynek állományát az erdei fenyő (Pinus silvestris) uralja. Hajdan ez a fenyőfaj az utolsó jégkor (Würm) idején kiterjedt erdőket alkotott ezen a vidéken, főleg az alacsonyabb térszíneken. Az éghajlat felmelegedését követően az erdeifenyő a Bakonyba és a Nyugat-Dunántúlra húzódott vissza. Az Érd-Tétényi-fennsíkon való megjelenése telepítés következménye. Az erősen meszes, karsztos felszínen a csekély termőképességű talajon is jól megél az erdeifenyő.

Beliczay-sziget

Az Érd keleti határait felölelő, a Dunához illeszkedő partszegély mintegy 9 km hosszúságban és 2–3 km szélességben elterülő alacsony térszínű, ártéri üledékekkel borított tája Érd-Ófalutól Hárosig terjed enyhén ívelt alakban. Valaha, a miocén kor végén a Pannon-tenger egyik sekély vizű öble foglalta el ezt a területet. Ebből az időszakból maradtak fenn a felszínen Diósd környékén is homokos, kavicsos, agyagos üledékek. Az Érd-Tétényi-öblözet kialakulását tektonikai okok magyarázzák. A terület a pleisztocén végén annyira megsüllyedt, hogy a Duna ágai kelet felől erre helyeződtek át.

Magyar Földrajzi Múzeum

A város központjában található az "egykori híres "Pelikánnak" nevezett vendégfogadó, majd később Wimpffen-kúria klasszicista stílusjegyeket viselő épületegyüttese. Sem pontos építési idejét, sem tervezőjét nem ismerjük, csak feltételezéseink vannak az építészeti formajegyek alapján, hogy Hild József alkotása lehet."

A Budáról Székesfehérvár felé vezető forgalmas országút mellé 1820 és 40 között építették fel a vendégfogadó főépületét és a különálló kiszolgáló épületszárnyakat (a két istállóként működő oldalszárnyat és a középen elhelyezkedő kocsiszínt).

1910-től néhány évig tiszttartók lakják. 1923-tól a Szent István Polgári Fiúiskola működött a főépületben. 1942-ben a Községi Elöljáróság költözött Ófaluból a kúria épületébe. A 19. század végén az Alsó utcai, majd a 20. század elején Felső utcai oldalszárny, eredetileg istálló, épületei átalakultak polgári lakóépületté. A főépület 1979-ig Tanácsházaként szolgált, majd annak folyamatos kiköltözése után "1983-tól a Magyar Földrajzi Múzeum lelt otthonra az öreg falak között."

Balázs Dénes szobra

Elhelyezkedése

Érd Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 22′ 42″, k. h. 18° 55′ 19″Koordináták: é. sz. 47° 22′ 42″, k. h. 18° 55′ 19″ térkép ▼

Érd Pozíció Pest megye térképén