Vasvár / Folytatás a posztban

Szombathelytől délkeletre, a 8-as és a 74-es főutak találkozásánál fekszik. Vonattal elérhető a Szombathely–Nagykanizsa-vasútvonalon.

 A régészeti leletek tanúsága szerint a mai város területén már a kőkorszak óta élnek emberek. A Kemeneshát szélén fekvő, Rába árterületéből kiemelkedő terasz a kezdetektől fogva alkalmas hely volt az emberi település kialakulásához. A város határában található jelentős emlék az a földsánc, amely amely a nyugatra emelkedő dombtól egyenesen dél felé húzódik és a nyugatról történő támadás ellen védte a települést. A sáncot általában római eredetűnek tartják, azonban a honfoglalás utáni építése sem kizárt. A római korból származó itt talált vaskohók arra engednek következtetni, hogy Vasváron már ekkor jelentős vasfeldolgozó tevékenység folyt a helyben található gyepvasérc feldolgozásával. A rómaiak Castrum Ferreumnak nevezték az itteni várukat – a magyar városnév ennek pontos megfelelője. Római kori vaskohóra bukkantak a volt domonkos rendház udvarán is. A római időkben fontos út vezetett innen Aquincum felé. A vas jelentőségét a honfoglaló magyarok is ismerték, ezért itt alakították ki az ország egyik nagy vastermelő központját. Erre világosan utal az az 1226-ból származó oklevél, mely szerint a pannonhalmi monostor kovácsai a vasat rendszeresen Vasvárról hozatták. A fontos vastermelőhely őrzésére vélhetően már a 10. században megépült az a földvár, amely körül a későbbi város kialakult. Ez a vár valószínűleg a domonkosok templomától északra feküdt és mintegy 300 m átmérőjű lehetett.

 A Szentgotthárdra menő úttól délre emelkedő Kövecses-hegyen épült fel a település első temploma , mely Vasvár ispánsági székhellyé válása után előbb plébánia, majd esperesi templom lett. A vármegyerendszer kialakítása során Vasvárt Szent István király ispánsági központtá és megyeszékhellyé emelte. A régi templom helyett vélhetően a 12. században épült fel a háromhajós román stílusú Szent Mihály templom, mely a társaskáptalan székhelye lett. A 13. században a káptalan szolgálófalujaként a templom körül kialakult a ma a központtól délre fekvő Szentmihályfalva, majd az északra fekvő Zsidófölde falu is. Így lényegében kialakult a középkori város szerkezete.

 A tatárjárás Vasvárt sem kímélte meg, és bár egy oklevél szerint 1242 februárjában még a magyar kézen maradt várak közé tartozott, később a tatárok elpusztították. A tatárjárás utáni években épült fel a földvár sáncain belül a domonkosok kora gótikus temploma és kolostora. V. István király 1270. november 21-én Vasváron tartózkodott és a várjobbágyokkal megyei közgyűlést tartott. A város 1279-ben IV. László királytól kiváltságokat kapott. 1310-ben Vasvárt a németek foglalták el és csak 1311-ben sikerült a Henrik bán fia János vezette megyei nemesi seregnek kiverni őket a városból, miután a káptalani templomot rájuk gyújtották. A várost védő erődrendszer a 14. század elejére készült el teljesen. Ekkor épült a domonkos templomtól délre a Szent Erzsébet kápolna, majd 1342-re felépült a Nagyboldogasszony templom is. A 14. század közepére Vasvár már igazi város, közigazgatási, kereskedelmi és kulturális központ, polgárai öntudata, gazdasági befolyása egyre növekedett, népes vásárai voltak. A várost a polgárok áltak választott bíró és 12 esküdt irányította. A polgárok befolyását jelezte, hogy Zsidófölde birtokáért a káptalannal szemben is felléptek és a város és a káptalan közötti per még Luxemburgi Zsigmond idejében is tartott, végül 1416-ban megegyezéssel zárult.

A város lendületes fejlődése nyomán az Árpád-kori földvár fokozatosan áldozatul esett a terjeszkedésnek, a 15. századra már csak csekély maradványai látszottak. A földvár helyett már korábban a káptalani templom körül alakult ki erődítmény és a század elején felépült a Szent Margit plébániatemplom is. A vastermelés erre az időre már háttérbe szorult és a város ipara elsősorban a malomiparra támaszkodott. Számos malom működött a környező vízfolyásokon, elsősorban a Rábán és a Csörnöcön. A város életében jelentős változást jelentett, hogy 1423-ban a szabadságjogokkal rendelkező királyi város a Gersei Pető család tulajdona lett és ezzel földesúri mezővárossá vált. 1462-ben a Széchy családdal keletkezett viszályban a város egy része leégett, 1479-ben pedig a török portyázók érték el a Vasvár környékét. 1490-ben I. Miksa császár serege ostromolta, de bevenni nem tudta a várost. A 16. században a török fokozatos előretörésével Vasvár életében is hanyatlás következett be. 1576-ban a városba behatoló és fosztogató német katonaságot a lakosság megtámadta és kiűzte, az erősítéssel visszatérő németek bosszúból felgyújtották a várost. 1577-ben az állandó zaklatások miatt a domonkos szerzetesek elhagyták Vasvárt, 1578-ban pedig az országgyűlés elrendelte a káptalan Szombathelyre költözését. Ezzel Vasvár tulajdonképpen megszűnt megyeszékhely lenni.

1599-ben ismét a portyázó török pusztította a települést, elsősorban Szentmihályfalva jobbágyait érték nagy károk. A 16. század végén Vasváron mindössze 35 jobbágytelek volt, a régi város területe jelentősen csökkent, egész utcák szűntek meg a pusztítások és lakosság elvándorlása következtében. Egyre gyakoribbá váltak a török rajtaütések. 1646-ban a egy török csapat újra feldúlta a várost, ezúttal a káptalan házait érték nagy károk. 1663-ban császári sereg szállta meg a várost, majd 1664-ben hatalmas török sereg vonult át a településen a házakat felégetve. A vesztes szentgotthárdi csata után a török sereg táborozott itt, a város maradék lakossága a Rábán túlra menekült. Itt kötötték meg a magyarok számára hátrányos következményekkel járó vasvári békét.

A század utolsó harmadában viszonylagosan békés időszak következett, a lakosság fokozatosan visszaszivárgott, sőt új telepesek is érkeztek, a város templomai, kolostora és vára azonban romokban állt. A török veszély megszűntével azonban a város várt gyors fejlődése elmaradt, melyben közre játszott, hogy polgárai régi kiváltságaikat nem kapták vissza, sőt 1699-ben a megyegyűlés jobbágyi szolgálatokra kötelezte őket. Ráadásul még a török harcokat követően hatalmas tűzvész pusztított el mindent, ami még a régi városból megmaradt. Ezzel egyszersmind a régi település szerkezete is megszűnt létezni és a 18. század közepére az újjáépítés után már teljesen más képet mutatott a város, mint azelőtt. Ekkor alakult ki a mai városszerkezet. A templomok közül a Szent Kereszt kolostort és templomot, valamint a Nagyboldogasszony templomot építették újjá, míg a káptalan Szent Mihály temploma romokban állt. Állt még a régi vármegyeháza és a prépost háza is. 1734-ben a Gersei Pető család birtokait a Festetich család vette meg és rögtön hosszú pereskedésbe kezdett a káptalannal a birtokok elosztása tekintetében. A pernek 1776-ban lett vége, az ítélet újra felosztotta a várost a földesúr és a káptalan között. 1746-ban a népességösszeíráskor Vasváron 38, Zsidóföldén 25, Szentmihályfalván 26 családot írtak össze. A Batthyány-vizitáció adatai szerint 1758-ban összesen 1185 lakos élt a városban, míg 1787-ben 1397 volt a lakosság száma. 1830-ban még mindig csak 1444 lakosa volt a városnak.

Városi rangját 1986-ban kapta vissza.

Nevezetességei

• Római katolikus (volt domonkos) templom (középkori eredetű, barokk)
• A vasvári domonkos kolostor (1684-ből, valószínűleg a régi vár helyén)
• Temetőhegyi kápolna (késő barokk)
• Helytörténeti Gyűjtemény
• Angyal szobor
• Szentkútfürdő

Elhelyezkedése

Vasvár Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 47° 02′ 59″, k. h. 16° 47′ 56″Koordináták: é. sz. 47° 02′ 59″, k. h. 16° 47′ 56″térkép ▼

Vasvár Pozíció Vas megye térképén

Túra a Jakab-hegyen / Folytatás a posztban

A túra képei elérhetőek itt: http://myfotoroom.com/hu/gallery.zul?...
Útvonal: Mecsekalja-Cserkút vá. - Cserkút - Kővágószőlős - Jubileumi kereszt - Babás szerkővek - Sasfészek - Zsongorkő - Jakab-hegyi kilátó - Négybarát forrás - Éger-völgy

Gönc / Folytatás a posztban

Gönc kisváros Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 65 kilométerre északkeletre. A Gönci járás székhelye; az ország egyik legészakibb városi rangú települése.

 Gönc német telepesfalu, a Hernád mentén, Újvár alatt letelepített királynéi német telepesfalvak egyike.

Nevét 1219-ben említette először oklevél Bücij (Guncy) néven.

A tatárjárás után a királynéi német telepesfalvakat a vizsolyi ispánság fogta össze, külön ispánnal az élükön.

Kun László uralkodása alatt, az 1280-as években az Aba nemzetség hatalmába került, akik a Gönctől délkeletre emelkedő hegyen felépítették Gönc várát, melynek romjait az Aba-nemzetségbeli Amadéról még ma is Amadé-várnak neveznek. Aba Amadé itt rendezte be udvartartását és afeudális anarchia korában innen intézte országos ügyeit; innen kormányozta az uralma alá tartozó vármegyéket is.

Vencel király uralkodása alatt az ifjú Károly Róbert király egy ideig Göncön tartózkodott Amadé nádornál, a várban. 1304 körül a Vencel híveiül szegődött szepesi szászok és kassai polgárok megostromolták Gönc várát, de sikertelenül. Az ostromlókat megverték és Vencel zászlaját elvették. A zászlót a gönci várnagy: Apród István elküldte a királynak Oroszországba, aki ekkor első felesége elhozatala miatt járt ott.

1311-ben Amadé nádor halála, majd 1312-ben a király ellen fordult Amadé fiak rozgonyi csatában elszenvedett veresége után a várat Károly Róbert királyDrugeth Fülöppel megostromoltatta és bevetette. Ettől kezdve a Drugetheké lett.

Gönc városának gazdasági életét már ez időben is a jelentős szőlőtermelés jellemezte, s az 1327-ből fennmaradt oklevelek szerint pénteki napokon hetivásárt is tartottak.

Egyházának kegyura a királyné volt, s ki volt véve az egri püspök joghatósága alól.

Az 1332. évi pápai tizedjegyzék szerint ez évben plébánosa, illetőleg káplánja 2 M. (2000 garas?) és fél fertó (nyolcad tallér, esetleg dukát?), 1333-ban 2 és fél M. pápai tizedet fizetett, ezen összeg nagyságát tekintve Göncnélmezőváros szintre mutat.

 A huszita mozgalom idején a husziták kezére került. A főként német lakosságú település a török hódoltság idején vált újra magyar többségűvé.

1570 és 1647 között Gönc Abaúj vármegye székhelye volt. A reformáció idején fontos szerepet töltött be a kultúrában; itt fordította magyarra a Bibliát Károlyi Gáspár (lásd: Károlyi-biblia). 1687-ben egy időre Göncön telepedett meg a Sárospatakról elűzött református főiskola is.

A város rendkívül fontos szerepet töltött be a tokaj-hegyaljai borok kereskedelemében, amit mi sem bizonyít jobban, mintsem a 136,6 literes ún.gönci hordó mértékegységgé vált.

 A részben mezőgazdasággal foglalkozó településre nehéz idők köszöntöttek a 19. század végén természeti csapások miatt, a trianoni békeszerződés után pedig amiatt, hogy az ország szélére került, elveszítve kereskedelmi jelentőségét.

1979–81 között itt működött a Szathmáry István alapította alkotótábor Deim Pál, Csiky Tibor, Misch Ádám és Fajó Jánosművészeti vezetésével, növendék volt Saxon-Szász János is.

2001-ben visszakapta városi rangját. A 2013. január elsejétől életbe lépő közigazgatási beosztás a Gönci járás székhelyének jelölte ki.

Látnivalók a városban

• Huszita-ház
• Pálffy-kastély
• Károlyi Gáspár szobra a református templom kertjében
• Régi zsidó temető
• Károlyi Gáspár Múzeum és Bibliakiállítás a református templom mellett

Látnivalók a környéken

• Pálos kolostorrom
• Amadé-vár romjai

Híres emberek

• Itt született ifjabb Csécsi János (Gönc, 1689. június 11. – Sárospatak, 1769.június 1.) református tanár, polihisztor

• Itt született Károly Iréneusz József (Gönc, 1854. március 6. – Nagyvárad,1929. március 13.) premontrei szerzetes, nagyváradi fizikus, a rádiótechnika egyik úttörője

• Itt született Haász István (1946) festőművész

• Itt született Iván László (1933) pszichiáter, gerontológus

• Itt hunyt el 1591-ben Károlyi Gáspár egyházi író, az első teljes magyar nyelvű biblia fordítója

• Itt élt Kiss Jenő (1926–2006) író

Elhelyezkedése

Gönc Pozíció Magyarország térképén

é. sz. 48° 28′ 16″, k. h. 21° 16′ 27″Koordináták: é. sz. 48° 28′ 16″, k. h. 21° 16′ 27″ térkép ▼

Gönc Pozíció Borsod-Abaúj-Zemplén megye térképén

Szárhegy / Folytatáshoz kattints a posztra

 Szárhegy, másként Gyergyószárhegy.
Gyergyószentmiklóstól 6 km-re északnyugatra a Szármány-hegy déli oldalán fekszik, 770 méter tengerszint feletti magasságban. A faluhoz tartozik Güdüctelep, egy kis hegyi település, mely a környéken fekvő falvakhoz hasonlóan a központi falutól távol helyezkedik el. Güdüc 1956-ban ideiglenesen különvált Szárhegytől.

 Nevét valószínűleg az egykor Szármány hegynek is nevezett hegyről kapta. A "szármány" szó jelentése: meredek, kopasz lejtő, hegyoldal. Maga a "szárhegy" szó is kopár, sziklás hegyet jelent (szár, a régi magyar nyelvben annyi mint kopasz)

 Területe ősidők óta lakott. A kastélytól nyugatra bronzkortól a kora középkorig lakott település nyomait tárták fel. A legelső írásos adatok a faluról az 1332-1334-es pápai tizedjegyzékben találhatók. A Szárhegy nevet a 15. századokleveleiben használták először.

A kastély

Története a Lázár család történetével fonódik össze. A falu első írásos említése1406-ból való, Lázár Bernát nemes birtoka volt ekkor a terület. A Lázár várkastély 1450 és 1532 között több szakaszban épült. Ekkor, 1462-ben a földesura Lázár András volt. A várkastélyt. Az 1500-as évek végén élt Lázár István lánya, Druzsina volt, ő iktári Bethlen Farkashoz ment feleségül, s ebben a házasságban született meg Marosillyén Bethlen Gábor. Szárhegyre került, s a ma is látható kaputorony emeleti szobájában nevelkedett. A kastélyt 1631-ben bővítették, bástyákat és védőfalakat építettek hozzá és pompás reneszánsz udvarházzá építették ki. ASzékelyföld egyik fontos katonai-közigazgatási központja lett. 1658.szeptember 6-án itt győzte le a Gábor diák vezette székely csapat a betörő tatárokat és moldvaiakat. Az elesetteket a falu alatti Tatárdomb alá temették. Az eseményre 1908-ban elhelyezett emléktábla emlékeztet. A Székelyföldet igen gyakran sújtották török, tatár betörések, az egyik támadás idején a várkastély is megsérült. Ekkor kijavították, kibővítették, régi forrás szerint egy ilyen támadás során építették a nagy sarokbástyát is. A kuruc szabadságharc idején Lázár Ferenc volt a földesura, aki támogatta még hadműveletekkel is a kurucokat. 1707-ben - amikor a császáriak bevonultak Erdélybe, Lázár Ferencnek ki kellett menekülnie Csángóföldre - Acton császári tábornok a várkastélyt felgyújtatta, amely után csak egy ép bástyája maradt. Lázár Ferenc állíttatta helyre, amikor visszatért a szatmári béke után, ugyanis meghódolt a Habsburg császár előtt, így maradhatott ura a földjének. 1742-ben Lázár Ferenc meghalt, a kastélyban. A kastély 1748-ban újra leégett, ekkor sajnos nem tudták már minden részét helyreállítani, amit tudtak, azt is részben a falu népének adományából. Végül 1842-ben egy tűzvészben dőlt végleg romba. A 19. század idején a Lázár család "hanyatlásnak" indult, ekkor már csak a kaputorony volt lakható. Az utolsó Lázár-örökös - Lázár Zsigmond és felesége - 1853-ban hagyta el a kastélyt, mely ennek következtében erőteljes pusztulásnak indult. A kapuépület, a kastély utolsó lakható része, egyben Bethlen Gábor egykori gyermekkori lakhelye, még az 1900-as évek körül is lakott volt, a Lázárok által hátrahagyott "kulcsőrző" úr lakott benne. Ez az épületrészleg 1945-ben egy vihart követően dőlt végleg romba. A kastély restaurálása az 1970-es évektől indult meg, teljes mértékben mai napig nem fejeződött be.

A kolostor

1665-ben Lázár István egy darab földet adott a ferenceseknek, ahol kápolnát építtetett nekik. 1669-ben a Csíksomlyóból idejött Kájoni János (itt temették el 1687-ben) új épületet emeltetett, amely 1707-ben és 1748-ban leégett és csak 1752-re lett kész.1872. május 22-én, a legutóbbi nagy szárhegyi tűzvészben a kolostor is újra leégett, de újjáépítették.

A lakosok

A lakók nagy részben székelyek (97%), szinte a teljes falu. Az ősmagyarokra jellemző nemzetiségi szervezet a letelepedéskor is megmaradt Szárhegyen, sőt, a 16. századig így éltek! Az itt élők adómentességet élveztek, mivel a határvédésért cserébe ilyen fontos kiváltságban részesültek. Továbbá meg kell említeni, hogy a földjüket birtokolták, mint a székelyek egyébként is, így itt nem volt olyan éles vagyoni elkülönülés, mint Erdély többi, Székelyföldön túli részein, ahol a jobbágy általános ellentétben állt a nemessel. Itt mindenki élvezhette ugyanazt a kiváltságot.

Az 1562-es székely felkelés kegyetlen megtorlását követően elkezdődött a helyi székelyek jobbágysorba taszítása is. A közszékelyek szinte kizárólag jobbágyok lettek, csupán a leggazdagabb lófők tudták elkerülni a fejedelmi haragot. Egy 1570 körüli összeírás arról tanúskodik, hogy akkorra a Lázár grófokon kívül 5 birtokos élt Szárhegyen, a lakosság többi része jobbággyá vált. Azonban ezt a helyzetet nem sokáig lehetett tartani, a székelység katonai erejére hatalmas szükség volt a keleti határ mentén, a jobbágysorba süllyesztett, kiváltságaiktól megfosztott székelyektől pedig nem lehetett elvárni a katonáskodást. Ezt a helyzetet orvosolandó Bethlen Gábor 1614-től Szárhegyen is elkezdte visszaadni a jobbágysorba süllyesztett székelyek szabadságát.

Pár évtizeddel később, 1658-ban a helyi és ditrói székelyek döntő csapást mértek egy, Tölgyesnél Erdélybe betörő tatár csapatra. Az 1661-es török hadjárat viszont Gyergyószéket is elérte. Sok lakost elhurcoltak.

Lázár István idején Szárhegy egész Gyergyó legjobban fejlődő, legtekintélyesebb településévé vált. A kuruc-labanc harcok, a Rákóczi-szabadságharc idején a gyergyóiak a kurucok mellé álltak, ám 5 évvel később Acton császári ezredes könyörtelenül elpusztította Gyergyót, a lakosoknak menekülni kellett. Ekkor égették fel a Lázár várkastélyt is.

1711-ben megszűnt a székelyek katonai szolgálata, majd Mária Terézia uralkodása idején végleg eltűntek a jogok. A lakosság többsége jobbágy maradt. 1813-1817-es időszakban a nagy éhínség miatt Szárhegyről is nagy számban mentek ki magyarok Moldvába.

Az 1900-as évek legelején fűrészgyár nyílt, ekkor jelentős mértékben nőtt a község lakossága, a magyarokon kívül nem kevés román, német és ukrán is bevándorolt.

Látnivalók

• A Lázár-várkastély helyreállítása megkezdődött. 1974 óta alkotótáborokat rendeznek benne. 2014 óta az örökösök közötti vita folytán az impozáns reneszánsz várkastély zárva tart, nem látogatható.
• Római katolikus erődtemploma 1235 körül épült román stílusban, a 15. században gótikus stílusban átépítették, tornya 1488-ban épült. 1590-ben tűz pusztította, mivel a reformátusok a templomot megszerezve oltárait elégették. 1729-ben a szentély és a torony kivételével lebontották és újjáépítették. 1930-ban bővítették és tornyát magasították. Az elmúlt években elkezdődött a templombelső nagyszabású renoválása, amely - pénz hiányában - 2013 közepe óta áll.
• A Szármány-hegyi 15. századi Szent Antal kápolnát a nagybaconi Balló család építtette újjá az 1700-as években. Több gótikus elemet is tartalmaz.
• A Szármány-hegy tövében levő ferencrendi kolostor és templom 1669-1752 között épült. A rendházfőnök 1669-1674 között Kájoni János volt, kinek szobra a kolostor falában látható, s kit itt is temettek el.
• A falut és környékét gyakran sújtották a tatárok. A székelyek és tatárok közötti csatározásokra emlékeztet a település határában található Tatárdomb, mely alá a vereséget szenvedett tatárokat temették el az 1658. szeptemberi csatában. A szájhagyomány szerint ide 500 támadót hantoltak el, magyar részről azonban csupán 15 halott volt.
• Emlékoszlop az első és második világháborús szárhegyi hősök emlékére.
• Az 1596-os gyergyói mészárlás emlékműve.
• Kommunista diktatúra idején meghalt szárhegyiek emlékműve.
• Régi jellegzetes székely házak: a faluban látható még 3–4 olyan régi tapasztott falú faház, amelyet az 1870-es évekbenépítettek, továbbá hasonló, tornácos téglaházak.
• A faluban hat kisnemesi századfordulós és korábbi kúria található.
• Az Angi-kúria előtt több, mint száz éves fűzfa áll, melyet a kúria építésekor ültettek. Néhány éve villámcsapás következtében leszakadt az egyik főága, de szerencsére nem pusztult el.

• Itt született Szini Lajos, székely író, költő, újságíró (1891. július 2.)
• Itt született L. Szini Karola (Szárhegy, 1929. január 6.) orvostörténeti szakíró
• Itt született Veres József geológus, geológiai szakíró (Szárhegy, 1931. február 26.)
• Itt született Bartis Ferenc, székely költő (1936. július 4.)
• Itt született Koós János táncdalénekes, humorista, színművész (1937. november 21. –)
• Itt született Veres Endre költő (1938. május 4.)
• Itt született Páll Attila fogathajtó
• Itt élt és munkálkodott Kájoni János (1629. március 8. – 1687. április 25.) építész, zenész, humanista, a reneszánszelőfutára Erdélyben.

Elhelyezkedése

Szárhegy Pozíció Románia térképén

é. sz. 46° 44′ 59″, k. h. 25° 31′ 17″

Zalavár / Folytatáshoz kattints a posztra

Mocsárvár – Mosaburg

A Kis-Balaton környékén az emberi kultúra első nyomai a Krisztus előtti V. évezredből valók. A Közel-Keleten kialakult újkőkori (neolitikus) életforma, amelynek fő jellemzője a tudatos élelemtermelés volt, délkelet-európai népcsoportok vándorlásával jutott el vidékünkre. Zalavár környékén a Dunántúli vonaldíszes kerámia kultúrája népcsoportjának régészeti anyaga arra utal, hogy a népesség felismerte a hídvégi átkelőhely jelentőségét; de nagyobb települést még nem hozott létre.

Tartósabb letelepedésre a Zalavár-Basaszigeten feltárt középső rézkori település többször megújított házai engednek következtetni a Krisztus előtti IV. évezredből. Ezen a helyen a balkáni eredetű Balaton-Lasinja kultúra lakosságához kapcsolódnak a környék első rézleletei, nemcsak ékszerek, hanem eszközök is. A falu Mekenye nevű részén az ásatások az önálló helyi rézművesség fontos bizonyítékát, egy öntőtégely töredékét hozták napvilágra.

A bronzkor hosszú évszázadaiban, a Krisztus előtti II–III. évezredben a hídvégi átkelő körül alakult ki erődszerű település, de nem az északi, zalavári, hanem a déli, magyaródi oldalán. Itt a temetkezési szokásaik alapján halomsíros kultúrához tartozó települést és az urnamezős kultúra népének temetőjét tárták fel a régészek a kis-balatoni ásatások során az 1980-as években.

A Krisztus előtti IV. században vidékünk a kelták fennhatósága alá tartozott, ebből a korból jelentős régészeti leletek nem kerültek elő Zalavár térségében.

A Vársziget légi felvételen

A récéskúti bazilika romjai

A rómaiak a Krisztus előtti első évtizedben hódították meg a Dunántúlt. A helyben élő kelta népesség békésen beilleszkedett az új uralmi keretek közé. A római provincia (tartomány) kiépítése a Krisztus utáni első fél évszázadban megtörtént, Claudius császár idejében települtek az első katonai táborok a Duna mellett, megnyíltak a provinciát átszelő kereskedelmi és hadi utak. Az észak-itáliai Aquileiából Aquincumba, a mai Óbudára vezetett a Dunántúlt keresztben átszelő, fontos útvonal, amely valószínűleg Fenékpusztánál kelt át a Balatonon, és a tó északi partján haladt tovább.

A római időkben már a fenékpusztai átkelőt használták szívesebben a hídvéginél, ezért az ebből a korból származó régészeti leletek is itt sűrűsödtek. Mindenesetre Zalaváron is ismert kora császárkori hamvasztásos rítusú temető, amelynek sírjaiból vörös díszkerámia (úgynevezett terra sigillata) és egyes importtárgyak kerültek elő. A római kereskedők itteni jelenlétére utal egy, valószínűleg korai temetőből származó szép sírkőtöredék is, rajta a Caesernius család nevével, amit később újra felhasználtak Szent István templomának építéséhez.

A római kor későbbi évszázadaiból már csak szegényesebb leletanyagú településeket, illetve temetőket ismerünk. A korszak legjelentősebb emléke a Keszthely melletti Fenékpusztán felépült katonai erőd az átkelő közelében.

A népvándorlás korának kezdetén sem bővelkedik régészeti leletekben a falu határa. A hídvégi átkelő, amely a fenékpusztainál sokkal szűkebb volt, a VII. században értékelődött fel újra, és jelentőségét a XIX. századig meg is őrizte.

A Kis-Balaton térségében a VII. század elején jelentek meg az ázsiai eredetű avarok, akik keletről hozott szláv foglyokat telepítettek le a mai Dél-Zala területén, hogy azok a nomád életmódú avarok részére műveljék a földeket. A két nép egymás mellett élésének bizonyítéka, hogy közösen használt temetőikben mind az avarok csontvázas temetkezése, mind a szlávoknál szokásos hamvasztás rítusa megjelenik. A Kis-Balaton környéki régészeti lelőhelyeken ezután mintegy száz évig nincs nyoma emberi életnek.

A Dunántúl és ezen belül a Kis-Balaton környékének hatalmi viszonyai a VIII–IX. század fordulóján rendeződtek át újra, amikor a terjeszkedő Frank Birodalom az avarok közvetlen szomszédja lett. Nagy Károly támadást indított az avarok ellen, akiknek területe a belső viszonyok kedvezőtlen változása miatt is részekre hullott.

Az újabb régészeti kutatások a Balatonmagyaród melletti Fekete-szigeten tártak fel a IX. századból származó késői avar települést, amelynek dorongúton közvetlen összeköttetése volt a zalavári Várszigettel. Ebben a korban jelentek meg az első településnyomok a Magyaródtól délre eső Kolonpusztán is, ahol a megye első központja kialakult.

Zalavár környékének legjelentősebb korszaka akkor kezdődött, amikor 833 körül Mojmir, morva fejedelem elűzte Pribinát, Nyitra környékének fejedelmét, aki Német Lajos keleti frank uralkodóhoz menekült, és hűségesküt tett neki. Az uralkodó hűbérbirtokul adott Pribinának egy, a Zala folyó körüli területet, ahol ő a keleti Frank Birodalom szövetséges fejedelemségét hozta létre.

A történetet meglehetős alapossággal ismerjük a „fehér könyv”-nek is nevezett „A bajorok és karantánok megtérése” című egyházi vitairatból, amelyet 871 tájékán íratott a salzburgi érsek az érsekség jogainak igazolására. (A karantánok a mai Karintia szláv népességű lakói voltak.) Pribina székhelyét Mocsárvárnak, latinul Mosaburgnak nevezték. Uralmi központját a zalavári Várszigeten építtette ki. A szigetet kőből és fából épült sánc vette körül, ezen belül egy belső erődítéssel is elválasztották a fejedelem udvarházát.

Az erődítmény elkészülte után Pribina templomokat emeltetett. Az elsőt, amelyet Mária tiszteletére építettek, maga a salzburgi érsek szentelte fel 850-ben. Alaprajzát csak egy XVI. századi olasz hadmérnök, Giulio Turco felméréséből ismerjük, ez félköríves záródású, háromhajós bazilikát mutat.

A legutóbbi évek ásatásai hozták a felszínre a Vársziget közepén egy nagyméretű, szintén félköríves lezárású, háromhajós monumentális templom alapjait. Külső folyosója téglapadlója alatt festett üvegablakok töredékeit találták meg. Az épület méretei és egykori díszes kivitelezése miatt az ásató régész, Szőke Béla Miklós joggal azonosítja ezt a templomot a „fehér könyv”-ben is említett Liupram salzburgi érsek által emeltetett bazilikával, amelyben Szent Adorján mártír ereklyéje nyugodott.

A Várszigettől északkeletre fekvő Récéskúti-szigeten állt Zalavár harmadik nagyméretű Karoling-kori kőtemploma, amelyet feltételezhetően Szent János tiszteletére építhettek. A templomok körül temették el Mosaburg IX. századi lakóit a keresztény vallási előírások szerint, szinte teljesen mellékletek nélkül.

Pribina élete során a környéken még 13 templom épült, ezeket salzburgi érsekek szentelték fel. 861-től, halála után, fia, Kocel lett Zalavár ura, aki folytatta apja templomépítő tevékenységét, szintén a salzburgi érsekség befolyása alatt.

866-ban történt, hogy Mosaburgba érkeztek Cirill és Metód szláv hittérítők. Kocel ötven tanítványt adott melléjük. A hittérítők a pápa meghívására 867-ben Rómába indultak, ahol Cirill meghalt. Metód egyedül tért vissza Kocelhez, aki azt akarta elérni, hogy a pápa püspökké nevezze ki. Metód végül 870-ben Sirmium érseke lett, ami a salzburgi egyház heves tiltakozását váltotta ki. Metód Morvaországba utazott, de ott a salzburgiak elfogták. 874-ben ugyan szabadon engedték, de Kocelhez nem térhetett vissza, a salzburgi egyház pedig újra fennhatósága alá vonta annak grófságát.

Kocel 873 körül bekövetkezett halála után Zalavár jelentősége hanyatlik, irányítását a keleti frank uralkodók megbízottai gyakorolják.

Az utóbbi évek kis-balatoni ásatásai jelentősen gazdagították azt a képet, amit a Várszigeten és környékén élt virágzó Karoling település életéről tudtunk. A Vársziget közelében lévő szigetek egy részén nemesi udvarházak épültek, másutt a szolgálónépek településeinek nyomai azonosíthatóak. A Vársziget közelében, a ma Zalaszabarhoz tartozó Borjúállás szigeten Müller Róbert ásatásai tárták fel a Pribina településével körülbelül egy időben létesült nagy települést, ahol facölöpökkel védett udvarház állt, mellette fatemplom. A templom körüli több száz síros temetőből értékes leletanyag került elő. A gazdagabb sírok a szentegyház épülete körül találhatók, a férfiakat sarkantyúkkal temették el, a nőket pedig arany és ezüst ékszereikkel, többnyire fülbevalókkal.

A Kis-Balaton környező szigetein Mosaburg szolgálónépei laktak, a Kövecses-szigeten, a Rezes-szigeten, a ma Zalaszabarhoz tartozó Dezső-szigeten, Esztergályhorváti-Alsóbárándpusztán. Temetkezési szokásaik (étel-, italáldozat a sírokban) alapján feltételezhető, hogy ezeknek a szolgálónépeknek a gondolatvilága még közelebb állt a pogánysághoz, mint a kereszténységhez. Ezek között az alsóbb társadalmi rétegekhez tartozó szolgálók között a temetők csontanyagának embertani vizsgálata alapján egyaránt voltak avar leszármazottak, szláv, morva és frank népelemek.

Zalavár és környéke történetének legvirágzóbb időszaka volt a fentiekben bemutatott néhány évtized a IX. század közepén, amikor a település a keresztény Frank Birodalom része volt.

Ennek a fejlődésnek az évszázad végén a honfoglaló magyarok megjelenése vetett véget. A Mosaburg környéki népesség a temetők tanúsága szerint a magyar honfoglalás idején is itt élt. Honfoglaló őseink valószínűleg csak a csúfos véget ért kalandozások után telepedtek meg a Kis-Balaton környékén, de nem a mocsarakból kiemelkedő szigeteken, hanem a környező magasabb dombokon.

Cirill és Metód emlékműve a Várszigeten

Arany fülbevaló a zalaszabar–borjúállási temetőből Elhelyezkedése Zalavár Pozíció Magyarország térképén é. sz. 46° 40′ 12″, k. h. 17° 09′ 25″Koordináták: é. sz. 46° 40′ 12″, k. h. 17° 09′ 25″ térkép ▼ Zalavár Pozíció Zala megye térképén